A vihar

1.

Valahol messze, a távolban sötét felleget bontott a vihar. Sandra összevonta szemöldökét, ahogy a látóhatárt fürkészte. Marcot, a férjét leküldte a boltba bevásárolni a hétvégi grillezéshez. A kapcsolatuk kissé lesiklott a vágányról. Ezt marhaoldalassal és sült krumplival próbálták elfedni. Az utóbbi időben vad vitákra és heves csókolózásra futotta tőlük. A köztes megoldások hiányoztak az életükből. Gondolt rá, hogy közösen vásároljanak be, de érezte, hogy a férjének szüksége van egy kis egyedüllétre. Talán utána tudnak majd beszélni a problémáikról.
Majdnem fél éve költöztek az új helyre, a város szélére. A legközelebbi szomszéd több száz méterre lakott tőlük. Ha kimentek a kertvégi emelkedőre, még éppen megpillanthatták a lombok közt megbújó piros cserepeket. Sandrának nem sikerült megszoknia, hogy a tér üressége miatt árnyakat vélt felfedezni a sötétben. A ház nagyban eltért a régi kétszobás panellakásuktól, ahol mindig érezték egymás közelségét, de szűkösen lettek volna plusz egy fővel.
Greg éppen az aktuális kedvenc játékát nyüstölte. Anyja csak annyit vett észre, hogy vadul húzkodta az ujját a kijelzőn pár másodpercig, majd nem sokkal később megismételte. Közben csücsörítve összpontosított, hogy minél több pontot érjen el a végén.
Sandra a konyhában bajlódott a teafüvekkel, onnan pont rálátott a fiára. Tudta, hogy pontosan mire vágyik, de az nem rejtőzött a kis dobozkában. A férje ölelő karja hiányzott neki. Barackosat áztatott be a bögréjébe, és nyakon öntötte forróvízzel. Az italról mindig a felhőtlen nyár jutott eszébe, amikor fürdőruhában ültek a parton, és nem törődtek azzal, hogy hol kenik össze magukat a gyümölcs levével. A forró ital nem tudta megidézni a melegnek még a képzetét sem. A feltámadó szél mindent elfújt, és messzire elűzte az ábrándot. A felhők egyre vészjóslóbban tornyosultak a ház körül. Sandra egy pillanatra elszakadt a sötétség delejes vonzásából, mert Greg a ruháját rángatta.
– Anya, nézd! Ismét megdöntöttem a rekordomat, ötszáz pontom van. Nekem lesz a legjobb az osztályban, ha hétfőn bemegyek.
Sandra megsimogatta a fejét, és mosolyogva bíztatta.
– Ügyes vagy, kicsikém! Ülj vissza a fotelbe, hamarosan jövök én is, de most körülnézek kicsit kint.
Az ősz közeledtével vastagabb ruhákat készítettek ki a fogasra, így csak a hátára kanyarította mellényét, és úgy ment ki az udvarra. A szél vadul belekapaszkodott hosszú, vörös hajába. Megfordult a fejében, hogy visszamegy egy sapkáért, de inkább sietősebbre fogta lépteit. Marc szokta mindig figyelmeztetni, hogy ne menjen ki fedetlen fővel a hidegbe. Rossz kislányként cinkos mosoly suhant végig az arcán, majd gyorsan végignézett az udvaron, összegyűjtötte az elhagyott játékokat, és bevitte az eresz alá. Most az egyszer eltekintett attól, hogy kiselőadást tartson a fiának. El kell pakolnia maga után, elég nagy hozzá. Pár nap múlva újra megismétli a szidást.
A grillező mögé dugott doboz cigiért nyúlt. Megegyeztek a férjével, hogy a lakásban sosem gyújtanak rá, főleg nem a gyerekük jelenlétében. Ketten nagyjából két hét alatt végeztek ki egy dobozt, csak alkalmanként hódoltak a káros élvezetnek. Gyorsan szívta el a szálat, mert aggódott, mi lesz, ha pont ezalatt történik valami a lakásban.
Összébb húzta magán a mellényt, és ellenszegülve a szélnek befejezte az őrjáratot. Nem talált semmit, ami alapot adott volna a nyugtalanságának. A telefonját végig a kezében tartotta, hátha hívja a férje. Ennek ellenére majdnem kiejtette a kezéből a készüléket, amikor megcsörrent.
– Szia! Mondd, hogy úton vagy már!
Nem értett semmit, mert lecsaphatott férje közelében a vihar. Fél percen keresztül szólongatta Marcot, de mindössze egy mondatfoszlányt tudott kihámozni a sistergésből. „Tudok rólatok.” Egy pillanatra ledermedt, mert kristálytisztán szólt hozzá férje a káoszból.
A felhőréteg talán kicsit elvékonyodott felettük, legalábbis szerette volna azt hinni. Nyugalma nem tarthatott örökké, mert a távolban fehér fellegek tornyosultak, jégtől terhesen. Nem akart tovább kint maradni. Gondolkodás nélkül bement.
– Hol vagy ilyenkor? Ez nem az én dolgom lenne – dörmögött magában, de egy kicsit örült neki, hogy a következő szélrohamot az ajtó túl oldalán vészeli át.
– Apa mikor jön haza? – kérdezte Greg, közben ott lábatlankodott az előszobában.
– Hamarosan hazaér. Most hívott, minden rendben van. Siet hozzánk – mondta Sandra. A fia kicsit megnyugodott, majd ismét a játéknak szentelte a figyelmét.
A nő visszatért a bögréért. Nem égette a tenyerét, pont olyan meleg volt, ahogyan szerette. Leült a fia mellé, és szorosan átölelte. Greg nem tolta el magától, ahogy az utóbbi időben szokta. Sandra felismerte, hogy nem kell erőltetni az öleléseket és a puszikat, főleg, ha a barátai is ott vannak vele. Abba a korba lépett, amikor cikinek számít, ha rajta lóg az anyja. Addig helyezkedett, ameddig befészkelte magát a karjai közé.
Mindketten elbóbiskolhattak, mert a nő egy hangos dörrenésre rezzent fel. A következő villám szintén a közelükben csapott be, egy másodpercre fényárban fürdette a lakást. Sandra kimászott a fia alól, és alaposan betakargatta a kedvenc plédjével. Kicsit szakadozott volt a széle, de nem zavarta túlzottan, mert a fiú mindenhová magával cipelte. A közös ágyukba is bemászott vele, amikor nem tudott aludni.
Az ablakhoz lépett, de férje kocsija nem állt a behajtón. A hang alapján is megismerte volna az ütött-kopott Ford furgon morgását. A falióra jelezte, hogy hamarosan hét lesz. Nem tudta mire vélni, mert egy óra alatt még viharban is haza kellett volna érnie. Reggel azt gondolta, hogy ekkor már régen vacsoráznak, és valami családi film szól majd a tévéből. Igaz, minden estéjük ilyen volt, de akkor bármit megadott volna érte.
A sötétség leblokkolta az érzékszerveit. Néha villámlott, a fák ágai folyamatosan karistolták a tetőtéri ablakokat. A telefon némán hallgatott, pedig felébredtek volna rá mindketten. Megpróbálta felhívni a férjét, de a hangposta kapcsolt be, bosszúsan tette zsebre a készüléket.
Éppen elhatározta, hogy felébreszti fiát álmából, mert már képtelen volt kézben felvinni az emeletre, amikor hallott valamit. Nem foglalkozott vele túlzottan, mert a szél megállás nélkül süvített kint. Amikor megismétlődött a kaparás, hirtelen felkapta a fejét. A kandallóból szűrődött ki a hang.
A nesz megismétlődött. Mintha valami beszorult volna a kéménybe. Kinyitotta a kandalló ajtaját, de nem hallott semmit. Egyedül a szél zúgott odabenn furcsa szag kíséretében. Sandra majdnem elhányta magát a hirtelen rátörő bűztől. Hátrált, hogy friss levegővel töltse meg a tüdejét. Az ajtót elfelejtette becsukni, ezért mindenhol szétterjedt a bűz. Greg aprókat köhintett álmában és nyugtalanul forgolódott, közben a takarót görcsösen szorította a combja közé.
Sandra orra nem tudott ennél többet befogadni, a szag átjárta a ruháját, a haját, mindenét. Nem törődött mással, odaszaladt a fiához, és felkapta. Lábra állította, és kézen fogva vonszolni kezdte a lépcső felé. Greg kicsit kábán botladozott, de annyit felfogott, hogy nem aludhat vissza. Ásítások közepette értek fel a hálószobába.
– Mi történt? – habogta Greg, hatalmas pislogások közepette.
– Nagyon felerősödött a vihar. Itt biztonságban leszünk – felelte Sandra. Remélte, hogy a kimondott hazugsága igazzá változik.
Az átható szagot egyre jobban érezték. Mindketten nehezen kapkodták a levegőt, ezért a fürdőszobába mentek. Sandra lehámozta fiáról a ruháját, és begyűrte a szennyes közé. Abban reménykedett, hogy működik a szellőztető rendszer. Az anya próbálta a lehető leggyorsabb mozgásra ösztökélni fiát, mert teljesen elkékült az ajka. Egész testében remegett. Úgy érezte rohamosan csökken a hőmérséklet a lakásban. A vihar lehetett ennek a hátterében, gondolta.
