Kinga

 

Kinga

 

A fesztivál második napja. Vagy ki tudja hányadik, a nulladik napok bevezetése óta ezt nem lehet biztosan megállapítani, főleg "fesztivállapotban"* nem. Szól a zene – szinte az összes létező stílusban –, folyik a sör, hatalmas a hangulat. Éjfél felé járunk, telihold van, mi lesz itt még!

Mindenfelé fiatalok sétálnak, mennek valahonnan valahová, nehogy lemaradjanak valamiről. Itt van például Péter és Tamás, a két vidám vidéki srác, akik diákmunkával szedték össze a hetijegyre valót. Ők éppen csajozni indulnak. Talán utoljára...

 

Bulizni akarok! Élni! Szerelemesnek lenni!

Kinga

 

Beszélgetők

 

Árpi boldogan üldögélt az egyik nagy sátorban, úgy érezte, kincset talált. Anyagot gyűjtött blogjához, a varosilegendablog.hu-hoz, a fesztivál soknemzetiségű közönsége pedig kimeríthetetlen forrásnak bizonyult. Mivel angolul és németül is jól beszélt, számos külföldi legendát is megismert, kitalálta, hogy a gyűjtés végén össze fogja hasonlítani őket a magyar történetekkel.

Most éppen kedvenc elfoglaltságának hódolt: nincs is hangulatosabb így éjfél felé mint vagy tíz ismeretlennek kísértethistóriákat mesélni!

 

Ugyanakkor kicsit messzebb

 

A két biztonsági őr a fesztiválozókat figyelve lassan sétált az ösvényen. A karszalagokat ellenőrizték, ma a zöld volt a joker. Meg a lila és persze a piros. Aki másmilyen színű szalagot visel, az itt felejtette magát az előző napról, akinek nincs szalagja, az belógott. Na, őket ki kell rakni.

– Kék! Menjünk! – a magasabbik egy jóval előttük gyalogló lány felé bökött.

Felgyorsították a lépteiket.

– Kék idén még nem is volt!

– Biztosan félretette a kicsike.

Ahogy közeledtek, jobban megnézték a "potyázót": vékony volt, olyan százhatvanöt centiméter magas, csapzott fekete haja a válláig ért.

– Szépen feszül a farmer a seggén!

– De ez a póló! Sing-sing?

– Apám hallgatta állandóan a 90-es években. Retró.

Még pár lépés, és elkapják a kék karszalag tulajdonosát.

– Észrevett! – kiáltott fel a magasabb biztonsági őr.

A lány hátranézett, aztán hirtelen beugrott az ösvény mellett lévő bokrok közé. A két őr utána. Percekig keresték, de nem kapták el.

– Meglógott, bazmeg!

– Hogyan tudott meglépni, itt volt szinte a kezeim között!

– Jelentem.

– Jelentsd!

Az alacsonyabb elővette az adóvevőjét.

– Átlagos, fekete hajú lány, kék karszalaggal, Sing-sing pólóban, valószínűleg belógott. Eltűnt a cserjésben a Duna mellett. Megyünk utána.

– Azonnal gyertek vissza az ösvényre, ne kövessétek!

– Mi?

 

Belógtam? Én? Hiszen én ide tartozom!

Kinga

 

Beszélgetők

 

A közönséget láthatóan érdekelte a korábban elmesélt kísértethistória.

– Árpi, te ezeket gyűjtöd? – kérdezte Lola, aki gót szerelésében, fehér bőrével és fekete szemeivel pont úgy nézett ki, mint az előző történet hősnője.

– Bizony!

– És el is hiszed?

– Hát némelyik elég hihető.

A lány elmosolyodott.

– Tudod, kire emlékeztetsz? Volt egy film, eszméletlenül beszartam tőle. Ott egy csaj gyűjtötte a sztorikat. Utána ha belenéztem a tükörbe, mindig az járt a fejemben, hogy...

Árpi látta a filmet.

