A rolang tánca

Szamten tanítója holttestével a hátán haladt előre a sötét folyosók labirintusában. Nem kellett erőlködnie, a madárcsontú öregember míg élt sem volt nehezebb ötven kilónál, és így holtában úgy tűnt, szinte nincs is súlya. Jobb karjával tartotta helyén a tetemet, baljában égő fáklyát szorongatott. A lobogó láng lehulló tűzcseppeket izzadva próbálta legyűrni a pokolbéli homályt. Valójában közelebb voltak a pokolhoz, mint azt Szamten sejtette.
Láma Ngawang, akit a Tsurpu-kolostorban mindenki "rinpócsénak", "tiszteletre méltó tanítómesternek" szólított, három napja halt meg. Miután utolsó lélegzetvételének hangja elhalkult, szerzetestársai leplet borítottak a meditációs pózban ülő alakra, s távoztak az apró cellából. Három nap háborítatlan nyugalmat javalltak a hozzáértők ilyenkor, amely idő alatt a testet elhagyó Tudat felismerheti helyzetét a köztes lét állapotában, elkövetkezendő újjászületése előtt. Mivel Ngawang láma magas tudati szinten álló személy volt, nagy esély mutatkozott a halála utáni spontán megvilágosodásra. Szamten önként vállalta a virrasztást elhunyt mestere mellett. Dordzse rinpócse, a kolostor apátja rögtön rábólintott ajánlkozására. Ismerte az öreg Ngawang és annak ifjú tanítványa között hosszú évek alatt kialakult szinte atyai-fiúi viszonyt. Legalábbis azt hitte.
Szamtent kivéve senki nem tudta, hogy Ngawang rinpócse kétszázharminc évesen halt meg. A Sötét Tudás Mesterei rendszerint magas kort értek meg. Ha Dordzse apát értesült volna arról, hogy a halkszavú öreg Tibet ősi sámánisztikus vallásának, a Bon-nak is papja, rövid úton távolíttatja el Buddha templomának még a környékéről is.
Láma Ngawang már Szamten növendékkorában felfigyelt az éleseszű fiúcska szunnyadó képességeire. Védőszárnyai alá vette, a gyermek napközben a könyörületesség mantráit recitálta a többiekkel együtt, éjjel tanítója kis szobájában mágikus praktikákat gyakorolt. Idővel megtanulta, hogyan legyen úrrá vérkeringésén, anyagcseréjén, mély transzban hosszabb-rövidebb időre kilépett testéből, sőt, egy alkalommal feje búbja érintette a mennyezet gerendáit, amint fizikai valójában is lebegett. De ő még ennél is többet akart. Mesterének halála soha vissza nem térő lehetőséget kínált számára.
A virrasztás utolsó éjszakáján, jóval a szokásos éjféli szertartás után kipillantott az ajtónyíláson. Mivel mozgást nem tapasztalt, felnyalábolta hajdanvolt mentorát, s elindult az alagsor irányába. Ép eszű szerzetes soha nem merészkedett volna a lenti járatokba, azt beszélték, Bon kriptákra épült Tsurpu, melynek bejáratai még mindig befalazatlanul ásítanak.
Szamten mögött lassan elmaradt az utolsó jakvaj-mécses is. Meggyújtotta fáklyáját, belső megérzése által vezérelve fordult hol jobbra, hol balra, ha sarokhoz ért. Vastag porszőnyegen lépdelt, a falakról lógó pókhálók szempillantás alatt zsugorodtak össze, ha véletlenül a láng útjába libbentek. Dermesztő hideg volt odalent, a fiatal láma kifújt lélegzete fehér párapamacsként lebegett az orra előtt. Időérzéke elhagyta, nem tudta mióta gyalogol már, amikor egy terembe ért. A helyiség falai az árnyékba vesztek - ha voltak egyáltalán falai, gondolta később. Néhány lépéssel beljebb a fáklyát beleszúrta a burkolatlan talajba és lassan lefektette a tetemet.
Lefejtette róla a selyem takarót, hátára fordította a csupasz testet. Oldala mellé merevedett karjait kitárt helyzetbe feszítette, majd benyúlt a halovány ajkak résén és lefelé erőltette az állkapcsot. A megnyílt szájat a magával hozott fapeckekkel kiékelte, megvált vörös csuhájától, és ráhasalt a rideg testre.
Láma Ngawang minden ismeretét megosztotta vele. Azt is megtanította neki, hogyan tehet szert hatalomra a láthatatlan világ lényei felett. Jóllehet az idős mesternek ezt a tudását a gyakorlatba átültetni sosem volt mersze, részletesen elmesélte a Rolang-szertartás végrehajtásának mikéntjét. Szamten arra készült, hogy megidézze a rolangot, az elvarázsolt holttestet, megszerezve annak nyelvét, ami hatalma zálogát jelentette.
Amint ránehezedett a hullára, annak tüdejéből akaratlanul kipréselte a benne rekedt kevéske levegőt. Orrát megcsapta a kezdődő bomlás édeskés bűze, nagyot nyelve próbált úrrá lenni rosszullétén. Ujjait összefonta a halott ujjaival, közelebb hajolt a szétfeszített szájhoz, majd belesuttogta a titkos, ezeréves varázsigét. A szentségtelen szavakat még Ngawang is csak leírva merte megmutatni adeptusának, utána meggyújtotta a sárgás színű papirost, a hamut - gondosan szétmorzsolva - kiszórta az ablakon.
Szamten érezte, hogy a porhüvely libabőrös lett alatta. Növekvő iszonyattal figyelte, amint a fénytelen szemek kinyílnak; az élet nélküli tekintet belemélyedt az övébe. Elismételte az ősi mantrát, újra és újra, egyre hangosabban. A valahai Ngawang arcának izmai borzasztó ráncok kusza halmazává változtak. Nyaka megfeszült, nyitott szája némán sikoltott. Végtagjai eszelősen rángatóztak, fiatal, életerős - és főleg élő - embereket megszégyenítő erővel próbáltak szabadulni Szamten szorításából. Ő borzalma ellenére, ha lehet még szorosabban simult a halottra, tudta, ha az fölé kerekedik, rá elképzelhetetlenül szörnyű vég vár. Rendíthetetlenül szavalta az elátkozott hangsort, litániája üvöltéssé fokozódott.
Szeme sarkából látta: az addig nem létező falak sűrű, fekete füstként mind közelebb gomolyognak. A fáklya fénye elhalványult, lobbant néhányat, de végül nem aludt ki teljesen. Fejének vibrálva izzó fényénél úgy tűnt, a "falból" előtüremkedő alakok árnyéka önálló életet él. Milliónyi harang koponyarepesztő zengése hallatszott, de ez a rezgés nem terjesztett áldást. Szamten először gondolt arra, hogy talán hibát követett el, amikor idejött.
A démoni teremtmények serege teljesen körülvette a "táncoló" kettőst. Még felettük is ott röpködtek, kárhozott kupolaként várva a szertartás befejeztét. Mohó éhségük szinte tapintható volt, némán lesték, melyik ember válik ma prédájukká, az élő, vagy a holt.
A vonagló hulla váratlanul felpattant, Szamten az utolsó pillanatban kulcsolta köré lábait. Az őrület szakadékának pereméről, zokogva ordította mondókáját a száraz torok alagútjába. Érezte, már nem bírja sokáig .
Ekkor a test a minden eddiginél erősebb görcstől, álltában mozdulatlanná dermedt. A fogak csontszínű kerítése között kibukkant szürke nyelve. Az ifjú láma összeszedte utolsó erejét, feje előrevágódott, és ráharapott a szivacsos hústömegre. Megfeszítette izmait és ellökte magától a halottat.
A nyelv töve meglepően könnyen, alig hallható reccsenéssel vált le a garatról. A megcsonkított tetem összecsuklott és nem mozdult többé.
A verítékben úszó, hangosan ziháló Szamten tenyerébe köpte vértől szivárgó zsákmányát, és lassan végignézett a poklok lakóin.
Reggel a temetésért felelős szerzetes, amint belépett Láma Ngawang cellájába, a döbbenettől szólni sem tudott. Viszonylag hamar megtalálta a hangját, hangosan kiabálva rohant az apátért. Öt perc múlva Dordzse rinpócse hümmögve állt az ajtóban, a háta mögül kukucskáló lámák lábujjhegyen állva próbáltak válla fölött belesni az ablaktalan szobába. Szamten egyedül meditált az üres lepel mellett.
A Tsurpu-kolostor lakói szájról szájra adták a hírt, miszerint Ngawang rinpócse megtért a Nirvánába, s ezt bizonyítandó fénnyé alakította földi maradványait, majd szétsugározta a Tér végtelenjébe.
A búcsúztató szertartás után sem kérdezte meg senki a titokzatosan mosolygó Szamtent - nyilvánvaló tapintatból -, hogy mit látott a múlt éjjel. A kiváncsiakat visszatartotta továbbá az is, hogy a fiatal láma rövidre vágott haja az előző nap még megszokott sötétbarna szinéről olyan hófehérré őszült, mint a környező hegyóriások csúcsai.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2005-06-05 07:35 Blade

Blade képe

Fura egy képzeletvilágod van. :)
Jól megírtad, kellőképpen rövid lett, gyorsan olvasható, nincsenek benne felesleges gondolatok és eszmefuttatások...csak a sztori nem jött be nekem.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

v, 2005-06-05 08:05 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán

A virrasztáskor általában megszokták nyitni a koponyatetőn lévő "ég kapuját" hogy a lélek a köztes létbe kerüljön.Ez a virrasztás célja.Ez a nyelv kiharapás még engemet is elborzasztott,pedig sok sikamlós,kéjes,extrém történetet írtam már.Szóval nagy ár ez azért,hogy ellopjuk valakinek a kétszázvalamennyi év alatt megszerzett tudását.Az biztos én már a látványtól is megőszültem volna.Mindenesetre a lámák szentűl hitték,hogy mesterük az égbe szállt!Hagyjuk meg őket ebben a tudatban.Jó lenne tudni,hogy azonkívül,hogy a kisláma beleőszült a nyelvkiharapásba,hasznát vette-e az elorzott tudának?
Bogumil

v, 2005-06-05 19:56 Gyémánt B.

Gyémánt B. képe

Köszi a véleményt!
Ha már horror: hörr-hörr-grrrrr!
És, hogy még hátborzongatóbb legyen: a rolang táncát a sötét középkorban (előtte is, utána is?) gyakorolták a tibeti krónikák szerint! Muhahahahahahahah!

***

"Megszűnik minden gondolat,
Megszűnnek a szavak - csend van.
Buddha sehol, senkinek,
Semmilyen tant nem hirdetett."

cs, 2009-06-18 20:29 Lir Morlan

Lir Morlan képe

Nekem nagyon tetszett.
A leírások, a történet, a hangulat, mind-mind a helyén. Egyetlen gondom volt csak, a szivárgó vér a - ha jól értettem- több napos halottnál. Már nem szivárog. Viszont ami helyette a szájába került volna a halottgyalázó főhősnek, az kellőképpen undorító és borzasztó ahhoz, hogy beleférjen az amúgy remekül megírt történetedbe!
Nekem nagyon bejött!!