"Ilyenek voltunk"

A nagymamánk azt mondta, ajándékot kaptunk – olyat, amit tilos apróra váltani, nem szabad eljátszani, népszerűsíteni, elárulni, kihasználni, meg kell tanulnunk élni vele. Ha nem így teszünk, szabad prédává válhatunk.
Kockáztatok. Sokat kockáztatok.

Sohasem hittem abban, hogy a szeretet fizikai fájdalmat okozhat. Gondolkodtam ugyan Emily Bronte Kathyjén, amikor megbolondult, és Shakespeare Rómeoján, amikor mérget ivott, de csak szánalmat éreztem irántuk.
Egy író, aki egykor a legjobb barátom volt, átélte, és gyakran mondta ezt, „Katám, tegnap éjjel megint hallottam a vonatfüttyöt…”
Nem tudtam, hogy létezik egy kegyetlen érzelem, ami olyan, mintha az ember bordáiba kapaszkodna, és tíz ujjal a csontokba markolva ide-oda hintázik. Minden egyes mozdulattal belerúg a szívbe, amíg végül ki nem tör, de előtte beteggé kínoz…
Hát legyen, törjön meg!
De le fogom győzni! Engem nem visz el, én nem hagyom magam, már nem.
És nem azért, mert mindig felállok, hanem azért, mert már nem esek el!

A kórház parkjában sétáltunk a nőveremmel; bevitték a krízis osztályra. Újra.
Összehúzta magán könnyű pufi dzsekijét, és egy padhoz lépdelt; dülöngélt, botladozott, a sok gyógyszertől olyan bizonytalanul ment, mint egy néhány órás csikó.
- Ne ülj le, felfázol!
Furcsa, hogy én szólók neki. Tizenhárom év a korkülönbség köztünk, az ő javára. Úgy éreztem, a nulladik gyermeke vagyok, sokszor nevelt a szüleink helyett; minden randijára el kellett cipelnie, az óvodából is elhozott, mesélt nekem, tanított, könyveket adott a kezembe, bolondulásig szeretett engem.
Leült a padra – konok volt, akárcsak én.
Inkább repedjenek szét a csontjaim, robbanjanak az ereim, csak ne kelljen őt így látnom! Belesajdult a szívem: összekuporodott azon a kopott, ócska padon, remegett, és felnézett rám. Abban a pillanatban szerepet cseréltünk; hosszú, kese haját füle mögé tűrte, és ő lett a gyámoltalan kislány, ő szorult segítségre, ő nyúlt felém, ő lett kiszolgáltatott, ő veszett el két világ között.
Most is csodálkozom azon, miként tudtam végül megszólani, mert valójában a sírva ordítás határán egyensúlyoztam:
- Hogy vagy?
- Szédelgek egész nap. Sokat alszom, mégis kimerült vagyok – felelte.
- Ha legközelebb jövök, hozok egy jó könyvet. Tudom, hogy szereted Fable-t, képzeld, megtaláltam otthon az „Édes, mint a bűn-t”.
Elmosolyodott.
- Meséltem már, mit álmodtam?
Kérdezte, és ettől megrémültem. Az álmaink sosem voltak olyanok, mint amiről a barátaink beszéltek. A nővérem álmai különösen nem – ő nyitott szemmel is vizionált. Az orvosai közhelyesen hallucinációnak hívták ezeket az eseteket.
- A bűnről juttattad eszembe. Az egyik álmomban egy furcsa lénnyel találkoztam, aki azt mondta nekem, gyűjtsek össze mindent az életemből, amit megbántam, vagy szégyellek. Mindent. Több, mint ötven évnyit – nevetett, aztán folytatta – és tudod, mit kellett tennem ezután? Azt javasolta a lény, hogy rejtsem el őket. Mit gondolsz? Hova dugtam el?
Hümmögtem és vállat vontam.
- Kértem hozzá csokit – mondta vigyorogva – rengeteg csokoládét. Belegyömöszöltem a bűneimet, amit csak tudtam, aztán befaltam az egészet.

