Testvérek

Figyelem! A következő írás csak 18 éven felülieknek ajánlott!

 

A házban mindenki lábujjhegyen járt; a gyász komor csendjét csak a rokonok és ismerősök részvevő mormolása, és az elsőszülött lányát vesztett anya hisztérikus zokogása törte meg. Ági nem sírt. Lehajtott fejjel, némán ült szülei közt egy kényelmetlen, támlátlan széken. Mindahányszor valaki odalépett hozzájuk, hogy fojtott hangon kifejezze együttérzését, apja, a gondos szülő szerepében tetszelegve, féltőn átkarolta őt. Ágit a hányinger kerülgette ettől a színjátéktól. Ha nem lett volna kész terve a bosszúra, valószínűleg rég felugrik, hogy véresre karmolja a mellette ülő álszent fasz képét. Így azonban türelmesen várt, hogy a megfelelő időben és helyen ledobhassa magáról a gyászoló húg ráosztott szerepét. 

 

„Jó testvérek!” – mondogatta az anyjuk, ha szóba került, hogy jön ki egymással első, illetve második házasságából született lánya. Ági és Kriszti, ha hallották, egymásra mosolyogtak: magukra nem csupán testvérekként, de igaz barátokként gondoltak. A köztük lévő négy év korkülönbség nem gátolta őket abban, hogy közös programokat szervezzenek, esténként órákon át pusmogjanak fiúkról, könyvekről és filmekről, vagy hogy véd- és dacszövetséget alkossanak mindazok ellen, akik a gimiben megpróbálták ellehetetleníteni őket.

A köztük lévő harmonikus kapcsolat minden átmenet, és látszólag különösebb ok nélkül szakadt meg. Ági értetlenül, sőt riadtan figyelte a testvére viselkedésében végbemenő változásokat. Amellett, hogy Kriszti zárkózott lett és szótlan, az arca beesett, a szeme alatt sötét karikák tűntek fel, és többé nem mosolygott. Korábban hibátlan megjelenése is gyökeres változáson ment át: hosszú, fényes haja ápolatlan, fakó csomókban tapadt a fejéhez, makulátlan bőrét gyulladt, gennyező pattanások hada lepte el, telt ajka elkeskenyedett és kicserepesedett. Ráadásul egyre több időt töltött bezárkózva a szobájában, és ha mégis kijött, remegő kézzel, kapkodva tette a dolgát, a tekintete pedig úgy ugrált ide-oda, mint a csapdába esett állaté. Ági próbált közeledni hozzá, ám vagy a hallgatás falába ütközött, vagy – és ez volt a ritkább – Kriszti egyszerűen rámordult, hogy hagyja békén.  

Ez egészen múlt péntek reggelig így ment, amikor Ági a rádióból áradó kellemes slágerzene helyett anyja tébolyodott sikoltozására ébredt. A többnyire összefüggéstelen visításból csak egyetlen ismétlődő mondatot értett meg: „Jaj, Krisztikém, jaj, mit tettél?!”. Ági a szemét dörgölve, szívében egyre növekvő félelemmel botorkált az ablakhoz. Mire kinézett, nővére összezúzott testét már beemelték egy fekete műanyagzsákba. Hogy tragédia történt, arról csak egy sötét vértócsa és néhány megrepedt kőlap, meg persze anyjuk eszeveszett sikoltozása árulkodott.    

 

Öngyilkosság. Ezt állapította meg a rendőrség. A nyomozást gyorsan lezárták, az újságok – az ügyvédjük közbenjárására – semmit nem írtak az esetről. Anyjuk a tragédiát követő napokat ágyban fekve, altatók és nyugtatók jótékony kábulatában töltötte. Apja a legszokatlanabb órákban hagyta el a házat, és amikor hazajött, áradt belőle az olcsó viszki bűze. Az alkalmazottak mind olyan arccal tették a dolgukat, mintha legalábbis az ő gyerekük halt volna meg.

Ágival senki nem törődött. Többnyire étlen-szomjan bolyongott a hatalmas házban, és annyit sírt, hogy végül már csak valami nyöszörgés-félére futotta az erejéből. Sokszor megállt nővére egykori szobájának ajtaja előtt is, keze már mozdult a kilincs felé... – de végül nem nyitott be. Magában úgy vélte, az üres szoba látványa beláthatatlan következményekkel járna józan eszére nézve.

Egy délután, két nappal a temetés előtt aztán az apja meglátta az ajtó előtt álldogálni, kezében nővére fotójával. A férfi a dolgozószobájából fordult a folyosóra, majd rogyadozó léptekkel, jobbjával a falnak támaszkodva megindult felé. Közben folyamatosan motyogott.

– M-majd én... Majd én m-megtanítalak... M-majd én! Majd én megmutatom neked! Te kis lotyó... Velem aztán n-nem baszhatsz ki! V-velem n-nem... N-nem!

Az utolsó szavakat szinte kiáltotta, s miközben tovább vonszolta magát előre, üveget szorongató baljával vádlón Ágira mutatott.

– Apa, én csak... Kriszti, ő...  – A kislány el akarta mondani, mennyire fáj neki a testvére halála, mennyire magára maradt a gyászában. Titkon azt remélte, ha a gyógyszerek jótékony tudatlanságot hozó kábulatába veszett anyjánál nem is, de legalább mindig higgadt, mindig tekintélyparancsoló apjánál vigaszra lelhet. Ám a felé közeledő torzonborz, villogó szemű jelenéstől, mely inkább emlékeztette holmi bolondokházából szabadult, iszákos félnótásra, mint az apjára, semmi jóra nem számíthatott. A szívére azelőtt sosem érzett, bénító rémület telepedett.

– Apa! Én vagyok az: Ági! – nyögte ki nagy nehezen, kezét kérlelőn a botladozó alak felé emelve. Már csak alig néhány méter választotta el őket egymástól. A férfi szeme vérben forgott, borostás állán nyálfonat himbálódzott, és csak az egyik lábán viselt papucsot.

– Majd én megnevellek, te kis lotyó! – kiáltotta, miközben tovább közelített. Üveget tartó balját magasan a feje fölé emelte, mintha lesújtani készülne. – Én engedelmességre neveltem a lányaimat!

Ági még egy pillanatig tehetetlenül és értetlenül bámulta az apját, aztán lerázva magáról a rémület bénító béklyóit, nekiiramodott a lépcső irányába. A férfi nem üldözte. Ahogy a halott lány szobája elé ért, mintha elbizonytalanodott volna: léptei előbb meglassultak, majd meg is állt. Összefüggéstelen motyogása hol felerősödött, hol elhalkult. Jobb kezével össze-vissza hadonászott, a balt, benne az üveggel, előre-hátra himbálta. Szája sarkából vérpatak csordult, rózsaszínre festve az állán csüggő nyálfonatot. Üveges tekintete a semmibe meredt.