– Kampókéz, kampókéz... – kezdte.

– Ki ne mond még egyszer! – sikkantott Lola.

– A fesztivállal kapcsolatban hallottál már valamilyen városi legendát? – kérdezte az Árpi balján ülő negyven körüli tanár külsejű férfi.

– Még semmit, leszámítva a pénzek ellopását.

– Nem hallottál Kingáról? Na akkor figyelj! Még a 90-es években, talán az első fesztiválra ment ki...

 

Biztonsági központ, ugyanekkor

 

– Megint itt van, bazmeg! – csapta le a diszpécser a fejhallgatóját.

Az "éjféli műszak" vezetője nevetve megütögette a vállát.

– Te hiszel benne? Hülye vagy!

– Akármit is mondasz, tavaly is látták, tavalyelőtt is látták, és tudod, mi történt! Ránk hozza a bajt!

– Tavaly semmi sem történt.

– És a srácok, akiket lekötözve vittek el, sokkos állapotban, habzó szájjal?

– Összeszívtak azok mindent! Annyi fehér por volt náluk, hogy kenyeret lehetett volna sütni belőle.

– Talán hülye vagyok, de fő az óvatosság.

Feltette a headsetet, s folytatta a munkáját.

– Fiúk, ne keressétek a lányt, úgysem találjátok meg! Nézzetek szét a legközelebbi sátrak környékén!

– Rendben, mire figyeljünk?

– Suttogásra.

 

Péter és Tamás

 

A srácok aznap már túl voltak néhány koncerten, na meg nem kevés sörön is, amikor észrevettek két kissé becsípett leányzót az egyik büfé előtt, az egyik vörös volt, a másik szőke. Némi megfigyelés után megállapították, hogy valószínűleg egyedül vannak, s megfelelnek az igényeiknek, már ami a külsejüket illeti. Nem is kellett több.

– Sziasztok, leülhetünk? Én Péter vagyok, ez a langaléta pedig Tamás.

– Persze, gyertek! Alexa és Timi. Jé, ittalvós hetijegy? – kérdezte a szőke.

– Az Alföldről jöttünk, itt sátrazunk a fesztivál alatt. Ti hol laktok?

– Pestiek vagyunk, bejárunk. Milyen itt lakni?

– Kaland. Kicsit retkes kaland, de kaland – válaszolta Péter.

Dumáltak a zenekarokról, az egyéb programokról és persze magukról. Sokat nevettek, a srácoknak jó szövegük volt, aranyosak voltak. Később csatlakozott hozzájuk egy magas informatikus fiú, egy gimis pár, s végül egy furcsa, fekete hajú lány, aki csak néha szólalt meg, akkor is alig lehetett érteni a szavait, mert nem volt hangja.

– Bocsi, szétüvöltöttem a torkom tegnap Tankcsapdán – magyarázta suttogva.

 

Olyan cuki aranyos srácok! Meg kell zabálni őket!

Kinga

 

Beszélgetők

 

– Kinga, akinek nincs hangja? – jött a kérdés valakitől a sátor belsejéből.

– Igen, ő lesz az. Valami torokbetegséget kapott el a fesztivál előtt, csak suttogni tudott – folytatta a tanárember. – Te mit hallottál róla?

– Csúnya dolgokat. Állítólag megölték, azóta visszajár a fesztiválra kísérteni. Azt mondják, gyilkolt is, de azt nem hiszi el senki, mert hát itt még nem történt haláleset.

Lola megborzongott, arcát hófehér kezébe temette, megmutatva feketére festett hosszú körmeit, s a rajtuk csillogó aranykereszteket.

– Fiúk, a frászt hozzátok rám -mondta.

Az idősebb férfi kihúzta magát.

– Elmeséljem az egész sztorit, úgy, ahogy én ismerem? Aztán majd egyeztetjük – kérdezte.

– Halljuk! – mondta Árpi, majd beindította a diktafonját.

