A gonosz ezredik arca

Prescott kézbe vette az irányítást. Várható volt. Akik kicsit is ismerték, már tudták mi következik. Amint elértük a falut, azonnal rajtaütést javasolt, majd páratlan szónoki képességét vette elő, amikor meg kellett győzni a püspököt az akció helyességéről. Fáklyákat gyújtottunk, és álmukból felverve lemészároltunk tucatnyi hitetlent. Aki ellenállt meghalt, a többieket összetereltük, és a csetepaté végeztével közösen imádkoztunk a lelkükért, majd válaszút elé állítottuk őket: keresztelkedés, vagy halál. Elvetemült egy banda volt, senki nem óhajtott részesülni a feloldozásban, senki nem akart megszabadulni eredendő bűneitől.Megöltünk hát mindenkit, leszámítva a csecsemőkorú gyermekeket. Azokat felnyaláboltuk, és magunkkal vittük.

Estére járt az idő. Tábort vertünk az égő vályogházak meleg fényében. Az ellátmányozó kiosztotta a vacsorát, falatozás után pedig a csoport nagyobbik része nyugovóra tért. Kavargó fejjel sétáltam közelebb Prescotthoz, aki a püspökkel beszélgetett nem messze egy óriási máglyától, melyen a hitetlenek mocskos irodalma vált szépen, lassan finom hamuvá. A halottak máglyája még nagyobb halom volt, de azt messziről elkerültem, felé sem bírtam nézni. Fülemben sikolyok visszhangzottak, asszonyoké, kiknek egy órája sincs, hogy elvágták a torkát. Közelebb érve már érthető szavak is kiválnak a duruzsolásból. A püspök elégedetlen.

Csuhások haladtak el mellettem; újabb könyveket vittek a tűzre. Az egyik elejtett valamit. Felvettem, és a fény felé fordítottam. Állatbőrbe kötötték, cím nem szerepelt rajta. Körbepillantottam, majd lopva belelapozgattam. Kézzel írták, helyenként rajzok törték meg a szöveget. Az egyiken förtelmes kreatúra vetette magát egy díszes reverendába öltözött egyházi méltóságra. Odébb pörgetve a lapokat elállt a szavam. Égő házak előterében két beszélgető alak. Mögöttük, kicsivel távolabb egyszerű pap valami könyvet tart a kezében. Felnéztem, egyenesen Prescott mélyen ülő, szigorú szemébe. Ijedtemben elejtettem a könyvet.

- Mit találtál testvér? – Alaposan megvizsgálta a kötetet. Valamiért bizonyossággá érett bennem, hogy rövidesen meghalok. Szörnyen féltem, az a valami megfertőzött. Egyszerre szerettem volna üvöltve menekülni, és rátámadni az előttem álló kámzsás férfira, hogy kitépjem a kezéből a könyvemet. Mielőtt bármit is tehettem volna, Prescott a válla felett hátradobta a könyvet, éppen az égő kupac tetejére. Azt sem tudván mit teszek, utána vetettem magam, és még idejében kikapartam a lángok közül. Eldugtam a ruhám alá, leültem, és zihálva vártam a fejleményeket. Prescott megfordult, a kezét törölgette és undorodó arcot vágott.

- Ne nyissátok ki a könyveket! – rendelkezett.

Pirkadatkor továbbmentünk, füstölgő romokat hagyva magunk után. Az égbolt soha nem látott árnyalatokban tündökölt. Felhágtunk egy dombra, ahol megpihentünk. Eltávolodtam a többiektől, és elővettem a szerzeményemet. Felütöttem annál a képnél, ami az előző napi jelenetet ábrázolta. Az aláírás így szólt: a gonosz ezredik arca. A szöveg többi része olvashatatlannak bizonyult. Mintha azon az egy mondaton kívül, írástudatlanok zagyvasága lenne az egész. Helyenként alaposan megégett, a kötés hámlóban volt. Becsuktam és zsebre vágtam.

Aznap négy testvérem halt meg. Egy iszonyú vihar lepett meg bennünket, és fát döntött a szerencsétlenekre. A következő nap öt halottat követelt. Egy szerzetest levetett magáról a lova, bezúzódott a koponyája, és szörnyethalt. A másik négy vízbe fúlt, amikor horgászni próbáltak. A püspök átokról beszélt. Prescott komor volt és szótlan. A harmadik napra hatan maradtunk, egynapi járásra az apátságtól. Az életben maradtak, sápadt és kövér papok, egytől egyig kimondatlanul rettegtek. Leszegett fejjel rótták az utat, ujjaik végig összekulcsolva, ajkuk mintha imákat rebegett volna.

Az utolsó éjszakán már látótávolságon belülre kerültek az apátság impozáns tornyai. Mindenki étvágytalan volt a vacsoránál, és álmatlanul forgolódott a fekhelyén. Kezdtem volna elszenderülni, de hirtelen Prescott hajolt elém és türelmetlen arckifejezése nyugtalansággal töltött el.

- Azonnal forgasd ki a zsebeid! – mondta. Ellenkezni akartam, de képtelen voltam, miután erős kezek nyúltak a hónom alá, és felemeltek a földről.

- Kutassátok át!

Az egyik szerzetes nyúlt volna a zseb felé, ahol a könyvet melengettem. Ez olyan vak pánikot szült, hogy számomra is rejtélyes módon, mégiscsak kiszabadultam. Kicsavartam a karját, és szabályosan kiharaptam belőle egy darabot. A férfi felvisított, a püspök kiabált. A faluból hozott két gyermek bömbölt. Valaki nekiiramodott a sötét erdőnek, kétségbeesetten zokogva. Prescottnak sikerült megőriznie lélekjelenlétét, és egy határozott ütéssel leterített.

- Megvan a pogány szenny! – Magasba emelte a tárgyat. – Ez hozta ránk a bajt itten! Égessük el, és imádkozzunk eltévelyedett testvérünkért!

Látásom elhomályosult, Prescott szavai kísértetiesen eltorzultak fülemben, megmozdultam. Az éjszaka hátralevő részéről nem maradt tiszta emlékem.

Zötyögő szekéren tértem magamhoz. Felültem, és láttam, ahogy bezárul mögöttünk egy nagy kétszárnyú kapu. Az apátságban voltam. Néhány segítőkész barát azon nyomban támogatni kezdett a gyengélkedő irányába. Ismét elájultam.

Kinyitom a szemem. A falon feszület és rózsavíztartó, mellettem ágyak sorakoznak a terem teljes hosszában. Testem ruhátlan. Idegesen kotorászom az ágy mellé dobott szakadt és véres rongyok közt. Meglelem a könyvet. Szívemet boldogság önti el. Szám torz vigyorra húzódik. Valaki belép, és megpillant, amint vigyorgom. Keresztet vet, és elszalad. Vajon hány halottunk lesz ma?