Istenem – vajon ezt olvasta valahol? És a tudatalattijából így jönnek elő a történetek?
Újra csak ordítottam volna: miért pont őt?! Miért a gyengébbet választja a téboly? Nem árulta el soha a titkokat, minden szabályt betartott! Emberit, erkölcsit. Elemi morálokhoz kötötte magát, imádta a családját – még a szüleinket is. Százszor rosszabb, gyarlóbb, otrombább ember vagyok! Sokkal inkább megérdemelném a szenvedést.
Csak ennyit tudtam kinyögni:
- És ettől lett édes a bűn?
- Aha. Így nem olyan nehéz, könnyebb megemészteni.
Akinek beteg az elméje, az nem tud összefüggően beszélni. Főleg nem úgy, ha a szervezetét telepumpálták Tegretollal, Váliummal, és még vagy fél tucat kimondhatatlan nevű tablettával.
De ő akkor is adekvátan fogalmazott, amikor kétfelé szakadt: bal lába ebben, jobb lába a másik világban volt. Igen, még azon a rohadt padon is!
Annyira szerettem, annyi mindent köszönhetek neki! Ha ő nincs, valami rabszolgaként végzem, ahol nyakig szívhatom fel a hatkerületnyi kokain utcákat, táncolva vetkőzhetnék dúsgazdag kéjenceknek, popsit, combot és mellett mutogatva, egészen addig, amíg testem-lelkem végletekig herdálom, pazarlom. De ő nem hagyta, hogy egy perc, tíz másodperces statisztikai adat legyek a híradóban – az áldozatnak még a nevére sem emlékszik soha senki, csak a gyilkoséra.
- Inkább a rántott-húsos szendvicset edd meg, amit hoztam.
- Kata, amikor legutóbb nálad voltunk, sokszor nem figyeltem rád. Emlékszel?
Emlékeztem; a kórház előszele. Fizikai jelene a kanapén ült, szellemisége azonban a messzi távolban lebegett valahol. Mindig láttam a tekintetén. Hogy visszataláljon, ide, ebbe a világba, gyakrabban jött hozzám. Csak velem tudott érzelmi kapcsolatban maradni. Minél idősebbek lettünk, annál erősebb kötődés alakult ki köztünk. Ha eltévedt valahol, azt is megéreztem – egyszer, vendégségbe mentünk egy családhoz, ahova ő is hivatalos volt; hangosan gondolkodtam, hogy mit tennék a helyében, amikor lemerült a telefonja, és pénz nélkül kóborolt egy lakótelep útvesztőiben. A vendégeknek soroltam, mit kéne cselekednie, hogy a helyes irányba forduljon. És megtette! Mintha csak hallott volna.
- Kata, figyelj rám!
Lebuktam. Láthatta rajtam, hogy gondolkodom valamin.
- Apu is ott volt, a szobában…
- Apu halott! Kétezerben halt meg!
Amikor a nővérem két lábbal akart ugrani egy másik világba, elkaptam. Nem engedtem el a valóságtól. Néha sikerült, néha nem.
- Apu legutóbb mindent feketében látott körülötted.
- Persze – ingattam a fejem kitartóan -, mivel fekete lett a hajam.
Velem kell, hogy maradjon, különben soha nem engedik ki innen. Pedig a szívem mélyében, lent, ahova a kételkedő, racionális sötétség nem tud befurakodni, csak fény és tűz van, tudtam, hogy igazat mond. Valóban láthatta, és hallhatta Aput.
- Ne csináld… - kérleltem makacsul.
- Azt mondta, nem a mi hibánk! Egy kiégett, dekadens szörnyetegnek hívta magát, akit megviselt az árvaház, a testvérei felkutatása, a jeges Duna átúszása, egy háború. Rettenetes embernek tartotta magát, akit az apaság változtatott, szelídített meg. Amikor megszülettem, azonnal tudta, mit akar az élettől: családot, békét.
- Kérlek, ne…
- Apu naivan azt hitte, a cél elég. De nem így történt. Egy szörnyetegnek nincs gyenge-pontja, Kata! Neki sem volt. Addig, amíg a kezében nem tartott engem, és nem kezdett vágyakozni még több gyermek után, nem volt rajta fogás. Aztán elvesztettek egy babát, Anyuval. Nyolc hónapra, holtan jött világra – neve is volt! Kingának szólították Anyu hasában.
- Az Istenért, hagyd abba!
- Nem, Aput nem kímélték a korábbi bűnei. A legnagyobb csapás akkor érte, amikor Péter bátyánkat hat hetes korában eltemették Anyuval. Klasszikus műhiba okán. Egy csecsemőgondozón akarták megtorolni az esetet, de Apu szerint „csak az büntethető, aki büntethető.” Apu felelősségre vonás nélkül is beleőrült Peti halálába.
- Mit tett?
- Élete legnagyobb hibáját: kín, gyötrelem, fájdalom, verekedés, alkohol, nők, szerencsejáték, mindent, amivel biztosíthatja a páholyát a Pokolban. Vigyék a lelkét is, hogy semmi ne maradjon belőle; még egy gyermeket kért cserébe. Csak még egyet. És megszülettél te. Tíz perces babaként, lilán, négy kiló húsz dekával, fekete, vattaszerű hajjal. Anyuék azt mondták rád a boldogságuk miatt, hogy Isten ajándéka vagy. Igazuk volt! Hallod? Kesévé váltál, a szemed kökény színű lett, és olyan örömet hoztál magaddal, olyan életerőt, ami mindenkit átitatott, aki csak a közeledbe került. Talán ebből van még most is annyi, ez ad neked akkora védelmet, hogy bármit túlélj.
Leguggoltam, és a szám elé tettem a tenyerem. Akkor vettem észre, hogy sírok.
- Ne hüppögj! Apu azt mondta, a te Istenedhez kellett volna inkább fordulnia és nem dühödt, gyűlöletes elszántsággal követelni a boldogságot. Apánk odaadta a lelkét, de azt nem sejtette, hogy a lelke mi vagyunk! Mi, ketten! Két testben.
- Ne – nyögtem.
- Apu addig maradhat itt, amíg ezt a tévedését helyre nem hozza. Ha éltében nem is, holtában mindentől óv, és segít, ahol csak tud. Nem hagy minket magunkra soha többé! Bár sopánkodik, hogy csak néha beszélek vele, egyre ritkábban találkozunk. Ha beveszem azokat a szarokat, amiket adnak, nem látok semmit. A bajt sem. Néha muszáj abbahagynom a tudatom károsítását, még akkor is, ha itt kötök ki.
- Ezt nem lehet hallgatni!
- Kísérteni fognak minket. Örökké. Suttognak a füledbe, züllésbe kergetnek, olyan emberhez láncolnak a legszebb fiatal éveidbe, aki naponta bántalmaz, berontanak az álmaidba, tönkre teszik a vesédet, szétszaggatják a bőrt a karodon, többször is, migrénes fejfájást dobnak rád, behorpasztják a térdkalácsod, gerincedbe szúrnak, körbetörik a csuklódat és minden éjjel a mellkasodra terpeszkednek, hogy a szíved adja már fel végre a csatát.
- Ha így viselkedsz, örökre be fognak zárni ide. Ezt nem hagyhatom! Elég ebből!
Felegyenesedtem és a nővérem is felállt.
Megöleltem. Szorosan. Úgy kapaszkodtam a pufi dzsekijébe, mint kislányként a kezébe:
- Annyira szeretlek, nem akarlak elveszíteni – zokogtam a vállába. – Olyan gyáva vagyok kimondani, pedig tényleg így van. Rettegek, hogy nem jössz vissza a másik világból, hogy belehalsz, és soha többé nem beszélhetek veled. Érzem, hogy ez lesz a vége. Hallgass rám, könyörgök! Vedd be azokat a szarokat, ne beszélj többé Apuval, mert nem találsz haza. Onnan nem tudlak visszahozni!
- Ne aggódj értem. Engem ott már ismernek – dünnyögte.
- Úristen…!
Üvölteni tudtam volna, rugdosni a fák törzsét, törni-zúzni, ellenkezni. A lélek kínjának különös mechanizmusa van: nem vérzik, nem lángol, nem szakad, láthatatlan marad, és mégis képes akár földöntúli fájdalmat okozni. Akkorát, hogy hallani véltem a vonatfüttyöt.
- Ha eljön az ideje, akkor legalább te írd meg, de valami szépet írj ám…
Annyira sírtam, hogy alig kaptam levegőt. Nyálam ráfojt nővérem kabátjára, könny égette a szemem.
- Mi?! - Elengedtem, és eltoltam magamtól. - Ne kérj ilyet tőlem – tiltakoztam halkan. – Tudod, hogy tilos. Nem írhatom meg.
- Félsz, hogy ez is bekövetkezik?
Sután bólintottam.
- Akkor legyen olyan szép, mint a szemed, kecses, ahogyan a táncod, és őszintén tiszta, akár egy baba kacagása. Ha már ajándék, hát ajándékozzuk meg magunkat, legalább egyszer. Arra tanítottalak, amire én sosem lettem volna képes. Harcolj, mutasd meg, ki vagy, és ne mások elvárásainak akarj rögeszmésen megfelelni – több vagy, mint gondolnád! Erősebb, mint hinnéd! Napokig magoltam egy dolgozatra, ha ötösre akartam megírni, hónapokig forgattam a Cyranot, hogy megértsem. Hát nem emlékszel, mennyivel okosabb és kitartóbb voltál? Én egész nap elbújtam a könyveimmel, te a játszótéren csatangoltál. Órákig kötöttem, vagy keresztrejtvényt fejtettem, legóztam a gyerekekkel, veled senki nem bírt. Mentél-mentél – éltél. Te mindent megélsz. És még élvezed is. Mindig irigyeltem tőled azt, hogy másként látod az embereket, a vakmerőségedet, hogy különlegesen vélekedsz történelmi eseményekről, és sajátos, eredeti a gondolkodásod.
- Arra emlékszem, hogy megetettél az alma magjával, mondván, hogy abban mennyi ész van. Fúj! Nagyon keserű volt…
Hangosan nevettünk, mialatt szétkentem az arcomon a szemfestéket, könnyeket, nyálat.

