A szekrény

Elkezdeni egy új életet nagyon nehéz dolog. Rachel Frewen rádöbbent erre, miközben egymás után bontotta ki a súlyos kartondobozokat. Elképzelni sem tudta, hogyan volt képes ennyi fölösleges kacatot felhalmozni az évek során. Még szerencse, hogy a költöztető cég munkatársa olyan segítőkész volt, amikor a dobozok behordásáról kellett gondoskodni. Nagyon rendes srác, gondolta Rachel. És ráadásul még jóképű is…
A ház, amibe beköltözött, a város egyik legnyugalmasabb környékén épült. Fogalma sem volt, mikor építették, de az biztos, hogy nem tegnapelőtt. Az előző lakók, akárkik is voltak, nagyon jó állapotban hagyták maguk után a házat. Rachel úgy tudta, a tulajdonos az egész családjával együtt öngyilkos lett. Ez valamilyen jóleső borzongással töltötte el a lány testét. Egy igazi kísértetkastélyt vásároltam, gondolta. Mindegy is. A maga részéről még egy emberevő patkány, vagy egy kopogószellem társaságát is kellemesebbnek találta volna, minthogy még pár évet töltsön együtt a szüleivel. Nem tudni, milyen okok miatt döntött az elköltözés mellett, annyi is elég, hogy nem jött ki túlságosan jól velük. Sőt, a kapcsolatuk egyenesen katasztrofálisnak is nevezhető lett volna. A szülei által alapított „Oktassuk Ki Rachel-t Klub” tagjai kórusban zengték a „Kislányom, mikor találsz már végre egy normális fiatalembert?”, „Rachel, megmondtam, hogy nem hagyhatod ott a főiskolát! Miért nem gondolsz a jövődre?” kezdetű szentbeszédeket. Minden nap, szinte percre pontosan ugyanabban az időben. Így hát Rachel egy reggel összepakolt, elment a barátnőjéhez, aztán rábukkant erre az olcsón meghirdetett házra. A védőangyala az ölébe pottyantotta a lehetőséget, a lánynak már csak meg kellett ragadnia.
Az új ház kertjében ott állt egy hatalmasra nőtt, öreg fa. Levelei a közeledő elmúlás időszakát jelezve megsárgulva, elszáradva hullottak alá, hogy aztán a fa tövében gyűljenek össze. Vastag kérgét ezernyi hasadás és repedés szántotta, mintha egy késes őrült fékezhetetlen dühében összeszabdalta volna. Száraz ágai a gyenge szélben összeérve elhaló nyikorgást hallattak: az utolsó, végső sóhajok. Kétségtelen, hogy ez a régi, talán fél évszázada itt gyökerező fa haldoklott. Rachel a konyhából rálátott erre a fára. Szomorúság és szorongás tört rá. Egyszerre sajnálta a fát és félt is tőle. Belegondolt, hogy egyszer ő is eljut majd idáig: az elkerülhetetlen elmúlásig. Az elszáradásig. A halálig…
Rachel Frewen az utolsó előtti kartondobozt is kipakolta. Csak evőeszközök és poharak. Na meg azok az ocsmány tányérok, amiket még a nagymamája hagyott rá. Szegény nagyi. Sosem mondta meg neki, mennyire utálja ezeket a tányérokat. Mindegy, majd bedobálja őket a konyhaszekrény mélyére. A lány kiemelte az utolsó tányért is, majd félrerúgta a dobozt. Aztán rápillantott a végére hagyott „Cipők és egyéb szarságok” feliratú dobozra. Kedvetlenül kézbe kapta, majd elindult vele fölfelé a lépcsőn. A hálószobában, úgy emlékszik, hogy van… mintha lenne egy szekrény. Egy ruhásszekrény. Majd oda kerül ez a sok cipő és… és… azt sem tudja, mi van még benne.
A lépcsőfokok legyűrendő akadályokként emelkedtek előtte. Az óriási kartondoboztól nem látta pontosan a fokokat, csupán a lábával tapogatta ki őket. Lassan haladt fölfelé. Menet közben szeme megakadt a falon lógó, fekete-fehér, vagy barna-fehér fényképeken. A lány mosolyogva tanulmányozta a keretes fotókat, amik a lépcső melletti falon függtek. Több ilyen képet is látott. A legtöbb fotóról régen élt emberek néztek vissza rá: itt egy bajszos férfi, ott egy kövér nő, amott egy fiatal párocska, életük kezdetén. A képeken fölismerte a házat. A saját, frissen vásárolt házát. Rájött, hogy ezek az emberek itt éltek. Ezeken a lépcsőkön lépkedtek, azt az öreg fát látták reggelente, mikor felkeltek, ezekben a szobákban sírtak, vagy éppen nevettek. Itt vészeltek át háborúkat, nagyhatalmak viaskodásait, gyerekek születtek, öregek haltak a falak között. Ennek a háznak története van, gondolta Rachel. És én a történet részévé váltam. Vidáman fölszaladt a lépcsőn, kezében a dobozzal.
