Rövid pórázon

 A sikátor mocskában kúszó fiú nem lehetett több tizenkét évesnél, a szemében ülő félelem azonban jóval többnek láttatta őt a koránál. Arca beesett és ápolatlan volt, bőrét több helyen kiütések és apróbb sebhelyek tarkították, némelyik már elfertőződött, ahogy koszos körmeivel vakargatta a viszkető pontokat. Elveszetten csúszott előre a saras macskaköveken, térde és tenyere már vörösen égett a horzsolásoktól. Gyomra hangosan megkordult, mire vékony karját a hasához szorította.

A fiú megpróbálta észrevétlenül megigazítani a nyelőcsövét szorító bőrszíjat, de a következő pillanatban az oldalába nyilalló éles fájdalomtól összerogyott. Zihálva, nyöszörögve feküdt a jéghideg földön, miközben az elegáns, makulátlan fekete cipők koppanásait hallgatta. A lábbelik besétáltak a látóterébe, ő azonban nem mert felnézni.

− Megmondtam, hogy meg ne próbálj elszökni − figyelmeztette egy kellemes baritonhang − egy hang, amit ő egyáltalán nem talált sem kellemesnek, sem lágynak. Továbbra is makacsul a bal cipő orrára meredt. Hirtelen valami kemény nyomódott a torkának, a sétapálca, ami már annyi kék-zöld foltot hagyott a testén, most arra kényszerítette, hogy felemelje a fejét.

Az elegáns, hűvös arc most sem árult el semmit gazdája gondolataiból, de a sötétszürke, már-már fekete grafitszempár dühösen villant rá. A fiú újra a földet fürkészte, mert eszébe jutott az első alkalom, amikor a férfi megverte: azt mondta, egy szolga nem nézhet az ura szemébe, az tiszteletlenség.

− Jó fiú... Most kelj fel! Nincs időm veled foglalkozni, késésben vagyunk.

Ó, igen. Már ezt is számtalanszor hallotta. Ő minden körülmények között az utolsó volt, minden fontosabbnak bizonyult nála.

Sziszegve újra négykézlábra állt, majd a sétapálca határozott nógatására elindult. A rettegés és a fenyítések engedelmessé tették, így szó nélkül kúszott tovább, pedig legszívesebben felkelt volna, hogy remegő karjának utolsó erejével megüsse a férfit − mégsem tette. Úgy érezte magát, mint egy agymosott kutya, aki nem kérdőjelezi meg a parancsot, vidoran lógó nyelvvel sétál a biztos halálba is. Leszámítva, hogy a fiú nem túláradó örömében pihentette a nyelvét a száján kívül.

Ahogy haladtak előre a szűk, sötét sikátorban, a hullaszag, ami mindvégig ott ült a repedésekben, érezhetően erősödött. A fal mentén olykor felbukkant egy-egy jól megtermett patkány, némelyiknek véres volt a pofája a nemrég befejezett vacsorától. Éhesen méregették a fiút, de nem mentek közelebb, már az árnyszerű férfi jelenléte is elijesztette őket, inkább halkan továbbsurrantak.

Végre elértek a zsákutcához, ahová igyekeztek. A magasra nyúló barikád előtt nagy fémkonténerek álltak, feketén ásítozó szájuk tetemek bűzét árasztotta magából. A bal szélső tárolóból tompa zaj hallatszott ki, hús, izmok és inak szakadásának nesze töltötte meg a fülüket. A fiú összerázkódott, kis öklét a szájába gyömöszölte, hogy ne ordítson fel a félelemtől, a férfi azonban csak lehunyta a szemét, ajkai torz mosolyra húzódtak.

A zörgés abbamaradt, a konténer belsejéből ezúttal kaparászás szűrődött ki, a következő pillanatban a tető helyén tátongó nyílásból egy fej bukkant elő. A kreatúra vigyorogva elsöpörte bozontos, zsíros csimbókokban lógó haját az arcából, közben élveteg tekintettel meredt látogatóira.

− Maradt még, ha kérsz − mondta köszönés helyett, pillantása azonban hamar továbbsiklott a reszkető kis alakra. − Bár úgy látom, neked már megvan a vacsorád.

A fiú rémült nyikkanást hallatott, mire a bőrszíj még jobban megszorult a nyakán.

− Emlékeztetnélek, hogy ő a szolgám, nem pedig a főfogás. Nem megenni hoztam el.

