Randevú

Mit vegyek fel? A kék virágos szoknya már biztos, de fehér vagy szürke felsővel? És hozzá a sötétkék kardigán, azt a színt ő is szereti, azt hiszem. Ez nevetséges! Tollászkodom itt, pedig látott már bő kockás ingben, bakancsban és lófarokba kötött hajjal, ráadásul sírás közben, kiborulva… Hát pont ezért, most ki kell tennem magamért. Hadd lássa a csinos, ápolt, büszke nőt is!
Na, jó, azért nem viszem túlzásba, pici smink, és még van időm egy kávéra is. Nehogy elaludjak a filmen. Bár kétlem. Szerintem nagyon jó lesz! Jól van, a hajam már nem lesz jobb, szénaboglya. Mindegy, ez az én estém, érzem, akárhogy is lesz… Olyan még sosem volt, hogy sehogy se lett. És hát… misztikus egy este, éjszaka volt. Ülök az „Emlékezem” nevű teremben, sorra jönnek az emberek, telnek be a helyek, ülnek előttem, mögöttem, végig az én soromban, mindössze egyetlen hely marad üresen a jobbomon. Furcsa, szomorú érzés kerített hatalmába. Éreztem, hogy egyedül vagyok, valaki nincs itt, nem jött el, de a helye itt van. Hát akkor ideképzelem, úgy képzelem, hogy mégis leült ide valaki, nem akárki, pontosan ő, s nekem ő itt van...
A filmben pont olyan magával ragadó érzékenység és intimitás volt jelen végig, mint amire vágytam, számítottam. Egyszerre volt humoros, aranyos, romantikus, és olyan valóságos, béna, félős, törött és keserédes, mint az életben. Néha kedvem lett volna összenézni vele, kérdeni, nézni a reakcióit. El-elfogott a sírás. Nincs itt. Hiába látom az arcát magam előtt, hiába gondolok rá minden erőmmel, még sincs itt.
Kiléptem az utcára, akkor kezdett esni az eső. Nem volt ernyőm, de nem akaródzott hazamenni még. Sétáltam a Duna-parton, egyre jobban esett. Áztam, de nem bántam, sőt, kezdtem élvezni. A Lánchídon megálltam, és felnéztem, a lámpák fényében milliónyi esőcsepp rajzolódott ki. Bőrig akartam ázni, vagy talán annál is tovább. Mossa tisztára a lelkemet az eső! Mossa ki belőlem a keserűséget, kudarcokat, félelmeket, bűnöket és fájdalmakat, gyávaságot, mossa ki őt is. Ezt a tompán, sajgón pulzáló irreális sóvárgást. Mentem tovább, immár hazafelé véve az irányt. Az utcán részeg fiatalok mindenfelé. Egy lány panaszkodik éppen, hogy totál be van állva. Én is, suttogtam, de a tied legalább elmúlik holnapra… Nem, nem fog szembe jönni éjjel az esőben botorkálva. Pedig legalább lehetne nála egy ernyő. Mindegy, most már úgyis mindegy.
Otthon végtelenítve újrajátszottam a film betétdalát. Kinyitottam az ablakot, éreztem, ahogy áramlik be a friss, hűs levegő, talán az kijózanít. Nem tudtam elaludni, feküdtem a sötétben és bámultam a plafont. Egész éjjel zuhogott az eső. Folytak a könnyeim is vele együtt. El fog múlni. Előbb vagy utóbb. Hallgattam az esőt, ahogy a hangja felülír minden neszt és zajt az éjszakában. Éreztem, ma valami megváltozott. Különben is, nemsokára elutazom. Nem leszek egyedül és akkor sokkal könnyebb lesz. Csapatmunka, emlékezz. Bár ezt a részét kétségtelenül egyedül kell elvégeznem.
Még éreztem őt. Olyan eleven volt, olyan közel volt. Éreztem az érintését, az övé voltam. Most kész lettem volna mindent eldobni, s azt az utat választani, azt az életet. De nem lehet. Nem tudhatom, mi van igazán a mosolya mögött. Még most is látom, ahogy csak áll a szoba közepén és néz utánam, amint elmegyek. Azt mondta, mindent lehet. De tudom, hogy nem igaz, helyesbített ő is aztán.
Pár órára álomtalan álomba zuhantam. Kora reggel arra ébredtem, hogy még mindig esik. Régóta gyűltek már ezek a fellegek. Most egyszerre zúdul le minden. Szomjas voltam, kimentem a konyhába és útközben kinyitottam az összes ablakot. Aztán elállt az eső.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2017-07-04 08:18 Kelvin

Kelvin képe

Nem mondom, hogy mindent értek, de amíg nem hagyod el a biztonságos "gondolatok" kategóriát, nem is feszegetem. Az elején miért váltottál jelenből múltra?

