Madárfiú

Azt hiszem, ha Isten meg akar büntetni valakit, akkor olyan gyereknek teremti, aki különbözik a többiektől. Számkivetettként, örökké gúnyolva kell élnie, amit a kis kínzói addig képesek folytatni, amíg el nem hiszi magáról, hogy kevesebb náluk.

Úgy emlékszem, ötödikes lehettem, mikor az osztályunkba jött. Madárfiúnak hívtuk. Az egész megjelenésében volt valami, ami egy törékeny kismadár benyomását keltette. Már nem is tudom, kinek jutott eszébe, de nagyon találónak, viccesnek éreztük. Jó volt kinevetni, talán azért, mert féltünk tőle. Szükségünk volt valamire, amivel levezethettük a feszültséget, amit akkor éreztünk, ha megjelent köztünk. Lapos, egészen lapos kis arcán úgy helyezkedett el a szeme, mintha hal lenne. Kicsit kifordulva, örökké ugyanúgy, kifejezéstelenül, vizenyősen csillogott. Madár benyomását kócos, barna haja, és hatalmas orra adta, meg az a félszeg mozdulat, ahogy lehajtotta a fejét, ha valaki szólt hozzá. Alkatra is valami szárnyasra emlékeztetett. Vékonyabb volt, mint a lányok többsége, mikor átöltöztünk testnevelés óra előtt, sokan fél szemmel követték minden mozdulatát. Kiálltak a bordái, még a medencecsontja is, amit különösen undorítónak találtunk. Legalábbis, valaki egyszer gusztustalannak nevezte, azóta mind úgy éreztük.

Sosem értünk hozzá, sosem beszéltünk vele. Emlékszem, az egyik tanár kitalálta, hogy mellé ültet valakit, hátha így könnyebb lesz neki a beilleszkedés. Orsi lett a szerencsés, aki fintorogva összeszedte a könyveit, majd leült az első padba, Szabolcs mellé. Mélységes csendben ültünk, amíg el nem foglalta az új helyét, majd elkezdődött az óra. Valamiért az volt a benyomásunk, hogy Orsinak büntetésből kellett a Madárfiú mellé ülnie, bár semmivel sem volt rendetlenebb, mint bármelyikünk. A szünetben elsírta magát, és mi, fiúk, úgy éreztük, ez az a pillanat, amikor be kell bizonyítanunk, hogy vigyázunk a lányokra.

Onnantól kezdve nem hagytunk neki egy perc nyugalmat sem. A Madárfiú név elterjedt, mindenki így hívta, mintha valami kedves becenév lenne, pedig már indulatok gyűltek mögötte. Az agresszívabb társaink egyenesen áldásnak érezték, hogy a mi osztályunkba jár, a kezdeti, halk megjegyzéseket lassan felváltotta a nyílt támadás. Ha fociztunk, mindig őt választottuk utoljára, és mindig a kapuban kellett állnia. Persze, mondanom se kell, hogy sokszor nem a gól számított, hanem az, hogy ki találja el jobban szerencsétlent. A gyengesége pont úgy dühített minket, mint az, hogy képtelenek vagyunk mit kezdeni vele.

A baj akkor kezdődött, amikor Orsi elmesélte a lányoknak, hogy Szabolcs őt bámulja egész órán, a lányok meg elég hamar elterjesztették, hogy a Madárfiú szerelmes lett Orsiba. Mivel akkoriban nekem is tetszett, hamar elkezdődtek az uszító megjegyzések ezzel kapcsolatban. Az általános vélemény az lett, hogy meg kéne vernem a Madárfiút. Igazából semmilyen igazi indokot nem tudtak felhozni mellette, de valahogy férfiatlannak gondoltam, hogy nem értem a miértjét, így úgy tettem, mint aki másra sem vágyik, mint hogy megmutathassa a Madárfiúnak, ki itt a főnök. A hír elterjedt, hogy verekedés lesz, nem is akármilyen, így pár nappal később már nem is léphettem volna vissza. Persze, akkor már eszem ágában sem volt, már csak azért sem, mert úgy tűnt, Orsi örömmel veszi, hogy miatta készülök verekedni.