 

Péter és Tamás

 

Ahogy telt az idő, vagy ahogy fogyott a sör, Tamás egyre több figyelmet szentelt újdonsült suttogó ismerősének. Kinga mindent tudott a fesztiválról és a zenészektől, a legérdekesebb, legbelsőbb információkat is, szinte az első fesztiválig visszamenőleg.

– Sokat kutattam, érdekel a téma. Talán írok belőle egy dolgozatot – magyarázta.

Csak beszélgettek és beszélgettek. A fiút teljesen megbabonázta, hogy a lány elhúzza a kezét, amikor hozzá akar érni, de mégis mosolyog közben, vagy ahogy lesüti a tekintetét egy-egy hosszabb szemezés után. Egyszerűen nem tudta megállapítani, akar-e valamit tőle a csaj, vagy sem. Mert ő akart.

"Ha inna egy kicsit, fel tudna oldódni, de azt mondta, a fránya gyógyszer miatt nem ihat alkoholt" – gondolta a fiú.

Kinga semmit sem ivott, üdítőt sem, s a hídon túli élet is teljesen hidegen hagyta, de Tamás erre túl későn jött rá.

 

Talántalántalán idén végre szereleeem!

Kinga

 

Beszélgetők

 

– Hősnőnk éppen lázadó korszakát élte a 90-es években. Anyuka doktornő, apuka ügyvéd, mindkettő maximalista, nehéz így felnőni, ha valaki táncosnő szeretne lenni. Állítólag egyetemre sem vették fel, szinte menekült a fesztiválra, bulizni, tombolni, pasizni akart, meg akarta találni a saját társaságát, elfelejteni a beképzelt elitgimit. De előtte sajnos elkapott valami vírust, amitől elment a hangja.

Lola megrázta magát.

– Szerencsétlen. Már most sajnálom.

– A lényeg – folytatta a negyvenes férfi – hogy itt volt, bulizott, ismerkedett, de azt hiszem a második éjszaka jött a baj, két fiú képében. Daninak és Janinak hívták őket.

– Esküszöm, ez az első történet, ahol nem nők hozzák a bajt az emberre! – szólt be valaki a társaságból.

 

Tamás

 

Tomi teljesen elveszett, s érezte, hogy ő sem közömbös a furcsa lánynak, mégis majdnem kiköpte a sört meglepetésében, amikor meghallotta a rég várt mondatot:

– Menjünk a sátradba! – kérte suttogva Kinga.

– Beszélgessetek csak nyugodtan – mondta Tomi Péternek, ami azt jelentette: most pár óráig semmi szükség rád.

Különös, a lány nem engedte megfogni a kezét.

 

Igeeen!

Kinga

 

Beszélgetők

 

– Kinga összehaverkodott a két sráccal, buliztak, ahogy azt ilyen helyeken kell, végül a lány a fiúk sátrában kötött ki az egyik fiatalemberrel, Danival. Kinga itt ivott először alkoholt, pedig a gyógyszerére nem kellett volna – folytatta a tanárember.

Lola közbeszólt:

– Az nagyon veszélyes, soha ne tegyétek!

– Innen több verziója van a történetnek. Az egyikben kábultan dulakodott a Danival, a másikban baleset történt, a lényeg, hogy a végén Kinga ott maradt fekve, ájultan, és amikor magához tért, semmijét sem tudta mozgatni. Nyaktól lefelé teljesen lebénult. Megsérült a gerince.

 

Péter

 

Peti egyre sűrűbben nézett az órájára, ment volna aludni, de nem tudta, mi a helyzet a sátorban. Végül döntött: "hazamegy". Vagy húsz percet botladozott félrészegen, mire odatalált. Nem hallott mozgást belülről, felhúzta a zippzárt, benézett, s csak barátját látta.

"Már le is lépett a csaj" – gondolta.

Kezdett volna bemászni a hálózsákjába, amikor Tomi halk suttogására lett figyelmes.

– Menekülj!

 

Tomika, el ne rontsd a játékomat!

Kinga

 

Beszélgetők

 

– A két fiú beijedt.

– Nem csoda, ezért sok-sok év börtön jár – helyeselt Lola.

– Ráadásul Dani bebeszélte Janinak, a másik srácnak, hogy bűnrészesség miatt őt is le fogják csukni. Nem tudták, mitévők legyenek.

– Miért nem hívtak orvost? Talán tudott volna segíteni – okoskodott valaki a közönségből.

– A fiúk orvostanhallgatók voltak. Végzősök. Tudták, mi az ábra.

– Ja!

– Dani teljesen kibukott, a fesztivál hátralévő részét ivással és szívással töltötte, csak néha nézett be a sátorba. Ugyanakkor Jani végig ápolta Kingát, etette, itatta, beszélgetett vele, felelősséggel viseltetett iránta. Különös kapcsolat alakult ki közöttük. Így jutottak el az utolsó nap estéjéig.

 

Péter és Tamás

 

– Mi van? – kérdezte Péter.

De már késő volt, hideg simogatást érzett a gerincén, melyet zsibbadás kísért, még volt annyi ereje, hogy a hátára forduljon, majd elterült a hálózsákján.

Pont a sátor bezippzárazott bejáratára nézett, amikor a semmiből megjelent előtte Kinga.

– Te mikor jöttél be? – kérdezte volna, de csak suttogni tudott.

– Fiúk, csak beszélgetni szeretnék veletek...

 

Legyetek őszinték, én az leszek! És talán, ha a sors úgy akarja...

Kinga

 

Beszélgetők

 

– Mi volt az utolsó estén? – kérdezte Lola.

– Jani és Kinga addigra már nagyon sok időt töltöttek együtt, a fiú mindent tudott a lányról, ismerte az álmait, az életét. Meg akarta menteni, de nem tudta, hogyan. Közben visszatért Dani is, viszonylag józanul, de teljesen tanácstalanul. Úgy gondolta, feladják magukat, s ezt el is mondta barátjának. Jani haladékot kért, visszament a sátorba, hogy beszéljen Kingával. Addigra ért csúcspontjára különös kapcsolatuk, teljesen megbíztak egymásban.

– Hát a faszomnak kellene ilyen kapcsolat! – kiabált be valaki hátulról, de lehurrogták.

Lola idegesen dobolt ujjaival az állán, már nagyon kíváncsi volt.

– Folytasd, folytasd! – noszogatta a mesélőt.

– Jani elmondta Kingának, hogyan döntöttek, és milyen életre számíthat ezek után. A lány sírt, nem akart így élni. Könyörgött a srácnak: ölje meg.

– Jézusom! Mit tett, megölte? – kérdezte Lola borzongva.

– A fiú befogta Kinga orrát és száját, majd végig a szemébe nézett, amíg a tehetetlen testet elhagyta az élet.

Néma csend borult a társaságra.

– Ezután mi történt? – törte meg valaki a hallgatást.

– A fiúk összeszedték minden személyes dolgukat, aztán amikor megbizonyosodtak róla, hogy nincs olyan tárgy, ami alapján azonosítani lehetne őket, kitakarítottak, lemosták a sátrat, aztán ott hagyták, és hazamentek. Az őrök találták meg Kinga testét, miután mindenki kiköltözött a fesztiválról. A rendőrség sohasem kapta el Danit és Janit.

– Csúnya vége lett – mondta a hallgatóság egyik tagja.

– Még nincs vége. Állítólag minden évben láttak egy lányt a 90-es évekbeli ruhában, érvénytelen jeggyel. Mindig ugyanazt a személyleírást adták róla, semmit sem változott 19 év alatt. Sohasem tudták elkapni.

– Tündérmese! – kommentálták hátulról.

– Én is azt hittem, amíg meg nem tudtam, hogy néha előkerülnek halott srácok a fesztivál után – kontrázott a tanárember.

– Ne bassz! A lány öli meg őket? A kísértet hogyan tud gyilkolni, amikor nincs is neki teste?– hitetlenkedett valaki.

– Senki nem tudta, mi történik, amíg tavaly nem találtak két lebénított, megőrült fiút egy sátorban a buli utáni nagytakarításkor. Csak suttogni tudtak. Azt mondták, Kinga tette ezt velük. Megkínozta őket, de a gyilkossághoz már nem volt elég ereje – fejezte be a történetet a negyvenes férfi.

– Tehát ha a sátrak között járva suttogást hallunk, akkor valószínűleg két srác haldoklik valahol mellettünk? – kérdezte Árpi.

– Csesszétek meg! Mostantól végig a suttogásra fogok figyelni. Elkúrtátok a fesztiválomat! – csattant fel Lola.

– Nyugi, ez csak legenda! Tündérmese. Mint a Hófehérke – csitította Árpi.

– Vagy a Kampókéz – szólt be valaki hátulról.

– Hülye!

– Mit mond a legenda, mit csináljunk, ha megtaláljuk őket? – érdeklődött a gót lány.

– Nem mond semmit. Teljesen tőled függ.

– Mi függ tőlem? Orvost, rendőrt hívok, ez a dolog rendje – válaszolt Lola felháborodottan.

– Akkor a fiúk túlélik. Életük végéig egy elmegyógyintézetbe lesznek bezárva, bénán, nyomorékon, agyalágyultan, kiszolgáltatottan és rettegve. A nagy kérdés: ezt akarod? Vagy esetleg...

– A kurva anyátokat! – a síkideg Lola kiszaladt a sátorból.

A 40 körüli, tanár külsejű férfi felállt, megmozgatta elmerevedett tagjait.

– Bocs srácok, mennem kell – szabadkozott.

Otthagyta a társaságot, elindult a Duna felé. Amikor kiért a partra, keresett egy követ, hogy ráüljön. Várt.

Várta a lányt.

El fog jönni, hiszen a létező legszorosabb érzelmi kötelék feszült köztük.

– Jani? – suttogta valaki a háta mögül.

– Én vagyok – válaszolta, és megfordult.

Kinga állt mögötte, fekete haja kócos volt, arca fehér, kék szemeiben különös derű. Test vagy csak jelenés? A férfi nem tudta, sohasem merte megérinteni.

– Öregszel, tanár bácsi. Én viszont nem – kezdte vidáman a kísértet.

– Tudjuk az okát.

– Tényleg, végül miért is nem lettél orvos? Úgy emlékszem, nem sok hiányzott hozzá. De hagyjuk, képzeld, lehet, hogy szerelmes vagyok! – bökte ki a jelenés.

A férfi nagyot sóhajtott, tudta, mit jelent ez, megtörtént már nemegyszer...

– Kinga, miért csináltad?

– Tetszettek. Cukik voltak, pont mint ti. Aranyosak.

– Te pedig megnyomorítottad őket, és beszélsz nekik éjszakákon át! Megint nekem kell majd végeznem a szerencsétlenekkel!

– Ez a büntetésed, amiért megöltél engem. A tavalyiakkal nem is végeztél. Most is élnek, bénán, nyomorékon, agyalágyultan, kiszolgáltatottan és rettegve. Ágyhoz szíjazva szenvednek életük végéig, mert te nem ölted meg őket. Gondolsz rájuk esténként?

– Baszd meg, Kinga! Meddig csinálod még ezt?

– Amíg meg nem ölöd Danit. Vagy el nem hozod ide, hogy én végezzek vele.

– Sohasem fog idejönni, nem hülye! Legalább azt mondd meg, az idei áldozataidat hol keressem!

– De hát még alig beszélgettem velük! Tudod, mit szeretnék, olyan őszinte, tiszta beszélgetéseket, amilyenek köztünk voltak! Talán ha megismerem őket, beléjük szeretek, úgy, mint ahogy régen beléd! Érezni akarom megint, ahogy két lélek egyesül!

– Megnyomorítottad őket, tönkretetted az életüket, most pedig szerelmet vársz? Hülye vagy, bazmeg! Te vagy a világ leghülyébb kísértete!

Kinga megvonta a vállát.

– Holnap talán megmondom, hol vannak. Vagy holnapután. Addig figyeld a suttogást! – mondta a jelenés, aztán eltűnt a bokrok között.

– Figyeld a suttogást! Faszom!

"Nincs mit tenni" – gondolta a férfi. Felállt a kőről, s elindult megkeresni egy sátrat, benne a két nyomorék, mostanára minden bizonnyal megbomlott agyú fiúval, akiknek megváltás lesz a halál.

Ez az ő büntetése. Bárcsak sikerülne megszabadulnia tőle!

 

Tudom, mire gondolsz! Van mód, hogy megszabadulj, de majd hülye leszek elmondani!

Kinga

 

Utolsó nap

 

A két biztonsági őr már számtalanszor végigjárta a rájuk bízott területet, de nem láttak vagy hallottak semmi különöset.

– Na még egyszer – mondta a magasabbik, és újrakezdték.

Az átvizsgálásra kiválasztott részen körülbelül százötven sátor állt, lakóik az ébredés utáni "reggeli" rutinjukkal foglalatoskodtak. Karikás szemű, másnapos tekintetű, kócos frizurájú fiatalok, partiarcok reggel.

Az egyetlen kivétel egy tanárember volt, aki gyakran lehajolva sétált a fiatalok között.

– Keres valakit, uram? – kérdezte a magasabbik őr.

 

Na de fiúk, a tanár úrnak küldetése van! Jé, milyen furcsa lány, milyen szép körmök!

Kinga

 

Péter és Tamás

 

Napok óta feküdtek bénán, mozdulatlanul, Tamás nyilvánvalóan megbolondult. Péter tudta, hamarosan ő is meg fog, ha nem szabadul ki innen. A sátor milliméter vastagságú vásznán kívül emberek sétáltak, nevettek, szórakoztak, s nem tudtak segítséget kérni tőlük. Szörnyű ez a majdnem némaság, suttogásaikat senki sem hallhatta meg az állandóan lüktető zenétől. Ráadásul minden éjszaka megjelenik a lány. Elsuttogja az életét, azt, hogy táncosnő akart lenni, az utolsó néhány napját, a halálát, beszél Janiról, aki keresi őket, és ha megtalálja...

Pedig ők csak bulizni akartak egy jót, ismerkedni, csajozni! Nem követtek el semmi rosszat!

A szomszédok beszélgetéséből kivette, hogy eljött az utolsó nap. Ez jó, holnap a költözéskor biztosan megtalálják őket, és segítenek rajtuk. Ha addig nem ér ide a férfi, akiről Kinga beszélt, mert akkor mindennek vége. Talán jobb is lenne, mint teljesen lebénultan, bomlott elmével leélni a hátralévő éveket.

Valaki hirtelen felrántotta a bejárat zippzárját.

– Megölni jött, vagy megmenteni? – suttogta Péter.

 

Vége az utolsó koncertnek, most egy újabb évre eltűnök. Egy újabb év létezés nélkül a semmiben. De amikor feldübörög a nagyszínpad, újra ott leszek. Várok rád! Legyünk szerelmesek!

Kinga

 

 

Idén kimész a fesztiválra? Figyelj a suttogásra!

Lola

 

*************

 

Kinga történetét, mely írásom alapjául szolgál, három éve hallottam először, sajnos nem tudom, kitől. Az eredeti legendát – mely körülbelül megegyezik a novellában lévő sátorban elbeszélttel – kibővítettem a jelenidőben játszódó történettel, melyet teljesen magam találtam ki, a benne szereplő személyekkel együtt.

G.Colt

 

* A fesztivállapot kifejezés a Belga számából származik.