Egy tökéletes nap

Magamban mosolyogtam, miközben a plaza felé metróztam. Tudtam, hogy izgulnom kellene, de nem tettem. Lassan három hónapja hogy találkoztunk, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Milliószor átgondoltam hogy mit fogok mondani, hogy fogok viselkedni, miről kezdek el beszélgetni, ha kínos csend következik, és variációk ezrei suhantak át az agyamon arra az esetre, ha mégis menekülni kellene. Izgulok – gondoltam bele, ahogy egyre közelebb értem a végállomáshoz. Beléptem a plaza ajtaján, és megláttam. Ott állt velem szemben és mosolygott. Felé lépkedtem, és ez a mosoly még szélesebb lett. Barátságos arc, zöld, megnyerő szemek. Ez merőben eltért a legelső találkozásunk alatt kialakított képtől, amelyen alacsony volt, szerteágazó hajjal, és keresztbe álló szemekkel. Leginkább egy részeg hajléktalanra hasonlított.

Kézen fogott, mintha mi sem lenne természetesebb, és elindultunk a hatalmas épületben, hogy elvegyüljünk a többi ember között.  Beültünk egy kávézóba, és beszélgettünk. Nem voltak kínos csendek, mint amikre számítottam. Eltelt egy óra, majd még egy. Sebesen repült az idő. Az elmúlt hat órában szinte mindent megtudtunk egymásról. Kedvenc hobbyk, gyerekkori emlékek, volt barátok, barátnők. És eljött a nagy pillanat. Megfogta a kezemet és mélyen a szemembe nézett. Ó azok a zöld szemek.

Láttam, hogy mond valamit, de nem értettem tisztán. Madárcsicsergést hallottam. Hogy kerülnek a plazába madarak? Nem értettem. Megfordultam, hogy megnézzem, jól hallottam-e, és éreztem, hogy körül fog valami. Elmosolyodtam. Nyújtózkodtam egyet, és átfordultam a másik oldalamra.

A plaza csak egy álom volt. Az első találkozásunkra emlékeztem benne vissza, már sokadjára. Megint hallottam a madárcsicsergést.  Kinéztem az ablakon, és megállapítottam, hogy egy napsütéses, nyári nap köszönt minket, majd rápillantottam az órára. Negyed nyolcat mutatott. Még aludhatok egy kicsit. Érezte, hogy megmozdulok. Szorosabban húzott magához. Fészkelődtem egy kicsit a karjai között, majd egy puszit adott a tarkómra. Mindig szerettem így ébredni, ő meg mindig szerette, ami ez után következik. Megfordultam, és megcsókoltam. Elmosolyodott és felkönyökölt. Hosszan néztem a szemébe, abba a mosolygós zöld szembe, amit már közel 20 éve szeretek.

Egy óra múlva elindultam a fürdőbe. Menet közben átgondoltam a napi teendőket. Nem volt semmi fontos, mivel vasárnap volt. Egy csendes nyári vasárnap. Végig sétáltam a hosszú folyosón, ami összekötötte a hálókat a fürdővel és a lépcsőig vezetett.  Szerettem ezt a folyosót. A falon a képek a régi életünkre emlékeztettek. Emlékek az elmúlt évekről, az utazásokról, a családomról.