Hiába nyomok negyvenhat kilót, sziklasúlyúnak éreztem lábamat.
Buszon, metrón utaztam, és próbáltam józanon gondolkodni. Utasok nyúzott arcáról akartam válaszokat kapni, megoldást találni. Eljöttem a kórházból, egy részem azonban ott maradt a testvéremnél – talán mindig is ott volt.
Távolról sem tapasztaltam magamon azt az energiát, amit a nővérem mondott, hiszen még egy költözés is álmatlan éjszakákat okoz. Alig boldogultam geometriából, csak azért sikerült elsajátítani a definíciókat, mert beleszerettem a testek elnevezésébe: paralelogramma, deltoid, gúla. Gyönyörűek. Tökéletesek.

Nagymamánk nem számolt az irodalom szépségével és páratlan hatalmával.
Írni jó, olyan csodálatos érzés, mintha a nővérem mosolyogna, Apu a nappaliban szurkolna a foci világbajnokságon Robby Baggionak, hogy lője be a hálóba a gólt a döntőben, Anyu pudingot főz.
Utazhatok az időben, oda-vissza, és ha csak kis ideig is, de együtt lehetek velük úgy, mint gyerekkoromban. Újra és újra.
Ha írok, korok, dimenziók között ugrálhatok, szabad vagyok, betűk között tangózom, salsázom, én irányítom az eseményeket, formálom, alakítom, magam választom a stílust a ruhához is.

Megtanulok az ajándékkal élni, megírom, ahogyan a nővérem kérte, és ha elrontok valamit, szabad préda leszek.

Hát állok elébe!

4.285715
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.3 (7 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2013-11-20 15:11 craz

craz képe
5

Gondolatokat nem szoktunk csillagozni, ezt másért kapod - azért a csillogásért a szemedben. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

sze, 2013-11-20 20:15 Roah

Roah képe

Köszönöm. :)
Te aztán értesz hozzá, hogyan tedd csillogóvá az ember szemét... :)

...csillog bizony, mert a lelkem elhagyom. :))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2013-11-20 18:36 polgarveronika

polgarveronika képe

"Ha írok, korok, dimenziók között ugrálhatok, szabad vagyok, betűk között tangózom, salsázom, én irányítom az eseményeket, formálom, alakítom, magam választom a stílust a ruhához is. "
Írd meg, és szabad leszel!
üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

sze, 2013-11-20 20:06 Roah

Roah képe

Köszi, Vera, azt hiszem, már tudom, miként fogom megoldani. :)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2013-11-23 10:26 Sren

Sren képe

Valahol érthető a „saját művel/saját tapasztalattal szeretnék válaszolni” gesztusa, hiszen az író mindig adni akar. Viszont van egy olyan, direktnek ható önreklám-oldala, ami ellenszenvessé teszi. Nem az első eset tőled, és az előzőnél sem ugráltunk örömünkben.
(Jelzem, azzal is kitoltál, akiről az írás szól. Válasz funkcióba dobni méltatlan az emlékéhez. De ez csak a személyes véleményem.)
Vera, ne haragudj, de a lentebbi kommentedet most törlöm. Tedd fel blogba, kérlek. Többiek: sajnálom, de a kommentre adott válaszok is elvesznek ilyenkor.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2013-11-23 10:42 Roah

Roah képe

Akkor újrázok, szolidan, jó?

Megkerestek privátban, és hogy a mérgelődő levelek, és telefonok útját elvágjam, leszedettem az első erre járó szerkesztővel a kommented, Vera.

Engem nem zavart, szívből meghatott a hozzászólásod, de sokakat igen. A tartalma okán: az én testvérem még él!
És mindent elkövetek, amit csak tudok, hogy mellette legyek. Ha belereccsenek is.

Sosem kértem még ilyet, de visszajelzések miatt szólnom kellett, hogy vegyék le a hozzászólásodat.
(Azt is írták, hogyha Kentaur nem szól neked illetlenség és marketing miatt, akkor ők előbb vagy utóbb igen. Csak a Gondolat témája miatt nem álltak mellé nyilvánosan; nem szerették volna szétbarmolni a hozzászólásokat.)

Írd meg, Vera, blogban, Gondolatban, vagy ahogy jól esik.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2013-11-23 12:01 polgarveronika

polgarveronika képe

Sajnálom a félreértést, akik ismernek személyesen jól tudják, hogy semmi nem áll távolabb tőlem, mint a kegyeletsértés , a rivalizálás, vagy az önreklámozás. Te megértetted a célomat, "Engem nem zavart, szívből meghatott a hozzászólásod, ...." -írod, és ez nekem elég. (az írást nem teszem ki sehova, nem a szórakoztató irodalom része, hanem az érzelmi trauma feldolgozásának egyik módja)
üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

szo, 2013-11-23 12:18 Roah

Roah képe

Minden rendben, Vera.

Písz.

Szereted a saxofont?

http://www.youtube.com/watch?v=ZsMqNYtXYYU

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2013-11-23 12:26 polgarveronika

polgarveronika képe

Miazhogy! A férjem az egyik legjobb (ez itt a reklám helye, tudod:DDD) amatőr szaxis. (tenor, szoprán és alt-on játszik, ez akkor igazán élvezetes, amikor írok, és a fejem fölött zeng az egész banda) Ezért is tudom nagyra értékelni a csendet.

 

_______Tertium non datur ______

szo, 2013-11-23 12:40 Roah

Roah képe

Ne ízélj a reklámmal. (Ilyen levél csak kettő volt - és nem is Karcosoktól. Olvasni járnak erre, ha van egy kis idejük. Nincsenek is regizve. Nehezményezték. Ennyi.)

Fúú, akkor nálatok aztán lehet dáridózás?! :DD

Felém minikortól szól valami - eleinte azért, mert kislányként sokat paráztam a sötét szobámban, még a gardróbba is bebújtam, hogy ne halljam a neszeket, pattogó radiátort, ilyeneket. Aztán feltalálták a wokment. :D Igazi lolobáj, igazi némaság; mármint nekem.)

Mára csak a zene szépsége miatt hallgatom - na jó, meg a múltkor szuszogott a nappaliban a résnyire nyílt szekrény, de a Duran Duran lehalkította.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2013-11-23 12:52 polgarveronika

polgarveronika képe

Na, igen... hát nem mondhatom unalmasnak az életemet. Azért egy alt vagy egy tenor szaxi, ha megszólal úgy szívből (no, meg tüdőből), nagyot tud reccsenni. Meg olykor klarinét is dudorászik nekem, azt nagyon szeretem. De hát a zene legalább olyan gyógyír, mint az írás.
off:
mindentől függetlenül: írj, írd ki, amit ki kell, mert az írás a legnagyobb szabadságot nyújtó, s egyben legkegyetlenebb rabszolgatartó. Hogy ezt hogy csinálja??? Az maga a varázslat.

off end

 

_______Tertium non datur ______

sze, 2013-11-20 18:40 Kentaur

Kentaur képe

Igen, a nagyi nem gondolt az irodalommal, ha gondolt volna, akkor hozzátette volna, hogy az más.
Ismered a mondást: nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.
Ha egy konkrét okot kell mondani, mit gondolsz, miért írok én is sokszor olyanokat, amilyeneket?
Ez, mint minden művészet, gyógyít, erősít, tudatosít, és megóv másokat is. Van pár üzenet, ami túl fontos ahhoz, hogy ne adjuk tovább.
Aki nem látja, nem tudja, akivel nem történt hasonló, az úgysem érti és úgysem hiszi el csak attól, hogy egy "sztoriban" olvasta. Azt mondja majd, amin én is mindig jól mosolygok: "neked micsoda fantáziád van!"
De aki meglátja, annak könnyebbség lesz, öröm és segítség, hogy nincs egyedül.
Önös érdeken túllép az, aki önzetlenül megoszt, és inkább jutalmat kap érte, mintsem büntetést.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2013-11-20 20:13 Roah

Roah képe

Köszi, Kenta, nagyon - nem vagyunk egyedül. :))
Félnem kéne, de most valahogy nem jön. Egyenlőre.

Nyolcvan év alatt kellően megőszül a haj, ugye?
Kijátszom valahogyan.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2013-11-20 20:38 Kelvin

Kelvin képe

Tudod, mit mondanak, ha elmosolyodik egy újszülött? Hogy ő még emlékszik a mennyországra.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2013-11-21 09:07 Roah

Roah képe

És azt tudtad, hogyha valaki a Mennyország tengerpartján sétál, a homok örökké megőrzi a nyomát?
Nincs az a hullám, ami elmossa...

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2013-11-21 07:18 Maggoth

Maggoth képe
5

Jelzem, én is jártam itt, olvastam, és ötöst adtam.

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

cs, 2013-11-21 09:13 Roah

Roah képe

Köszönöm. Nagyon. Meg minden.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2013-11-21 14:47 Aardvark

Aardvark képe

Ugye nem baj, ha nem pontozok? Nem akarom apróra váltani. Megérintett. Köszönöm.


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

p, 2013-11-22 06:50 Roah

Roah képe

Rég láttalak. :)

Köszönöm.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2013-11-23 09:21 Kentaur

Kentaur képe

Még a gondolatoknál is van olyan, hogy off, például egy komplett novella hozzászólásban, az mindenhol off szerintem.
Ez persze csak egy vélemény.
Senki nem fog meglepődni, hogy téged nem érdekel.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2013-11-23 19:39 Sren

Sren képe

Emlékszem az almamagokra, Ro.
Mindent elfelejtek, tudod. Minden áldott nap - kilométer-hosszú számsorokat, bar-kódokat, márkatípusokat, amikkel pedig tényleg nap mint nap dolgozom. Pipálom, pecsételem, és megy a levesbe.
De az almamagokra emlékszem.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2013-11-24 06:40 Roah

Roah képe

Tényleg? :(((

:)))

Barátok vannak nálunk, alig bírok írni - tudod, hogy van ez ilyenkor. Nálunkor.

Köszönöm - nagyon, meg minden.

*

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2013-11-24 23:23 Szombatfalvi László

Kedves Roah!

Olvastam és tetszett. Azonban megzavar a „gondolatok” besorolás. Nem tudom minek vegyem, az életből kiragadott képnek vagy karcolatnak. Többen állítják a világhálón, hogy ha kiírnak magukból valamit, attól megkönnyebbülnek. Én nem tartozok közéjük. Az írást is csak kevés ideje gyakorlom.
Ha abszolút fantázia ez a karcolat, akkor rövid véleményem az, hogy egy divatos téma (mármint a téboly), egy megragadó egyszerűséggel megírva. Nem állok a tökéletes írás-kifejezés magaslatán, de van egy olyan érzésem, hogy egy kiadói szerkesztő pirossal írt megjegyzései betöltené a margót.

h, 2013-11-25 06:28 Roah

Roah képe

Üdv a Karcon! :)

Köszönöm.

