Hank és Karen

18+!

A te hibád, ribanc!
Hank borzasztó fejfájással ébredt. Perceken át csak ült az ágya szélén dideregve, és a combjára könyökölve masszírozta lüktető halántékát.
Odakint ocsmány egy idő volt. Az ablakon eső kopogott, a fák ágait meg-megrázta a szél.
– Még jó, hogy Karennek van kocsija – motyogta, miközben nyögve felállt, és körbenézett a félhomályos szobában a farmerja után kutatva.
Frissen főtt kávé illata szivárgott fel a konyhából a padló résein át.
Hank kettesben élt a bátyjával, Bobbal. Az apjuk akkor lépett le, amikor Hank született. Az anyjukat hasnyálmirigyrák vitte el, de olyan gyorsan, hogy alig vették kézbe a diagnózist, szinte máris szervezhették a temetést. Ez két éve történt. Azóta Bob gondoskodott arról, hogy mindig legyen tiszta alsójuk, be legyenek fizetve a számlák és este főtt étel kerüljön az asztalra, még ha csak felmelegített tévévacsora is.
A bátyjának köszönhetően Hanknek nem kellett abbahagynia a gimnáziumot és a focit, sőt a tőle kapott – vagy titokban elcsórt – pénzből járt szórakozni is. Hogy Bob egy héten kétszer, de néha háromszor is extra műszakot vállalt a megélhetésükért, azzal nem igazán foglalkozott; ha már így alakult, természetesnek vette.
Az ő gondolatait egyetlen dolog kötötte le mostanában: Karen meg az ő féltve őrzött kincse a lába között.
Két hónapja jártak: a suli focicsapatának ünnepelt elkapója és a szurkolócsapat vezetője. Tipikus felállás. Miközben fél lábon egyensúlyozva igyekezett beletalálni a farmerja szárába, Hank előtt felrémlett, a lány milyen készségesen bukik rá a farkára, ahányszor csak a kezébe adja valami lebuj parkolójának félreeső sarkában.
– Kis szuka – mormolta.
A hangjában irónia csendült: Karen bármikor készen állt rá, hogy kiverje neki vagy leszopja, de a szüzességétől nem akarta megszabadítani a fiút.
„Ezzel várnunk kell, drágám, amíg biztosak nem leszünk benne, mit is szeretnénk egymástól!” – búgta, ahányszor csak Hank felvetette: esetleg bele is ülhetne.
Barátnője húzódozása dühítette őt: szíve szerint lekevert volna egyet neki, intim helyzet ide vagy oda. De ahogy ránézett Karenre, aki hatalmasra nyílt szemmel bámult vissza rá, az ajka nedvesen csillogott, jobb keze pedig eközben is fel-alá járt a farkán, minden kiment a fejéből. Az orgazmus előtti pillanatokban nem voltak észérvek vagy érzelmek, csak a sürgető vágy. Hank ilyenkor jobb híján egyszerűen lenyomta Karen fejét, hogy fejezze be, amit elkezdett.
Tegnap is…
A te hibád, ribanc!
Hank halántékába éles fájdalom nyilallt.

***
Táncolnak. Vagyis egészen pontosan Karen táncol, ő pedig nézi. Egy fekete hajú, karcsú szépség Karenhez dörgölődik. Hosszú combok, felhevült testek simulnak össze, seprűs szempillák árnyékából tüzes pillantások válttatnak. Hank fészkelődve figyeli a lányok incselkedését. Az jár a fejében, mit kezdene velük, ha hirtelen kiürülne a diszkó, és ezek ketten hátrakötözött kézzel térdelnének előtte a színpadon.
A fekete hajú éjfélre eszméletlenre issza magát, és kezét-lábát szétvetve alszik az egyik félreeső boxban. Ők hazafelé indulnak.
Karen előtte botorkál a kocsija felé. Jobb kezében a kulcsokat csörgeti, a baljában a táskája szíját szorongatja. A táska minden lépésénél a bokájának csapódik. Hank találgatja, mikor tekeredik a lába köré, és buktatja fel az amúgy is bizonytalanul mozgó lányt.
Karen hátrafordul, rekedtesen felnevet. Rövid farmernadrágja hangsúlyozza feneke kerekségét, térdig érő műbőr csizmája kurvásan kihívóvá teszi. Bő, de áttetsző blúzt visel. Hank a parkoló gyér megvilágításában is látja a vékony anyagon átsejlő, kívánatos idomokat. Tudja, hogy a lány sokat ivott, talán többet is a kelleténél, a tánc pedig felpörgette. Lehet, ma lesz a napja, hogy…
Utánaszalad a lánynak, szólongatja, fél kézzel magához húzza. Tapogatja, nyomkodja a fenekét, a mellét, orrát a hajába fúrva beszívja a lány bódító illatát.
„Kívánlak!”
A hangja remeg a vágytól.
„Szeretnék lefeküdni veled…”
Karen felnevet, gyöngyöző kacaja végighullámzik a kietlen parkolón. Megmarkolja Hank ágaskodó farkát.
„Megteszek neked mindent…”
A szemében ígéret csillog.
„…de azza’ még várnunk kell!”
Hamis ígéret.
Valami bekattan a fiú fejében.
Csak két sört ivott, mégsem képes tisztán gondolkodni. Vagyis…
Valójában egészen tisztán gondolkodik. Harapva csókolja a lányt, megmarkolja a mellét, a fenekét, hozzádörgölődzik. Hideg, kimért kegyetlenséggel üti pofon, amikor az tiltakozni kezd egyre vadabb közeledése ellen.
Karen nekitántorodik egy parkoló autónak, majd az egyensúlyát veszítve, nagy nyekkenéssel huppan a földre. Felmordul, a részegek értetlenségével, vádlón. Zavarodott pillantást vet Hankre. „Mija… ?! Haggyá! Megütötté…” – A hangja kásás, sután hadonászó jobbjával gyenge ütést mér a fiú térdére.
Hank szemére vörös köd borul. Már nem Karent látja, a lányt, akivel két hónapja jár, csak egy darab húst. Egy részeg picsát, olyat, akit a lopva nézegetett pornófilmekben és újságokban izmos, tetovált fickók aláznak szanaszét.
Újra pofon vágja.
Élvezi, ahogy tenyere a lány puha húsán csattan. Tetszik neki, ahogy a feje tompa puffanással az autó karosszériájának csapódik. Izgatottan figyeli a szeméből előbuggyanó könnyeket, amelyek, elmosva a lány sminkjét, fekete csíkokat húznak annak arcára. A vágyát csak felkorbácsolja a lány kétségbeesett menekülési kísérlete: Karen négykézláb, sírva mászik a parkolót szegélyező fák irányába, és ő, Hank, csak az utolsó pillanatban csap le rá. Felrántja a földről, majd belöki a fák közé.
Ott, a kesernyés szagot árasztó, vastag avaron teszi magáévá. A lány nyöszörög, erőtlenül tiltakozik. Pirosra lakkozott körme végigszántja a fiú karját. Hank egy jól irányzott ökölcsapással megrendszabályozza. A döföléssel nem áll le. Izgalmát csak fokozza, ahogy ütése nyomán Karen feje félrebicsaklik, orrcsontja hangos reccsenéssel megadja magát. Hank lök még néhányat, aztán állatias morgással elélvez.
Miközben lihegve támaszkodik a meggyalázott lány fölött, úgy látja, az gúnyosan mosolyog rajta. Gondolkodás nélkül maroknyi rothadó levelet töm Karen szájába, majd pofon vágja. „A te hibád, ribanc!” – hörgi közben.
Karen zihálva kapkod levegő után. Vérrel keveredő sáros lé folyik a szájából. Tekintete meglepő módon tiszta, hatalmasra nyílt szemét vádlón szegezi Hankre. A fiúban egy pillanatra megmozdul valami; egy érzés, amolyan sajnálat-féle. Nem hagyja elhatalmasodni: a hasára fordítja a lányt, hogy hátulról is kedvét lelhesse benne. Ám hiába vágyik rá, hogy seggbe dugja Karent, a farka cserben hagyja.
Miközben dühös mozdulatokkal masszírozza magát, a földön megpillant valamit, amitől jobb ötlete támad. Röhögve nyúl a használt óvszerért, és húzza fel egy csuklónyi vastagságú fadarabra – azt erőlteti bele a félájult lány végbelébe. Az izmok megfeszülnek Hank hátán és karjában, a haja égnek mered, a tekintete a semmibe réved. Észre sem veszi, hogy hangosan dúdolja a Honky Tonk Woman dallamát. Amikor a végére ér a számnak, feláll, majd mint aki jól végezte dolgát, rágyújt. A hamut a mozdulatlan lány hátára veri, és ha rá is néz, látni nem látja.
Éjfél körül bújik az ágyába, jóleső izomlázzal és a kielégültség kellemes érzésével. A magára hagyott Karen eszébe sem jut.

***
Hank a szoba közepén állt félmeztelenül. Bambán meredt a bal alkarjára, amelyen vékony csík vöröslött.
Karen megkarmolt, miközben…
Megrázta a fejét.
– A műhelyben, tegnap, ahogy könyékig turkáltam szarban, egy darab drót megvágott – közölte az üres szobával.
Megvakarta az állát, majd némi töprengés után még hozzátette: – Ha vérmérgezést kapok, megmondom az oktatónak, hová dugja a csavarkulcsát!
Az íróasztalán zizegve életre kelt a mobilja. SMS Karentől.
„5 /c & oT vok. *@lek! K.”
– Hülye picsa! Szólhatnál hamarabb is! – mérgelődött a fiú.
Felkapta az első, keze ügyébe eső pólót a földről, belebújt, aztán lesietett a földszintre.
Bob már a reggelije felével végzett, mire ő belépett a konyhába.
– 'Reggelt! – szólt oda neki.
A bátyja nem nézett fel a tányérjából, csak bólintott. Jobb keze ügyében széthajtogatott újság hevert, baljával – anélkül, hogy tudatosan odafigyelt volna – rántottát szúrt a villájára, a szájához emelte, vakon narancsléért nyúlt, töltött, ivott és hasonlók. Hank elég régóta figyelte Bobot reggelizés közben, hogy tudja: nem ejt le vagy borít fel semmit, és amikor feláll az asztal mellől, a nadrágján egy morzsa nem sok, annyi sem lesz. Hank azzal is tisztában volt, hogy tegnap esti kimaradása miatt Bob bojkottálja a vele való beszélgetést – így nem is próbálkozott.
Inkább szemügyre vette a serpenyőben illatozó tojást és a kenyérkosárban gondosan elrendezett pirítósszeleteket. A tűzhelyre állított kannából ínycsiklandó kávéillat áradt. Hank szájában összefutott a nyál; hihetetlen éhség mardosta a gyomrát.
Autó lassított a ház előtt, majd rövid, figyelmeztető dudaszó harsant. Karen megérkezett.
Francba, hülye kurva, nincs időm semmire! – gondolta a fiú.
A hűtőhöz lépett, kivette egy üveg narancslét és egyet a Bob által készített, piros-fehér kockás szalvétába csomagolt szendvicsek közül. Egy pillanatot hezitált, hogy mondjon-e bármit a bátyjának, de mivel az továbbra sem méltatta figyelemre, durcásan megrántotta a vállát, és szó nélkül kiment a konyhából.
Bob az ajtó csukódására nézett fel. Lassú, merev mozdulatokkal felállt az asztaltól, és a konyhaablakhoz sétált. Töprengve figyelte, ahogy az öccse a járda mellett parkoló autóhoz rohan. Hank mélyen az arcába húzta a kapucniját, úgy védekezett a szakadó eső ellen. Hátizsákját hanyagul, félvállra vetve vitte. Bob látta, hogy nem húzta be a cipzárt, így a benne lévő tankönyveket és füzeteket közvetlenül érte a víz.
– Öcskös, én azért túlóráztam, basszus! – morogta Bob. A szíve mélyén tudta, lassan itt az ideje egy elbeszélgetésnek a fiú romló tanulmányi eredményei és ki-kimaradozgatásai miatt, de egyelőre nem vitte rá a lélek. Jobb szerette a békességet.
Ahogy a Ford kisteher ajtaja kinyílt, hangos zene hullámzott elő bentről, még az eső csapkodásában is lehetett hallani. Hank megrázta magát, mint egy kutya, aztán beugrott az autóba. Ahogy bevágta maga mögött az ajtót, a zene, mintha elvágták volna, elhallgatott. Kis ideig még álltak a padka mellett; a kisteher ablaktörlő lapátjai hevesen csapkodtak, a fényszórók bizonytalanul pislogtak. Bob sóhajtva tért vissza a konyhaasztalhoz.

***
Hanknek, ahogy beszállt a kocsiba, az első dolga volt szemügyre venni Karent. A lány vörös haja rendezett tincsekben keretezte sápadt, ovális arcát. Egyetlen véraláfutás vagy karmolás sem csúfította hibátlan bőrét. Ugyanúgy sértetlen volt duzzadt, nedvesen csillogó ajka is.
A te hibád, ribanc!
Karen tegnap éjjel a földön, szája sarkából vérrel keveredő sáros lé folyik.
Karen ma reggel a volán mögött, maroknyi szeplővel az orra körül, huncutul csillogó szemmel és csókra tartott szájjal.
A te hibád, ribanc!
Hank megrázta a fejét. Kibaszott pornó! – gondolta. Pár napig leállok, legalábbis, amíg meg nem kapom ezt a kurvát!
– Hogy aludtál? – Hangosan csak ennyit kérdezett.
Karen nem válaszolt rögtön. Belenézett a visszapillantóba, indexelt, kikanyarodott a járda mellől.
– Erős fejfájásra ébredtem hajnalban…
– Jaj, szegénykém! – vágott közbe a fiú, meglapogatva a lány hátát. – Jobb már?
– Vettem be gyógyszert – rántotta meg a vállát Karen.
Hank megpaskolta a műszarfalat.
– Apád öreg tragacsa? Hogy-hogy? Mi van a te kocsiddal?
– Reggel nem indult. Vagyis elindult, csak rögtön le is fulladt. A felhajtó közepéig jutottam vele. Majd napközben elvontatják. Chris vállalta, hogy megnézi…
– Ja, hogy jó pontokat szerezzen nálad – morogta Hank, felidézve, milyen kocsányon lógó szemmel szokta a sarki műhelyben dolgozó szerelősrác stírölni Karent.
– Foglalkozom is én vele – mondta erre a lány. Oldalról pillantott Hankre, ajkát csücsörítve csókot imitált.
A fiú megenyhülve elmosolyodott. Megmarkolta a lány combját.
– Adnék is neki…
Karen futólag megérintette a combján nyugvó kezet, majd témát váltott.
– Készültél angolból? Ha még egy Vonnegutot felad az öreg, én elásom!
Pirosat kaptak, megálltak. Az eső kitartóan dobolt az ósdi járgány kaszniján. Az ablaktörlő nyikorogva küzdött a lezúduló víztömeggel.
Hank megvonta a vállát.
– A neten minden elérhető rövidítettben…
Ahogy számított rá, a barátnője nyomban felcsattant. Hank kényelmesen elhelyezkedett az ülésben. Tudta, a téma kitart a suliig. Miután sebességbe tette a kocsit, és óvatosan elindult, Karen hosszas magyarázatba fogott arról, mennyire nem helyes a kötelező olvasmányokat nem eredetiben olvasni.
Hanknek csak arra kellett ügyelnie, hogy a megfelelő helyeken beszúrjon egy-két közbevetést: „Igen!”, „Nem gondolnám…” és hasonlókat. Közben, mint minden reggel, bámulhatott ki az ablakon.
Az ismerős táj ezúttal szürkén, vigasztalhatatlanul futott mellettük. Az emberek lehajtott fejjel, sietve kerülgették a járdán hízó tócsákat. Akinek volt, két kézzel kapaszkodott az esernyőjébe, amit rángatott a fel-feltámadó szél. A szembejövő autók fényszórói bizonytalan fényfoltokként imbolyogtak. Néha a látóhatár peremén lilás lobbanás villant, a tompa morajlás pár másodperces késéssel kísérte.
Hank látott egy hajléktalant: az ember hajadonfőtt, mezítláb álldogált egy kapualjban, kabátja és nadrágja csatakosan tapadt vézna testéhez. Kutya húzódott a bokájához, a férfi egyik keze az állat fején nyugodott. A görbe lábú, kajla fülű jószág jól tápláltnak tűnt, szőre csillogott a rávetülő fényben.
Odébb cigarettafüstbe burkolódzott munkásemberek gyűltek egy buszmegállóban, kék nadrágjuk szárát eső és sár pettyezte. Ahogy befutott a járat, félig szívott cigaretták tucatja landolt az útszéli, vízzel telített esőelvezetőben, majd múlt ki egy utolsó felparázslás kíséretében. Egy kisfiú, sapkáját a fejéhez szorítva rohant a buszhoz. Átgázolt a tócsákon, a víz magasra csapott a lába körül, táskája őrült módon verte a hátát. A sofőr nem volt kegyes: a fiú már szinte megérintette a kék jármű hátsó fényszóróját, amikor az ajtók becsapódtak, és a busz besorolt a forgalomba. A hoppon maradt fiú a levegőbe öklözve szitkozódott, majd a kiürült megállóba vonult, és durcásan levetette magát a padra. Jobbjával a dzsekije zsebébe túrt; Hank úgy gondolta, egy blázzal enyhíti csalódottságát, de látni már nem látta: közben továbbhajtottak.
Lassan-lassan beértek a város két részét összekötő, a helyiek által csak egérútként emlegetett elkerülőre. Karen szeretett erre járni. Az utat szegélyező csalitos azt az érzetet keltette az erre autózóban, hogy kiszabadult a városból, a forgalmat nem lassították unos-untalan lámpák, és kevesen használták – jó, ha öt-hat autóssal találkoztak reggelente.
Ma reggel azonban felbolydult az egyébként kies út. Az első kanyart követő több kilométeres, egyenes szakasz vége felé Hank járművek tömkelegét látta: piros-kék, lüktető fénybe burkolódzott rendőrautókat, egy-két civil kocsiját és egy, a távolból ijesztően tétlennek tűnő mentőt.
– Baleset történhetett – jegyezte meg Hank. Nem pillantott Karenre, le nem vette volna a szemét a közeledő helyszínről. Imádta az ilyesmit, otthon egész gyűjteménye volt amatőr és profi fotókból és videókból, amelyeken vér folyt a kanálisban, elszenesedett testrészek hevertek szanaszét és kiloccsant agyvelő borította a berepedt szélvédőt.
Annyira koncentrált, hogy nem vette észre, Karen mennyire felgyorsította a kistehert. Csak amikor már az elviselhetetlenségig fokozódott a rozsdaette, öreg kaszni nyikorgása és ropogása, akkor eszmélt. Addigra a sebességmérő mutatója ötven mérföld per óra fölé kúszott.
Hank tudta, hogy a lány nem bírja a vért és az erőszakot – egy belevaló horrorfilmet nem lehetett vele megnézni, de akciót se, ha túl sok vér folyt benne.
– Bébi, biztos vagyok benne, hogy semmit nem fogunk látni! Egyszerűen csak ne nézz oda! – bíztatta, fél szemét továbbra is az úton tartva.
Karen nem válaszolt, mintha nem is hallotta volna. Az arca hamuszürkének tűnt a gyér fényben, kormányt markoló kezének ujjpercei elfehéredtek az erőlködéstől.
Nyomorult ribanc… – gondolta a fiú. Úgy döntött, később foglalkozik a lány félelmeivel. Nyakát nyújtogatva, fejét forgatva próbált minél többet befogni a látványból.

***
Először nem sokat látott. Túl sok autó és vagy tucatnyi ember állta el a kilátást. Meg aztán gyorsan is hajtottak. Felfigyelt egy vérfoltra az aszfalton. Valószínűleg ott próbálták meg újraéleszteni az áldozatot – sikertelenül. A mentősök már induláshoz készülődtek. Kapkodás nélkül, komótos mozdulatokkal emelték be a hordágyat a mentőbe. Tehették: a fekete, végig becipzározott, ember nagyságú csomaggal nekik már nem sok dolguk akadt. Hank nyelt egyet, torka szárazon kattant. Szeretett volna kiszállni, belenézni a hullazsákba. Egyszer talált egy filmet, ahol egy halottnak maszkírozott lánnyal játszottak nők és férfiak. Míg megvolt, legalább egyszer egy héten arra verte ki.
A mentőorvos két rendőrnek magyarázott heves karlejtésekkel. Az ingét vér szennyezte, szemüvegét feltolta a homlokára. Egy civil jármű motorháztetőjének támaszkodva sápadt, középkorú asszony állt. A teste görcsösen rángatózott, és pont, amikor elhaladtak mellette, lehányta a saját cipőjét. Egy ápoló rohant oda hozzá. Hank úgy vélte, a nő fedezhette fel a fára felcsavarodott kocsit, ami…
…Karen autója volt. Nem futott a városukban még egy olyan, mint az övé, a fiú rögtön megismerte. Rózsaszín VW bogár, aminek a fényszórója fölé hosszú, seprűs szempillákat ragasztottak. A tűzoltóknak szét kellett vágni a teljesen szétroncsolódott kocsit, hogy kiszabadíthassák, aki benne ült, de töredékek még így is látszódtak a csomagtartóra ragasztott, élénk ciklámen betűkből: „…JOS JÁRG…”. „CSAJOS JÁRGÁNY” – Karen apja egyesével tette fel a betűket, mikor megvette a lányának a kocsit, két sör és három rövid után. A felirat girbe-gurbára sikeredett, a bogár rém ronda volt, de a lány imádta.
– Chris rommá törte a kocsidat?! – fordult Karenhez a homlokát ráncolva Hank. Nem állt össze neki a kép. – De hát azt mondtad, lerobbant…
– Ahogy sejtettem – mormolta a lány. Nem nézett a fiúra, csak még jobban lenyomta a gázpedált. – Nem érted!
Hank megrázta a fejét.
– Nem én! Magyarázd el, kérlek! – Remegett a hangja. A düh úgy kezdte elönteni, mint tengervíz dagálykor a fövenyt: lassan, alattomosan. Az járt a fejében, mekkora pofont fog lekeverni Karennak, ha kiderül, hogy félredug a sarki autószerelővel, miközben neki nem adja oda magát.
– Magyarázd el – ismételte meg emelt hangon.
A lány még jobban belelépett a gázba. Az autó motorja visított a túlterheléstől, csikorogtak az illesztések, kövek dübörögtek a rázkódó kasznin.
Hanket elöntötte a pulykaméreg. A halántékán vadul lüktetett egy ér, az izmai megfeszültek, a keze ökölbe szorult.
– Mondjad, ribanc! – csapott a műszerfalra. – Mondjad már! Mondjad!
A lány ekkor – végre – felé fordította a fejét.
Az arca egy pillanat alatt változott meg.
A bőre már nem volt hibátlan – kékes-lilás foltok borították. Az egyik szemhéja annyira bedagadt, hogy csak résnyire bírta nyitva tartani. A másik szeme vérbe borulva guvadt ki üregéből. A hatalmasra tágult pupilla elnyelte a szürkészöld íriszt. Vörös haja csomókba összetapadva, csapzottan lógott. A tincsek közé falevelek és üvegszilánkok tapadtak. A szája feldagadt, a sarkából ronda vágás húzódott egészen a bal fülig. A húsos arcbőr lefittyedt, és Hank a tátogó nyíláson át látta a fogak vérmaszatos sorát. Halk zümmögéssel légy motoszkált a seb peremén.
– Most hogy tetszem, Hank? – kérdezte Karen.
A szája nem mozgott, Hank mégis hallotta a hangját: rekedtesen és szárazon szólt, mint aki hangszalaggyulladással küzd.
Hank szóra nyitotta a száját, de Karen megelőzte.
– Meggyaláztál! – Közelebb hajolt a fiúhoz, aki riadtan próbált hátrálni. – Magamra hagytál! – Még közelebb hajolt, és bár nem az utat figyelte, mégis egyenesben tudta tartani az autót. – Hank maga elé tartotta a kezét, próbálta eltolni a lányt, de a keze a semmibe kaszált. A gyomra görcsbe rándult, a hólyagja elengedett. Vizelet fanyar szaga kezdett terjengeni az autóban.
– É-én n-nem… – A fiú valami magyarázatfélét akart dadogni, de Karen nem hagyta szóhoz jutni. Szétroncsolódott ajkát Hankéhez nyomva, dagadt, megfeketedett nyelvét beleerőszakolta a saját arcát kaparó fiú szájába. A csók rövid volt. A csók a végtelenségig tartott. Hank orrát a bomlás dögletes bűze töltötte meg. Nyelvét egy pillanatra – az örökkévalóságra – foglyul ejtette az a tekergőző, nyálkás valami, ami valamikor Karen nyelve volt, és oly sok örömteli élményben részesítette a fiút. Hank vér és sár ízét érezte.
– Magamra hagytál! – ismételte meg a szörnyű látomás, miután véget vetett a csóknak. A fiú ajkáról és környékéről, mintha megégett volna, foltokban hámlott a bőr. Reszelős hörgéssel kapkodott levegő után. A fülére tapasztotta a kezét, de úgyis hallotta Karen hangját.
– Amikor magamhoz tértem, megpróbáltam hazamenni. Útközben rájöttem, hogy innen nincs tovább. Se nekem… – Vetett egy pillantást előttük az útra, majd visszafordult Hankhez. – Se neked! – mondta, aztán újból előrehajolt, hogy csókot lopjon a fiútól.

***
Ebben a pillanatban elszáguldottak Peggy Smith mellett, aki főállásban másodikosokat tanított a helyi elemiben. Mellékállásban a nő Karen apjának a szeretője volt már időtlen idők óta, és mivel felismerte a lány kocsiját, megállt, hogy visszasétáljon érdeklődni.
Később azt mondta a helyszínelő rendőröknek, Angus Finley kisteherautója legalább nyolcvannal robogott el mellette, és majd szétesett, úgy zötykölődött. Azt is mondta – és hiába erősködtek vele, a vallomásán később sem változtatott –, hogy Hank Moosley az anyósülésen ült, nem a volánnál.
„A háta nekifeszült az ajtónak, mintha szabadulni akart volna. A haja az égnek meredt. A saját arcát kaparta két kézzel, csurom vér volt minden. Hogy ki vezetett? Nem ült ott senki, ezzel a két szememmel láttam!”
Hogy Peggy az igazat mondta-e vagy csak „az agyára ment a sok növény, amit a hetvenes években elszívott” – ahogy a helyiek mondták –, sosem derült ki. Angus Finley kisteherautója olyan erővel csapódott a fák közé, hogy a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, és még ki is gyulladt.
A rendőrök kiskanállal szedték össze Hank Moosley maradványait, és egy kisebb kupacnál többet nem tett ki, amit találtak.
Más nem ült a kocsiban.

3.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2016-05-28 09:30 Sren

Sren képe

Megvan már, mi fúrta a csőrömet a fiúval – csak rossz irányba tapogatóztam, a karakterben kerestem a „hibát”, holott a történetvezetésben van. Gyengéd a felütés, egészen emberi érzéseket ébreszt az olvasóban Hank iránt – és mint tudjuk, az első benyomás nagyon fontos –, és a későbbiekkel elég ronda kontrasztot alkot.

Felkel, fáj a feje, fázik, sajnáljuk. Kinéz a rossz időre, és megjegyzi: még jó, hogy Karennek van kocsija – nevet mond, nem pedig valami röfögős tinidumával jön, és mindennemű érzelmi aláfestés nélkül. Mit gondol az olvasó? Jön érte a barátnője (aki lehet, hogy csak barát vagy haver, ezt itt még nem is tudjuk, nincs mihez kötni a kapcsolatot). Magyarul, egy tök hétköznapi dolog, és feltételezem, aki értem jön kocsival, afelé minimum barátságos érzéseket táplálok.

Ezután a fiúk szerencsétlen helyzetét fested le, ami szintén humán érzéseket kelt.

Ezután a lánnyal való kapcsolat jellegének árnyalása következik, de ez is normálisnak mondható módon, hisz persze, hogy ezerrel forrnak a hormonok egy fiatal srácban, és mint Móricka, másra se tud gondolni…

Ezután nemsokára „kis szukának” nevezi a lányt, de még ez is belefér, nem igazán feltételez agressziót.

Tulajdonképpen az egész felvezetésben egyetlen ilyen utalás van: az, hogy a lány húzódozása dühíti, és legszívesebben lekeverne… De így ennyi, és megkockáztatom: MÉG ez sem lépi igazán túl a határt, mert „dühít”, meg „lekever”, enyhe fogalmak ahhoz képest, ami később kialakul, itt és így viszont egyelőre max egy kis seggrepacsira gondol az ember.

A dőlt betűs részt hagyjuk is az elején, az sem feltételez semmit, lehet álomtöredék, lehet bármi, nem biztos, hogy a lányhoz kapcsolódik.

Mindezek után később a kontraszt, amin fennakadtam, hogy miért válik állattá… Hát ezért. Ahhoz képest, hogy az elején szánandó lénynek írod le, ahhoz képest érdes az átmenet.
Egyetlen ecsetvonás megadhatná a szükséges felütést, ami elmaradt. Az elején ne nevet mondjon, hanem valami röfögőset. Még jó, hogy a kis picsának van kocsija. Ennyi, ez már más képet fest a fiúról is, és a lányt sem látjuk olyan kis „egy max határig rosszalkodó” kis ártatlannak, hanem annak, ami.
(Persze aztán Te tudod, én csak leírtam, hogy néz ki kívülről nézve.)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2016-05-28 10:10 Dana

Dana képe

Hm... Értem és köszönöm! Értem, de nem tudom, hogy egyetértek-e vele. Hank számára ez egy átlagos reggel. Megvannak a maga bajai, családi háttere, vannak tervei stb., de most a legfontosabb az életében, hogy lefektesse a barátnőjét. Hogy érez-e egyáltalán a lány iránt valamit vagy csak úgy vele van, talán nem is számít. A csaj húzódozik, és bár egyébként elvannak, amikor ez a húzódozás, vagyis a tényleges aktus beteljesédésének késlekedése Hank eszébe jut, a fiú elkezd dühöt érezni. Rengeteg pornót és erőszakos videókat néz, amúgy tele van elfojtott feszültséggel -- kifelé tökéletes, belül rothad. Ezért a kis szuka, és ezt a tény, hogy egy pofont azért szívesen adni neki. Minimum. Viszont, mintegy emlék képében látjuk, mi is történt a megelőző éjjel. Ettől, mármint attól, ami történt, ő nem lett más fiú, ez csak egy pillanatnyi bekattanás volt, tragikus végződéssel, amit az elfojtott szexuális vágyak hoztak ki belőle.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2016-05-28 21:41 bupber 81-Szomb...

Egyetértek a Sren észrevételeivel.
Hank számára ez egy átlagos reggel. Megvannak a maga bajai, családi háttere, vannak tervei stb. – Talán gondolj bele jobban, szerintem igaz az, hogy mindenkinek meg van az az átlagos élete, fájdalma, öröme, a gyilkosnak is meg a cukrásznak is, de a karakter nem változik.
Aki durva, az durva volt és az is marad, minden mozdulatából freccsen a durvaság. Aki lágy jelem, az még ha a frontról is jön haza, akkor sem tudja elvágni a tyúk nyakát, esetleg parancsra.
Nem tudom menyire figyeltél meg fiukat az iskolában vagy máshol. El tudod képzelni azokat, akik visszahúzódottak voltak, és nem verekedősök, azok közül valamelyik, akár később, az életben csak úgy neki menjen valakinek és elkezdje pufákolni?
Nekem azzal mondtad meg, hogy lágy típus, hogy még nem feküdt le lánnyal. Szerintem ilyen nincs. Aki durva típus, az három kilométeres körzetben, akit csak el tud kapni mindegyiknél megkísérli, és nem adja fel.
Aki durva típus – pont mint férj a feleséggel –, azt nem érdekli, hogy bátya mennyit dolgozik, lehet száz óra is egyetlen napon, akkor is követelőzik, nem fog suttyomban elmenni mellette. Meg más apróságok.
Az életben a karakter marad olyannak, amilyen. Ezért mondanám azt, hogy Sren jól látta, az indulás után én is „lágy” jellemű Hankra gondoltam.
A terjedelem/történés aránya is meggondolandó. Nem feszes annyira, hogy elbírjon háromezer-kétszáz szót.
– Bob gondoskodott arról, hogy mindig legyen tiszta alsójuk, be legyenek fizetve a számlák és este főtt étel kerüljön az asztalra
Ez már egy szubjektív vélemény, de szerintem a fentihez hasonló „szép” magyarázások, nem hogy a horror műfajban, de máshol is lefelé húzzák a szöveg értékét.
Az emeleti szobának a padlója annyira hézagos, hogy a kávéillat átszivárog?
Két hónapja jártak: a suli focicsapatának ünnepelt elkapója és a szurkolócsapat vezetője. – értem, de nem kéne valami pontosítás?
A kettőspontokat milyen értelemben használod?
A hangjában irónia csendült:
Barátnője húzódozása dühítette őt:
A fenti kijelentő mondatok értelméből mást nem tudok következtetni folytatásként, mint a „hogyan” folytatást. Hogyan csendült az irónia és hogyan dühítette őt. Ezeknek az ábrázolása következne logikusan. De a kettőspont utáni folytatásoknak semmi közük ilyesmihez.
A parkolót szegélyező fák – tudom, azt mondjátok, jól van így. De én a szegély szó miatt úgy képzeltem hirtelen, mint a járda szélen, egymástól két-három méterre. Csodálkoztam, honnan az avar.
A rendőrök kiskanállal szedték össze – lehet, hogy mondom így a barátoknak, de írni, nem írnám le.
Nem vagyok horrorműfaj kedvelő, de megfoghatnál. Talán több „történéssel” és kevesebb „hogyan-nal”.

v, 2016-05-29 05:49 Dana

Dana képe

A fiú jellemének ábrázolásán nem igazán szeretnék változtatni. A novellában tettem utalásokat rá, hogy vannak "dolgai" a fiúnak, ami utalhat a benne tomboló, elfojtott feszültségre. Amúgy szerintem mindenkiben lakik egy állat, bennem is. És igen, ismerek olyan fiút, férfit, talán többet is tudnék mondani, aki kífelé teljesen mást mutat, mint amilyen belül. Pont a kifelé való állandó megfelelés -- átlagosnak mutatkozni -- kerülhet összetűzésbe a valós vagy elfojtott énnel, és vezethet kitöréshez. Szerintem ez teljesen hétköznapi; külföldi híradások hányszor szólnak arról, hogy a lövöldözni kezdő személyről senki nem feltételezte, hogy valami baj van? Vagy sorozatgyilkosok normális családi élettel és halomnyi letrancsírozott nővel?! Ez totál "hétköznapi". Én pont ezt akartam kihozni ebből, hogy egy átlagos ember, aki nem elégül ki (tökmindegy, milyen igényében), mire képes adott körülmények között. Erre...

– Kis szuka – mormolta.
A hangjában irónia csendült: Karen bármikor készen állt rá, hogy kiverje neki vagy leszopja, de a szüzességétől nem akarta megszabadítani a fiút. --> Miért is ne lenne irónikus és magyarázat? Orálisan kielégíti, de többet -- amire a fiú vágyna -- nem tesz. Sajnálom, ha nem érted. Nekem (egyelőre) legalábbis összeáll.

Az emeleti szobának a padlója annyira hézagos, hogy a kávéillat átszivárog? --> Amerikában vagyunk, ahol jellemzően sok faházat építenek, elképzelhetőnek tartom. Lehet, hogy tényleg hibás elgondolás, és akkor cserélem a padlóréseket "odalentről"-re.

A terjedelem/történés aránya is meggondolandó. Nem feszes annyira, hogy elbírjon háromezer-kétszáz szót. --> Lehetséges, hogy igazad van, de nem hinném, hogy bele akarnék nyúlni, mert akkor számomra, az én logikám szerint felépített történet sérülhetne. Ha valami, akkor az eleje talán hosszabbra sikerült, de az pont ahhoz kell, hogy az átlagos és a nem átlagos szembekerülése érzékelődjön.

Köszönöm az olvasást és az észrevételeket.

A hogyanok hiánya egyébként sokszor értelmetlenné teszi a történést, ezért muszáj azokkal is megtűzdelni az írást. De ez csak az én véleményem, és nem vagyok sem képzett, sem gyakorlott író vagy ilyesmi. Logikailag nekem nem esett össze ez a történet, de ha egyre több olvasó szerint igen, akkor elkönyvelem, hogy legközelebb jobban kell figyelnem!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-05-29 16:02 bupber 81-Szomb...

Ne vedd így. Logikailag nem esik össze a történet.
mert akkor számomra, az én logikám szerint felépített történet sérülhetne. – mondjuk nem is gondoltam arra, hogy bármit is elhagyj. Annyi volna az egész, hogy ütősebb lenne szerintem, ahogy mondod, inkább az eleje, ha az összes infót bent hagynád, de ne magyarázd annyira. Szerintem ront rajta, mert az írás nagy része tényleg érdemel egy négy csillagos dicséretet – ott, ahol maguk az események vannak. Én úgy érzem: biza, kár volna érte, én nem hagynám magam!
Olvastál Charlaine Harris könyveket? – Holtan és eltemetve, Fájó szívvel (Albatros kiadó) és még sok.
Annyira szűk szavú! Semmi felesleg nincs benne. De mégis ott van minden. Hallod az írógépet a rendőrségen, látod a matt üveget, tudod az utca fényét, hangulatát – mindent – semmi el nem marad a környezetből, a szereplő hátteréről, mégis úgy pereg a történet, hogy nehéz letenni. Pont annyit tesz belé, amennyit kell, és pont oda, ahova kell. – ettől sikeres.
A karaktert, ha pont ilyennek akartad, akkor jó. Csak nekem is mond meg, hangsúlyozd ki. Roah kérdezte tőlem, tudom-e, hogy kell fókuszálni. Most én kérdem, tudod mi a kihangsúlyozás alapszabálya?
Persze, mondjam már azt is, hogy egészében tetszett. Azért is kekeckedek. Van amiből indulni, miért ne lenne perfekt?

v, 2016-05-29 16:33 Dana

Dana képe

Semmit nem tudok a kihangsúlyozás alapszabályairól, és sajnos -- tudom magamról, hogy így lenne -- nem is tudnék ennyire tudatosan írni, hogy mindenféle szabályokra koncentráljak. Nagyjából van egy ötletem -- általában a végkifejlet vagy egy gondolat --, ahová el akarok jutni. Itt is ez volt a helyzet: a végső jelenetet (szellemsofőr eltűnik a kocsiból) tudtam, a dolgom az volt, hogy megoldjam az ide való eljutást. Ehhez körítés kell. Sren -- privátban -- pont azt mondta, hogy még így sem érzi erős lábon állónak a történetet, mert hogy szerinte ennyi magyarázat, amit itt-ott bújtatva beletettem, nem elég ahhoz, hogy szilárdan megindokoljam a fiú indokait az őrületre.
Mindenkinek köszönöm a tanácsokat, Neked is -- egy következő történetben profitálok belőle, de ehhez nem fogok hozzányúlni szerintem. Miért? Én próbáltam már átírni történetet a kapott tanácsok alapján -- amiknek volt alapja és sok igazság volt bennük, tehát teljesen jogosnak éreztem a felvetéseket, nem is vitatkoztam velük, mert rávilágítottak egy alapvető problémára a történetben --, de ez nagyon nehéz. Nehéz, mert túlkomplikálhatom, elronthatom az egész történetet stb. Nem vitatom, hogy az olvasónak nem áll össze, de számomra nem logikátlan, és sajnos nem tudom, hogyan tehetném "emészthetőbbé" -- ha ez a jó szó :-)!
Persze ha van konkrét ötleted, hogy pl. ide vagy oda ezt vagy azt írnád be, szívesen várom! Köszönöm még egyszer.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-05-29 22:02 bupber 81-Szomb...

Mit fűzzek ehhez?
Megcsappant a Karcolat mezőnyjátékosainak létszáma.
Obb kesergett valamikor itt egy hsz-ben, hogy miért nincs ráfektetett munka. A már befutott írók hónapokig dolgoznak egy alkotáson és tizenvalahányszor írják át. Volt alkalma társalogni néhányukkal.
És azt sem tudom, miért mondom. Elkeserít.
Az alkotás szabad. Teljes szabadsággal bír, és nincs az a szabály, amely gúzsba kötné. A megjelenítéssel, a továbbadás lényegével akadnak gondok. Ezeket kell kiküszöbölni. Mindent, ami akadályoz. És ellesni elődeinktől mindazt, amit sikerrel használtak egy-egy mű lényegének a tökéletes ábrázolásához.
Bárki számára: nem fitogtatni akarok, érdemben is messze állok, csak szerény meglátásomat mondanám, ami néha még el is téved. És, Dana, mint elbeszélgetve: a novellában, mint mondtad, ábrázolni akarsz valamit nekünk, ami a fejedben pereg, mint egy film. Kilencven százalékban sikerült is. Sőt száz százalékban, mert a filmnek minden kockapergését láttam.
De ez nem operatőri munka, az más követelmények elé néz.
A novella kivitelezésénél, szerintem egy „hideg” átolvasással te is el tudod dönteni, hol lehet bibi. Mert hallgasd Kylet, átugrott egy részt – tetszik ez neked?
Utána meg olvasd annak a bekezdésnek a kezdőmondatát: Hank látott egy hajléktalant. – nem érzel olyasmit, hogy a cselekménytől hirtelen elüt ez a megállapítás? Egy olyant, hogy majdnem ráordít az olvasóra: szaladj innét!
De ha benne van a filmed forgatókönyvében, akkor szerintem nehogy kiszedd a jelenetet, az elsikló képet, mert akkor tényleg elhidegülsz az egésztől. Nincs baj vele, csak másként kell, hogy ne engedje el az olvasót. (de az is meglehet, hogy te pont így látod jónak)
Csak egy szó vagy egy mondat cseréje nem mindig elégséges.
Néha az egész bekezdésnek alá kell nyúlni, átforgatni vagy újraírni, és ez nem volna szabad fájdalmas legyen, és nem feltételez semmiféle jelenettörlést.
Ez a szerény véleményem, és továbbra is tartom azt, hogy a novella jobb, mint ahogy esetleg egyes hszekből vélni lehetne.

v, 2016-05-29 16:49 Sren

Sren képe

(Bocs, hogy ide válaszolok, ide passzint.)

Dana, Te írtad, belülről nézed. Nekem viszont eszembe jutott még valami, ami talán segíthet, hogy MI is az, amin az olvasó kicsit „meghőköl”.

„A novellában tettem utalásokat rá, hogy vannak "dolgai" a fiúnak, ami utalhat a benne tomboló, elfojtott feszültségre.” – mondod. És így is van. Mégis: a dolgok, amiket elsőre írsz Hankról, nem feltétlen negatívak, nem feltétlen utalnak! Csak figyeld meg, a való életben hányszor, de hányszor használunk „negatív” szavakat hótt barátságosan! Hány bazdmeg, hülye, bakker, ilyesmi röpköd; hányszor szidom el Frakkot „rohadt, utolsó szemétládának” (persze kényeztető hangfekvésben, gügyögve, de ez írásban nem látszik!), Hupi meg „kis, kék pöcs”, hányszor szembesülök hasonlóval a nagyfiam kontra haverjai kapcsán… Minderre viszont azt mondani, hogy „utalhat” valamire, egyenesen vicces.
NEM Hank jelleme a gáz. Hanem hogy az elején nincs mihez kötni. Mert ami szerinted „negatívum” és utalhat a benne élő állatra, az nem igazán utal. Az első részben nem.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2016-05-29 16:53 Dana

Dana képe

Értem, csak úgy gondolom, hogy ha rögtön az ébredés után elköpöm, hogy ő egy szemét alakká válhat, fel sem merül, hogy az éjszakai affér esetleg meg sem történt, csak valami fantázia, álom stb. Én nem akarom, hogy rögtön egyértelmű legyen, nem akarom rögtön egyértelműsíteni, hogy az egyik fél áldozat, a másik bűnös
De átnézem ilyen szemmel, és a körülményekre való tekintettel köszönöm, hogy időt/energiát áldoztál rám! Azért azon besírtam, hogy Frakkot rohadt, utolsó szemétládának nevezted. Megyek is, mindjárt becégeztem Rozsdikát, amiért ötkor képes a párnámon sétálgatni és közelről az arcomba nyávogni, hogy azonnal, de rögtön nyitott fürdőablakot szeretne, ahonnét nézelődhet.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-05-29 16:56 Sren

Sren képe

Gondoltam, hogy nem akartad kapásból az elején "elszólni magad". Nem is kell, de egy-egy utalásféle meg muszáj, mert különben ez a vége, látod.

Pusszantom a Rozsdancsot! :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2016-05-28 10:30 Gitáros

Gitáros képe
4

"az izmai megfeszülte" - megfeszültek
"A lány vörös haja rendezett tincsekben keresztezte (?) sápadt, ovális arcát." - szerintem ez véletlen elírás, helyesen: keretezte

Tetszett, megvan benne a szokásos, "Danás" színvonal, a leírások, a hangulat, a történetmesélés gördülékenysége.
Nekem ez most négy csillag.

Miki

szo, 2016-05-28 11:03 Dana

Dana képe

Köszi az olvasást és az észrevételeket!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-05-29 06:53 Sednol

Sednol képe

Egy gyors észrevételem lenne, ami eléggé zavart: a tündérke, aki egy olyan közegben mozog, ahol a szlengezés, már-már lételem, nem hinném, hogy drágámnak fogja szólítani az izomagyú barátját, hacsak nem kezeli gyerekként.
Tudom, hogy klisésen fog hangzani, de a nagyfiú, vagy bármi jobb lenne, mert ettől a drágámtól a lány olyan felnőtté válik, amilyen valójában nem.

Alapvetően engem nem zavart, hogy a békés izomagyú bekattan, de valami miatt bennem sem áll össze egésszé. Elolvastam mindenki hozzászólását, Srenét találtam a legtalálóbbnak. Van abban valami, hogy egy-egy szó más megvilágításba tenné a dolgokat.

„– Még jó, hogy Karennek van kocsija – motyogta, miközben nyögve felállt, és körbenézett a félhomályos szobában a farmerja után kutatva.”

Ezt azért emeltem ki, mert olyan felnőttesen hangzik az egész. Talán ebben lehet a probléma, hogy túl komolyak a fiú gondolatai. Persze nem sztereotípiákat akarok gyártani, attól hogy valaki tagja egy erőre építő csapatnak, még lehetnek önálló komoly gondolatai, sőt vannak is, de a fiút egy dolog köti le, hogy megkapja végre a lányt.

Ha már ilyen frappánsan megírtad Karen bevezetőjét, hogy mit, hol szokott csinálni a fiúval, a kiemelt mondat helyett talán jobb lenne egy mélázás arról, hogyan tapad a lányra a ruha, aztán a lemondó felismerés: van kocsija.

Talán dobna még a bekattanáson, ha Hank több dolog miatt is feszült lenne. Neki nincs kocsija, a lány viszi mindenhová, ezért a srácok szokták ugratni, meg ilyen apró semmiségek, amik egy jó pozícióban játszó játékost zavarnának.

Szerintem bennem apróságok miatt nem áll össze egésszé, de egyszer még biztos elolvasom, hátha meglátom a miértet.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2016-05-29 07:58 Dana

Dana képe

Köszi, értékelem, átgondolom! A drágámat ejtem a szövegből szerintem. :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-05-29 14:55 mészégető

mészégető képe

Tudom én, hogy nem kell nindenhez hozzászólnom, de mégis. Szerintem a törtenet leirása agrssziven brutálisan durva. Amikor ezt teszi , akkor hogy úgy mondjam stilusban marad, ez rendben is van. A brutálisan durva képek szerintem túlexponaljak egyébként az egész irást, vakitóan fekete fehér lesz ezáltal, az árnyalatok, esetleg szinek annyira elütnek ettől, hogy kilógni látszanak, oda nem illőnek, pl. a karakter elemzése, jellemzése, vagy egyéb leirasok, ami irodalmi eszökzökkel van megragadva, a durvaság filmszerű eszközeivel szemben. Ez okozhatja a kettösséget, és erdekes, hogy a hozzászólók éppen azon részeket emlitik, ami eltér az irás velejétől, hogy úgy mondjam , a pőre agressziótól. Vagyis nehéz ügy, mert vagy irodalmilag kellene megragadni a durvaságot is, vagy nem ábrázolni mást csak az eröszakot.Persze lehet, hogy simán tévedek. Mit gondolsz erről Dana?

v, 2016-05-29 16:38 Dana

Dana képe

Nyugodtan szóljál hozzá, sőt kell is, köszönöm is! Pont ez a Karcolat lényege, nem?! :-)

A durvaságot pont ellentétbe akartam állítani az átlagossal, tehát két végletet érzel, az jó. Hogy elnyomja a durvaság az átlagosságot, az átvezető részeket, abban lehet valami. Talán rövidítenem kellene a visszaemlékezős részt. Hm?
Hogy van-e stílusbeli különbség? Érdekes, én nem érzem, és szerintem az nem is működik, hogy minden vagy csak durva, vagy csak irodalmi. A fene se tudja... Nem tudok erre okosat mondani :-)! Ahogy jön ki belőlem, úgy jön ki, nem szoktam ezen gondolkodni.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-05-29 17:45 mészégető

mészégető képe

A kettösséget ügy ertem, hogy van a durva megnyilvanulások sora, ez lesz az alap, erre figyelünk, ez ég bele az ember agyába - az enyémbe , na - ehhez képes tér el, ami eltér, és nem ellenpontként erzékeljük, hanem a másságát erzékeljük. Már, hogy én persze. Igy kettös, Én igy értettem, ha nem is pontos talán a jellemzés. Ez a belső stilusbeli különbség, kettősség.

v, 2016-05-29 18:05 Kyle

Szia!

Sokakkal ellentétben és Sednolhoz hasonlóan engem nem zavart a megfelelő utalások hiánya, nekem ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy hihetőnek találjam, Hank mire képes.

A legfőbb problémám az írással, hogy megint mindent meg akarsz jeleníteni. Tudom, hogy ez nálad stíluselem, de tényleg tudnia kell az olvasónak, hogy a történet szempontjából teljesen lényegtelen kutyának görbe volt a lába, kajla a füle, jól táplált és még a szőre is csillogott...? ("Hank látott egy hajléktalant: az ember hajadonfőtt, mezítláb álldogált egy kapualjban, kabátja és nadrágja csatakosan tapadt vézna testéhez. Kutya húzódott a bokájához, a férfi egyik keze az állat fején nyugodott. A görbe lábú, kajla fülű jószág jól tápláltnak tűnt, szőre csillogott a rávetülő fényben.")

Az ilyenek miatt jó pár mondatot átugrottam, mert úgy éreztem, hogy ezek az információk érdemben úgysem tesznek hozzá a történethez, és így időt takarítok meg. Tudod, Vonnegut mondta, hogy ne raboljuk az olvasó idejét. :)

A történet amúgy szerintem átlagos: ha fáradt vagy és szeretnél kikapcsolódni egy kicsit, akkor elvagy vele, de nem hagy maradandó nyomot. És ezt azért mondom neked, mert igen is többre lennél képes. Azt érzem, hogy egy hirtelen jött ötletet vetettél papírra, és nem dolgoztál vele eleget, kvázi a komfort zónádban ragadtál.

Sokkal több van benned, hát használd ki! Várom a következőt. ;)

v, 2016-05-29 18:49 Dana

Dana képe

Nevetek, köszönöm!

Láttad esetleg a K-Pax című filmet? Nekem bizonyos jelenetei a novellámnak pont olyanok, mint amikor Prot beül az autóba, és utazik a városon keresztül: felfigyel dolgokra, megy alatta a jó zene, iszonyat jó hangulat kerekedik belőle. Így utazom én a novellámban, a filmemben, ha úgy jobban tetszik. Szóval igazad van, mert talán nem lenne ezekre szükség, de nehezemre esne megszabadulni ezektől. Talán kellene, talán nem. Nem tudom. Nekem ez a hangulat, de azt hiszem, King Az írásról c. könyvében írta is, hogy a letakart doboz a szobában (vagy valami ilyesmi) -- szóval, hogy ezt mindenki másképp fogja elképzelni. Ez tény. De nekem valahogy nem lenne kerek egész, ha az ilyen "utazásokkal" nem teremtenék hangulatot.

Amiért nevetek, az a komfortzónám, meg, hogy több is van bennem: kedves feltételezés, köszönöm, de... Az igazság az, hogy a franc se tudja :-)! Tudod, írtam én már máshol is, meg szerintem egy-két embernek priviben is ríttam ezzel kapcsolatban: mi van, ha én ennyi vagyok?! Persze igyekszem, és nem kell sokat várni a következőre, bár húzós hetem lesz...

Köszi még egyszer!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2016-06-01 15:26 Kyle

Nem láttam a filmet. :) Egy viszont biztos: többen is mondták már neked, hogy több is van benned, és bár ha sok ember gondol valamit, az még nem biztos, hogy igaz is, a karcosokat ismerve mégis bátran merem mondani, itt most nincs tévedés. Meg én is így érzem, na! ;)

h, 2016-05-30 09:15 Gitáros

Gitáros képe

Szia Kyle!
Néhány gondolatot engedj meg nekem.
Többször felmerült már, hogy mindig csak annyit írjunk egy novellában, amennyi feltétlenül szükséges. Nem kell felesleges információkkal fárasztani az olvasót.
Ezzel még akár egyet is lehetne érteni, csakhogy akkor gyakorlatilag mindenki csak szinopszisokat írhatna.

Rómeó és Júlia:
Veronában élt két gazdag család, akik nagyon utálták egymást.
A gyermekeik egymásba szerettek, egy darabig úgy nézett ki, hogy minden oké, de a végén nagyon megszívták.

Rózsi néni:
Egy öregasszony lemegy a piacra vásárolni, de hatalmas felfordulás lesz belőle.

Vagy egy saját ötlet:
Tegnap este felmentem a barátnőmhöz.
Szeretkeztünk, aztán megöltem.
Az ékszereit egészen jó pénzért el tudtam adni kéz alatt.
Indulok Kanadába.

A dolog lényege - a viccet félretéve -, hogy Dana novellájában a LÁTSZÓLAG felesleges mozzanatok igenis kellenek, a hangulatfestés, a háttér megvilágítása, a történet légkörének a megteremtése miatt.

Ezt mint olvasó mondom, akinek fontos, hogy ne csak "információk" kapjanak helyet egy novellában, hanem bele tudjam képzelni magam a történetbe, az elejétől a végéig elragadjon a lendület, és át tudjam adni magam a hangulatnak....:)

"Vonnegut mondta, hogy ne raboljuk az olvasó idejét. :)"
Számomra ebből az derül ki, hogy még egy Vonnegut kaliberű fószer is tévedhet..:D

Miki

h, 2016-05-30 16:02 Kyle

Ahoj!

Teljesen egyetértünk – egy másik novella alatt én is pont ezt mondtam, amit te, hogy ha csak a feltétlenül szükséges információkat írná le mindenki, akkor nagyon-nagyon rövid írások születnének. Szintén olvasóként én is azt mondom, hogy ne csak a "szükséges információk" kerüljenek bele a novellákba, mert úgy igencsak szikárak lennének. Mivel már egy ideje tag vagy a Karcolaton, biztos vagyok benne, hogy te is emlékszel olyan esetekre, amikor felmerült, hogy a novellák rövidsége miatt ne azt írjuk pl., hogy azúrkék, hanem elég a kék is.

Ha már ilyen apróságoknál is megjelenik ez az elképzelés, akkor ezek után van-e helye egy novellában olyanoknak, mint amit én is idéztem Danától (a kutyás rész)?

Roah-val egyszer beszéltem egy novella alatt erről, és ott abban maradtunk, hogy ha egy elem hozzájárul a hangulathoz, akkor annak már szerepe van az írásban, így pl. a fenti példánál maradva az azúrkék is indokolt lehet.

És itt jutunk el a lényeghez – szerinted Dana írásában szükség van a hangulat miatt ezekre az elemekre, míg szerintem nem, mivel ahogy mondtam is, ezek a történethez (a hangulatra is vonatkoztatva természetesen) nem járulnak hozzá jelentősen. Pláne, hogy horrorról beszélünk.

Ami pedig Vonnegutot illeti: szerinted tévedett, szerintem nem. Tapasztaltabb és sikeresebb író volt, mint te vagy én, így hajlamosabb vagyok neki hinni, hiszen íróként állapított meg valamit az írásról. Természetesen nem kell elfogadni, amit mondott, de ha belegondolsz, azt sem szokták az emberek szeretni, ha egy társaságban valaki túlságosan is sokat járatja a száját. Ilyenkor jönnek az olyan gondolatok, mint: Mikor fogja be már végre? Miért kell ezt hallgatnom? Miért rabolja az időmet?

h, 2016-05-30 16:45 Gitáros

Gitáros képe

Helló!
Igazad van, azonban - szerintem - itt már bejön a képbe az "ízlések és pofonok" elve.
Te a szikárabb, lényegre törő megfogalmazást kedveled, míg én a kissé - nem nagyon - bővebb lére eresztett, hagyományosabb elbeszélői stílust szeretem.
Van, aki a gyorséttermi kaját részesíti előnyben, mert siet, elfoglalt, míg én például szeretek kényelmesen, ráérősen odaülni a terített asztalhoz, és beszélgetve, a falatokat jól megrágva, az ízeket maximálisan kiélvezve elfogyasztani az ételt.

Itt a Karcon Dana az egyik olyan szerző - nincsenek sokan, Sren vagy ParaCelsus jut hirtelen eszembe - akit mindig szívesen olvasok, mert minden esetben megüt egy bizonyos színvonalat, érdekesek a történetei, és baromi jól ír.

Vonnegut írói kvalitásait nem lehet kétségbe vonni, én csak azt mondom, hogy még a legnagyobb koponya is tehet egy kicsit elhamarkodottabb kijelentést.

A társaságban való túl sok beszédet én sem szeretem, bár amikor Alfonzó társaságában ültem egy asztalnál, és félórán keresztül sztorizott, megszakadtunk a röhögéstől.
Úgyhogy itt is esete válogatja.:)
Üdv: M

Miki

h, 2016-05-30 20:10 Kyle

Hmm. Nem vagyok benne biztos, hogy itt egyszerűen ízlésekről és pofonokról lenne szó. Ugyanis én is kedvelem a hosszabb elbeszéléseket, ha a hosszúság a lényeges pontoknál jelenik meg. Ennél az írásnál szerintem az a baj, hogy a részletesség nem a megfelelő helyre fókuszálódik. Vonnegutot nem fogadtad el, ezért hozom neked Palahniukot: ő például azt mondta, hogy ha részletezel valamit, azzal jelzel az olvasónak, hogy erre figyeljen, mert fontos. Tehát a részletezésnek fókuszáló, figyelemirányító funkciója van. A novella szempontjából miért olyan fontos, hogy a kutya (ami gondolj bele, ha filmen látnánk – mert Dana törekszik a filmszerű megjelenítésre –, kb. 2-3 mp-re jelenne meg) jól táplált, fénylik a szőre stb.? Az arányokkal van a baj. A jelentőségéhez képest túl sok betűt kap.

De ha Vonnegut és Palahniuk is kevés neked, megemlíthetem neked Hemingwayt is, vagy mondjuk Kinget. Vagy Orwellt.

Vagy maradhatunk a Karcolaton is, és megkérdezhetünk másokat is esetleg, mit szólsz? Mondjuk Srent, aki tudtommal szintén azt szokta mondani, hogy novelláknál fontos, hogy csak azok a szavak maradjanak bent, amelyek tényleg kellenek. (Azért említettem Srent, mert őt is megemlítetted, mint akit rendszeresen és rajongva olvasol.)

Az ételes hasonlatod szerintem most nem helytálló, mert a kettő nem zárja ki egymást. Ráadásul egy novella nem gyorskaja, na! :)

Dana jól ír, ezt senki nem vitatja, azonban továbbra is úgy gondolom, hogy ebben az írásban sok helyen olyan részleteket is megoszt az olvasókkal, amelyek a történet szempontjából nem indokoltak. De tapasztalt író már ő, és el tudja dönteni, hogy mit fogad meg az olvasói hozzászólásokból, és mit nem. :)

h, 2016-05-30 21:16 Gitáros

Gitáros képe

Én nem vagyok tudományos elemző, tehát nem tudom pontosan megfogalmazni az idevonatkozó irodalmi szabályokat, csak egyszerűen a benyomásaimra hagyatkozhatom.
Tetszik-e nekem egy írás, vagy sem?
Ez tetszik.
Mi van akkor, ha Dana ezeket a túlírt részeket egy kissé figyelemelterelésnek szánta?
Ebben nem lehetek biztos, de ez is felmerült bennem.
Úgy értem, hogy elandalodsz, belefeledkezel a történetbe - a kutya külsejének olvasásába -, és teljesen váratlanul, mintha gyomorszájon vágna valaki, egyszer csak történik egy hátborzongató dolog, amitől a frász jön rád?
Amikor kiderül, hogy aki melletted ül az autóban, az nem is él, hanem egy halott ember szelleme, és ettől szabályosan megőrülsz, annyira, hogy elkezded lemarni a saját arcodat, stb.
Amire abszolút nem számítottál, ami meglep, megrémít, mint a horrorfilmek effektjei, amikor hirtelen baromi hangosan kicsapódik egy ajtó a sötétben, és a főszereplőre ugrik egy rémalak? (Kommersz, elcsépelt eszköz, tudom, de működik. Mindig halálra rémülök tőle...:)

Nem tudom...
Nekem bejött ez a novella, a hangulata, a leírásai, aztán lehet, hogy egyedül maradok ezzel a véleményemmel.

"Ráadásul egy novella nem gyorskaja, na! :)"
Ez igaz.
Inkább desszertnek mondanám...:)

Srent azért megkérdezhetjük, ha gondolod...:D

Miki

sze, 2016-06-01 15:28 Kyle

Értem, amit mondasz. :) Mások is jelezték közben, hogy nem feltétlenül okés az a rész, ezért gondolom továbbra is, hogy ott tényleg változtatni kellene.

h, 2016-05-30 20:11 Kyle

Hmm. Nem vagyok benne biztos, hogy itt egyszerűen ízlésekről és pofonokról lenne szó. Ugyanis én is kedvelem a hosszabb elbeszéléseket, ha a hosszúság a lényeges pontoknál jelenik meg. Ennél az írásnál szerintem az a baj, hogy a részletesség nem a megfelelő helyre fókuszálódik. Vonnegutot nem fogadtad el, ezért hozom neked Palahniukot: ő például azt mondta, hogy ha részletezel valamit, azzal jelzel az olvasónak, hogy erre figyeljen, mert fontos. Tehát a részletezésnek fókuszáló, figyelemirányító funkciója van. A novella szempontjából miért olyan fontos, hogy a kutya (ami gondolj bele, ha filmen látnánk – mert Dana törekszik a filmszerű megjelenítésre –, kb. 2-3 mp-re jelenne meg) jól táplált, fénylik a szőre stb.? Az arányokkal van a baj. A jelentőségéhez képest túl sok betűt kap.

De ha Vonnegut és Palahniuk is kevés neked, megemlíthetem neked Hemingwayt is, vagy mondjuk Kinget. Vagy Orwellt.

Vagy maradhatunk a Karcolaton is, és megkérdezhetünk másokat is esetleg, mit szólsz? Mondjuk Srent, aki tudtommal szintén azt szokta mondani, hogy novelláknál fontos, hogy csak azok a szavak maradjanak bent, amelyek tényleg kellenek. (Azért említettem Srent, mert őt is megemlítetted, mint akit rendszeresen és rajongva olvasol.)

Az ételes hasonlatod szerintem most nem helytálló, mert a kettő nem zárja ki egymást. Ráadásul egy novella nem gyorskaja, na! :)

Dana jól ír, ezt senki nem vitatja, azonban továbbra is úgy gondolom, hogy ebben az írásban sok helyen olyan részleteket is megoszt az olvasókkal, amelyek a történet szempontjából nem indokoltak. De tapasztalt író már ő, és el tudja dönteni, hogy mit fogad meg az olvasói hozzászólásokból, és mit nem. :)

h, 2016-05-30 20:48 Sednol

Sednol képe

Belekotnyeleskedek egy kicsit.

Imádom Dana írásait, mert úgy tud lavírozni a túlírás és a még nem zavaró információmennyiség között, ahogyan én nem. Képes képekkel hangulatot gyúrni, ami beszippantja az olvasót. De!

Egyedül a hajléktalanos rész volt az, aminél, azt gondoltam, hogy a férfinek és a kutyának lesz valami jelentősége. Még meg is jegyeztem magamban, hogy ez nagyon kitűnik az egész mesélésből. Annyira le van írva, hogy azt kiabálja: nézz rám, itt vagyok. Aztán a végére értem, és semmi. Visszamentem pár bekezdést, hogy a balesetet nem-e a hajléktalan, vagy a kutya okozta, és azért nem vettem észre, mert megint figyelmetlen voltam, de nem így volt.

Az egész egy jól megrajzolt és kiszínezett írás, ahogyan azt már megszokhattuk, de a kiemelt rész túlhangsúlyozott, ezért is lovagol rajta Kyle. Nem csak megmutatva lett, hanem túl lett hangsúlyozva.

Újra elolvastam a kiemelt részt, és bennem amolyan vallásos, misztikus érzést kelt, mintha a halált látnánk, de a látszat megcsalja az megfigyelőt, hiszen a hajléktalan a csatlós, míg a kutya maga a kaszás. Jóllakott, egészséges, mint aki rendszeresen táplálkozik a holtak lelkéből. Az a rész túlexponált lett.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2016-05-29 21:10 A. Dixon

A. Dixon képe
4

Szia,

Hogyan lehet leírni a nemi erőszakot? Mi vehet rá egy embert, hogy erőszakot tegyen egy másikon? Az erőszaktevőkön látszik a tettük, vagy a szándék?
Sorolhatném még a kérdéseket, amit a téma felvet.

Szerintem nagyon jól fel van építve a történet: adott egy átlagos srác, aki szereti a horrot, pornót, szekszuálisan eléggé túlfűtött, elkényeztetett, stb. Egy pillanat, és robban. És a végére se jut el a bocsánaktérésig.
A végé vajon rájönnek, hogy mit tett Hank? Vagy Karen ezzel is jót tett vele? (nem kell börtönbe mennie, a neve tiszta marad, stb.)

Nekem egy problémám van: túlságosan szerethetővé tetted Hanket, illetve olyan, mintha Karen lenne a negatív hős.
Ámerikában mindenki drágámoz mindenkit, meg ott van még a szvíthárt is, szerintem ne töröld. :) A lány ezzel is kimutatja, hogy ő komolynak gondolja kettejük kapcsolatát.

Még egy: mi az, hogy benned csak ennyi van? Ne legyél már izé!
Ha bennem csak annyi lenne, mint a fülcimpádban, boldogan tapsikolnék!

Hű olvasód,
Dixon

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

h, 2016-05-30 10:40 Newschool

Newschool képe

A "drágám"-ot én se feltétlenül változtatnám meg, viszont amit én rendkívül "stílusidegennek" éreztem:

"A hangja remeg a vágytól.
Szeretnék lefeküdni veled…" - hogy mit csinálni? :D Ezektől a mondatoktól tényleg olyan érettnek és komolynak tűnik a karakter, amilyennek biztosan nem akarod ábrázolni. Szerintem hitelesebb lenne ide egy "meg foglak döngetni", vagy valami.

h, 2016-05-30 21:17 Roah

Roah képe

„Láttad esetleg a K-Pax című filmet? Nekem bizonyos jelenetei a novellámnak pont olyanok, mint amikor Prot beül az autóba, és utazik a városon keresztül: felfigyel dolgokra, megy alatta a jó zene, iszonyat jó hangulat kerekedik belőle. Így utazom én a novellámban, a filmemben, ha úgy jobban tetszik. Szóval igazad van, mert talán nem lenne ezekre szükség, de nehezemre esne megszabadulni ezektől. Talán kellene, talán nem. Nem tudom. Nekem ez a hangulat, de azt hiszem, King Az írásról c. könyvében írta is, hogy a letakart doboz a szobában (vagy valami ilyesmi) -- szóval, hogy ezt mindenki másképp fogja elképzelni. Ez tény.”

Idézet a szerzőtől. :))))

Tehát Dana maga is azt írja, van rész ebben a novellában, amit túlírt - csak épp szeret túlírni. :))) tehát nem vitatta egy szóval sem a helytelenséget.

Nem tudom, miért hiszed magadról, hogy vannak korlátaid, Danám – az írás az az univerzum, ahol valóban Nincs Kanál.

Ezt hidd el nekem, hidd el, ha mondom. :)))

A te képességeid adottak, a te tehetséged adott, ne hagyd magad annak a tévhitnek bedőlni, hogy nemvagyokráképes, ennyivagyok.

Már mondtam neked, most is azt mondom: több kreatívsággal és egy kis utómunkálattal bármit (!) át vagy megugrasz, játszi könnyedséggel.
Kis mozdulattal nagy ugrás - keveseknek adatik ez meg, ugye ezt tudod?

Ebben a sztoriban is ott dübörög a lehetőség, a nívó felemelése, tényleg nem egy nagy cucc (ki)húzni – nem mondom, hogy nem fáj, mert de, a húzás fáj, az utolsó betűig küzd az, aki írásra adta a fejét :))) -, utólag egy elegáns delete sok mindent helyre pattint.
Le kell írni, amit le kell, ismerem az érzést, hajaj, de visszaolvasáskor nem szabad megkegyelmezni mindennek, akármilyen nagy a mondatok csábításának ereje.

Nem vagy sith, neked nem kell elmagyaráznom a két véglet közötti különbséget, azt, hogy mi az árnyalás, hogy mi a különbség a szélsőségek között. ;) Mi a differencia a „kajla fülek”, és egy szövegcsonk között. Tudom, hogy nincs rá szükség – félszavakból is megértjük már egymást. :)))
Nincs Kanál. Nincs Szabály. Nincs szabálya a tömörítésnek, mint ahogyan annak sem, hogy nem sütünk szalonnát a mozi nézőterén, *"nem iszunk a vécécsészéből, nem szagolunk sliccet, nem rágcsálunk, nem kunyerálunk kaját, nem nyáladzunk: ez nem te szobád!" :D

Egyébiránt, elmondom, mit gondolok a sztoridról, jó?

Szerintem a karakter a bibi, és abból kelt ki a cselekményvezetési bukfenc, ami eltérítette szerintem a novellát. Megindokolom, oké?

Arra építettél, hogy a karakter meglepően viselkedik, és milyen kúl fazon, ki gondolná, mire képes?
Aztán ott van egy erőszak leírása.

Szerintem a karakter gyenge lett, az erőszak erős, nincs arány, nincs egyensúly, a sztori kibillent.

Szerintem az ilyes esetek elkövetői ugyanis mindig adnak ’jelet’ arról, mi bujkál bennük, csak épp a világ nem ismeri fel ezeket a megnyilvánulásokat, illetve ha mégis furcsállják, nem tulajdonítanak jelentőséget neki.

Vagyis mondjuk, hasamra ütök, Szabó Olivér használt bugyikat rejteget az ágyneműtartójában. Ha valaki rálel a kincseire, három dolog történhet:

- sikitófrásztkap, megrémül, megijed

- röhög úgy, hogy hempereg a padlón

- kiakad, leül, és elbeszélget Olivérrel, hiszi, hogy minden rendben lesz a megdumázás után.

(A „valaki” lehet itt egy szülő, egy tesó, egy barát, egy haver, bárki.)
Egy viselkedési jel, ami furcsa, eltér a normálistól, mégsem ismerjük fel benne a veszély forrását; szerintem egyébként ez lehetetlen is lenne. Egyrészt a világ nem szakmabéli, másrészt betudjuk valami furcsaságnak. Ha szülő füleli le a bugyi-kollekciót, fennáll az elfogultság lehetősége is, miszerint „jaj, hát olyan rendes gyerek, csak vannak dolgai, oh”

És itt bármi lehet a használt, elcsent, beszerzett bugyi helyén; állatkínzás (hangyák gyújtogatása), kutyakaja evés a budin, homokózótárgyak elcsenése a játszótérről, pírozás, illetve akármi, ami negatívan szokatlan, vagy abszurd.

Aztán ott van az a tény is, hogy melyik gyerek nem eszi meg a virágföldet? :))) Tehát benne van a pakliban az is, hogy tényleg nincs miért félni, nincs ok az aggodalomra, a gyerekek néha valóban követnek el furcsaságokat.

Tehát szerintem a ’jelek’ ott vannak, sokszor a nyílt felszínen, láthatóan, csak nem ismerjük fel a jelentésüket, nem vesszük komolyan, ilyen-olyan-amolyan okokból a létüket – és ez vezet(het) tragédiához. (Egyébként az esetek többségében kiderül, hogy az ilyesféle bűncselekményt elkövetők álltak, vagy állnak klinikai, vagy elmegyógyászati, neurológiai kezelések alatt. Nem törvényszerű, de elég gyakori.) Ezek a jelek – most határon belül maradnék -, például egy ex élettárs, aki azzal zsarolta a babájuk édesanyját, hogy ha nem ő neveli, meg fogja ölni a kicsit. Kis időre tudták eltiltani az apát – talán távoltartással, ami hatvan nap, mindegy is, a jognak is vannak korlátai -, aztán mi történt, mit olvastunk a napilapokban? Ledobta a babát az emeletről…:((( Volt jele az elmebeteg tettnek? Volt. Még sem vette komolyan senki. :(( (És ember, bíra legyen a talpán, aki belelát egy ilyen szörnyeteg fejébe…lehetetlen feladatnak tartom.)
Vagy a pasas, aki úgy képzelte el beszűkült tudatban az öngyilkosságát, hogy halálba vitt magával vagy kétszáz embert, egy teljes repülőnyi utast, személyzettel együtt. (Róla is kiderült utólag, hogy kezelte szakember – jel volt, csak épp nem lehetett olvasni, következtetni belőle.)
És egy utolsó – néhány éve egy példás életet élő családapa, két kis szőke tündért, egy gipszelt lábú feleséget mészárolt le, majd magával többféleképpen akart végezni – a hazai kriminalisztika történelem egyik legdurvább öngyilkosság-gyilkosságaként tartják számon, több helyen ezt olvastam -, egy láncfűrésszel akarta saját magát lefejezni, aztán késsel mellbeszúri…(„Annyira rendes család volt, olyan szolid volt a férfi, senki sem hitte volna, hogy…” klasszik, igaz? Pedig volt jel – szintén járt kezelésekre az apa, arról nem beszélve már-már földöntúli boldogságot posztolgatott a család kifelé a világhálón. Amikor az emberek érzik (!), hogy ez természetellenes, csak nem tudják, mit is látnak tipikus esete. Tehát a jel ott volt – az idill volt valami nagyon sötét rejtegetnivalónak az álcázása -, csak nem ismerjük fel, és szerintem nem is lehet ezeket igazán kezelni, felismerni.

Érted így, hova szeretnék kilyukadni, mi lehet a gond az apró utalásokkal, ahol a főnök a szerző, ő rejti el ezeket (!) az utalásokat, és merre, miért nem működik néhol a karakter? Hm? :))))
Akinek olyan pazarul pörög a klaviatúra a keze alatt, úgy tudja táncba vinni a mondatokat, mint a szél a fák ágait, az ne hátráljon meg. :)))
Igenis képes vagy rá, Danám, bízz már magadban! :)))
Mert én bízom benned. :)))

Az erőszak leírása erős lett, szinte maga alá temeti az egészet, ez adja a hangulatát, de a karakter jellemének ábrázolása nem fér meg ezzel.
Nincs meg az egyensúly – illetve nem oda került szerintem a novella súlypontja, ahova kellett volna, ahova valójában való.

Azt hiszem, legyőzte az ötlet a tudatalattidat. Ezt is ismerem. :))) ;)
Aki fikcióban utazik, azzal elég gyakran megesik. :))))

És még valami, amit fontosnak tartok: tudom, hogy mindig azt mondod, „nemvagyokráképes”, „ennyivanbennem” – szóval azt kérdezném csak, belegondoltál már-e abba, hogy tévedsz? Szóval mi van akkor, ha tévesen ítéled meg magad, a képességeidet, az írásba fektetett energiád, a korlátaidat, a tehetséged mértékét, amit növelni tudsz, amit növelni tudnál?
Komolyan kérdem.

Tudod, régen Ndy…
…Ndy jött, és póker arccal adta a kezünkbe a nagyobbnál-nagyobb sziklatömböket, „Elbírod” felirattal. Tiltakozni lehetett, csak nem volt érdemes. Ugye, Sren? Kentaur? Para? Kelvin? ;) :))) És sokan mások?
Ha lábunk reszketett is, ha majd betojtunk is a súlya alatt, akkor is felemeltük a szikladarabjait, amiket a kezünkbe adott.
Hát ragadd meg azt a sziklát te is – szerintem sokkal erősebb vagy, mint hiszed, szívósabb, mint gondolnád, tulajdonképpen rajtad kívül elmondhatom, hogy sokan hiszünk benned. :)))
Erre gondolj, amikor kitolod azt a sziklát a magasba. :)))
Gondolj azokra a novellákra, ahol már meg is csináltad ezt – csak nem vetted észre. :))) Gondolj a Kísértőre, vagy a Katára, gondolj a tévé-szörnyesre – pengén írni örökké szerintem nem lehet, és nem is kell.

De van az a novella, ahol megéri megragadni, és kitolni néha-néha a sziklát, akkor is, ha remeg a könyék, reszket a comb és sírnak a csípő-csontok. :)))

Hm? :))))

*Egyik kopó, másik eb

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2016-05-31 17:23 Niszel

Specialisan kepzett bortonpschiater se mindig tud megfelelo informaciot adni egy ilyen karakterhez, mint Hank.
Olyan mintha ironk nem tudna eldonteni, hogy beteg-e vagy kegyetlen a ferfi foszereplo.( a vegere felorlodik, alkotonktol megkapja a " jogos buntetest".)

sze, 2016-06-01 03:42 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Nekem tetszett, bár engem nem nehéz megvenni a brutalitással, főleg, ha az kreatívan van előadva :) A leírásokkal egyáltalán nem volt gondom, viszont az elején a "– Még jó, hogy Karennek van kocsija" résszel én is kezdenék valamit, mert tényleg kilóg. Karakteridegennek tűnik, ugyanis ezt leszámítva, Hanknek - amikor épp magában beszél vagy gondolkodik - mindig van egy ízes megjegyzése Karenről. Ezért ebben egyetértek a többiekkel. Nekem nem hiányzott több utalás, az állat tényleg ott van minden emberben, és van, aki képtelen megfékezni, hogy kitörjön. Ha azt a kérdéses részt megoldod az elején, szerintem azzal egyszerre erősíthetnéd Hank jellemét és szórhatnál el még egy kis utalást, így talán megoldódna a probléma.

"– Magamra hagytál! – ismételte meg a szörnyű látomás" - mesélőként nevezed látomásnak, a végét ismerve ez nem biztos, hogy helyes.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

sze, 2016-06-01 16:00 Dana

Dana képe

Sziasztok! Köszönöm mindenkinek a hozzászólást, és ígérem, átgondolok mindent, reagálok mindenre, de két olyan napon vagyok túl, hogy bizonyos pillanatokban már azt sem tudtam, kihez milyen nyelven szóljak. A holnapi is hasonló lesz, de már szerencsére magyarul.
LOVE&PEACE

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen