A magányos farkas

A Hold fényesen sütötte be a tájat. Felhő közel s távol nem látszódott az éjjeli égbolton, a csillagok sziporkáztak, a hó visszaverte ezt az éjszakai ragyogást – mesebeli ezüsterdővé varázsolva a jégcsapokkal csipkézett fákat, hólepelbe burkolózó bokrokat és az őszi avart. Sejtelmes árnyak keltek életre a sötétség beköszöntével, a nappali állatok ijedten húzódtak vissza rejtekhelyeik mélyére, hogy az éj vadászai ne találjanak rájuk.
Feltámadt a hideg éjjeli szellő, összekoccantva az ágakon a jégcsapokat, amitől a fák rémülten dobták le téli ruhájukat, s az csilingelve hullt a puha hóba. A bokrokon a fehér takaró oszladozni kezdett, ahogy a felerősödő szél ostromolta soraikat, s a szél meghozta az első felhőket, amelyek azért küzdöttek, hogy melyikük tudja legelőbb eltakarni a Hold ezüstös arcát sötét karjával, de az éjjeli fényadót nem tudták egykönnyen bevenni. A csillagok ragyogása is gyenge derengéssé halványult, mintha nagy riadalmukban elsápadtak volna.
Még az égi csata zajlott, a földet alattomosan kúszó köd lepte meg, majd kerítette hatalmába. Még csak nem is tiltakoztak az erdő nevében a csupasz fák és a takarójuktól megfosztott bokrok, hanem örömmel fogadták a hódítót, hogy rejtse el őket addig, amíg újra rügyezni nem kezdenek a tavasz beköszöntével.
Enyhén meglengették ágaikat, mintha integetnének a ködnek, hogy kerüljön beljebb, ők szívesen látják. De csak a szél játszotta ezt a csalóka játékot, mert az ezüsterdő fái-bokrai mélyen aludtak, és semmit sem vett észre az éjszakai küzdelemből.  Az éjjeli állatok árgus szemekkel kísérték végig az égi harcot és a földi hódítást. Egy fülesbagoly huhogott bele a szélbe, egy nyest futott a hóban a bokrok alatt, távolról pedig egy farkas siratta a hold elvesztett csatáját.
Sötétségbe borult az erdő, de a csillagok halovány fénye nem engedte elveszíteni az erdő ezüstös varázsát.
A bagoly széttárta barna szárnyait, eleresztette az ágat, amelybe sárga karmaival kapaszkodott, és elrugaszkodott. Szárnyával belekapott a ködbe, s csapkodva próbálta szétkergetni, de nem sikerült. Csak megkavarodott, majd tovább hömpölygött végig a tájon.
Egy óvatlan cickányra csapott le a bagoly, s a kis állat jajveszékelve próbált menekülni, de ettől a szárnyas éjszakai ragadozó elől nem volt menekvés. A bagoly büszkén vitte fel áldozatát arra az ágra, ahonnan észrevette a rágcsálót, de nem tudott belekezdeni a vacsorájába, mert egy vérfagyasztó vonyítás megijesztette. Rémülten forgatta körbe a fejét, sárga szemével végigpásztázva a ködbe burkolt tájat, aztán heves szárnycsapásokkal felemelkedett a fák fölé, magára hagyva zsákmányát.
A fák közül egy árnyék bontakozott ki, körvonalai elmosódtak a homályban, sokkal nagyobbnak mutatva teljes valójánál. Léptei nem hallatszódtak, a friss hó elnyomta a zajt. Úgy járt-kelt a sötétben, mint az erdő ősi szelleme, s a köd eltakarta, misztikussá tette egész lényét. Sűrű, tömött, szürke bundájával láthatatlanná vált a sötét erdőben, csak élénk értelemtől csillogó, sárga szeme árulta el jelenlétét a többi állatnak. És ha észrevették is, félrehúzódtak az útjából, elbújtak a legközelebbi bokor alá, vagy felkapaszkodtak egy üres odúba.