Emlékszem rá mikor megvettük ezt a házat. Több 100 közül választottuk ki pont őt. Ez a ház volt álmaim háza. Tágas szobák, magas mennyezetek, hatalmas üvegablakok mindenhol. Az épületet világosság árasztotta el a nap minden szakában, és mikor a nap bevilágított az ablakokon, a szobák fényárban úsztak. Ez egy olyan ház volt, amiről minden kislány álmodik, mikor 6-8 évesen hercegnőnek öltözve álldogál a tükör előtt, és ábrándozik a délceg, szőke hercegről fehér paripán, a kastélyról, amiben lakni fognak és boldogan élnek együtt, amíg meg nem halnak. Még gimnazista koromban szemeltem ki ezt az épületet. Akkoriban vonattal jártam Pestre, és egy ábrándos pillanatomban figyeltem fel erre a Balaton parti villára. Megdörzsöltem a szemem, és megint végigmértem.  A táj tovább suhant, a ház emléke megmaradt, és tudtam, enyém lesz. Abban a pillanatban elhatároztam, megszerzem magamnak. Tudtam, hogy kemény munka lesz, de nem szerettem volna lemondani róla. Az elkövetkezendő 10 évben minden egyes utazásomkor figyeltem a házat. Reménykedtem már induláskor, hogy nem találok arra utaló jeleket, hogy lakják. Szerencsémre a tulajdonos nagyon drágán kívánta eladni házát, melyben gyerekkorát töltötte. Megértettem. Egy ilyen csodálatos palotától én is nehezen válnék meg. Rá 5 évre a ház gazdája elhunyt. Nem maradt egy élő rokona sem, és a bank áron alul kínálta az épületet. Így lehetett az enyém, és családomé álmaim otthona.

Most itt sétálgatok ebben a hatalmas épületben. A délelőtti napsütés megvilágítja a szobák minden kis szegletét. Megállok a lépcső tetején, és szemügyre veszem az alattam elterülő nappalit. Négy óriási ablak teszi még látványosabbá ezt az ízlésesen berendezett szobát. Lemegyek a hatalmas márványlépcsőn és megállok az ablak előtt. Látom, ahogy a szél játszik egy falevéllel. A vízen egy hattyú úszik magányosan. A kertben a hintát lassan mozgatja a nyári szellő.

Miközben így elmélkedem boldog kacajt hallok. Kislányom, Lili fut felém nevetve, az apja szorosan a nyomában. Egyre közelebb ér hozzá, elkapja, felveszi és megforgatja a levegőben. Lili imádja, mikor ezt csinálják. Vidáman nevetgél apja karjaiban. Leteszi, majd a kislány újult erővel kezd bele a menekülésbe. Hozzám fut, felkapom, és szorosan magamhoz ölelem. Szőke fürtjei csiklandozzák az arcomat. Szívem mélyén mindig is reméltem, hogy az apja színeit örökli. A haja méz szőke, és szeme világoszöld. Ő a világ legszebb kislánya. Még csak négy éves, de már így is talál hódolókat. A kisfiúk átadják a lapátjukat a homokozóban, és virágot szednek neki a réten. Elbűvölő kislány. A barátnőim is teljesen beleszerettek. Fésülgetik a haját, és állandóan öltöztetik, ha itt vannak.

Miközben ábrándozom, a szerelmem is utoléri, és ő is átkarol minket. Átadom neki Lilit, és a konyhába sétálok. Palacsintát sütök reggelire, az illata betölti az egész házat. Lili a székében ül, és csendben rajzolgat a füzetébe. A férjem a derekamat átkarolva türelmetlenül várja, hogy kész legyen végre a reggeli. Ez a viselkedése mindig megmosolyogtat.

Reggeli után bekapcsolom a tv-t a nappaliban. Lili mosolyogva fut hozzám. Kéri, hogy tegyem be a kedvenc meséjét, a Kis hableányt. Együtt nézzük végig ezt a számomra is kedves kis mesét, már vagy századszorra. Emlékszem, kiskoromban nekem is ez volt a kedvencem, és anyukám is legalább ennyiszer végignézte velem. Egy hercegnő, akinek uszonya van és korallokkal, igazgyöngyökkel és mindenféle színes kagylókkal van körbe véve. Beleszeret egy hercegbe, és bonyodalmak árán, de megszerzi igaz szerelmét, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Én is így érzem magam. Mint egy hercegnő, aki egy palotában lakik, egy herceggel, és egy csodaszép kislánnyal az oldalán.

A mese végén Lili felpattant, és az ölembe ugrott. Megfogta a kezem, és könyörögni kezdett a szokásos délelőtti időtöltéséért. Ilyenkor kint voltunk a kertben. Lili hintázott, vagy homokgyümölcsöket épített, játszott Ellivel, a kis szamojéd kölyökkel.

Elli még egy éves sem volt, Lili választotta ki magának. Azt mondta róla, hogy úgy néz ki, mint egy jegesmaci, és hatalmas szemekkel nézett rám, mondanom sem kell, elhoztuk a kiskutyát. Elli kapott egy takaros kis kutyaházat a bejárati ajtó mellett, de a legtöbb időt mégis a nappaliban töltötte, a szőnyegen heverészve. Lili imádta Ellit, naphosszat játszott vele, ölelgette, együtt tévéztek, és néha még együtt is ettek. Mesébe illő párost alkottak. A kis hercegnő, és a hűséges mini jegesmedvéje.

Elnézem a kislányomat, miközben hintázik. Haját viszi a szél és nagyokat kacag, amikor apja lök egyet-egyet a hintán. Ebben a pillanatban minden benne van, amit az élettől reméltem. A család, a gyönyörű ház, amiben lakunk, a szeretet. Lili kiszáll a hintából, odafut hozzám, megfogja a kezemet és elkezd a part felé húzni. A kis kópé huncutul néz apjára, aki azonnal érti, hogy mit szeretne a kislány, és máris nevetve szaladunk mindketten a párom elől, aki játékosan kerget minket. Elérjük a partot és nincs menekvés. Felkapja Lilit és megforgatja a levegőben. Lili hangosan nevet és sikítva kérleli, hogy ne hagyja abba.

Miközben felfelé sétálok a házhoz, megint elgyönyörködöm az épületen. Hatalmas ablakaival és lekerekített sarkaival elegáns a megjelenése. Magas épület, kitűnne a többi közül, ha sok ház lenne a környéken. Szeretek itt lakni, ebben a mesebeli kastélyban. Már az első este mikor beköltöztünk otthon éreztem itt magam.

A hatalmas fotelban ültünk a kandalló előtt kettesben. Régi történeteket idéztünk fel, míg én a hasamon nyugtattam a kezemet. A ház hallgat, a tűz pattogásán, és a mi hangunkon kívül nem lehet hallani semmit. Megnyugtató volt ott ülni.

Emlékszem életem sötét foltjára, mikor a férjemmel már évek óta próbálkoztunk, hogy gyermekünk legyen. Minden kísérlet kudarcba fulladt. Kipróbáltunk különböző orvosokat, gyógyszereket, természetes gyógymódokat, de egyik sem segített. Mivel örökbe fogadni nem akartunk, lemondtunk a gyermekáldásról.

Mikor első este a kanapén ültünk és lenéztem a kezemre, könnyek szöktek a szemembe, ahogy felidéztem ezt a történetet, életem legsötétebb fejezetét. Ekkor már tudtam, hogy gyermeket várok. Félve tekintettem a jövőbe, hogy mi lesz a magzat sorsa. Felnéztem a férjemre, belelátott a gondolataimba, ezért bíztatóan mosolygott rám, és magához húzott. Lili rá 6 hónapra megszületett. Egészséges kislány volt.

Mindez négy éve történt, de már nem szorítja össze a gyomromat az az üresség, amit akkor éreztem, mikor elképzeltem ezt a hatalmas házat gyerekek nélkül. Most itt van nekünk Lili, a kis hercegnőnk, és 7 hónap van még kistestvére érkezéséig.