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

k, 2017-07-04 16:39 Roah

Roah képe

"A szerelem sokkal több örömet okoz, mint amekkora szenvedést a vágyakozás.”

Tudod, ki mondta ezt? :))) Albert Einstein.

Ó, máccsók, ó mue máccsók...intelektüel, vagy csak egy tekilás gringó?
Sok minden eszembe jut, de...nem biztos, hogy most pont ezt szeretné az írás. Igazából bohóckodni szeretnék egyet a karakternek, vagy mantrázni egy varázsimát, ami félszeg mosolyt csalhatna az arcára, vagy adnék egy gombóc fagyit, valami gyümölcsöset? Szereted a kiwit? (Képzeld, héjastól is meglehet enni! Tudtad? Én azt hittem, szívatnak, amikor mondták, szóval nem kajáltam elsőnek, kértem azért bizonyítást, nagyjából úgy, hogy néztem, amint túlélik a héjastul fogyasztást, és beszálltam egy önálló kiwivel a buliba, és tök ciki, de nemhogy meg lehet enni így, de még ízlett is, azóta sem bajlódom a kiwi-hámozással :D) Szóval egy gombóc kiwis fagyi? Mmmm. Nyamm. :D
Vagy mondjuk adnék egy hullámot az Atlanti Óceánból, egy szép kövéret ám, amin lehetne szörfözni, vagy egy magasat, amin csúszdázni...? Napfény? De nem ilyen belváros beton-tartja-dög-meleg napfényt, hanem mediterránt, ami másként érzékelhető, akkor is, ha negyven fok felett van a hőmérséklet. Kis sós levegős déli széllel, tudod, mint valami háttér? Csak csikizésre alkalmasat, nem olyat ám, ami elvisz, mint üres műanyagflakont a metróállomáson a huzat.
Hát mit adjak a karakternek? :))) Könyvet inkább? De nem ismerem az ízlését - jó, a romantika kiindulási pont lehet (de jó neki, még beszélni is tud róla) valami vicceset, Rejtőt? Régi Fable-t regényt? A Fattyúdal, az tökre jó szerintem, meg van egy novellás kötete is, Édes, mint a bűn, ez a címe, az első novellán a keskeny kis könyvben rommá röhögtem magam, a Talpig Jane címűn. :D (Asszem az első mondat úgy hangzik: "Talpig Jane-nek hívták" Időszámításunk előtt, nem tudom, mikor olvastam már, szóval lehet, hogy pontatlanul idéztem.) Nem kedvelem Fable-t, nem favoritom, de ez a két kötete bejött nekem is. :))) Viccesek. :)))
Nem tudom, miként állhat a karakter edzéssel - egy kiadós szadizás is érdekes dolgokra képes. Nem, nem jeget kell törni kézéllel, és nem fatörzsén edzeni a sípcsontot, hogy aztán szilánkosra törjön, hanem... mondjuk futás? Kocogás? Vagy egy szériázás? Fekvő, hasazás, hm? :)))
Vagy tánc? Felénk mindig beválik. Kitáncoljuk a bút, a bánatot, eltáncoljuk a baját, vagy körbetáncoljuk, hogy hozzon neki szerencsét, vagy eltáncoljuk a szomorúságát, jó messzire el, a büdös búsba - ha jó idő van, akkor mezítláb, a homokban, vagy a porban akár. Csettintéssel, csápolással, tapsolással, vállrázással, csípő fordul, jobbra-balra, előre-hátra, két ujjal kapaszkodni szoknya színes fodraiba, haj kibont, azt hadd szóljon.
Hm? :)))

Szóval na. :)))

Isten hozott a Karcolaton! :)))

Egy fegyelmezett flamenco...? ;)

https://www.youtube.com/watch?v=ThJ0df77U_A

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2017-07-04 16:48 polgarveronika

polgarveronika képe

Tudod, mit? Nekem ez tetszett.Nem érdekelnek a vesszők (durva hibát nem láttam), sem az, hogy értem- e pontosan, mi, ki, miért, hol stb.de nem is akarom megérteni. Mert az érzelmeket nem mindig lehet. Tetszett az őszintesége, a keserédessége, a csalódottság kendőzetlen fájdalma. Talán terápiás írásnak szántad, azért tetted Gondolatok-ba. Ha igen, akkor meggyógyított.
Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______