Mars zabpehely

Mars zabpehely

Tudhattam volna, hogy baj van vele, ahogy ott állt a küszöbön a nyuszis pizsamájában, 102 centisen, az alvástól kócosan. Már akkor megéreztem valamit, de aztán elhessegettem a rossz érzést, ahogy a vattacukor fölött köröző legyet szokás egy nyári napon.
- Te vigyázol rám? – kérdezte egy hatalmasat nyújtózva miközben kicsoszogott a gyerekszobából.
Nincs itt semmi baj, ez az én Zalánom, az imádott 3 éves unokaöcsém, aki a születésétől fogva a kedvencem.
Felkaptam, ő átölelt, én pedig puszit nyomtam az orra hegyére.
- Jobbat vártál?
Megrázta a fejét és elmosolyodott, ami egyáltalán nem tetszett. Nem az a szokásos, őszinte kisfiúmosoly volt, hanem egy sokkal gonoszabb felnőtt vigyor.
És a fejét is máshogy tartotta, mint szokta, kicsit félrebillentette, ahogy a kutyák csinálják mikor feszülten figyelnek valamit.
- Éhes vagyok – indult el a hűtő felé, de csak kinyitni tudta, nem láthatott be, a hűtőszekrény alatt a mélyhűtő állt.
Fölemeltem, hogy kedvére válogathasson, közben beleszagoltam barna hajába, beleszuszogtam a nyakába, amit mindig mókásnak talált. Ma reggel még a kacagása is más volt. Furcsa.
Nem nyerte el semmi sem tetszését odabent. Lekéredzkedett, a konyhapulthoz sétált, hanyag mozdulattal megvakarta a fenekét, aztán lábujjhegyre állva leemelt egy müzlis dobozt.
- Tejjel, vagy kakaóval?
- Tejjel – válaszolta és odaadta a dobozt.

Meglepődtem, sosem láttam még a gyereket tejet inni, a kérdést is inkább viccnek szántam, hátha kicsalok belőle egy kis fintorgást, de úgy látszik ez nem egy mókázós reggel.
Elkészítettem a reggelijét, kitöltöttem magamnak a mai nap harmadik narancslevét és a konyhapultnak dőlve belemélyedtem a müzlis doboz tanulmányozásába.
„Mars müzli” állt a dobozon, alatta pedig „kozmikus élvezet”. Sosem láttam még ezt a márkát, teljesen idegen volt a színvilága is.
Megfordítottam. A doboz másik oldalára egy zöld marslakót rajzoltak.
Majdnem kiesett a kezemből, ugyanis a rajz egyáltalán nem egy gyerekeknek készült mosolygós, aranyos kis zöld lényt ábrázolt, hanem egy horrorfilmekből ismert, félelmetes, vörös szemű földönkívüli nézett farkasszemet velem.
Szája anatómiailag képtelenül széles, őrült vigyorra húzódott, egyik felemelt „kezének” ujjai pedig szívókorongokban végződtek. Ezek után mi lehet a müzliben? El is határoztam, hogy megemlítem a bátyámnak, ha hazajön, hogy nézze, már meg jobban mit vesz a kicsinek.
Hatalmas csámcsogás szakított ki a töprengésből.
Az asztal felé fordultam és nem tudtam levenni a szemem a látványról.

Zalán zabált, úgy mint aki napok óta nem evett, két kézzel tömte magába a müzlit, szünet és kanál nélkül. Könyökéről, álláról csöpögött a tej, a pizsamája elejét, ujjait teljesen eláztatta. Röfögött, csámcsogott, de nem úgy, mint egy kisfiú, hanem mint egy megtermett malac. Közben nem hagyta abba az őrült vigyorgást.
Megszédültem.
Csak most tudatosult bennem, hogy reggel óta - vagy legalábbis mióta várom, hogy a gyerek felébredjen – kába vagyok. Pedig még csak 10 óra.
Innentől kezdve olyanná vált az egész, mint egy szürreális álom.
Hol magamhoz tértem, hol kiesett néhány perc, mintha vízben mozogtam és gondolkoztam volna, hullámzott minden.
Rászóltam Zalánra, hogy egyen rendesen, egy kanalat is kerítettem neki, de ő rám se nézve vigyorogva falt tovább. A konyhapultba kapaszkodtam, onnan néztem az asztalnál ülő gyereket. A pupillája természetellenesen kitágult, akár ha amfetamint szedett volna, teljesen fekete lett a szeme. Egyáltalán nem tűnt 3 évesnek, inkább egy mini szörnynek, a müzlije pedig pulzált, összehúzódott és kitágult, mintha lélegezne.
Megfájdult a fejem.

A kölyök végzett az első adaggal, töltött magának tejet, olyan szétszórtan és mohón, hogy a tej egy jó része az asztalon kötött ki, kis erecskében csörgedezett a padlóra.
A müzli következett, több végezte a tej-tócsákban, mint a tányérban.
Nem bírtam tovább, se a látványt, se a szédülést.
- Zalán, lefekszem kicsit a kanapéra, szólj, ha kérsz még valamit.
Válaszul malac hangon röfögött. Biztos rosszul hallottam.

Lezuhantam a kanapéra, behunytam a szemem és néhány perc kiesett, már félálomban voltam.
Aztán egy gyerektest ült a hasamra. Jött játszani a kis gazfickó!
- Szegény Timi, csak nem rosszul vagy?
Ez a hang nem jöhet egy gyerekből és jól hallom, hogy gúnyolódik?
- Megártott a narancslé? – folytatta.
Erőt vettem magamon és sikerült kinyitnom a szemem.
Már nem volt benne semmi emberi. Képtelenül széles Joker vigyorra torzult az arca, röfögött. Kozmikus élvezet. A legnagyobb húsvágó kés volt nála, pengéjén megcsillant a lény gonosz kis disznószeme.

4.555555
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.6 (9 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2008-03-02 11:09 Blade

Blade képe

Na ez nagyon jó volt :)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

v, 2008-03-02 11:16 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Jó kis antimüzli reklám volt ez! Na, engem rá nem vesz többé senki, hogy müzlit vegyek!
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

v, 2008-03-02 11:32 miyoku

miyoku képe

:)
______________________________
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

v, 2008-03-02 14:45 hazmat

hazmat képe

Eddig sem rajongtam a müzliért, most már narancslevet sem iszom!
______________________________________
"Az álomvilág magába zár, de simogat, nem eltemet,
Benned él, mert nem lesz másé, a sírba is majd elviszed" - Alhana

h, 2008-03-03 15:48 Gary

Gary képe

Nekem nagyon teccett!!:D Ha gondolod legalábbis szerintem jó lenne egy folytatás nem?

,,Csak akkor emelkedhetünk felülkudarcainkon,

gyengeségeinken,ha felismerjük és bevalljuk őket."

Driztt Do'Urden

h, 2008-03-03 16:47 Kentaur

Kentaur képe

Hehe,jó volt.Az idegenek már a spájzban vannak!
----------------------------------------------------------------

Ha a menyországban nincs csoki,és rockzene...akkor NEM megyek!!!

v, 2008-03-09 12:57 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

No, elolvastam én is. Hmm, mostantól lehet szajkózni, hogy a videójáték mellett a müzli is agresszívvé tesz? :D
Pár elírás és hiba zavart. :-?
Stephen King Kisállattemetője jutott róla eszembe.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2008-03-09 20:29 miyoku

miyoku képe

hol van elírás?
mért pont az állattemető? szerintem inkább chucky-s. :)
_____________________________
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

v, 2008-03-09 23:07 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

"- Te vigyázol rám? – kérdezte egy hatalmasat nyújtózva miközben" Itt van egy felesleges enter.
"ez az én Zalánomm" Eggyel több m.
"ő átölelt én pedig" Kéne egy vessző közéjük.
"őszinte kisfiú mosoly volt" Vagy egybe: kisfiúmosoly, vagy így: kisfiús mosoly.
"válaszolta és odaadta" Ide is vessző.
"szólj, ha kérsz még valamit" Pont a végére.
"Ez a hang nem jöhet egy gyerekből és jól hallom, hogy gúnyolódik?" Én inkább két mondattá vágnám ezt. Nem jön ki jól a kérdőjel miatt.
"Megártott a narancslé? – folytatta" Pont a végére.

Bocsi, te kérdezted. :roll:
Azért a Kisállattemető, mert annak a végén volt a kisfiú olyan furcsa, túlvilági tekintetű, nem mellesleg konyhakéssel a kezében. :)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

h, 2008-03-10 10:29 miyoku

miyoku képe

"Bocsi, te kérdezted. "
ne viccelj, csak így fejlődhetek. :)
különben is ilyenkor már annyira benne vagyok a történetben, h nem tudom kívűlről nézni,
ezért nem veszem észre a hibákat sem.
köszi, javítottam! :)
::::::::::::::::::::::::::::::
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2008-08-27 12:11 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Ez szerintem is olyan Kinges, de nekem nem a Kedvencek temetője, hanem valamelyik
másik, ahol a kisfiú véreset hány a reggeli zabpehelytől, de nem ugrik be, melyik
könyvében van. Ott maga a Gonosz kavar, nem az idegenek, talán a Cujo elején, de
nem biztos, mert régen olvastam Kinget. Azért ez a megközelítés se rossz, de sejtettem,
hogy Zalán egy kis huncut lesz a végére.

sze, 2008-08-27 12:24 miyoku

miyoku képe

nem rémlik, pedig king fan vagyok. talán "az"?
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2008-08-27 12:38 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Nem tudom, az is lehet, de ettől a Mars zabpehely, még fincsi volt.

sze, 2008-08-27 12:40 miyoku

miyoku képe

vigyázz, nehogy te is megfertőződj! :)
amúgy zalánka létező személy, a bnőm tündéri 4 évese, akivel sok időt töltök.
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2008-08-27 12:47 Sólyom László

Sólyom László képe

Áááá, szóval szeretel gyerekekkel is foglalkozni! Sokoldalú vagy miyoku. :D
_________________________________________
Minden célon túl ott vár a következő.

sze, 2008-08-27 12:49 Sólyom László

Sólyom László képe

Ja és ez az írás öt csillagot ér, ez a kedvencem tőled! :D
_________________________________________
Minden célon túl ott vár a következő.

sze, 2008-08-27 12:54 miyoku

miyoku képe

egészségedre! :) köszi!
igen, imádom a kölyköket, és az állatokat!
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2008-08-27 12:56 Sólyom László

Sólyom László képe

Jól laktam vele! :D
_________________________________________
Minden célon túl ott vár a következő.

v, 2019-01-06 14:51 vman95100

vman95100 képe
5

Ez brutálisan tetszett! :D 5 csillag a malacka alakjára xD