Ajándék e korai órában

Van, hogy az ember megkönnyezi a rútul borús, hideg, szeles, esős hajnalokat is, ha tudatosul benne a tény: fölébredt. Szemhéjai felnyílnak, nyelve szájpadlásához ér, fülében újdonsült energiáinak sistergése búg, feje alá tömött karjában ezernyi százlábú masírozik fel-alá. Amikor megpillantja szobája néhány jellegzetes berendezésének félhomályos kontúrját a függönyön átszűrődő tompa fényben, amikor erőnek erejével próbál meg visszaemlékezni álmára, s elég egy mosoly, hogy letudja más vonatkozásokban, más időben és helyen bizonyára roppantul dühítő sikertelenségét. De reggel van, él és virul, új nap elé néz, hogy aztán lefekvéskor még pár pillanatnyi gazdagságért adhasson hálát az Úrnak. Reggel...
...ami szinte ugyanazt hozza szinte teljesen más körülmények között is. Aki jólelkű és szép életet él, egész biztosan úgy örül minden új napnak, hogy úgy érzi, jobban már nem is lehet lelkesedni az emberi élet egy újabb apró állomásának ajándékba kapásáért. Pedig a reggelek...

...és kozmikus, a Nap következő 12 órában történő hatalomátvételének előfutáraként érkező halvány fénysugarak, amelyek lágy, meleg cirógatással végigsimogatják az ébredő fekhelyét, akkor szépek csak igazán az embernek, ha nincsen már szeme, mert a Nagy Háborúban gránátot kényszerült saját lába elé dobni, hogy megmentse lángoló ólmot köpő átkozott vasakkal sakkban tartott bajtársa életét, és az egyik repesz az agyáig hatolt, s hiába maradtak épen a szemei, nem láthatott többé semmit, csupán feketeséget, a feketeségben pedig ép elméje szilánkjai közt kísértő vérmocskos, terepszínű rongyokban vergődő golyólyuggatta testeket a sárban, kiakasztott biztosítószögekkel keresztülszúrt szemekkel, némán, vakon, süketen és vádlón; és ha egyedül, kizárólag reggel, az ébredésnek azon nyúlfarknyi részében, amikor az agy még tompa, képes szabadulni démonaitól néhány fájdalmasan békés pillanatra...

...és a kicserepesedett száj sós íze, ami visszahozza az embert a materialista valóságba, ahogy ásítva jó reggelt kíván magának, s ahogy jóízűt kortyol a lefekvéskor az éjjeliszekrényre készített pohár vízből, akkor szépek csak igazán, ha nincsen szüksége nyálfelfogó szivacsra ajka alatt és szívószálra poharában, hogy kiélvezhesse ébredését, miután eltávolította az állára csatolt lapos, undorító gumisörtés szalagot, ami nyelve béna maradékát hivatott megakadályozni nyelőcsövébe csúszásában, mert hiszen érthető a vallatók kegyetlensége, sokszor elgondolkodott ugyanis már azon, hogy ő mit tett volna a reá, néhány biztos fogású harapófogóra és a Nagy Háború harctereiről túlságosan is élénk emlékeket őrző jó belátására bízott hadifoglyokkal, eltelve természetesen szintúgy azzal a tudattal is, hogy az ellenség okkal tébolydának hívott vallatótáboraiban halálra kínozzák sok száz vagy ezer bajtársát, vagy, maradva a földön, őt magát, gyilkos precizitással, nap nap után csak néhány milliméter nyeséssel és döféssel egyenest az idegekbe, hogy aztán az embernek a végén saját nyelve hegyét kelljen leharapnia, a hadifoglyokat felszabadító szövetségesek legnagyobb rémületére; és ha egyedül, kizárólag reggel, az ébredésnek azon nyúlfarknyi részében, amikor az agy még tompa, képes szabadulni démonaitól néhány fájdalmasan békés pillanatra...

...és a korai madárcsicsergésnek, kakaskukorékolásnak, szellőfüttynek és a takaró marasztaló susogásának talán valóban illúzióba illő hétköznapi hangjai akkor szépek csak igazán az embernek, ha felgyógyult már annyira a józan esze, hogy süketen is felfogja ezek létét, és titkos, éber álmaiban a világ harmónikus zajával kívánja lecserélni a Nagy Háború olajba fojtott fémes zörejeit, a húsba csapódó acélfogak nedvesen cuppanó puffanását, a sisakot és koponyát egyként átlyuggató fémdarazsak recsegő loccsanását, a sármezőket vértengerré dagasztó tömegek artikulálatlan és kakofónikus üvöltését, a mindent és mindenkit izzó plazmává összeolvasztó pokolgépek a valóság fátylát is széjjelszakító apokaliptikus erejű robbanását és a gazdátlan dögcédulák a túlélők feladatául kijáró szétválogatásának holt ütemű, monoton, csikorgó csörrenéseit, amiket remegő térdű veteránként való hazatérésekor sem tudott eléggé elfelejteni, s amiktől csak a viszonylagos, nem tökéletes, de a döntést megszülő másodpercben megfelelő mértékű enyhülést hozónak tűnő sajátkezű, a sufniból kaparintott csiszológéppel történő beavatkozás segített valamelyest, hah, hogy aztán, az abszolút csöndben már csak és csupán rossz emlékei fantomzaját legyen képes meghallani; és ha egyedül, kizárólag reggel, az ébredésnek azon nyúlfarknyi részében, amikor az agy még tompa, képes szabadulni démonaitól néhány fájdalmasan békés pillanatra...

...és az elaludt végtagok bizsergető zsibbadtságának, viszketésének és csiklandozásának fáradt hullámokban előtörő érzései akkor szépek csak igazán, ha az ember néhány, saját magát célzó bágyadt pillantása a kicsattanó egészség és fittség érzetének alátámasztásául szolgál, és nem arra emlékezteti az egyént, hogy fantomérzései ellenére kirendelt földi idejének elkövetkezendő minden egyes aktívnak szánt percében nem lesz képes egyedül sem enni, sem szükségét végezni, sem elsétálni a szoba túlvégébe, sem felállni, sem felülni, de még csak hasra fordulni sem, és idegen karok segítségére fog szorulni minden apró szükségletében, csak úgy, mint amikor a Nagy Háborúban az első ütközeténél, melynél a szurtos fémmonstrum mellett kellett hadirendbe állniuk és a lánctalp végérvényesen reménytelen erővel becsípte bal karját, aminek maradványait később bajtársa cipelte utána teljesen fölöslegesen a féregjárta véres és húsos köpetekkel tarkított vásznú sebészi sátorba, vagy amikor bázisának védelmében fogott fegyvert és az ellenség puszta szórakozásból hajította be a levágásra szánt, a vértől és a küzdelem agóniateljes ricsajától megvadult bűzös disznók közé, amelyek őt, illetve védekezőül maga elé tartott egyetlen ép karját is ugyanolyan veszett, rémült, dühtől elborult hévvel marcangolták, mint egymást, s amely mészárlás véresre dagonyázott sarában később meglelték a gyűrűsujját, vagy amikor kómában feküdt és a kórház épületére dobott gyújtóbomba sistergő szénné égette bal lábát, amit az orvosok elmondása szerint a kimentése után szinte szonnal megpróbáltak megmenteni, sikertelenül, vagy amikor a frontvonalaktól távol eső támaszpontra akarták szállítani, de a landoló helikopter nem volt elég közel hordágyához ahhoz, hogy a rá kilőtt rakéta által letépett hátsó rotorlapát ne a mellébe vagy a derekába, hanem jobb combjába harapjon belé cafatokra fűrészelő fémfogaival, amelynek felkapott, még meleg és vért spriccelő csonkját a mellére hajították egy zacskóban, mialatt kapkodva feldobták egy teherautó platójára és elindultak vele a legközelebbi állás felé, s ennek a letépett jobb lábnak az élettelen rángásai a mellkasán voltak az utolsó igazinak nevezhető mozdulatok, amiket végtagjaival kapcsolatban érzékelt életében, hiszen a kín még továbbra is gyötri, gyógyszerfüggősége kialakulásáért felelős nyughatatlan fantomnyúlványai csak nem akarnak megbékélni sorsukkal, amelynek elfogadása egy ilyen emberi roncs számára nem jelenthet többé többet a halálnál és kevesebbet az életnél; és ha egyedül, kizárólag reggel, az ébredésnek azon nyúlfarknyi részében, amikor az agy még tompa, képes szabadulni démonaitól néhány fájdalmasan békés pilanatra...

...és a Nap felhág az égbolt csúcsára, majd lebukik a látóhatáron túl, hogy új reményt hozzon azok számára is, akik a Nagy Háborúk és a földgolyó túloldalán álmodnak halálról és édes ébredésről egyaránt...

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2006-07-05 19:37 Styra

Styra képe

Nehéz véleményezni a tartalma miatt, mert nem szép dolog azt mondani rá, hogy tetszik, még akkor is, ha tetszik.
De jól megírtad, tetszik a stílusod, és ügyes, ahogy egy mondatban akarod leírni az egybetartozó dolgokat.
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

sze, 2006-07-12 16:30 Jericho

Jericho képe

Kösz szépen, hogy véleményeztétek. Igen, hát valóban az volt a cél, hogy egy kacifántos mondatba sűrítsem a "hősök" minden keservét, olyan formában, amilyen hirtelen megrohanják őket a rossz emlékek. Majd csiszolgatok még a dolgokon (hm, egy mondatban előfordulhat egyáltalán a "majd" és a "még" szó együtt??)..

szo, 2006-07-08 11:34 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Basszusss!!!... Ez egy tökéletes írás. Én nagyon örülök, hogy elolvashattaom, de szerintem lazán eléri a közölhetőség szintjét, szal rohanj meg pár kiadót, ha még sok ilyened van...
~~~~~~~~~~~~~~

S. Ladislaw Cornelius

h, 2006-07-10 18:36 Blade

Blade képe

Öööö...nem lenne rossz, de nekem a rövidebb, áttekinthető mondatok jobban bejönnek, még ha ebben az esetben nyilvánvalóan pont az ellenkezője volt a cél.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.