Sven Hassel - Gyalogos hadosztály

Könyvajánló!

Luganszk egy lángtenger volt. Olyan lángtenger, ahol a tűz nem halak tetemeit emésztette, hanem emberekét. Bármerre néztünk, mindenütt halottak hevertek. Az utcán, a kapualjakban, az árokba félrelökve - ahonnan úgy meredeztek elő tagjaik, mint szemét a teletömött vederből. A még élők, jobbára sebesült, rongyos katonák, az égő házak és a romok közt próbáltak menedéket keresni. De ott sem menekülhettek.
A géppuskák, a gyújtóbombák és robbanólövedékek, a kézigránátok esélyt sem adtak nekik. A halál minden modern pusztító eszközt bevetett, hogy napi kvótáját teljesíthesse.
A tankunk, egy ötvenkét tonnás Tigris belseje fémen csikorduló fém sikolyától visszhangzott: csajkák, kulacsok, kézifegyverek, üres lőszeresládák lapultak palacsintává a lánctalpak alatt. Sártól és vértől fekete műszakiak bolyongtak a letarolt utcákon, az egységeiket keresve. Egy gyalogsági százados parancsokat üvöltözött nekik az utca közepéről. Az egyik Tigris oldala elkapta, és a földre rántotta. A következő tank nem tudta idejében elkerülni. Csak a lábszára és csillogó sarkantyúval szerelt csizmája látszott elő a lánctalp alól.
Senki nem szólt. Senkit nem érdekelt. Mit számított még egy ember halála a március 14-i luganszki mészárlás után? Még nem tértünk magunkhoz a sokkból, az érzelmeink halottak voltak. Valahol iszonyatos robajjal berogyott egy tető, szikra eső záporozott le ránk. Rendületlenül tovább nyomultunk, egyes sorban, míg Pici rémülten fel nem ordított. A tank megállt, Pici pedig kipattant, és átrohant az úton.
- Mi ütött belé? - fortyant fel Heide. - Mit képzel, mi ez? Sétakocsikázás?
A rádió mérgesen megreccsent. Ohlsen hadnagy volt. Nagyjából ugyanazt mondta, mint Heide, hozzátéve, hogy jobban járunk, ha nem tartjuk fel az oszlopot. Porta vállat vont, és rátaposott a gázpedálra. A tank előrelendült. Ugyanebben a pillanatban feltűnt Pici. Behajított valamit a torony tetején keresztül, aztán ő is lehuppant. Csak ültünk tátott szájjal, és bámultuk az előttünk kuporgó, négy-öt éves forma kölyköt. A kisfiú legalább ennyire bizonytalanul nézett vissza ránk.
- Mit akar jelenteni ez? - csattant fel Papa.
Pici az ölébe ültette a gyereket.
- A fal tövében kuporgott, egy rakás hulla közt. Nem hagyhattam ott. Agyonüthette volna egy lezuhanó tégla vagy valami. - Dühösen végignézett rajtuk. - Az enyém, értitek? És mostantól mindenkinek be kell szolgáltatnia a fejadag egy részét... Te meg én - jegyezte meg a kölyöknek -, mostantól egyek vagyunk. Rendben?
- El tudom képzelni, mennyire fog örülni neki az őrnagy, ha ezt megtudja - merengett Papa. - Odáig lesz az örömtől.
- Szarok rá - jelentette ki Pici. - A kölyök az enyém, és senki nem veheti el tőlem. Fogjátok fel végre, hé! Apa vagyok! Szegény kis pára... annyira rémült. Fordítsd a másik irányba azt a randa képed, Julius! Elég rád nézni, és máris szörnyethal az ember. - Magafelé fordította a kisfiút, és magára mutatott. - Hej, tovaris! Moj pljemjanyik! Én Pici ocsojenas!
Porta elröhögte magát.
- Tudod, mit mondtál neki, seggfej? Azt, hogy te vagy az Atyaúristen!
- Jó, akkor magyarázd el neki te, ha ennyire okos vagy - vörösödött el Pici. - Mondd meg neki, hogy az apja vagyok. Gyerünk!
Porta folyékony orosz szóáradatot zúdított a kisfiúra, aki erre szopni kezdte az ujját, de továbbra is értetlenül pislogott maga körül. Az anyanyelve hallatán valamelyest megnyugodhatott, de látszott rajta, még mindig nem tudja mire vélni a történteket. Rongyokat viselt, tetőtől talpig sáros volt, meztelen lábán égési sebek, arcán pedig egy csúnya seb éktelenkedett. A Légiós megtisztította és bekötözte sebeit, Heide pedig megajándékozta egy almával. Egy pillanat, és az alma már sehol sem volt. Még egy árva mag sem maradt belőle. Más nem volt, amivel megkínálhattuk volna, de a helyzet nem is engedte meg, hogy további figyelmet szenteljünk a gyermeknek.
Gránátok és gyújtóbombák robbantak körülöttünk, házak omlottak össze kártyavárkként, égő gerendák és faldarabok zuhantak a tankjaink elé. Az oszlop azonban egyetlen pillanatra sem állt meg - ennyi nem jelenthetett akadályt az acélszörnyetegek számára.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2008-12-04 20:54 Sólyom László

Sólyom László képe

Tetszett valakinek?
_________________________________________
Minden célon túl ott vár a következő.

cs, 2008-12-04 21:05 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem az én világom ez a stílus, de nem rossz. A második mondat nekem káosz - miféle halak? (Éljen a fordító?)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

cs, 2008-12-04 21:51 Sólyom László

Sólyom László képe

Ja elég fura mondat!
_________________________________________
Minden célon túl ott vár a következő.

cs, 2008-12-04 21:11 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Olvastam sok Hasselt, de a fene se tudja, hogy ez megvolt-e.
Az biztos, hogy bírom a stíljét, olyan mint Rejtő a II. Világháborúba oltva,
én birom.

v, 2008-12-07 15:18 Mihula

Mihula képe

Nos, érdekesnek ígérkezik, ám engem ez a stílus nem tud hosszú távon lekötni. Mozivásznon szívesen megnézném, az biztos! :) De nem szoktam hasonlókat olvasni (egyelőre). Ettől eltekintve szerintem remek könyv lehet. ;)

---
"Mert senki sem magától lett olyan, amilyen. Mind ezernyi más emberből vagyunk. Bárki, aki valaha is kedvességet tett nekünk vagy bátorítóan szólt hozzánk, része lett a mi jellemünknek, gondolatainknak és sikereinknek is."

v, 2008-12-07 16:49 Sólyom László

Sólyom László képe

Remek könyv! Ha jársz könyvtárba szerintem próbálkozz meg vele, mert megéri elolvasni! :D
_________________________________________
Minden célon túl ott vár a következő.

p, 2009-05-08 17:50 Grünewelle

Grünewelle képe

Nagyon tetszett, el kell olvasnom a könyvet. Sztálingrád film beütése volt, és itt is vártam h meghaljon a kiskölök, de ahhoz tovább kell olvasni a történetet.

szo, 2009-05-16 07:53 Sólyom László

Sólyom László képe

Mindenféleképp érdemes :)
_________________________________________
Minden célon túl ott vár a következő.