- Egyszer talán rólam is készül majd egy fénykép - mondta, csak úgy magának. - Egy kép, amit aztán kiakaszthatok erre a falra.
A hálószoba közvetlenül a lépcsővel szemben volt. Az emelet legnagyobb, legtágasabb szobája. Rachel a könyökével kinyitotta az ajtót, majd belépett. Odabent dohos szag és porfelhő terjengett. A szoba amúgy üres volt, pár megfakult, falra akasztott képet leszámítva. Úgy tűnik, ez valami hagyomány lehet. Az itt lakók megőrzik emléküket a következő nemzedék számára, fotók formájában. Most már biztos, hogy megcsinálom azt a képet magamról, gondolta Rachel. Körülnézett. Nem csalt az emlékezete, mert az a régi, öreg szekrény ott állt, közvetlenül a szoba ajtaja mellett. A lány közelebb lépett hozzá. Szemügyre vette, vizsgálgatta, mint egy bűnügyi helyszínelő a véres áldozatot. Maga a szekrény óriási volt: tömör, vastag fából ácsolták össze. Egy rég letűnt kor itthagyott, utolsó hírmondója. Ha el tudná mesélni, hányan rakták már bele molyrágta, csinos vagy éppen szegényes öltözetüket, akár másnap estig is tarthatna a beszámoló. Rachel viszont nem állt meg a szekrény múltján rágódni. Lerakta kezéből a kartondobozt (csoda, hogy eddig nem szakadt szét az alja a hatalmas súlytól), majd kinyitotta a szekrényajtót. A bútordarab engedelmesen, nyikorogva tárta fel sötét belsejét Rachel előtt. Semmi. Se egy ruha, se egy ottfelejtett cipő vagy egyéb eldugott kincs. A lány leguggolt, s benyúlt a szekrény sötétjébe. Az ott lakozó borzalom ráfonta jéghideg ujjait a kezére, s berántotta a titokzatos mélységbe, a túlvilág egy vérfagyasztó dimenziójába. Legalábbis Rachel bolondos fantáziájában. Igazából az történt, hogy tapogatódzó ujjai egy köteg papírt fedeztek fel. Rachel kivette a papírtömböt, amiről kiderült, hogy fényképek madzaggal összefogott halma. Ugyanolyan fotók, mint a ház falain, csak ezeket nem tartották érdemesnek arra, hogy kifüggesszék. Talán pucér fotók? Jaj, már megint a fantáziálás! Rachel lefejtette a madzagot a képekről, s tanulmányozni kezdte őket. Tényleg olyan fotók voltak, mint amiket korábban látott, csak valami igen különös, furcsa különbséggel: élők helyett halott emberek voltak a fényképeken. Mind felakasztva arra a régi, ijesztő fára, ami a kertjében állt. Rachel egyik képet a másik után nézte meg. Ismerős arcokat látott: a bajszos férfit, a kövér nőt, a fiatal párocskát, vagyis a régi lakókat. Egytől egyig fel voltak lógatva a fára, szemük kidülledve, nyelvük groteszk módon kicsüngött nyitott szájukból. És valaki mindegyiküket lefényképezte. Mi ez? Valami beteges rituálé? Esetleg egy öngyilkos szekta? Több tucatnyi ilyen kép… Jézusom, ez egy kislány!..., több tucatnyi halott ember… Úristen, ez a nő terhes volt! Rachel kezdeti zavara lassan félelembe torkollott. Szíve olyan erővel kalapált, hogy valósággal kiszakadt a bordái mögül. Homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. Hirtelen milyen meleg lett itt! És miért szédülök? Már majdnem az összes fotót megnézte, csupán egy maradt az ujjai között. Az utolsó képet látva szeme elkerekedett, borzalmas felismerésében a szája elé rakta a kezét, úgy sikított. Sikított, mert meglátta saját magát a képen. Ő is ott lógott, felakasztva, holtan a régi, öreg fa egy vastag ágán. Üveges, halott szemei pillantottak vissza rá. Hogy lehet ez? Valaki szórakozik? Nem, ez… nem lehet… nem! A démon, aki a házat uralta, ez a gonosz vágyaktól fűtött kísértet már ott magasodott Rachel reszkető teste fölött. Rárontott a lányra, hogy megölhesse. Senki, de senki nem lakhat ebben a házban! Ez az ő háza! Egyedül az övé! Ezért maradt itt, miután meghalt. Ezért végez az itt lakókkal. Ezért nem hagyta el ezt a világot. Hogy ez a ház az övé maradjon! És az övé is marad. Mindörökké.
Rachel Frewen, aki reggel még azt tervezgette, hogy áthívja barátnőit a nemrégen vásárolt házába, ott lógott holtan, kihűlve azon a réges-régen ültetett fán, ami a kertben állt.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2018-11-09 09:16 Dana

Dana képe

Szia!

Először is üdv nálunk. Másodszor... nem tudom, hány évet töltöttél forgatókönyvek írásával, illetve hányat novellaírással, de én azt érzem, hogy ez a novella olyan sablonosra sikerült. Semmit nem éreztem, nem borzongattál meg, nem szagoltam dohosságot, nem tapintottam a fát, nem éreztem a súlyt. Leírtál pár dolgot, de érzekeltetni nem érzékeltettél semmit. Felesleges infókat beletettél, de amire szükség lett volna -- hangulatteremtés --, az hiányzik. Nagyon hiányzik. Helyesíráson azt hiszem, nem akadtam fenn, de pár megfogalmazás zavaró volt, például a "szarságok", meg hogy az utolsó doboz után jött még egy utolsó doboz és hasonlók. Nem igazán jött át a szekrény, a fa és a démon közti összefüggés sem. Hogyan jutnak el az áldozatok a fához? A démon a szekrényben lakik? Ki csinálja a fotókat?

Jöhet a következő, kicsit több láttatással, hallatással stb.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2018-11-09 18:21 Roah

Roah képe

Eszkúzí! ;)

"Elképzelni sem tudta, hogyan volt képes ennyi..."

"Még szerencse, hogy a költöztető cég munkatársa olyan segítőkész volt, amikor a dobozok..."

"Fogalma sem volt, mikor építették,..."

Van az úgy, hogy a voltból is megárthat a sok.

"A ház, amibe beköltözött, a város egyik legnyugalmasabb környékén épült..."

Aztán jön egy ilyen mondat:

"Rachel úgy tudta, a tulajdonos az egész családjával együtt öngyilkos lett."

He?!
Mi lett volna, ha nyugtalan a környék? Erpégé mindennapos használata mondjuk már annak számít?

"Fogalma sem volt, mikor építették, de az biztos, hogy nem tegnapelőtt. "

Oké, tegyük félre, az írás elkövetője nem ismeri az ingatlan-piacot. (Illene utána nézni. Néhány fontos javaslat! Első: arról írjon valaki, amit ismer. Második: járjon utána a témának, mert az olvasók nem fogják komolyan venni az írását. Harmadik: improvizálni hasznos dolog - legalább tegyen úgy a szerző, mintha tudná, mit, miért és miről ír.)
Szóval ingatlanok...
Te, milyen szempontok alapján történik egy mezei vásárlás? Nem ingatlanoknál, hanem úgy általánosságban?
Hm? :)))

Ha csak erre fókuszálsz, máris közelebb kerülsz a hitelességhez.

Egy ingatlan vásárlásánál majd' az első kérdés az, hány éves, mikor épült a ház. Ismerek egy eldert, egy mormont, aki Ithacában (New York állam) egy százöt éves ír házban élt. Kiváló állapotnak örvendett az épület. (Hazánkban is pazar építmények, lakóházak vannak, amik több száz évesek is akár.)
De létezik öt éves lakóparkos kéró, ami azért áll üresen, mert ártérre húzták fel, sokadmagával, és a biztosítás rá meglehetősen necces, hogyúgymondjam, nincs is rá - mi a tanúság?
Körültekintően!