A fiú wc mindig különleges helynek számított. Néha cigarettafüsttől volt nehéz a levegő, mi pedig olyankor sokat sejtetően néztünk össze, mint akik tudják a nagy titkot, miszerint pár nyolcadikos ide jár bagózni. Tanároktól viszonylag elzárt, különleges terület volt, jobb helyen nem is lehetett volna verekedni.

Megvártuk, hogy bemenjen, és mind bementünk utána. Már tudta, hogy mi készül, a wc közepén megfordult, és a szemembe nézett. Elszállt az erőm, remegett a gyomrom, legszívesebben elszaladtam volna, de sokan álltak körülöttem, és tudtam, hogy Orsi a teremben várja, hogy elmeséljük, mi történt. Egyet léptem felé, de a Madárfiú nem mozdult, csak állt ott, kicsit lehajtott fejjel, a cipőmre bámulva. Mindenhonnan biztató hangokat kiabáltak felém, én pedig nem is tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Megragadtam a pólóját, és előbb magamhoz rántottam, majd a falnak löktem. Fel sem emelte a kezét, csak valahogy szorosan maga elé tartotta, mintha meg akarná ölelni magát. Közelebb léptem, még egyet löktem rajta, és észrevettem, hogy a düh elönti a testem. Még éreztem, hogy egy kis részem sajnálja a srácot, de ezt elnyomta a büszkeségem és a többiek kiabálása. Megemeltem az öklöm, és megütöttem a szeme alatt. Felkapta a kezét, de csak annyira, hogy visszanyerje az egyensúlyát, és továbbra sem szólt semmit sem. Egy pillanatra csend lett, majd mindenki röhögni kezdett, és mikor megszólalt a csengő, már hősnek számítottam, aki végre megmutatta a Madárfiúnak, hol a helye.

Borzalmas órák következtek. Fogalmam sem volt, miről megy a tanítás, csak őt bámultam egész idő alatt. Attól féltem, hogy bekékül az arca, de szerencsére nem ütöttem akkorát. Rettegtem, mikor mondja el valamelyik tanárnak, de nem szólt senkinek egy szót sem. A szünetekben én voltam középpontban, ezt még élveztem is valamennyire, de azért megkönnyebbülés volt kilépni az iskola kapuján, mikor vége lett a tanításnak.

A többiek hamar elfelejtették a történteket, és valahogy enyhültek a Madárfiú irányába. Orsi is szóba állt vele, egyszer még a tanár is rájuk szólt, hogy ne beszélgessenek órán. Csak én éreztem borzalmasan magam. Sokszor eszembe jutott a pillanat, amikor megütöttem, ilyenkor égni kezdett az öklöm, és amikor láttam magam előtt azt a kifejezéstelen, halszerű tekintetet, sírni támadt kedvem. Bántam is, mert sajnáltam, ahogy olyan tehetetlenül állta az ütést és a megaláztatást, de a szánalom mellett valahogy félni is kezdtem tőle. Utólag már elképzelni sem tudtam, hogy üthettem meg, hogy voltam képes hozzáérni. Irtózni kezdtem mindentől, ami vele kapcsolatos. Sosem öltöztem, vagy ettem mellette, sosem fogtam meg utána a kilincset, és semmi pénzért nem néztem volna a szemébe. Iszonyodva gondoltam a többiekre, akik szóba álltak vele, vagy megfogták a kezét.

Egy nap rosszul lett az egyik órán, és a tanár engem jelölt ki, hogy segítsek neki kimenni a mosdóba. Húzódoztam, de már az osztály is megbékélt Szabival, kénytelen voltam kikísérni. Az út felénél megszédült, és belém kapaszkodott, hangosan szuszogva dünnyögte, hogy segítsek neki bejutni a wc-be. Amikor bevittem, ki akartam menni, de megfogta a kezem, és olyan erővel szorította, hogy nem tudtam elhúzni magam. Hányni kezdett, akkora sugárban, hogy kicsapódott a wc-ből, és bemocskolta a cipőmet, és a ruhámat. Mikor befejezte, lassan kiegyenesedett, kifújta az orrát, és a szemembe nézett. Nem tudtam, mondjak-e valamit, éreztem, hogy még mindig őrülten szorítja a kezem. Aztán mosolyogni kezdett. Még sosem láttam így, ha lehet még jobban eltorzult, ráncos lett, valahogy olyan, mint egy öregember. Szeme besüppedt a ráncok közé, lapos arca az apró fogaival tényleg egy halra emlékeztetett. Egy pillanattal később újra hányni kezdett, de most vékony, fehér férgek tekeregtek elő a szájából, és csomókban hulltak cuppogva a wc-be. Mint aki megveszett, úgy rángattam magam, és amikor kiszabadult a kezem, a falnak csapódtam. Lassan befejezte az öklendezést, kiegyenesedett, és rám nézett. Megrezdült a szája, mintha mosolynak indulna, de aztán csak ugyanazzal a szánalmas, madártekintettel nézett rám, mint régen. Fél szemmel még észrevettem, hogy nem férgeket hányt, csak tésztát, de aztán kirohantam a wc-ből. Szinte ő támogatott vissza a terembe.

Ezek után rám se nézett többet. Kölcsönösen levegőnek néztük egymást, és ez egy kicsit könnyebbé tette a napokat.

Viszont az éjszakák rettenetessé váltak. Újra átéltem a percet, amikor a fél osztály előtt megaláztam, de minden éjjel más véget kapott a jelenet. Volt olyan, hogy kivédte az ütést, nekem esett, és mint valami kutya, meg akart harapni. Büdös volt a nyála, ahogy szétkenődött az arcomon, utána egész nap émelyegtem, ha eszembe jutott. Máskor beszakadt az arca, és a szilánkos csont felsértette az öklöm, miközben a Madárfiú csak nézett rám azzal a szomorú, meghunyászkodó tekintettel.

Minden éjjel ugyanaz az álom kísértett, már lefeküdni is féltem. Egy este képtelen voltam elaludni, sokáig forgolódtam az ágyban. Kimentem wc-re, és tapogatózva kellett visszamennem a szobába, mert a fény elvakított. Nagy nehezen megtaláltam az ágyam, és örültem, hogy nem rúgtam bele semmibe. Amikor lefeküdtem oldalra dőltem, mert a fal felé besüppedt az matrac. Mint akit darázs mart meg, úgy ugrottam ki, és csaptam rá a villanykapcsolóra. Amikor megláttam, mi fekszik a helyemen, sokáig üvölteni sem volt erőm. A levegő kitöltötte a tüdőmet, majd megfagyott benne. Egy alak tekergett az ágyon, mint egy hatalmas, emberszerű, barna giliszta. Minden végtagja lehetetlenül hosszúra nyúlt, még a feje is, ami egy karvastagságú féregre emlékeztetett, csak nyílt rajta egy száj, és két csomó feketéllett a szeme helyén. Ujjaiból négyre emlékszem, hosszúak voltak, görcsösen simogatni, vagy vakargatni akarta magát, de csak erőtlen rángatózásra telt tőle. A kezén kívül nem is mozgott más része, csak a szája, ami lassan tátogott, néha buborékot fújva a bőrét borító nyálkából.

Szinte kirobbantam az ajtón, hangosan üvöltve rontottam a szüleim szobája felé, de amikor benyitottam, nem voltak ott. Csak két olyan lény, mint az ágyamban, de itt az egyik a földön feküdt. Magatehetetlennek tűntek, lassan mozgatták a kezüket, és ugyanúgy, egyetlen hang nélkül tátogtak. Megfordultam, szaladni akartam valahova, de akkor már az egész lakást ellepték, nem tudtam lépni tőlük, és amikor már nagyon megijedtem volna, felébredtem. Egyedül voltam a szobában, ömlött rólam a víz, és aznap este már nem aludtam vissza.

Az ezt követő időkben szórakozott lettem, ingerlékeny. A tanulási eredményeim nem estek vissza jelentősen, mert eddig sem voltam túl jó tanuló, de amikor pár hét alatt több verekedésben is részt vettem, behívták a szüleimet. Jellemző, hogy szinte semmit sem vettek észre, és megdöbbenéssel hallgatták a tanárnő panaszait. Pszichológushoz vittek, aki megállapította, hogy valami miatt szorongok, és aztán a pubertáskor kezdetének tudta be az ingerlékenységemet, a rossz álmaimmal együtt.

Az osztályban is elterjed a híre, hogy orvoshoz járok. Egy darabig megkülönböztetett figyelemmel beszéltek velem, aztán valaki szájából elröppent, hogy biztosan bolond vagyok. Csak egy szó volt, de abban a pillanatban mintha kést szúrtak volna belém. Szabolcsra néztem, aki engem figyelt a terem másik végéből. Egy pillanatra összegyűrődött az arca, ahogy elvigyorodott, de egy pillanat múlva újra felvette azt a gyámoltalan tekintetet, és kételkedtem benne, hogy tényleg mosolygott-e.

Este elhatároztam, hogy elnézést kérek tőle, reméltem, hogy megbocsájt. De másnap nem jött be az iskolába, és azután sem. Az osztályfőnök azt mondta, hogy Szabi beteg lett. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy mégsem kell elé állnom, aznap különösen jól éreztem magam. Szabolcs sokáig volt beteg, felváltva írtuk neki az órai anyagot.

Pár hét múlva láttam az utcán, mikor hazafelé tartottam. Az utca túloldalán állt, azzal a félszeg tekintettel, mélyen lehajtva a fejét. Megálltam, rögtön eszembe jutott, hogy most odamegyek hozzá, és bocsánatot kérek, de annyi autó száguldozott az úton, hogy sehogy sem tudtam átkelni. Mikor megint felé néztem, meghűlt bennem a vér. A Madárfiú belenyúlt a szájába, és elkezdte letépni a bőrt a fejéről. Az autók csak suhantak köztünk, én pedig hiába néztem körbe, senki sem volt az utcán rajtunk kívül. Újra ránéztem, addigra már a kezében tartotta a véres, hajas bőrt, és felém hajította. Az arcom elé kaptam a kezem, de nem talált el, és mikor újra felnéztem, már sehol sem volt.

Az osztályfőnök reggel fekete ruhában jött be az osztályba, és közölte, hogy Szabi előző nap hajnalban meghalt. Forgott velem a világ, és valaki megjegyezte, hogy a Madárfiú elrepült. Senki sem nevetett.

Azóta többször is láttam. Hol egy buszon suhan el mellettem, hol nagy tömegben szúrom ki, de aztán mindig eltűnik valahogy. Az álmaimban is meg szokott jelenni, de sosem tudok tőle bocsánatot kérni, mert nem tudom kimondani. Ő pedig csak néz rám azzal a merev halszemével, és ha már nagyon szenvedek, elvigyorodik, és enged felébredni.

 

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (14 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2010-01-17 10:47 Blade

Blade képe

Negatívumok: eléggé zavaros nekem, hogy most madárfiú vagy halfiú? Nagyon kevered a kettőt...és mivel a cím is a madárra teszi le a voksát, a halat egyáltalán nem kellett volna belekeverned. Aztán, nem világos, mi történik a verekedő főhőssel. MItől lát olyan képeket, amiket? Az oké, hogy az írónak ilyen a fantáziája ;), de attól még nincs magyarázat erre, lóg a levegőben. S.K. is mindig ad magyarázatot, pl egy tárgy vagy személy miatt lehetnek ezek, de nálad semmi sincs. A sztori kicsi lapos, átlagos, oké, van egy gyenge srác, meg egy erős az osztályban, utóbbi meg is mutatja persze, hogy mit ér, de hát ilyen milliószám előfordul.

Valamint, a vesszőkkel eléggé hadilábon állsz, pl:"Legalábbis, valaki egyszer"

Aztán ilyenek: "úgy helyezkedett el a szeme, mintha hal lenne" - a szeme hal lenne? ;)

Pozitívumok: hát...öö..:) a stílusod le se tagadhatnád, ez nagyon jó és fontos. A helyesírás a fentiektől eltekintve oké, és kerek, egész történetet olvashatunk, ami sokaknál nem jellemző...

v, 2010-01-17 11:01 Kelvin

Kelvin képe

Ja, így utólag már én is úgy gondoltam, hogy kár volt felhozni a halat, meg nyitva hagyni a dolgokat. Valahol máshol is ez volt a baj, hogy nem magyaráztam meg semmit. Lassan tanulok.

De azért jónak értékelted, az se semmi. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2010-01-17 11:22 Roah

Roah képe

Egy kicsit még a novella hatása alatt vagyok Kelvin. (lehet, hogy ott ültem valamelyik padban?) A végére többféle opciót is felállítottam tanulságként.

Amikor láttam a fiú álmát, határozottan izgultam, és szurkoltam neki, hogy kijusson a házból...(szerintem egy kicsit te is, nézd csak:

"Megfordultam, szaladtam akartam valahova,..") Pompás lett, tetszett.

Off: A címe nagyon bejött nekem, mert Csuri a becenevem. Ez van. O nem, nem, nincs hal fejem, de mindenki azt mondta eddig rám, hogy madárcsontú vagyok. Gyerekkoromban nagyon zavart, különösen a csulkóm - mindig telepakoltam karkötökkel, hogy ne lássák, milyen vékony. (most sem vastag, csak már nem zavar annyira) Szóval olvasás közben kicsit visszarepültem az időben, pedig engem nem is gúnyoltak. Köszönöm Kelvin:)

 

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2010-01-17 11:26 Kelvin

Kelvin képe

Egészségedre. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2010-01-17 12:36 Sren

Sren képe

Jó lenne ez, benne van a szokásos Kelvines hurok, amit a bokám köré csavarsz, és berántasz vele a történetbe. Viszont Blade-nek igaza van: kötni kellene valamihez (a verekedésen kívül), hogy miért épp a főhős szívja meg. Más lenne, ha mondjuk kiemelnéd, hogy ő volt az egyetlen, aki megérintette. Vagy ő volt az, akihez a Madárfiú valami különös, beteg módon, de ragaszkodott. De ezek csak példák; lényeg, hogy nincs fővonala a motivációnak.

A hallal vágom, mit akarsz kifejezni – a kifejezéstelen, merev szempárt –, de tényleg nem szerencsés egyéb állatot belevinni, mert torzítja, kétfelé viszi az asszociációt. Merev (kába, buta, ilyesmi) tekintet pont elég lett volna. Arcleírásnál is érthető – a halak és a madarak feje keskeny, szemük oldalt van; de ilyenkor is inkább a rokon vonásokat hangsúlyozzuk (ahogy az orrnál tetted), és nem hajazunk más állatra.

A végén nekem fura a hajletépős rész; ott jobban érzékeltethetted volna, hogy akkor már nem élt. Így hiányosnak hat; amikor hozzávágta a skalpját a Madár, szinte vártam, hogy a következő mondatban majd ott lesz, hová esett… de nem volt ott, és az ellenkezője sem. Amikor hányt, a végén a főhős látta, hogy mégsem férgek, hanem tészta volt a hányadékban, itt megvolt a magyarázat, korrekt. De a skalpos részben nem. Eltűnt a srác, oké, de ezzel nincs megmondva semmi, hiszen ˝eltűnhet˝ valaki a forgalomban, a sok ember között is.

Vannak vesszőhibák, viszont vannak irgumburgumos jellegű nyelvtani hibák is: például az igeidők keverése a wc-nél. ˝A fiú wc mindig különleges helynek számított. Néha cigarettafüsttől volt nehéz a levegő, mi pedig olyankor sokat sejtetően néztünk össze, mint akik tudják a nagy titkot, miszerint pár nyolcadikos ide jár bagózni. Tanároktól viszonylag elzárt, különleges terület, jobb helyen nem is lehetett volna verekedni.˝ Ezs nem jóvan, kéremszépen. Az alap befejezett múlt; a háttérinfó, bár jelen idejű, betudható folyamatosnak, tehát nem hiba a jelen. Az utolsó mondatban azonban hiba, itt a feltételes mód múltja (lehetett volna) nem adja vissza a tárgymondat múltját, hogy’ is tehetné? Ergo: Tanároktól viszonylag elzárt, különleges terület volt.

Vannak fogalmazási zavarok, nem sok, de akad. Ha szeretnél neki egy részletes korrektúrát, szólj (de ne ma, ma írjál, jó?:D).

Összességében tetszett (tényleg!), kapsz rá egy erős négyest.:)

 

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2010-01-17 12:50 Kelvin

Kelvin képe

Például abban különbözünk, hogy az igeidős részt te magadtól észrevetted és javítottad, én meg négyszer olvastam el, mire megértettem...

Szartam átgondolni, meg is lett az eredménye. Mindig ezt csinálom, ez valami születési rendellenesség lesz.

Köszönöm! Azt hiszem, a korrektúrát kihagyhatjuk, halottnak a csók. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2010-01-17 13:06 Sren

Sren képe

Ha most ezért vacakul mered érezni magad, agyoncsaplak! Aztán egy puszit is kapsz, hogy igazad legyen.:D

Remélem, az igeidőkön kívül azért lejött az is, hogy tetszett...

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2010-01-17 13:08 Kelvin

Kelvin képe

Igen, persze. Magamra vagyok dühös, mert ebből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni, ha nem kapkodok vele, hogy befejezzem még a szabadságom alatt. Tudom, hogy én vagyok a legjobb, ezért nem érzem magam szarul. :D

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2010-01-17 13:09 Roah

Roah képe

És a legszerényebb :D:D:D

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2010-01-17 13:11 Kelvin

Kelvin képe

Azt mindig elfelejtem. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

k, 2010-12-07 19:36 Tolerancia

Tolerancia képe

Látom, jó előre leosztottátok már a "szerepeket", így a hát későn jövők...... :-)

Bejelenteném azonban, hogy a "Kicsi, aki még buta is" helyre üresedés alkalmával pályáznék én is. :-)

Namármost: én vagyok az az olvasó, aki átugorja az igeidőket, a hal vagy madár problémát, a vesszőhiányokat, és abban a formában olvassa a novellát, ahogy javítás után nézne ki. :-)

Én, az örök kívülálló, jól értettem a történetet, és a tanulságát is.

Szeretek Kelvint olvasni. :-)

 

 " Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja." /Ernest Hemingway/

k, 2010-12-07 20:14 Kelvin

Kelvin képe

Két rohadt nap van mögöttem, még három előttem, de most elmosolyodtam, és nem is zavar semmi. Köszi!

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2010-01-17 14:40 Crowfall

Crowfall képe
4

Üdv!

Határozottan tetszett. Pont az a jó benne, hogy egy viszonylag átlagos sztoriból lett egy jó kis horror.

Szerintem nincs szükség különösebb magyarázatra az írásban. Vagy a főhös volt egy labilis figura, akit tettének következményei és a madárfiú furcsa viselkedése finoman szólva "kibillentett", és a szorongáson túl belecsúszott valami paranoid pszichózisba (bár ezesetben sántít a pszichológus, aki azért ezt kiszúrta volna). Megjegyzem, a "kamaszkori" szorongás némileg sarkítás, ilyen esetben is konkretizálni szokták a szorongás tárgyát/tárgyait, és akár ez is belefért volna, hogy éppen a doki bíztatására akar bocsánatot kérni. Vagy a madárfiú valamiféle különös lény, aki megalázásainak központi figuráját kicsit megtréfálja. Esetleg lehet, hogy másokkal is történtek fura dolgok, csak erről a főhös nem tud... (és még kitudja hány magyarázat lehet) Egyik esetben sem szükséges a dolgot a novellában kivesézni, szerintem jó, ha marad valami munka az olvasóra is.

A halat tényleg kár behozni, nem lehetne mondjuk "üvegszemei"?

Összeségében szerintem is erős négyes :)

 

...

"...no art is possible without a dance with death..." - Céline


v, 2010-01-17 14:49 Kelvin

Kelvin képe

Na, ez tök jó! Nehogy már nekem kelljen magyaráznom a novellát! :D

Köszi!

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2010-01-17 19:28 Indi

Indi képe
4

A bűntudat érdekes (iszonyú) dolgokat tud generálni az ember tudatalattijában. Soha nem akarok ilyet álmodni! A frász kitört olvasás közben :P Elkaptad a szituáció lényegét.

----------------------------------------------------------

"Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít." (Simon Le Bon)

"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni" (Harry Lo

v, 2010-01-17 19:30 Kelvin

Kelvin képe

Ennek nagyon örülök! :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2010-01-17 20:28 Obb_régi

4

Vadat, halat, s mi jó falat, mi szem-szájnak ingere? Jól összekutyultad az elejét :)

Viszont olyan orbitálisan jó volt olvasni utánna, végére vártam még valamit, nem is tudom, hogy mit, lhet hogy csak azt, hogy ne legyen még vége az írásnak, bármennyire fáj a szívem, a végét még benyelem, de a kutyult eleje miatt, (és nem csak a halmadárra értem) nem ötös ez most négyes.

Mindenesetre most sem csalódtam, jó volt olvasni.

v, 2010-01-17 20:35 Kelvin

Kelvin képe

Köszi!

Már én sem tudom, hogy gondoltam azt a halas dolgot. Utálom a halat...

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2010-01-18 02:48 Ndy

Ndy képe
5

Nálam ez ötös. Vannak benne hibák, de érdemes volt elolvasni, és ezt sok már kiadott műről nem mondhatom el. Engem a hal-madár ellentét nem zavart, sem pedig a szürrealizmus. Az emberi agy hülye dolgokra képes.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

h, 2010-01-18 14:38 Adachi

Adachi képe

Csatlakoznék Ndyhez; ez a halas említés/utalás/hasonlat nálam sem volt olyan tényező, hogy zavart volna. :)

De hogy ma nem alszom, az szerintem tuti. :D

~*~

"Meghitt világomat saját mitológiám sárkányai védik." - Salvador Dalí

h, 2010-01-18 16:21 Sren

Sren képe

:D A nemalvás Kelvin védjegye, szokj hozzá. :D Múlt héten kiolvastam az összes írását éjjel, mert nem voltam álmos. Utána meg azért nem voltam álmos, mert kiolvastam... :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2010-01-18 18:49 Maggoth

Maggoth képe

Nekem is ötös, nagyon tetszett, a hibák meg le vannak ejtve, részemről legalábbis. Egy mindennapi történet, nem mindennapi tálalásban. Nagyon ügyes. Neked már rég zsákszámra kéne nyerni a pályázatokat.

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

h, 2010-01-18 19:24 Kentaur

Kentaur képe
5

Na, végre eljutottam ide is, megérte.

Eddigi legjobb írásod talán, nagyon átjött minden rezdülés, grat. Jól eltaláltad a gyerekek lelki világát is, nem lett se zavaróan stílusidegen egy gyerektől, (nem filózik sokat, nem magyarázkodik,csak elmondja, mit érez, de azt érzékletesen) se leereszkedően egyszerű. A hibákért már megkaptad a fejmosást, úgyhogy szó nélkül ötöst adok.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

h, 2010-01-18 23:09 Alexei B Fargas

5

 Odab*sz.

k, 2010-01-19 18:13 Kelvin

Kelvin képe

 Tegnap részeg voltam, most meg nem válaszolnék mindenkinek külön, úgyhogy:

Ndy, Adachi, Maggoth, Kentaur, Alexei!

Köszönöm az öt csillagot, teljesen feldobtátok a napomat, pedig eddig elég szar volt. Így, napokkal később már előttem is tiszta, mit kellett volna másképp, de tényleg örülök, hogy a Karc kiválóságai ilyen elismerően nyilatkoznak egy írásomról. Kurva jó!!! :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2010-04-25 19:17 alina

alina képe
5

"...de aztán kirohantam a wc-ből. Szinte ő támogatott vissza a terembe."
Ezt a részt nem értem. Egyépként tetszik.: D 5.

(:

v, 2010-04-25 19:30 Kelvin

Kelvin képe

Nem értem, mit nem értesz, de köszi. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2010-04-25 20:17 alina

alina képe

Ja értem. Tehát kirohant, onnan meg a gyerek támogatta?Vágom.: D

(:

k, 2010-05-18 19:43 Sólyom László

Sólyom László képe
5

Kelvint akartam olvasni, ezért előkerestem ezt a novid, mert még sose olvastam azelőtt:)

Tetszett lényegében, ha a végét nem fűszerezted, volna meg misztikus elemekkel, akkor egészen hétköznapi cselekményt olvashattunk volna, de az nem is te lennél, ezért szeretem az írásaidat!

Visszatérve az elejére, sajnos, mai napig a megkülönböztetettség tapasztalható az iskolákban és persze már az ovodák sem kivételek... sokszor elcsodálkozok rajta, hogy mennyi gyűlöletet képes magában hordozni az ember, csak azért mert valaki kicsit másabb a többitől, dehát ez van és az ember nem fog változni, ettől rosszabbat várhatunk a közeljövőben is!

A novi nagyon tetszett! 5*

_________________________________________

"a leírt szavakban rejlik az igazi varázslat"

k, 2010-05-18 19:58 Kelvin

Kelvin képe

Köszönöm szépen! :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."