De a farkas nem törődött velük. Nemes fejét a hegy csúcsa felé fordította, ahová el akart jutni, hogy énekével elűzze a fekete fellegeket a Hold elől. A gyenge szél felborzolta nyakán a puha szőrt, mialatt beleszagolt a levegőbe. Egy pillanatig tétován megállt, majd elindult a csak számára látható ösvényen.
A köd lomhán kavargott körülötte, a kopár fák jégruháiról leszaggatott foszlányok néhányszor megroppantak mancsai alatt, de a hó elnyelte a hangokat, s a szürkebundás füle minden apró neszre megrezdült.
Az erdő békésen aludt a hópaplan alatt, semmi sem zavarta meg a farkas útját a hegyorom felé. Kitartóan, egy perc tétovázás nélkül, ütemesen haladt a célja felé.
A fák ritkulni kezdtek körülötte, és az emelkedő is egyre meredekebb lett, keresnie kellett az erdő szellemének a helyes utat, mert ha csak egy lépést is eltéveszt, az életével fizet érte. De ő tudta a járható ösvényt még a mancsainál gomolygó, alattomos ködben is. Lábai tévedhetetlenül megtalálták a következő biztonságos lépést, s nemsokára kijutott a fák meg a köd közül, ki a csillagtalan, sötét ég alá, de nem nézett fel a farkas, csak ment egyenesen előre. Hívta a kötelessége – a vadon szava. Az volt a feladata, hogy minden éjszaka, amikor telihold világította be a tájat, énekével köszöntse azt, hogy fényt hozzon a sötétségbe. De ha a holdat eltakarták a felhők, azért kellett könyörögnie, hogy a vadon szellemei űzzék el az éjszakai fényadó sugarai elől a gonosz fellegeket, s ne boruljon teljes Sötétségbe a Mindenség.
A magányos farkas elérte a hegy legmagasabb pontját, egy kopasz, sziklás nyúlványt a mélység fölé, ahonnan megláthatta maga alatt a tájat. Erre a kinyúlásra ült le, és büszke fejét az ég felé fordította.
Egy végtelennek tűnő másodpercig a sötét, végtelen égboltot fürkészte időtlen szemével, amelyben az élet minden vadsága és tudása csillogott, aztán lehunyta szemhéját, hátrahajtotta a fejét, és belekezdett egy ősi farkas-énekbe. Szívettépő, könyörgő vonyítás volt ez, ami a messzeségbe szállt, fel az égig – az erdő szellemeihez. Kitartóan énekelt a farkas, minden egyes lehelete kis párafelhővé sűrűsödött össze, s az énekkel együtt kavargott. Belekapott a dalba az újból feltámadó szellő, és még távolabbra juttatta el a könyörgést. Egyre erősebben fújt, lassan széllé fokozódott, s meglengette a farkas szürke bundáját.
A felhők sem tudtak sokáig ellenállni a Szél erejének. Bár elszántan kapaszkodtak egymásba és a hold sápadt gömbjébe, végül el kellett ereszteniük. A süvítő szél szertefoszlatta, szétcincálta szedett-vedett seregeit a sötét fellegeknek kitartó támadásaival, mígnem csak apró foszlányok maradtak az elűzött hódítókból.
A Hold újra ontotta ezüstös fényét, hálásan ragyogva be a tájat, s a vadon visszanyerte varázsát. A hó szikrázva tükrözte vissza a holdfényt, amitől még világosabbnak tűnt az éjszaka. A csillagok is visszakapták eredeti, sziporkázó színüket a tiszta éjszakai égbolton. Úgy ültek a sötétkék égen, mint megannyi apró lámpás a Hold tágas udvarában, a sápadt arc szeretettel nézett szét az alatta elterülő erdőn.
A magányos farkast is megvilágította a Hold, a szél körüllengte, felborzolta a szőrét, amitől az állat körvonalai határozatlanná, elmosódottá váltak a különös fényben.
Abbahagyta énekét, de még utolsó vonyításának emléke ott kavargott a levegőben, s a farkas eltűnt az erdő mélyén, mint egy éjszakai szellem. A vadon szelleme.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2010-09-24 14:45 Blade

