Az utolsó porosz

 1.  Guillotine Inc.

 Nem éppen a legkifinomultabb bár a városban, de azért jóval átlag fölötti. És persze az egyetlen hely itt, ahol Hubertus-t is lehet kapni. Mi lehet a meglepőbb? Az, ahogy beszerzik, vagy az, hogy egy ekkora metropolisban egyedül itt találtam meg eddig? Elszokhattam már az ízétől, mert furcsa a számnak. A hely messze nincs tele, kifejezetten üres, de tekintve, hogy csütörtök este van, a nyaralási szezon közepén ez nem meglepő. Akik még itthon vannak, már a hétvégére spórolnak. És az sem mellékes, hogy júliushoz képest öltönyben és lódenben sem lóg az ember nyelve odakint. Lehet valami ebben a klímaváltozásban.
 Az órámra nézek, ahogy hátradobom magam a széken. Nem sűrűn van támlás szék a bárpultoknál. Valamivel mindig el tud kápráztatni ez a város. Ahogy mondani szokták, egyszerre irigy az ember rá, fél tőle, és ugyanakkor csodálja és meg is veti. Persze a csodálat minden korty Hubertus után növekszik. Ayrton szokásához híven késik. Azt mondta „napnyugtára” itt lesz. Fogalmam sincs, miért ilyen vadnyugati stílusban közölte ezt velem, de a nap már legalább egy órája eltűnt, és hiába lesem a Blackberry-t, se híre, se hamva a fickónak.
 A báros folyton felém les, de nagyon úgy akar tenni, mintha nem így lenne. Az öltözetem miatt nagy borravalót néz ki belőlem. A pincér csaj jön-megy, mintha kilométerhiánya volna. A vendégek száma cseppet sem indokolja a sündörgését, de legalább mindig egy mosollyal jutalmaz, ha találkozik a tekintetünk. Nem mintha nem ez volna a dolga.  Csinos, de nem rendkívülien szép, viszont a mosolya nagyon bájos. Kár, hogy nem természetes. Valami nyomasztja, amit cselekvéssel próbál elnyomni magában. Vajon mióta nem hat már meg ez? A báros merev könyöklése, amivel lazaságot akar imitálni, a pincérlány kedélyes mosolya és állandó matatása a hajában vagy a derekánál. Nem is emlékszem mikor volt utoljára, hogy ezek a jelek nem sugározták világítótoronyként, ki milyen lelkiállapotban van, kitől mit várhatok, és legfőképp ki mit vár tőlem. Úgy olvasom őket, mint nyitott könyveket. Egy huzatra legurítom a Hubertus-t, mintha a csak elnyomni akarnám a gondolatot, ami tökéletesen igaz. De hát ez a munkám, és amíg ilyen szépen hoz a konyhára, nem sok reklamálásra adhat okot. Csak ne volna annyi kellemetlen mellékhatása.

Megtette a hatását az ital, most épp nem szúrtam ki, hogy a báros már előttem is termett az üveggel és mesterkélt mosollyal emeli kérdően a magasba a sárga folyadékot. Én csak lagymatag pillantással jelzem, hogy jöhet a következő.

A vendégek szépen szállingóznak ki az ajtón, a BB-be mélyedve csak periférikus látással követem a mozgást.  Ha már a cimbora várat, legalább a céges dolgokkal legyek napirenden, tegyem tisztába, amit lehet. Alig van este 10 óra és a báros meg a pincér poharakat mosnak, a pultot törlik. Lehangoló. De ahogy fogy a Hubi, úgy zavar egyre kevésbé. Valami kellemes illat csapja meg az orrom. Ahogy mozdulatlanul felpillantok, észreveszem, hogy a pincérlány épp előttem teszi magát hasznossá. Nagyon kellemes a parfümje, kár, hogy elmerültem a „melóban”. Persze egy-egy ellibbenésénél ellenállhatatlan a késztetés, hogy fürkésszem. Kb. a harmadik-negyedik ilyen esetnél elszélesedett vigyorral szegezi nekem a kérdést:
–   Most tényleg el vagy foglalva, vagy ez csak alibi, hogy ne fogjak gyanút?
Nem semmi a csaj. Először is letegezett. Nem vagyok még 30, ránézésre ő még 20 sincs, másodszor pedig azt hittem nagyobb tekintély benyomását keltem a megjelenésemmel és viselkedésemmel. Tévedtem vele és magammal kapcsolatban is. Hat az ital. Pompás. Játsszunk hát.
–   Rajtakaptál – és határozott, gyors mozdulattal elteszem a telefont.
Széles vigyort és egy kis pirultságot látok, amint enyhén elfordul tőlem, hogy végezze tovább a dolgát. Azért persze ideges és bizonytalan, de nem miattam. Most kísérleti nyúl vagyok, magának akar bizonyítani.
–   A pincérnőkkel csak minden harmadik vendég nem flörtöl, gondoltam valami sunyibbat találok ki.
–    És eddig tartott a próbálkozásod? Könnyen feladod.
–   Miért tenném?
–   Hát színt vallottál.
Enyhén lehajtom a fejem, amint a pultra könyökölök, és gonosz mosolyt eresztek az arcomra.
–   Szóba álltál velem, nincs már szükségem a játékra.
 Idegesen igazítja egy hajtincsét a füle mögé, de tetszik neki, amit mondok. Csak félig látom az arcát, a szeme jár a falon, a poharakon, ahogy törölgeti őket. Gondolkozik. Hirtelen eszembe jut a báros fickó, balra is nézek, de csak azt látom, amint telefont szorítva a füléhez eltűnik az ajtó mögött. Jobban nem is alakulhatott volna. Még vissza sem tudom fordítani a fejem, már egy tenyér van az orrom előtt. Ha nem ittam volna, simán hátrariadnék.
–  Claire – mutatkozik be.  A mosoly változatlan, de a megmeredt testtartás és a mély légzés elárulja. Lassan töröm meg a testtartásom és nyújtom a kezem – Had találjam ki – folytatja – Bond. James Bond.
–  Jó vagy. A felét eltaláltad.  Roland. Roland Bond – fogalmam sincs, miért hazudok a nevemről, de hangos kuncogással konstatálja.
–   Viccelsz, ugye?
–   Mindig. – Nyel egyet, amint a bal öklömre könyökölök a pulton.
Ő a másik oldalon támaszkodik a két tenyerére, előredől és abban a tipikus, minden alkalommal ellenállhatatlan módban löki előre karjai közt összepréselt melleit. Még mindig nem biztos magában, de van rutinja a csajnak.
–  És Mr. Bond, spóroljuk meg a tiszteletköreid, az én munkám evidens, te mivel foglalkozol?
–  Tehetségesnek tűnsz, tippelj hát! – Elvigyorodik. Pár perce azt mondtam, nem kell már játszanom, de még csak szünetet sem tartottam.
–   Lássuk csak. Patent megjelenés, öltöny, magabiztos fellépés, Bond... ügynök vagy – és félrebiccenti a fejét.
–   Majdnem. Két lövésed van még.
Felkuncog.
–   Van esélyem kitalálni?
–   Egy szál sem.
–   Akkor szereted kínozni a szegény, védtelen és fáradt pincérnőket?
–   Majdnem.
–   Megvan. Pszichopata kéjgyilkos vagy, ezért az ellenállhatatlan stílus.
–   Szóval ellenállhatatlan vagyok? Ez megy a CV-be.
Felnevet és hátrarugaszkodik. Tökéletesen zavarba jött.
– Te is elég hamar teríted a kártyáid – ugyanabban a változatlan pózban szórom a szavakat. Mint egy szép, érett paradicsom, úgy elpirult.
–  Megegyeztünk az elején, hogy nem játszunk, nem? - és megint a haját igazgatja. Újra megcsap a parfümje, ahogy felemeli a kezét.
–   Jó memória. Jó intuíció. Ígéretes.
Másik oldalra fordítja a fejét.
–   Mindig ilyen analitikus vagy?
–   Szakmai ártalom.
–   Szóval hazaviszed a munkát? Áruld már el, miből élsz!
Felhörpintem a maradék Hubertust. Kicsit keményebben csapom le a poharat, mint terveztem.
–   Takarítok. – Megemeli a bal szemöldökét.
–   Ez most komoly?
–   Miért, nem nézel elég pedánsnak?
–   Nem épp a karbantartók egyenruháját viseled.
Most én nevetek fel.
–  Cégeket takarítok. Organikus és adminisztratív szeméttől. – Halványlila gőze sincs, mit beszélek. –  Jó. Ha megkapom a számlám, elmagyarázom dióhéjban.
Lassan és mosolyogva fordul el a kassza felé. Eleget vártam már Ayrton-ra. Cimbora ide vagy oda, nem bulizni küldtek előre, nekem itt lopod az időm. Előveszem újra a telefonom. No lám, egy üzenet. Ayrton. „15 perc és ott vagyok”. Mikor is írta? És hogy nem vettem észre? 5 perce.
–   Parancsoljon, Mr. Bond – és elém csúsztatja a számlát – a helyében megtartanám.
–   Mindig tartok szuvenírt a bárokból.
–   Szóval. Hallgatlak.
–   hogy mondtam. Rendet teszek. Ha valamelyik cégben a vezetőség valahol fennakadást, problémát észlel, felkérnek, hogy járjak a dolog végére és oldjam fel az akadályokat.
Beleharap az ajkába, ahogy előttem könyököl.
–   Létezik ilyen munka?
–  Nem. Csak józan paraszti ész. De az nem túl gyakori manapság, szóval az enyém kell nekik.
–  Wow – ez az első hamisítatlanul őszinte reakciója mióta beszélgetünk. Elveszi a kezét a feje alól és az asztalra fekteti maga előtt – És... az ilyen „takarítók” mi érdekeset találnak egy egyszerű pincérnőben?
Előre hajolok.
–  Pontosan azt. – Nem érti. Az egyszerűségére gondoltam, nem mint lénynek, hanem mint foglalkozásnak. A sok bonyolult, nyakatekert és agyonrágott probléma és sunyi ember után egy falat friss levegőként hat valaki, aki egyszerű munkát végez. De mindegy, nem magyarázom neki.
–   És miért van egy magadfajta ember egyedül, csütörtök este egy bárban? - Csak kíváncsi maradt.
–  Miért ne járnak nekem is egy kis magány?  - Elkomolyodik. Még mindig érdeklem, de másik fokozatra kapcsolt. Valamiért így már nem olyan bájos.
–   Szereted a magányt?
–   Csak ha van kivel megosztani. – Végre újra felnevet. Na így már más.
Nyílik az ajtó, nyújtózkodva néz az irányba és kezdi mondani. Ayrton lohol le a lépcsőn. Siethet egy ideje. Jól le van izzadva, a göndör fürtjei a homlokára ragadtak.
–   Ember. Bocs. Elmesélem mi történt, ez most tényleg nem az én hibám.
–   Én is örülök, hogy látlak.
Észreveszi magát és mosolyra vált.
–  Ne haragudj cimbora – kezet fogunk és félig átölel – Jó újra látni! – most veszi észre a pincérlányt – Hölgyem – és biccent a fejével, a tipikus latin mosolyát szabadjára engedve, majd megint felém néz – Látom nem unatkoztál.
Összenézünk Claire-rel és mindketten zavarodottan mosolygunk.
–  Megyek, kihívom a főnököt, próbaidős vagyok, nem kezelhetem a pénzt – magyarázza hosszan, majd enyhén csalódottan a báros fickó felé indul.
Én csak most veszem kézbe a számlát.
–  Nocsak! – kapja ki a kezemből Ayrton, ahogy felemelem – Nézd mit kaptál. Azért ez a „számlára a telefonszámot” trükk eléggé klisé, nem gondolod?
– De hatékony – és kirántom a papírt a kezéből, majd zsebreteszem – mi pedig hatékonyságból élünk.
Megjelennek a vendéglátóim. Fizetek, a borravalót Claire kezébe nyomom. Szerintem úgyis szétosztják. Kényszeredett mosollyal szemléli, ahogy távozni készülünk, azért Ayrton most rendesen berondított, de a prioritás az prioritás. Mielőtt felállnék a székről, mosolyogva kétszer a pultra koppantok, oda ahová a lány a számlát tette. Érti a célzást, széles vigyorral fordítja el a fejét. Az ajtón kilépve megcsap a szél.
–   Na és fel fogod hívni, míg itt vagy? - kérdi Ayrton.
–   Az a kettőnk titka marad.
–   Bah! Utálom, mikor egy nő meghozza az önbizalmad. Egyébként már felkészültek itt ránk. Hallottak a „munkásságodról”, patinás becenevet is kaptál, barátom. És ezt nem csak itt hallottam már.
–   Igen? Hogy hangzik?
–   Guillotine.
Találó.
–   Hát akkor ne okozzunk csalódást.
 

1.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 1.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2011-06-06 18:38 Blade

Blade képe

A pontokat meg a mondat kezdőbetűket azért kiírhatod, még ha csak részlet is. Átnézted? Ordítanak a hibák.

h, 2011-06-06 20:06 Ayrton

Ayrton képe

Most nem bíztam a véletlenre és "szakit" kértem, hogy nézze át. Valami nagyon nincs rendben a szerkesztőmmel, asszem ideje visszatérnem az MSO-hoz, ez félreformáz szinte mindent, amit mással piszkáltak meg. Kösz, hogy mégis kitetted.

k, 2011-06-07 16:14 Obb_régi

2

 

Nem éppen a legkifinomultabb bár a városban” – lehetnek olyan hülyék, mint én, akik kötőszónak olvassák hirtelen a bárt, és csodálkoznak, hogy miért nincs vessző, ezért talán jobb a local, night club, pub… 

„És persze az egyetlen hely itt,” – éssel nem kezdünk mondatot, azaz kezdünk, hiszen most cáfoltad, nem kell az itt

„ahol Hubertus-t is lehet kapni.” – no és még mit? Nem kell az is

„Mi lehet a meglepőbb? Az, ahogy beszerzik, vagy az, hogy egy ekkora metropolisban egyedül itt találtam meg eddig?” – ez tényleg meglepő, mivel az utolsó kocsmában is kapható Hubi, vagy ez valami utópisztikus sztori?

„Elszokhattam már az ízétől, mert furcsa a számnak.” – nem azért szokhattál el az ízétől mert furcsa a szádnak, hanem mert régen ittál, kicsit fogalomzavarba kerültél

„És az sem mellékes,” – nem kell az és

Szóval, nem egyszerű egy halandónak túlélni az első bekezdést.

„Az órámra nézek, ahogy hátradobom magam a széken.” – érdekes kép ötlik fel bennem „Azt mondta

„napnyugtára” itt lesz.” – vessző

„Fogalmam sincs, miért ilyen vadnyugati stílusban közölte ezt velem,” - vadnyugaton van csak napnyugta?

Őszintén a második bekezdést sem, de legyünk kitartóak.

„A báros folyton felém les,” – nyelvújítónk? báros? 

„A pincér csaj jön-megy, mintha kilométerhiánya volna.” – azért ez fáj

„Valami nyomasztja, amit cselekvéssel próbál elnyomni magában.” – nem semmi következtetés 

Sok mindent nem veszek ki, pedig hazudnék, ha azt állítanám, hogy értem is azokat, pl:

„Egy huzatra legurítom a Hubertus-t, mintha a csak elnyomni akarnám a gondolatot, ami tökéletesen igaz. De hát ez a munkám, és amíg ilyen szépen hoz a konyhára, nem sok reklamálásra adhat okot. Csak ne volna annyi kellemetlen mellékhatása.” – saját gondolataid elnyomása a munkád? Ezért ki fizet?

„Megtette a hatását az ital, most épp nem szúrtam ki, hogy a báros már előttem is termett az üveggel és mesterkélt mosollyal emeli kérdően a magasba a sárga folyadékot.” – meg azért azt sem, hogy ezek miért egy mondatban vannak

„Én csak lagymatag pillantással jelzem, hogy jöhet a következő.” – minek az én? Hiszen az ige jelöli

„A vendégek szépen szállingóznak ki az ajtón, a BB-be mélyedve csak periférikus látással követem a mozgást.” – de eddig pangott a bár, akkor hogyan szállingózhatnak szépen kifelé, és nem mellékesen kik? Mi az a BB? 

„Alig van este 10 óra és a báros meg a pincér poharakat mosnak,” - pincérek nem mosnak poharat érdekes

Mellékesen megjegyzem, hogy sok a hogy és az ahogy, nem elég hogy sok, de sokszor elég közel is vannak egymáshoz, ez nem túl színes szókincsre vall. 

„Kb.” – ez is gyönyörű, ilyennel sem sokszor találkoztam még

„– Most tényleg el vagy foglalva, vagy ez csak alibi, hogy ne fogjak gyanút?” – mi kellene, hogy gyanús legyen?

„Nem vagyok még 30, ránézésre ő még 20 sincs,” – tiszteld meg azt a pár embert, aki még olvasásra adja a fejét, hogy kiírod a számokat betűvel, de miért olyan , hogy két fiatal között tegeződés van?

„– Rajtakaptál – és határozott, gyors mozdulattal elteszem a telefont.” - Nagybetűs a komment 

„gondoltam valami sunyibbat találok ki.” – vessző 

„gonosz mosolyt eresztek az arcomra.” - khm, én is 

„Csak félig látom az arcát, a szeme jár a falon, a poharakon, ahogy törölgeti őket.” – mi a bánatnak törölgeti a falat?

„Lassan töröm meg a testtartásom és nyújtom a kezem – Had találjam ki – folytatja – Bond. James Bond.” – ez itt olyan, mint – közhellyel élve – az bizonyos hab, de mit beszélek? – a hab tetején lévő cseresznye

„– Jó vagy. A felét eltaláltad. Roland. Roland Bond – fogalmam sincs, miért hazudok a nevemről, de hangos kuncogással konstatálja.” – párbeszédkezelésnek nézz utána

„– Mindig. – Nyel egyet, amint a bal öklömre könyökölök a pulton.” – ua., és ez szinte mindre érvényes, de ez még semmi, szupermen nem a könyökére, hanem az öklére könyököl, hát, nem semmi mutatvány D

„Ez megy a CV-be.” – CV, az meg mi?

„– Nem épp a karbantartók egyenruháját viseled.” – egy takarító nem karbantartó, ha ezt egy pincérnő nem tudja, az még nem gáz, de ha egy író… 

„Lassan és mosolyogva fordul el a kassza felé.” – nem kell az el

„– hogy mondtam.” – lemaradt előröl valami, vagy csak egy formabontó kezdet?

„– Létezik ilyen munka? – Nem. Csak józan paraszti ész. De az nem túl gyakori manapság, szóval az enyém kell nekik.” – próbáld néha értelmezi, amit leírsz

„– Pontosan azt. – Nem érti. Az egyszerűségére gondoltam, nem mint lénynek, hanem mint foglalkozásnak.” – kész, feladom, mármint a megértésére tett kísérletet

„ A sok bonyolult, nyakatekert és agyonrágott probléma és sunyi ember után egy falat friss levegőként hat valaki, aki egyszerű munkát végez. De mindegy, nem magyarázom neki.” – ha neki nem is magyarázod, azért nekünk nem ártana 

„Nyílik az ajtó, nyújtózkodva néz az irányba és kezdi mondani.” – tisztázzuk, az irány fogalom, és mint olyanba baromi nehéz belenézni, mármint fizikailag, valamint lemaradt a csaj mondandója 

„Észreveszi magát és mosolyra vált.” – de jó kép! D Nida, itt vagyok, én vagyok, ezt hogy nem vettem eddig észre, de most hogy észrevettem, már mosolygok is 

„kezet fogunk és félig átölel” – félig? Biztos vastag a derekad, és nem ér át

„Megjelennek a vendéglátóim.” – hát azok meg ki?

Lelombozó, pedig a problémáknak csak a felszínét kapargattam meg, csak kitartó munkával léphetsz feljebb.

k, 2011-06-07 17:23 Maggoth

Maggoth képe

Obb kedvet csinált hozzá, hogy beszálljak :)

A hely messze nincs tele, kifejezetten üres, - na ezt hívják túlírásnak, gyors egymásutánban kétszer elmondani ugyanazt más szavakkal

Ahogy mondani szokták, egyszerre irigy az ember rá - egyszerre irigy rá

de a nap már legalább egy órája eltűnt - hogyhogy eltűnt? lement csak, nem?

A báros merev könyöklése, amivel lazaságot akar imitálni, - jó trükk, a báros nyilván mestere a testbeszédnek :)

Csak ne volna annyi kellemetlen mellékhatása. Megtette a hatását az ital, - mellékhatás, hatását, szóismétlés

Megtette a hatását az ital, most épp nem szúrtam ki, hogy a báros már előttem is termett az üveggel és mesterkélt mosollyal emeli kérdően a magasba a sárga folyadékot. - máris előttem termett a helyes szórend, plusz nagyon túlírt, eleve nem is tudom, milyen az amikor valaki mesterkélt mosollyal emeli kérdően a magasba a sárga folyadékot. Folyadékot a magasba emelni egyébként állati nehéz lehet, ha valaki nem X-men.

A vendégek szépen szállingóznak ki az ajtón, - ez most egy night club, vagy szépségszalon? Mi a franctól szépültek meg a vendégek? jó értem én, hogy szlenges akar lenni, de itt nem jól jön ki

legalább a céges dolgokkal legyek napirenden - az milyen is, amikor napirenden vagy a céges dolgokkal?

Ahogy mozdulatlanul felpillantok, - na, ez nem nagyon megy, a felpillantás is egy mozdulat

Ha nem ittam volna, simán hátrariadnék. - még jó, hogy ittál, és így mégse riadsz hátra, mert ez a szóösszetétel igazából nem is létezik

de hangos kuncogással konstatálja. - hangosan csak erősítővel tud valaki kuncogni, különben egy halk dolog

Nyel egyet, amint a bal öklömre könyökölök a pulton. - én is nyelnék, mert az fáj és kényelmetlen is.

Ő a másik oldalon támaszkodik a két tenyerére, előredől és abban a tipikus, minden alkalommal ellenállhatatlan módban löki előre karjai közt összepréselt melleit. - elég érdekes módszernek hangzik, nehéz lehet hogy összepréseli és előre is löki, ha ugyanis ősszepréseli egymáshoz szorulnak, és úgy előrelökni őket két kézzel való támaszkodás közben, hát ügyes a csaj, az biztos :)

Mint egy szép, érett paradicsom, úgy elpirult. - meséld el, hogy egy szép és érett paradicsom, hogy pirul el, még sosem láttam olyat :)

hogy járjak a dolog végére és oldjam fel az akadályokat. - a csávó egyben sav is, kicsit a Nikitás takarítóra emlékeztet

Nem. Csak józan paraszti ész. De az nem túl gyakori manapság, szóval az enyém kell nekik. - ez annyira egy önkritikus mondat a karaktered részéről :)

 

És miért van egy magadfajta ember egyedül, csütörtök este egy bárban? - Csak kíváncsi maradt.
–  Miért ne járnak nekem is egy kis magány?  - először is járna, másodszor pont azért járnak az ilyesfajta fazonok bárokba, mert magányosak, nem azért, hogy azok legyenek

Szereted a magányt?
–   Csak ha van kivel megosztani. - ezek a párbeszédek baromi viccesek :)

Nyílik az ajtó, nyújtózkodva néz az irányba és kezdi mondani. - hát, hogy itt mi történik...

 

–  Ne haragudj cimbora – kezet fogunk és félig átölel – Jó újra látni! – most veszi észre a pincérlányt – Hölgyem – és biccent a fejével, a tipikus latin mosolyát szabadjára engedve, majd megint felém néz - hogyhogy eddig nem látta a csajt? és nem kell, hogy a fejével biccent, mert azért az sejthető, de amikor a mosolyát szabadjára engedte, én is szabadjára engedtem az enyémet, sőt, harsány kuncogásba fogtam :)

Összenézünk Claire-rel és mindketten zavarodottan mosolygunk. - igen, már a párbeszéd kezdete óta világos volt, hogy ez két zavarodott :) a zavartan jobban jönne ki...

Megyek, kihívom a főnököt, próbaidős vagyok, nem kezelhetem a pénzt – magyarázza hosszan, majd enyhén csalódottan a báros fickó felé indul. - ilyen nincs szerintem, de ha van, akkor se hinném, hogy ezért a csajnak párbajoznia kéne a tulajjal, mellesleg ez egyáltalán nem volt egy hosszú magyarázat.

Fizetek, a borravalót Claire kezébe nyomom. - érdekes, hogy borravalót viszont átvehet

Kényszeredett mosollyal szemléli, ahogy távozni készülünk, azért Ayrton most rendesen berondított, - miért nem hord pelust? :) belerondított, te

Mielőtt felállnék a székről, mosolyogva kétszer a pultra koppantok, oda ahová a lány a számlát tette. Érti a célzást, széles vigyorral fordítja el a fejét.- jó neki, én nem értem, de persze két lökött könnyen egy hullámhosszon lehet

 

Túlírsz, túl sok a felesleges jelző, a párbeszédek csak egy így jártam anyátokkal típusú vígjátékba illenének, és nem mindig azt írod, amit szeretnél, gyakorolj novellákkal szerintem, mielőtt belevágsz egy regénybe.

 

 

 

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

sze, 2011-06-15 22:12 Liliana

Liliana képe

"Csak félig látom az arcát, a szeme jár a falon, a poharakon, ahogy törölgeti őket. "  - Jujj, erről valami morbid jelenet ugrott be. És a vendégeket nem akassza ki, hogy a pultos szeme csak úgy "lazán" teng-leng?

Vesszőkkel és a felkiáltójelekkel sem ártana békét kötni.

Egyébként nem olvastam tovább, kb. a második bekezdésig bírtam. Sorry!

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"