Enyém vagy

Noel egy kietlen, sziklás helyen állt. Nem tudta volna megmondani, hogy pontosan hol, de úgy tűnt neki mintha a Grand Canyon lenne. Egyedül volt, alant a Colorado folyó keskeny acél szalagja kígyózott, feje felette a magasban madarak köröztek.
– Hogy kerültem ide? – töprengett. – Mit keresek én itt?
Hiányoztak a válaszok. Nem emlékezett semmire. Találomra elindult az egyik irányba.
– Találnom kéne valakit, vagy valamit, ami eligazíthatna – okoskodott. – Egy utat, egy táblát, egy helybélit – Akármit! – Olyan különös itt minden.
Nem tudta volna megmondani mennyi ideje sétált, nem érzett se éhséget, se fáradságot. Az idő itt nagyon furán telt. Teljesen elvesztette az időérzékét. Mindenhol csak ezek a bizarr vörös sziklák, a tűző nap, a madarak, és a folyó.
– Sehol egy teremtett lélek!
Váratlanul beborult az ég, sötét lett és nagy cseppekben eleredt az eső. Dörgött, és eres villámok cikáztak, bevilágítva a szürkéslila eget. Érezte az esőcseppek finom szurkálását a bőrén. Fehér inge azonnal átázott, és a testéhez tapadt. A langyos eső patakokban csorgott végig rajta – nem fázott –, ám ahogy magára nézett, nagyon megijedt, mert azt hitte vérzik. Az eső skarlátszínű volt, tényleg olyan, mint a vér. Vidám női nevetést csendült fel a háta mögött, miközben egy meleg puha kéz befogta a szemét. Finom illat csapta meg az orrát – friss citrus, némi egzotikus fűszerrel keverve –, kellemesen bizsergetve az érzékeit. A szeméhez nyúlt, óvatosan lefeszítette a kezeket és megfordult, azonban maga mögött nem látott senkit. A jelenés eltűnt csak a gyöngyöző kacagását visszhangozták a kanyon falai. Most vette észre, hogy az eső elállt és megint hét ágra süt a nap.
– Szemfényvesztés, boszorkányság! – Ez nem lehet igaz! – most kezdett rádöbbenni, hogy amit lát nem valóságos. – De ha nem valóság, akkor micsoda? – Álom?
A válasz kézenfekvő volt. Álmodik. Váratlanul valami végigszántotta a fejét. Egy alacsonyan szálló nagy fekete madár volt. Talán egy holló? Röviddel később egy másik is elhúzott felette – alacsonyan vitorlázva. A hollónak pici rózsaszín emberfeje volt. Cinkosan Noelre kacsintott.
– Úristen! – Hisz az összesnek emberfeje van!
A félelem jeges hullámai áttörték fejében a gátat, vadul rohanni kezdett.
– Ebből a rémálomból valahogy fel kéne ébredni!
Az emberfejű hollók üldözőbe vették. Csak futott, futott ahogy bírt, néha megbotlott, elesett, de talpra vergődött és menekült tovább. Szúrt az oldala, égett a tüdeje, de a fránya hollók csak nem akartak lemaradni. A talaj ingoványossá vált a lába alatt, egyre mélyebben süppedt bele, egyre nehezebben vonszolta magát. Futóhomok – villant át rajta a felismerés. Egyszerre megakadt, és nem bírt már tovább menni. Feladta. A földre rogyott, behunyta a szemét, karjait védelmezően az arcához emelte – aztán csak várt és várt. Nem történt semmi. Óvatosan kilesett, hátrafordult, és akkor meglátta a nőt, nem sokkal maga mögött. Ahogy ki tudta venni, fehér menyasszonyi ruhában volt, az arcát nem látta a naptól, ami mögüle sütött.
– Ki vagy te?
Az asszony némán közeledett. Már egész közel ért, amikor meglátta az arcát. Ijesztő volt, öreg és ráncos, az állát rejtélyes kék tetoválások díszítették, élettelen szemei fehéren világítottak. Foghíjas szája gonosz mosolyra görbült. Lassan kinyújtotta aszott, eres kezeit.
– Az enyém vagy! – suttogta.
Noel újra hallotta a gurgulázó nevetést – csúfondárosnak tűnt. Borsózott a háta. Most látta csak közelről, hogy a valaha tiszta és fehér menyasszonyi ruhát pókhálók, és tenyérnyi zöldes penészfoltok tarkítják.
– Muszáj felébrednem! – de nem megy. – Koncentrálj!
A rémség egész közel volt, már majdnem hozzáért, amikor a férfi minden erejét összeszedve felpattant és egy hirtelen ötlettől vezérelve a szakadék széle fele kezdett rohanni. Mindjárt ott is van, már csak három lépés, már csak kettő, egy.
– Most!
Gondolkodás nélkül belevetette magát a tátongó mélységbe. Érezte, ahogy súlytalanná válik, miközben pörögve kapálózva zuhan. Becsukta a szemét. A szél egyre hangosabban zúgott és fütyült a füle mellett. Kis szerencsével a folyóba fog érkezni. A fütyülés egyre hangosabbá és idegesítőbbé vált, és csak nem akart abbamaradni. Lassan kinyitotta a szemét. A kanyon eltűnt, a hálószobájában volt újra. A telefonja ébresztett – fütyölve, villódzva. Egyik lábával magához húzta, majd kikapcsolta. Körbenézett. A lakás még csendes volt, és várakozó félhomályba burkolózott – a többiek bizonyára még aludtak. A lidérces álom gyorsan halványult, már alig emlékezett rá. Kievickélt az ágyból, és bizonytalan léptekkel megindult a konyhába. Töltött magának egy csésze erős feketét, öntött hozzá egy leheletnyi tejet, beledobott két kockacukrot, megmikrózta, megkeverte, majd élvezettel belekortyolt.
– Istenem, annyira finom ez a reggeli kávé – gondolta, miközben az első pár kortyot ízlelgette, aztán hirtelen öklendezni kezdett, és a padlóra hányt.
Volt valami a kávé alján a zaccban – valami élő. Ahogy lehajolt, hogy alaposabban szemügyre vegye elborzadt. A hányadékban pici kukacok izegtek-mozogtak. Undorodva farolt ki a konyhából, úgy, hogy menet közben elhaladt az előszobai tükör előtt. Önkéntelenül belepillantott, de az ismerős férfialak helyett egy menyasszonyi ruhába öltözött rettenet bámult rá vak fehér szemeivel, arcán kaján vigyorral. Noel ijedten a konyhaablakhoz rohant, felrántotta a redőnyt, feltépte a szúnyoghálót, aztán mélyen kihajolt, és hosszasan szívta be a friss, oxigéndús levegőt. Kicsit jobban lett, ez magához térítette. Kint már magasan járt a nap, fekete madarak köröztek az égen, de valami nagyon nem volt rendben. Aztán rájött mi. A szemközti házak eltűntek. Amerre csak nézett mindenhol fura vörös sziklákat látott. Aztán az előszobából ismét felhangzott a hátborzongató nevetés…
– Már mondtam, hogy az enyém vagy!

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2020-08-21 03:34 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Tudom, a fél Karcolat megszűnne írni, ha jönne egy tisztességes pszichológus és kianalizálna mindenkit, de ha emögött tényleg volt egy valós álom, akkor itt sejtek valami erős félelmet az elköteleződéstől. De azért ezt állapítsa meg szakember, nem értek én az ilyenekhez.
(A nő leírása kicsit sánta. Mondod, hogy ijesztő, de amit mutatsz, az alapján csak ritka vén. Ami nem ugyanaz.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2020-08-30 17:29 n13

Nem valós, csak fikció. :) Másrészt egy ideje már el vagyok köteleződve... (Egyébként az öregség is elég ijesztő)

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít." /Örkény István/

k, 2020-09-01 14:30 Kentaur

Kentaur képe

Üdv a Karcon!

Piros pont a gondolatjelekért, ne tudd meg, mi mindennel próbálkoznak egyes kezdők helyette, képesek hosszasan keresgélni és egyenként beszúrni kb. a náci horogkereszt-szimbólumot is, csak ne kelljen beállítani a gondolatjelet, mert az "macera". :-D

Ne ijedj meg a hosszas hibalistától, itt szokás atomjaira cincálni a műveket, ha azt látjuk, hogy valaki hajlandó a tanulásra, és nem csak úgy idecseszerintette a művét, hogy aztán az életbe vissza se nézzen rá.

Van egy kis gondod az egybe és különírással, ajánlom kedvencekbe tenni ezt: https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/kulegy#
"acél szalag": acélszalag, "hét ágra": hétágra

A központozásnál már igen komoly gubancokat látok, de ne aggódj, ezt mindenki elszúrja az elején, időbe tellik megtanulni a redszert, és 10 év után is lesznek olyan esetek, amiket jobb máshogy leírni, mert egyszerűen sehogy sem helyes.
"– Hogy kerültem ide? – töprengett. – Mit keresek én itt?" : hangosan töprengett? Ha igen, az elég vicces azért, ha nem, akkor meg ki az első gondolatjellel. Itt már egyértelműen kiderül, hogy azt hiszed, a ki nem mondott gondolatok elé is kell gondolatjel. Nos, nem kell, kifejezetten hiba, az elől lévő gondolatjel mindig hangos beszédet jelez: "– Istenem, annyira finom ez a reggeli kávé – gondolta."
"– Találnom kéne valakit, vagy valamit, ami eligazíthatna – okoskodott. – Egy utat, egy táblát, egy helybélit – Akármit! – Olyan különös itt minden." : itt ugyanaz, plusz az utolsó gondolatjel is félrevezető, azt jelzi, hogy kiléptünk a beszédből vagy gondolatokból, és most már a narrátort halljuk, holott nem így történt. Hasonóval többször találkozunk, nem szedem ki mindet, de ezeknek a random közbeszúrt gondolatjeleknek semmi funkciójuk, viszont kíváncsi lennék, te miért tetted bele őket? Talán azt hitted, hogy másik gondolat másik gondolatjelet kíván akkor is, ha közbe nincs semmmiféle narráció vagy közbeszúrás?

Van egy kis vesszőgondod is, ez majd sok gyakorlással el fog tűnni magától.
"úgy tűnt neki mintha": mintha elé vessző
"Nem tudta volna megmondani mennyi ideje sétált": vessző, rejtett "hogy": Nem tudta volna megmondani,( hogy)mennyi ideje sétált. Ugyanez itt:azt hitte, (hogy) vérzik. És: "Aztán rájött,(hogy) mi."

Szájbarágás tipikus esete logikai bukfenccel vegyest: "Az idő itt nagyon furán telt. Teljesen elvesztette az időérzékét." Hát ha furán telt az az idő, akkor nem vesztette el az időérzékét, mivel az furán működött, így teljesen megfelelt a valóságnak... :-)

A történetről: a Dallas-vég enyhébb változata (így hívjuk a "felébredt és az egészet csak álmodta" történeteket), ahol a "csavar" egy rutinosabb olvasónak akkorát üt, mint egy tollpihe. :-D De sebaj, mind ellőttük ezt is egyszer ujjgyakorlatnak, a legközelebbi már jobb lesz.
Kell jó pár ilyen gyakorlás, hogy fejlődj, de a Karcolat jó hely hozzá.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

k, 2020-09-01 19:09 n13

Köszönöm! Ez nagyon hasznos volt. :)

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít." /Örkény István/