Blade képe

Gyakorlóteres írás. Lehet szétszedni.

p, 2010-09-24 14:48 Naomi Shade

Naomi Shade képe

Csak hajrá, azért vagyok itt.

v, 2010-09-26 15:57 AvatáR

AvatáR képe

a cím amúgy egy klasszikus Chuck Norris filmé :)

"A két legerősebb harcos a Türelem és az Idő"

p, 2010-09-24 15:12 Maggoth

Maggoth képe

A Hold fényesen sütötte be a tájat. - nem tetszik a kezdőmondat. Ez a sütötte be valahogy nem hangzik jól, sőt a besütötte sem lenne igazán okés. Én így írnám: A Hold fénye beragyogta a tájat.

Felhő közel s távol nem látszódott az éjjeli égbolton, a csillagok sziporkáztak, a hó visszaverte ezt az éjszakai ragyogást – mesebeli ezüsterdővé varázsolva a jégcsapokkal csipkézett fákat, hólepelbe burkolózó bokrokat és az őszi avart. - hű, hát itt is némi problémát látok. Először is ez a mondat túl hosszú, minimum ketté kéne szedni, ráadásul éjjeli éjszakai majdnem ugyanaz, felesleges kétszer is utalni a napszakra, főleg mivel a Hold amúgy is egyértelművé teszi. Plusz azt sem értem, mit keres ott az őszi avar a hóborította tájon? Én verzióm: A hó visszaverte a felhőtlen égen sziporkázó csillagok ragyogását. A hólepelbe burkolózó bokrok, és a jégcsapok csipkézte fák mesebeli ezüsterdőt idéztek.

Sejtelmes árnyak keltek életre a sötétség beköszöntével, a nappali állatok ijedten húzódtak vissza rejtekhelyeik mélyére, hogy az éj vadászai ne találjanak rájuk. - megint éj és sötétség, holott az imént közölted, hogy sehol egy felhő, és ragyognak a csillagok. - Az éjszaka ragadozói vadászni indultak, leendő áldozataik reszkedve húzódtak rejtekhelyeikre előlük.

Vagyis az első bekezdés összefoglalva nálam így nézne ki:

A Hold fénye beragyogta a tájat. A hó visszaverte a felhőtlen égen sziporkázó csillagok ragyogását. A hólepelbe burkolózó bokrok, és a jégcsapok csipkézte fák mesebeli ezüsterdőt idéztek. Az éjszaka ragadozói vadászni indultak, leendő áldozataik reszketve húzódtak rejtekhelyeikre előlük.

 Kicsit túlírsz, a kevesebb néha több.

Valaki átvehetné a következő bekezdést :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2010-09-24 15:19 Naomi Shade

Naomi Shade képe

Ájáj, nem hittem volna, hogy ennyi sok kivesézni való lesz benne... :/ És ez csak az első bekezdés...!

Most süllyedek, de legalább tanulok. Még nagyon kezdő vagyok, lehet, hogy nem valami szerencsés ötlet ide rakni a "műveimet".

p, 2010-09-24 15:23 Maggoth

Maggoth képe

Ugyan már, mindenki elkezdte valahol. Nálam nagyobb túlírót nem hordott hátán a föld, sőt, ami azt illeti, ez a hibám még mindig fennáll. Nem kell elkeseredni, idő és sok gyakorlás, aztán majd a panaszok enyhülnek :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2010-09-24 15:27 Naomi Shade

Naomi Shade képe

Igaz, fel a fejjel, bírom én a kritikát. Ilyen az élet, majd fejlődök, csak ehhez tényleg az kell, hogy valaki kritizálja az írásomat. Azért jöttem ide, mert egy bizonyos történetes-fanfiksönös oldalon elég annyi, hogy helyesen tudjon az ember írni, én pedig nem ezt akarom.

Azért köszönöm a kritikát. :)

p, 2010-09-24 15:29 Indi

Indi képe

Felvágós :P

----------------------------------------------------------

"Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít." (Simon Le Bon)

"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni" (Harry Lo

p, 2010-09-24 15:34 Maggoth

Maggoth képe

Ezt nekem mondtad? :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2010-09-24 18:35 Indi

Indi képe

"Nálam nagyobb túlírót nem hordott hátán a föld,..." - szerinted? ;)

----------------------------------------------------------

"Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít." (Simon Le Bon)

"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni" (Harry Lo

p, 2010-09-24 18:41 Maggoth

Maggoth képe

Gondoltam :D

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2010-09-24 15:48 Naomi Shade

Naomi Shade képe

Hm... Így újra meg újra elolvasva tényleg nagyon túl van bonyolítva!

p, 2010-09-24 15:58 Maggoth

Maggoth képe

Na folytassuk.

