Jelentéktelen

- Hánynom kell tőletek… - futott át egy homályos gondolat az agyamon, miközben leemeltem a következő korsót a pultról. Szombat éjszaka volt vagy talán vasárnap hajnal, annyit ittam már, hogy igazából nem is érdekelt. Azt sem tudtam igazából, hogy miért kezdtem el inni. Valami oka biztosan volt, de arra minden ilyen alkalommal emlékszem, hogy hányszor neveztek már alkoholistának.
- Ja persze, alkoholista… - arra gondoltam, azt sem tudják mit jelent. Láttam én már alkoholistákat, hajléktalanokat az utcán, részeg öreget, akinek a vonat vitte le a lábait pár kanna bor után, de még mindig iszik.
Én nem vagyok alkoholista, csak szeretek inni.
Felálltam a pulttól és hátramentem a zenegéphez.

Tipikus kocsma. Nem volt egy nagy szám, de minden igényét kielégítette egy magamfajta hétvégi italozgatónak. Egyszerű kis hely, egy pulttal és hozzá bárszékekkel, hátrébb bokszokkal, egy zenegéppel, és egy egészen kicsi színpaddal. Az utóbbira nem egyszer álltam már fel én is valami hangszerrel, csak úgy hangulat teremtés céljából. A hely egy épület tetőterében volt, ezt az egyet utáltam benne, mert nagyon meredek lépcső vezetett fel, na és persze vitt le az éjszaka végén, az italok után.

Útón a zenegép felé összetalálkoztam pár régi ismerőssel, valószínűleg úgy mentek el mögöttem előzőleg a pultnál, hogy észre sem vettem őket, annyira belemerültem a korsómba. Jó volt találkozni velük. A temetés óta nem láttam őket. Persze ekkor beugrott, hogy miért is iszok én már majdnem egy hónapja folyamatosan.
- Istenem! Pépi. Már több mint három hete…
- Ki ne mondd! – Fogta meg a vállam az egyik ismerősöm.
Ránéztem, utána pedig le a földre. Elfordultam, és folytattam az utam.

Fiatalok voltak, sőt még gyerekek. Olyan tizenkettő és tizennégy év körüliek. Ittak és szívták a cigit. Ordibáltak és csapkodták az asztalt, néha egymást is. Láncok lógtak rajtuk mindenhol, tarajra volt vágva a hajuk. Punknak képzelték magukat, vagy valami hasonlónak. Végig mértem őket. Gusztustalanok voltak.
Fiatalabb koromban én is sokat hallgattam punk zenét, már abban az időben is iszogattunk néha, de közel sem voltunk ennyire undorítóak. Azon gondolkodtam még a pultnál, hogy merre tart manapság a világ. Ahogy ránéztem ezekre a gyerekekre, azt hiszem még mélyebbre süllyedtem a kétségeim között, hogy még van remény, még megmenthető az emberi faj. Minden reggel hallgatom vagy nézem a híreket, sorra buknak a kormányok, vonulnak fel a különböző „emberirtó” szervezetek, és sorra halnak meg az emberek a természeti katasztrófákban. Pár hete éppen egyik ismerősöm mesélte, hogy a közelben megkéseltek egy embert egy jelentéktelen összegért. Nem lepődtem meg, csak vállat vontam. Másnapra el is felejtettem.

Neki dőltem a zenegépnek és elkezdtem a zsebemben kutatni aprópénz után, amit beleszórhatok. Közben tovább gondolkodtam, de már nem emlékszem, hogy miről.

Biztosan jelentéktelen volt, bár nem tudom, hogy egy embernek, egy egyénnek, egy személyiségnek, amiből tényleg az egész világon csak egy van, lehet-e jelentéktelen gondolata – másképpen: bármire is gondol, az önmagában egy érték, mert talán a legcsodálatosabb adottságunk a szabad gondolatok formálása.

Megtaláltam a megfelelő címletet. Csak egy jó érme volt. Bedobtam a gépbe, és el kezdtem válogatni.
- Na, valami „agydaráló” kell ide, úgy érzem.
Kicsit már untam a keresést, ezért hamar ráböktem egy régebbi kedvencre.
Elindultam vissza a pulthoz, közben váltott a zenegép, és az én számom következett. Nem fogadta mindenki olyan szeretettel, mint én. Persze kevesen szeretik az értelmetlen „kaszabolást”. Death, grind és core, minden van itt, ami csak kell, „halálhörgés” és blastbeat.