Miért Gondolatok?

Benne van - ez nem az a téma - számomra - amiből ütős novellát lehetne írni; ez nem az a világ, ez személyes.
Húsz perc - merthogy ennyi időm volt -, alatt elkövettem volna, ha nem hív fel írás közben a testvérem. (???) Annál a résznél, amikor azt pötyögtem sírva, hogy "meghall engem", felhívott telefonon. Mondtam is neki a telefonba: "Pont rólad írok!" Azt mondta, tudja...:(

Sokáig volt bent a kórházban. Minden alkalommal, amikor csak bent jártam/tunk, víziók gyötörték. A szemünk láttára!
Első ízben nem tudtunk buszra sem szállni, olyan dolgokat látott és mondott el nekünk. Gyalog mentünk megállókat!
Hazaérvén azonnal felhívtam egy lexiális agyú író barátomat - és párját -, hogy segítséget kérjek tőlük. Ki akartam deríteni, hogy az első történet, amit elmesélt, igaz-e, és olvashatta-e valahol. A válasz is-is volt. Azóta is kutattam a netet, könyveket, de nem leltem rá sehol.

Az van, hogy a nővérem a Föld történetét tanítja épp nekem - az Avarokról mesél, a vo-ról, a kockákból kiolvasott jövőről, arról, hogy gyerekkorában a dédapánk, aki vo volt, miként volt képes beleszólni egy Luca névre hallgató nagynéni látásába. (A nővéremnek és unokabátyámnak kellett a kockát forgatni, ősi magyar szokás szerint (?), de a nagybátyám kockái rossz jövőt mutattak. Az évek átadhatóak - a testvérem átadta a legszebb nyolc évét az unokabátyámnak.) Vagy megkérdeztem a testvérem, hogy miért van az, ha valaki foggal álmodik, akkor meghal valaki a családjában, ismerősei közt. És tudta a választ! Elmesélte a vo-fogak jelentését, azt, hogy a férfiak kiváltsága volt, gyógyításra használták a magyarok. Kiharapták a betegséget, kiszívták, beletették a fogba, aztán fogat egyszerűen kiszedték és ... még nem tudom, részletesen elmesélni, de már nagyon dolgozom a témán.
Olyan avar-legendákat mesél a családunkról, aminek épp az ellenőrzési fázisánál tartok. Olyan neveket használ...Akkora az információ, hogy ő maga is alig tudja pontosan elmondani.

Megpróbálok egyet leírni, azt, ami miatt telefont ragadtam, az elsőt:

"A magyarok a nyelvükben őrzik a történelmüket. Képzeld, Kata, találkoztam a rettegett fekete nagyúrral. Baromi rendes ember.
A Földön egyszer élt egy család. A családban volt egy rossz gyerek, akit Sátánnak hívtak. Úgy, ahogy téged Katának. Történt, hogy a fiút, rosszasága miatt elzavarták, száműzték otthonából, mondván, hogy tanuljon meg a szívével látni! Sátán útnak indult, kalandok kísérték, mígnem találkozott egy nővel, akit Pokolnak kereszteltek. Szerelem és házasság lett a kettejük találkozása, született egy fiúk, kit Ördögnek hívtak. Boldog családként éltek a Kárpát-medencében, mígnem óriási katasztrófa sújtotta a Földet.
Emberek milliói haltak meg egy gáztól - köztük Pokol és Ördög is.
Sátán és még néhányan túlélték a Föld pusztítását, de a férfi éktelen haragra gerjedt: lángolt a tekintete, a tűz sosem aludt ki, az emberek félni kezdtek tőle..."

Tudod, mit mondott a testvérem ezután újra? "A magyarok a nyelvükben őrzik a történelmüket. Nézd csak meg, mennyi Ördög van.."

Amit itt elkövettem, Gondolatként, az csak a felszín, egy sor az Avarok legendáiból. Az, hogy tulajdonképpen mit is akar tőlem dédapánk, és a testvérem, most kezd számomra összeállni.
Nagyobb követelményük van, mint az összes kiadónak együttvéve.

(Azt már bele sem mertem írni, hogy a Gondolat elkövetése után, aznap, három különböző embertől, vadidegentől, három különböző helyen, három tollat kaptam, külön-külön. Csak este esett le a dolog, amikor kabátom zsebeit kiürítettem.)