Feltámadt a hideg éjjeli szellő, összekoccantva az ágakon a jégcsapokat, amitől a fák rémülten dobták le téli ruhájukat, s az csilingelve hullt a puha hóba. - már megin éjjelezel. Tudjuk már, hogy éjjel van. A hideg is felesleges, miután havas a táj, azt hiszem nem nyúlok mellé, ha azt mondom, hogy ez is sejthető. - A feltámadó szél összekoccantotta az ágakon a jégcsapokat, és azok csilingelve a puha hótakaróra hullottak. - szerintem hagyjuk a rémült fákat.

A bokrokon a fehér takaró oszladozni kezdett, ahogy a felerősödő szél ostromolta soraikat, s a szél meghozta az első felhőket, amelyek azért küzdöttek, hogy melyikük tudja legelőbb eltakarni a Hold ezüstös arcát sötét karjával, de az éjjeli fényadót nem tudták egykönnyen bevenni. - hű, ez a mondat igen durva, hosszú, bonyolult, és túl körülményes. A bokrokon oszladozik a takaró? Oszladozni a hullák szoktak nagy melegben például, már bocs. Aztán szél szél hátán, mint szóismétlés. Meg a felhők sötét karjai és az éjjeli fényadó, jujj. - A szél lefújta a bokrok fehér köpönyegét, és felhőket hozott magával, melyek az égen trónoló égitest elfedéséért versenyeztek. - mondjuk így egyszerűbb, de ez csak egy példa.

Még az égi csata zajlott, a földet alattomosan kúszó köd lepte meg, majd kerítette hatalmába - Míg az égi csata zajlott, a földet alattomosan kúszó köd kerítette hatalmába. - azzal, hogy meglepi azért nem értek egyet, mert alattomosan kúszik, ami nem egy gyors tevékenység, plusz a köd terjedésére amúgy sem jellemző az extrém gyorsulás, márpedig ha meglepnek valamit, az pikk-pakk ott van.

Majd jövök még.

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2010-09-24 19:02 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

 

Üdv!

 

Hát, ha kritikát akarsz, tőlem kaphatsz.

 

Ilyen szintű írásokra általában nem reagálok, de mivel a jelek szerint Te jól fogadod a kritikát, ez esetben kivételt teszek.

 

Történet:

Gyakorlatilag nincs.

 

Stílus:

Rettenetesen túlírt, modoros.

Már-már beteges jelzőhalmozás, rengeteg felesleg, ellentmondások.

Tévesen használt fogalmak.

Rossz, zavaró szórend.

 

Helyesírás:

Azzal ( ha csak nem nagyon „gáz”) nem foglalkozok.

 

Pár konkrét hiba:

 

„A Hold fényesen sütötte be a tájat. „

Már más is írta, ez egy roppant béna kezdőmondat.

Az ige és az igekötő kézzel-lábbal hadakozik az összeházasításuk ellen, csoda, hogy te ezt nem vetted észre.

 

„Felhő közel s távol nem látszódott az éjjeli égbolton, a csillagok sziporkáztak, a hó visszaverte ezt az éjszakai ragyogást – mesebeli ezüsterdővé varázsolva a jégcsapokkal csipkézett fákat, hólepelbe burkolózó bokrokat és az őszi avart. „

Ez minimum két mondat, feleslegesen összegyúrva.

Ráadásul mit keres a téli erdőben őszi avar?!

 

„Sejtelmes árnyak keltek életre a sötétség beköszöntével, a nappali állatok ijedten húzódtak vissza rejtekhelyeik mélyére, hogy az éj vadászai ne találjanak rájuk. „

A nappali állatok éjjel már alszanak, így nem nagyon ijedeznek.

Az utolsó tagmondat szórendje katasztrofális.

 

„Feltámadt a hideg éjjeli szellő, összekoccantva az ágakon a jégcsapokat, amitől a fák rémülten dobták le téli ruhájukat, s az csilingelve hullt a puha hóba. „

Egy szellő azért nem ver le jégcsapokat.

A jégcsapok pedig legfeljebb az ágon csilingelnek, ha összeérnek – de nem a hóba hullva.

