A Mumus

- Szép álmokat - suttogta Steve, majd egy-egy csókot nyomott Judy és Lillian homlokára.
A férfi az ajtó felé indult. Lillian felült az ágyában, s cincogva szólt apja után.
- Apu! Ma estére égve hagynád a lámpát?
Steve megfordult. Próbált megértőnek tűnni, bár halálra idegesítette kisebbik lánya sötétségtől való félelme.
- Lillian, kérlek! - sóhajtott a férfi. -Tegnap lefekvéskor már megbeszéltük: nem kell félned a sötétségtől. Éjszaka minden pontosan ugyan olyan, mint nappal. A játékaid, a mesekönyveid ott vannak a polcon, csak éppen nem látod őket. Nincs mitől tartanod. A nővéred sem fél, látod? Aludjatok!
Judy rápillantott a szomszédos ágyból kishúgára. Barátságosan mosolygott, ám Lillian nem nyugodott meg, nem feküdt vissza. Még mindig ült, takaróját egy picit feljebb húzta, majdnem az álláig.
- Én nem a sötéttől félek - szemei elkerekedtek, úgy suttogott, mintha félt volna, hogy más is meghallja. - Hanem a Mumustól.
És már megint itt tartunk, gondolta bosszúsan Steve. Óriási! Újra előmászott a Mumus Lillian fantáziájából! Most mit tegyen? Bújjon oda hozzá és nyugtatgassa? Bizonygassa, hogy rémalakok és szörnyetegek nem léteznek? Vagy kiabáljon? Ordítsa le ezt a kis vakarcsot, hogy végre megszűnjenek a téveszméi? Hiszen még csak gyerek! Nem, ezt nem teheted! Inkább higgadj le. Oké? Hiszen még az anyja sem tudta neki elmagyarázni, hogy kísértetek vagy csúszó-mászó szörnyek egyáltalán nem leselkednek rá a szoba sarkából. Az anyja… aki már két hónapja…
- Kicsim! Tudod, hogy a Mumus nem létezik! Egy ilyen okos kislány, mint Te hogyan hiheti el a szekrényben lakó szörny meséjét?
- Ő nem a szekrényben lakik, apa - szólt félelemtől fagyos hangon Lillian. - Hanem alattam. Az ágyam alatt.
Steve nem akart többet harcolni lánya lidérceivel. Belefáradt. Már éppen elég ideje küzdött a saját rémálmaival, nem maradt benne erő. Nagyon egyedül maradt, mióta Catherine meghalt. A drága Catherine! Akivel le akarta élni az életét, aki világra szülte csodaszép lányait. És ő már nincs. Nem maradt senki, akiből erőt meríthetett volna. Leszámítva azt az üveg behűtött bort, ami a konyhában várt rá. Már megyek is, gondolta.
- Semmi és senki nem lakik az ágyad alatt, kislányom. A legjobb az lesz, ha végleg elfelejted ezt a butaságot és megpróbálsz aludni. Hidd el, ha nem gondolsz rá, nem bánthat. És most már aludjatok mindketten!
A könnyebb utat választotta. Nekiláthatott volna hosszú perceken át megmagyarázni Lillian-nek, hogy csupán az anyja halála miatt, a hirtelen veszteség okozta trauma hatására képzel mindenfélét maga elé. Megígérhette volna kislányának, hogy találkozik még az anyukájával, hazudhatott volna akármit. De nem. Ő inkább lekapcsolta a lámpát, aztán kilépett a szobából. Becsukta az ajtót. Bezárta az összes félelmet és kétséget oda a lányai szobájába, hogy ott is maradjanak, ne jöhessenek elő többet. Ez meg is van, gondolta Steve. Jöhet a bor. Lesétált az emeletről, egyenesen a konyhába. Még pohár sem kell. Csak úgy, az üvegből.