A vetkőztetés után forró vizet engedett a kádba. Greg hálásan mászott be. Pár perc alatt visszanyerte a színét, és a telefont újra birtokba vette, mintha semmi sem történt volna. Már hétévesen is tudta, vigyáznia kell rá, nehogy víz érjen a képernyőhöz. Sandra mindig mondta neki, hogy pár perces pancsolás miatt nem kell neki telefon, de most ráhagyta.
– Egy pillanatra elszaladok tiszta ruháért, utána visszajövök – mondta Sandra. Nagyon örült neki, hogy a fia nem érezte a félelmét, így nyugodtan hagyta magára.
Igyekezett a lehető leghalkabban kulcsra zárni az ajtót, nem akarta ok nélkül ráhozni a frászt. A puha szőnyeg elnyelte léptei neszét. Szíve a torkában dobogott, úgy nézett le a földszintre. Az óra kattogásán és a hűtőszekrény zümmögésén kívül néma csend ereszkedett a házra. Gyorsan összenyalábolt pár ruhát, amikor meghallott valamit. Mintha a csövek sziszegtek volna, mint amikor levegő kerül a fűtésrendszerbe. Társult mellé egy félelmetes mellékzörej, ami nem hagyta nyugodni. Ez a gondolat mély gyökeret vert a fejében, aminek hatására letette a gondosan összehajtogatott ruhákat a földre, majd leóvakodott a lépcsőn.
A kandalló felé kapta a tekintetét. Elsápadva vette észre, hogy az üveg egy része eltűnt, mintha elolvadt volna. A szag, amit korábban érzett még szúrósabbá vált. A nagy dózistól hátra tántorodott, meg kellett támaszkodnia a falon. Mikor a látása némileg kitisztult, észrevett egy férget, ami a földön vonaglott. Hasonlított a cserebogár lárvájához, csak sokkal húsosabb volt annál, és undorítóbb. Felhorkantott, amikor arra gondolt, hogy Bear Grylls-en is kifogna egy ekkora adag. Nem tudta mennyire zavarná őt az a tény, hogy a lényből fekete szőrszálak türemkedtek ki, és mintha mozgott is volna. Életében nem látott még ilyet, de ez nem vette el a kedvét attól, hogy egy tepsivel összenyomja. A konyhapultról ez akadt elsőnek a kezébe, ezért gyorsan megmarkolta, és cselekedett. Jellegzetes pukkanó hangot hallott, mint amikor Greg a buborékfóliával szokott játszadozni. Nem mert benézni a tepsi alá, hogy ugyanúgy vonaglik-e, mint egy vakond, melyet egy arra kószáló macska piszkált ki a járatából.
Teljes súlyát latba vetve ráállt a tepsire. Így is kellett pár másodperc, hogy érezze, az állat megadta magát. Mintha nyöszörgő hangot hallatott volna, mielőtt végleg megmerevedett. A záptojásba vegyülő romlott hús szaga újabb rohamot indított. A bőre viszketett. Ahol megvakarta a karját, élénkpiros nyom maradt, mely hosszú percekig nem múlt el.
Nem merte megnézni mi maradt a pondróból. Ha majd vége lesz mindennek, kidobja a tepsit, és vesz helyette egy másikat. Alaposan körülnézett a konyhában. A mosogató hemzsegett az élősködőktől, több százan lehettek benne, a peremen vonaglók folyamatosan potyogtak le a földre. Egy-kettő megszenvedte az esést, mert maró anyag lövellt belőlük, ami lyukat égetett a márvány járólapba.
Sandra fejét vesztve rohant fel a lépcsőn, többször elbotlott, de nem törődött a térdébe hasító fájdalommal. A ruhákat sem vette fel, inkább egyből nekiveselkedett az ajtónak. De nem engedelmeskedett a kilincs. A hirtelen rátörő zörejtől fia megijedhetett, mert halkan felsikkantott. Az egyik fürdős játékát leejthette, mivel valami hangosan koppant a padlón.
Próbálta szilárdan tartani remegő kezét, de ennek ellenére leejtette a kulcsot. Mire bejutott, a fia fehérre vált arccal fogadta.
– Anya, mi történt? – kérdezte Greg sírástól elcsukló hangon.
– Maradjunk itt, ameddig elül a vihar. Mit szólsz hozzá?
– Nekem jó – vonta meg a vállát. Ahogy ült a kád kihűlt vízben, kiázott ujjaival, Sandra újra úgy tekintett rá, mintha kisgyerek lenne, akinek szüksége van az anyja védelmére. Nem akarta elmondani, mit látott a földszinten. Képtelen volt körülírni.

2.

– Meddig leszünk itt? – tudakolta Greg. Látszott rajta, hogy kezdi unni a helyzetet.
Hasogatott a feje. Félt arra gondolni, hogy mi történhet lent. A fürdő aprócska ablakán egyedül a vihar szerenádja süvöltött be, egy kis esőpermet kíséretében.
Ruha híján köntösébe öltöztette fiát. Tudta, hogy a férje nélkül fog szembeszegülni a kint ólálkodó borzalmakkal. Lelkiekben teljesen lemondott róla, hogy az időben megérkezik, és megmenti őket.
Egymáshoz bújva feküdtek a kád melletti aprócska szőnyegen, teljesen össze kellett kuporodniuk, hogy ne érjen le a lábuk a jéghideg csempére. Idilli magányából egy ismerős szag ragadta el Sandrát. Az ajtó alatt fojtogató gáz lopakodott be hozzájuk.
– Mássz be a szekrénybe, és ne gyere ki addig, ameddig nem szólok. Okés? – kérdezte rémülten. Végig a fia arcát nézte, választ várt a kérdésére.
– Mi adja ki ezt a hangot? – kérdezte Greg nyüszítve, közben a fülére tapasztotta a kezét.
– Van kint egy szörny, ami ártani akar nekünk, de nem hagyom neki.
– Szörny? Olyan, mint a Scooby-Doo-ban?
Greg mániája volt az a mese, olyan hátizsákért könyörgött a boltban, amiről Fred és Scooby mosolygott vissza.
– Persze, pontosan olyan.
– Akkor nem kell tőlük félnünk anya! A mesében mindig egy bácsi öltözik be a szörnynek, hogy megijesszen valakit. Nyissuk ki az ajtót.
Olyan magabiztossággal és beleéléssel adta elő, mintha a suliban felelt volna.
– Képzeld el, hogy ezek most igaziak, nincsen rajtuk maskara. Mintha a tízezer voltos szellem valódi lenne.
Ez volt a kulcsszó, mert Greg azonnal beugrott a szekrénybe. A mérgező gáz nem terjedt olyan gyorsan, mint korábban. Mindeközben Sandra az ajtó elé halmozta a bútorokat, és mindent, amit meg tudott mozdítani. Közben érezte, hogy folyamatosan gyengül a védelme.
Kinézett a kulcslyukon, és azt látta, hogy az első hullámban támadó férgek közül nagyon sokan elpusztultak. A gomolygó füst teljesen megülte a fenti folyosót. Az ajtó alatti résbe nyomkodott törülközők kevésbé engedték be a mérget.
Rövid időn keresztül tartotta magát a barikád, ám egyszerre olyan hangot hallott, mintha valami rágni kezdte az ajtót. Ez a hang a frászt is ráhozta a nőre. Tudta, hogy nem fog sokáig kitartani, és akkor végük van, ennyi lénnyel nem veheti fel a harcot. Semmit sem talált, amivel megvédhette volna magukat. Újra felcsendült fejében a férjének utolsó, tisztán hallott mondata: Tudok rólatok. Most kevésbé hangzott nyugtatóan, inkább követelőzőnek tűnt.
Félve hajolt a kulcslyukhoz, de nem volt más választása. Kinézett, mert tudnia kellett mi történik odakint. Bárcsak ne tette volna! Ami a szeme elé tárult, azt a legvadabb rémálmaiban sem képzelte volna. Minden eddiginél nagyobb férget látott, mely felágaskodva aprította az ajtót. Nyálkás szájszervéből tűéles fogak sorjáztak, készen arra, hogy ártsanak nekik. Olyan könnyedén tépkedte ki az ajtóból a darabokat, mint ahogy Greg szakította fel az ajándékok csomagolását a karácsonyfa alatt. Ennek a lénynek az egész testét sűrű szőr borította, és az állandóan lüktető hasából lárvák pottyantak ki.
Sandra tehetetlenül ténfergett a szűk helyiségben, mint egy ketrecbe zárt kutya. Apró motoszkálást hallott a szekrényben. Nem engedhette, hogy Greg kijöjjön. Elmorzsolt egy könnycseppet, és egy széket támasztott neki, eltorlaszolva a kijáratot. Közben elszabadult a titok, amit fogolyként láncolt hozzá tudata legmélyéhez. Gregnek nem Marc az apja, erre biztosan rá is jött. Nem jön el értük. Nagy levegőt vett, és kitört az ajtón.
Igyekezett minél több lényt összetaposni, vagy félre rúgni az útjából. A legnagyobb hernyót próbálta messziről elkerülni. A sistergés jelezte, hogy sikerrel járt. A vékony papucsot átmarta az anyag, és érzékeny bőréhez ért. Egyetlen cél vezérelte mozdulatait, hogy minél távolabb vezesse őket a fürdőtől. Meglepődött a tényen, hogy nyugodtan elfuthatott mellettük, nem voltak túlzottan intelligensek. Ám valamivel fel kellett keltenie az érdeklődésüket. Nem jutott jobb ötlet az eszébe, ezért leszaladt a nappaliba.
Mintha egy egészestés buli végére érkezett volna meg. A bútorok összetörve, egy-kettő még füstölgött is. A szőnyegen égésnyomok éktelenkedtek, mintha csikkeket nyomtak volna el rajta, de tudta, hogy nem ez történt. Nem vesztegetett további értékes másodperceket, megkaparintotta a begyújtó folyadékot, meg egy doboz gyufát a kandalló párkányáról. A fürdőszoba előtt végiglocsolta őket, páran a lába felé kúsztak, de könnyedén széttaposta őket csupasz talpával. A fájdalommal és a szaggal nem törődött. Nem zökkenthette ki semmi. A férgek könnyedén lángra kaptak, mint a tojások, úgy pattantak szét a melegtől. Nagyobb örömmel nézte a pusztítást, mint az esti szalonnasütéseket a grillnél.
A főhernyót nem látta– magában anyahernyónak nevezte –, így tudta, hogy csak a munka egy részét végezte el. Az üres flakont ledobta a földre, szüksége volt mindkét kezére. A legnagyobb konyhakést vette elő, amit korábban felakasztott, tokjával együtt az övére. Úgy nézett ki, akár egy vérbeli szamuráj.
Nem járt táncot a lemenő nap fénye a pengén, mint a filmekben a döntő csaták előtt. Nem szólt a háttérben szimfonikus zenekar, hogy mindent elfelejtsen, és csak a küzdelemre koncentráljon. Az égett testek kipárolgásában lépett be az ajtón. Résnyire nyitva volt, de a jelek szerint egy sem jutott be a szobába. Abban a pillanatban ragadta meg valami a bokáját, amikor tüzetesebben megszemlélte volna a fürdőt.
Teljesen satuba fogta a lábát, rátekeredett, mint egy kígyó. Savat engedett ki, mert a korábbi égési nyomok fellángoltak, soha nem érzett intenzitással. Legszívesebben lerúgta volna magáról, és a kicsinyei sorsára juttatta volna. Akárhogy is kapálózott a lábával, nem akarta elengedni, sőt, mintha erősebben szorította volna. Miközben próbálta lefejteni magáról, hozzáütődött keze az oldalához. A késhez. Kirántotta a tokból, szúrt, döfött, mindent megpróbált. Egyedül arra figyelt, hogy ne saját magát találja el.
Földöntúli boldogság öntötte el, amikor sikerült félbevágnia. Zöld és sárga zsigerek folytak ki a testéből. Eddig a csirkemájat tartotta a legundorítóbb dolognak, de akkor megváltozott a véleménye. Párat verdesett a lény, majd nem mozdult többé. Sandra ledobta a kést, és berohant a szobába. Félre lökte a széket, majd feltépte a szekrényajtót, és az ölébe fogta a fiát, az egyetlen kisfiát.
Nem szólt semmit, ráhajtotta fejét a vállára, és úgy ültek csöndben. Most gondolt bele először, vajon mik lehettek ezek a lények. A Világ más pontjain is lecsaptak? Vagy pont őket pécézték ki maguknak? Talán a férje az élete utolsó pillanatában felhívta őket telefonon, hogy elmondja, tudja az igazat? Minden összeállt a fejében. Egy ideje sejtette, hogy Marc tudja az igazat, hogy nem tőle van Greg. Tévedését nem tudta a kapcsolatuk alatt kiradírozni, mindig közéjük állt. Nem vitte rá a lélek, hogy elmondja neki a titkát, ez mételyezte meg az életüket.
Megsimogatta Greg lenszőke haját, és szorosan magához ölelte. Apró böffentést hallott, mintha visszaugrottak volna az időben öt évet. Végigcsorgott valami a vállán és a hátán is. Hirtelen eltartotta magától a fiát, akkor vette észre, hogy orrán és száján megállás nélkül özönlenek a férgek.
Nem söpörte le a lényeket, nem lett volna értelme. Örült, hogy a halálon legalább osztozhat vele.
Végül a férgek könnyedén megtalálták az utat orrán és száján. Nem ordított, nem sírt, csak közelebb húzta magához a fiát. Egy utolsó villám fehérre festette a szobát fényével. Egy röpke másodpercre minden sötét sarkot megvilágított. A sötétség vette át a helyét.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2017-02-23 15:22 Kelvin

Kelvin képe

Nem volt ez rossz. Azokra a horrorfilmekre emlékeztet, amiket csak kevesen ismernek, IMDb-n 5-6 pont között mozognak, és bár semmi új, vagy lehengerlő nincs bennük, mégis képesek szórakoztatni. Idővel majd elhagyod az olyanokat, mint a "Pár perccel később átkozta magát, amiért ezt tette.", mert jobb, ha inkább ennek megfelelően viselkedik, és akkor még jobb lesz.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2017-02-23 16:28 Kraken

Köszi szépen, majd figyelek rá a későbbiekben.

p, 2017-02-24 10:12 Kentaur

Kentaur képe

Sok helyen még mindig túl körülményesen próbálsz fogalmazni, pedig egyszerűbben szebb lenne. Például itt:
"Marcot, a férjét azzal a feladattal küldte el a boltba, hogy vásároljon be a hétvégi grillezéshez." - Helyette: Marcot, a férjét leküldte a boltba bevásárolni a hétvégi grillezéshez.
"Ezt marha oldalassal és sült krumplival akarták elfedni." : marhaoldalas. A szabály: két részből álló összetett szó egybe írandó hét szótagig, főleg jelöletlen birtokviszonyban. Ennek ellent mond a sült krumpli, mert a "sült" jelzős szerkezet, mint a piros pont, kék ruhás, zöld fű. - Amúgy nem értem, hogy lehet egy rossz kapcsolatot kajával elfedni. Tényleg fura kissé.
" A köztes megoldások hiányzott az életükből. Sandrat mindössze az aggasztotta, hogy nem szeretett egyedül maradni a hétéves kisfiukkal a nagy házban." - Ez a mondat sok sebből vérzik. Megoldások hiányozTAK az életükből, Sandrát- idegen névnél a szóvégi magánhangzó ragozásban megnyúlik, pl: Leonardo - Leonardót. - Ez amúgy egy roppant izgalmas jelenség, valaha minden szavunk magánhangzóra végződött, az összes. Ezek az ómagyar korban elkezdtek többlépcsős folyamatban eltűnni, de még érezzük a hiányukat a mai napig, ragozásban megjelenhetnek. Például: kéz - kezE - kezEi. a kiesett magánhangzót sokszor pótnyúlással pótoljuk, az utolsó magánhangzó hosszúvá válik, ezért lett kÉz, de ahol visszatér a tővégi magánhagzó, ott már nem kell: kezeik.
Na most ugyanezt csináljuk idegen nevekkel, ezáltal hidat képezve a magyar raghozáshoz. Bocs a kitérőért. :-D
"mindössze az aggasztotta" - ellentmondás, de nem is kicsi. Tropára van a házassága, a válás szélén egyensúlyoznak, olyannyira, hogy krumplival akarják befedni a szakadékot (ez most megjelent előttem képileg.:D), és a csajt MINDÖSSZE az aggasztotta, hogy sokat van egyedül a kisfiával. Inkább: az is aggasztotta, vagy simán: utált egyedül maradni a kisfiával a nagy házban, és kész.
"A legközelebbi szomszéd több száz méterre esett tőlük" - és nagyon megütötte magát? :-D Értem, hogy el akarod kerülni a voltot, de valami más szerencsésebb lenne: lakott tőlük, teszem azt.
"A kertjük végében lévő emelkedő tetejéről éppen látni lehetett a lombok között megbúvó piros cserepeket." - Ez is olyan izé...körülményes. Átírom kicsit, hogy lásd a különbséget: Ha kimentek a kertvégi emelkedőre, még éppenhogy megpillanthatták a lombok közt megbújó piros cserepeket. (A "búvó" kicsit archaikus, holott a novella nem az. Plusz kiekrült egy létige, mi meg beljebb kerültünk a párocska szemszögébe.)
"...a lombok között megbúvó piros cserepeket. Nem sikerült megszoknia..." - kinek? Az előbbi mondat alany nélküli, pontosabban általános alany van ("látni lehetett" -kinek? Midenkinek, aki arra nézett.) Ezért aztán a következő mondat nem lesz jó alany nélkül. De nézzük a folytatást:"Nem sikerült megszoknia, hogy a tér üressége miatt árnyakat vélt felfedezni a sötétben." - Miféle tér üressége? Egy nagy üres puszta van a kertjükben? Vagy miféle térben vagyunk egyáltalán, ami üres? Árnyakat amúgy inkább a tárgyak vetnek, mint az üresség. És miért kellett volna megszoknia? És miért felfedezni vélte őket, miért nem simán látni?
Nem lenne jobb annyi, hogy folyton árnyakat vélt látni? Ha valami miatt, akkor a sok esti egyedülléttől. De jó az úgy, ha nem magyarázod meg, csupán leírod, úgy jobban beleéljük magunkat a helyzetébe. Esetleg pontosabb körülményekkel: az asszony főleg az estéket gyűlölte, ilyenkor a kert árnyai mintha életre keltek volna, az öreg ház tele volt sötét zugokkal, a szél pedig baljósan siránkozott a kémény körül. - vagy valami ilyesmi, és máris megvan a baljós hangulat.
Most befejezem kicsit, mert még em jutottam el a második bekezdés végéig és írtam hozzá fél oldalt, de ha gondolod, visszatérek még kivesézni.
Átfutottam a többit is, és eléggé úgy tűnik, mintha nem nézted volna át egyáltalán. Ilyenekre gondolok mint:"Egyből nem hallotta a jellegzetes pukkanó hangot"
Majd elolvasom alaposabban is, de egyelőre nemigen értettem a végét. Persze az ilyesminek nem kell magyarázata legyen, ha a hangulat elvisz a hátán.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2017-02-24 20:34 Kraken

Köszi a véleményt, javítottam.

p, 2017-02-24 23:18 Kraken

Hamarosan felkerül egy javított verzió

szo, 2017-02-25 08:32 Kentaur

Kentaur képe

Ne siess vele, mert nem sokáig jutottam benne, ezek csak az első részének észrevételei. :-D

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2017-02-25 23:32 Kraken

Átolvastam az egészet, és javítottam. Lenne kedvetek átnézni? :)

szo, 2017-02-25 23:32 Kraken

Átolvastam az egészet, és javítottam. Lenne kedvetek átnézni? :)

v, 2017-02-26 07:34 bupber 81-Szomb...

Szia!
Van egy javaslatom, nem tudom, ha fogékony leszel rá.
Tudom, nehéz eltávolodni tőle, mert másként áll előtted, mint aki először olvassa. Ismered a mondatokat – betéve –, és akaratlanul is ott van benned: mi tartozik hozzá, mi volt az előzménye, de…
Az igazi javítás az lenne, ha te végeznéd el úgy, mintha egy idegennek a művét olvasnád. Persze jó, ha valaki segít, de én szerintem a a legnagyobb segítség az, ha valaki felhívja a figyelmedet azokra a dolgokra, szabályokra, amit úgy lát, hogy elvétettél vagy nem oldottad meg a legjobban – esetleg példázva a szövegből.
Ha más végzi a javítást, az neked botcsinálta dolog. Ugyanolyan lesz a következő is. Amíg az író nem változik, addig a mű sem változik. Amatőr írók legnagyobb ellenfele a lustaság, nem tesz semmi többet, aztán csodálkozik…
Olvasd el a Kelvin által nem rég bemásolt, Kosztolányi Dezső cikkét.
Olvasd, amit Kenta szedegetett eddig ki neked. Ne menj mindegyiknél vissza a szöveghez, a hsz-t olvasd, többször egymásután, amíg feltárulnak benned, hogy mik az ismétlődő hibák.
Ezeken kívül javasolnám, hogy vedd, mondjuk elsőre az első négy bekezdést, és magadtól húzz át mindent, ami neked nem tetszik. Cserélj ki minden szót, ami nem tetszik. Gondold meg a sorrendet a mondatok és a szavak közt. Másold ki a négy bekezdést, ne zavarjon a többi, csak ezen munkálkodj.
Mutatok néhány példát, ahol én változtatnék. Nem kell megfogadni, TE dönts, inkább a módszert hangsúlyozom.
És ja, olvasd legalább félhangosan, mert akkor a szöveg ritmusa is elő áll – pl. már az első szavak: messze, távolban – megakasztó és ismétlés. Több változat lenne, ami az olvasást jobban gördíti: a messzi távolban… (a megtoppantó vessző elhagyása); valahol messze, a láthatár távlatában… (vessző, de besegít a ritmushoz egy határozó szó) stb.
Én az „ahogy” szót csúfnak találom, legtöbbször átfogalmazom a mondatot. (összevont szemöldökkel fürkészte a…)
A férjét leküldte a boltba – Nekem túl „házias” a megfogalmazás (lehet kell két nap, amíg beugrik valami jobb, amikor valamit cserélni akarok a szövegemben, de kivárom) – és inkább elküldte, a társasházakban van az, hogy „le a sarkig”
A mondatok közt jó, ha van okozati kapcsolat, és nem lógnak egymásután. Jelen esetben a Marco „leküldését” követően, igazából új bekezdés kéne, ha más témával van folytatva, pl. kapcsolatuk lesiklott. Az új bekezdés persze nem helyénvaló, ezért talán felcserélném, előbb említeném meg a kapcsolat sérülést, majd ennek okán fogalmaznám a béke vacsorát, amihez valami újdonság is szükséges a „boltból”
Ezt marhaoldalassal… – „Ezt” – én kerülöm az ilyen megoldásokat, „Ezt” – itt ilyen egyszerűen agyoncsapva? A másik javaslatom: magad alatti favágás a „marhaoldalas”, mert ha az olvasó nem szereti (mint én) akkor fuccs az effektusnak. A pecsenye jobb.
Aztán nézd meg, ha tetszik neked még ma is a „futotta tőlük”, „próbálták elfedni”, meg hasonlók.
Majdnem fél éve költöztek az új helyre – Szerintem lehetne szebben. Persze nem szabad sok szövegdagasztó ecseteléssel átadni a megváltozott szitut, de néha kell keresgélni a szavak közt. De igazán akkor éri meg.
A ház nagyban eltért a régi kétszobás panellakásuktól – az olvasó szereti, ha bebújsz a bőre alá. Félvonással valami olyant ecsetelés kéne, amiben esetleg magára talál. Másként a mondatok kijelentése hideg, fagyos marad számára.
És így tovább, és még más is, de amint az elején mondtam, fedd fel magadtól mi nem tetszene neked, ha más írta volna.

v, 2017-02-26 08:46 Kentaur

Kentaur képe

"Sandrának nem sikerült megszoknia, hogy a tér üressége miatt árnyakat vélt felfedezni a sötétben" - ez még mindig nagyon gáz így.
"Rossz kislányként cinkos mosoly suhant végig az arcán"- ez így most azt jelenti, hogy ő egy rossz kislány, de tényleg az. Ilyenkor jobb a "mint"-es szerkezetet használni.
"Nem talált semmit, ami alapot adott volna a nyugtalanságának." -szebb lenne "a" nélkül.
"Sandra felismerte, hogy nem kell erőltetni az öleléseket és a puszikat, főleg, ha a barátai is ott vannak vele. Abba a korba lépett, amikor cikinek számít, ha rajta lóg az anyja. Addig helyezkedett, ameddig befészkelte magát a karjai közé." - alanytévesztéses mondatok, kinek a barátai? Ki fészkeli kinek a karjába magát? Ha az elsőben tisztázódik, a többi sem gond.
"Kicsit szakadozott volt a széle, de nem zavarta túlzottan, mert a fiú mindenhová magával cipelte." - szintén alanytévesztés: kit nem zavart, hogy szakadozott?
Következő mondat szintén:"A közös ágyukba is bemászott vele, amikor nem tudott aludni.
Az ablakhoz lépett..." - a fiú a közös ágyukba is bemászott (kivel közös? a fiúval?), majd az ablakhoz lépett (a fiú).
"Reggel azt gondolta, hogy ekkor már régen vacsoráznak, és valami családi film szól majd a tévéből. Igaz, minden estéjük ilyen volt, de akkor bármit megadott volna érte."
- óvatosan kell a múltbeli elbeszélésben az időkre utalni! A tévében műsor megy, nem csak hallatszik, az a rádió. Aztán "akkor" bármit megadott volna érte. Az előbb még "most"-al utalsz a múltbeli jelenidőre, most meg "akkor"al, totál összezavarodunk, ez olyan, mintha reggel adott volna meg érte bármit.
"A sötétség leblokkolta az érzékszerveit." - miért? Most komolyan: miért? Miért blokkolja le a sötétség az érzékszerveit? A sötétben általában a fordítottja történik, kitágul a pupilla, kiélesedik a hallás, jobban figyelünk a többi érzékszervünkre, bekapcsol a "radarunk", hogy ne menjünk neki semminek. Egyébként meg miért van sötét a házban? Nincs áram? Vagy a kinti sötétség? Az sem érthető.
"Abban reménykedett, hogy működik a szellőztető rendszer. Az anya próbálta a lehető leggyorsabb.." -itt meg teljesen fölösleges az "anya", az előző mondatban is ő az alany, inkább oda kéne tenni, ahol alanytévesztés van.
"A vihar lehetett ennek a hátterében, gondolta." - jelezheted így a gondolatokat, bár szerintem jobb, amikor valahogy erősebben elkülönülnek, hogy rögtön tudjuk, ne csak a mondat végére. Viszont akárhogyan jelzed - így, vagy idézőjellel, vagy dőltbetűvel, vagy egy gondolatjellel - az időket mindig egyeztesd. Mikor gondolta ezt a nő? Akkor gondolta, hogy a vihar lehet ennek a hátterében - ne rakd múltidőbe, ilyet az angol csinál, de még ők is csak függő beszédben, és ez még nem az.
A szórendünk látszólag szabad, de mégsem:"Pár perc alatt visszanyerte a színét, és a telefont újra birtokba vette..." - Pár perc alatt visszanyerte a színét, és újra birtokba vette a telefont..." - látod a különbséget?

Szerintem itt abbahagyom, mert nagyon sok lenne még, és máshová is ígértem.
Nézd meg tényleg a visszatérő hibáidat, ne csak javítsd úgy ahogy mondtam, hanem próbáld te magad áttenni, mint látod, sok például az alanytévesztésed, végig tudsz menni az egészen és megnézni, hogy hol nem váltottál alanyt, most, hogy már tudod, hogy hajlamos vagy rá. Sokszor vetsz oda megmagyarázatlan infókat, amik elsőre jól hangzanak számodra, de ha megnézed őket, már nem tudnád elmagyarázni, hogy mit akartál mondani. Mint a "sötétség leblokkolta az érzékeit". Fontos, hogy most te mesélsz, képzeld azt, hogy egy csapat gyereknek adod elő a tábortűz melett, mint rémmesét. Értenék, hogy kiről beszélsz éppen? Hogy mi miért történik?

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.