Egy Író Végtelen Története

Amikor évekkel ezelőtt egy könyvesbolt szemet gyönyörködtetően zsúfolt polcai közé menekültem a rajtam kacagó világ elől, elpattant bennem egy láthatatlan húr. Az ajtón kilépve akarva-akaratlanul is magammal vittem egy történetet, és amíg belemerültem a lapok által festett képek tanulmányozásába, nem érdekelt semmi más.

Azt mondják, minden sztorinak van eleje és befejezése, azonban az „egyszer volt, hol nem volt” és az „itt a vége, fuss el véle” között rendszerint egy Végtelen Történet lapul. A sorok egyre csak bővülnek, telnek az oldalak, Fantáziaföld mégis megőrzi határtalanságát, sokszínűségét, az idő tovaröppen fölötte egy sárkány hátán ülve.

 

Tollat ragadni annyi, mint nekivágni a Szomorúság Ingoványának − bátor szív kell hozzá, kitartás és akaraterő. Itt-ott megállok, bizonytalanul előretapogatózom, vajon járható-e az út, mindig a legbiztonságosabb, egyenesen a célhoz vivő ösvényt keresem, kipróbálom az elhagyatott csapásokat. Nem szabad tétováznom, kétségbeesnem, mert elnyel a nagy mocsár, a közeledő Árnyat távoli fenyegetésként érzékelem.

Megpróbáltatásaim végén tanácsot remélek, jobbá akarok válni, de a vénséges bölcsek szavai érthetetlen rejtvényeket alkotnak, elindítanak egy új úton, ami a Semmibe vész. A Mély Szakadék szörnyeiről szóló mesék nem riasztanak el, az acélkék kitinpáncélba bújtatott sereg gúnyos zümmögése csupán zavaró háttérzaj, egyedül a gyönyházfényben fürdő csodát látom magam előtt, aki választ adhat a kérdéseimre.

Megannyi leckét megtanulva, számos furfangos kapun átjutva csak további talányok elé állítanak, zagyva, rímes beszéd ekhója száll az oszlopok között, a Hallgatás Hangjára figyelve egy új világ tárul fel előttem, melyet azelőtt nem ismertem, a tengerként hullámzó arcok között megpillantok egy hozzám hasonlót. A tükör nem téved, ez valóban én vagyok.

A Szélóriások ide-oda lökdösnek, elszakítanak a társaimtól, szinte csupasznak érzem magam, ahogy bejárom a szigetet, magányos felfedezőtúrámat megzavarja egy szomorú dal, hívogat, a hangot követve szembetalálom magam az Árnnyal. Végre megkapom a hőn áhított válaszokat, van valaki, aki köntörfalazás nélkül hajlandó a segítségemre sietni, elmondja, mit kell tennem, bár nem nemes szándék vezérli.

Kis híján elnyel az üresség, a válaszok súlyosabbak, mint hittem, de végül úgy tűnik, célba érek, teljesítem a próbát. Nem tudom leplezni a csalódottságomat, mikor ott állok a távolról csodált Torony tetején, a haldokló fény furcsa árnyakat fest arra a gyönyörű arcra, amit mindig is látni akartam. Nem így, a romba dőlő falak között üldögélve képzeltem el az első találkozásunkat.

 

Helyreállítom a gyorsan enyésző területeket, visszahozom régi pompájukat. Sosem voltam több egyszerű embernél, most mégis hatalmas mágusnak érzem magam, egyetlen gondolatommal egész hegyeket formálok át, nevet adok az újjászülető földeknek. Egyre veszélyesebb szörnyek látnak napvilágot, gyermeki énem csupán halovány emlék.

Feltámasztom a régi hősöket, az oldalukon harcolva mondom tovább a meséimet, szavaimból mítoszok, legendák és történelmi pillanatok születnek. De a boszorkány hazugságai behálóznak, elfelejtem, honnan jöttem, élettelen beszédem nem teremt, nem ad semmit. A megtévesztés süketté tesz a jó tanácsokra, barátaim és példaképeim ellen hangol.

A magasból csupán lefelé visz az út, a trónról a bányák mélyére taszítanak, már a nevemre sem emlékszem. Elveszett, tudatlan halandó vagyok ismét, meg akarok tisztulni a tetteim mocskától, újra mesélni szeretnék, alkotni, teremteni. Megmártózom az Élet Vizében, az elkergeti a múlt árnyait.

 

Azon gondolkodom, ki vagyok valójában. Erre a kérdésre a saját világomban, a saját bőrömbe bújva kell megtalálnom a választ, én mégis Fantázia földjén kutatok tovább.