Remélem, tudtam némi magyarázattal szolgálni arra nézve, miért épp gondolatok. (Kiadó, ezeknél a soroknál, amit ide kínomban felraktam, szóba sem kerülhet.(ne))

Köszönöm, újfent. :)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2013-11-26 13:25 Blade

Blade képe

Boldog névnapot Katának!
Tegnapra, persze, de hát ha nem lenne megkésve, nem is lenne igazi.

k, 2013-11-26 17:33 Roah

Roah képe

Jaj, Istenem! :) Nagyon szépen köszönöm! :))

Ezt meg én küldöm. Nektek:

http://www.youtube.com/watch?v=tQsooCyjcv4

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2013-12-13 21:34 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

tudatod károsítását ne hagyd abba, csak ne legyen "félelem és reszketés magyarországon" belőle...
Színezd újra, ahogy egy mai zenekar énekli dalában.
Bocs de én már azt is elittam, ami soha nem volt az enyém, mondjuk Einstein agyát.
Jó írás, példát mutat.( hogy valami értelmesnek kinézőt is írjak):-)

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

szo, 2013-12-14 08:01 Roah

Roah képe

Köszönöm.
Tesóm legújabb pirulája olyan, hogy a patikában összefutott a teljes személyzet a pultnál. Hárman ellenőrizték a tabletta nevét, az orvosét, aki felírta, személyit kértek, és hosszasan pusmogtak ezek után arról, átadják-e a készítményt.
Egy szem unokahúgom lecsekkolta a szert, 'melyet nővérem hallucinációkra, képzelgésre, szorongásra kapott, és 'mely mellékhatásai bizalomgerjesztően sokoldalúak és valahogy így hangzanak: a tabletta mellékhatásai hallucinációkat, képzelgést, szorongást okozhatnak. Kvázi vagy egyhelyben járunk vagy egyhelyben járunk.
Szedi.
Azt mondja, az epéjét ez a gyógyszer baltával csapkodja - a többiről mostanában hallgat. (Amíg bírja.)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2013-12-14 14:16 Para Celsus

Para Celsus képe

http://www.pszichiatria.tulelo.hu/index.php
Hej, ezt ismered? Aktuális - sajnos.


"The Rainmakeeeer!"

v, 2014-07-06 17:00 Para Celsus

Para Celsus képe
5

Újraolvastam. Míg a nép Szipi-szopi szilmarilokon és középszer novellákon tobzódik, én ideballagok, leülök, állam a tenyeremben, és csak úgy odadünnyögöm magam elé: baszom-fájdalmas-gyönyörű...


"The Rainmakeeeer!"

v, 2014-07-06 21:32 Roah

Roah képe

Hm.

Egyszer már írtál erről - csak akkor nem ide, ki, hanem másként. ;) :)))

Köszönöm.

Nagyon. Meg minden.

Fura, de Őt zseninek tartom, mindig is annak tartottam.
Ha rendbe jönne, az se' változtatna semmin.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-07-17 07:32 Roah

Roah képe

Gyáva osztályozó!

Nem kérdezem, miért vonalkódos az alsód, bugyid, nem érdekel, milyen bosszú vezérelhet, ha sunyin, név és kommentár nélkül megnyomtál egy osztályzatot egy olyan személyes Gondolatra, amit értékelni sem kellett volna. Bátorságot nem lehet a boltban venni, receptre sem írják fel, ellenben sokat elárulhat egy gyáva felhasználóról.
Van annyi írásom fent - de ugye egy sem ennyire belsős, ennyire személyes, ennyire fájó; ezért ezt, igaz? Személyes bosszúról van szó - nem nehéz kitalálni, ki vagy.
E hónap hetedike után pedig főleg nem. Újfent beigazolódott, hogy az ösztön mekkora kincs és adottság, nem tévedtem veled kapcsolatban. (A Karcolat osztályozási rendszere pedig főleg nem.)
Rajta!
Tudod, ezzel az ajándék-átokkal, amit vo-dédszülők hagytak rám és a Testvéremre, varázsolni tudok. (Sokaknak van ilyenje, ezt tanították, csak nem ismerik fel, vagy ha mégis, nem képesek használni.) Nos, én elsajátítottam ezt a tudást: a pirosat használom!
Mit szeretnél?
Szívet vagy vakmerőséget?
Hát megkapod!

Megtréfállak.
Akkora szívet varázsolok neked, ami alig fér el a mellkasodban, és garantálom, hogy belehabarodsz egy tapétába burkolt falba is! Csak hogy azt toszogasd! :))))
Egy éven át tart majd a különleges tavaszod, pillangók, és méhecskék közepette, virágillatúvá válik számodra a békávé fülledt, dzsungel klímájú, eidami sajt szagú járata is; Ámor nyila nem folyamatosan eltalál majd, hanem a nyilat viseled magadban majd tizenkét hónapon át, nem tudod eltávolítani. Háromszázhatvanöt napon át fog a szokásostól eltérően nagyon verni-kalapálni-dobogni, bííí-bíííí-bippápolni a szíved, ajánlom, hogy még egy izgalmas cégéis mozira is zsepivel menj, mert azon is meg fogsz hatódni, hogy az ég vakítóan kék.

Egyébként...
Negyvenhat-negyvenhét kiló vagyok, egyhatvankilenc magas. Madárcsontú, tele szabás-varrás mintával. Fekete hajam örökké kócos, a szemem elvileg kékeszöld, de a pasim szerint olyan, mint a régi VHS filmek hullámos szalagú kópiái: színváltós.
Nagyot tudok ugrani, gyorsan futok, harapok, karmolok, és életveszélyben nagyon tudok harcolni, majdnem úgy, mint verbálisan.

Mondd csak, ettől ijedtél be annyira, hogy nem mered vállalni az arcod, véleményed egy személyes jellegű Gondolatnál?
Egy itteni felhasználónak egyszer azt mondtam, ne törődjön a nimandnoném osztályzókkal, mert kábé annyit is érnek, mint amennyit lát/látunk belőlük – tudhat valamit egy szerző, ami miatt nem merik fész tu fész leírni még a neten sem a véleményüket.
A Bátyám azt mondja az ilyen formákra, „megnő a mikropéniszük”, a Pasim azt, hogy „pozitív hatást gyakorolhat az aszályos sunára.” :D Nem tudom eldöntetni, melyiknek van igaza, de minden alkalommal röhögök ezen.
Ahogyan a névtelen osztályzatodon is - de ettől te még dobogni fogsz. :))))

Ha már piros-force, ami sokakkal van, akkor legyen egy laza dal a szerelemről...

Hev e nájsz...jír! Élvezd a sót! :))))

http://www.youtube.com/watch?v=-NMph943tsw

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-07-17 08:03 Para Celsus

Para Celsus képe

cs, 2014-07-17 08:19 Roah

Roah képe

Thenksz á lát, Háni. :))) ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-07-17 13:08 Para Celsus

Para Celsus képe

nm :)
Amúgy az nem "ö lát"? :D


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2014-07-17 13:11 Roah

Roah képe

Nem, de te mond így nyugodtan - legfeljebb szögedi akcentusnak vélhetik. :D

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-07-17 13:15 Para Celsus

Para Celsus képe

Önglish? :D :D
Jaj, te... :)


"The Rainmakeeeer!"

k, 2019-07-30 10:13 Kovács Gergő

5

Szia Roah!

No akkor én is rögzítenék itt egy szép ötös csillagzatot. Lehet, hogy Gondolatoknál ez nem szokás, de olyan szép kis sárgák. :D

Komolyra fordítva a szót, nagyon tetszett az írás. Nem szeretném hosszasan fejtegetni, hogy miért, talán elég ha annyit mondok: az a ritka érzés fogott meg olvasása közben, hogy minden bizalmatlanságom és undorom ellenére, valahol nagyon mélyen voltaképp szeretem az embereket. És ez az írás lenyúl abba mélységbe, rámarkol valamire és megpróbálja kihúzni. Ilyenkor rájövök, micsoda sorsa, tragédiája van minden egyes embernek, és legszívesebben a keblemre ölelném valamennyit. :) Viszonylag kevés dolog van, ami képes nálam ezt elérni, hidd el. :D

Stílusa, nyelvezete szép és szabatos, talán egy icipicit túlírt helyenként, bár ez csak benyomás így elsőre, és ezt bőven feledteti a tartalom minősége.

Jól látom, hogy egy ideje nem írsz már? Szerintem kéne. :) Fogok még olvasni tőled.

Kovács Gergő
taleteller.blog.hu

k, 2019-07-30 17:23 Roah

Roah képe

"Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell."

Nesze nekem. Érted, sokakat menteni-menteni-védeni, de Őket, Azokat, akiket a legjobban...?
Isten jól benézte ezt, soha sem fogom megérteni, miért egy ilyen nyomi bénának adott ajándékot.
Szóval jah, elvesztettem Apát, elvesztettem Tesóm és...az Unokatestvéremet is, szóval Isten túlbecsült, az biztos.
Nem érdemlem meg az ajándékát.

Egyébként zavarban vagyok.

Domo arigato, az olvasásért, mindenek felett.

Tudod, mindig szerencsésnek éreztem magam. Mert olyan sokat köszönhetek...Apának, tesómnak, szóval ha egymilliószor is érkeznék ebbe a világba, akkor is őket akarnám családomnak.
Szerencsésnek, igen, mert nem tudom, milyen lehet lusakai gyereknek lenni, ott, ahol a hotelban ki van írva a szappanra, hogy 'Don't eat!' (vajon tudnak olvasni?), vagy nem tudom, milyen lehet olyan országban élni, ahol mindennapos a megkövezés, nem tudom, milyen léte lehet annak, aki egy beteg gyereket ápol huszonnégy órában, nem tudom, milyen lehet soha sem járni, sőt, még a kor miatt is mázlistának érzem magam, az évszázad miatt, igen, vérbeli mázlistának. Ha csupán a történelemre gondolok, hogy milyen sors jutott annak, aki nem nemesi családba született, vagy a háborúra, többre is, szóval...eltörpül, kisminivé a sajátom - szerencsésnek érzem magam, ez az igazság.

Köszönöm szépen az olvasást. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."