Hanyatlás (prológus)

A világ megváltozott. Nagyobb változás ez, mint élet vagy halál, több az embernél. Ez mágia.

E föld történelmét mindig is a mágusok és boszorkányok írták – kedvük szerint formáltak hegyeket és völgyeket, folyókat fakasztottak és apasztottak el, szolgákat emeltek a trónra, büszke királyokat löktek a porba. Azok az idők már elmúltak, amikor mindezt láttuk és hallottuk. De ostobaság lenne hinni, hogy valami is megváltozott...

Századokkal ezelőtt egy szebb és jobb világ feküdt a nap sugarai alatt. A mezők friss füvét tiszta eső mosdatta, langyos nyári szellő szárította zöldre. Az ég kékebb volt, mint a tengerek mélye a déli fényben, kékebb a hegyek gyomrában lelt zafírnál.

A fák smaragdszín lombjainak árnyékában egyformán lelt hűvösre szegény és gazdag, verejtékével dolgozó földműves és csavargó. Fülükbe sziporkázóan színes madarak énekelték vidám nótájukat, a harsány kórus éjjel-nappal csicseregte a magáét.

Napvölgy vidéke ilyen hely volt. A Fények Kastélya úgy tört az ég felé, mint egy gyöngyházszínű tüske, a fáradt vándorok előtt tárva-nyitva álltak a kapuk. A márványból és elefántcsontból emelt palota termeiből muzsikaszó szűrődött ki.

Éjjelente, mikor véget ért a mulatság, s mindenki aludni tért, a tavak mélysötét tükrén megcsillant a hold ezüstös arca, a tücskök pedig átvették a hegedűsöktől a vonót. A király az ablaka előtt állt, és csak hallgatta a muzsikát. Derűs, kék szeme a keleti égboltot fürkészte, egyre várva a pirkadatra, az új nap kezdetére.

S bár úgy tartották, a király szeme mindent lát, valami mégis elkerülte a figyelmét. Drûghar, a mágus álnok varázslattal elrejtette szándékait a világ elől. Magának akarta a hatalmat. De jól tudta, hogy ha az Arany Jogart a kezébe kaparintja, megmérgezi a Napvölgyet. Az Idők Kezdetén a régi istenek áldást és átkot mondtak a jogarra, hogy csak tiszta szívű király birtokolhassa. Ez volt az ár a békéért.

De a mágus fekete szíve nem ismerte a szeretetet vagy a kegyelmet. Egy éjjel ellopta az Arany Jogart, elvitte messzire a Fények Kastélyától. Sokan beszélik, hogy látták a fekete sárkányt, a démonok követét, ahogyan elrepült, hátán az áruló varázslóval. Palástja sötét hollóként követte, s kezében fogta azt a botot, mellyel oly sok gyermeket, asszonyt és férfit meggyógyított.

Napvölgyre homály borult. A pirkadat első sugaraival megérkezett a rémület. A folyók és tavak mind kiszáradtak. Csak a repedezett, beteg föld maradt. A virágok, fák és füvek elsorvadtak, az állatok éheztek, majd lassacskán ők is kipusztultak mind. A hegyek sziklája kettétört, kőgörgetegeket engedve útjukra. A levegő megtelt méreggel, mocsarak és ingoványok bűze terjengett mindenfelé.

Az emberek nem tudtak hová menni. Sokan kétségbeesésükben hajóra szálltak, s nekivágtak a Nagy Tengernek. Hogy biztonságban partot értek-e a távolban, egy új földön, vagy netán odavesztek mind, azt senki sem tudja.

Azt beszélik, a királynő kérte az isteneket, szabadítsák meg őket, de azok némák maradtak, mintha valódi kővé váltak volna. A templomkertekben, a sírok között álló angyalszobrok vért könnyeztek.

Napvölgy alkonya immár teljes volt, s mikor a nap lenyugodott, nem kelt fel többé. Leszállt az örök éjszaka.

Ez a föld, amit itt látsz, már nem a régi, dicső birodalom. Nem. Ez már a Kopárvidék, a kék ég alatt nem lelsz máshol ilyen förtelmes vidéket. S ha egyszer eljutsz erre az átokverte környékre, azt kívánod, bár öltek volna meg a katonák a harcmezőn, bár vak lehetnél, süket és néma, hogy ne is lásd, ne halld ezt a szörnyűséget.

Egyetlen remény ragyog csak, valahol a messzeségben. A legenda szerint a Sárkánykirály felébred majd időtlen álmából, s mikor meglátja a pusztítást, haragja utoléri a gonosz lelkeket, bújjanak akár az Alvilág legmélyére is.

Addig mi itt várunk. Reménykedünk a megváltásban. Mert nekünk már csak ez maradt...

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2012-05-23 09:56 Sren

Sren képe

 Kommersz mesélős fantasy - ne haragudj, ez nekem nem sokat mond, már A-katergóiás mozifilmen se nézek meg ilyet, kommentálni sem tudom. Vannak itt sokan, akik szeretik, jó olvasgatást nekik!

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-05-23 14:45 Lévadzsi

Friss fű, langyos nyári szellő, déli fény, smaragdszín lombok, sziporkázóan színes madarak, gyöngyházszínű tüske, tavak mélysötét tükre, hold ezüstös arca, keleti égbolt, öröké éjszaka, időtlen álom, förtelmes vidék, átokverte környék... - Gyönyörű jelzőket használsz, éppen ezektől lesz az egész hangulatos, de néha már kicsit soknak tűnik nekem. A legkisebb tehetségű írók közé sorolom magam, félre ne érts!  Szóval szerintem az égbolt és a szellő is megállja önmagában a helyét;kevesebb néha több.

Az "uccu neki Nagy Tenger" nekem kicsit a fantasy szülőapjának hegyes fülű népének mentalitását idézi :)

Tetszett, 5/4.


sze, 2012-05-23 16:43 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Igen, már sokan mondták, hogy kicsit sok a jelző, de valahogy nincs szívem kihúzni őket, első kanyarban meg mindig rengeteg van. Épp a hangulat miatt szeretem őket használni. De majd igyekszem, hogy ne jelzőkből álljon a történet :)

Azért távol vagyok én Tolkien bácsi zsenialitásától... enyhén szólva :D
(bár töredelmesen bevallom, hogy a gyöngyházszín tüskét a LOTR filmből loptam, csak ott -fényű, ugyebár)

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.