A korsóm éppen kiürült, úgy döntöttem iszok még egyet, aztán hazamegyek. Kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam. Tovább gondolkodtam, és eszembe jutott ismét Pépi.

Telefonon kaptam a hírt, éppen akkor értem haza a munkahelyemről.

/ Emlékszem, átlagos kedd délután volt, közeledett a tavasz, és kezdett melegedni az idő. Bárhogy is nézzük, jó kedvem volt annak ellenére, hogy reggel szokás szerint nem került el a balszerencse. Nem igazán akart beindulni az autóm, bár egyébként sem vártam tőle többet, hónapok óta haldoklott. /

Néztem a kijelzőt, ismeretlen számot írt ki. Felvettem, és egy szomorú, meggyötört hang szólt bele:
- Meghalt.
- Ki?
- Pépi.
Utána csak sírást hallottam a vonal túlsó végéről.

Megölték az egyik legjobb barátomat, tizenhét késszúrással. Jelentéktelen mennyiségű pénzösszegért.

Letettem az üres korsót az asztalra. A csapos rám nézett:
- Ennyi volt?
Visszanéztem rá és bólintottam. Leszálltam a bárszékről, kicsit ingott alattam a padló.
- Holnaptól nem iszok semmit… - a csapos újra rám nézett és elmosolyodott.
- Minden este ezt mondod.
Én is elkezdtem mosolyra húzni a szám, de valahogy nem ment.

Letámolyogtam a lépcsőn, erősen a korlátba kapaszkodva. Nem először tettem meg ezt az utat ilyen állapotban. Ahogy leértem a lépcsőn, nekidőltem az ajtónak. Nagy nehezen kinyitottam, és kimásztam rajta, de kívülről ismét nekidőltem a csukott ajtónak. Felnéztem az égre:
- Aludj jól Pépi, aludj jól…

Sötét volt, csak annyit vettem észre, hogy ömlik a vér a hasamból. A kocsma bejárata előtt feküdtem. Láttam magam mellett a véres kést fenyegetően fényleni. Mintha azt akarta volna mondani: - A te utad a pokolba vezet!

A srác alig múlt el tizenhat, pénzt akart. Részeg voltam, el akartam hajtani, erre kést rántott. Nem volt nálam sok pénz. Csak jelentéktelen mennyiségű…

Részlet:

„[…] egy belvároshoz közeli szórakozóhely
előtt találtak rá az áldozatra, akivel
támadója 17 késszúrással végzett. A
rendőrség szóvivője szerint semmilyen
kapcsolat nincs a három héttel korábban
hasonló brutalitással elkövetett gyilkosság
és a vasárnap hajnali rabló-gyilkosság
között, bár mindkét esetben jelentéktelen
mennyiségű pénzt zsákmányolt a tolvaj(ok)[…]”

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2008-06-02 07:20 Blade

Blade képe

Ez már sokkal jobb - miért a gondolatok közé küldted?

A címet nem értem, csak belemagyarázni tudom.

A "emberiség gyarlósága és pusztulása" téma már nagyon unalmas, lerágott csont nekem, de lehet, hogy másnak nem ;)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

h, 2008-06-02 07:44 miyoku

miyoku képe

" de arra minden ilyen alkalommal emlékszem," ez kilóg
"Útón" úton
"valószínűleg úgy mentek el mögöttem előzőleg a pultnál," ez túl bonyolítás
"- Istenem! Pépi. Már több mint három hete…
- Ki ne mondd! – Fogta meg a vállam az egyik ismerősöm." ha később még megmagyarázod, akkor kitörlöm. szvsz ez egy tök felesleges párbeszéd.
"Gusztustalanok voltak." igazi emberbarát a narrátorod.
"Neki dőltem" nekidőltem
"címletet." a kocsmában cimletet? inkább aprót
"Tovább gondolkodtam, és eszembe jutott ismét Pépi." eszembe jutott pépi.
ez story sin cityben játszódik? :)
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

szo, 2008-06-07 11:02 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Ez jó volt! :) Gondoltam írok pár okoskodó dolgot a piálásról, de most nincs kedvem. Tudja ezeket mindenki.
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!