Az előttem heverő lapokat nézegetve úgy tetszik, talán a szaxafránok közül származom, az idő múlásával egyre gyermetegebbek, ábrándozóbban a képeim, a kezdeti komolyságot felváltja a szertelen vidámság, akárha visszafelé öregednék.

Az egyik pillanatban ingerült, súlyos szavak hagynak nyomot a papíron, a következőben tréfálkozni támad kedvem, az utána valóban könnycseppek maszatolják szét a tintát, máskor még kerek mondatokat formálni is fáradt vagyok. Ilyenkor a Négy Negyed Rémek társaságát keresem, hátha általuk megértem a bennem végbemenő változásokat.

Mégis a farkasember rekedt morgásában látom meg az igazi énemet, a sötét, senkinek sem kellő számkivetettben magamra ismerek. Mindkét világot az otthonomnak tekintem, bár egyik sem fogad el teljesen. Amikor az emberek között járok, hétköznapi alakot öltök, a történetek vadonjában kalandozva azonban olyan leszek, mint az engem körülvevő csodás teremtmények, így elkerülhetem a sanda pillantásokat.

 

Szabadon alkotok, teremtek, sosemvolt dolgokat teszek valódivá, életre keltem a nekem tetsző csodákat. A könyv százszor is véget érhetne, de nem teszem ki az utolsó pontot, az üresen maradó oldalakat később megtöltöm új mesékkel, új varázslatokkal.

A vaskos kötetet alkotó lapok izgalmas kalandok illatát hozzák. A legelsőn ott áll a felirat, aminek minden betűjét, azoknak minden görbületét és vonalát a szívembe véstem. Úgy hiszem, ez az egyetlen szabály, melyet követnem kell: Tedd azt, amit akarsz!

3.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2013-08-08 22:51 craz

craz képe

Aha, azért szaxafrán, mert végtelen. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

p, 2013-08-09 08:44 kinga664

kinga664 képe

Szép és egyedi összefoglalása a Végtelen Történetnek. Nem csodálom, hogy megiheletett a könyv, nekem is az az egyik kedvencem. Rengeteg mondanivalója van. Magamra is tetováltattam Aurint. :) Bár azért azt hozzá kell tenni, hogy aki nem olvasta, annak nem fogja vissza adni azt a végtelenséget, és azt a sok kalandot, amit a könyv magában rejt. De gondolom nem is ez volt a célod. Grat :)

p, 2013-08-09 11:30 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Cél? Hmm... Leginkább egy afféle összevetésnek szántam a könyv és egy "hétköznapi író" élete között: nehézségek, akadályok állják utadat, de közben megismerheted a teremtés csodáit, majd egészen belefeledkezel ebbe a másik világba, nem akarod elengedni.
Az író mindig ember volt, a lelke azonban olyan, mint a teremtményei, és mivel a Végtelen Történet vonalát követtem, az abban szereplő lényekhez hasonlítottam. Csak néhány mozzanatot ragadtam ki a sztoriból, a teljesség minden igénye nélkül, hiszen ez egy gondolat(dzsungel), nem egy "kötelező olvasmányok röviden" típusú alkotás, az értéséhez bizonyos fokig ismerni kell a könyvet.
Örülök, hogy tetszett. :)

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

szo, 2013-08-10 08:57 Kentaur

Kentaur képe

Még egy kicsit Thelemitásabbá tenni az utolsó sort?
"Nincs jogod mást tenni, mint amit akarsz."
Nekem így jobban kifejtett, de persze tudjuk: aki tudja, az tudja így is. (Ez aztán egy mondat ám...) Meg gondolatok kategória pont arra való, hogy csak úgy elrévedjünk.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2013-08-10 11:54 Hematith

Hematith képe

"Do what thou wilt shall be the whole of the Law" Tedd azt, amit akarsz, az lehet a törvény teljessége (durván fordítva). Ilyenformán az az utolsó mondat egészen bejönne Crowley-nak:)
Maga az írás, mivel gondolat, tiszteletet érdemel, mást nem is mondanék.

cs, 2013-08-22 16:28 Horváth Anna

Horváth Anna képe
5

Egyszerűen gyönyörűen fogalmaztad meg. Szépen lényegretörően összefoglaltad az egész történetet, ami nem mellesleg a kedvenc könyvem :). Gratulálok és folytasd az írást.

,,Az élj a mának konkrétan ezt jelenti: ha a mai napot túléljük, lehet, hogy holnap halunk meg :)"