Anatómia

Nem ficánkolt sokat, egyszerűen elaludt, vonásai kisimultak, mintha a halál karmai között meglelte volna a lelki békéjét. Gyönyörű volt, akár egy hibátlan, makulátlan vászon − és csak rám várt.

A kés már-már gyengéden siklott a mellkasába; fülemet betöltötte a szétnyíló bőr, izom és hús szimfóniája. Felnyitottam, mint egy titkokkal teli könyvet, lapjai a vörös ezer árnyalatában pompáztak. Naplemente; tulipánokkal és pipacsokkal teli mező; rózsakert; gyertyaláng; őszi erdő mélyén ólálkodó róka. Szinte láttam magam előtt a festményt, amin mindent a vér színe uralt.

Ujjaim ide-oda csúszkáltak a testében; síkos szervei egyfolytában kisiklottak a kezeim közül, mint megannyi fürge halacska. Mindet kifogtam. A májat, a gyomrot, az epehólyagot, a két kis vesét, a beleket. Elvágtam mindent, ami egykor egy élő és lélegző emberhez kötötte őket. A szívet és a tüdőt hagytam utoljára.

Megfordítottam, hogy a vászon másik feléhez is hozzáférjek. Késemet végighúztam a gerinc két oldalán, eltávolítottam a bőrt és az izmokat, egyedül a csont érdekelt, a csigolyaoszlop és a bordakosár. Tudtam, hol kell nyomást gyakorolnom rá; a reccsenés elégedett félmosolyt csalt a szám sarkába.

A félkész művet egy fához erősítettem, a hátrafelé meredő bordák úgy szorították a vékony törzset, akár ragadozó állkapcsa a prédát; a beleket kötélként használtam. Kezem remegett az izgalomtól.

Semmit nem dobtam el, a belsőségek elfoglalták méltó helyüket. A szívet az ég felé nyújtózó két tenyér ölelésében hagytam, a májból ördögszarvakat formáltam, a tüdőből szárnyat hajtogattam. Az Achilles-ínt elmetszve levágtam a lábfejeket, az épülő szövetek képét felidézve magzatformát faragtam belőlük, majd a hasüregbe helyeztem őket. Lassan testet öltött az álmom, a jelenés, ami a maga egyszerűségével is rejtélyek tucatjait hívta elő.

Az arcot nem bántottam. Azt akartam, hogy felismerjék a lányt, aki képes volt megérteni a művészetemet.

− A Biblia hazudik − suttogtam a vásznam fülébe. − Az ember gyenge, nem arra született, hogy uralja a világot. Nincs Isten, nincs Sátán… Mindez csak a fejünkben létezik. Mi magunk teremtettük a sötétséget és a fényt, egyszerre vagyunk angyalok és démonok… Téged teszlek meg prófétának! Neked hinni fognak. − Gyengéd csókot leheltem a jéghideg, csinos arcra. − Te vagy az üzenet, ami felnyitja majd a hitetetlenek szemét… Te vagy az én kézjegyem…

2.333335
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2.3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2014-04-26 15:26 Sren

Sren képe

A végén szerintem teljesen felesleges a dőlt betűs „csattanó”. Pont elég „szaftos” maga a leírás, ehhez száraz, közönyös lezárás dukálna, különben túl sok a jóból.

Átraktalak Horror-kategóriába, nem feltétlen egyéni indíttatásból, de könyörgöm: kiskorúak, romantikusabb alkatúak is böngészhetnek itt, és ha valaki tényleg Gondolatokra számít – lelkizős, naplós, filozofikus stb műre – annak biz’ hideg zuhany (és a Karc elleni elítélő morcogás lehetősége) lehet, ha belecsöppen egy komplett őrült elméjébe. Tök ügyi vagy, de értsd meg: a helytelen kategória-választással magát az oldalt is blamálhatod. Kicsit több felelősségérzetet.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2014-04-27 11:02 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Igazából azért döntöttem a Gondolatok mellett, mert nem éreztem... történetnek ezt a kis szösszenetet. Bocsánatot kérek. :)

Annak a lezárásnak oka volt. Ismered a Hannibal című sorozatot? Nem olyan kultikusan zseniális, mint a filmek, de nekem nagy kedvencem. Mint ilyen, álmodhatok vele. Az Anatómia egy ilyen álom feldolgozása, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy odabiggyesszem a végére ezt a mondatot, ami időről időre előkerül a sorozatban; ha működik az ihlet, azt bele kell szőnöm az írásba. Legközelebb valószínűleg diszkrétebben teszem.

Próbálom megérezni, mikor sok, előbb-utóbb sikerülni fog.
Nem tudom, nálad jót vagy rosszat jelent-e a "szaftos" leírás, én dicséretnek vettem. ;)

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

v, 2014-04-27 12:42 Sren

Sren képe

Hogyne ismerném, sőt, imádom. Kicsikét elfogult is vagyok Lecter doktorral szemben (bár ez attól is lehet, hogy Sir Hopkins zseniálisan hozza a karaktert).
Nem dicséret volt. Maradjunk a fenti példánál. Harris úgy hoz ki ebből a sajátos elmeállapotból mindent, hogy nem szaftozik, nem úszik leírásokban, vérben, mindenféle löttyben, és nem, vagy csak nagyon pici kontrasztot teremt azzal, hogy a karaktereinek elmebajos hányada imádja, művészinek látja a gyilkosságot. Az író minden erőlködés, csúnyálkodás és szépítgetés, színezgetés nélkül, egyszerűen, természetesnek hatóan képezi le mindezt, mégis átjön - állítom, jobban, mint bárhogy másként jönne.
De nem azért mondom ám, hogy most már ez a mérce, és nem szabad másképp írni. Marhaság. Te pedig azt mondod, próbálod eltalálni a mértéket. Ez elég. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2014-04-26 15:52 Howel

5

Szia!

Nekem mindegy, melyik kategóriában van.

Mindig is borzongással töltöttek el az ilyen dolgok.
Nem nagyon szoktam csillagozni, mert nem merek, de ez Howel szerint megérdemel egy ötöst.

A végére valóban nem kellene a dőlt betű, Srennek igaza van (mikor nincs?). Elég szaftos volt a leírás.

-------------------------------------

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

szo, 2014-04-26 20:13 Frostler (nem ellenőrzött)

Szia!

Nagyon jól, hatásosan írtad le az eseményeket, egyedül a végső konklúzió volt számomra kicsit furcsa, vagy inkább úgy mondanám, túlságosan direkt. Ettől függetlenül nagyon sötét hangulatot sikerült megütnöd.