Nem vagyok egyedül

Világéletemben magányos farkas voltam. Emberek vettek körül, de mind átnéztek rajtam. Kedves szót, mosolygást csak azon ritka kevesektől kaptam, akik túlságosan szerettek ahhoz, hogy megértsék, mi vagyok.

A többiek szemében láttam a rosszallást és a dühöt, amikor megérezték az igazi valómat. Nem érdekeltem őket: a piti kis ügyeiket próbálták eltussolni, az egyetlen céljuk az volt, hogy minél több pénzt szerezzenek.

Ezt sosem tudtam teljesen elfogadni. Hogy lehet értékes néhány vacak kis fémdarab? Az én világomban a pillanat, az élet érte a legtöbbet. Egy szabad perc, mikor mindent feledve vonyítottam a holdra. Nappal sodródtam az embertömeggel, éveken át.

A vadászatban leltem az egyetlen örömöm. Meglapulni a fák között, miközben hallod a prédád szívdobogását... ahogy előugrasz a semmiből, a dobbanások egyre hevesebbek... a sajátod is egyre csak gyorsul... Aztán minden elcsendesedik.

Néha már csak szeszélyből is felvettem az igazi alakom, aztán csak rohantam, rohantam, míg a lábam bírta erővel. Ezt az egyet nagyon szerettem a létezésemben: a szabadságot, a száguldást mérföldeken át.

Egy kora nyári éjszakán azonban minden megváltozott. A hideg errefelé sosem csitul, az aprócska tűz kellemesen melengetett. Azonban a táncoló lángnyelvekbe bámulva a szívemben is éreztem a fagyot. Addig a pillanatig nem is nagyon gondoltam rá, de akkor hiányzott valami.

Azt akartam, hogy egy másik univerzumból szólítson meg valaki. Egy idegen, aki épp olyan, mint én. Aki kérdés nélkül, vakon is megérti, mire gondolok, mit érzek.

A füst megrebbent. Azt hittem, képzelődöm, de ahogy újra odanéztem, a kis szürke csíkok újra rámkacsintottak. Mint a kísértetmesékben a ködből kelő rémalakok, szinte úgy formálódott egy szempillantás alatt valami olyasmivé, amit ismertem.

Egy farkas nézett vissza rám, félénken nevető, ezüstös szemekkel. Bundája koromfekete volt, én pedig kíváncsian oldalaztam közelebb hozzá. Ahogy megpillantottam a feketéhez érő hófehér szőrszálakat, már tudtam. Tudtam, hogy valahol léteznie kell egy felsőbb hatalomnak, mert ez egyszerűen nem lehetséges.

A csillagok meghallgattak.

A gondolataim nyomán szinte kivirult a táj. A fagyos, hóborította mezők kizöldelltek, a levegőt halk tücsökciripelés és kellemesen meleg illatok töltötték be. Csak néztem ezt az idegen farkast, aki szinte a semmiből jött. Elvesztem az érzésben, hogy többé nem leszek egyedül.

Új társam vigyorogva pattant fel. Többé már nem a füst mutatta alakját szilárdnak, hús és vér testének szélvészgyors mozdulatait szemmel aligha követhettem volna. Incselkedve hívott magával, én pedig a nyomában rohantam. Versenyeztünk, át az erdőn, lépteink nyomán felfröccsent az utunkban kanyargó patak vize.

Át az erdőn, fel a nagy domb tetejére, ahonnan belátni a tájat. A hold ezüst korongja a fejünk fölött terült el. Még sosem éreztem ennyire közel ezt a sápatag égitestet, sosem gondoltam volna, hogy a fénye ennyire kellemes is lehet.

A fekete farkas megeresztett egy vonyítást. Gyönyörű hangjához hamarosan csatlakozott az enyém is, de legnagyobb megdöbbenésemre egyre többen és többen kapcsolódtak be a dalba. Távoli kiáltások, mind olyan ismerősnek tűnt, pedig azelőtt sosem hallottam őket.

Erdőszerte újabb kísértetek és árnyékok bukkantak fel. Szilaj gyorsasággal rohantak felénk, mi pedig egyre vadabbul üvöltöttünk. Leszáguldottunk a dombról, egyenesen az érkezők elé. Az elénk táruló látvány, akár az őszi erdő: barnásvörös, sötétszürke, ezüstös bundák villantak fel körös-körül. Parázsló kék, sárga, zöld szemek égették a lelkemet.

Az egyik farkas közelebb lépett hozzánk. Fehér szőre halványabb fényben fürdött, mint a sajátom, de mintha a tükörképemet bámultam volna. Az ezüstszemű árny barátságosan rámordult.

Körülvett minket a falka, az üdvözlésnek mintha soha nem lett volna vége.

Éreztem, hogy végre hazaértem. Többé nem vagyok egyedül...

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2012-07-14 21:50 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ugyan a gondolatokat önmagukban is fel szabad engedni, de a farkasoknak mióta ezüstös a szeme? (Kifejezetten sárga.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2012-07-15 09:03 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Ezt egy nagyon kedves barátomnak írtam, aki ugyanolyan farkasbolond, mint én. Ő néz így ki: fekete bunda és ezüst szem. Az alvó hollók óta tudom, hogy ez nem játék, de azért mégis: egy fantasy-ban ez még elmegy, nem?

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

v, 2012-07-15 15:59 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ha a gondolatok között van, következésképpen fanatsy? Lehet simán átvitt értelmű is az egész. És akkor zavaró az ezüst. Persze írói szabadság meg minden, de a vörös szemű hollók óta az ember gyanakvó.

_____________________
Dr. Bloody Dora

h, 2012-07-16 16:34 Sren

Sren képe

 Nem olvastam még végig - egyperceske, de akkor sem, bocsáss meg, most értem haza, csukafejessel és tigrisbukfenccel ugrottam az elfogadottak közé és örülök, hogy hajlandó volt betöltődni a Karcolat....................... 

DE ami ilyes körülmények közt is kiverte  a szememet: ságségelés, zászéselés? Elisabeth, ne! Itten nincsen mosolygás. Mosoly, az lehet. Többet tudsz Te ennél.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2012-08-09 21:16 2bro2b

2bro2b képe
5

Kiváló írás!

Öt csillag.