Amikor eltűnik a fény...
Szerette az éjszakát, mely dorombolt, mint egy kismacska. A békét, ami vékony ködfátyolként foszlott szét a hajnal első sugaraira, akár az elmúlás a temetőben, mely csak a sötétben rémisztő. A telihold fényét, mely az éjszaka gyermekeinek a napot jelentette a langyos, csillagtalan éjben. És a szelet, ami vér illatát sodorta a vámpír orrába... Remegve szívta be, sötét lelke mélyén éhesen felüvöltött egy leláncolt vadállat, és feszegette önuralma láncait. Az illat csábította, csalogatta, hívta... elméjét elborította a finom illat, letompította érzékeit, vörös ködként szétterjedt egész lelkében, a vadállat pedig szinte kéjesen felmorrant, miközben sürgette, "menj, menj"...
A vámpír agyarai kivillantak, ahogy éhesen felmordult, véreres szeme a sötétségbe fúródott, ahogy a vérszag nyomába eredt. Háztetőről háztetőre ugrált, szinte repült, élvezte, hogy alatta gyanútlanul alszik a város, nem is sejtve, milyen fenevadat rejteget betonrengetege, mocskos sikátorai, üvegtornyai és széles utcái között. Az emberi hiszékenység mindig is a legerősebb védelem volt a magafajta vadászoknak.
A vérszag egyre erősebb lett, végül megtalálta a forrását. A szél mesélt, szagokat, hangokat sodorva elé; három férfit látott, érezte verejtékük bűzét, hallotta erőszakos szívük heves lüktetését, mely oly tompán visszhangzott a fejében, mintha csak a víz alól jönne, mocskos lelkük minden apró vonása ott ült a tekintetükben, mely elárulta, mire készülnek... és hallotta a fiatal szív rémült verdesését is, ami élesen visszhangzott egész lelkében, elméjében, kart karba öltve kínozta őt a friss vér illatával együtt... Az egyik ház tetejéről figyelte, ahogy egy fiatal lány dédelgette a kezét, melyet véresre horzsolt, amikor elesett. Már felállt, és riadtan fordult meg. Pár méterről részeges röhögés riasztotta fel az éjszakai csendet.
Éhesen felmordult és a lány elé állt, vérben forgó szemét a rablókra függesztette, mit sem törődve a három férfi gúnyos röhögésével, hisz az ember mindig a szemébe röhög a halálnak, melyet nem tud kikerülni - és amit sosem ismer fel időben. Egy-egy villámgyors mozdulattal kitörte a nyakukat. A három hulla üveges tekintettel meredt a csillagos égre, arcukon még ott ült a megrökönyödés. A vámpír nem is méltatta őket figyelemre. A lányhoz fordult, vérének illatát még intenzívebben érezte, mint eddig. Letérdelt remegő áldozata mellé.
A lány már hálálkodni kezdene, amikor a titokzatos megmentője hideg ölelésébe zárja. Tagjai, elméje elzsibbad, lelke kiürül, csak az vérezüst szempárt látja, és bár zsibbadt lelke semmit nem érez, mégis megborzong. Ez nem ember, hanem egy vadállat tekintete...
Mintha előre érezné sorsát, erőtlenül felemeli a kezeit, hogy tiltakozzon, de megmentője és egyben végzete türelmetlenül lesöpri magáról és vadul a nyakába harap. A lány halkan nyikkan, sikoltani nincs ereje. Érzi, ahogy verdeső szíve egyre lassabb ütemben dobol a fülében, érzi a fájdalmat, mely nem akar elmúlni. Egyre gyengébb, ha a férfi nem tartaná, már rég összeesett volna...
A vámpír sötét lelkében elpattannak a láncok... éhes vadállatként feltépi a lány torkát, türelmetlenül kiszívva belőle az életet, nem törődve a lassuló szívveréssel, mely csak még jobban megvadítja. "Még, még", lükteti benne a vérszomj...
Pár perccel később a lány halott. Kék szemei, melyekben eddig élet csillogott, most üresen tükrözik vissza a Holdat. Barna haja szétterül a járdán, széttárt karjaival szinte üdvözli a halált, tenyere már nem vérzik...
A vámpír csendesen besuhant a kis lakás nyitott ablakán. A lány meleg vére békét hozott sötét lelkének, segítettek egy időre láncot vetni az egyelőre jóllakott szörnyetegre. Besétált a fürdőszobába, és megnézte magát a tükörben. Remegve támaszkodott a mosdókagylónak, lehajtotta a fejét. A friss vér égette az ereit, akár a folyékony tűz, a bűntudat pedig egyre növekvő hullámokban árasztotta el a lelkét, mint minden vadászat után. Felnézett a tükörbe. Egy életerős férfi nézett vissza rá.
Egy vadállat tekintetével. A szoba halálos csendje a lelkére telepedett, szinte fojtogatta... A tükör éles csörömpöléssel tört apró darabokra. A vámpír egykedvűen nézte, ahogy a vér lassan lecsordul a csuklóján. Nem érzett fájdalmat. Testébe börtönzött elkínzott lelke viszont üvöltött.
A friss hajnali szél vidáman nyargalt végig a szobán, beleharapott a habos függönybe, hideg cirógatásával felébresztette a férfit, aki ruhában aludt az ágyon, keze és inge véres volt. Lassan nyitotta ki csipás szemeit, és felszisszent, ahogy megérezte a fájdalmat a kezében. Értetlenül szemlélte a sebeket és a vért az ingén, nem értette, hogyan kerülhettek oda. Végül megvonta a vállát. Bizonyára megint egy áttivornyázott éjszaka, amire nem emlékszik... Komótosan felkelt és bekapcsolta a tévét. A híradóban egy életunt, szőke nő vázolta fel a nap borzalmait.
"Három férfi és egy nő holttestét találták meg a reggeli órákban egy félreeső mellékutcában. Mindhárom férfi nyakát kitörték, a lányból pedig minden csepp vér elfolyt. A rendőrség értetlenül áll a történtek előtt. A négy holttestre egy ott lakó nő talált rá, aki a halálesetet is látta. Őt sokkos állapotban vitték kórházba.
- Egy férfi volt, magas, és sötét... kiszívta a lányt és kitörte a férfiak nyakát... így volt, esküszöm, hinniük kell nekem..."
A férfi értetlenül csóválta meg a fejét. Hihetetlen, hogy egyesek mit nem hajlandóak hazudni pénzért. Még hogy vámpír! Na persze. Hamarosan már vérfarkasok is kószálni fognak a környéken! Sőt, maholnap megérik, hogy ufók foglalják el a Földet.
Vigyorogva ment a fürdőszobába, értetlenkedése csak nőtt, ahogy meglátta a tükörszilánkokat a padlón. Tényleg nagyon be lehetett rúgva az éjjel! Belépett a tusolóba, észre sem véve, hogy az egyik szilánk, ami a keretben maradt, véreres szempárt tükrözött vissza...
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges






sze, 2009-05-27 21:04 Blade
A poén most közepes lett és nem értettem, miért mentél át múlt időből jelenbe a történet közepén.
Azért a köv. írásra feljogosít. ;)
---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----
cs, 2009-05-28 12:28 Air
Direkt mentem át jelen időbe a múltból. Nem nagyon gondolkoztam rajta, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy jobb, ha így írom meg... :)
sze, 2009-05-27 21:18 Dom Wolf
Van benne pár giccses kifejezés. Pl "szeretőként ölelő éjszaka". Ez tök jó, csak annyira elcsépelt, mintha gombolyaggal játsztó kiscica lenne. "A három hulla üveges tekintetében visszatükröződött az ezüst holdfény" - azt hittem, jön valami farkasemberes rész, de nem. Így sima giccs marad a holdfény.
Viszont nem tudom, hogy a "lassuló szívverést" és a "lüktető vérszomj" direkt volt-e, de borzasztóan jó. Csattanó: nem valami éleseszű a pali, emiatt veszít a hiteléből, de ettől függetlenül egészen jó. Én ezt egy négy csillagra értékelném. Sőt, értékelem is.
U.i.: barnahajú, és kékszemű volt a csaj? Na jó, ilyen téren elég figyelmetlen vagyok, de szerintem ez elég ritka, ha csak nem festett a haja. Vagy kék a kontaktlencséje. De barna hajhoz általában sötét szemszín jár, bár ebbe csak kontárkodom.
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."
cs, 2009-05-28 00:11 Bloody Dora
Nem feltétlenül, tekintve, hogy külön génen öröklődnek. (Szerettem volna megnézni, melyik kromoszóma emberben, de a PubMed kikészített. Mikor olvastam a Harry Potter felállítottam egy öröklődés-menetet a varázslat öröklésére, erre látom, hogy oxfordi rohadékok megcsinálták ugyanezt, aztán két éve publikálták. Ha nem vagyok ilyen hülye, megtehettem volna én is. Eh... olyan dühítő. Akkor most kidolgozom a hobbitok genetikáját, mert azt is megcsináltam.)
Mellesleg külön kromoszómán öröklődnek. :) (Ha jól értelmeztem... 15 a szemhez, 16 a hajhoz, de ez csak átlag, egészen sok gén határozza meg, vannak a 20-ason is, meg van közös is.)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.
cs, 2009-05-28 13:40 Dom Wolf
:szemlesütve elkullog, és "nem szóltam" mozdulatokkal integet:
Felháborítóak ezek az oxfordiak.
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."
cs, 2009-05-28 12:16 Air
Na jó, emberek, szerintem hagyjuk a géneket, meg a természetes biológiát és a többit! Pláne hogy az egyik osztálytársamnak barna haja van olyan szép kék szemmel, hogy csak na! :D Megint pláne, hogy nem vagyok jó biológiából! :D
Igen, a giccses kifejezések nagyon nagy - káros - mániám, de igyekszem leszokni róla! Bár egyelőre csak a "szeretnék leszokni róla" státuszban állok! :oops: A "lassuló szívverés" és a "lüktető vérszomj" tényleg direkt volt, köszönöm a dicséretet érte! :)
p, 2009-05-29 14:19 Venyigeszu
Off:
Nekem is, és az öcsémnek is barna hajunk, és már-már irreálisan kék szemünk van. (Mondjuk, nem vagyok csaj, de ez gondolom ebböl a szempontból nem lényeg.)
p, 2009-05-29 14:58 Dom Wolf
Időközben rájöttem, hogy marhaságokat hordtam össze ezzel a sötéthaj dologgal. Még jó, hogy a bátyámnak is mattfekete haja és kék szeme van :)
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."
p, 2009-05-29 18:25 Venyigeszu
:-)
cs, 2009-05-28 13:09 Indi
Másodszor olvasva már nem zavart (annyira) a közepén a jelenbe váltás. Ha így akartad, hát így akartad, bár azt hiszem én valahogy élesebben elkülönítettem volna azt a részt a többitől, mondjuk dőlt betűkkel... na mindegy, az én lettem volna :)
"Barna haja szétterül a járdán, széttárt karjaival szinte üdvözli a halált, tenyere már nem vérzett..."
Itt egy mondaton belül váltasz, ami szerintem nem volt szándékos.
"...most üresen tükrözik vissza a holdat." - Holdat. Gondolom, itt konkrétan a Föld holdjára a Holdra utaltál. Ha igen, akkor tulajdonnév, ha nem, akkor én kérek elnézést.
"A friss vér most égette az ereit, akár a folyékony tűz, a bűntudat pedig egyre növekvő hullámokban árasztotta el a lelkét most is, mint minden vadászat után." . most- most is
Egy emberben azért nem kevés vér van. Mindet kiszívta? Nem az éhségét vonom kétségbe, vagy a brutalitását, csak a gyomra űrtartalmát. Persze tudom, hogy a vámpír mindig szárazra szívja az áldozatát, ez alap. Vagyis... Anita Blake óta mintha kicsit rezegne az a léc ;)
Tetszett, 4 csillagot adok rá.
--------------------------------
"Te, ki elkapod a hullócsillagot, szívtelen ember, a szíved egyszer az enyém lesz."
cs, 2009-05-28 16:32 Air
Kösz, hogy szóltál, itt ott tényleg elkerülte a figyelmemet az idősíkváltás. Lehet hogy csak azért, mert miután megírtam, az egész történet ilyen volt, csak kijavítottam, és a végére lefogyott az energia. :D Mindenesetre, ahogy engedelmes tanonchoz illik, kijavítottam, amit írtál.
Sajna, nem olvastam eddig Anita Blake - től semmit, de ami a vámpír gyomrának űrtartalmát illeti, arra csak annyit mondhatok: kit érdekel a biológia egy nem létező lény esetében? Az ilyet az ember a maga szája íze szerint alakítgatja, nem? Ebből tudnak annyit keresni a rendezők Hollywoodban! :D
Kösz a kritikát! :)
cs, 2009-05-28 16:39 Bloody Dora
"kit érdekel a biológia egy nem létező lény esetében"
És az ilyeneknek írom be a sárkányok anatómiáját?! :cry: (Elvégre a vámpíroké már megvan. Valahol a Karcolaton.)
EK mellettem van: fauna. :)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.
cs, 2009-05-28 16:42 Indi
Laurell K Hamilton - Anita Blake
Ha érdekel a téma, akkor ez olyan kötelező, amit garantáltan élvezni fogsz! :D
A biológia nem érdekel, de ha azt akarod beadni nekem, hogy egy humanoid lenyelt kb. 5 liter vért, akkor ott vesztetted el a hitelességed. Vagy, tegyük fel - csak a poén kedvéért-, hogy menne neki! Hát hogy nézne már ki utána? Kisgömbőc :lol:
--------------------------------
"Te, ki elkapod a hullócsillagot, szívtelen ember, a szíved egyszer az enyém lesz."
cs, 2009-05-28 19:32 Air
Ez nem ér! Ketten egy ellen! :D
Nos kedves Bloody Dora és Indi: üdvözöllek titeket az én világomban! Aircity megnyitja kapuit! "vaskos kapuk nyikorognak, csikordulnak a sarokvasak" :D Fontos figyelmeztetések: a vámpírokat, vérfarkasokat, és egyéb éjszakai szörnyeket, rémeket etetni tilos! Éppen ezért sötétedés után járkálni tilos! Eltűnt család - és végtagokért felelősséget nem vállalok! :) És kiemelten kérek mindenkit: egy nagyon picit hagyják most el a valóságot és a hitelességhez való ragaszkodást! :D
Először egy kis ismertető az átlagos lakosok egy fajtájáról: A vámpírok főleg éjszaka aktívak. Nyomukban vér buzog kiharapott ütőerekből, halál jár a mellettük, állandó társuk a lelkükben leláncolt szörnyeteg, melyet mi, halandó emberek csak vérszomjnak hívunk. Étvágyuk kielégíthetetlen, a vérszomjasabb fajta éjszakánként több embert is megtámadhat. Nappal rendes emberekké válnak, ez számukra önvédelmi reakció: elhasznált lelküknek kell a pihenés, hisz egy ilyen vadászat sokszor megerőltető lelki próba egyes példányoknak. Szerencsére igen kevés él a városban ezekből a lényekből. :D
Vissza a valóság szilárd talajára: csak azt akarom mondani, hogy nekem megvan a magam világa és tudtommal sajtószabadság van. Tehát ha én azt írom, hogy ki tud szívni öt liter vért, - vagy többet - akkor ki tud szívni annyit. Egy dolog, hogy a sárkánynak van feje, és azon van a szeme, de gondolom azzal azért játszhatok, hogy egy vámpír mennyi vért szívhat ki egy emberből. :D
Az írónőt ismerem, de csak annyira, hogy láttam a könyveket a könyvtár polcain. Ha ő játszhat a kiszívott vér mennyiségével, akkor gondolom más is. De a kedvencem: az Alkonyat, ahol egy vámpír nem azért nem megy a napra, mert azonnal elporladna, hanem azért, mert fénylik a napon! Egyedül vagyok az Alkonyat - utálatommal? Mert akkor nem szidom tovább... Még mindenki meglincselne itt, helyben! Mert ha ennél a picinél kiakadtok, akkor az meg már mi, hogy fénylik a napon a vámpír!? :D Egyébként nem csak azt utálom az Alkonyatban, de ezt most inkább hagyjuk...
Szóval remélem nem sértettem meg senkit. Csak annyit akartam írni, hogy általában szeretek a magam feje után menni. A tudományos magyarázat csak ront a helyzeten. Szeretem magam kitalálni az ilyen apróságokat, bocsi ha ezzel belegázoltam valakinek a hitébe...
cs, 2009-05-28 19:45 Kelvin
A Kelvinek főleg éjszaka aktívak. Nyomukban sör buzog kipattintott dobozokból, hányás jár mellettük, állandó társuk a lelkükben leláncolt szörnyeteg, melyet mi, halandó emberek csak alkoholizmusnak hívunk. Szomjuk kielégíthetetlen, a szomjasabb fajta éjszakánként több üveget is megtámadhat. Nappal rendes emberekké válnak, ez számukra önvédelmi reakció: elhasznált májuknak kell a pihenés, hisz egy ilyen ivászat sokszor megerőltető fizikai próba egyes példányoknak. Szerencsére igen kevés él a városban ezekből a lényekből. :)
Bocs, de nekem ez ugrott be.
Kárpótlásul meg kell jegyeznem, hogy szerintem gond nélkül kiszívhat akármennyi vért, főleg, ha abból indulunk ki, hogy mivel halott, emésztése sincs... akkor meg aztán olyan mindegy, mennyit vesz magához, nem a gyomra fontos a történetben. 8O
Beismerem, nem sokat tudok ezekről a lényekről, alig pár haverom vámpír, így sajnálom, ha ostobaságot írtam. :)
...
"...Lámpámba az éjnek
pilléje repdes,
Gyász vergődik a falon..."
cs, 2009-05-28 20:00 Indi
A vámpír nem egészen halott ;) Való igaz, hogy csak vért vesz magához táplélékként, de ha eszik (bármit) akkor van emésztése. Csak a "jujj, most wc-re kell szaladnom kishölgy" valahogy kimarad a sztorikból, hát ki érti ezt?
Hmmm... és ezeket a Kelvineket vadásszák? :gonosz:
--------------------------------
"Te, ki elkapod a hullócsillagot, szívtelen ember, a szíved egyszer az enyém lesz."
cs, 2009-05-28 20:08 Kelvin
Próbálták már, de lehetetlen. Egyedül a kék ruhás bunkók tudják (szokták) megállítani őket, mikor elkérik a papírjaikat, és kimondják a varázsigét: "Szúróvágóeszközkábítószervaneönnél?"
Szerintem meg tud inni annyi vért, és kész. :)
...
"...Lámpámba az éjnek
pilléje repdes,
Gyász vergődik a falon..."
cs, 2009-05-28 20:17 Indi
Szerintem meg érdemes próbálkozni azzal a vadászattal ;)
--------------------------------
"Te, ki elkapod a hullócsillagot, szívtelen ember, a szíved egyszer az enyém lesz."
p, 2009-05-29 14:30 Kelvin
Akkor én ma este vad leszek... :)
...
"...Lámpámba az éjnek
pilléje repdes,
Gyász vergődik a falon..."
p, 2009-05-29 01:29 Air
Ez mekkora poén volt! :lol: Egyébként semmi baj, szeretem a jó poénokat meg aztán én sem gondoltam egészen komolyan, amit írtam erről. És kösz a védelmet! :D
cs, 2009-05-28 19:46 Indi
Nem korlátozlak én a szabadságodban, én is utálom, ha ezzel próbálkoznak, pusztán csak jeleztem, hogy az, amit leírtál, hozzáadva az ismereteimhez, kiegészítve a saját képzeletemmel mit eredményez. Egy etióp éhezőt megszégyenítően gömbölyű pocakú vámpírt.
De tény, hogy nagyon ritka, amikor a nőt nem szívják szárazra, ezt aláírom. Csak logikailag sántít, ha a vámpír egyedül volt ennyi lére, de itt jön a képbe a szabadság, az olvasónál meg esetleg egy enyhe hitetlenkedés.
Alkonyatot több okból sem szeretem, nem vagy vele egyedül.
--------------------------------
"Te, ki elkapod a hullócsillagot, szívtelen ember, a szíved egyszer az enyém lesz."
p, 2009-05-29 01:41 Air
"Lelki szemei elé betoppan egy dagadt vámpír, alatta reped a beton, zsíros szájából agyarak kandikálnak ki, Air pedig borul a székből" Pazar látvány lenne! :D Vajon hogyan vadászna egy vámpír, aki alatt beszakad a tető, és kileng a szeizmográf mutatója, amint egyet lép a földön??? Biztos észrevehetetlen lenne.
Nem is feltételeztem, hogy korlátozni akar valaki - akárki próbálja meg, úgysem hallgatnék rá, mert makacs vagyok és az értelmi szintem egy túlérett tökével vetekszik :D - csak érzékeny vagyok, és ez megint egy rossz szokás, amiről határozottan le kéne mondani, bocsi a blamázsért. Csak ez a vérszívás már annyira megszokott, hogy szerintem az egyszerű olvasónak úgysem szúr szemet! Vagy mégis?
:)
cs, 2009-05-28 21:02 Bloody Dora
Tőlem azt csinálsz az írásaidban, amit akarsz, csak ne tegyél általánosító kijelentéseket. (Mondjuk az öt lityó mehet az ereibe is, a vénák sokat tárolnak... ami meg felesleg, megy a gyomrába. Éljen a hemolízis.)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.
p, 2009-05-29 01:48 Air
Rendben, ha a sok híres írónő sem, akkor én sem! :D Na jó, zárjuk le a vitát! Aki ismer vámpírt, faggassa ki, írja meg a tapasztalatait, aztán azt tekintjük hitelesnek! :D
szo, 2009-05-30 09:08 Onix Titan
Én is ezt gondolom a vámpírokról.
Mármint fehérek mint a fal, ez két dologra utal nekem, laikusnak: egyrészt kevés vér csörgedezik ereikben. Másrészt több a fehérvérsejtük (ezért is gyógyulnak gyorsabban, habár nem vagyok tisztában a kettő kapcsolatáról, csak tudom, hogy van összefüggés). Ésszerűnek tűnik hát a feltételezés hogy a vámpírok a saját vérüket pótolják, és így egyből, vagy egy nagyon gyors "szűrési" folyamat segítségével saját ereikbe juttatják azt.
A műhöz viszont annyit, hogy egyrészt a cím nagyon tetszett, bár nem esett le, hogy vámpírokról lesz szó, másrészt viszont a sikzofrénesdi a végén nekem nem ütött, talán azért mert már annyiszor elhasználták... viszont a leírás, a hasonlatok szépen kidolgozottak (picit talán túlságosan is - számomra).
_______________________________
"Analóg pasas vagy egy digitális világban, ugye?"
szo, 2009-05-30 17:25 Air
Minden embernek megvan a maga vámpírja, ettől lesz olyan megunhatatlan téma egy vérszívó élete, nem igaz? Például Anne Rice regényei, vagy a fentebb is említett Laurell Hamilton, (bár tőle nem olvastam még semmit...) vagy az Alkonyat, amit utálok... stb. :D (köszönet Bram Stokernek, Drakula "apjának" - legalábbis én őt tekintem fő ötletgazdának :) De hogy ő honnan szedhette...)
Köszönet az építő kritikáért!
szo, 2009-05-30 17:55 Bloody Dora
Dokotor akárkitől, Byron-Shelly-Mrs. Shelly trió mellett a negyedik, aki azon a viharos éjszakán ott volt. És ő a másik, aki ebből az éjszakából regényt írt: konkértan A vámpír címűt (vagy nem ez volt a címe... emlékszik a fene, öt percre úgy négy év távlatából). Persze a másik, aminek olvasása közben lazán elaludtam, meg untam, meg hogy lehet ilyen romantikus lányregényt kihozni az ötletből, bah, nő kezébe nem való a véres penna... Amúgy állítólag Byron ötlete volt (ez is), aki a közép-európai hagyományokra alapozva (állítólag... nagyon állítólag) találta ki az angol vérszívó ötletét. Az még Nosferatu típus volt. Drakula ennek az utódja. (Meg Stoker kiegészítette.)
És igen, nálam is Stoker játsziik, a többi csak... modernizálása az ősi mesének. :)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.