 

„A bokrokon a fehér takaró oszladozni kezdett, ahogy a felerősödő szél ostromolta soraikat, s a szél meghozta az első felhőket, amelyek azért küzdöttek, hogy melyikük tudja legelőbb eltakarni a Hold ezüstös arcát sötét karjával, de az éjjeli fényadót nem tudták egykönnyen bevenni. „

Mire az ember a mondat végére ér elfelejti az elejét.

Az utolsó tagmondat értelmetlen. Az, hogy „nem tudták bevenni” messze nem azonos azzal, hogy el akarták takarni a fényét.

És mióta vannak egy hótakarónak sorai? Sorai egy könyvnek, egy hadseregnek, egy jéghoki csapatnak vannak.

Cizelláltan akarsz fogalmazni, de csak modorosság lesz belőle.

 

„Még csak nem is tiltakoztak az erdő nevében a csupasz fák és a takarójuktól megfosztott bokrok, hanem örömmel fogadták a hódítót... mert az ezüsterdő fái-bokrai mélyen aludtak, és semmit sem vett észre az éjszakai küzdelemből.”

És álmukban örültek?

Egyes – többes szám! ( Nem „vett”, hanem „vettek”...)


„A bagoly széttárta barna szárnyait, eleresztette az ágat, amelybe sárga karmaival kapaszkodott, és elrugaszkodott. „

Kit érdekelnek a bagoly színei?

Rengeteg felesleges, lényegtelen információval zsúfolod tele az írást.

Az olvasó nem hülye, el tud képzelni egy baglyot.

( Ráadásul a fülesbagoly - Asio otaks Linn - még csak nem is barna színű.

http://www.erdelyinimrod.ro/img/fbagoly1.jpg )

 

„Szárnyával belekapott a ködbe...”

Egy madár valamibe belekapni a csőrével tud, nem a szárnyával.

Ez a kifejezés gyerekmesévé teszi az írást, a madárszárnyat emberi kézként mutatva.


„...s a kis állat jajveszékelve próbált menekülni, de ettől a szárnyas éjszakai ragadozó elől nem volt menekvés. ”

...ez elöl az éjszakai ragadozó elöl...


„A fák közül egy árnyék bontakozott ki, körvonalai elmosódtak a homályban, sokkal nagyobbnak mutatva teljes valójánál.”

Mi van?!

Az árnyék körvonalai nagyobbnak mutatták az árnyékot annál, mint amekkora valójában volt?

Nem hiányzik ebből a mondatból valami?


„Léptei nem hallatszódtak, a friss hó elnyomta a zajt „

Egyrészt: „hallatszottak”.

Másrészt: a hó nem nyom el semmilyen zajt, legfeljebb elnyel.

Egy zajt csak egy erősebb zaj tud „elnyomni” – a hó pedig alapból nem egy zajos jószág.

:-)

 

„csak élénk értelemtől csillogó, sárga szeme árulta el jelenlétét a többi állatnak. „

Az „élénk” után egy vesző? Esetleg?

 

„És ha észrevették is...”

Minek az „is”?

Vagy, ha már kell 8szerinted), akkor miért nem a "ha" után?

 

„A gyenge szél felborzolta...”

Döntsd már el, hogy milyen idő van!

Volt „szellő”, majd „erősödő szél”, ami jégcsapokat vert le, most megint „gyenge szél”...

 

„Úgy járt-kelt a sötétben, mint az erdő ősi szelleme... keresnie kellett az erdő szellemének a helyes utat...”

Ha egyszer az „erdő szellemét” hasonlatként használod valamire, akkor az nem lehet egyben maga az erdő szelleme.

( Azt írod, hogy úgy járt, MINT az erdő szelleme – vagyis nem ő az erdő szelleme.)

 

„ ...de a csillagok halovány fénye nem engedte elveszíteni az erdő ezüstös varázsát. ...ki a csillagtalan, sötét ég alá...”

Most akkor voltak csillagok, vagy nem voltak?

 

„ egy kopasz, sziklás nyúlványt a mélység fölé, „

Ennek szerinted van értelme?

Mert ha azt írod, hogy „ egy, a mélység fölé nyúló kopasz, sziklás kiszögelést..”, azt még érteném.


„és büszke fejét az ég felé fordította. „

Csak a feje volt büszke?

A lába már szégyellte magát, a hátának meg kifejezetten kisebbségi komplexusa volt?

:-)))

 

„végtelen égboltot fürkészte időtlen szemével„

Hogy lehet egy szem „időtlen”?

Feltételezhetően pont annyi idős, mint a hozzátartozó fül.

 

„Egy végtelennek tűnő másodpercig a sötét, végtelen égboltot fürkészte időtlen szemével, amelyben az élet minden vadsága és tudása csillogott, aztán lehunyta szemhéját, hátrahajtotta a fejét,”

Addig lehajtott fejjel szemlélte az eget?

 

„ A süvítő szél szertefoszlatta, szétcincálta szedett-vedett seregeit a sötét fellegeknek kitartó támadásaival”

Hidd el, a tagolás nem rontana a mondaton!

 

„ Úgy ültek a sötétkék égen, mint megannyi apró lámpás a Hold tágas udvarában, a sápadt arc szeretettel nézett szét az alatta elterülő erdőn.

Na neeeeee!


„A magányos farkast is megvilágította a Hold,”

Milyen meglepő!

:-)

 

Javíts ki ha tévedek, de Te egy 14-17 éves kor közötti lány vagy!

Igaz?

:-)

 

Mindegy, lesz egy jobb is.

Olvass sokat! Elcsépelt, de megszívlelendő tanács.

Az mindenképpen ó jel, ahogy a kritikákat fogadod.

Ha meg is szívleled őket, akkor nincs elveszve semmi.

 

Inkább nem értékelem csillaggal.

Felesleges lenne.

p, 2010-09-24 19:55 media97

media97 képe

"Ráadásul a fülesbagoly - Asio otaks Linn - még csak nem is barna színű."

Jaj, ne má Venyigeszu! Kit érdekelnek a bagoly színei?

_____________________

"Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart." (Seneca)

p, 2010-09-24 19:56 Bloody Dora

Bloody Dora képe

A jövőre való tekintettel, ha a következő főszereplő egy erdei fülesbagoly lenne. Helyes tudományos névvel: Asio otus  (Linnaeus; 1758).

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2010-09-24 20:36 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

"Jaj, ne má Venyigeszu! Kit érdekelnek a bagoly színei?"

 

Gondolom azt, aki erről "értekezik" az írásában.

 

De most komolyan: erről a műről ( és a novella terjedelmét min. készeresen meghaladó terjedelmű kritikámról)  csak annyi jutott az eszedbe, hogy itt a lehetőség belémkötni?

 Szánalmas...

 

p, 2010-09-24 20:43 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Jaj, csak viccelt, mert előtte azt írtad, nem érdekesek a bagoly színei. Erre utalt. Love, peace, flowers, testvér!

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2010-09-25 04:52 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

Nem vagyok egy "love, peace, flower"- beállítottságú díszhippi.

Nem hiszem, hogy mindenkinek szeretnie kéne egymást.

Viszont azt hiszem, hogy mindnekinek kijár a tisztelet. ( Amíg az ellenkezőjét ki nem érdemli.)

Így ha valakinek nincs érdemi mondanivalóm, akkor ahhoz nem szólok csak azért, hogy kekeckedjek vele.

Itt a téma a mű - nem én.

szerintem.

 

Persze, lehet hogy én voltam túl érzékeny.

 

 

 

p, 2010-09-24 22:16 media97

media97 képe

Nagyon komoly vagy ma Venyigeszu!

_____________________

"Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart." (Seneca)

szo, 2010-09-25 04:49 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

Lehet....

h, 2010-09-27 14:14 Naomi Shade

Naomi Shade képe

Teljesen igazad van, nem is értem, hogy jöhettem fel ide - kellett nekem hallgatnom valakire, aki az ismerősöm, és ide rakja fel a novelláit!
Itt süllyedek a sárga föld alá és esz a fene. Ez egy régebbi írásom, nem is javítottam át, amikor felraktam... Tudom, nem kifogás!
De tényleg bírom a kritikát és megfogadom a tanácsaitokat, fejlődni akarok, azért is jöttem ide, mint már korábban is írtam. Próbálok értelmesen, odafigyelve írni.

 

Azért köszönöm a kritikát (és elkullogok a francba).

h, 2010-09-27 17:29 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

Azért a kardodba ne dölj!

:-)

h, 2010-09-27 21:09 Liliana

Liliana képe

Sehova, kisasszony! :)

Na, jó én jöttem ide észt osztani, és kissé offolni is, amíg valamelyik szerkesztő fenékbe nem billent. (Szétnéz... Dóra itt van, de majdcsak nem figyel ide, és éppen művet véleményez. Szóval suttogóra veszi a figurát... és folytatja...)

Nos, ha meg akarsz tanulni írni jó helyen jársz, itt kapsz hideget is, meleget is, de ha bírod a sarat, akkor sok okos és bölcs tanácsra is szert tehetsz, ami mind-mind a fejlődésedet szolgálja. És egyre jobban fog menni. Most még lehet úgy érzed, hogy nem fog menni, de látni fogod, hogy lépésenként, de képes leszel rá, ha kitartó leszel és te is akarod, akkor itt megtanulhatsz pár fontos dolgot az íráshoz!

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

h, 2010-09-27 21:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Folytassuk a szerzők lelkének ápolását. (Folytatom majd blogban is.)

Nézd, ez amit itt levágtál, nem megoldás, főleg nem, ha komolyan gondolod. Mivel azóta nem sokat voltál a Karcolaton, nem tudom, tényleg elkullogtál-e, de nem szabad. Ha kiritikát kapsz, általában három viselkedési forma létezik:

1. megsértődsz, és élből válaszolsz (cinikusan, gonoszul, esetleg sírva, támadásnak veszel minden szót, a világ nem szeret) - ilyenkor általában azzal vigasztalod magadat, hogy az itteniek véleménye nem számít (én-védő mechanizmus, mint Venyi mondta volt amy.nek), vagy nem is értünk hozzá; esetleg durvább esetben a kritikusokat egyenként elküldöd az édes anyjukba;

2. amit most tettél: hamut szórsz a fejedre (elvonulsz a világtól, elnézést kérsz, szánod-bánod, hogy valaha is feltölteni merészeltél, hogy nem nézted át, régi írás, miért pont ezzel kezdted, jaj, szegény fejednek) - a kritikus isten, tévedhetetlen, a kritika hossza elborzasztó, meg sem próbálsz mentegetőzni, javítani, átolvasni, mert tudod magadról, hogy semmi tehetséged hozzá; rosszabb esetben ezt annyira komolyan veszed, hogy megrendül a hited az írásban, és hobbiszinten sem akarod már művelni, sőt, semmilyen művészetet sem;

3. átgondolod a kritikát, amit kaptál, mérlegeled a szavait, majd ezek alapján javítasz (esetleg válaszolsz, gondolkozol, perlekedsz, kérdezel) - elfogadod, hogy a kritikus ért hozzá, talán jobban, mint te, de nem feltétlenül igaz minden szava, és gyakran csak a saját szája íze szerint mondja a gondolatait, nem feltétlenül hibát talált, esetleg nem fogalmazta meg jól, mi a gond, esetleg elírt (mintha nem lett volna rá példa...).

Az értelmes hozzáállás a 3. Ehhez persze kell egyfajta (imádom a -fajta képzőt) gyomor elviselni, hogy az adott esetben hónapok munkájába telt két sorra a kritikus közli, hogy olvashatatlan, de bele lehet tanulni. Ilyenkor fontos, hogy a szerző pár napig eméssze a kritikát (esetleg frissiben rákérdezzen a furcsa pontokra, pl. miért is kell oda vessző, meg ilyenek - ha valamit nem értesz, kérdezd meg, ha leírta, ő is vállalja a véleményét, ergó tudnia kell, miért), és csak utána válaszoljon adott esetben egy köszönömmel, vagy egy kipréselt "oké, átnézem, javítok"-kal. Egy ilyen odavetett megjegyzés is megteszi ideiglenesen, ha tényleg javítod a történetet. Ha nem, csak megsértődtél, de udvarias vagy, akkor persze más tészta.

Ne feledd, itt azért vagyunk, hogy segítsünk. Nem írna senki kritikát, ha nem segítő szándékkal állna hozzád. Vagyis bármire visszakérdezhetsz. Bármikor mondhatod, hogy ez a hangnem neked durva, sajnálod, érzékeny lélek vagy, szükséged van még a pátyolgatásra. Ilyenkor a kritikus úgyis közli, hogy ő is sajnálja, tőle ennyi telik. Azért azt eléred vele, hogy legközelebb vagy kedvesebb lesz, vagy nem véleményez - persze az sem jó, de nem sért. Szóval csak bátran. Mondd el, az eddigi kritikák közül mi fájt a legjobban, mit viseltél el könnyű szívvel (vagy a halmozás volt bántó?)! Nem harapunk fejeket.

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2010-10-01 07:53 Naomi Shade

Naomi Shade képe

Nem kullogtam el, csak nem szoktam sokat internetezni, és nem is sértődtem meg. Tudom, hogy fejlődnöm kell. 

Igaz, hogy az egyik válaszomból az jött le, hogy én hú, de magam alatt vagyok emiatt, elhúzok innen, vissza se nézek, agyő mindenki, de nem! Még mindig itt vagyok, csak éppen emésztettem a kritikákat, ahogy te is írtad. Kritikus szemmel átolvasva tényleg eléggé gyenge a történetem - és ez még nem a legmegfelelőbb szó rá.

(A kapott kritikák alapján próbálok összehozni egy új történetet, ami esetleg majd jobb véleményeket fog kapni, ha kész lesz.)

 

sze, 2010-09-29 16:17 Kainen

Kainen képe

Ideje hősködnöm egyet: NEM MÉSZ TE SEHOVA!!!

De ezt mát megbeszéltük :)

________________________________________________________

p, 2010-09-24 19:21 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Olyan sokan mondtak olyan sokat, hogy inkább nem hüvelyezem ki, mit hagytak nekem, maradok az esetleges jövőbeli javított változatnál. A jelenlegihez csak az első mondat ügyén szólok, hogy a Hold nem süt sehová, mivel nem ad fényt. Az a hold. Nem mindegy! Fogalmam sincs, honnét terjedt el, talán germanizmus lehet (az angolban is van moon, ill. Moon, és ugyanilyen alapon elkülönítve), mindenesetre a mai írópalánta-társadalom széles körben használja, totálisan rosszul.

A kezdőbetűkre ügyelned kell! A hold, akárcsak a nap, egyszerre egy-egy égitest neve és egy égi jelenségé. Utóbbi kisbetű: a hold, a nap az, ami süt le ránk az égből, abból a lebegő kékségből, ami fent boltozódik, azt takarják el a felhők. A Hold (Luna...?), és a Nap (Sol) egy-egy égitest neve szépséges nyelvünkön, azoké, amik a hideg űrben töredék fényévnyi távolságban helyezkednek el tőlünk. Mivel a Hold egy hold (azaz hold típusú égitest, kisebb, bolygó körül keringő kőzethalmaz), az nem süt, csak visszaveri a Nap fényét, ezt látjuk mi holdfénynek. A Nap pedig a napunk (azaz a csillagunk, és ezzel totális a káosz a szinonim szavak miatt), na az süt önmagában is, illetve mindenféle fúziós jelenségek történnek a belsejében, ettől elektromágneses sugaraat bocsát ki, amit mi fényként és hőként érzékelünk. Vagyis a Holdnak esélye sincs sütni, ellenben a holdnak, annak van, és a pimasz ki is használja. És ugyanígy a továbbiakban, ezekre a kezdőbetűkre figyelj. (Maggoth is rosszul írta, láttam, neki is egy fekete pont.)

(Csak a vicc kedvéért: Föld-föld, ugyanígy. Vagy Napkelte-napkelte, az egyik egy műsor, a másik egy jelenség, de hogy melyik melyik...)

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2010-09-25 12:54 Kainen

Kainen képe

Szia!

:D Na remélem nem öntöttek le túl hideg vízzel, és felkísztettelek a lelki megpróbáltatásokra. Majd én is írok neked egy véleményt, elolvasom miket írtak neked, aztán suliba meg felbátorítalak :D!!
Ne csüggedj,ügyes vagy - ügyesen létezel:D - és majd lesz jobb is! Érzem!

Nah sok sikert, majd segítek neked ahogy tudok :)
Jobbulást.

________________________________________________________