Legszívesebben azt tanácsolnám, hogy ígérd meg, ha ingatlant vásárolsz, aprólékosan, körültekintően jársz el, nem úgy, mint ennél az írásnál.
Nehogy rászedjenek!

A kiemelt mondat arra utal számomra, hogy a karakternek tengersok esze lehet. Ne haragudj. Ostobának tűnik már az első pár sor alapján.
Jól ki lett baltázva vele.

Ezek, nézd csak, mit írtál le:

"A ház, amibe beköltözött, a város egyik legnyugalmasabb környékén épült..."

"Fogalma sem volt, mikor építették, de az biztos, hogy nem tegnapelőtt. Az előző lakók, akárkik is voltak, nagyon jó állapotban hagyták maguk után a házat. Rachel úgy tudta, a tulajdonos az egész családjával együtt öngyilkos lett. Ez valamilyen jóleső borzongással töltötte el a lány testét."

Eszkúzí! ;)

Oké, jólesően borzongjon a lány azon, hogy egy komplett család öngyilkos lett abban az épületben, ahol épp új életet kezd, hisz fétisek, perverziók, ki-mire indul be, mégis csak jobb, hogy ezen berzenkedik jólesően a teste és nem könyveket mártogat olajba, hogy aztán máglyára vesse őket, értem én, sokféle gerjedelem van, na de valami belső logika csak kellene szerintem ide.
Mit gondolsz?

Itt abbahagyom - csak akkor folytatom, ha szeretnéd.
Rendben? :)))

Első novi? Amúgy?
Annak látszik - figyu, a legjobb helyre kerültél az éterben, hogy változzon az íráskészséged. Előnyére. Karcolat felhasználást javaslok, meglehetős intenzitással.
Azért mondom ezt, mert noha a történet egésze nagyjából full kommersz - tudod, kísértetház, és itt most szekrény van, nem emberevő tükör, vagy nem a gyilkos mosogató kettő, élőket falhoz ragasztó tapéta, gáncsoló parketta, vagy holtak bordacsiki-csiki-csiki bosszúja, meg a többi, nátha mód terjedő tucatsztori-, nem klasszik bevezetőd van.
Még akkor sem, ha az első hat-hét sort pénteki hepihétvégésen szétkaptam neked.

Ugyanis nem nap fel és nap lementével, nem időjárással kezdtél. Mert rutintalanságot érzek itt, amit tanulással fejleszteni lehet. Mert van szókincsed, csak a fogalmazásod és az ismerteid hiányosak.
Még. ;)

Ha valamit nem értesz, nem tudsz, kérdezz bátran, szekáld csak az ittenieket.

Itt van a Karcolat Bibliája is:

http://karcolat.hu/gyik

Amúgy őszintén szólva nekem erről a házról nem valami ijesztő épület jutott eszembe, hanem a Pénznyelő (Money Pit), hát ízé, sajnálom. Bús estékre erősen javallt alkotás! :D

Isten hozott a Karcolaton!

https://www.youtube.com/watch?v=8EPjX78GLQw

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2018-11-10 08:28 Szollár Bence

Üdv mindenkinek!
Először is, köszönöm, hogy elolvastátok és egyáltalán foglalkoztatok az írásommal. Az az igazság, hogy sok-sok év kihagyás után fogtam bele a prózaírásba ismét. Vannak novelláim korábbról, de azokat mindenki érdekében inkább a fiók mélyén hagyom. Az utóbbi időt filmírással töltöttem, több-kevesebb sikerrel (egyikből sem készült film, bár volt szó róla). Forgatókönyvíró pályázatokon indultam, producereket kerestem fel. Volt, ahonnan válasz sem érkezett. A legutóbbi sikertelenségem után döntöttem végül a novellák mellett. Bele kell rázódni, mert a forgatókönyv egy teljesen más írói stílust kíván, mások a szabályok stb. Ezt is egy rövidfilmből alakítottam át novellává. Van még mit tanulnom, na...

h, 2018-11-12 17:25 Roah

Roah képe

Forgatókönyv, uhum.
Hát a vérszigorú időzítés és a többi jellegzetessége hol van, hé? Egy darab szekvencia sincs itt.

Figyu, ismered az idevonatkozó szakirodalmat? :)))

Mielőtt novellázol, mindenképpen két végletet javasolnék - rendben?

Az egyik az, hogy olvass olyan sztorikat, regényeket, novellákat, amiket mindig is kedveltél, szerettél, amik hatással voltak rád, amik érzelmet - düh, harag, vagy pozitív töltetű érzelem, a lényeg, hogy vagy így, vagy úgy, de megérintett -, érzelmeket váltottak ki belőled, amik nem hagytak hidegen, nem tűntek el nyomtalanul.

A másik pedig az, hogy olyan történetekbe ásd bele magad, olyat olvass, amik az első ellentétei - nem bírtad, szenvedtél tőle, végigolvasni sem tudtad, mert untad a sok leírást, száraznak találtad, vontatottnak, vagy nem volt bennük élet, sem izgalom, sem mondanivaló, szépen írtak benne a semmiről, olyan sztorikat olvass, amik kimozdítanak a biztonságos komfortzónából, olyanokat, amiket sose szerettél.

A hideg-meleg hatása.
A két véglet.

Ha azt szeretnéd, hogy a novellák menjenek vissza hozzád, neked kell először a novellákhoz menni.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2018-11-10 12:44 Kick Azyro

Üdv!

Tényleg sok a probléma, nekem is van néhány megjegyzésem.

1.
"Fogalma sem volt, mikor építették, de az biztos, hogy nem tegnapelőtt. Az előző lakók, akárkik is voltak, nagyon jó állapotban hagyták maguk után a házat. Rachel úgy tudta, a tulajdonos az egész családjával együtt öngyilkos lett. Ez valamilyen jóleső borzongással töltötte el a lány testét. Egy igazi kísértetkastélyt vásároltam, gondolta. Mindegy is. A maga részéről még egy emberevő patkány, vagy egy kopogószellem társaságát is kellemesebbnek találta volna, minthogy még pár évet töltsön együtt a szüleivel. Nem tudni, milyen okok miatt döntött az elköltözés mellett, annyi is elég, hogy nem jött ki túlságosan jól velük. Sőt, a kapcsolatuk egyenesen katasztrofálisnak is nevezhető lett volna."

Roah már utalt rá, hogy Rachel meglepően kevés ismerettel rendelkezik az általa vásárolt házról, de nem csak ezért emeltem ki ezt a hosszú szövegrészt, hanem mert totális zavar van itt. A megfogalmazás teljesen kaotikus. Nem tudja mikor építették a házat, nem tudja, ki volt az előző tulajdonos, de tudja, hogy az egész család öngyilkos lett. Utána azt írod, nem tudni, miért döntött az elköltözés mellett, majd leírod, hogy miért döntött úgy. Nemcsak Rachel tudása hiányos, de az elbeszélő is ellentmond önmagának.

2. "Aztán rápillantott a végére hagyott „Cipők és egyéb szarságok” feliratú dobozra. Kedvetlenül kézbe kapta, majd elindult vele fölfelé a lépcsőn."

Előtte örült, hogy a költöztető fiú becipelte a csomagjait, majd saját maga viszi fel az emeletre a cipőkkel teli dobozt. Mekkora lehet az? Létezik akkora doboz, amiben egy nő összes cipője elfér és még más is van benne? Később írod, hogy hatalmas, de ő csak úgy lazán "kézbe kapja".

3.
"A legtöbb fotóról régen élt emberek néztek vissza rá: itt egy bajszos férfi, ott egy kövér nő, amott egy fiatal párocska, életük kezdetén. A képeken fölismerte a házat. A saját, frissen vásárolt házát. Rájött, hogy ezek az emberek itt éltek."

Nagyon körülményes megfogalmazása annak, hogy a korábbi lakók képei lógtak a falon. Írod, hogy megsárgultak, majd azt, hogy régen élt emberek néztek vissza róluk. Jé, de meglepő. :)

4.
"Úgy tűnik, ez valami hagyomány lehet. Az itt lakók megőrzik emléküket a következő nemzedék számára, fotók formájában."
Ez nagyon banális megállapítás. Oké, hogy nem minden családi házban teszik ki távoli ősök fotóit, ha egyáltalán van róluk, de nem is különös hagyomány.