− Ez esetben elnézésedet kérem − nyalt végig püffedt, lilás színezetű alsó ajkán a teremtmény. Több figyelmet nem is szentelt a remegő kölyöknek, ehelyett újfent eltűnt a konténer belsejében, majd néhány perc vad surrogást és zörgést követően egy kis csomaggal a kezében tért vissza.

− Bármi fennakadás? − kérdezte a férfi, miközben elégedetten forgatta ide-oda a barna papírba burkolt tárgyat.

− Az égvilágon semmi. A fickók nem fognak beszélni, ha érted, mire gondolok − bökött a dögszagot árasztó fémládák felé.

− Ki küldte őket?

A lény torkából vadállatszerű morgás szökött fel.

− Pontosan az, akire gondolsz. A pókot mindegyiknek belevésték a karjába, mint valami titkos szekta szimbólumát. Némelyik egészen friss seb volt, most már legalább tudjuk, hogy nem szenved hiányt talpnyalókból, akiket elküldhet elintézni a piszkos munkát.

− Rufus mindig is értett az ilyen dolgokhoz. Megbélyegzi a hozzá tartozókat, így kisebb az esélye, hogy bármelyikük is elszökjön. − Alig észrevehetően megborzongott, majd megdörzsölte a vállát, mintha egy rossz emléket próbálna elűzni. − Köszönöm a segítséget, Lance, már egy lépéssel előrébb járunk − süllyesztette a kis csomagot a kabátja belső zsebébe.

− Ilyen szolgáltatásért cserébe ez csak természetes − vigyorgott a rémpofa, élesre csiszolt fogai fenyegetően villantak meg a hold haldokló fényénél.

A férfi felsóhajtott. Évekkel ezelőtt szüksége volt egy hatékony és mindenekelőtt diszkréten intézkedő halálosztóra, a véletlen pedig úgy hozta, hogy belesétált egy ravaszul felállított csapdába − a szó szoros értelmében.

Élete legkényelmetlenebb tizenhat óráját töltötte abban a hálóban, közel s távol mindenütt hullák hevertek körülötte, a rothadás bűzéhez hányás és ürülék aromája keveredett, amitől ő maga is nemegyszer öklendezett. Közvetlenül alatta egy darabjaira szaggatott nő hevert, hasán egy hatalmas vágás éktelenkedett, ami kitűnően látni engedte a szintúgy halott magzatot a méhében.

Az órák éveknek tűntek, míg Lance − ezt a nevet a férfi adta neki − a dögszagot követve rá nem talált, és mivel a tetemfalók hírhedtek a válogatósságukról, kiszabadította a halálsápadt, izzadt embert a hálóból, majd nem zavartatva magát harapnivaló után nézett.

A sokkoló és gyomorforgató élmény csak az első volt a sok közül, az ötödik vagy hatodik alkalommal a teremtmény szélesen vigyorogva megkérdezte tőle, ki akarja ennyire eltenni láb alól. A férfi mindent elmondott neki, ő pedig nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy a szolgálatába áll, mindössze jutányos árat kér cserébe − mi mást, mint ételt?

Azóta számos ellenlábasának nyom nélküli eltűnését és tragikus halálát köszönheti a hullaevőnek, a kis szövetségük mindkettőjük számára kamatozó volt.

− Nem is zavarlak tovább − intett a konténerben álldogáló lénynek, majd a sétapálca határozott bökésével mozgásra bírta a még mindig reszkető fiút, akinek már könnyek csíkozták az arcát. − Jó szórakozást a továbbiakhoz!

A visszaút némaságban telt, csupán a két tenyér és két térd állandó csuszatolását, valamint a fekete cipők visszafogott koppanásait lehetett hallani. Még nagyjából egy óra volt hátra a napfelkeltéig, mikor átlépték a kastély kapuját.

A férfi levette a kabátját, a kis csomagot gondosan a nagy tölgyasztal titkos fiókjába rejtette. Megadta magát a fáradtságnak, mindig kemény arcvonásai most egy picit felengedtek, ahogy helyet foglalt a kedvenc foteljában. Magához intette a kölyköt, lassú mozdulatokkal lecsatolta a nyakáról a bőrövet. Kis szolgája úgy térdelt ott előtte, mint egy elveszett kutyus, ő pedig önkéntelenül nyújtotta felé a kezét, hogy beleborzoljon a hajába. A félelemtől csillogó szempár rángatta vissza a valóságba, és rádöbbent, hogy a fiú azt hitte, meg fogja ütni.

− Mosakodj meg, aztán menj aludni! − mordult rá végül, mire szegény kölyök kezét-lábát törve rohant a kis kuckója felé, hogy eleget tegyen az utasításnak. A kastély egyetlen szegényes, középkori pincére hasonlító részére úgy tekintett, mint az otthonára, egy olyan helyre, ahol többé-kevésbé szabad lehetett. A férfi ide nem jött utána, ha szüksége volt rá, más szolgákat küldött érte.

Ledobálta a ruháit, majd a szakadt pokrócokból álló fekhelye melletti kis tálka koszos, állott vizéből egy keveset magára folyatott. Horzsolásainak, sebeinek jól esett a hideg, és örült annak is, hogy kevésbé érezte magát mocskosnak. Reszketve, meztelenül bújt ágyba, de még egy jó darabig nem tudott elaludni.

Gondolatai egyre csak a férfi körül jártak, akin ennyi idő elteltével sem igazodott ki, hirtelen hangulatváltozásai örökös jelleggel meglepték. A legijesztőbb azonban az volt, hogy amikor az előbb felé nyújtotta a kezét, nem megütni akarta, sokkal inkább úgy tűnt, megsimogatni. Ő pedig semmi másra nem vágyott jobban, mint hozzábújni, a fejét az ölébe hajtani, és úgy maradni estig, amíg újra el kell menniük.

− Ébredj fel, bolond! − suttogta maga elé könnyes szemmel. − Rabszolga vagy! Gyűlölnöd kellene őt, amiért így bánik veled!

Nagyokat szipogva lassan álomba merült. Fogalma sem volt róla, hogy egy árny végig a szobája előtt állt, és természetesen mindent hallott és látott. A férfi töprengve, már-már szeretetteljesen simogatta a kezében nyugvó bőrszíjat, aminek a belső oldalát vérfoltok szennyezték.

− Kellene... − mormolta a sötétségbe. − De nem te vagy az első, akinek ez nem sikerült.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2013-05-03 16:40 craz

craz képe

A fiú megpróbálta észrevétlenül megigazítani a nyelőcsövét szorító bőrszíjat, de a következő pillanatban az oldalába nyilalló éles fájdalomtól összerogyott. / Itt két dolog nem stimmel. Először is a nyelőcső általában az valahol bent van a nyakban, nehéz lenne rá kötni bármit is. Valamint ha valaki kúszik, akkor hogy tud összerogyni?
− Megmondtam, hogy meg ne próbálj elszökni − figyelmeztette egy kellemes baritonhang − egy hang, amit ő egyáltalán nem talált sem kellemesnek, sem lágynak. / Szerintem kéne egy felkiáltójel, meg az utolsó gondolatjel helyett inkább vessző.
Továbbra is makacsul a bal cipő orrára meredt. / A baritonhang?
grafitszempár dühösen villant rá. / Azért ezzel vigyázz, mert a grafit is szén (akárcsak a gyémánt), és ha már villan (Sötét színű dolog hogy villan?), nehogy lángrakapjon. :P (bocs)
azt mondta, egy szolga nem nézhet az ura szemébe / Hogy mi? Nigger a lovon? :O :)
Most akkor négykézlábozik, vagy kúszik? (nem mindegy)
Úgy érezte magát, mint egy agymosott kutya, aki nem kérdőjelezi meg a parancsot, vidoran lógó nyelvvel sétál a biztos halálba is. / Miért kell agymosás? Pár generációnyi felelőtlen kutyaszex is csodákra képes. Lásd a Big Trouble (Totál káosz) házörzőjét! :D (Remélem nincs kutyájuk... Van kutyájuk.) ;)
A bal szélső tárolóból tompa zaj hallatszott ki / ki nem kell
ajkai torz mosolyra húzódtak. / ajka torz mosolyra húzodott
Akad még benne vesszőhiba, meg egy-két furcsa jelző, amikor helyett mikor, újabb bibi a lineáris kohézióval, meg egy-két feles létige.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

p, 2013-05-03 18:34 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

A nyelőcsövére nem kell semmit rákötni, anélkül is szoríthatja. Ha valamit nagyon erősen hurkolsz mondjuk a csuklódra, az akkor is elszorítja az ereidet, ha nem a kis vérszállítókra kötöd. Lehet akkora hatást gyakorolni kint, hogy az belül is érződjön, nemde?
Halászathoz használnak /legalábbis régen használtak/ madarakat is, gyűrűn tettek a torkukra, hogy ne tudják lenyelni a halakat. Ilyen helyzetben mondjuk elképzelhető a mondat, a karikák szorították a nyelőcsövüket, amikor megpróbálták megszerezni maguknak a zsákmányt.

Igaz, a kúszást pontosítanom kellett volna: négykézláb mászkál, akár egy háziállat (többé-kevésbé tényleg az), aztán elhasal. Erre legközelebb figyelek.

Remélem, a grafitba csak hobbiból kötöttél bele, nyilván a szeme színére gondoltam. :D

Az agymosást azért tettem hozzá, mert a legtöbb állat nem olyan megátalkodott, hogy ellenkezés nélkül megteszi, ami fájni fog neki. De lehet egy nagyon elhivatott, vérfertőzésig butított eb is, elismerem.

Furcsa jelző? Például?
Lineáris kohézió alatt pedig mit értesz?

De köszönöm a véleményt, a hozzászólásaid sokszor érdekesebbek, mint maguk a művek. :D

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

p, 2013-05-03 20:31 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Persze, de te azt írtad, a nyelőcsövét szorítja a bőrszíj, nem a torkát. Ergó a nyelőcsövén volt a bőrszíj, hiszen a torkát (a légcsövét, a pajzs- és mellékpajzsmirigyét, a kötőszöveteit, a nyaki vérkeringését, az izmokat és a bőrét) nem szorította. Ha valamit a csuklódra horkolsz, az is a csukldat szorítja, maximum a benne futó ereket is elszorítod. A nyelőcsövet is el lehet szorítani a nyakra tekert bőrszíjjal, persze, de az attól még a torkán marad.
Ha nyilván a szeme színére gondoltál, az nem "grafitszempár", hanem grafit színű szempár. A kékszemű egyedeknek sem tengerszeme van, hanem tengerszín/tengerkék. Tehát jogos, vigyázzon a villanó grafitszempárral, még lángra kap. :)
A lineáris kohézió meg egy remek dolog, bár nem olvastam a művet, craz, mire gondoltál, alles az egész? Lényegében a szövegen belüli grammatikai kapcsolóelemek hálózata. Egyeztetés (mondaton belül és között), aktuális mondattagolás (szórend), utalások rendszere (névmások), hiányosságok, névelők, kötő- és utalószavak rendszere, téma-réma. Címszavakban ez a lineáris kohézió. Hogy épp mivel és hol volt probléma, az más kérdés.

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2013-05-03 20:58 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Azt hiszem, félúton elvesztettem a fonalat, a mai pulcsi befejezetlen marad. Legközelebb csak akkor írok nyelőcsövet, ha valakinek kitépik, a logikai csavarokat majd megpróbálom elkerülni.
Én már találkoztam ilyen fajta szemszínleírással (nem kezdőknél, elismert íróknál), azért írtam így.

A felvilágosítást pedig köszönöm! :) Felteszem, craz olyan hibákra utalt, hogy az előző mondatok alanya tűnik a cselekvőnek az azt követőben is, mert nem tettem utalást a változásra, meg ilyesmik, könnyen előfordulhat.
A szórenddel is akadhattak gondok, mert amikor leírom és átolvasom, tökéletesnek hangzik, csak jóval később jövök rá, hogy ezt és ezt meg kellene cserélni. Ezek a kis apróságok valahogy akkor sem tűnnek fel, mikor hatszázmilliomodjára is végigzongorázok a történeten.

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

cs, 2013-05-09 07:45 Kentaur

Kentaur képe

A grafitszempárral nem értek egyet, mármint a kritikájával. Ez simán egy jó költői kép, teljesen rendben is lehet. Kökényszemű menyecske is van, meg csillagszemű juhász, meg bogárszemű nénike. Én is szeretek érdekes szóalakokat csinálni, főleg színekkel. Óvatosan kell velük bánni, mert ha nem megszokottak, nehezebben fogadják el őket, és itt talán még nincs meg hozzá a gyakorlat, de el kell kezdeni valahol. Az egyedi szóképek jó dolgok! :-)

Amúgy még egy kicsit össze-vissza a dinamika, kifejtetlen a háttérvilág, egy kicsit a karakterek is, de jó, hogy van saját világ egyáltalán, ami kifejtetlen maradhat. Ha a stílus is kiforr hozzá, még jó dolgok is születhetnek ebből.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.