Még jóval az után is, hogy Ági már szobája biztos menedékében, a kulcsra zárt ajtó mögött kuporgott a földön, apja még mindig ott állt a folyosón, elveszve a téboly ködében.

 

Ági a történtekre másnap kora reggel, néhány órával a temetés előtt kapott magyarázatot. Az álmatlanul áthánykolódott éjszaka után úgy döntött, bemerészkedik Kriszti szobájába. Félelmét háttérbe szorította a gondolat, hogy odabent magyarázatra lelhet nemcsak nővére váratlan öngyilkosságára, hanem apja különös viselkedésére is.  

Eleinte csak ült az ágyon megilletődve és nézelődött. Kezében Kriszti üvegszemű plüssmackóját forgatta. A jól ismert tárgyak, bútorok valahogy megváltoztak, sőt az egész szoba valahogy más lett. Repedésekre, feslésekre, kopásokra figyelt fel mindenütt, mintha gazdájuk halálával a tárgyak is pusztulásnak indultak volna. A falat körben bekeretezett fotók borították: Kriszti a barátnőivel, Kriszti a lovával, Kriszti Ágival, Kriszti az anyjával, Kriszti fürdőruhában, síoverállban, kosztümben, elsőáldozóként. Arcának vidámsága tettetetnek, mosolya hamisnak tűnt a szoba nyomasztó légkörében. A kislány lehajtotta a fejét.

– Teddy, miért...? – suttogta csüggedten a mackónak.

Az némán, bamba pofával bámult vissza rá. Nem tudott válaszokat. Üvegszemének tompa csillogása a vadászaton elejtett rókát idézte emlékezetébe, melynek semmibe meredő tekintetét már elködösítette a halál. Kriszti szeme is ilyen volt; ennyire értelmetlen, ennyire halott... – sziszegte egy gonosz hang az elméje mélyén. A következő pillanatban túlontúl élénk fantáziája máris elévarázsolta a pillanatot, ahogy nővére összezúzott testét felemelik a földről: karja élettelenül csügg, épen maradt jobb szeme kifejezéstelenül mered ki vérmocskos arcából....

– Elég! – kiáltotta Ági dühödten, és elhajította a mackót. Az panaszos nyekkenéssel landolt a sarokban. Nem érdekelte, megvolt a maga baja. Hogy kiverje a fejéből halott nővére gondolatát, felállt, és odasétált a fésülködő asztalhoz, melyen ott sorakoztak nővére parfümös üvegcséi, szemfestékes dobozai, kenőcsös tégelyei, és egyéb szépítkező szerei. Ági szinte magánkívül, egyesével simította végig őket – legutoljára azt az antik hajkefét, amivel maga is számtalanszor fésülte ki esténként testvére derékig érő, aranyszőke haját.

Abban a pillanatban, ahogy ujjai hozzáértek az elefántcsontból faragott nyélhez, tiszta, csengő hangon valaki azt mondta:  

– Koporsóba zárva fekszem némán,, szépségem férgek martaléka! Annyira, de annyira fázom! Elemészt a hideg! Az ő hibája, csak az övé!

A hang, amelyben Ági nyomban felismerte a testvére hangját, mintha csak a háta mögül szólt volna. A kislány a rémülettől hevesen dobogó szívvel pördült meg a tengelye körül: biztosra vette, hogy Kriszti feltámadt holtából, s most mögötte áll. Ám hiába vette apróra szemügyre a szoba minden zegzugát, csak a mackó meredt rá a sarokból, üvegszemében ki nem mondott vádakkal. Ági karja csupa lúdbőr lett, tarkóján égnek meredtek az apró pihék. Megijedt, de közel sem annyira mint az várható lett volna. Egy perc sem telt bele és szíve ismét rendes ütemben vert, izmai ellazultak.

Az igazat megvallva: számított valami ilyesmire. Amióta Krisztivel tavaly nyáron rábukkantak azokra az émelyítően dohszagú, sárgult lapú könyvekre nagyanyjuk ódon házának pincéjében, nemcsak hitte, hanem biztosan tudta is: szellemek, démonok és ehhez hasonlók márpedig léteznek! Azokban a könyvekben olyasfajta titkokról és praktikákról írtak, amelyeket a legtöbben egy félőrült elme fantáziálásának véltek volna – ők azonban nem. Az utasításokat követve egészen különös dolgokat, fantasztikus és hátborzongató dolgokat vittek véghez együtt.

Ági vett egy mély levegőt és tett egy lépést a szoba belseje felé.

– Ki az, drágám, kinek a hibája? – kérdezte lágyan. Figyelmesen hallgatózott, egyetlen szót sem akart elmulasztani. Biztosra vette, hogy halott testvére azért szólítja a túlvilágról, mert valami fontosat akar közölni vele.

Ám a válasz egyáltalán nem olyan formában érkezett, mint amire a kislány számított: egyszerre kivágódott az ajtó és besétált rajta az apja. Ági első reakciója az ijedtség volt: még élénken élt benne a tegnap este emléke. Kezét önkéntelenül is a szeme elé kapta, és nyöszörögve nekihátrált a széknek a háta mögött.

– Mit tettél, lányom? – Apja hangja komor volt, ugyanakkor szemrehányó és szomorkás is. Ági hirtelen gyerek volt megint, aki rossz fát tett a tűzre: szemére tapasztott tenyere alól forró könnyek buggyantak elő és gördültek az álla irányába, gerince ívben megfeszült, ahogy próbált minél messzebb kerülni apja haragja elől. Ám hiába várta az ütéseket, azok csak nem jöttek. Helyette fojtott mormolást hallatszott a szoba belseje felől.

Ági tétován leengedte a kezét. Először a nővérét látta meg: hátát a falnak vetve, épen és egészségesen kuporgott az ágyon. Ugyanazt a lötyögős melegítőnadrágot és valaha kék, mára azonban szürkére fakult köntöst viselte, mint a halálát megelőző este.

– Ne... Ne bánts, kérlek... Kérlek! – könyörgött elcsukló hangon valakinek, aki a baldachinos ágy vaskos oszlopának támaszkodva állt hanyagul zsebre dugott kézzel. Az illető sötét árnyéka az előtte kuporgó lány nyúzott arcára vetült. Áginak egy dokumentumfilm jutott eszébe: a királytigris figyelte így halálra vált prédáját, mielőtt lecsapott volna. Bár háttal állt, Ági tudta, hogy az apja az: neki rimánkodik Kriszti.

A férfi kurta nevetéssel felelt a könyörgésre. Aztán egy lépéssel előreszökkent, a vállánál fogva durván felrántotta a lányt az ágyról, majd annak minden tiltakozása ellenére szájon csókolta. Kriszti szeme hatalmasra kerekedett, torkából fuldokló hang tört fel. Próbálta eltolni magától nevelőapját, ám az két fejjel magasabb és vagy ötven kilóval nehezebb lévén könnyedén fölébe kerekedett. Bal karján kidagadtak az izmok, ahogy az ágyhoz szegezte az egyre vergődő lányt, jobb keze könnyű vászonnadrágja sliccénél motozott. A következő pillanatban Ági még látta, ahogy apja szétfeszíti nővére combjait és kíméletlenül belé hatol, aztán lehunyta a szemét és a fülére szorította a kezét, hogy ne hallja apja elfojtott, állatias zihálását és testvére fuldokló könyörgését.

 

Valamivel később hűvös légáramlat csapta meg Ági arcát. Kinyitotta a szemét és körülnézett. Apja kitárta a nagy, kétszárnyú ablakot, és most ott állt, épp cigarettát kotorva elő a zsebéből. A kislány elbűvölten figyelte hanyag eleganciáját, mellyel kivett egy szálat az aranyozott tárcából, majd néhányszor az ablakpárkányhoz koppintotta, hogy a dohány megfelelően összetömörödjék. Hogy alig néhány perccel korábban mit művelt, arról csak kitűrt inge árulkodott. Miután rágyújtott, anélkül, hogy megfordult volna, megjegyezte:

– Tudom, hogy élvezted! Forró vagy és készséges, mint a legjobb lotyók...

Hogy másnap reggel nem a férfi élettelen testét emelték be a fekete zsákba, nem sokon múlt: Kriszti nesztelenül és gyorsan ugrott elő az árnyékból, egyenest neki kéjes elégedettséggel pöfékelő nevelőapjának. Ócska köpenye szárnyként lebegett mögötte, szemében gyilkos tűz izzott. Ám hiába érte váratlanul a támadás, a férfinak sikerült hihetetlen reflexszel megkapaszkodnia, így Kriszti eredeti szándékával ellentétben nem zuhant ki az ablakon, csak megtántorodott. Egy pillanatig ott egyensúlyoztak mindketten, mint egy furcsa jégtáncospár: Kriszti arcába hulló hajjal, az erőlködéstől lihegve feszült nevelőapja hátának, az pedig két kézzel markolta az ablakpárkányt, és azon igyekezett, hogy minél távolabb kerüljön az alattuk tátongó mélységtől. Cigarettája még ekkor is ott fityegett a szája sarkában. Ági ökölbe szorított kézzel szurkolt a nővérének, körmei fájdalmasan vájódtak a tenyerébe.

Sajnos azonban az első sikertelen próbálkozást nem követhetette újabb: a férfi erőt gyűjtött, majd szinte játszi könnyedséggel ellökte magát az ablaktól, megpördült a saját tengelye körül, és lerázta magáról nevelt lányát. Az botladozva, hadonászva próbálta visszanyerni egyensúlyát, de végül csak azért nem esett el, mert a férfi az utolsó pillanatban utánanyúlt és a csuklójánál fogva durván magához rántotta.

– Azt hitted, elbánhatsz velem?! Te kis kurva... – mormolta, és csavart egyet a lány törékeny csuklóján. Kriszti összegörnyedt, szinte térdre kényszerült a fájdalomtól, mégsem adta fel a küzdelmet: ebben a kicsavarodott, fájdalmas pózban is képes volt felvetni a fejét és azt sziszegni: – Mindent elmondok a rendőröknek, te mocskos, perverz állat!

Szavai egy csapásra lehervasztották a férfi arcáról a diadalittas vigyort; kifejezéstelen tekintettel, töprengve nézett farkasszemet fogadott lányával, akit továbbra is alárendelt pozícióba kényszerített azzal, hogy markának szorításán szemernyit sem lazított. Sokáig álltak így; Ági úgy vélte, vagy öt perc is eltelhetett. A hallban az állóóra elütötte az éjfélt; bús kongása úgy kúszott fel a lépcsőkön és szivárgott be a csukott ajtó alatti résen, mint valami nagyon távoli, gyászos jajgatás. Mintha csak valamiféle jel lett volna, a férfi erre felrántotta Krisztit a földről, és néhány pillanatig közvetlen közelről bámult az arcába, csodálkozva, mintha először látná. Aztán elmosolyodott – Áginak végigfutott a hátán a hideg –, egészen közel vonta magához a lányt, és puszit nyomott a homlokára.

– Csak magadnak köszönheted! – mormolta lágyan, aztán ellépett tőle az ellenkező irányba, miközben nagyot taszított rajta.

Krisztinek még sikoltani sem volt ideje – vagy talán nem is akart –, csak hátratántorodott, neki egyenesen az ablakpárkánynak, aztán átbucskázott rajta. Tompa, kísérteties puffanás jelezte, mikor ért földet.

Ági csak akkor rohant ki a szobából, amikor az apja, mint aki jól végezte dolgát, cigaretta után kezdett kotorászni a zsebében.

 

Aznap, néhány órával később, amikor anyjuk hangos zokogásának kíséretében Kriszti hófehér koporsóját leengedték a földbe, Ági már tudta: bosszút fog állni. Mire a délután rendezett halotti torra is sor került, már azt is tudta, hogyan.

A pincében talált könyvek közt volt egy – furcsa, száraz tapintású, sötétbarna kötésén nem volt felirat, csak néhány gyanús színű, alaktalan folt –, mely pontosan leírta a teendőket. Két hetet várt a telihold miatt. A szertartást pontban éjfélkor kezdte. Addigra a hatalmas, sárgás színű hold hasa a park fáit súrolta. Félhalkan mormolta a teendőket; az elmúlt napokban annyit tanulmányozta, hogy betéve tudta a szertartás egész menetét.

Előbb fekete színű, vaskos viaszgyertyákat gyújtott, szám szerint négyet – egyet-egyet minden égtájhoz –, majd vízzel teli, öblös kristálypoharat állított mind mellé. A gyertyák alkotta képzeletbeli négyszög középpontjába egy fényesre dörgölt rézüstöt állított, majd elővette a szobája padlója alatti titkos rekeszben rejtegetett naplóját, abból pedig nővére egy hajfürtjét.

Évek óta ott őrizgette, amióta egyszer Kriszti úgy döntött, megszabadul tekintélyes hajkoronájától, melynek mindenki a csodájára járt. Szerencsére az első nyisszantás után elállt a tervétől, de a tincset Ági elrakta, hátha a későbbiekben emlékeztetnie kell nővérét az esetre. Végül nem lett rá szükség, vagy legalábbis nem olyan célból, mint azt a kislány feltételezte.

Mindezt azalatt gondolta végig, hogy a tincset a rézüstbe dobta, és egy hosszú gyufa segítségével meggyújtotta. A haj sercegve, füstölve lobbant lángra. A szobában gyomorforgató bűz kezdett terjengeni. A kislány nem törődött a szaggal, hanem az ablakpárkányról leemelt cserépből földet szórt köralakban a gyertyák köré.

A fekete, nyirkos föld Kriszti sírjáról származott, Ági hajnalban osont ki a házból, hogy egy kis lapát és vödör segítségével megszerezze a szükséges mennyiséget. A földet átmenetileg egy cserépbe tette az ablakpárkányára. Ha bárki látta, azt hihette, biológia órára csíráztat búzát, vagy hasonlót. A sóval, ami a második körhöz kellett, kívül a földes körön, kevesebb gondja volt: egyszerűen elvett egyet a tálalószekrényről és köténye zsebében a szobájába csempészte.

Hogy a körökkel végzett, odakuporodott a műve mellé, és kántálni kezdte azt az ősi varázsigét, mellyel – legalábbis a könyv ígérete szerint – visszahozhatta az élők közé a testvérét. Ahogy kiejtette a különös hangzású szavakat, torka kiszáradt, hangja varjúkárogáshoz vált hasonlóvá. Szemét marta a még mindig parázsló hajtincsből áradó bűzös füst. Mikor az utolsó szót is kimondta, elfújta a gyertyát. Sötétség borult a szobára, a hold elé felhő kúszott. Az éjszaka csendjét csak a ház megszokott zörejei – recsegés, az állóóra ketyegése – törték meg. Ági a falnak döntötte a fejét, lehunyta a szemét és várt.

 

Keleten már rózsaszínre színezte az ég alját a kelő nap, mikor Ági megébredt furcsa, sötét árnyakkal teli álmából. Odakintről nyikorgás és puffanások – fáradt, nehézkes léptek – zaja szűrődött a szobába. Valaki járt a lépcsőn!

– Hát kezdődik... – suttogta Ági az éjszakai szertartás maradványaira meredve. Óvatosan, hogy nehogy zajt csapjon, feltápászkodott, megnyújtóztatta elgémberedett tagjait, majd az ajtóhoz osont, és résnyire nyitva kilesett rajta.

A látogatót, amely a korai órán megtisztelte a házat, a lépcső tetején állt; enyhén dülöngélő alakját, akárcsak valami dívát a színpadon, megvilágította a felkelő nap fénye. Kriszti volt az, vagy legalábbis valami, ami halványan emlékeztetett rá. A halál rövid idő alatt is alapos munkát végzett: Áginak a szájára kellett tapasztania a kezét, hogy ne nyögjön fel sírból kikelt testvére láttán.

A fiatal lányt hófehér báli ruhájában temették el, amely most lucskosan tapadt a testére. A hajába font virágok fonnyadásnak indultak, egyik cipőjét elhagyta. Ági tudta, hogy több órán dolgoztak az arcán, hogy eltüntessék a nagy erejű becsapódás nyomait, s míg a ravatalon úgy tűnt, mintha Kriszti csak aludna, most határozottan halottnak tűnt. Olyan halottnak, aki erőszakos véget ért. A puffadás következtében felfeslett öltések mentén a hús több helyütt kitüremkedett; a sebekből ragacsos, barnás lé szivárgott. Sminkje, mellyel a véraláfutásokat és zúzódásokat próbálták elrejteni, elfolyt és szétkenődött. Hamuszürke bőrét fekete foltok lepték el. Bal szeme helyén sötét üreg ásított, épen maradt jobb szeme a folyosót pásztázta, mintha keresne valamit. Amikor végül rábukkant arra a valamire, a torkából mély, artikulálatlan gurgulázás tört elő, majd lassú, csosszanó léptekkel megindult a folyosó vége felé. Ági, aki még a lélegzetét is visszafojtotta, mikor halott testvére elhaladt mellette, csak akkor követte, mikor meghallotta szülei hálószobaajtajának halk nyikordulását. Akkor kicsusszant a rothadás bűzétől terhes folyosóra, és lábujjhegyen testvére nyomába eredt.

Mire odaért és belesett az ajtón, Kriszti már a széles franciaágy mellett állt. Anyjuk az ágy túlsó felén feküdt kitakarózva, az éjjeliszekrényen égve hagyott lámpa fényétől szemvédő maszk óvta. Keskeny mellkasa alig látszott emelkedni és süllyedni a hímzett hálóingben. Bal kezében nyitott orvosságos üvegcsét szorongatott; a pirulák egy része szétszóródva hevert a vastag, puha szőnyegen. Apja szintén a hátán feküdt, két karja szorosan a teste mellett. Lefekvés előtt nem bajlódott pizsamával: a mellkasa közepéig felhúzott takaró láttatni engedte az izmos felsőtestét borító göndör, őszes szőrzetet. Nyitott szájjal, reszelős horkolással vette a levegőt; az arca békés volt és nyugodt.  Ági keze ökölbe szorult tehetetlenségében: legszívesebben berohant volna, hogy szétverje apja álszent pofáját. Csak azért nem tette, mert tudta, bizonyítékok híján ő húzná a rövidebbet. Krisztinek azonban nem voltak ilyenfajta aggályai: töprengő arckifejezéssel, lassan előrehajolt, és elfeketedett ajkát gyilkosa szájára tapasztotta.

Ági hallotta, ahogy a férfi felhördül; látta, ahogy mindkét karja a magasba lendül, aztán tépni-szaggatni kezdi a rémet, mely megfosztotta őt az éltető levegőtől. Ám ereje, amellyel rongybabaként dobálhatta őt, míg élt, halálában kevésnek bizonyult: Kriszti könnyedén lenyomva tartotta az ágyon megtermett nevelőapját. Azt azonban egyáltalán nem olyan fából faragták, hogy ilyen könnyen feladja a küzdelmet: jobb keze máris az éjjeli szekrényen tapogatózott alkalmas fegyver után. Amikor aztán ráakadt az ott felejtett, félig kiürült italos palackra, szorosan megmarkolva a nyakát a magasba emelte, hogy lesújtson vele támadója fejére.

– Kriszti, vigyázz! – kiáltotta Ági. – Az üveg!

Halott testvére groteszknek tűnő gyorsasággal fordította féloldalt a fejét, épen maradt szemét a rejtekéből előlépő Ágira szegezve. Épp abban a pillanatban, amikor az üveg lesújtott a koponyájára, amely nagy reccsenéssel behorpadt, a lány vigyorra húzta rothadó ajkát. Ági elborzadva látta, hogy üresen ásító szemgödréből apró fehér férgek vonaglanak elő, és pottyannak tekeregve a dekoltázsára.

– Nem árthat nekem – recsegte nem evilági hangon a halott. Anyjuk kásás motyogással átfordult a másik oldalára, összébb húzta magát vastag takarója alatt, aztán zavartalanul aludt tovább.

– Ágikám, kislányom! Segíts! – sikoltotta kétségbeesetten az apja, aki eközben ülésbe tornázta fel magát. Arcán halálos rettegés ült. Ági látta, hogy összepisálta magát: pizsamaalsóján nagy, nedves folt terjengett. A szobát megtöltő rothadásszag keveredett a vizelet szúrós szagával. Az üveg, amelynek nem vette hasznát, ernyedt kezéből kihullva, tompa puffanással landolt a földön.  

– Nem tehetem – suttogta a lány farkasszemet nézve az apjával. – Ezt érdemled azért, amit vele műveltél...

A halott, mintha csak megerősítené a szavait, rekedten felkacagott, aztán figyelmét ismét nevelőapja felé fordította. Szája elnyílt, mellkasából szinte kéjes mormogás tört elő. A rothadó húsdarab, amely előbukkant elfeketedett ajkai közül, hosszú volt és groteszk módon tekergett ide-oda, mint egy csáp. A férfi sikoltva belemarkolt nevelt lánya karjába, amely továbbra is mozdulatlanságra kényszerítve az ágyhoz szegezte őt, ám mindössze azt érte el, hogy a hamuszürke bőrből lemállott, és a kezében maradt egy darab. Egy pillanatig megrettenve bámulta a rothadó cafatot, majd tekintete a fölé magasodó lényre vándorolt. Kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de hang nem jött ki a torkán. Szeme kiguvadt az üregéből, ahogy Kriszti nyelve lágyan megérintette az arcát. Egész testében reszketett; Ági az ajtóban is hallotta, ahogy fogai egymáshoz koccannak. Ahogy az a csápszerű dolog becsusszant apja szájába, Ági borzongva összefonta maga előtt a karját és kifordult a szobából. A többire nem volt kíváncsi. A szakadó hús émelyítő cuppogása, a sikolyok és hörgés a szobájáig kísérték, s még akkor is hallotta őket, mikor bebújt az ágyába és a fejére húzta a párnáját. Olyan volt, mintha a fejében szóltak volna. Halkan, mintegy magának, egy kis dalt kezdett dúdolni, amit még gyerekkorukban találtak ki Krisztivel. Ettől a hangok elcsendesültek. Ági lehunyta a szemét és megpróbált elaludni. Remélte, hogy mire megébred, odafent véget ér minden.

 

Álomtalan, nyugtalan szendergéséből a bűz verte fel. A szobája napfényben fürdött, ám az ocsmány szagot, amely mindenütt terjengett, a résnyire nyitott ablakon át beömlő tavaszi levegő sem tudta eloszlatni. Testén megmagyarázhatatlan remegés lett úrrá, haja hideg verejtéktől nedvesen tapadt a fejére. Óvatosan, centiről centire araszolva fordult az oldalára, hogy szemügyre vehesse a szobát – és egyenest testvére eltorzult, felpüffedt arcába bámult! Kriszti ott feküdt mellett az ágyban!

– Térj vissza! Térj vissza a sírba dolgod végeztével! – sikoltotta a kislány. Két karját védekezőn kapta maga elé.

Kriszti megrázta a fejét. Szemüregéből férgek pottyantak a szaténágyneműre, aztán veszett araszolással megindultak Ági felé, aki visítva próbált hátrálni. A rém könnyed mozdulattal utánanyúlt, elkapta a csuklóját, és hiába kapálódzott, magához rántotta.

– Még nem végeztem! – recsegte. A szájából fekete, rossz szagú lé fröcsögött, ahogy beszélt. A bomlás bűze úgy borult rájuk, mint az üvegharang. Ági öklendezett. A szeméből patakzó könnyek elhomályosították a látását. A torkából szűkölő hang tört fel.

– A-apa v-volt! Ő tette! É-én... – dadogta. A szem továbbra is könyörtelenül bámulta, a szorítás a csuklóján cseppet sem enyhült. Ági hirtelen erőt vett magán.

– Én csak segítettem, hogy bosszút állhass! – sikította.

Testvére arca eltorzult a gyűlölettől.

– Téged akart megbaszni! – rikoltotta. – A te nevedet nyögte, mikor elélvezett! A te pinádra vágyott, de mivel azt nem kaphatta meg, engem kúrt meg! Helyetted szenvedtem!

Ági elgyengült, testéből kifutott minden erő. Képtelen volt gondolkodni, képtelen volt cselekedni. Szinte fel sem fogta, amit hallott.

Amikor aztán halott testvére csápszerű nyelve előbukkant a szájából és tapogatózva megindult felé, szeme fennakadt, és tudata végre eltűnt abban a jótékony sötétségben, amelyet ájulásnak hívnak.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2012-11-17 15:16 Blade

Blade képe

Hosszú sztori, sok "csúnya" elemmel, a horrorrajongók biztosan örülni fognak. A 18-as karikát azért kiteszem az elejére.

szo, 2012-11-17 18:52 DannyKay

DannyKay képe

Fúúújjjjj... de király! :D

***

"Yeah, being an asshole is not illegal" - American Horror Story

szo, 2012-11-17 19:23 Dana

Dana képe

Köszönöm!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2012-11-18 04:33 DannyKay

DannyKay képe

Na, miután elmúlt a varázs, átolvastam még egyszer.

"makulátlan bőrét gyulladt, gennyező pattanások hada lepte el" - lehet, hogy rosszul tudom, de szerintem a gennyezőbe dukálna egy d

"A többnyire összefüggéstelen visításból csak egyetlen ismétlődő mondatot értett meg: „Jaj, Krisztikém, jaj, mit tettél?!”." - ez nekem valamiért annyira irreális, szerintem egy anya amikor megtalálja a halott lányát, akkora sokkot kap, hogy örül, ha abba tudja hagyni a sikoltozást, nemhogy értelmes (főleg rögtön öngyilkosságra gyanakodó) mondatokat ki tudjon nyögni

"Öngyilkosság. Ezt állapította meg a rendőrség." - szerintem ennyire nem kell tördelni, egy "Öngyilkosság, ezt állapította meg a rendőrség." tökéletesen megteszi, de ez csak vélemény

"áradt belőle az olcsó viszki bűze." - hát ez itt nem túl bjutifúl

"Sokszor megállt nővére egykori szobájának ajtaja előtt is, keze már mozdult a kilincs felé... – de végül nem nyitott be. " - nem értem, miért kell oda az a - a ... után, meg nekem valamiért úgy olvastatja magát, hogy az elején sokszor, de aztán már csak egyszeri alkalomról lenne szó, és ez így zavaró

"Egy délután, két nappal a temetés előtt" - először csak egy, aztán meg pontosan két nappal a temetés előtt... remélem érted, mire célzok :)

"A férfi a dolgozószobájából fordult a folyosóra, majd rogyadozó léptekkel, jobbjával a falnak támaszkodva megindult felé. Közben folyamatosan motyogott." - itt is össze lehet szerintem venni a két mondatot, felesleges azt a három szót külön pakolni, úgyis egybe tartoznak az előzővel

"ha a gyógyszerek jótékony tudatlanságot hozó kábulatába veszett anyjánál nem is" - itt ez egy kicsit túl van írva, megakasztja az olvasót

"tekintélyparancsoló apjánál vigaszra", "mint az apjára" - szóismétlés, és a másodikat nyugodtan el lehet hagyni, anélkül is értelmes a mondat

"Én vagyok az: Ági!" - talán inkább "Én vagyok az... Ági!", de kettőspontot semmiképp se, nagyon kilóg onnan

"léptei előbb meglassultak, majd meg is állt." - hülyén hangzik ez a meglassultak, meg aztán alanyváltás is van, ami szintén zavaró

"Nem tudott válaszokat." - ez olyan magyartalannak tűnik, szerintem vagy nem tudott válaszolni, vagy nem tudta a válaszokat

"Üvegszemének tompa csillogása a vadászaton elejtett rókát idézte emlékezetébe" - mármint kinek is az emlékezetébe, a mackóéba? :) van egy alanyváltás a két mondat között

"Az utasításokat követve egészen különös dolgokat, fantasztikus és hátborzongató dolgokat vittek véghez együtt." - nem tudom, hogy hangsúlyozás-e, hogy még egyszer dolog, nekem inkább zavaró

"Ági vett egy mély levegőt és tett egy lépést a szoba belseje felé.", "egyszerre kivágódott az ajtó és besétált rajta az apja." - vessző, vessző

"A következő pillanatban Ági még látta, ahogy apja szétfeszíti nővére combjait és kíméletlenül belé hatol, aztán lehunyta a szemét és a fülére szorította a kezét, hogy ne hallja apja elfojtott, állatias zihálását és testvére fuldokló könyörgését." - vessző, vessző, vessző, nomeg szóismétlés is, ráadásul mondaton belül háromszor

"Kinyitotta a szemét és körülnézett." - vessző

Az apja rágyújt, aztán amikor ki akarják lökni, még pont te írod, hogy ottmarad a szájában, azután semmi jel arról, hogy kiesett volna, mégis miután kilöki a lányt, újra rágyújt. Csak nekem furcsa?

Nem tudom, hogy ez konkrét ismereteken alapul-e, de nem értem, hogy minek kell a sókör. A só tudtommal csak a szellemektől véd, nem segít feltámasztásban, de lehet, hogy az én ismereteim végesek, kérlek, javíts ki, ha így van.

Először négy gyertya van, aztán csak elfújja a "gyertyát", mire sötétség borul a szobára.

"A látogatót, amely a korai órán megtisztelte a házat, a lépcső tetején állt;" - itt van egy elütés

"Ági tudta, hogy több órán dolgoztak az arcán" - itt meg kimaradt egy kötőszó, gondolom "át" vagy "keresztül", vagy esetleg elütés és "órát"

"Ám ereje, amellyel rongybabaként dobálhatta őt, míg élt, halálában kevésnek bizonyult" - ez egy kicsit zavaros, rendesen megakasztott

Az anya először kitakarózva fekszik, aztán jobban összehúzza magát a vaskos takaró alatt.

Basszus, amúgy rohadt nehéz hibákat összeszedni... jön egy izgisebb rész, aztán három perc után veszem észre, hogy visszamentem olvasóba :D

***

"Yeah, being an asshole is not illegal" - American Horror Story

v, 2012-11-18 10:43 Könyvsárkány

Könyvsárkány képe

Helló!

Jöttem elolvasni az írásodat. Ha esetleg valami olyant emelnék ki, ami korábban már ki lett, elnézést érte, nem akartam, hogy befolyásoljanak a hozzászólások az olvasást illetően.

„és ismerősök részvevő mormolása” Nem tudnám megmondani, mivel lehetne esetleg helyettesíteni. Kipróbáltam úgy, hogy közben eltelt egy éjszaka, de így is megakaszt a részvevő szó.

„A köztük lévő négy év”, „A köztük lévő harmonikus kapcsolat”, szerintem itt még kellően közel vannak egymáshoz, hogy szóismétlés gyanúja fennálljon.

„Mire kinézett, nővére összezúzott testét már beemelték egy fekete műanyagzsákba” Itt szerintem a hullazsák túl korai. Persze le lehet futni azt a kört, hogy ki vette észre először a holttestet. Ha az anya, és lerohant, meglátta, jajveszékelt, felriasztotta Ágit. De hogy kerültek ide a mentők és a rendőrök, hogy beemeljék egy hullazsákba? Vagy valamelyik szolga vette észre, és először hívta a mentőket, rendőröket, és utána ébresztette a háziakat? Akkor Ági miért nem a szirénára ébredt fel? De lehet, ez csak az én kuszaságom.

„olcsó viszki bűze.” erre itt inkább rákérdeznék egy erre járó szerkesztőt: melyik a jobb változat? Így fonetikusan kiírva, vagy a Whiskey/Whisky? Tudom, a vodkát sem cirill betűkkel írjuk ki, szóval ezt inkább megkérdezem.

„hogy végül már csak valami nyöszörgés-félére” nem tudom, de nekem egy picit soknak tűnik itt a: „hogy végül már csak valami”.

„léptei előbb meglassultak, majd meg is állt” Itt két dolog: a meglassultak számomra zavaróan hat. A másik, de ebben nem vagyok biztos: itt kicsit úgy hat, mintha a léptein lenne az alany, hiszen az lassult le, utána pedig írod, hogy meg is állt, de azt az emberre érted, nem pedig a lábaira.

„zárva fekszem némán,, szépségem férgek martaléka! Annyira” itt két vessző van a szépségem előtt.

„magát az ablaktól, megpördült a saját tengelye körül” kicsit korábban már írtad egyszer ezt a szófordulatot.

Egy apró dolog, nem vagyok szakértő, csak filmbeli emlékeim vannak, de egész jól el lehet különíteni azt, hogy valaki leugrott, vagy segítettek rajta. Szóval, ha ilyen szemmel nézem, picit sántít a történet. Persze, lehet mondani, hogy nem végeztek a rend éber őrei alapos munkát, és csak gyorsan le akarták tudni, de ugye ez (eddig) nincs beleírva.

„volt és nyugodt. Ági keze” Nem tudom, lehet itt a feltöltésnél csúszott be, de itt egy dupla szóköz van.

„hogy összepisálta magát” szerintem ide nyugodtan mehetne az összehúgyozta magát. Az elején sem finomkodtál és írtál álszent pöcsöt.

Az utolsó előtti harmadik bekezdésben a durva szavak kicsit kiütnek a szövegből, de hát azt egy halott mondja, szóval tőlük bármi kitelik.

Az utolsó mondatrész nekem nem teljesen tetszett, de az csak az én ízlésem lehet. Nem az ájulással van problémám, csak a megfogalmazással.

A szövegben többször előfordulnak ilyenek, hogy: „bezárkózva”, „támaszkodva”, emelve”, „lenyomva”. Vannak közöttük olyanok, amikre én azt mondom, el kellene gondolkodnom rajta, lehet-e máshogy megfogalmazni. Viszont, egyszer azt olvastam/hallottam valakitől, hogy elegánsabb ezeket kerülni. Ezt szeretném megkérdezni, ha erre jár egy szerkesztő, hogy jól emlékszem-e erre, vagy maradhatnak, és csak az olvasó egyedi ízlése határozza meg, hogy tetszik neki, vagy sem?

Magáról a történetről: szerintem olyan tábortűz mellett mesélős rémtörténet. Azokat meg én személy szerint kedvelem. Az apa tette az számomra már az elején nyilvánvaló volt, de utána nem gondolkodtam, hogy vajh’ mi lesz a befejezése, hiszen lekötött. A szertartást leíró rész is tetszetős volt, külön pont, hogy nem egy ötágú csillagot festett fel.

Szóval, összességében ennyi.

S.

v, 2012-11-18 16:40 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Az erre járó szerkesztő.

A whisky/whiskey (eskü, sosem tudtam, melyik, melyik, meg kellett nézni a Wikin, hogy az első a skót/kanadai, a második az ír/amerikai... ezek a nüanszok...) tekintetében vegyes a kép. Van ugyebár a szabály, hogy köznyelvbe átvett szót magyar helyesírás kiejtés szerint írja - szóval viszki. De itt talán érvényesül a hagyomány elve, hogy whisk(e)y. A vodkát amúgy nem is írhatnánk cirill betűkkel, minben eltérő ábécé-rendet a latin betűs írás magyar alakjára kell hozni (ezért van mindenféle vacakolás a kínai nevekkel, hogy azokat az eredeti kínai írás szerint kell átírni, nem a magyar kiejtés szerint, eltűntek a cs-k, bejöttek az x-ek). A net nem segít, se whisk(e)y, se wiszki, se viszki (mindenre gondoltam), a Wikit meg nem tekintjük autentikus forrásnak, ha van más (szép tudományos gyakorlat). Jelen esetben nincs ellenkező találat, whisk(e)y (a régi Akh. szerint is, de az meg ugye régi). Ilyenkor kéne, hogy a magyarhelyesiras.hu segítsen, de csak nem. Legyünk hagyománytisztelőek, akkor mindenki tudja, miről van szó.

A határozói melléknevek (-va, -ve, -ván, -vén). Az irodalmi gyakorlatban (hejj, de szép kifejezés, szóval az általános írástechnikai izékben ezt szokták írni) jobb szeretjük az igét a melléknév helyett, mivel erősebb. Vö.:
"Felmenve (mi több: felmenvén!) a lépcsőn furcsa zajokra lett figyelmes."
"Felment a lépcsőn: furcsa zajokra lett figyelmes."
Van persze stílusbéli különbség, de a második erősebb, nagyobb a hangsúly az igén, hiszen... hiszen ige. (Állítmány. Mindenképpen jobban kiugrik a szövegből, mint egy határozó.) Nem mindenhol kell, de agyonhatározózni a szöveget rossz ötlet, mivel elveszik az ereje, elvesznek az állítmányok a határozók tengerében. Ezért szokás javasolni, hogy amit lehet, igével fejezzünk ki, a határozói mellékneveket meg hanyagoljuk. (Illetve a sok határozói melléknév vicces dallamot csempész egy írásba, főleg, hogy kötöttebb a szórend is, ezért gyakoribb a gondolatritmikus mondatszerkesztés. Ha mondjuk minden kommentár -va/-ve végződésű, egy idő után az olvasó elkezdi kántálni, nem fog odafigyelni a kommentárokra olvasáskor, így elsikkadhat fontos információ. Egyébként is, fontos infót igével emeljünk ki.)

Az erre járó szerkesztő most megy arra járni.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2012-11-18 23:27 Liliana

Liliana képe

Erre járó szakmabeli:
A hordóban érlelve nemesített gabonapálinka Nagy-Britanniában és Kanadában whisky, míg az Egyesült Államokban és Írországban whiskey.

Annyira szeretnék belemenni, szóval megteszem, Dana bocsánat a kiselőadásként, az írásod is górcső alá kerül nálam a napokban!

A skót whisky füstös ízű az árpaszárításnál használatos különleges tőzegtől, eredetileg malátázott árpából főzték. Míg a mostanság divatos, úgynevezett grain whisky-t kukoricából készítik, ez amolyan ízetlen. Ha a skótot meg a graint gabonapálinkát összekeverik, abból lesz egy markáns, jellegzetes ízű blended whisky, vagyis a Scotch nevezetű ital. (Pl.: Sétáló Jóska, Ballentines)

Az ír whiskey árpából, búzából, rozsból vagy zabból készülnek. Itt semmi füstölés, szárítás, viszont a hordókat különböző eljárással kezelik, így például a fából kicsapódott "karamell" ad egy karakteres ízt az egyébként lágy ízű italnak. (Pl.: Jamesons)

Az amcsi whiskey-k meg amolyan amcsik, na. A Bourbon döntő többségben kukoricából készül, de az ízét az égetett hordótól kapja. (Jim Beam) A Rye-t meg rozsból főzik, így fűszeresebb, mint korábban említett amerikai társa. (Jim Beam Rye) A blended kifejezés meg vagy többféle whiskey-t takar, vagy semleges gabonaszesszel feldúsított whiskey takar. (Seagram’s 7 Crown)

Na, meg ott a kanadai whiskey: kukorica, rozs és búza keverékéből készül, ennek ellenére általában csak egyszerűen Rye-nak nevezik. Könnyed lágysága miatt koktélalkotóelem elsősorban. Pl.: Crown Royal, Canadian Mist, Black Velvet

Villámtanfolyam vége
Még egyszer bocsánat!

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

h, 2012-11-19 04:33 Dana

Dana képe

:-)

És egy magyar novellában hogyan írnád le: viszki, whiskey, whisky?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2012-11-19 10:02 Liliana

Liliana képe

Mondjuk erre én azt mondom, hogy a Philipet sem írod Filipnek, röhögjön ki, aki akar, de ha a novella teljesen magyar közegben játszódik (mint a föntebbi, ha jól látom), akkor nálam a viszki maradhat - nem tudom 100%-ig, hogy az említett esetben érvényes-e a hagyomány elve vagy sem, de nem támadnám meg az írót érte, magyarok vagyunk, írjunk magyarul -, de minden más esetben attól függ, milyen környezetben mozog az írás. Ha, pl.: kihangsúlyozod, hogy a whisky-nek füstös íze van, akkor az bizony whisky, de ha az íreknél vagyunk ott whiskey-ről beszélünk. :)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

h, 2019-10-28 07:57 Andrew_D

Andrew_D képe

Leslie L. Lawrence-t ajánlom, ott mindig Whisky-t vedelnek, :D bár már nem emlékszem, hogy is írja le, de majd megnézem. :)

h, 2019-10-28 08:10 Andrew_D

Andrew_D képe

"Olyan szomjúság gyötört, amelyre csak egy whisky lehet a gyógyír. Vagy minimum kettő." Részlet Laci Bácsi könyvéből. :)
Ragozása:
whiskyt, whiskyben, whiskys üveg stb.

v, 2012-11-18 21:30 Dana

Dana képe

Javítgatnék - csak éppen a szerkesztés fül hiányzik... :-(

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2012-11-20 13:44 Kelvin

Kelvin képe

Nem tudom, mit gondoljak róla. A szellemes vízió túl hosszú volt, a lány reakciója csekély, a horror része jó, de szerintem egy csepp feszültség sincs benne. Az idézés, a túlvilág majdnem mellékes, az anyja sem ébred fel a mészárlásra, pedig ahhoz azért komoly dolgokat kell bevenni. Az apja egyszer felül, aztán írod, hogy továbbra is az ágyhoz szegezi a zombi-lány.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

k, 2012-11-20 14:02 Dana

Dana képe

Köszönöm, hogy átrágtad magad rajta, és sajnálom, ha nem tetszett.

Sajnos javítani továbbra sem tudok, mert akármilyen böngészővel nézem is: nincs szerkesztés fül.

(Igaz, chrome-mal nem próbáltam, mert olyanom nincs.)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2012-11-20 14:04 Kelvin

Kelvin képe

Azért nincs, mert Blade belenyúlt. Én is jártam már így.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2012-12-20 23:05 Liliana

Liliana képe

Kicsit megkésve ugyan, de itten vagyok, ahogy megígértem:

Ági próbált közeledni hozzá, ám vagy a hallgatás falába ütközött, vagy – és ez volt a ritkább – Kriszti egyszerűen rámordult, hogy hagyja békén. – én a helyedben megcserélném így: vagy egyszerűen rámordult, hogy hagyja békén, vagy – és ez volt a gyakoribb – a hallgatás falába ütközött. Nekem így hangsúlyosabbnak tűnik
Ágival senki nem törődött. - Ágival senki sem törődött. Vagy Ágival nem törődött senki.
– Apa! Én vagyok az: Ági!  - nekem azt mondták anno, hogy párbeszédekben ne használjak kettőspontot, ha nagyobb szünetet akarok jelezni, akkor pontosvessző ajánlott
Ági még egy pillanatig tehetetlenül és értetlenül bámulta az apját, aztán lerázva magáról a rémület bénító béklyóit, nekiiramodott a lépcső irányába. - a nekiiramodott szóból arra asszociáltam, hogy az apjának ment neki, ez csak nálam van így?
és amikor hazajött, áradt belőle az olcsó viszki bűze – nem a helyesírásba akarok belekötni, inkább csak amolyan megjegyzésként mondanám, hogy a magyarok gyakrabban részegek pálinkától, mint olcsó viszkitől
Eleinte csak ült az ágyon megilletődve és nézelődött. - és előtt vessző
Ági vett egy mély levegőt és tett egy lépést a szoba belseje felé. - itt is vessző az és elé
Ám a válasz egyáltalán nem olyan formában érkezett, mint amire a kislány számított: egyszerre kivágódott az ajtó és besétált rajta az apja. - miért lett kislány belőle?
szemére tapasztott tenyere alól forró könnyek buggyantak elő és gördültek az álla irányába, gerince ívben megfeszült, ahogy próbált minél messzebb kerülni apja haragja elől – és előtt vessző
Bár háttal állt, Ági tudta, hogy az apja az: neki rimánkodik Kriszti. - hogy az apjának rimánkodik Kriszti
Ági még látta, ahogy apja szétfeszíti nővére combjait és kíméletlenül belé hatol, aztán lehunyta a szemét és a fülére szorította a kezét, hogy ne hallja apja elfojtott, állatias zihálását és testvére fuldokló könyörgését. - és-és-és
Az botladozva, hadonászva próbálta visszanyerni egyensúlyát, de végül csak azért nem esett el, mert a férfi az utolsó pillanatban utánanyúlt és a csuklójánál fogva durván magához rántotta. - és előtt vessző
A hallban az állóóra elütötte az éjfélt; bús kongása úgy kúszott fel a lépcsőkön és szivárgott be a csukott ajtó alatti résen, mint valami nagyon távoli, gyászos jajgatás. - és előtt vessző
A sóval, ami a második körhöz kellett, kívül a földes körön, kevesebb gondja volt: egyszerűen elvett egyet a tálalószekrényről és köténye zsebében a szobájába csempészte. - és előtt vessző, ez úgy látom típushiba nálad, felsorolásnál meg halmozott mondatrésznél nem kell vessző, minden más esetben kell (ez a gyakoribb)
Ági borzongva összefonta maga előtt a karját és kifordult a szobából. - itt is kell vessző az és elé
A szakadó hús émelyítő cuppogása, a sikolyok és hörgés a szobájáig kísérték, s még akkor is hallotta őket, mikor bebújt az ágyába és a fejére húzta a párnáját. - az első ésnél nem kell, de a másodiknál kell a vessző
Ági lehunyta a szemét és megpróbált elaludni - vessző
Amikor aztán halott testvére csápszerű nyelve előbukkant a szájából és tapogatózva megindult felé, szeme fennakadt, és tudata végre eltűnt abban a jótékony sötétségben, amelyet ájulásnak hívnak. - a másik és elé is kell a vessző

A leíró részek jók, átjött a hangulat, bár egy kis pörgést hiányoltam, mert így kommótosnak tűnik a sztori. Itt-ott akadtak apró túlzások, néhol túlzásba estél pl. a látomásnál, de ahol kicsit több idő kellett volna ott elsietted pl. ahol megidézte a tesóját. Az anyját életben hagyta? Az is hibás volt nem, hiszen ő „vitte oda” a nevelőapucit. A stílusod jó, tetszik a mesélőkéd, de egy kis kakaót adj még hozzá és az írás is jó lesz.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

sze, 2013-02-13 07:31 Dana

Dana képe

Köszi, bár javítani nem tudom :-), mert nem tudok belenyúlni.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen