Piroska és a teliholdkor mutáns szörnyeteg

Volt egyszer egy valaki szerint igenis kedves, aranyos, gyönyörűséges lány; aki csak ismerte, mindenki kedvelte, kivéve, aki mégsem, de ennek nyomós okai voltak. A forgatás végére az arca kipirosodott, mert a légkör itt véknyabb volt, mint szülőbolygóján – persze, csak amíg azt fel nem robbantották –, és nem szűrte meg annyira a nem messze lévő központi csillag sugarait, no meg sajnos az örömtüzek mellé is túl közel ült. Szó mi szó, a háta mögött elnevezték Piroskának. És ez ráragadt, mint silány minőségű anyagból készült gumikacsa.

A forgatás már tegnap befejeződött, de még tartott az értekezlet, amin a fejesek a film folytatásáról vitáztak. Piroskát ez eléggé untatta, így elhatározta, hogy egy kosárban lenyúl az értekezlet utáni vacsora svédasztaláról pár kiló finom falatot, és felüdítő sétát tesz a nem messze lévő négyszögletű kerek erdő elnevezésű tájegységben.
Miközben a fák között egy békacombnak tűnő dolgot majszolgatott, azon kezdett gondolkodni, hogy a négyszögletű kerek erdő név vajon síkban, térben, vagy időben értendő-e.
Mert ha síkban, akkor az alaprajza lehet egyszerre négyszögletű és kerek, amit úgy lehetne elképzelni, hogy fogsz egy papírból kivágott négyszöget, meg fogsz egy papírból kivágott kereket. Ezek után egy sima felületen tologatva elkezded őket pároztatni, amíg olyan konstellációba nem érnek, hogy elönti tudatod a felismerés, miszerint: Nini, ez pont olyan, mint a négyszögletű kerek erdő felülnézeti vetülete!
De ha térben, akkor ez lehet:
a: Egy kör alakzatban telepített erdő, amit úgy nyírtak meg, hogy távolról félgömbre rakott kocka alakúnak tűnjön.
b: Egy négyzet alakban telepített erdő, amit úgy nyírtak meg, hogy a teteje gömb alakú legyen.
Viszont, ha az egész elnevezési problémakör időben értendő, akkor ez egy olyan erdő, ami először kerek volt, de most négyszögletes. Vagy először négyszögletes volt, de mostanra – mivel nem gondozták – eléggé elburjánzott, és határozott kör alakot vett fel.

Piroskát annyira elfoglalta a fenti homályos mélységekbe hatoló eszmefuttatás, hogy csak az utolsó pillanatban vette észre az eléje toppanó alakot.
– Hát te hová mész piros arcú kisleány, csak nem Esztergomba? Izé…
– Állj, állj! – hallatszott hirtelen, amire mindketten felkapták a fejüket. – Újra vesszük! Piroska és a teliholdkor mutáns szörnyeteg, csapó kettő!

– Hát te hová mész piros arcú kisleány, csak nem a nagymamádhoz? – tette fel az eszébe ötlő kérdést a teliholdkor mutáns szörnyeteg.
– Oda nem – felelte Piroska.
– Hogyhogy? – értetlenkedett a teliholdkor mutáns szörnyeteg, mivel azt hitte, megint valami baj van a szövegkönyvvel.
– Tudod teliholdkor mutáns szörnyeteg, nekem nincs nagymamám!
– Miért, meghalt?
– Á, ez nem ilyen egyszerű!
– Nem ilyen egyszerű?
– Nem. Ugyanis az egyik nagymamámról – aki az anyukámnak volt az anyukája – nem tudok semmit, mivel édesanyám nem élte túl a születésemet, így nem tudott bemutatni az ő édesanyjának, hogy látod Piroska, ő a te nagyid. Így mivel nem ismerhettem meg, első nagymama kilőve. Utána nevelő szülőkhöz kerültem, tehát lett két nagymamám – egyszerűség kedvéért nevezzük kettes és hármas számú nagymamának – csakhogy mikor megtudtam, hogy a szüleim nem a szüleim, ez a két nagyi is ugrott. Maradt tehát a negyedik számú nagymama, apukámnak az anyukája.
– Akkor mégiscsak van nagymamád!
– Nem, nincs – felelte Piroska.
– Nincs? – csodálkozott a teliholdkor mutáns szörnyeteg.
– Kitagadtam. Igaz, hogy már ő is rég halott, de én kitagadtam – válaszolta Piroska.
– Igen? – hitetlenkedett a teliholdkor mutáns szörnyeteg.
– Igen. Méghozzá két okból. Először is, én hercegnő vagyok, ő meg rabszolga volt. Természetes, hogy nem akarok egy rangon aluli nagymamát. Másodszor meg azért tagadtam ki, mert amíg élt, azt hangoztatta, hogy ő úgy lett anyuval terhes, hogy nem szeretkezett férfival. Valami képzeletbeli midikloriánokra fogta az egészet. Nevetséges. Biztos valami suttyó sivataglakó randidroggal elkábította. Aztán huh-huh, aztán usgyi.
– Usgyi? – kérdezte a teliholdkor mutáns szörnyeteg.
– Ja, usgyi – felelte Piroska.
– És ha azt mondanám, hogy a halott nagymamádnak – a négyes számú nagymamádnak, akit halála után jogosan kitagadtál – volt egy titkos ikertestvére?
– Miért, ezt fogod mondani?
– Igen. És képzeld, itt lakik nem messze az ösvény mellett, egy kis házikóban.
– Jaj, de jó! – örült meg a nem várt fordulatnak Piroska. – Akkor mégis csak lehet nagymamám, mert ha a kitagadott nagymamámnak az ikertestvére, akkor én őt örökbe fogadhatom!
– Úgy van Piroska. Most menj, szedj arról a kis dombocskáról neki egy csokor virágot, én meg addig előre megyek, felkészítem rá, hogy hamarosan megérkezel.

Piroska úgy is tett, szedett egy csokor virágot.
Utána pedig visítva elrohant, mivel felháborodott evokmacik kergették meg. A macik azért voltak dühösek, mert Piroska megszentségtelenítette egy nagyra becsült háborús hősük kis dombocska alakú, áldozati virágokkal telepített és/vagy telehintett síremlékét.

A teliholdkor mutáns szörnyeteg berohant az elhagyatott faházikóba, s az egyik szobában nagy meglepetésére talált egy bevetett ágyat. Hirtelen ötlettől vezérelve bebújt a takaró alá, hogy csak a rusnya, vérfarkaséhoz hasonló feje látszott ki.
Nemsokára – szintén futva – megérkezett Piroska is, aki megkönnyebbült, mivel lerázta a kurta lábú evokmacikat.

– Te vagy az nagymami? – lelkesedett Piroska belépve a sejtelmes, félhomályba burkolódzó szobába.
– Igen kedveském – felelte a teliholdkor mutáns szörnyeteg.
– De hiszen te a teliholdkor mutáns szörnyeteg vagy! – kiáltott fel Piroska miután átadott két szál virágot, mivel csak ennyi maradt a nagy rohanás után.
– Igen kedvesem, mert megcsípett egy mohó poloskapattintó bogár a Tatuin sivatagában. Ugyanakkor apukád anyukájának – akit halála után jogosan, két okból is kitagadtál – a titkos ikertestvére is vagyok.
– De hát hogyan kerülsz ide? – kérdezte meglepetten Piroska, akit a gyorsan pörgő események kezdtek megszédíteni.
– Az úgy volt, hogy miután megkaptam ezt a teliholdas kórságot, eléggé megszédültem, és egy – teliholdas – nyári éjjelen fellopóztam egy találomra kiválasztott teherszállító űrhajóra, ami ide hozott. És most, amikor elmesélted, hogy apukád anyukája milyen hülye mesét terjesztett valami midikloriánokról, egyből megörültem neked.
– Jaj de jó! Nagymami! – suttogta Piroska négy lépésre az ágytól, ahogy örömében sokkot kapott, hogy szinte a parkettába gyökereztek a lábai.
– Vigyázz Piroska, ez egy ádáz fenevad! – hallatszott a szoba ajtajából, majd valaki elrobogott mellette és kitekerte az ágyban fekvő örökbe fogadott nagymamája nyakát, mivel azt hitte, csakis az a gonosz sírmegszentségtelenítő lehet, aki után az evokmacik küldték, hisz a rabolt virágok is a kezében voltak.

– Miért ölted meg egyből? Talán meg lehetett volna menteni, hiszen csak teliholdkor volt ilyen rusnya.
– De Piroska, ez itt az Endor holdja, és állandóan teli. Ha keresztülfúrsz rajta, nem találsz légüres teret!
– Akkor nekem már sosem lesz nagymamám? – sóhajtott fel Piroska csalódottan.
– C’ est la vie – dörmögte Csuvakka.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2009-10-02 18:39 Bloody Dora

Bloody Dora képe

"Piroska és a teliholdkor mutáns szörnyeteg, csapó kettő!" - Már a cím kiborított, de ha megint elsütöd, olyan lesz, mint a Nagyobb Hal Idézése. :) (Ha nem ismered, tessék művelődni.)
"Természetes, hogy nem akarok egy rangon aluli nagymamát." - :D
"Valami képzeletbeli midikloriánokra fogta az egészet." - Na, az a művelődési felszólítás kétséges, szerintem ismered a Nagyobb Hal Idézését... (Mellesleg egy nagymama lesz terhes a kisunokájával?)
"áldozati virágokkal telepített síremlékét" - Írd inkább "telehintett"-nak, mert így kissé értelmetlen (de tudom, mit akarsz mondani).
"egy mohó poloskapattintó bogár a Tatuin sivatagában" - Hehe. Ez a mohó bogárpattintó fenevad rokona?
Csuvi egész értelmesen beszél. Az igazi poén az lett volna, ha közli, hogy Wraugh! :)
_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2009-10-03 01:37 craz

craz képe

Már a múlt évszázadban azt vallottam hogy a Tom és Jerry-összes az alapműveltség része. Mindez után - a történelmi időrendiséget figyelembe véve - felfedeztem és magamba szívtam a Gyalog galopp című filmet (volt szerencsém évekkel később már itt Budapesten egy teltházas előadáshoz az Örökmozgó Filmszínházban), majd egy ültő helyemben átrágtam magam a Galaxis Útikalauz stopposoknak című remekművön. Ekkor már tudtam, menthetetlen vagyok. :)

Szerintem távoli rokonok.
Bár, mint ahogy a Könyv is írja: "Az Útikalauz tévedhetetlen. A valóság gyakran pontatlan." Ez bizonyos érdekes következtetésekre vezetett. Például amikor az Útikalauz szerkesztőit beperelték azok a családok, amelyek hozzátartozói amiatt hunytak el, hogy szó szerint vették a Traal bolygóra vonatkozó bekezdést (mely így szólt: "A mohó bogárpattintó fenevad kedvelt eledele a turistának", ahelyett, hogy így szólt volna: "A mohó bogárpattintó fenevad kedvelt eledele a turista."), arra hivatkoztak, hogy a mondat első verziója esztétikai értelemben lényegesen megnyerőbb, s egy okleveles költőt idéztek meg tanúnak, aki eskü alatt vallotta, hogy a szépség igazság, az igazság pedig szépség, miáltal bizonyítani vélték, hogy az ügyben senki más nem vétkes, egyedül az élet, amelyből a szépség és az igazság egyaránt hiányzik.
_______________
"Ha a kozmosz két ugyanakkora, végtelen részre esne szét, a világegyetem mérete egyszerre megkétszereződne, feleződne és maradna ugyanakkora."

v, 2009-10-04 07:32 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Hey, nekem ez tetszett! :D
Szerintem ötletes és mókás megközelítés :)
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

v, 2009-10-04 21:24 craz

craz képe

Először - milyen meglepő - valamilyen fantasy háttérre gondoltam, de utána támadt egy gondolatom, ami generált még egy-két ötletet, ami kézen fogva magával húzott még egy párat, a végén meg ezzé vált.

Örülök, hogy tetszett, máris nem volt haszontalan a gép előtt ülnöm pár órácskát. ;)

_______________
"Ha a kozmosz két ugyanakkora, végtelen részre esne szét, a világegyetem mérete egyszerre megkétszereződne, feleződne és maradna ugyanakkora."

h, 2009-10-05 10:42 Kentaur

Kentaur képe

Van benne, egy-két hiba, ami tőled már nem szép...pl megszólítás előtti vesszőhiba, de te egy állat vagy, bazzzzz!(jó értelemben) :-D
Szép kis egyveleg lett belőle, ami abszolút beteg és épp ezért nagyon jó. :-)

----------------------------------------------------------------
"Az írás olyan, mint a herpesz:tünetmentes lehetsz, de gyógyult nem!"

h, 2009-10-05 15:36 craz

craz képe

Köszönöm :)
A vesszőhibákat javítottam - vagy megdupláztam(?) :roll:

_______________
"Ha a kozmosz két ugyanakkora, végtelen részre esne szét, a világegyetem mérete egyszerre megkétszereződne, feleződne és maradna ugyanakkora."

h, 2009-10-05 16:24 Ndy

Ndy képe

A végén valami miatt teljesen biztos voltam, hogy Skiwalker lesz a vadász, de helyette Csuvi... Érdekes fordulat :D

h, 2009-10-05 16:38 craz

craz képe

Háhá! A vukira ugye nem gondoltál! 8O

_______________
"Ha a kozmosz két ugyanakkora, végtelen részre esne szét, a világegyetem mérete egyszerre megkétszereződne, feleződne és maradna ugyanakkora."

h, 2009-10-05 16:49 Ndy

Ndy képe

Nem hát! Lucasnál örökké csak bőg meg dühöng, de ebben az írásban végre kidomborodik a karaktere :D

h, 2009-10-05 17:22 craz

craz képe

Tudod az a csel benne, hogy a történet már forgatás után játszódik, így Csuvit már nem korlátozzák rendezőileg abban, hogy megszólaljon.
Mivel a történetet én írtam (rendeztem), hagytam jobban kibontakozni a karakterét. :)
_______________
"Ha a kozmosz két ugyanakkora, végtelen részre esne szét, a világegyetem mérete egyszerre megkétszereződne, feleződne és maradna ugyanakkora."

h, 2009-10-05 17:34 Ndy

Ndy képe

Igen, egyébként pedig én vagyok a buta: a South Park óta tudjuk, hogy ha az Endor szóba jön, a megoldás csakis Csuvakka lehet. (Csuvakka védelem) Nagyjából a netről leszedve a szövegkönyvet annak, aki nem látta volna az ominózus, a fenti novellával egy szinten beteg részt:

"Högyek es Urak, úgymond esküdtek: Ez itt Csubakka! Csubakka egy vuki a Kisit bolygórol, de Csubakka az Endor bolygón él. Gondolják csak meg, ennek NINCS ÉRTELME! Miért akar egy Vuki, egy 220 centis Vuki az Endoron 50 centis Ewokok között élni. Ennek NINCS ERTELME! De ami még fontosabb, ennek mi köze a most tárgyalás alatt lévő ügyhöz ? SEMMI! Hölgyek és Urak, ennek semmi köze az ügyhöz. Ennek NINCS ÉRTELME! Nézzenek rám, ügyvédként védek egy embert, és Csubakkáról beszélek, van ennek értelme ? Hölgyek és Urak, ennek semmi értelme, az egésznek nincs értelme. Tehát emlékezniük kell, amikor majd vitázgatnak, és döntögetnek az emancipációs kiáltványról, van értelme ? NINCS! Hölgyek, Urak, úgymond esküdtszék, ennek NINCS ÉRTELME! Ha Csubakka az Endoron él, ítéljenek bűnöst! A védelem végzett."

szo, 2009-11-07 17:14 craz

craz képe

De ha a Csillagok Háborúja szóba jön, akkor a megoldás (a legjobb paródia szerintem)- A. B. Cee (Székely Nagy György): Szólítson csak Bandinak! :lol:
_______________
"Ha a kozmosz két ugyanakkora, végtelen részre esne szét, a világegyetem mérete egyszerre megkétszereződne, feleződne és maradna ugyanakkora."

h, 2009-10-05 18:11 Mickey Long

Mickey Long képe

A négyszögletű kerek erdő eszmefuttatása nagyon tetszett :D .
---
"A valóság az, amit a tudatod azzá tesz." /Morpheus/

h, 2009-10-05 18:58 craz

craz képe

Pedig vannak olyan emberek, akik szerint négyszögletű kerek erdő nem létezhet. :(
_______________
"Ha a kozmosz két ugyanakkora, végtelen részre esne szét, a világegyetem mérete egyszerre megkétszereződne, feleződne és maradna ugyanakkora."

cs, 2009-10-15 16:50 miyoku

miyoku képe

"persze, csak amíg azt" miért persze? sok töltelékszót használsz
"gyönyörűséges lány; aki " szvsz fölösleges a pontosvessző
"nem messze lévő központi csillag sugarait," a nem messze = közel
"nem messze lévő négyszögletű "
"ahogy örömében sokkot kapott, hogy szinte a parkettába gyökereztek a lábai." ahol örömében (olyan) sokkot kapott...
leírtál néhány olyan mondatot, h többször kellett nekifutni. :)
hehe, vicces, beteg, ügyes! :)

- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

k, 2010-03-02 19:47 Lacaapu

 jelen alkotás tökéletesen példázza  a mai kor gyemekének
> zavaros ideáit ,
> melyben keveredik mese ,valóság , űroperák hősei , az
> elkorcsosult hálivúdí értékrend ,rózsaszín cukormázas
>  neoromantikája , a klasszikus mesék véres brutalitásával ,
> illetve a középiskolai matematikaórák lélekölő száraz
> tudományosságával,teljesen lehetetlenné téve így hogy
> valaha is kikeveredjek ebből a gondolatmenetdzsungelből
> ,mely társadalmunk perverzitását mintegy görbetükörként
> vágja a felnövekvő nemzedék arctalan tömegébe..."
>
> Amúgy jót röhögtem míg olvastam ,ami jelen állapotomban
> nemsemmi , szóval jókis izé lett ,néha kissé már fárasztó
> ,mint a Gyűrűkúra , de azért jó. Garatula.

Nos tessék...kivánságod szerint...:-)
 

Cserébe kérek egy véleményt az én írásomról....

k, 2010-03-02 21:03 craz

craz képe

Köszönöm, hogy e fenti gondolatot megosztottad a Karcolat nagyérdemű közönségével.

Üdv. ezen oldalakon.

Ígérem, nem meneküsz majdan kritikus klaviatúrám által keltett soraimtól.

:)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

k, 2010-03-02 21:06 craz

craz képe

:)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

h, 2010-03-29 11:20 Indi

Indi képe

Nem értem a problémád, kaptál hsz-t dögivel, annyit meg az életben nem fogsz, ahányszor megnyitották, ettől vonatkoztass el és mindjárt jobb lesz a közérzeted ;)

Akkor a műről... Nagyon pihent :) Nekem ez a humor inkább fárasztó, mint nevetésre ingerlő, de ez szubjektív dolog, embere válogatja. Ilyen alapon nem is csillagozom -és szerintem voltak így még előttem páran-, nálam ez egy vállvonós "elmegy", de ha nem hívod fel rá a figyelmem, nem olvasom végig. Nem mondom, hogy sajnálom, mert nincs mit, különbözőek vagyunk, lehet, hogy egy másik írásod megfog, ez speciel nem olyan.

 

----------------------------------------------------------

"Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít." (Simon Le Bon)

"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni" (Harry Lo

h, 2010-03-29 17:06 craz

craz képe

Köszönöm a véleményt.

 

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."