Őseink csontjai

– Igazgató úr, egy újabb kérelem érkezett a mai postával. – Synthia apró, de rendkívül formás mellei tökéletesen kirajzolódtak átlátszó blúzán keresztül. Finoman előrehajolt miközben a vaskos tölgyfa íróasztalra helyezte a már kinyitott borítékot.  Sir Lionel Brunger a  Leicesteri Múzeum ötvennégy éves igazgatója nem válaszolt. Jól tudta miről van szó. Az elmúlt négy hónapban szinte hetente kapta az ehhez hasonló petíciókat.  Azért ránézett a borítékra, a feladó: „Ősi Halottak Tisztelete Egyesület”  – Remek, egy újabb őrült társaság! Nincs kedvem ezt is végigolvasni, tudja, mennyire zakatol a szívem mostanában. – kezével az asztal egyik jobb felső fiókjában matatott – Synthia! Nem tudja, hol van a gyógyszerem – keze megakadt az ismerős dobozon, azonnal felismerte – Megvan!

A titkárnő, egy jó és tapasztalt titkárnőhöz illően az ablak melletti kisasztalról felemelte a vízzel teli kancsót, kérés nélkül töltötte tele az egyik poharat.

– Tessék – nyomta ellentmondást nem tűrően főnöke kezébe – és ha úgy érzi, eltud, viselni még egy megrázkódtatást nézze meg a Mercury mai számának címlapját. Bátorkodtam, azt is az asztalára tenni.

Három éve, amikor elnyerte az igazgatói székre kiírt pályázatot Synthia Cutteridge már itt dolgozott. Elődjének egyetlen olyan tette volt ennek a nőnek az alkalmazása melyet maradéktalanul helyesnek ítélt meg. Elmosolyodott. Elődje, a „szakálas Doyle”. Máig számtalan mulatságos történet kering róla, némelyik annyira képtelenség, hogy akár igaz is lehet. Vajon róla is anekdotákat terjesztenek, majd ha egyszer eltávozik az élők sorából?

– Aligha – motyogta halkan. Doyle igazgató furcsa jelenség volt. Hatalmas termet, arca vörös, orra az átlaghoz képest kifejezetten óriási. Természetesen nem feledkezhetünk meg személyiségének ékességéről, hírhedt nevezetes szakálláról sem. Sir Brunger egyetlen szembeötlő tulajdonsága, amit a vele először találkozók megjegyeztek az teljes jelentéktelensége volt. Általában meglepődtek, amikor bemutatkozott.

 – Oh, valóban? Ön az igazgató? – motyogták zavartan, biztosan valaki „előkelőbbet” vártak, mégiscsak Sir. Előfordult, méghozzá elég gyakran, hogy ilyen gondolatok jártak a fejében. Mit hagy hátra maga után? El akarta hessegetni a rátelepedő árnyakat ezért felkapta az újságot az asztalról.

– Óhajt valamit uram? – nézett rá kérdőn a két gyönyörű barna szempár.

– Hogy? Ja, nem. Nem. Vagyis mégis. Legyen, szíves hívja fel nekem a feleségem, kérje meg mondja le a mai vacsorameghívásunkat. Pihenésre van szükségem.

 A város büszkesége, elsőszámú hírlapja a papírkosár peremére esett, a vezércikk címe nagy piros betűkkel ordított fel róla:”A tudósoknak nincs semmi joguk a csontokhoz!”

 

A druida megérintette a fát. Sok száz éves tölgy, mely egy kis dombon állva már messziről uralta a tájat. Számára nem csak egy fa, nem csak egy szent fa, sokkal inkább maga az élő isten.

Ellenségei napról napra közeledtek. A retteget római légiók kegyetlen vérrontásainak hírére a félelem metsző hideg pengeként hasított az emberek szívébe. Nincs hatalom mely ellenállhatna nekik. Kíméletet nem ismernek, különösen nem azokkal szemben, akiket tanítónak, gyógyítónak neveznek a le igázottak. Az öreg fehérszakállú azonban tudta, ennek így kell lennie. Most is tanítványai vették körbe, a fáklyák fényeinél messzire nyúlt árnyékuk, egybeolvadt a fáéval. Mindannyian csendben figyelmeztek az mester szavaira.

– A lélek őrökké való, a test halála nem más, mint egy újabb utazás kezdete. Minden ősünk, bennünk él tovább, mint ahogy majdan ti is a gyermekeitekben, amíg csak ez a világ el nem enyészik az égi tűzisten ölelésében. Azonban rendünknek ezekben a vészterhes időkben is fenn kell maradnia. Ezt csak egy isteneknek tetsző áldozat biztosíthatja!

Fehér köpenyéből egy dísztelen tőrt vett elő.

– Testvérem! – a megszólított felé nyújtotta a fegyvert, melyet az pillanatnyi habozás után határozottan megmarkolt.

 – Most kiszabadítod lelkem, mely egybeforr atyánkkal. – felnézett a tölgyfa lombkoronájára, melynek levelei között a szél válaszolt szavaira.

 – Porhüvelyem helyezzétek a gyökerek közé. Mindaddig, míg csontjaim itt nyugszanak, a megszentelt földben, tanításaink nem merülnek feledésbe.

 

A Volvo S80-as előtt szinte hangtalanul nyílt ki a garázsajtó, engedelmesen adva utat a múzeumigazgató járművének. Végre otthon. Egyre nagyobb a nyomás rajta, már egy városi képviselő is felhívta azt tanácsolva tegyen eleget a különböző újdruida csoportok követeléseinek. Nemrégiben egy sportpálya kibővítésekor csontokat találtak. Mint ilyenkor rendesen, értesítették a helyi múzeum munkatársait. A feltárt sír jellegzetességei hamar nyilvánvalóvá tették, Britannia kora római idejéből származnak a leletek. Hamarosan a kiállító terem egyik legnépszerűbb látványossága és nem utolsó sorban az intézmény büszkesége lett a „druida sírja”. A szenzáció hajhász bulvár újságírók kezdték el így nevezni. Ez most úgy hatott, mint olaj a tűzre.

A telefon hangos dallammal jelezte tulajdonosa számára, bejövő hívása van. A kabát belső zsebében kifejezetten erre a célra kialakított kis zsebben finom rezgéssel is figyelmeztetet.  

Ismeretlen szám, állt a kijelzőn.

– Halló! Sir Lionel Brunger, tessék. – válasz nem hangzott a vonal túlsó végéről. Legalábbis semmi emberi. Inkább valami olyasmi, mint amikor a fák levelei között zúg a szél.

– Szép jó éjszakát önnek is! – kissé mérges volt magára. Hányszor megfogadta már nem vesz fel névtelen hívásokat. Különben is, telefonszáma titkos, csak a családtagjai és közvetlen kollégái ismerik.

Mindig is féltve őrizte magánéletét. Nem járt a divatos összejövetelekre, jótékonysági rendezvényekre, a helyi társasági élet reprezentatív találkozóira. Igyekezet mindenkivel jó kapcsolatot ápolni, különösen a helyi politika prominens személyiségeivel, az üzleti élet moguljaival. Mindezt azonban csak és kizárólag a múzeum érdekében, ma már egy színvonalas kiállítás, egy szakmai kiadvány vagy egy saját feltárás finanszírozása elképzelhetetlen a pénz embereinek támogatása nélkül. Ők persze cserébe publicitást, hírverést és minél nagyobb felhajtást várnak. Ez olyan kellemetlen kötelességeket rótt rá, melytől szíves örömest szabadulna. Ez a legújabb őrület, ami az elmúlt napokban alakult ki a múzeumba szállított csontok miatt kezdet komoly fejfájást okozni számára.  Valahogy le kellene csillapítani a kedélyeket, csak azt nem tudta még, hogy pontosan hogyan.  Ekkor látta meg azt az alakot. A tűkörben vette észre, ahogy szorosan a kocsi mögött állt. Egy idős férfi, szakállas, az arca olyan ismerősnek tűnt. A szakálas Doyle! Ez képtelenség, nem sokkal nyugdíjba vonulása után előrehaladott gégerákot diagnosztizáltak nála, fél év sem telt bele, elvitte szegény őrdögöt. Hátrafordult, titkon azt remélte már nem lesz ott látomás. Ott volt. Lassú mozdulattal, kioldotta a biztonsági öv csatját. Kinyitotta az ajtót és továbbra is vigyázva, nehogy valami hirtelen mozdulatot tegyen, és ezzel elijessze a jövevényt kiszállt. Nem szólt egy szót sem. Maga sem tudta miért azt várta az idegen tegye meg az első lépést. Végül is ez az ő háza, a hívatlan látogatótól az a minimálisan elvárható, hogy magyarázatot adjon arra, mit keres itt.

Pár pillanatig álltak így egymással szemben. Az utcai lámpák gyéren világították meg a két alakot. Azonban azt még így is látta, nem egy szellemmel találkozott, legalábbis nem Doyle professzor tért vissza a holtak világából, hogy most tényleg szívrohamot kapjon. A jelenés hirtelen és gyorsan mozdult, a két férfi közötti három métert egy szempillantás alatt tette meg.

 – Lionel! Mit csinálsz még ott, gyere fel!  – felesége hangja valahogy nagyon távolinak tűnt.

A rendőrségi jelentés szűkszavúan fogalmazott az éjszaka hátralévő eseményeit illetően. A Mercury vezércikke viszont bőven adott teret a különféle teóriáknak. Az mindenesetre tény, hogy pár perccel azután, hogy bejelentés érkezett egy feltételezett emberrablásról, megszólaltak a Leicesteri történelmi múzeum riasztói. A biztonsági kamerák mindent pontosan rögzítettek azonban a felvételeket sohasem hozták nyilvánosságra ezzel is tovább növelve az ügyet körüllengő találgatásokat.  Azok a szerencsések, akik mégis megismerhették, egy valószerűtlen cselekménysorozatot láthattak.

Az intézmény vezetője jelent meg a képeken. A kiállító teremben habozás nélkül a közelmúltban előkerült és a nagyközönség számára bemutatásra előkészített emberi maradványokhoz lépett. A vitrinek előtt felállított szalagkorlát egyik tartó oszlopával bezúzta az üveget. A csontokat nagy gonddal az sebtében levetett zakójába csavarta. Eközben mit sem törődött a fülsüketítően sivító riasztó szűnni nem akaró hangjával.

Az éjszakai műszakját töltő őr ugyan meglepődött a váratlan megjelenésétől, azonban előfordult már máskor is, hogy bejelentés nélkül ellenőrzést tartott valamelyik vezető munkatárs. A monitoron figyelte végig a történteket, de a nyomozás során nem tudott el fogatható magyarázatott adni arra, miért is nem tartoztatta fel a szemmel láthatóan magán kívül lévő igazgatót.

Hajnalban a városból északra kivezető főútvonalon látták meg a középkorú férfit. Ruházata csapzott volt, izzadságtól és földtől mocskos. Érthetetlen szavakat mormogott maga elé, amikor kérdezték ingerülten kiabálta ugyanezeket a senki által már évszázadok óta nem hallott imákat.

Pár hónappal később, amikor kihallgatható állapotban lévőnek nyilvánította a megyei pszichiátria főorvosa Sir Lieonel Brugelt, sokan azt várták tisztázódnak a még homályos részletek, azonban csalatkozniuk kellett.  Egy apró emlékfoszlány sem marad meg. Az egyik pillanatban még a kocsijában ült, hazafelé tartva irodájából, a következőben már egy korterem puha anyaggal borított padlóján találta magát, egy szűk kezeit mozgásképtelenné tevő fűzős ruhadarabban. A két esemény között napra pontosan hat hónap telt el.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2010-11-02 22:46 Maggoth

Maggoth képe

Pár hiba innen-onnan:

Jól tudta miről van szó. - jól tudta után vessző.

– Remek, egy újabb őrült társaság! Nincs kedvem ezt is végigolvasni, tudja, mennyire zakatol a szívem mostanában. – kezével - központozási hiba, mostanában után nem kell pont.

kezével az asztal egyik jobb felső fiókjában matatott - hogyhogy az egyikben? minden asztalnak csak egy jobb felső fiókja van tudtommal, hacsak nem egy többdimenziós asztalról beszélünk, de ilyesmiről szó sincs a sztoriban.

Nem tudja, hol van a gyógyszerem - lemaradt a kérdőjel.

és ha úgy érzi, eltud, viselni még egy megrázkódtatást nézze meg a Mercury mai számának címlapját. - megrázkodtatást után vessző, a mondat végén felkiáltójel, mivel felszólítás.

nézett rá kérdőn a két gyönyörű barna szempár - eszerint a titkárnő összesen négy szemmel nézett rá, mert két szempár az sajnos annyi.

kiket tanítónak, gyógyítónak neveznek a le igázottak. - leigázottak egybe.

Mindannyian csendben figyelmeztek az mester szavaira. - a mester.

Ez olyan kellemetlen kötelességeket rótt rá, melytől szíves örömest szabadulna. - melyektől.

Maga sem tudta miért azt várta az idegen tegye meg az első lépést. - a miért és az azt várta után vessző.

nem tudott el fogatható magyarázatott adni arra, - elfogadható, és egybe írjuk.

már egy korterem puha anyaggal borított padlóján találta magát, egy szűk kezeit mozgásképtelenné tevő fűzős ruhadarabban. - kórterem hosszú ó, szűk után vessző, kezeit helyett kezét.

A történet nem lenne rossz, ha attól eltekintünk, hogy nem magyarázza meg a rejtélyt, nincs csattanója, sőt igazából rendes befejezése sem. Nem kerek az alma, na, de kis gyakorlással még javulhat a helyzet.

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

sze, 2010-11-03 07:28 renzo.esteri

renzo.esteri képe

Köszönöm az észrevételeid, sokat tanultam belőle. Mentségemre legyen mondva, ez a második kis írásom, az elsőt a múlt héten követtem el. (leszámítva néhány lírai sort a középiskolában, na de ki nem esett ilyen hibába?). A végében is teljesen igazad van, kifulladtam. :)

sze, 2010-11-03 08:26 Maggoth

Maggoth képe

A gyakorlótér pontosan erre való, örülök, ha segítettem :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

sze, 2010-11-03 15:45 Kentaur

Kentaur képe

 Hm, igenis kell pont, csak nagybetű is kell:– Remek, egy újabb őrült társaság! Nincs kedvem ezt is végigolvasni, tudja, mennyire zakatol a szívem mostanában. – Kezével az asztal egyik jobb felső fiókjában matatott.

Egyáltalán nem kapcsolódik ugyanis a párbeszédhez.

 

Maggoth, sipirc vissza gyakorolni!

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2010-11-03 18:52 Maggoth

Maggoth képe

Ok, akkor ott tévedtem :(

Gyakorlok még...

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

cs, 2010-11-04 21:14 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Kerek, pofás, a hibáktól eltekintve élvezhető írás, jól esett. Örültem volna, ha több minden derül ki a háttérről, úgymint Doyle és a druidák összefüggéséről. A végé viszont pazar, épp eléggé homályos, és ami a legjobb, időben fejezted be. A feketelevest Maggoth-tól már megkaptad :) 

h, 2010-11-08 09:48 Mme Morgue

3

 Jaj anyám... Nagyon jól fogalmazol. Tényleg. De a helyesírásod...

A vesszők jó része nem kell oda. Viszont néhány helyen éppen hiányoznak. Átvándoroltak a kis huncutok? :)
A kettőzött mássalhangzókat ellenőrizd le kétszer is. De a legzavaróbb: őrökké, tűkörben, őrdögöt.

Amúgy nagyon tetszett a történet, és jók a neveid (ez nálam nagyon fontos). Rögtön meg tudtad ragadni a figyelmem, csak sajnos számomra ezek zavaró hibák. Egy csillagot kénytelen vagyok levonni miattuk. De ezen kívül csak így tovább :)

 

cs, 2012-06-28 06:47 Nefera Fisher

Kb. félórája regisztráltam, remélem, megbocsátjátok nekem, hogy már frissiben "osztom az észt". :)

Nekem is picit homályos volt a történet, valamiféle megfoghatatlan hiányérzetem van, de maga az ötlet, a témaválasztás nagyon tetszik, és tényleg nagyon jól fogalmazol.

Mindent összevetve szerintem jó lett. Még szeretnék tőled olvasni sokat-sokat :)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Semmi sem állítja meg azt, aminek eljött az ideje

p, 2012-06-29 11:40 Blade

Blade képe

Ez egy 2010-es novella. Az író szerintem azóta nem járt erre...próbáld a frissebbeket megcélozni. ;)

szo, 2014-08-09 19:49 Ajándék

Ajándék képe
2

Le igázottak helyett leigázottakat írnék, az igyekezett két t, "az sebtében" is javításra szorul, el fogadható is egybe van. Ha már lehet jobbítani, hát tegyük meg. A történet maga olyan "rejtélyek nyomában"-os. Általában szoktam ezeket szeretni, de ez most nem érintett meg igazán. Az ilyen történetekben általában azért lehet érteni az okokat, hát itt a druida öngyilkos pasiról semmit, vagy csak nekem gyengék az értelmi képességeim. Az hogy miért van szükség olyan szereplők leírására, akik nem fontosak a történetben, hogy miért megyünk bele olyan részletekbe, amik a történet szempontjából teljesen érdektelenek, azt nem tudom. A magánéletét féltő igazgató mennyivel jobb információ, mint a titkárnőjére rákattant, vagy az élete nyomatán töprengő. Legalább lenne valahogy kapcsolatban a történettel. Meg miért pont hat hónap? Miért kellett 6 hónapig önkívületbe lennie, elég lett volna egy éjszaka. És miért is a volt igazgató bukkant fel mögötte. Ki is jelenti "nem szellem", de akkor mi a mákos guba? Kicsit bosszantó ez a sok értetlenség, pedig talán ezek nélkül remek kis rejtély vázolódna fel előttünk.