5.
"A bútordarab engedelmesen, nyikorogva tárta fel sötét belsejét Rachel előtt. Semmi. Se egy ruha, se egy ottfelejtett cipő vagy egyéb eldugott kincs. A lány leguggolt, s benyúlt a szekrény sötétjébe. Az ott lakozó borzalom ráfonta jéghideg ujjait a kezére, s berántotta a titokzatos mélységbe, a túlvilág egy vérfagyasztó dimenziójába. Legalábbis Rachel bolondos fantáziájában. Igazából az történt, hogy tapogatódzó ujjai egy köteg papírt fedeztek fel."

Az író trollkodik. Ez olyan, mint az ijesztgetős horrorfilmekben a valódi szörnytámadást megelőző kamu ijesztés. Noha a szereplőd nem ijed meg valójában, csak képzelődik, a funkció ugyanaz. Hoppá, most történik valami, ja nem.

6.
"Jézusom, ez egy kislány!..., több tucatnyi halott ember… Úristen, ez a nő terhes volt! Rachel kezdeti zavara lassan félelembe torkollott."

Nem hiteles, ahogy felfedezi a halottak fotóit. Én is befosnék az első akasztott ember látványától, nemhogy egy magányos nő, aki előtte már késes gyilkosról meg egyebekről fantáziált.

7.
"A démon, aki a házat uralta, ez a gonosz vágyaktól fűtött kísértet már ott magasodott Rachel reszkető teste fölött. Rárontott a lányra, hogy megölhesse."

És végül ráront a démon. Igazi horroklisé lett. Mintha a Démonok között, Insidious, és egyéb ugyanarra a kaptafára készült filmek forgatókönyvének első felvonását olvasnám. Persze nem forgatókönyvszerű, de leszámítva, hogy túlírt és nincs dialóg, pont úgy épül fel, mint egy démonos film első öt perce, ahol rögtön meghal valaki.

Ennyit szedtem most össze, remélem hasznosnak találod.

v, 2018-11-11 22:49 Tim

Remek meglátások.

v, 2018-11-11 22:48 Tim

Sajnos több oka is van, miért nem működik ez a novella.
Egyrészt indokolatlanul váltogatod a nézőpontokat.
Másrészt nem adtál (kellő) motivációt a főszereplőnek.
Harmadrészt klisékből építkezel.
Lehetne még sorolni a gyenge faktorokat, de első pillantásra ezek tűnnek a legnagyobb gondnak.
A forgatókönyvírással is foglalkozó szerzőket alapvetően két jegyről lehet felismerni: nem sokat törődnek a leírásokkal, viszont annál többet a szerkezettel. Ezzel szemben nálad vannak leírások, még ha sablonosak is, és nem igazán érzékletesek, ugyanakkor a szekvenciális gondolkodásnak a szikráját sem lehet felfedezni.
Igazán nem akarlak megbántani, de bennem az a határozott benyomás alakult ki, hogy a forgatókönyvírás legelemibb szabályaival sem vagy tisztában. Ettől persze még megpróbálhattál forgatókönyvet írni, viszont arra magyarázatot adhat, miért nem értél el sikereket.
Remélhetőleg a prózával nagyobb szerencséd lesz.

h, 2018-11-12 13:14 A. Dixon

A. Dixon képe

Szia,
csatlakoznom kell a többiek véleményéhez.

Én nem szeretem a filmek sokadik folytatásait. Persze, jó pénzt hoznak, de álalában a második rész után már a minőség rovására megy a mennyiség. A divathullámokat, a kliséfilmeket is elővehetném, tudod, mindegyiktől van egy olyan ezt már láttam, negyedjére unalmas, csak a jumpscaretől ijedtem meg, mert félrenyeltem a kukoricát érzése az embernek, meg néha kellemetlenül érzem magam a film nézése közben.

Ez valamilyen jóleső borzongással töltötte el a lány testét. – Ilyeneket ne írjál. Nem kell. Beleborzongott a tüdeje jólesően.
Egy igazi kísértetkastélyt vásároltam, gondolta. – És még gazdag is Rachel.
Sőt, a kapcsolatuk egyenesen katasztrofálisnak is nevezhető lett volna. - ez a mondat nem lett szép.

A szülei által alapított „Oktassuk Ki Rachel-t Klub” tagjai kórusban zengték a „Kislányom, mikor találsz már végre egy normális fiatalembert?”, „Rachel, megmondtam, hogy nem hagyhatod ott a főiskolát! Miért nem gondolsz a jövődre?” kezdetű szentbeszédeket. Minden nap, szinte percre pontosan ugyanabban az időben. Így hát Rachel egy reggel összepakolt, elment a barátnőjéhez, aztán rábukkant erre az olcsón meghirdetett házra. A védőangyala az ölébe pottyantotta a lehetőséget, a lánynak már csak meg kellett ragadnia. - Huhh, ez nagyon lázadó young adultosan hangzik. Viszont továbbra is ott a kérdés, hogy honnan van pénze, még ha olcsó is a ház. Tényleg nem szimpatikus a leányzó... De hát kinek is kell főiskola, meg stabil párkapcsolat, meg támogató, őt féltő szülők! Naugye, hogy ugye.

Az új ház kertjében ott állt egy hatalmasra nőtt, öreg fa. - A ház régi, csak a lánynak új.

Levelei a közeledő elmúlás időszakát jelezve megsárgulva, elszáradva hullottak alá, hogy aztán a fa tövében gyűljenek össze. - Tehát ősz van, és nem fúj a szél.

Nem csalt az emlékezete, mert az a régi, öreg szekrény ott állt, közvetlenül a szoba ajtaja mellett. A lány közelebb lépett hozzá. Szemügyre vette, vizsgálgatta, mint egy bűnügyi helyszínelő a véres áldozatot. – szerintem felesleges belelerőszakolni ide a helyszínelős hasonlatot. Hozzá nem ad a történethez, inkább Rachelről írnál, hogy élénk a fantáziája, imádja a horrort, Stephenie Meyert, stb., fel kellene vezetni a szekrénybenyúlós jelenetet, mert tényleg úgy hat, hogy trollkodsz, vagy rosszul kacsintassz ki az olvasóra. A lány közelebb lépett hozzá. – ezt a mondatot törölném, amúgy is részletesen leírod a történéseket, ami szerintem felesleges, inkább a hangulatot kellene építened, nem ajtókat nyitogatni meg szekrényeket bámulni.

Hirtelen milyen meleg lett itt! És miért szédülök? – Miért váltottál? Szükséges volt?

A démon, aki a házat uralta, ez a gonosz vágyaktól fűtött kísértet már ott magasodott Rachel reszkető teste fölött. – Nem szeretem az ilyen csiribí-csiribá, és itt is a gonosz, hámm, bekaplak jellegű dolgokat. Mivel nem történt hangulatépítés, nem is okoz semmilyen katarzist se a démon, se a lány sorsa. Ez szerintem nem horror. Meg se ijedtem.

Rárontott a lányra, hogy megölhesse. Senki, de senki nem lakhat ebben a házban! Ez az ő háza! Egyedül az övé! Ezért maradt itt, miután meghalt. Ezért végez az itt lakókkal. Ezért nem hagyta el ezt a világot. Hogy ez a ház az övé maradjon! És az övé is marad. Mindörökké.
Rachel Frewen, aki reggel még azt tervezgette, hogy áthívja barátnőit a nemrégen vásárolt házába, ott lógott holtan, kihűlve azon a réges-régen ültetett fán, ami a kertben állt. – Ne haragudj, teljesen rossz a vége. Miután az elején megutáltattad velem szegény Rachelt, meg olyan nyehhhh (hisztiske) a gonosz is, ami történik, nincs rám hatással. Az utolsó mondat meg teljesen feleslegesen szájbarágós lett.

És az övé is marad. Mindörökké. – ez olyan befejezés, mint az addig éltek, amíg meg nem haltak fordulat.

Várom a következő írásodat, legyen szép napunk! :)

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

h, 2018-11-12 19:03 A. Dixon

A. Dixon képe

Ha már ház, meg démon, meg gonosz vágyak, itt hagyom a témában a kedvenc elbeszélésem első részét. A többi is megtalálható a Karcon. :)

http://karcolat.hu/irasok/elbeszelesek/dana/violet_doll_a_kezdet_1_resz_18

Kellemes olvasást kívánok!

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor