A vörös függöny mögött

1.
Megint behúzták. Az utolsó pillanatban, mielőtt megláthatta volna, hogy ki áll mögötte.
Hugó hosszasan bámult ki a kollégiumi szobájának ablakán át a szomszéd panellakás vérvörös függönyére. Immáron bizonyos lett abban, hogy valaki leskelődik utána. Vagy szimpla véletlen lenne, hogy az elmúlt három hétben pontosan akkor húzták be azt a függönyt, amikor esténként – szinte megérzésből – odanézett? Ki van zárva. Ráadásul eddig még csak nem is zavarta ez a tényező. Eddig. Mostanra bizony felidegesítette.
Felállt a laptopja mögül, nekitámaszkodott az ablaka melletti falnak, és karbatett kézzel bámulta tovább a függönyt, abban bízva, hogy a kukkolója megint kíváncsi lesz, és ezzel leleplezi magát. Így telt el tíz perc, majd húsz, de nem történt semmi, azonkívül, hogy a bal lába kissé elzsibbadt. Végül úgy döntött, hogy hagyja a fenébe az egészet. Ám alighogy visszaült a laptopja elé, újabb megérzése támadt. Oldalra kapta a fejét – és a függönyt ismét behúzták. Reflexszerűen.
Betelt a pohár. Odament az ablakához, és kinyitotta.
– Hé, te! Bárki is vagy, azt ajánlom, hogy sürgősen hagyd abba! Megértetted? – kiabált ki hangosan, mire a lenti utcában sétálók közül néhányan fölfigyeltek rá. Mit sem törődve ezzel, bezárta az ablakot, és visszament a laptopjához.
Az ezt követő háromnegyed órában nem történt semmi. Ötpercenként oldalra sandított, hogy lássa, mi a helyzet azzal a függönnyel, de a kukkolója nem próbálkozott újra mögötte. S mikor már kezdte azt hinni, hogy végre vége, befejezte az az idióta a leskelődést, megint meglátta, hogy behúzták a függönyt. Nem volt elég világos? Ám legyen!
Kikapcsolta a laptopját, majd odasettenkedett az ablaka mellé, hogy kikukucskálhasson a titokzatos megfigyelőjére, abban az esetben, ha előbújik a függönye mögül. Sokat várt rá, de nem történt meg. Kis ideig töprengett azon, hogy vajon miért nem, aztán adta magát a semmiből a válasz, mely szerint kukkolója a függönye félrehúzása nélkül is észlelhette, hogy lekapcsolta a villanyát. Ilyenkor pedig nyilván szükségtelen átnéznie. Az ördögbe!
Új sor, új bekezdés – felállt az ablaka mögül, feloltotta a villanyát, és kinyitotta a fiókját. Elővette az egyik A3-as rajzlapját. Igyekezett úgy ráírni nagy, távolról is jól látható betűkkel, hogy a külalakból ne legyen kivehető a pillanatnyi idegessége. Miután végzett, körbekérdezősködött a többi szobában némi ragasztószalag után. Az egyikben szerencsére kapott, bár azt nem részletezte, miért van rá szüksége. Kiragasztotta a rajzlapját az ablaküvegére, majd levetkőzött, és ágyba bújt. Hamar elaludt; már javában horkolt, amikor a kukkolója elolvashatta a rajzlapjára felírt, kétmondatos üzenetét:
HOLNAPTÓL NEKEM IS LESZ FÜGGÖNYÖM! JÓ ÉJSZAKÁT!

2.
Végre felaggatta. Igaz, 1000 Ft-ot adott ki érte, és a titokzatos megfigyelője többször is rálesett, mialatt ügyködött vele. Ezúttal fél másodperces késésekkel bújt vissza a függönye mögé, valahányszor odanézett, ám ez még mindig kevés volt ahhoz, hogy teljes valójában megláthassa. Sebaj, most már nem fontos.
Leugrott a székéről, összecsapta a tenyereit, és fellélegezve vette szemügyre a frissen vásárolt, sötétkék függönyét. Kicsit elütött a szobája környezetétől, de annyi baja legyen. A célnak, hogy kizárja a kukkolóját, tökéletesen megfelelt. Visszatolta a székét az íróasztalához, majd leült rá, és bekapcsolta a laptopját.
Egy óra elteltével mégis azon kapta magát, hogy újra és újra az ablaka felé néz, mintha a vörös függöny gazdája – kihasználva a frissen vásárolt függönye takarását – szüntelenül figyelné. Felállt, és odasettenkedett, majd egy váratlan pillanatban kilesett. A vörös függönyt pedig ismét elhúzták, reflexből. Ez nem lehet igaz!
Hugó immáron tényleg ideges lett; nem tudta, mitévő legyen. Talán szóljon a felügyelő tanárnak? Valószínűleg kinevetné, vagy csak legyintene, és azt mondaná, hogy ne foglalkozzon vele. Akkor a szomszédos szobákban lévő társainak? Figyeljetek már, van egy aberrált ott, a velünk szemben lévő panelházban, és folyton engem bámul! Megnéznétek nekem, hogy ki az? Bizony, elég hülyén hangozna. Vagy számolja ki innen, hányadik emelet, hányadik lakás, és kopogtasson be? Jó napot, elnézést a zavarásért, Ön figyel engem folyton? Butaság volna. De ha élő emberre nem számíthat, és ő maga sem tudja kideríteni a zaklatója kilétét, mi mást tehetne? Hogyan leplezhetné le úgy, hogy egyszer sem néz oda?
– Megvan! – csettintett egy nagyot.
Széthúzta a függönyét, felmutatta a középső ujját a vörös függöny mögé sokadjára elbújó elvetemültnek, majd fogta a szobája kulcsát, és kiviharzott az ajtón. Húsz perc múlva visszatért, összehúzta a függönyét, és mosolyogva bekapcsolta a sarki elektronikai boltban vásárolt, digitális kézi kameráját. Ez már tényleg nem volt olcsó: majdnem 43 ezerbe került, az összespórolt pénzének harmadába. Korábban úgy tervezte, hogy saját kisfilmek készítése végett vesz egyet magának, és most történetesen adta magát az első anyaga. Két órára állította be a felvevőjét – igen, ennyi idő bőven elegendő lesz ahhoz, hogy végleg pontot tegyen az ügy végére.
Este hét múlt pár perccel, amikor a laptopjával sikerült kiélesítenie a kamera által rögzített felvételt. A kerek 120 perces időtartam alatt a titokzatos megfigyelője – egy huszonéves, szőkésbarna hajú, zöldeskék szemű lány – összesen 18-szor bámult ki a függönye mögül, de csak másodpercekre. Tehát így néz ki egy elmeháborodott, feltehetően közveszélyes őrült...
Hugó összefont karral bámulta a kiélesített felvételt. Az igazat megvallva teljesen másvalakire számított: egy öreg nyanyára, egy nagydarab, borostás képű fickóra, vagy egy őhozzá hasonló, pocakos, szemüveges ficsúrra, de egy vele azonos korú, meglehetősen csinos lányra? Semmiféleképpen. Sőt, valakire nagyon hasonlított, még évekkel ezelőttről, amikor ő és a haverjai...
Nem. Az csak véletlen, hogy ennyire hasonlít őrá. Ebben egészen biztos volt.
– Mit jelenthet ez? – tette fel aztán hangosan a következő kérdést. Pedig a válasz tökre egyértelmű volt: megtetszett a lánynak. Vagy van más, ésszerű magyarázat arra, hogy miért csinálja ezt? Ugye, hogy nincsen. Hacsak valóban nem ugyanaz a lány, és így, évekkel később felismerte őt, de erre tényleg nem akart gondolni.
Újabb A3-as rajzlapot vett elő az asztali fiókjából, hogy üzenhessen vele. Ragasztószalagja szerencsére épp elég maradt, így nem kellett megint kölcsönkérnie. Miután végzett az ablaküvegére történő felragasztással, összehúzta a függönyét. Szinte mérget vett rá, hogy amint a lány elolvassa az üzenetét, az est hátralévő részében nem kukucskál ki utána többet. És igaza lett – az ifjú hölgynek széles mosoly terült szét az arcán, amint meglátta a rajzlapjára felírtakat:
HOLNAP 3-KOR, LENT, A TÉREN! NYUGI, NEM ESZLEK MEG! :)

3.
Az történt, amire körülbelül számított: a lány a téren a színét sem mutatta. Annak ellenére sem, hogy a tér északkeleti sarkában megtalálható padok egyikére ült le – oda, ahol nem bámulhatja meg fentről, a vörös függönye mögül. Na, és most mitévő legyen? Ragasszon ki egy újabb üzenetet az ablakára, hátha jobb belátásra bírja? Esetleg zárja végre rövidre ezt az egészet úgy, hogy besétál végre abba a panelházba, felmegy az ötödik emeletre, ahol lakik, és megkérdezi az ott lakóktól, hogy melyik lakás az övé? Vagy csak tegyen úgy, ahogyan három nappal ezelőttig, hogy nem zavartatja magát a kukkolásai miatt? Talán azt kéne.
Éppen arra készült, hogy felálljon, és elhagyja a teret, amikor észrevett valakit, tőle néhány lépésnyire. Háttal állt neki, egy ruhabolt kirakata előtt – a fejére pedig vastag kapucnit húzott. Hoppá, hoppá! Micsoda véletlen! Viszont lehetséges, hogy az, és ha valóban az, akkor majd nem győz bocsánatot kérni az illetőtől a tévedéséért. Hé, te vagy az a szomszéd leány, aki az elmúlt hetekben folyamatosan leskelődik utánam? Ó, nem? Akkor elnézést...
Hugó még sohasem érezte magát olyan kényelmetlenül, mint most. De ha az igazság kiderítésének az az ára, hogy ezúttal hülyét csinál magából, ám legyen.
Felállt a padról, és odament a kapucnishoz.
– Elnézést!
A kapucnis meg sem moccant, holott jól hallhatóan szólt hozzá. Érdekes.
– Bocsánat!
Még mindig nem történt semmi. Végleg elfogyott a türelme.
– Hé, te! Hozzád szóltam, te szerencsétlen! – ripakodott rá, miközben elkapta a vállát, és maga felé fordította. Jól tudta, hogy az ilyesmi udvariatlan dolog, de legalább megláthatta, hogy ki rejtőzködik a csuklya alatt. Egy fiatal lány volt az; szőkésbarna hajszálai az arcába hullottak, míg zöldeskék szemei tágra nyíltak a meglepettségtől. Stimmelt – vagyis nagyon hasonlított a videófelvételén szereplő hölgyre, és egyúttal arra a lányra, még kamaszkorából.
– Hé! Mit csinálsz? – kérdezte kissé felháborodva.
– Én mit csinálok? – Hugó a nadrágja zsebébe nyúlt, és kihajtogatott néhány papírlapot, majd felmutatta azokat. Az általa készített videófelvétel azon pillanatait nyomtatta rájuk, amelyeken jól kivehető a lány vörös függöny mögül figyelő arca. – Fotókat arról, hogy hetek óta leskelődsz utánam! Ugye tisztában vagy azzal, hogy ezért simán feljelenthetnélek?
A lány elvette a papírlapokat, és alaposan szemügyre vette azokat. Idegesen felsóhajtott, miközben visszanyújtotta mindet. – Na, oké! Lebuktam! Természetesen letagadhatnám vagy mentegethetném magam, de így semmi értelme. Szóval... sajnálom, és ne haragudj!
Hátsó zsebében ekkor rezgett egy nagyot a mobilja. Elővette, és pötyögött rajta egy keveset.
– Miért csinálod? – Hugó hangja vágott, akár az éles kés.
A lány eltette a mobilját, majd ismét ránézett. – Megismételnéd, kérlek?
– Miért... – Hugó hirtelen elhallgatott. Itt valami nincs rendjén. Nagyon nincs. – Nem hallottad, mit kérdeztem az előbb?
– Persze, hogy nem. Süket vagyok.
Hugó fel akart nevetni, ám látva a lány rezzenéstelen arckifejezését, sürgősen elfojtotta magába. Nem, ez így tökre értelmetlen. Egészen biztos, hogy szórakozik vele. – Egy süket nem hallja, ha beszélnek hozzá.
– Hacsak meg nem tanul szájról olvasni.
Igaz. De ettől függetlenül még ugyanúgy bűnös.
– Nos, akkor mi lesz? Mész, és feljelentesz? – kérdezte a lány kedvesen.
Hugó a kezében lévő papírlapokra nézett, majd összegyűrte azokat. – Nem. Inkább leülünk, és elbeszélgetünk kicsit az illemről.

4.
Megegyeztek: mindketten leszedik a függönyeiket, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Kamilla, a lány, bocsánatot kért tőle még egyszer, azzal elváltak útjaik. Hugó szívéről nagy kő esett le, amiért ilyen simán véget ért ez az ügy, ennek ellenére a késztetés, hogy kinézzen az ablakán át, a(z azóta eltüntetett) vörös függönyre, még benne motoszkált néhány napig. Valamint az is, hogy megtudja, Kamilla nem azonos e- azzal a lánnyal még kamaszkorából, noha az a lány nem volt süket. Aztán egy esős estén nem bírta tovább, és újra kipillantott...
Kamilla pedig ölbe tett kézzel, mosolyogva figyele őt, az ablaka mögül.
Hugó úgy ugrott fel a laptopja mögül, mintha belecsíptek volna. Hát ez meg mi? Nem megegyeztek, hogy innentől kezdve békén hagyja őt? Talán nem volt eléggé meggyőző és érthető? A düh úgy tolult fel benne másodpercek alatt, mint egy szökőár. Ökölbe szorult mindkét keze, de aztán lenyugtatta a lelkében felkavarodó vihart, ellazította magát, és lassan közelebb sétált az ablakához. Úgy bámult vissza Kamillára, mintha megbabonázták volna. A lány még méregette őt egy kicsit, végül felemelte a mutatóujját, és hívogatón behajlította. Ígéretesnek tűnt.

5.
Körülbelül félórájába telt, hogy elszánja magát – fogta a szobája kulcsát, bezárta vele az ajtót, és átadta a portásnak. Az eső heves rohama ekkora már valamelyest alábbhagyott; a házak között végigsuhanó, hűvös szellő is meggyengült. Besétált abba a panelházba, ahol Kamilla lakott, majd pillanatnyi töprengést követően lépcső helyett a lift igénybevétele mellett döntött.
A lány már a lakása ajtaja előtt várta, ölbe tett kézzel, és ugyanazzal a széles mosollyal az arcán. Hugó néhány lépésnyire megállt tőle; immáron rémülten farkasszemezett vele. A szíve egyre hevesebben zakatolt. Most mitévő legyen? Talán kérdezze meg tőle, hogy miért bámulta őt megint? Ostobaság lenne, hiszen ő volt az, aki engedve a kíváncsiságának, ismét az ablaka felé pillantott. Hát akkor?
Kamilla nagyot sóhajtott, és odament hozzá. Fél lépésnyire megállt tőle, majd arcon puszilta. – Gyere! – súgta halkan a fülébe. Megfogta a kezét, és maga után húzta, be a lakásába. Ám alighogy átlépte a lakása küszöbét, kellemetlen szúrást érzett a tarkóján. Azonnal elnyelte őt a sötétség.

6.
Másnap reggel, egy ágyon ébredt fel, meztelenül. Csak a gatyáját hagyták rajta. Fel akart kelni, de a kezeit és a lábait erősen odaláncolták az ágy lábaihoz. Kamilla közvetlenül előtte állt – barátságtalan arccal, míg jobbjával egy frissen kiélezett, húsvágó bárdot markolt.
– Mi... mit jelentsen ez? – nevetett fel Hugó idegesen, s mélyen, legbelül remélte, hogy ez a lány tényleg nem ugyanaz a lány. Ám látva a visszaaggatott, és összehúzott vörös függönyét, komolyan aggódni kezdett.
– Azt jelenti, hogy fel fogok tenni neked néhány kérdést, és válaszolni fogsz azokra, vagy darabokra aprítalak!
– Te... te megőrültél??? Jézusom, te őrült vagy!!! – Hugó vergődni kezdett az ágyon, mintha viperával kínoznák. – Hahó! Segítség! Valaki segítsen!
Kamilla mosolyogva, a bárd lapját a bal tenyerébe csapkodva közelített feléje. – Üvöltözz csak! Rajtunk kívül senki sem tartózkodik az emeleten. Már mindenki rég elment.
– Ezt nem tudhatod, hiszen te süket vagy! – kiáltotta kétségbeesetten, de aztán a szemei úgy nyíltak tágra a felismeréstől, mint még soha életében. – Hé! Te átvertél engem! Te büdös szajha!
– Bizony! És ha még egyszer negatív jelzőkkel illetsz, a legnemesebb szerved máris elveszíted! – Kamilla ráfektette a bárd élét a gatyája alatt nyugodó „férficsodára”. Hugónak immáron a torkában kalapált a szíve.
– Kérlek, ne! Könyörgöm!
– Akkor felelsz a kérdéseimre?
– Bármit, akármit, csak ne bánts! Légy szíves!
Kamilla először nem mozdult, majd – bárdja élét még mindig a gatyájára nyomva – letelepedett mellé.
– Mi a teljes neved?
– Kerekes Hugó.
– 15 éves korodban hány barátod volt?
– Három. Igen, három.
– Nevezd meg őket, és írd le a külsejüket röviden!
Hugó behunyta a szemét, nagy levegőt vett, és gyorsan emlékezett. – Garas Iván, egy nagydarab, szeplős srác; Pető Attila, egy fekete hajú, vékony, savanyú képű kölyök; és Kolos Imre, akinek egyedi, vöröses haja van, a bal szeme alatt pedig egy hatalmas anyajegy. Igen, ők voltak azok!
Kamilla hűvösen rámosolygott. – Ti négyen... mit csináltatok 2006. szeptember 23-ikán, a késő esti órákban?
Hugó gyomrába jeges kéz markolt. Mégis ő az! Ugyanaz a lány! Csakhogy nem biztos abban, hogy ő kicsoda. Vagyis ha hihetően hazudik, talán még megúszhatja.
– Szerinted mit csináltunk? Otthon ültünk, és a kicseszett számítógépeinkkel játszottunk!
Kamilla a két ujja közé fogta Hugó gatyájának pamutszövetét. Bárdja élével finoman vagdosni kezdte azt. – Rossz válasz, Hugó! Mondd meg, mert addig nem állok meg, amíg teljesen el nem meséled!
Hugó homlokán hűvös izzadságcseppek jelentek meg. Rendben, elmondja a féligazságot, hátha azt beveszi. – Oké, oké! Rossz gyerekek voltunk! Betörtük néhány kaviccsal Karalyos bácsi játékboltjának a kirakatát! Ezt akartad tudni?
A bárd éle átvágta a gatyáját, és megállíthatatlanul ért hozzá a húsához. – Nem, Hugó! Mit műveltetek aznap este? Áruld már el, a fenébe is!
Hugó sírni kezdett. Kénytelen kimondania. Muszáj!
– Megerőszakoltuk! Elkaptunk egy arra sétáló kislányt! Behurcoltuk az egyik zsákutcába, és ott megerőszakoltuk!
A bárd éle megállt. Csupán fél centit hatolt a húsába.
– És aztán? – kérdezte tőle Kamilla, elvékonyult hangon.
Hugó hangosan zokogott. – Összerúgdostuk. Félholtra vertük, aztán otthagytuk.
Kamilla közel hajolt hozzá. Zöldeskék szeme fájdalmasan megcsillant. – Hogy nézett ki az a lány?
Nem akart felelni, de immáron nem volt visszaút: – Úgy... úgy, mint te.
Kamilla bólintott, majd lerakta a padlóra, maga mellé a bárdot. – Látom, emlékszel rám. Pedig eléggé féltem attól, hogy felismersz, amikor hetekkel ezelőtt észrevettelek, és leskelődni kezdtem utánad. Meg kellett győződnöm arról, hogy te vagy az.
Feállt mellőle, és körbesétálta az ágyat. Fogta az éjjeliszekrényére helyezett diktafonját, majd kikapcsolta. Hugó behunyta a szemét – immáron erős rosszulléttel küszködött. Kamilla hangnemébe visszatért egyfajta udvariasság, amikor közölte vele:
– Köszönöm a személyes vallomásodat! A rendőrségen biztosan nagyra fogják értékelni.

7.
– Hékás! Nem látsz a szemedtől? – ripakodott Anna Ivánra, miután a srác belépett a koli folyosójának ajtaján, és kis híján fellökte őt.
– Ha! Nem te dicsekedsz mindig azzal, hogy hátul is van szemed? Nyuszika! – szólt vissza pökhendi hangon ez a nagydarab, rendkívül magabiztos ifjú, majd lomhán tovább sétálva felmutatta a középsőujját. Anna visszamutatta neki.
– Esküszöm, egyszer már csak megdugom – motyogta az orra alatt, miközben kopogtatott Hugó szobájánál. Nem érkezett válasz, és úgy tudta, most órája sincsen. Különös.
Iván megfordult, és odacammogott a szobájából éppen kilépő Dezsőhöz. – Hé, csótányka! Nem tudod, hol a pajtim?
A fiú meglepetten nézett rá. – Te még nem hallottad? Letartóztatták.
– Micsoda?
– Ahogy mondom. Tegnap délelőtt bevitték a kerületi kapitányságra. Senki nem tudja, miért, a diri pedig hallgat.
– Aham, persze. Engem meg az ufók vittek el, de mint látod, már vissza is hoztak. Kösz a semmit, barom! – Iván sarkon fordult, és a középső ujját ismét felmutatva távozott. Micsoda húgyagyú népség!
A szobája egy emelettel, a Hugóé alá esett. Tavaly, amikor beiratkoztak, a koli dirije nem engedte meg nekik, hogy közös szobájuk legyen. Valamiféle házszabály, vagy mi a szösz miatt – és annak az ostoba proletárnak még csak humorérzéke sincsen. Hulladékok...
Bekapcsolta a laptopját, és kiszíjazta a nadrágját. Arra készült, hogy legújabb pornóvideóira elélvezzen, amikor észrevette, hogy a szomszéd panellakás vörös függönyét reflexszerűen behúzták. Nocsak, nocsak, hát mégis kukkolják? Mert a délelőtt során még azt hitte, hogy azt a szart csak úgy „igazgatják”.
Felállt, és közelebb ballagott az ablakához, várva, hogy újra kilessenek amögül a függöny mögül. Nemsokára megtörtént, és... a lélegzete elakadt a vörös függöny mögül kibújó, huszonéves, gyönyörű hölgyikétől. Kicsit ismerősnek tűnt, valahonnan, régről, de ott egye a fene. Habozás nélkül felmutatta neki a „szex” kézjeles szimbolumát, amire szélesen elmosolyodott. Majd a „bébi” felemelte a mutatóujját, és azt behajlítva jelzett vissza, hogy jöjjön.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2018-01-07 09:30 Dana

Dana képe

Üdv!

Az első benyomásom az, hogy hosszúra sikerült. Szerintem kevesebből is megoldhattad volna, hogy pont ide lyukadj ki a végén, de azt is tudom, hogy a történetek néha olyanok, hogy nem engednek beleszólást abba, hogyan, merre haladjanak.

A másik: nem teljesen hihető, vagyis több kérdést felvet -- és nem csak a vége, hanem végig.

Megint behúzták. Az utolsó pillanatban, mielőtt megláthatta volna, hogy ki áll mögötte.
Hugó hosszasan bámult ki a kollégiumi szobájának ablakán át a szomszéd panellakás éppen behúzott, vérvörös függönyére. Immáron bizonyos lett abban, hogy valaki leskelődik utána. Vagy szimpla véletlen lenne, hogy az elmúlt három hétben pontosan akkor húzták be azt a függönyt, amikor esténként – szinte megérzésből – odanézett? Ki van zárva. Ráadásul eddig még csak nem is zavarta ez a tényező. Eddig. Mostanra bizony felidegesítette.
--> Van egy ilyen felvetés, miszerint érdemes átolvasni, rövidíteni. Ha tudsz, írj át kifejezéseket, hogy gördülékenyebbé tedd az olvasát -- persze ne a szókincs vagy a színesség rovására. Egy példa: ha az egyik mondatban elmondtad, hogy mi történt, a másikban nem kell megint elmondani: behúzták vs behúzott.
--> A másik: logika. Képzeld el, gondold át: tényleg lehetséges, amit leírsz? Például ha valami a szomszédban van, arra nem látok rá. Ha valaki a függöny mögött áll, azt nem látom. Utolsó pillanat? Nem biztos, hogy szerencsés kifejezés, mert nekem egy kicsit hosszabb folyamatot feltételez, közben pedig Hugó épp csak odakapta a fejét -- megérzésből, ahogy később írod is. Hosszan nem lehet bámulni valamit, amit éppen behúztak, mert az akkor már nem "éppen behúzott". Aztán ellentmondásos -- nem túl szerencsés -- kifejezésválasztás az is, amikor azt mondod: eddig nem zavarta, de mostanára már igen. Érzed, hogy nem áll össze? Ilyesmik.

Javaslat:
Megint behúzták. Hugó idegesen felugrott az íróasztalától, és az ablakhoz lépett. Szuggerálta a függönyt, hátha a leselkedő óvatlanul felfedi magát -- hiába: eltelt tíz perc, húsz, és bizony a vérvörös anyag mozdulatlan maradt.
"Leselkedő" -- így gondolt az illetőre, aki a szemközti panel második emeletéről figyelte őt -- immáron harmadik hete. Hugónak lövése sem volt, ki lehet az. Rajtakapni sem tudta, ugyanis mindahányszor -- ösztönösen megérezve a rászegeződő tekintetet -- odakapta a fejét, a titokzatos alak berántotta a függönyt.
--> Nem azt mondom, hogy ez így sokkal jobb, de nagyjából két és fél sorral rövidebb, a feleslegek kikerültek, nagyjából az ellentmondások is szerintem, és mégis minden infó ott van, kivéve a kollégiumot, de azt később bárhová beleszőheted még a mesédbe.

Elolvastam az írást végig, ilyenekkel van tele az egész. Szerintem nagyjából a feléből elmondhatnád ugyanazt, szóval túl van írva. Érdemes lenne nekiugranod, és kihúznod mindent, ami felesleges, hiszen pontosan tudod, honnan akarsz eljutni hová. Szabadulj meg a sallangoktól.

Még pár dolog. Én a rendőrséget nem hoznám a képbe meg az ingyenszexet se. Hibádzik:
1. a felismerhetőség -- annyit nem változunk pár év alatt, hogy az erőszakoló ne ismerne rá az áldozatára.
2. az ingyenszex -- kötve hiszem, hogy egy megerőszakolt lefeküdne azért az erőszakolójával, hogy másnap reggel megkötözze és vallomásra bírja. Ehhez elég leitatnia is. Ettől nem lesz eladható a történet, legfeljebb hiteltelen.
3. a rendőrség, vagyis úgy összességében a lány elképzelése -- egy nő leitat és vallomásra kényszerít, de hogy szexeljen, vallomásra kényszerítsen, majd a rendőrséget is hívja (később)... Nem. Elvágja a torkodat és kész.
4. a haver átinvitálása, miközben a másik haver még ott van kikötve az ágyon. Mi?

A helyedben egészen egyszerűen gyilkosságba vinném a végét brutálisan. Ennek a sztorinak nincs happy endje. Logikusan átgondolva legalábbis nincs.

Ezen kívül van még ezer és egy apróság, mint például, hogy a számokat betűvel illik írni...

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-01-07 09:38 Dana

Dana képe

Variálom még kicsit majd a saját verziómat is, mert azzal sem vagyok elégedett...

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-01-07 11:32 Black

Nagyon szépen köszönöm az észrevételeidet! :)
Ami az általad felvetett hibákat illeti, azt hiszem, jogosak. Ehhez azonban még hozzá kell tennem, hogy - így, majdnem 30 évesen - ez életem legelső novellája, és nem mentségként, de ezáltal látható, hogy van még hova benne fejlődni. S miről is beszélek, hiszen mint írtam, első novella. Így egy külső szemlélőt - jelen esetben a te észrevételeid - olvasva valóban másképp jön le az összkép. Egyébként egyrészt ihletből, másrészt pedig pontosan ezért írtam meg, hogy láthassam, mire és mikre kell figyelni. Még egyszer köszönöm!

Sitku Csaba

v, 2018-01-07 12:02 Dana

Dana képe

Teljesen jó, hogy kísérletezel. Igazából így pár dolgot mondanék, tanácsolnék, ha szabad:
-- Gondold át, honnan tartasz hová. Hogyan, milyen lépéseken át tudod odavezetni a karaktereidet, arra az egy, végső pontra?
-- Írd meg, tedd félre, vedd elő, olvasd újra -- és szedj ki mindent, ami fölösleges, amit ismételsz. Vonj össze, egyszerűsíts, de persze ne a történet vagy a kifejezés, színesség kárára.
-- Néha jól jön, ha az ember megpróbálja hangosan felírni, amit leírt.
-- Pergesd le, mint egy képet, mozit, hogyan is néz ki az, amit leírtál. A rosszul megválasztott kifejezések rögtön kiesnek ilyenkor, ha figyelsz.
-- Hihetőség, logika. Még ha fantasy történettel rukkolsz is elő, igyekezned kell, hogy ne vess fel kérdéseket. Vidd magaddal úgy az olvasót, hogy ne álljon neki olvasás közben kérdéseket feltenni.

Nem vagyok író, félreértés ne essék, tehát abszolút nem aranyszabály az, amit leírok, csak így dolgozom én: megvan egy momentum, amiről írni akarok (lehet ez a végkifejlet vagy egy konkrét momentum, ami köré a történet szövődik). Tudom, honnan indulok és hová akarok eljutni. Néha, nagyritkán ezt pontokba is szedem, állomásai vannak a történetemnek. Ha le nem is írom, fejben tényleg mindig megvan. Aztán végigvezetem a történetet ezen pontok mentén. Én nem szoktam pihentetni vagy újraolvasni -- a végén. Közben viszont újra és újra... az elejétől átolvasom mindig, hogy még mindig érzem-e, hogy a történetem kerek és egész. Ha nem, ha bárhol is megbicsaklást érzek, akkor addig gyötrődöm, míg össze nem áll. Néha csak egy kötőszó vagy szórend... és megvan.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-01-07 15:51 Black

Tudod, én sohasem tervezem el, vázolom le konkrétan, hogy milyen lesz. Nagyvonalakban igen, fejben, aztán "ahogyan adja magát". Nem tudom, te mennyire ismered Stephen King-et, de nekem valamiért és valamitől az ő szellemisége jutott ki. 6 év, több tucat könyv - és a nagyobb címek elsősorban, mint a Tortúra vagy a Sorvadj el! - mind arra ösztökéltek, hogy bátran hozzam elő magamból azt a bizonyos "mélységet". Idén ez a tervem: novellák képében felszínre szabadítani a bennem rejtőző Gonoszt. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a múltban ért, személyes sérelmeimnek szeretnék formát adni, és nem tagadom, ebben a legelső novellámban bizony benne van egy, mégpedig a dátum képében (2006.09.23.).
Pokoli nap volt.
Ha Kamilla fejével gondolkozom, szerintem releváns lehet, hogy egy durva nemi erőszak után, évekkel később ilyeneket csinál. Miért ne csinálhatna? Miért ne szórakozhatna azzal a sráccal, aki jégre tette őt? És gondolj csak bele, 10 év milyen sok idő! 12 éves kislány esetében előfordulhat, hogy 10 évvel később nem ismernek rá. És egy 12 éves kislány esetében az is előfordulhat, hogy 10 évvel később ráismer a tönkretevőjére. Az pedig főleg - durván kivételes esetben, hiszen meg akarta nyomorítani a srácot - hogy lefekszik az elkövetővel, csakhogy megbizonyosodhasson ténylegesen, mely szerint ő az!
Nem akarok hosszas monológokat kifejteni azzal kapcsolatban, hogy mi hibás és nem hibás ebben az egészben, de egyvalami mindenképp leszűrhető belőle: az élet kiszámíthatatlan tényező. Erről ad tanúbizonyságot a Karácsonyi lakoma c. egypercesed. Hitte volna az anyuka, hogy elkószál a kisfia, és máris baleset éri?
Bizony nem.
S természetesen megértem a tanácsaid ösvényen terelő, útmutató hasznosságait, de itt a célom kizárólag a múltbeli sérelmek formába öntése. Tehát nem kizárt, hogy a következő címek is rengeteg hibát fognak tartalmazni. De a céljukat, a bennem rejtőző Gonosz megtestesülését, remélhetőleg jól fogják szolgálni.

Sitku Csaba

v, 2018-01-07 15:53 Dana

Dana képe

Stephen King? Sosem hallottam róla... :-(

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-01-07 16:21 Black

Na, tessék! :) Pedig az ő esetében szintén rengeteg ilyen mű van, hogy "nem érteni, mi miért történik, mert rábízza az olvasóra", vagy "teljesen illogikus dolgok történnek". Egy példa:
A Napnyugta után c. novellás könyvében van egy történet, ahol egy fickó bezárja az ellenségét egy mobilvécébe, és magára hagyja. Ezután következik a teljesen logikátlan húzás, hogy a fickó kimászik a mobilvécéből, az alján keresztül. Igencsak kérdéses, hogy 10 emberből hány ember vállalkozna erre, csak azért, hogy kiszabaduljon. Inkább várna segítségre, vagy kiabálna, amíg bír, hátha valaki meghallja, ilyesmi.
Ennek ellenére egész jó történet lett.

Sitku Csaba

v, 2018-01-07 16:29 Dana

Dana képe

Szorult helyzetben, ugye? Nos, nem akarok vitatkozni, tényleg ez az utolsó gondolatom a témához, hogy mi logikus, mi nem. (Rá vagyok én erre kattanva, tudom... Bocsánat.) A férfi pontosan tudja -- ahogy King ezt pontosan az olvasók tudtára is hozza --, hogy minek van értelme és minek nincs. Ha jól emlékszem, a budi már az elején feldől vagy feldöntik, tehát a pacák már így is szar helyzetben van. A szmötyiben éjszakázik, várva... talán maga sem tudja, mire. Aztán meglát egy fénysugarat, ami a budi alja irányából szűrődik be, és nyílván, hogy tesz egy próbát. Számomra abszolút nem logikátlan döntés, mivel a férfinak nincs más választása, mint tovább időzni a szmötyiben tudva, hogy nem mentik meg, hiszen a kutya nem jár arra (King nem ejt olyan hibát, hogy ez ne lett volna hangsúlyos!!!), vagy kimászni.

Csak ugyanoda lyukadok ki: az a lényeg, hogy ha Neked úgy rendben van, írd el az infók adagolása, a körülmények bemutatása által, hogy nekünk, olvasóknak is az legyen.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-01-07 16:13 Dana

Dana képe

A történetek, legalábbis sok közülük, megíratják magukat. De Neked, az írónak akkor is tudnod kell, honnan, hová akarsz eljutni, és milyen úton. Sok lehet ugyanis a felesleges csapongás, vakvágány. Szóval ez egy ilyen oda-vissza dolog, legalábbis az én esetemben. Néha a történet kimondat velem dolgokat, de nekem, a szerzőnek az a dolgom, hogy ha az sallang, nem ad hozzá semmit, megszabaduljak tőle.

Természetesen ismerem Stephen Kinget. Ha még nem olvastad, bátran kapd elő "Az írásról" című könyvét -- rengeteg hasznos tanácsot ad. Nem állok le kötekedni, hogy mik a nagyobb művei, jó? :-)

Mélységről írsz, de... nem adtál át belőle semmit az írásodban -- egy dátumon kívül. Nekem nincs ilyen mélységem, nem él bennem (szerintem) gonosz, de elég sokat trancsíroztam már különböző írásaimban, elég sok gonoszt hívtam életre. Néhány mozzanatot az életből vettem.... Szóval ha a Gonoszt akarod felszínre hozni, vagy kiírni magadból a fájdalmat, sértettséget, akármit, akkor engedd valóban szabadon -- ne csak egy dátum formájában. Bocsáss meg, nem az indíttatásodat kritizálom, nem is a szemléletedet. Örülök és köszönöm, hogy megosztod velünk a gondolataidat -- viszont reflektálok, hogy esetleg ezzel is a megfelelő útra találj rá.

Az aláírásod szerint férfi vagy. Nem tudom, mennyire megy, hogy egy lány fejével gondolkodj. Ha én ilyesmi témára vetemednék, előtte utánanéznék néhány statisztikának. Mi történik a fiatal, megerőszakolt lányokkal? Hány követ el öngyilkosságot? Hány zárkózik be egy életre a magány börtönébe? Csinálnék egy közvéleménykutatást -- lányok szemszögéből nézve --, hogy vajon hányan tartják elképzelhetőnek ezt a verziót? Tudod, miért? Én lány vagyok, így nézek a történetedre.
1. Megerőszakoltak. 2. Elcseszték az életem. 3. Bosszút akarok állni. --> Rendőrkézre akarom juttatni őket, hogy börtönben rohadjanak. (Nem vagyok hülye, hogy hagyjam őket még egyszer hozzám érni.)
1. Megerőszakoltak. 2. Elcseszték az életem. 3. Bosszút akarok állni. --> Szex, halál. Fájdalmas, szenvedős.

Egyszerűen nem indokolja semmi a szexet. Semmi. Ha a csajnak annyira elcseszett az élete, hogy mindenkivel lefekszik, akkor legyen gyilkosság a vége. Ha nem, akkor hagyd a francba. Hogy azért feküdne le vele, mert így megbizonyosodik róla, valóban ő volt az elkövető? Okés, nem láttam még tizenkét éves, meztelen kisfiút, sőt 22 évest is elég régen, de rohadt jelentős a különbség. Még ha utalnál valami anyajegyre vagy akármi, esetleg.

Az élet kiszámíthatatlan, tény. De vet fel az én történetem kérdéseket? Persze, ízekre lehet szedni mindent, de alapvetően sokszor látod, hogy anyukák nem figyelnek oda a gyerekeikre. Plusz azért adagolsz apróbb infómorzsákat, hogy alátámaszd a mondanód igazát. Szóval azzal se biztos, hogy baj van, ahogy Te levezeted a történetet, csak TEDD hihetővé. Értsük meg -- ami most nincs meg --, miért van potyaszex, miért a rendőrség, miért nem trancsír stb.

Írjál csak bátran, de ha tényleg céllal teszed -- és nem terápiás célra, hanem írói ambíciókra gondolok --, akkor tedd úgy, hogy igyuk szavadiat. :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-01-07 16:33 Black

Nos, mindenkinek nyilván nem lehet megfelelni. Apám állandóan arra tanított, hogy elsősorban saját magamnak tegyek eleget. Mindig, és mindenhol.

Sitku Csaba

v, 2018-01-07 16:35 Dana

Dana képe

Persze, ez jogos. Ugyanakkor, ahogy privátban is írtam, mi olvasói-szerkesztői-írói szemmel nézünk az írásodra, így elemezzük, így adunk tanácsokat.

Ha íróként nem kívánasz fejlődni, csak kiírni magadból dolgokat, talán nem mi vagyunk a megfelelő portál -- vagy csak tudjuk, hogy nem kell sok energiát fektetnünk az elemzésbe, mert nincs szükséged segítségre. :-))

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-01-07 14:22 Gitáros

Gitáros képe

Szia!

Az alapötlet tetszett, bár a végét én is egy picit elnagyoltnak, kidolgozatlannak éreztem.
A részletes elemzést meghagyom a profiknak, viszont egy meglehetősen nagy hibát azért észrevettem, ami nem nyelvtani, írói, retorikai tévedés, hanem a való élet gyakorlati részét illeti - azt hittem, soha nem jövök ki ebből a mondatból...:)
A mobiltelefon.
Ha a lány süket, akkor nem hallhatja meg, amikor a mobilja megcsörren!
Persze, tudom, kiderül, hogy csak megjátssza a süketséget, viszont a valóságban abban a pillanatban lebukna a srác előtt, ha felvenne egy csörgő mobiltelefont.

Nem tudom, a süketek használnak-e mobilt, ha igen, akkor azt csak úgy tehetik, ha SMS-eznek vele - ahogyan le is írod.
Ezzel tehát elméletben semmi baj.
Viszont egy beérkező hívást csak úgy vehetnek észre, ha a mobil REZGŐRE van állítva! És azt is csak akkor, ha érintkezik a testtel, zsebben van, és nem - mondjuk - egy táskában.
Tehát nem megcsörren, hanem rezeg.

Ezt az egy apróságot - szerintem - nyugodtan javítsd ki, írástechnikai kérdésekben pedig hallgass a többiekre, nagyon hasznos észrevételeket szoktak tenni.

Üdv!

Miki

v, 2018-01-07 15:16 Black

Helló :)

Igen, a rezgés! Most keltem föl nemrég, mert kissé kómás állapotban vagyok betegség miatt, és ez jutott elsőként eszembe. :D Nem hallhatja, hogy csörög, hiszen "süket". Csak érezheti, hogy rezeg a zsebében.

Sitku Csaba

v, 2018-01-07 15:45 Bjursta

Bjursta képe

Szervusz.

Elsősorban szerintem a történt alapvetően jó. Kicsit hosszú, lassan jut el addig a pontig amikor az áldozat találkozik a tettessel. Inkább csak az idő múlik, de nagyon nem történik semmi. A fickó ravasz csapdákat állít, amibe a lány – miután ő teremti meg a helyzetet – belesétál. Vagyis ezáltal a fiú sétál a csapdába. Az a rész amikor a bosszú beteljesülhetne az viszont rövid. Szerintem jobban kiélvezhetné az iró is , de az áldozat is, most már a saját áldozata vergődését. Mi lesz a fiúval? Semmi? Lehetne vele valami, gondolom.
Azt az áldozati szexet én se igen értem, szerintem ilyesmit nem csinál az akit megerőszakoltak. Ha helyzetbe kerül – amit maga teremt, bár ezt kicsit jobban is forszírozhatná, mondjuk – akkor szerintem befejezi a fickót, és kész. Akár durván is. Szerintem a 7. rész az nem okvetlenül kell. Ha a Hugó meghal - arról nyilván tudhatna a másik fiú, ha nem hal meg csak vallomást tesz, akkor még fogoly amikor az Iván színre lép? De szerintem nem is okvetlenül kell ide, szerintem csak akkor kellene ha a lány felkoncolná a Hugót. Akkor értem, mert folytatja. Ennek a résznek a stílusa is más – szerintem durván trágár, a korábbihoz képest is.
De a történet az jó, elég erősnek tünik. ha az áldozat bosszút vesz, és erkölcsi alapja is meg van rá, mindenki neki szurkol, és azt tesz vagy tehet amit akar.
Szerintem inkább neki kellene tennie dolgokat, őt kellene főszereplőnek megtenni.

A szétszerelést ki nem állhatom, szétizéli a történetet, ámde vannak mondatok:

Ám alighogy visszaült a laptopja elé, újabb megérzése támadt. Ösztönösen, mint derült égből villámcsapás. – a derült égből villámcsapást azt másra szoktuk mondani, hirtelen ötletre inkább

Hamar elaludt; álmának görbéje már elérte a legmélyebb szintet, amikor a kukkolója elolvashatta a rajzlapjára felírt, kétmondatos üzenetét: - az álma görbéjének szintjének mélye az szerintem sok kicsit, és mit is akarsz vele mondani? Mélyen aludt.

Sikeresen felaggatta. Igaz, 1000 Ft-ot adott ki érte, és – a sikeres aggatás és az érték az szerintem nem áll sehogy viszonyban,

A célnak, hogy kizárja a magánszférájából a kukkolóját, tökéletesen megfelelt. – itt a magánszféra szó kicsit kikönyököl nekem.

Egy óra elteltével mégis azon kapta magát, hogy újra és újra az ablaka felé néz, mintha a vörös függöny gazdája – kihasználva a frissen vásárolt függönye takarását – szüntelenül sassolná. – ez is kicsikét bonyolult és a sasolná – az nem egy s? – az szleng, szerintem kicsit ugyancsak kilóg.

A vörös függönyt pedig ismét elhúzták, reflexből. – itt a reflexből helyett én keresnék másik szót

– Megvan! – csettintett egy nagyot ünnepélyesen. – ezt megpróbáltam elképzelni hogyan csettintek ünnepélyesen. És azt is hogy miért. Nem nagyon sikerült, nekem.

– Mit jelenthet ez? – tette fel hangosan az ebből következő kérdést. Pedig a válasz tökre egyértelmű volt: megtetszett a lánynak. Vagy van más, ésszerű magyarázat arra, hogy miért csinálja ezt? Ugye, hogy nincsen. – itt a "tökre egyértelmű " lóg ki kicsit , ugyancsak nekem, értem én, hogy élőbeszéd, de hát akkor is, inkább szleng, vagy majdnem argó, illetve sajátos tartalommal rendelkező önálló kifejezés, mint a zsír király. De ebben nem vagyok annyira biztos, hogy nem jó.

Tehát ez a helyzet manapság: ha valakit megszólítanak az utcán, magas ívben tojik rá. Bizony, halad ez a világ! – hát ja, amikor én hetvenkilenc évesen ilyesmit mondok, hátra hőköl még a jegyellenőr is. "A magas ívben tojik rá', szerintem nem olyan jó kép.

Megegyeztek: mindketten leszedik a függönyeiket, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Kamilla, a lány, bocsánatot kért tőle még egyszer, azzal elváltak útjaik. Hugó szívéről nagy kő esett le, amiért ilyen simán véget ért ez az ügy, ennek ellenére a késztetés, hogy kinézzen az ablakán át, a(z azóta eltüntetett) vörös függönyre, még benne motoszkált néhány napig. Aztán egy esős estén nem bírta tovább, és újra megtette... – itt kicsit sokat lépsz a történetben – vagy nem kell, vagy mondd el végig- szerintem.

Nem megegyeztek, hogy innentől kezdve békén hagyják egymás magánszféráját? Talán nem volt eléggé meggyőző és érthető? A düh úgy tolult fel benne másodpercek alatt, mint egy szökőár. Majdnem ökölbe szorult mindkét keze. – miért nem szorult ökölbe mindkét keze? Meddig ha majdnem teljesen? A kérdések sora sem okvetlenül kell, ezt el is mondhatod. – Szerintem.

– Te... te megőrültél??? Jézusom, te őrült vagy!!! – Hugó vergődni kezdett az ágyon, mint a partra vetett hal. – Hahó! Segítség! Valaki segítsen! – itt a partra vetett hal , szerintem elég kevés, vergődhetne jobban, és sikoltozhatna is.

Hé! Te átvertél engem! Te büdös szajha!
– Bizony! És ha még egyszer negatív jelzőkkel illetsz, a legnemesebb szerved máris elveszíted!
- ez kicsikét mesterkélt, ahhoz képest ami majd a 7. pontban jön.

– Tizenkét éves korodban hány barátod volt?
– Három. Igen, három. – nem korai kicsit a 12 év? Én mondjuk már öreg vagyok, de szerintem az kicsikét korai a csoportos erőszakra, azt hiszem. Meg remélem is. 15? a 15 vége felé? Amúgy gyerekek nem nagyon szoktak csoportos erőszakot elkövetni, a fiuk 12 évesen még szerintem javában a számítógépet nyomkodják a WOW-ban, , szerintem.De lehet hogy félreértettem.

– Köszönöm a személyes vallomásodat! A rendőrségen biztosan nagyra fogják értékelni. – hát biztos, de kicsit megint mesterkélt, egy átizélt éjszaka, és a szörnyű vallomás, meg a bárd után. Szerintem.

– Nosza! Talán elment piálni, és nekem nem szólt. Kösz a semmit, barom! – Iván sarkon fordult, és a középső ujját ismét felmutatva távozott. Micsoda húgyagyú népség!
A szobája egy emelettel, a Hugóé alá esett. Tavaly, amikor beiratkoztak, a koli dirije nem engedte meg nekik, hogy közös szobájuk legyen. Valamiféle házszabály, vagy mi a szösz miatt – és annak az ostoba proletárnak még csak humorérzéke sincsen. Hulladékok... – ez nekem nem tetszik. Ez tlejesenszubjektiv, nem tesz semmit. Csak nagyon lemegy diákszlengbe.

Hát igy, szerintem. de a történet jó.

v, 2018-01-07 16:11 Black

Helló! :)

Köszönöm a javaslatokat, észrevételeket! Tüzetesebb elemzés alá fogom vetni őket annak tükrében, hogy mi hasznos/nem hasznos, avagy használható/nem használható. Így elsőre nagyon sok dolgot vettél észre, és azt hiszem, ezért jó ez az egész így: én leírom valahogyan, ahogyan belőlem "kiszabadul", más pedig megírja, ő hogyan látja. Tökéletes persze sohasem lesz. Ami a befejezést illeti, ott azért kapcsoltam át másik stílusra, mert így akarom érzékeltetni Iván szemszögét. Egy neveletlen, ostoba huszonéves diák primitív élőlényét. S természetesen nem véletlenül hagytam nyitva bizonyos dolgokat, mert úgy szeretem, ha Ti, az olvasók, kreáltok magatoknak egyedi elképzelésekben befejezéseket.

Sitku Csaba

v, 2018-01-07 16:15 Dana

Dana képe

Az egyedi befejezésről, vagyis nyitott végről már beszéltünk máshol... Óvatosan vele! A lehetséges lezárásoknak akkor is logikusnak kell lennie, az események láncolatának is.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-01-07 16:59 Sednol

Sednol képe

Jelzem, olvasás közben fogom írni az észrevételeimet. Az a tapasztalatom, hogy így nagyobb gondokra is fényt lehet deríteni.

Az első, ami három mondat után szemet ütött, hogy az első mondat Hugó gondolata, míg a második és a harmadik már a narrátoré. Lehet így kezdeni, de akkor fontos, hogy már az első mondatban megtudjuk, ki gondolta.

Megy a mesélés, és egyszer csak átcsap Hugó gondolatává: „Vagy szimpla véletlen lenne…” Ez így nem túl szép. Itt két lehetőséged van: átfogalmazod úgy, hogy a narrátor jelentse ki: „Nem tudta eldönteni, hogy szimplán…”, vagy új bekezdésbe dobod, hogy elkülönüljön a meséléstől.

Itt felmerült bennem, hogy ha ennyire zavarja egy kíváncsiskodó, akkor miért nem megy le a helyi OBI-ba és vesz egy függönyt magának, esetleg hívhat redőnyöst is.

Iszonyatosan szereted a birtokos fogalmazást. Ritkítsd. Ha jól mesélsz, mindeni tudni fogja, hogy melyik tárgy, helyiség kihez tartozik.

Találtam egy jó kis mondatot, amin tudunk szemléltetni.
„Kikapcsolta a laptopját, majd leoltotta a szobája villanyát, és hasra vetette magát a parkettán.”
Kikapcsolta a laptopot. Sérül a mondanivaló? Nem. Eddig csak ő volt a szobában, és semmi sem utalt arra, hogy más laptopja is ott lenne.
Aztán van itt egy jó példa a pontatlan fogalmazásra. Azt állítod: leoltotta a szobája villanyát. Tehát le vagy kikapcsolta a szoba világítását. Látod a különbséget? Tudjuk, mit írtál, de egy csöppet világnyelven. Leoltani amúgy sem tudná, mert nem lánggal ég. A villany az áramot jelöli. De megnyugtatásul mi is elkövettük ezeket, szóval ne csüggedj. A szoba birtokos volta megint felesleges. Aztán jön a hasra vetette magát a parkettán. Ez nekem olyan valószerűtlen. Ha lekapcsolom a világítást, akkor sötét lesz. Nem látom értelmét egy kommandós megmozdulásnak. Visszasétálnék az ablak mellé, és kilesnék.

Hopp, itt van valami érdekes.
„…körbekérdezősködött a többi szobában némi ragasztószalag után.” Ez egy kollégium, egy bérelt lakás más fiatalokkal vagy mi? Hiányérzetem lett. Behoztál egy olyan információt, aminek nem tudom, hogy lesz-e jelentősége. Ha nem, akkor mi lenne, ha csak az íróasztalból kerülne elő az a ragasztó. Ha van, akkor kérek hátteret, hogy jobban bele tudjak helyezkedni a történetben. Tudjam, hol vagyok.

Csak meglesz az a függöny. :D

„Sikeresen felaggatta. Igaz, 1000 Ft-ot adott ki érte, és a titokzatos megfigyelője többször is rálesett, mialatt ügyködött vele, de érezhetően ideges lett ettől. ” Mit aggatott fel? Számít, hogy az a felaggatott valami mennyibe került? És ki lett ideges a megfigyelő vagy Hugó?

Na, kaptam egy támpontot. Kolesz lesz.

„De ha élő emberre nem számíthat, és ő maga sem tudja kideríteni a zaklatója kilétét, mi mást tehetne? Hogyan leplezhetné le úgy, hogy egyszer sem néz oda?” Leszámolhatná, hányadik emelet, hányadik szoba, és átmehetne pár haverjával. Vihetnének feszítővasat és hegesztőpisztolyt is, mint a Ponyvaregényben. :D

Az a szerencséd, hogy mostanában annyi idiótával hozott össze a sors, hogy akadt olyan köztük, aki ténylegesen vásárolt volna egy kamerát, hogy kiderítse, ki leselkedik utána.

„Pedig a válasz tökre egyértelmű volt: megtetszett a lánynak.”
Ez a mondat döbbentett rá, hogy még nem sikerült eldöntened, hogy E/1-ben vagy E/3-ban szeretnéd elénk tárni a történetet. Mivel hamarabb olvastam el Danának adott válaszodat, mint magát a művet, ezért tisztában vagyok vele, hogy első írásod. Halkan jegyzem meg, ahhoz viszonylag összeszedett. Én nem tudtam ilyet elsőre.

„Ragasztószalagja szerencsére épp elég maradt, így nem kellett megint kölcsönkérnie.” Ezt csak a pontatlan fogalmazás miatt emeltem ki. Csak olyan dolgot tud az ember kölcsönkérni, amit hiánytalanul vissza is tud szolgáltatni. A kölcsön előtag nem kell. Mást jelent, mint amit szeretnél.

Volt szerencsém dolgozni egy süketnémával. Egész érdekes dolgokat mesélt. Kicsit furán beszélt, de mesélt. Nem tudom, hogy minden süketnémára áll-e a furcsa beszéd, de feltételezem, hallás híján igen. Csak azt akartam jelezni, hogy valahogy add a tudtunkra, a lány furcsa, mégis érthető beszédét. Ha nincs igazam, akkor tekintsd semmisnek ezt az észrevételem.

Már évek óta értetlenül állok ez előtt az új trend előtt, hogy sehová sem raknak függönyt. Valaki mondja már el nekem, hogy miért jó, ha belátnak az életedbe? Nem elég, hogy a nagy testvér figyel?

Portás. Akkor most kolesz vagy sem?

Miért döntött a lift mellett? Ha nem lényeg, akkor ne adj neki ekkora nyomatékot.

Egy süketnéma képes súgni? Legjobb tudomásom szerint azért nem szeretnek beszélni, mert nem hallják, hogyan és milyen hangosan beszélnek. Vagy tévedek?

„Reggel azonban, miután felébredt, és ki akart kászálódni a paplan alól, meglepetten vette észre, hogy a kezeit és a lábait erősen odaláncolták a lány ágyának lábaihoz. ” Ez úgy hangzik, mintha rajtuk kívül még mások is lennének ott.
Meglepetten vette tudomásul, hogy keze és a lába az ágyhoz van kötve?

Gonosz vagy! Felöltöztetted ezt a tüneményt. Igazán maradhatott volna pucér a falatnyi kötény alatt... Most komolyan elkalandoztam. :D

Amúgy honnan tudja megállapítani Hugó, hogy az a húsvágó bárd frissen élezett?

Végre megtudtam, hogy kollégium.

Elolvastam a többiek hozzászólásait, nem szeretném ismételni őket.

Én azt látom, még nem sikerült eldöntened, hogy E/1-ben vagy E/3-ban mesélsz. Ez olyan furán hangozhat, de rengeteg mondatod arra utal, hogy inkább E/1 felé hajlasz. Ez a történet viszont E/3-at kíván. Ettől függetlenül nekem végig ez volt az érzésem.

Aztán, ami nagyon fontos, felejtsd el a birtokos ragokat. Nem kellenek. Van helyük, de nem a jelen formájában. Próbáld általánosan megfogalmazni a dolgokat, és csak ott használd, ahol helye van. Ha egy asztalon van három doboz cigi, és a társaságból távozik a hősöd, akkor esetleg írhatod, hogy felmarkolta a cigijét, de ez felvet egy dolgot. Ezzel kiemeled a tárgyat a homályból. Jelentőséget adsz neki, és arra várhat az olvasó, hogy valami szerepe lesz a későbbiekben. Szóval csak óvatosan.

Az információadagoláson is lehet mit csiszolni. Azt szokták mondani, hogy az elején érdemes tisztázni bizonyos dolgokat. Ha már az első mondatban elírod, hogy Hugó a kollégiumi szoba ablakán nézett kifelé, akkor elkerülsz rengeteg zavaró dolgot. Ez igaz minden olyan információra, amitől nem sérül a történeted, ha idejekorán elárulod.

Összességében tetszett. Szeretem a bosszúállós történeteket. Egy időben rengeteg ilyet gyártottam. A hibák ellenére a két karakteredet és a végén megvillantott barátot elhittem neked. A sok hadoválás ellenére nem rossz ez, csak még összeszedetlen.

Mivel olvasás közben írtam a néma lányos észrevételeim csak a beszédük terén állja meg valamennyire a helyét. Ezeket is csupán egyetlen személyre alapozva tettem. Ő így beszélt, és tudott szájról olvasni.

Várom a következőt.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2018-01-07 17:16 Dana

Dana képe

A kiskötényes jeleneten röhögök. János áll a konyhában, mereven nézi a szögre akasztott kötényt, szája sarkából nyálcsepp csordul. Élete párja és gyermeke a háta mögül figyelik. :-D

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-01-07 17:46 Sednol

Sednol képe

:D
Asszony nem nézne, pontosan tudja, milyen mocskos a fantáziám.
Azért az általam felvázolt jelenetből látható, hogy a mocskost a véres kötény adja, a többi a szolid keretein belül maradt. Nincs is szebb egy oldalt kivillanó...
Csak sóhajtani tudok. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2018-01-07 18:09 Dana

Dana képe

...frissen élezett húsvágó bárdnál! :-D

(Tudom, nem erre gondoltál.)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-01-07 21:35 Black

Kösz az észrevételeket! :)
Annyit megsúgok, hogy a jelenet írásakor, amikor Hugót csapdába ejtette, egy pillanatra megálltam tanakodni, hogy legyen e- ruha a leánykán, vagy sem. XD Utóbbi győzött, ha már úgyis lefeküdt vele ez a beteg liba :D Meg még annyit, hogy már az első mondatokban ott van, hogy a srác a kollégiumi szobájában van. A többin még rágódom később.

Sitku Csaba

v, 2018-01-07 21:41 Sednol

Sednol képe

Mindig elsiklom valami felet. Elnézést az értetlenkedésért. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2018-01-09 17:27 Erisz

Erisz képe
3

Nekem tetszett. Jól hozod King stílusát.
Talán a végét kisé kibővíthetnéd, hogy nagyobb legyen a feszültség, Hugó nehezebben mondja el a múltbeli bűneit.

Nekem például tetszik ha, az olvasóra van bízva a befejezés. Szerintem te lezártad annyira a sztorit, hogy bárki kitudja találni, hogy később mi történhet.

sze, 2018-01-10 22:14 Black

Köszönöm szépen. ;)
Igen, zömében King-től olvasok könyveket, már 6 éve (jelenleg az Az-t), tehát releváns, hogy az ő szelleme úgy-ahogy rám ragadt. De félreértés ne essék, eszemben sincs Ő lenni, csak szimplán az ő világa tetszik, a gondolatai, a karakterábrázolásai stb. Ellenben elismerem, hogy ez közel sem tökéletes történet (többiek megerősítettek benne sokféleképpen, miért), úgyhogy húzni kell még az igát, hogy jobb utakon haladhasson. ;)

Sitku Csaba