Lili már abban a korban volt, hogy kezdett leszokni a délutáni alvásról. Ilyenkor, ha mindketten ráértünk kimentünk vele sétálni egy nagyot a közeli parkba. Néha még piknikeztünk is. Ebéd után felkaptam Lilit a karomba, és felvittem az emeletre. Leraktam a szobájában, és megálltam a ruhásszekrénye előtt. Kitártam a hatalmas kétajtós szekrény ajtaját, és rövid gondolkodás után elővettem számára egy halványsárga ruhát, rajta kék virágokkal, hozzá egy világoskék harisnyát, és egy ibolyaszín kis kalapot, hogy védje a nap elől. Lili mosolyogva várta h ráadjam a ruhácskáit. Szerette ezt a virágos kis ruhácskát. Még Spanyolországban vettük neki tavasszal, egy tengerparti kis városkában. Pont sétáltunk a főutcán, amikor megláttuk ezt a vidám kis üzletet, ahol csak gyerekruhák voltak. Lilinek azonnal megtetszett a kirakata, ami mindenféle színű kis ruhával, lepkékkel, virágokkal hívta fel magára a figyelmet. A kislány hatalmas szemekkel nézett fel rám, majd apjára. Rámosolyogtam, és megindultunk az üzlet felé. Beléptünk, és olyan volt, mint egy földi paradicsom. Mindenhol színek, színek és színek, na és persze ruhák. Milliónyi kis gyerekruha. Lilinek elakadt a szava, és nekikezdtünk a próbálásnak. Két és fél óra múlva hat ruhával, tíz harisnyával és két pár új cipővel lett gazdagabb. A kedvencem egy kis ruhácska, ami fehér színű, fodros az alja, és ami különleges benne, hogy szíves nyalókák vannak rajta. Piros, kék, rózsaszín, lila, sárga. Csodálatos ruha volt. Az első baleset már fél órával a megvétele után megtörtént, mikor Lili véletlenül belekent egy kis csoki fagyit. A ruha túlélte, és még mindig eredeti színeiben pompázik.

Lili megfogta az apja, és az én kezemet, és piknikkosárral a karomon elindultunk a parkba. Lili imádott a parkba menni délutánonként. Míg mi kifeküdtünk a lepedőre egy fa árnyékában, ő futkározott a mókusok után, amikkel tele volt a park, vagy leült a vízpartra, nézte a kiskacsákat, és a hattyúkat.

Emlékszem mennyi időt töltöttünk el ebben a parkban, mikor még Lili nem volt velünk. Csak kettesben, egy pokróccal. Délután kimentünk, letelepedtünk és egymás karjaiban töltöttük az idő nagy részét. Egyszer még a tóban is megfürödtünk. Nagyon hideg volt, és az alja csupa iszap, a kacsák meg körülöttünk úszkáltak. Emlékezetes este volt, pár üveg márkás pezsgő után. A tizedik házassági évfordulónkat is ezen a tóparton ünnepeltük meg. Emlékezetes éjszaka volt. 3 üveg Dom Perignon elfogyasztása után egymás karjaiban néztük végig a naplementét. Majd a napfelkeltét is.  Egy hosszú estét még hosszabb reggel követett. Másnap késő délutánra értünk vissza a házba.

A parkból hazaérve nekiálltam elkészíteni a vacsorát. Lili felment a szobájába játszani. A férjem átfogta a derekamat, és úgy segített, ha kellett. Megpucolta a hagymát, szeletelt, mosogatott. Már közel 20 éve főzőcskézünk így együtt. Ez az egyik legkedvesebb időtöltésem. Szeretem látni az arcát ahogy kíváncsian szemléli hogy mi történik, és alig várja hogy mi lesz a következő lépés amiben segíthet. Főzés közben váltunk egy-két kósza csókot, olyan ízig-vérig romantikust.

Húsz év után is ugyanazt érzem, ha belenézek ezekbe a szemekbe, vagy amikor csókolom a száját. Még mindig ugyanúgy szeretem őt, vagy még jobban. Megterítek, és ő felmegy Liliért az emeletre. Lili fáradtan lépdel le a lépcsőn. Tudom, hogy evés után már az apja fogja felvinni a szobájába.

Végeztünk a vacsorával. Lili nagyokat pislogott. Láttam rajta hogy már majdnem leragadnak a szemei. Az apja felvitte az emeletre, és megfürdette. Ágyba dugta, Lili estimeséért könyörgött. Bepakoltam a mosogatógépbe, és felmentem a kislányomhoz. Leültem a kis baldachinos ágyára, és elővettem a mesekönyvét. Hosszú nap volt ez neki is, ki kell pihennie magát. Tudom, hogy szinte azonnal el fog aludni. A kedvenc meséjét kezdtem olvasni.

Egy tündérről szól, aki megmenti a virágokból álló városát, és megtalálja igaz szerelmét, aki egy herceg. Lili mindig izgatottan figyel erre a mesére. Mikor jön a gonosz bogár, ijedt szemekkel néz, és markolja a takaró szélét, amikor a tündér bajba keveredik. Ma a harmadik oldal környékén álomba szenderült. Még feküdtem mellette egy kicsit, és közben azon gondolkodtam, hogy milyen volt előtte a világ, mikor csak ketten léteztünk a párommal. A fellegekben jártam, ahányszor egymást átölelve aludtunk el. Őt szerettem a legjobban, de mégis miatta sírtam a legtöbbet. Emlékszem egy apró összeveszés miatt is órákat tudtam sírni. Ő viszont már egy fiú név hallatán is mélységes mély féltékenységbe esett. Nem volt olyan dolog, amit ki nem próbáltunk volna, kocsiban, erdőben, vízben, levegőben. Ez most sem változott meg. Ugyanazt a vonzalmat érezzük így húsz év után is. Puszit adtam Lili homlokára és óvatosan kicsusszantam a feje alól. Vett egy mély lélegzetet, és tovább aludt.

Csendben kisurrantam a szobából és az erkélyre mentem. Tudtam, hogy ott találom Őt, életem szerelmét, ahogy ül egy puha székben, és egy ősrégi klasszikus gitáron halkan játszik. A dallam mindig ismerős, de mindig más. Leheltem egy csókot az ajkára. Ő felnézett rám, elmosolyodott. Ismét láttam megcsillanni azt a pajkosságot a szemében. Elindultam a hintaszék felé, és tudtam, hogy követ a tekintetével. Kényelmesen helyet foglaltam, és hintáztatni kezdtem magam. A hintaszék egy idő után egy ritmust kezdett játszani a gitárral. Nem tudni, hogy a gitár igazodott-e a nyikorgás üteméhez, vagy fordítva. Így volt ez egész életünk során. Egyikünk mindig alkalmazkodott a másikhoz, még ha nem is tudatosan. Elnéztem a Balaton irányába. A látvány, ami elterült előttem csodálatos volt. Még így öt év után is elcsodálkozom a szépségén. A tavon visszatükröződik a lemenő nap narancssárgás színe, ami a felhőket is befesti. A tó tükrét csak egy-egy elkószált hattyú töri meg, aki hatalmas fodrokat hagy maga után a vízen. A felhők előtt hirtelen egy madárraj repül el. Megijeszthette őket valami- gondolom. És most tovább repülnek, hogy letelepedhessenek egy nyugodtabb környéken. Vajon a mi jövőnk is ilyen lesz? Sokszor elgondolkozom a jövőn.  Ábrándozgatok, hogy mi lesz velem húsz év múlva. Most is így teszek. Hintáztatom magam a hintaszékben, a távolba révedek, mintha a tavat szemlélném a lemenő nap sugarában, de gondolataim már rég máshol járnak, a jövőt pásztázzák, és elmém már a jövő rögös és kifürkészhetetlen útjait szemléli.

 

 

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2010-07-03 14:15 Blade

Blade képe

Blogszerű, nem nevezném novellának...családtörténet.

szo, 2010-07-03 21:08 Mme Morgue

Hasonló jövőről álmodoztam minden nap. Most legalább teljességében láttam, milyen nem lesz már soha... Vágynak szép, novellának kevés, de nálam pl. azok is mindig egy álmodozásból indulnak el...

Annyira idilli volt, hogy előre rettegve vártam a kegyetlen csattanót. Elmegyógyintézetben álmodja ezt a nő? Mikor fog meghalni valaki? Vagy ő fogja őket megölni? Végül nem jött a gúnykacaj a végére. Bármikor máskor elvárnám az illúziórombolást, most nincs szívem. A nyelvhelyességet kiritizálni meg időm és kedvem nincs...