A gyerekek szobája fekete leplet öltött. A polcról figyelő játékok hirtelen ezernyi fogat, karmot és szarvat növesztettek, a vidám mesekönyvek húsevő fenevadakká változtak. Lillian reszketve nézte ezeket a szörnyszülötteket. Az árnyékokat, amik fenyegetően kúsztak egyenesen az ágya felé. Az ablakon túl vadul süvített a szél, kíméletlenül tépte a fák csupasz, levéltelen ágait. A gyermeki képzelődés összes gonosz teremtménye egyszerre támadt Lillian törékeny testére. Judy kinyitotta a szemét. Látta kishúgát, amint ott ült az ágyán, kiszolgáltatva a rémségeknek. Akárcsak egyetlen, magára hagyott fehér gyertyaszál a temető sötétjében. A két lány egymásra nézett. Lillian suttogott, hátha nem hallják meg a szörnyek.
- Judy! Apa miért nem hisz a Mumusban?
Nővére az oldalára feküdt. Barna hajfürtjeit kisöpörte arcából. Mintha mosolygott volna, bár ebben a sötétben ugyan ki láthatta?
- Ne aggódj, kishúgom. Hinni fog benne. Csak várj!
Lillian lenézett az ágya mellé. Várta az onnan előbújó, hullafehér kezet, vagy a borzalmas csápot, vagy bármi mást. Inkább ismét a nővérére nézett, majd megszólalt.
- Szerinted mit akar tőlünk? Mármint a Mumus?
- Hogy mit? - sziszegte Judy. – A félelmünket. Az a tápláléka. Ha félünk, nem marad éhes.
- És meddig akar enni?
- Ha már elég volt neki, ha eleget evett, akkor… nincs többé szüksége ránk.
- És mi történik azután?
Judy nem felelt rögtön.
- Megöl minket.
Lillian gyomrában a forró kis gombóc, ami eddig ott lángolt, hirtelen jéghideg áramlattá alakult át. Ez az érzés lassan szétterjedt kicsiny testében, behatolt a végtagjaiba, az ujjaiba, a szívébe.
- Honnan veszed? - kérdezte Lillian. - Honnan tudsz ennyi mindent a Mumusról?
- Onnan, hogy… elmondta nekem.
Lillian kis híján lefordult az ágyról ijedtében. Nem hitt a fülének. Judy beszélt a Mumussal? És nem bántotta? Ez meg hogy lehet?
- Tessék? Úgy érted… találkoztál vele?
- Nem, nem láttam - felelte Judy. - Senki nem tudja, hogyan is néz ki. Soha nem mutatja meg magát. Csak a hangját hallottam. Az ágyam alól. Azon az éjszakán, amikor anya meghalt.
Lillian szíve megállt egy kis időre. De csak azért, hogy utána olyan vadul kalapáljon, mint még azelőtt soha.
- Miről beszélsz, Judy? Félek. Nagyon félek!
- Én is félek, Lillian. Anya is félt. Rettegett, hogy bajunk esik. A Mumus ebből a félelméből táplálkozott. Aztán… végzett vele. Ő ölte meg anyánkat!
Lillian nem hitt a fülének. Sem a nővérének. Hazudik. Biztosan hazudik! A kislány szeméből könnyek potyogtak a takaróra.
- Nem igaz! - súgta dühösen Judy felé. - Nem igaz! Hazudsz!
Fájdalmas zokogása Judy-ban együttérzést és mérhetetlen szomorúságot keltett. A nagyobbik lány kitakarózott, majd felkelt az ágyból. Meztelen lábai végiglépkedtek a hideg padlón, azután felmászott húgocskája ágyára. A testvérek átölelték egymást. Lillian Judy vállára hajtotta fejét, aranyszőke haja zuhatagként borult nővére világoskék pizsamájára. Judy suttogva így szólt:
- Tudom, hogy szomorú vagy, Lillian. Azt is tudom, hogy hiányzik Anya. De a Mumus mást is mondott azon az éjszakán.
Lillian ránézett kipirosodott szemével az idősebb lányra. Fiatal, hófehér bőrét könnycseppek szántották végig.
- Mit? - kérdezte elcsukló hangon. - Mit mondott a Mumus?
- Azt, hogy nem éri be Anyával. Vissza fog jönni. Előmászik az ágy alól és megöl még valakit. Aztán újra és újra és újra. Amíg az egész családot ki nem pusztítja. Érted?
Lillian szinte azonnal felugrott. Piciny súlya alatt halkan recsegett az ágy.
- Akkor meneküljünk, Judy! - hangjából eltűnt a szomorúság. Helyét átvette a pánik és az élni akarás. - Most azonnal! Szóljunk Apának és menjünk innen! Amíg vissza nem tér a Mumus!
- Késő - sóhajtotta Judy. - Már itt is van. Az ágyad alatt. Érzem a szagát. Hallom a légzését. Ahogy vérre szomjazva hörög. Mindjárt előjön! Lillian, készülj! Nemsokára itt van!
A kislány térdre rogyott, nővére ruhájába kapaszkodva várta a rettenetet. Apró ujjai szinte belemartak Judy bőrébe a pizsamán keresztül. Légzésük felgyorsult, a félelem láthatatlan, karmos keze a lelküket kaparta. Torkuk kiszáradt. Lillian elkeseredett, végső sikolyai szavakat formáltak:
- Judy! Neee! Apa! Segíts!

Steve becsapta a hűtőszekrény ajtaját, majd az üveget szorongatva átballagott a nappaliba. Ott aztán ledobta magát az egyik igencsak megviselt, kopottas kanapéra. Istenem, gondolta Steve. Mennyi nőt lefektettem már erre a kanapéra, mielőtt megismertem Catherine-t. Meghúzta az üveget. A bor életet adó nedűként csurgott le a torkán. Jó ég, Catherine! Ki gyilkolt meg téged? Ráadásul úgy, hogy én ott feküdtem melletted az ágyunkban! Újabb korty a fájdalmas emlék leöblítésére. Steve elképzelni sem tudta, hogyan osonhatott be valaki hangtalanul a hálószobába és hogy vágta el a felesége torkát mindenféle zaj nélkül? Az egésznek semmi értelme nem volt! Steve életben maradt, a pénzhez és a többi értéktárgyhoz nem nyúltak. A gyerekeket sem rabolták el. Talán egy beteges, pszichopata állat tört be hozzájuk? És csak Catherine-re vadászott, csak ő kellett neki? De miért? Steve már két hónapja, minden este a borosüveg alján kereste a választ. Szegény Catherine! A férfi pontosan emlékezett mindenre, miután felébredt halott felesége mellett. A nő üveges szemeire, amik a plafon szürkeségét bámulták. Az iszonyatos, óriási vágásra a torkán, ami úgy nézett ki, mintha valaki egy második szájnyílást kanyarított volna oda. A falakról, bútorokról és a mennyezetről csöpögő vérre. Sok-sok vér szétfröcskölődve, szerte a szobában. Catherine-t szabályosan kivéreztette az az állat! Istenem…
- Judy! Neee! Apa! Segíts!
A sikoltozás a lányok szobájából jött. Steve azonnal felpattant a kanapéról, s felvágtatott az emeletre. A lépcsőkön bukdácsolva az járt az eszében, hogy talán a felesége gyilkosa tért vissza. Csak a gyerekeimet ne! Szívesen megöllek, de várj, amíg felérek! Addig ne bántsd őket! Utána elkaplak, ígérem! Csak őket ne!
Végre felért az emeletre. Közvetlenül előtte ott volt a lányok szobája. Reszkető ujjai ráfonódtak az ajtó kilincsére. Mindent ledöntő erővel rontott be. Rácsapott a villanykapcsolóra, a fény engedelmesen felgyulladt.
- Hagyd békén a gyermekeimet, te rohadék! - üvöltötte. Aztán egy darabig csak állt ott, szótlanul. Próbálta feldolgozni a látványt. Nem volt képes elviselni a nyomást, így hát összeomlott. A küszöbre zuhant, miközben tágra meredt szemmel az ágyak felé bámult. Ez nem lehet…
Először csak a vért látta. Azt a rengeteg vért, ami beterített mindent. Az egész szobát. Aztán észrevette Lillian vergődő, aprócska testét. Kislánya az ágyon hevert, elmetszett torkából egyre gyengülő sugárban spriccelt a vér. Még egy utolsó, elhaló sóhaj, aztán Lillian nem mozdult többé. Tágra nyitott szemei a plafont figyelték, mintha segítséget várna onnan. De nem volt segítség. Csak halál. Judy ott állt az ágy mellett, csurom véresen és egy kést szorongatott. Lillian holttestét figyelte, majd apjára nézett. A férfi visszatekintett rá. Nem látott mást, csak gonoszságot és gyilkos szenvedélyt. Hirtelen, mint egy jéghideg penge hasított belé a felismerés: a tulajdon lánya irtotta ki a fél családját. Az ő kislányát és szeretett feleségét. Steve szédült, forgott vele a világ. Hányni akart, de csak alig érthető szavak csúsztak ki a száján:
- Mit műveltél, Judy? Mit tettél?
Judy tekintetéből az őrület és önkívület váratlanul elszállt. Ismét az a barna hajú, ártatlan teremtés vált belőle, akit Steve a lányaként ismert. Judy eldobta a véres kést, majd sajnálkozó hangon megszólalt.
- Nem én voltam, Apa! A Mumus tette! Ő volt! A Mumus!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2018-12-07 15:12 craz

craz képe

Hát, egy ideje már itt áll, ez a novella. A többi szerkesztőnek - gondolom - azért nem volt hozzá kedve, meg sok benne a hiba, bár mégse annyira rossz az írás, hogy visszadobták volna. Akkor nézzük. (Ma éppen szabin vagyok, miért ne szergesszek egy kicsit, amikor annyi minden mást tehetnék... ;) )

- Szép álmokat - suttogta Steve, majd egy-egy csókot nyomott Judy és Lillian homlokára. / Párbeszéd, nem kötőjel kell hozzá, hanem gondolatjel. Ha pl. egy pályázatra küldted volna, már itt elbukod a helyezést.

Lillian felült az ágyában, s cincogva szólt apja után. / Miért használsz s-t? Általában ez is csak rontja az írás nyelvi szintjét.

Éjszaka minden pontosan ugyan olyan, mint nappal. / Hát, igen, lesz még itt más gáz is. Ugyanolyan. Ez számomra egy rohadtul bosszantó hiba, ami azt jelzi, hogy az író egy mezei fb. hozzászólás szintjén áll, ha még arra is lusta, hogy utánanézzen, hogy is kell írni a szót helyesen. Oké, lehet, hogy a word-öd nem húzza alá pirossal, de attól még helytelen. Nem rég foglalkozhatsz írással, ha még eddig ez sem került elő. :(

Judy rápillantott a szomszédos ágyból kishúgára. / Újabb típusú gáz. Az előző mondatban az apa beszélt. Akkor Judy abból az ágyból pillantott a húgára, ami mellettiben az apja feküdt? Mi a francért mászott be az (egyik) ágyba, ha már épp indult volna ki a szobából. A tesó meg akkor hol van helyileg, egy harmadik ágyban, a szomszédosban az apja mellett (hogy férnek el ketten egy kisgyerek ágyában - meg mi a francnak mászott az apa oda), vagy csak úgy kóricál lefekvés előtt, újabb gondokat okozva a novellának a gyenge nyelvi szint mellé...
Nem tudom, mennyire tűnik ez szőrözésnek, de itt szerintem egy mezei másik ágyból jobb lenne.

- Én nem a sötéttől félek - szemei / Központozási hiba! Szemei új mondat, nagy betű.

- Én nem a sötéttől félek - szemei elkerekedtek / Még egy sablonos kezdő írói hiba, a páros testrészek. Feltéve, ha Lili nem egy mutáns vagy csak pók, akkor: Szeme elkerekedett. Oké, jó poén volt a Paul-ban a hárommellű csaj, de szerintem itt Lilinek nincs három vagy akár négy-öt szeme. ;)

Egy ilyen okos kislány, mint Te hogyan hiheti el / Kis té. Nem az határozza meg, hogyan szereti egy apa a lányát, hogy nagy tével írná azt, te. Meg persze vesszőhiba. Egy ilyen okos kislány, mint te, hogyan hiheti el (Egy ilyen okos kislány – mint Te – hogyan hiheti el)

A drága Catherine! / Ez itt így megint nem jó. Kicsit feljebb az apa gondolatainál még indokolt lehet az enyhe szómenésbe ágyazott érzelem, meg háttérinfó, de itt már a narrátor beszél, ő ne mondja így, hogy drága. Ez max az apa gondolata lehetne megint, de az meg sok lenne pár soron belül.

Mintha mosolygott volna, bár ebben a sötétben ugyan ki láthatta? / Ez megint a narrátor. Egy gáz narrátor. :( Egy tökös narrátor a sötétben is lát és azt mondja, a kiscsaj mosolygott, de ezt a tesója nem látta (a sötétben (mert ő nem narrátor)).

- Ne aggódj, kishúgom. Hinni fog benne. Csak várj! / Na, megvan. Már tudom a novella végét. Ez a kiscsaj lesz a Mumus, mert egy kisgyerek tuti nem beszél így, hogy kishúgom. (Banyek, elolvastam a végét, és tényleg! :D Pedig azt hittem, megint csak egy hibára mutatok rá, amikor a karakter hiteltelenné válik. Ha direkt így írtad, egy pont neked! (Meg mínusz tíz az eddigi hibákért - tudod, ugyanolyan.)

Lillian gyomrában a forró kis gombóc, ami eddig ott lángolt, hirtelen jéghideg áramlattá alakult át. / Nem semmi kiscsaj, a gyomra tuti kémiai labor. ;)

A nagyobbik lány kitakarózott, majd felkelt az ágyból. Meztelen lábai végiglépkedtek a hideg padlón, / Ez nem semmi kép. (Ilyen, amikor forgatókönyvírók próbálnak összerakni egy novellát?) A kiscsaj tuti beleőrül, ha két (mármint, ha nem mutáns vagy pók) láb csak úgy magától glasszál a szobában. (Az a szerencse, hogy ezt senki se látja, mert olyan sötét van. :P )

Meztelen lábai végiglépkedtek a hideg padlón, azután felmászott húgocskája ágyára. / Ha mind a két láb feljut oda, akkor felmásztak. :P

A testvérek átölelték egymást. / És a lábakat is? :D De a másik csaj hogyan jutott oda lábak nélkül? Sötétben. Hm. Elgondolkodtató novella. ;)

Lillian Judy vállára hajtotta fejét, aranyszőke haja zuhatagként borult nővére világoskék pizsamájára. / És itt megfigyelhetjük a narrátor novellán belüli jellemfejlődését. Határozottan tökösödik, mert már lát a sötétben, bár pár perce még nem látott, amikor találgatott a mosolygással kapcsolatban.

Azt is tudom, hogy hiányzik Anya. / anya

Lillian ránézett kipirosodott szemével az idősebb lányra. / Egy fokkal jobb annál, mintha: Kipirosodott szemeit az idősebb lányra vetette. (Amúgy, ha itt jól írod a páros testrészeket, akkor fentebb miért nem? :P )

Fiatal, hófehér bőrét könnycseppek szántották végig. / Érdekes lenne öreg bőrrel. ;) Bár akkor a könnycseppek könnyebben tudnának szántani, a ráncok mint egy sorvezető segítenének a barázdákkal.

Lillian szinte azonnal felugrott. / Hogy a szintét se felejtsem ki. Szóval nem azonnal ugrott fel, előtte tartott egy kis hatásszünetet. :P

- Akkor meneküljünk, Judy! - hangjából / H

Apró ujjai szinte belemartak Judy bőrébe / De azért mégsem, mert nem hanyagolta a manikűrt. :)

Apró ujjai szinte belemartak Judy bőrébe a pizsamán keresztül. Légzésük felgyorsult, a félelem láthatatlan, karmos keze a lelküket kaparta. / Szép, szemléletes alanytévesztés. A lelkes ujjak még lélegeznek is. ;)

Steve becsapta a hűtőszekrény ajtaját / Felesleges energiapocsékolás. Ezek a szemét hűtök kipárnázott ajtajúak, mert úgy jobban szigetelnek.

Ott aztán ledobta magát az egyik igencsak megviselt, kopottas kanapéra. Istenem, gondolta Steve. Mennyi nőt lefektettem már erre a kanapéra, / Asszem', szóismétlés még nem volt. :) Az Istenemnél javasolt új bekezdés. De inkább jobb, ha nem váltogatod a narrátort, meg a gondolatokat.

A bor életet adó nedűként csurgott le a torkán. /Miért?

Jó ég, Catherine! Ki gyilkolt meg téged? Ráadásul úgy, hogy én ott feküdtem melletted az ágyunkban! /Így váltogatva tényleg nem jó ömlesztve.

A nő üveges szemeire, amik / szemére, ami (Asszem' megegyeztük abban, hogy nem pók. :P )

szabályosan kivéreztette az az állat! / Miközben végighordozta a szobában, mert máshogy nem lehetne ott és annyi vér, ahogy leírtad.

Közvetlenül előtte ott volt a lányok szobája. / Ezt most írd le háromféleképpen, ja és jobban.

Mindent ledöntő erővel rontott be. Rácsapott a villanykapcsolóra, a fény engedelmesen felgyulladt. / Ajaj. Akkor kapásból ledöntött egy vázát, egy fogast, két széket meg a Mumust? Csak még a sötétben. Remélem a villanykapcsolót nem döntötte le. Amúgy meg ezek a fények, látod ilyenek, gyulladnak, akár engedelmesen.

Aztán egy darabig csak állt ott, szótlanul. Próbálta feldolgozni a látványt. Nem volt képes elviselni a nyomást, így hát összeomlott. A küszöbre zuhant, miközben tágra meredt szemmel az ágyak felé bámult. Ez nem lehet… / Nem? Pedig pont most írtad. :P

Tágra nyitott szemei a plafont figyelték / Ez megint egy random többesszám?

A vége se az igazi.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

szo, 2018-12-08 16:45 brian02

Helló!
Köszi az észrevételeket! A "bár mégse annyira rossz az írás, hogy visszadobták volna" mondatodat dícséretnek veszem. Ne haragudj, de ezt nem tudom kritikaként elfogadni. Meghallgatom a tanácsokat és meg is fogadom őket, de a hozzászólásodban több volt az irónia és a gúny, mint a segítő szándék. Az pedig, hogy elgépelek valamit, előfordulhat. Miért kell írói gyengeségnek beállítani? Olyan dolgokba kötöttél bele, amik szerintem bárki számára egyértelműek lennének (az ujjak nyílván nem lélegeznek, sajnálom, hogy félreértetted). Ez, amit megfogalmaztál csak szőrszálhasogatás. Tényleg sok időd lehetett! Valami pozitívum esetleg? Vagy ne is reménykedjek?

szo, 2018-12-08 20:19 Dana

Dana képe

Szia! Ez pontosan egy kritika, ami alapvető hibákra világít rá az írásodban. Én mondjuk a címet is említettem volna: A mumus, nem pedig: A Mumus. Érdemes ezeken a kiemeléseken elgondolkodni, és a tartalmat figyelni, nem a stílust. Ez sokat segít. Ha visszadobjuk, nem kapsz hozzá semmiféle iránymutatást, csak annyit, hogy nem ütött meg egy bizonyos színvonalat. Az, hogy kikerült, azt jelenti, hogy Craz beleölt mondjuk fél órát minimum, hogy elolvassa, rávilágítson néhány hibára stb. A szabadidejét nyilván eltölthette volna máshogy is, akár azzal is, hogy visszadobja mindenféle hozzászólás vagy vélemény nélkül. Újra muszáj felemlegetnem: a legelső írásomat sosem engedte ki Blade (tartalmi ellenvetés miatt), aztán egyszer kaptam egy Dóri-féle kritikát, amikor azt hittem, elsüllyedek szégyenemben: az Ő stílusától aztán azt kívánod, bár inkább sose ragadtál volna tollat -- holott egyébként minden mondata segítő szándékú, csak el kell fogadni mellé az embert, hogy ő is fáradt, ilyen, akármi. Lehet visszatámadni, csak nem érdemes. Ha azt szeretnéd, hogy csupa szuper kritikát kapj, nem fejlődni szeretnél -- és akkor nem is vagy jó helyen.
(Az elgépelést egy átolvasással vagy egy helysírást ellenőrző program segítségével ki lehet küszöbölni.)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2018-12-08 20:21 Dana

Dana képe

...még egy: lehet, hogy egyértelmű, hogy az ujjak nem lélegeznek, de az alanytévesztés egy nyelvtani/szövegkohéziós/fogalmazási hiba, amit javítanod kell, észre kell venned írás/javítás közben. Ha felhívják rá a figyelmedet, akkor rákattintasz a szerkesztés gombra, és utána átfogalmazod úgy, hogy ne legyen nyelvtanilag helytelen. Ez nem szőrszálhasogatás, banyek!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2018-12-08 22:21 brian02

Nem állt szándékomban visszatámadni. Nem szeretném, ha a novellám miatt konfliktus alakulna ki itt az oldalon. Csak számomra a kritika azt jelenti, hogy a kritikus véleményezi többek között a történetet, a karaktereket, stb. Ezt a hozzászólást (mármint a legelsőt) egyszerűen nem éreztem segítőnek. Csupán ennyi.

szo, 2018-12-08 23:02 Suana

Szia!
Az első kritika, amit kaptál, nem a kit és mit (karakter, történet), hanem a hogyant bírálja. És rengeteg segítség van benne, amit fel tudsz majd a további írásaidban használni.
Én az első írásaim egyikénél valakitől azt kaptam hsz-ben, hogy pár hónap múlva, ha majd visszaolvasom, jókat fogok magamon nevetni, hogy hogy tudtam ilyet leírni. És igaza lett.
Az viszi előre az embert - és az írót is! - ha tisztában van a saját hibáival, és igyekszik elkerülni, vagy kijavítani őket,
A Karcolaton pedig rengeteg ember segít Neked, hogy felismerd a saját hiányosságaidat. De javítani csak Te tudod azokat!
Ha komolyan gondolod az írást, légy hálás minden segítségért!
Nem kevés munka, amit a szerkesztőink csetlő-botló írásaink kivesézésébe fektetnek! Ők ránk szánják az idejüket, mi pedig hálából elfogadjuk a személyiségüket! Ilyen egyszerű az egész. :)

Kitartást Neked! :)))

Üdv: Sz

v, 2018-12-09 08:03 bupber 81-Szomb...

Szia!
Kedved van írni, gondolom, akkor kedved van beszélgetni is. (ezért küldted be a novellát) Kezdem:
Akár élőbeszédben is, míg nem jelölsz a beszédnek egy új tárgyat, minden arról szól, amivel indult a beszéd.
„A galamb leszállt a járdára. Katica meg akarta simogatni. Heves szárnycsapkodással röpült vissza a lombok közé.” – hiába van itt a galambra utaló jelzős szerkezet (heves szárnycsapkodás), az alany Katica, aki csak nem tud repülni. – a novellában pedig az van, hogy az ujjak lélegzenek.
Bármelyik kiemelést Craztól, ha nem érted, írd ide, ha nem értesz egyet azzal, írd ide. Valaki válaszolni fog neked.
Képzeld el, hogy az üvegfúvók év végi versenye van. Azt a szakit fogják díjazni, aki a legszebb, legmegfelelőbb pezsgőspoharat készíti majd el. Az új fiú poharában selejtes repedés észlelhető, a talpába pedig levegőbuborék záródott.
Ilyenkor a kedves, idős kolléga már ösztönből is azzal fogja kezdeni, hogy megtanítsa az új fiút kiküszöbölni a hibákat, és nem a pohár formájáról való beszéddel kezdi.
De, az én részemről elmondok két dolgot:
X __ Miért nem magyar nevek? Ez nem egy fordítás, igaz? – nekem van egy novellám, megtalálod itt a Karcon A váza cím alatt, egyetlen dolog miatt nem került zizegős papírra: nem magyar neveket használtam.
Azt a témát nem tudom elképzelni magyar közegben, de a te novelládnál semmi okot nem látok arra, hogy ne magyar neveket adj a szereplőknek.
X __ Bármilyen alkotás, csak akkor válik irodalmivá, ha széles közönséghez akar szólni, és ezt szó szerint kell érteni: MONDANI akarsz valamit embertársaidnak! Emelvényről a tömegnek. És az irodalomban főleg azzal, hogy valamin keresztül ábrázolsz valamit, és érzelmileg hatást gyakorol az írás, ami egy ideig maradandóvá teszi. A művészet egyik szegmense – ami a kónya egyszerűség fölé emeli – az, hogy csak néhány jól eltalált ecsetvonással ábrázol, és nem megmagyaráz. Kevés ideig maradandó lehet egy jó fordulat is egy novellában, de itt már az elején vágható, ki a tettes. Elég szépen rávezeted az olvasót. De ezt az ötletet szerintem már nem is lehet sehogyan.

v, 2018-12-09 01:22 craz

craz képe

Olyan dolgokba kötöttél bele, amik szerintem bárki számára egyértelműek lennének (az ujjak nyílván nem lélegeznek, sajnálom, hogy félreértetted) / Nem értettem félre. Egyből kiszúrtam az alanytévesztést. Azért így írtam le, hogy megragadjon. Benned, mert mégiscsak te írtad, és talán azért jársz erre, hogy jobb legyél. És másban, aki szintén elolvassa, és talán elgondolkodik rajta, hogy ő, a saját írásaiban vajon vét-e hasonló hibát. Így meg később is visszaemlékszel rá, mintha csak annyi állna ott: nem jó, alanytévesztés. Amúgy a következő kötetben olyan íróval írattam át több bekezdést, aki már nem egyszer jelent meg nyomtatásban. És miért, hát alanytévesztés miatt. Ha ezentúl megtanulsz figyelni erre a hibatípusra, már léptél egy lépcsőfokot - jobb esetben nem a szakadék felé. ;)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2018-12-09 15:57 Dana

Dana képe

A cicaharcot töröltem, fókuszáljunk a beküldött írásra.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-12-09 16:52 Bjursta

Bjursta képe

Nem cicaharc. És engem törólj, vagy ha látja az illetékes, legyen szives. Köszönöm.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

h, 2018-12-10 06:50 Gitáros

Gitáros képe

"A cicaharcot töröltem"

Egy cica, két cica, száz cica, haj!
Megfogta az ici-pici (számítógépes) egeret...DDD

Miki

v, 2018-12-09 16:36 Sednol

Sednol képe

Szia!
Még nem volt szerencsénk egymáshoz, és a hozzászólásodból látom, lenne igényed a karakterek és egyebek kivesézéséhez is. Vettem a bátorságot, és a magam módján próbálok rávilágítani a hibákra.

Sokan sok félét mondtak, de ők az alapok hiányára vagy a reakciódra reflektáltak.

Hogy mi a helyzet a karakterekkel?

Lássuk csak. Adott apu, a két lány meg a halott anyuci.

Apu lehet hisztis, hiszen két hónapja halt meg a neje, de semmi esetre sem hívatnám vele a szeme fényét VAKARCS-nak. Birkázom a fiam, ez a beceneve, de az inkább bohókás, és semmi sértő nincs benne. A vakarcsnak (vakarék) van egy lesajnáló felhangja. Én úgy vélem, hogy csak abban az esetben gondolhat így egy ember a gyermekére, ha őt hibáztatja a másik szerette elvesztéséért. Szóval először itt válik hiteltelenné a karaktered. Egy szó ereje határtalan.

„- Ő nem a szekrényben lakik, apa - szólt félelemtől fagyos hangon Lillian.” – Ezt csak azért emeltem ki, hogy megmutassam hogyan hangzik másként:
„- Ő nem a szekrényben lakik, apa - szólt félelemtől fátyolos hangon Lillian.” Hiszen a félelem rátelepedik, nem pedig megfagyasztja a mondanivalóját, mondhatnánk, áthatja. Nekem a fagyos kilóg, de lehet, nincs igazam, ebben az esetben, majd megkapom én is a többiektől a magamét. :D

„Akivel le akarta élni az életét, aki világra szülte csodaszép lányait.” – és itt kapjuk meg a választ rá, hogy szereti a lányait, tehát a korábbi reakciói – mármint az apáé – hiteltelenek. Tudom, hogy sokan menekülnek alkoholizmusba, de akkor meg itt kellene másként megmutatnod a dolgokat, hogy hitelt nyerjen a karaktered. A csodaszépet kiszeded, akkor már távolságtartó lesz a szöveg, ami azt sugallja, hogy a korábbi gondolataival semmi baj nincs. De ha az egyik pillanatban mély kötelékeket mutatsz a másikban meg távolságtartást, akkor összedől a kártyavárad.

„- Semmi és senki nem lakik az ágyad alatt, kislányom.” – Ez egy távolságtartó mondat a kislányom használata miatt. Siethet inni, de akkor az apa következetesen legyen végig távolságtartó, akit csak a saját baja foglalkoztat, a csöppségeket meg nyűgnek éli meg, ők is csak zavarják a gyásza megélésében. Persze ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy ki lesz a főszereplő, mert ha az apa, akkor eddig még elmegy a mesélés, de ha a kislány, akkor zsákutca. Később rávilágítok, miért.

„Hidd el, ha nem gondolsz rá, nem bánthat.” – tehát ha gondol, akkor bánthatja. Ennek fényében a kislány félelme megalapozottnak látszik.

És el is érkeztünk a váltáshoz. Akkor most visszakanyarodnék a korábban megfogalmazott, rossz nézőpont megválasztásához. Jelzem, menet közben írom a hozzászólást, fogalmam sincs, merre kanyarodik a történeted. Azt viszont már most látom, hogy az egyik kislány a főszereplő, tehát házi feladat: Írd újra a történetet úgy, hogy egy kisgyerek szemén át lássuk az apa boldogtalanságát, keménységét és amúgy az egészet. Éld bele magad a lány helyzetébe. Elveszítetted anyut, és az egyetlen támaszod, apu is egyre távolabb sodródik, mintha egy csónakkal sodródnál egyre távolabb a biztonságot nyújtó parttól.

„- Ne aggódj, kishúgom. Hinni fog benne. Csak várj!”- milyen felnőttes hangvitel, akarom mondani teljesen hiteltelen. Nem beszélnek így egymással a gyerekek! A fiam és a rokonságban fellelhető összes gyerek tud felnőttesen beszélni, de azok kimerülnek egy-egy megállapításban. Amolyan kiszólások a gyerekvilágból, amin mi felnőttek jókat szoktunk röhögni és természetesen dagad a mellünk a büszkeségtől, hogy lám, lám a mi porontyunk is tud ilyet. :D

„hullafehér kezet” értem én, hogy mit szeretnél, de érdemesebb ilyenkor a narrációt a kislány ismeretköréhez közelíteni. Valahogy úgy megmutatni, ahogy egy kislány látná.

„Lillian lenézett az ágya mellé. Várta az onnan előbújó, hullafehér kezet, vagy a borzalmas csápot, vagy bármi mást. Inkább ismét a nővérére nézett, majd megszólalt.” – Vesézzük ki ezt a mondatot úgy isten igazán.

Előbújó. Ez azt sugallja, hogy valamilyen élőlény és nem azt, hogy egy testrész. Ez egy elhibázott szó. Felbukkanó, feltűnő és biztos akad még pár ide illő.
Aztán nem vagyok valami nagy barátja a vesszőknek, de ebben a mondatban akad pár felesleges. A hullafehér elé nem kell vessző. Az első „vagy” elhagyható, és akkor a második elé nem kell, mert felsorolássá válik.
Aztán jön a szembeállítás, Várta, aztán inkább. Ez nem szembeállítás. Az inkább feltételez egy cselekvést: Úgy döntött, hogy iszik egy pohár vizet, mégis inkább szörpöt ivott. A te megfogalmazásodban bemutatod a legmélyebb félelmét, amit komolyan kell venni, aztán azzal az inkábbal az egészet nevetségessé teszed, mintegy legyintesz a legfontosabb közlendődre. Itt valami olyasmit ajánlanék, hogy legszívesebben a nővérére nézett volna, de egyetlen pillanatra sem merte elszakítani a tekintetét az ágy szélétől. Összeszedte minden bátorságát, és halkan megszólalt: – Szerinted…

Aztán ezt követi egy túl felnőtt beszélgetés, ami nem jellemző a gyerekekre. Ez is hiteltelennek tűnik számomra.

„Lillian szinte azonnal felugrott. Piciny súlya alatt halkan recsegett az ágy.” – ezt csak a dinamika miatt szedtem ki. Figyelj, ha felugrunk az egy indulatos, gyors történés, nem recseghet halkan valami. Nem mondhatod, hogy üvöltött, utána meg, hogy a hangja halkan szállt tovább. Mikor recseg halkan az ágy? Ha álmodban lassan megfordulsz, vagy ha ráugrasz? Egységben kell lennie a közlendőnek.

„A kislány térdre rogyott, nővére ruhájába kapaszkodva várta a rettenetet. Apró ujjai szinte belemartak Judy bőrébe a pizsamán keresztül. Légzésük felgyorsult, a félelem láthatatlan, karmos keze a lelküket kaparta.” - Az van, hogy a jelen állás szerint arra gondolok, hogy a nagyobbik lány a ludas, szóval az ő lelkét nem kaparta a félelem láthatatlan, karmos keze, és ezt a narrátor pontosan tudja, hiszen múltidejű a mesélésed. A mesélő nem a jelen történések közvetítő szerepét tölti be, mint egy élő rádióadásban, hanem elmesél egy régebben megtörtént eseményt.

„Ott aztán ledobta magát az egyik igencsak megviselt, kopottas kanapéra. ” Tehát több kanapé is van a lakásban. Ha van jelentősége akkor nem szóltam, de ha nincs, akkor csak ledobta magát a megviselt kanapéra.

Ne haragudj, de borba fojtani a bánatot, olyan mint sörbe. Sok kell belőle, rengeteg. Bezzeg egy üveg tömény az már más, az alig pár perc alatt képes nagyon mélyre taszítani az embert. Ráadásul egy férfi nem rinyál így. Ha a halott feleségem nyomaszt, akkor nem a korábbi keféléseim fognak felsejleni a kanapé láttán. Sajnálom, ez a leghiteltelenebb rész. Ráadásul nehezen emészthetőnek találom azt is, hogy a rendőrség nem találta meg a házon belül az elkövetőt. Igazán kemény pszichopata lehet ilyen zsenge kora ellenére, hogy az eset után kiérkező nyomozókat meg tudta vezetni. (itt már 100%-ig biztos vagyok a nővér bűnösségében). Aztán az a sok vér. Elvágták a nő torkát, nem egy ponton szúrták ki az ütőerét.

Tudod, miből gondolom, hogy a kislány pszichopata? Mindent előre eltervezett. Apáéknak nyugtatót kevert a kajájába/italába, hogy ne ébredjenek fel az ominózus pillanatban. Nem láttam még torokelvágást ilyen előkészületek nélkül (máshogy sem, és nem is akarok), de gondolom, az áldozat fájdalmában küzdene az életéért, nem pedig birkaként feküdne. Ebből következtetek a nyugtatókra/altatókra. De oké, legyen mindenki dilettáns a rendőrségnél, az apa karaktere akkor is hiteltelen. Van az a jó öreg megérzés dolog. Az emberek észreveszik, hogy valami nem stimmel a másikkal, és gyanakodni kezdenek. Minél több a kérdés, annál jobban meglódul a fantázia. Ez is arra utal, hogy nagyon jó a lányka, tehát Pszichopata, azok terveznek előre el mindent. A szociopata az kedvtelésszerű, tervezés nélküli, bele a közepébe. Nagyon okos a nővér, de vajon mi az indítéka?

És akkor elérkezünk a végéhez, ahol a nővér elvágta a hugica torkát, és nyakig véres lett. Ebben az esetben a kislány úgy viselkedett, ahogy elvárnánk egy ember haláltusáját, itt azonban feltűnt valami. Egy csöpp test halála mennyi vérrel jár, mindent vörösre festett, még a nővér ruháját is. Anyuci minimum kétszer annyi vérrel rendelkezett, és erősebb szívvel, ha már a mennyezetig pumpálta a test éltető nedvét, és nem bukott le a nővér.

Remélem észrevehető, hogy mennyi önellentmondás gyártottál ebben a rövid történetben. Ezek a dolgok teszik hiteltelenné, ezektől nem működik. Mindennek a helyén kell lennie, hogy egy ilyen üssön. Ugyan nem tértem ki az alanyvesztésekre, vesszőhibákra, helyesírásra, pedig hidd el, ezek mind befolyásolják az élményt.

Hogy miként lehet ezekből kilábalni? Olvasni kell. Nem csak történeteket, hanem Karcos kritikákat. Kaptam én itt olyat, hogy kettéállt a fülem. Egyetlen mondat sem volt a helyén, a helyesírásról és központozásról már említést sem merek tenni.

Most hol tartok? Négy évem ment rá, de megjelentem nyomtatásban. Önerőből. Nem ismeretség révén. De ez kemény négy év volt. Itt csak pár írásom van fent, de a háttérben folyton nyomorgattak minden egyes hibámért. Azóta is hálás vagyok nekik ezért. Azt hiszem, a második írásomnál gurult el a gyógyszerem. :D

Hogy fájt-e, amikor a gyermekem minden egyes szégyenfoltjára – legyen az egy elütés vagy vesszőhiba – úgy mutogattak, mintha egy levedző kelés lenne? Határozottan. De erre csak annyit tudok mondani, hogy az önérzet a legnagyobb ellenség a fejlődésben. Ha hallgatsz rá, akkor olyan oldalakra fogsz menni, ahol megsimogatják a fejed minden szarért, és nem fogod érteni, miért nem jutsz helyezéshez pályázatokon.

Ha van valami amire kíváncsi vagy még az történeteddel kapcsolatban, esetleg nem értesz egyet valamivel, akkor beszéljünk róla.

Megnyugtatásul nem két hét alatt fogod észrevenni a saját hibáidat. De ha dolgozol érte, akkor te is röhögni fogsz az alanyvesztések okozta képeken. Írj kritikákat, szólj hozzá mások írásaihoz, akár kérdezz alattuk, senki sem fogja leharapni a fejed érte.

Csupán a szemléltetésért itt hagyok neked egy történetet Kelvin digitális tollából:

http://karcolat.hu/irasok/horror/kelvin/angyalka

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu