Tengeri kutyák 1.

Tengeri kutyák

Prológus

A Kalril-szigetcsoport egy megfelelő hely volt mindazok számára, akik békét és nyugalmat kerestek, vagy csak a délen zajló háborúk elől akartak elmenekülni. A Menor császárság kézben tartotta a dolgokat errefelé, nem tört ki háború már legalább száz éve. Az egyetlen gondot csak a kalózok jelentették, de nagyon kevesen voltak, így a fosztogatások is alacsony számot mutattak. A keleten lévő haramiák már régóta tervezték, hogy elhajóznak Kalril-ba, nagy zsákmány reményében, de nem csak nekik fájt a foguk a szigetcsoport kincseire. Északon élt egy fosztogatókból és törvényen kívüliekből álló csapat, akik a Szürke-folyó vándorainak nevezték magukat, ők is errefelé tartottak. De a nyugati vizeken lévők se tétlenkedtek, nekik is feltűnt a zsákmány lehetősége. Őket hívták az Ében fosztogatóknak, Javier Rendolph kapitánnyal az élen, aki már ismerte a környéket, hiszen többször is járt itt. A kalózok tehát elindultak, hogy meghódítsák a Kalril-szigetcsoportot.

Szinte egyszerre értek oda mindnyájan és azonnal meg is kezdődtek a fosztogatások. Hamar eljutott a hír a Császársághoz és Tengor Menor császár úgy érezte, hogy ideje felvenni a harcot a kalózokkal. Határt húzott birodalma és az eddig még nem ellenőrzött szigetek között és megnövelte a csatahajók számát is a vizeken. Így szinte lehetetlen volt egy fekete zászlós hajónak is a császár szigeteinek közelébe menni, mert azonnal elkapták, vagy elsüllyesztették őket.

A helyi kalózok, akik már régóta itt tengették életüket szabályozni akarták a fosztogatók tevékenységeit, így vezetőjük, Aden Gelford admirális egy találkozót hívott össze azon a helyen, amit a legtöbb ember a Tenger Korbácsának hívott. Ez a hely a Császárság és a Kalóz Erőd között helyezkedett el egy kis szigeten, így az odajutás nem volt egyszerű, mivel itt is feltűnt a Császári flotta.

Rendolph kapitány is épp idetartott, reménykedve abban, hogy sikerül megfelelő döntést hozniuk és talán a kalózok össze foghatnak a Császárság ellen. Legénysége azonban kész közbeavatkozni, akármi is történjen a szigeten, így a kapitánynak nincs mitől félnie, nem mintha nem tudná megvédeni magát.

  

 

Első fejezet: Új vizeken

A tenger halkan hullámzott, ahogy a Hullámtörő végigsiklott rajta, egyenesen a közelben lévő part irányába. Egy egészen átlagos hajó volt, matrózok mászkáltak a köteleken, takarítottak a fedélzetet, vagy épp a kormányossal vitatkoztak arról, hogyan is kell normálisan elvezetni egy bárkát.
- A többi hajós teljesen idiótának néz majd minket a hülye technikáid miatt! – förmedt rá az első tiszt a kormányosra, aki szinte szlalomozva haladt a vízen, keresve a megfelelő hullámokat, amik felgyorsíthatják a hajót.
- Törődj a saját dolgoddal, Tiren – jött a válasz.
Ekkor egy újabb személy jelent meg és csendre intette legénységét.
- Nyugalom, uraim. Nem ez a megfelelő alkalom a vitára– mondta Rendolph kapitány.
Javier Rendolph egy jóvágású ember volt. Első ránézésre senki se mondta volna meg róla, hogy egy fosztogató kalóz. Vállig érő, sötétbarna haja volt és a hosszú út miatt már sűrű borosta jelent meg az amúgy szakállmentes arcán. Kalóz létére mindig tiszta ruhát viselt, fegyverét pedig – ami egy ezüstmarkolatú, egyenes pengéjű rapír volt – mindig magánál hordta. Miután lecsitította embereit, a hajó orrához sétált és szemügyre vette az előttük feltűnő kis szigetet. Miközben nézegette, kezét a nadrágzsebébe csúsztatta, majd előhúzott egy égetett szélű pergamendarabot, amin egy szó állt, „Szövetség”.

A hajót lehorgonyozták egy kis sziget mellett, ami a Hullámok Korbácsa nevű hely szomszédságában terült el és Tiren Lemban odalépett a kapitányhoz.
- Megérkeztünk, innentől csónakkal kell továbbmennie, uram. Az admirális küldött is egy embert, a szigeten várja Önt.
- Akkor hát indulás – felelt Javier, majd visszacsúsztatta a papírdarabot a zsebébe.
Egy deszkát helyeztek a hajó és a part közé, amin lesétált a kapitány és intett Tirennek, hogy most ő vigyáz a hajóra. Elindult a part mentén és hamarosan meg is pillantott egy alakot. Szakadt ruhájából ítélve egy egyszerű csónakosnak tűnt, akinek az admirális jó pénzt fizethetett azért, hogy egy kalóz kapitányt fuvarozzon.
- Tiszteletem, kapitány úr – köszönt oda hangosan a csónakos.
- Magának is, jóember. A további szófecsérlés pedig azt hiszem felesleges is, induljunk.
- Várjon má’ kapitány úr, há’ még nem is ismer engemet.
- Úgy gondolja, hogy érdekel?
- Azé’ bemutatkoznék, Devronnak hívnak – nyújtotta oda izmos kezét Javiernek.
A kapitány kissé furcsállta, hogy még mindig nem értette meg a csónakos a szándékát, de végül is kezet rázott vele, majd mindketten beszálltak a csónakba. Devron kievezett a tengerre és pár perc evezés után megállt félúton.
- Miért álltunk meg? – kérdezte gyanakvóan Rendolph.
- Innentő’ a császár emberei viszik tovább, mer’ ez má’ az ő területük.
- Szó se lehet róla, evezzen tovább!
- Ez vót az admirális úr parancsa, én aztán nem bolondútam meg, hogy ujjat húzzak vele – mentegetőzött Devron.
- Most azonnal továbbmegyünk – mondta ismét a kapitány, majd kardját a csónakos torkának szegezte.
Ekkor azonban feltűnt egy csónak mellettük, amiben a császár három embere ült.
- Hé, mi folyik ott? – kiáltott oda az egyik.
Rendolph nem tétovázott, egy ügyes ugrással átszökkent a másik csónakra, fegyverével gyorsan végzett a katonákkal, majd a holttesteket a vízbe dobta és evezni kezdett a part felé.
Devron nem csinált semmit, csak ült a csónakban, miközben szája mosolyra húzódott, majd megvárta, amíg a kapitány elér a partig és csak azután indult utána. Javier kiugrott a csónakból és behúzta azt a sűrű növényzet közé, ami a parton burjánzott, hogy ne vegyék észre a császári katonák. Kezébe vette a rapírt és elindult a sziget belseje felé.

Nem volt kitaposott ösvény, így csak haladt előre az ismeretlenben, kardjával takarítva az utat maga előtt. Épp egy hosszú indát készült kettévágni, amikor egy lándzsa hegyet vett észre, ami pont a mellkasára szegeződött.
- Jelszó? – kérdezte a fegyvert tartó mogorva alak.
- Szövetség – felelte Javier nyugodt hanggal.
Az őr félreállt és lándzsájával intett, hogy szabad a belépés. A kapitány továbbsétált és hamarosan elérkezett egy tisztásra, ahol csak egyetlen egy ház volt. Közelebb sétált, majd bekopogott a faajtón. Az résnyire kinyílott és egy hang szólt ki.
- Jelszó?
- Szövetség – mondta ismét a jelszót a kapitány.
Kitárult az ajtó, majd Javier belépett. A szobába nem szűrődött be a kinti fény, az ablakok mind zárva voltak, csak itt-ott lángolt egy-egy fáklya. Középen egy asztal volt, aminél három ember ült és volt ott egy üres szék is.
- Már vártunk rád, Javier. Foglalj helyet – mondta az őszes hajú, szakállas kalóz, aki az ajtóval szemben ült.
Rendolph leült, miközben végigmérte a másik két alakot. Mindketten kapitányi öltözéket viseltek. Egyiküknek rövid, ősz haja és kecskeszakálla volt, a másik pedig egy izmos, mogorva arcú férfi volt, hatalmas fejszével a hátán.
- Reméltem, hogy mind el tudtok jönni, mert ez a dolog mindegyikőtöket érint – kezdte Gelford admirális.
- Miért is kéne egyezkednem a többiekkel? – kérdezte durván az izmos férfi.
- Engedd, hogy befejezzem, Alvarin – csitította le a kalózt az admirális. – Kalril megváltozott, amikor megjelentetek. Azelőtt a császár nem szólt bele a kalózok dolgába, nem érdekelte az, hogy fosztogatunk a szigeteken. Azonban most nagyobb a veszély, hiszen sokkal többen lettünk és igyekszik megszabadulni tőlünk.
- Mit tervezel, Aden? – kérdezte a kecskeszakállas férfi, Gelmin Regdon.
- A kalózoknak össze kell fogniuk. Ha szövetséget alkotnánk, akkor esélyünk lenne nagyobb zsákmányra és közös erővel fel tudnánk venni a harcot a Császári flotta ellen. Mi jól ismerjük a szigetcsoportot, hiszen már nagyon régóta itt vagyunk, azonban szükség van a ti segítségetekre is.
- Őrültség! – csattant fel Alvarin Ferlos, a Keleti kalózok ura hatalmasat csapva az asztalra.
- Nyugodj le, Alvarin – szólt az admirális.
- A keletiek nem fognak senkivel se alkudozni, a kalózok szabadúszók, nem verődnek szövetségekbe, ebből én nem kérek!
- Akkor hát mire vársz? Az ajtó nyitva áll.
A Keletiek kapitánya felkelt székéről, végignézett a társaságon és egy gúnyos horkantás kíséretében elindult az ajtó felé. Félrelökte a kijárat előtt őrködő kalózt, majd becsapta maga mögött az ajtót.
- A szövetség tényleg hasznos lenne, azonban mi elsősorban nem fosztogatni és harcolni jöttünk ide – szólalt meg Regdon kapitány.
- Hát akkor mi a célotok? – kérdezte Javier, aki eddig csendben volt.
- Az ok, amiért itt vagyunk, csak ránk tartozik, barátom.
Az admirális és Rendolph kapitány összenéztek, majd Regdon folytatta.
- Így tehát ez a dolog nekünk is tárgytalan, minden jót uraim.
Ezzel fogta magát, felállt a székéről, biccentett az őrnek és illedelmesen elhagyta a szobát.
- Hát ketten maradtunk, mi a helyzet az Ében fosztogatókkal? – fordult az admirális Rendolph felé.
- Jól érzem, hogy ez mögött nem csak a zsákmány és a Császári flotta áll?
- Sejtettem, hogy rá fogsz jönni, ezért is számítottam leginkább a te segítségedre. Az ügyességedről és a leleményességedről már tanúbizonyságot adtál, ha jól hiszem.
- Mit ért ez alatt?
Ekkor kopogtattak az ajtón, az őr ismét kérte a jelszót, majd belépett a szobába Devron.
- Tiszteletem az uraknak, gyüttem, amilyen gyorsan csak bírta a lábam.
- Akkor hát számolj be nekünk, hogy Rendolph kapitány hogyan is bánt el a császár embereivel.
- Te az admirálisnak dolgozol? – kérdezte Javier a csónakost.
- Má’ régóta.
Devron elmesélte, hogy Rendolph hogyan végzett a katonákkal és hogyan jutott el a szigetre.
- Ilyen emberre van szükségem, akkor hát számíthatok rád? – kérdezte az admirális lelkesen.
Javier elgondolkodott egy ideig, majd felállt a székéről és Gelford felé fordult.
- Az Ében fosztogatók önnel vannak.

 

Második fejezet: A Szövetség

- Tehát akkor most együtt dolgozunk az admirálissal? – kérdezte Lemban.
- Pontosan, és meg is van az első feladatunk.
- Mondja az irányt kapitány és mi odamegyünk.
- Irány dél-kelet, Delmeron-ba kell érnünk napnyugtáig.
- Azt hiszem az nem fog menni, uram. A Császári flotta már oda is kiterjesztette a hatalmát.
- Csak induljunk el, a többit bízd rám – mondta Rendolph, majd otthagyva az első tisztet besétált a kapitányi kabinba.
A horgonyt felhúzták, majd dél-kelet felé vették az irányt. A Hullámtörő száguldott az erős hátszélben, de még így is rengeteg időnek tűnt, amíg odaértek. A sziget körül megpillantottak néhány császári csatahajót, körülöttük pedig csónakokat, amikbe épp szálltak be az emberek.
- Remélem a kapitány tudja mit csinál – mondta magában az első tiszt, majd intett a kalózoknak, hogy horgonyozzák le a hajót.
Hirtelen kicsapódott a kapitányi kabin ajtaja és kilépett rajta Rendolph.
- Eresszetek le egy csónakot és húzzátok föl a zászlót.
- De hát akkor egyenesen idejönnek.
- Pontosan – mondta a kapitány, majd elindult a csónakok irányába.
A matrózok kardokat, puskákat készítettek elő a biztonság kedvéért és megkezdődött a felkészülés. Egy csónakot engedtek le a vízbe, majd a zászlót is felvonták. A lobogó fekete színű volt és két ferde pengéjű kardot ábrázolt, amik keresztezték egymást. Ahol találkozott a két penge, ott egy ébenfekete koponya volt látható. Rendolph lemászott egy kötélen és a csónakba ült. A terve bevált, a császár katonái elindultak feléjük az összes csatahajóval, de a csónakban lévők ott maradtak. A Hullámtörő elindult kelet felé, a hajók pedig követték, így nem vették észre a kapitányt, aki épp az ellenkező irányba, a sziget felé tartott. Javier gyorsan evezett és úgy tűnt, hogy a hátul maradt katonák se veszik észre, de ekkor dörrenések hallatszottak és golyók süvítettek el a feje fölött. Gyorsan lebukott és leemelte pisztolyát az övéről. Ez a fegyver nem volt olyan erős, mint a császáriak puskája, de a célnak pont megfelelt. Kivárta, amíg a lövések elcsendesednek, majd felegyenesedett, célzott és lőtt. A legközelebb lévő csónak alját találta el, amin egy lyuk keletkezett és süllyedni kezdett a benne lévőkkel együtt. Gyorsan továbbevezett, közben még több lövést adott le ellenfelei felé. Amikor a partra ért, nem tétovázott, kiugrott a csónakból és azonnal elindult a kitaposott út irányába. Futás közben visszahelyezte övére a pisztolyt és egy fa tövében meghúzódott. A rohanástól kifáradt és kellett neki egy kis idő, amíg kifújja magát. A part felől hangok hallatszottak, így nem sok ideje maradt a pihenésre, gyorsan továbbindult. Körülötte az erdő sűrű volt, de az ösvényt is kezdte már itt-ott benőni a gaz. Ahogy egyre csak haladt előre, úgy halkultak el a part felőli zajok, így már biztonságban érezte magát és sétálva folytatta az utat. Kotorászni kezdett a zsebében és előhúzott egy összecsavart pergament. Kibontotta, majd olvasni kezdte magában.

Első úti célod Delmeron városa. Vigyázz a Császári flottával, mert a sziget közelében lehetnek. Ha bejutottál a városba, akkor keresd Jorgen Hamlin-t, szükségünk lesz a segítségére.

A. G.”

Összecsavarta, majd eltette a papírt. Hamarosan megpillantotta a város falát és a kaput is. Két őr álldogált ott, de nem császári egyenruhát viseltek.
- Állj, ki vagy? – kérdezte az egyik és Rendolph felé tartotta a lándzsát, ami a kezében volt.
- Csak egy utazó, a városban van dolgom.
- Hogyan sikerült átjutnod a császár katonáin?
- A császárnak dolgozom – hazudta Rendolph.
- Na, ne röhögtess – horkant fel az őr -, hol hagytad az egyenruhád?
- Szabadúszó tengerész vagyok, aki a császárnak intéz el dolgokat és unja már az ostoba kérdéseidet.
- Jól van, jól van, menj csak. De ne okozz gondot a városiaknak, így is eleget bajlódunk a kalózokkal.
Az őr odasétált a kapuhoz, majd egy erős lökéssel kinyitotta azt és utat engedett Javier-nek.

A városkapu a piactérre nyílott, ahol nagy nyüzsgés volt. A lakosok látszólag a legtöbb helyen panaszkodtak az eladóknak a magas árak miatt, de ilyen időkben ez nem volt meglepő. Ha a délen dúló háború nem lett volna elég, akkor ráadásnak még ott voltak a kalózok is. Kevés volt az áru, mert a legértékesebb termékek mind délről érkeztek. Ha pedig mégis akadt néhány ilyen portéka és nem került a kalózok kezébe, akkor azt bizony borsós áron adták. Rendolph elindult a tömegben és eszébe jutott, hogy hol tudhatná meg Jorgen tartózkodási helyét. Befordult egy sarkon és megpillantott egy cégért, ami egy disznót ábrázolt, amint sört iszik egy fakupából. A kocsma volt az a hely, ahol a legtöbb információ és pletyka terjedt. Ha egy idegen meg akart tudni valami fontosat, nem kellett mást tennie, mint meghívnia a helyieket néhány kupa sörre, amitől szinte azonnal megeredt a nyelvük. A kapitány belépett az ajtón és azonnal megcsapta az orrát az erjedt piaszag. Azonban csak néhány vendég iszogatott sört, a legtöbb ember mind rumot, vagy bort vedelt. Hatalmas kiabálások és hamis dalolások hallatszottak és szinte minden asztal foglalt volt. A pultnál azonban csak egy részeg alak álldogált. Javier közelebb lépett és felfigyelt arra, hogy a kissé becsípett férfi az üres kupának az alját vizsgálva motyogott magában valamit, majd arrébb sétált és csatlakozott társaihoz.
- Mit adhatok? – szólt oda a kocsmáros, miután kiszolgált két másik vendéget.
- Információt.
- Kérdezze a vendégeket.
- Egy részük mind részeg, a másik pedig már lábra se tud állni.
- Nos, rendben. Mire kíváncsi?
- Ismer egy Jorgen Hamlin nevű embert? Errefelé lakik, ha jól tudom.
- Persze, tudom, hogy hol lakik. De mennyit érne meg magának ez az infó?
Javier nem szeretett fizetni az információért, sokszor elég volt csak egy fenyegetés és azonnal megtudott mindent, azonban most ismeretlen helyen volt, ezért a pultra dobott öt aranyérmét.
- Menjen csak végig itt az utcán a piac felé, meg fogja találni a házat – mondta vigyorogva a kocsmáros majd a kezébe söpörte az érméket és elindult kiszolgálni a vendégeket.
Rendolph elhagyta a kocsmát és kilépett az utcára. Időközben sötét felhők jelentek meg az égbolton és hamarosan el is eredt az eső. Az utcán lévők mind menedéket kerestek egy tető alatt, vagy beszaladtak a kocsmába, de Javier elindult a megadott irányba. Egyenesen haladt, habár nem tudta, hogy miről fogja felismerni Jorgen házát. Már majdnem kiért a piactérre, amikor elért az utolsó épülethez. Nem látta semmi nyomát annak, hogy ez lenne a hely, amit keres, de ekkor nyikorgó hangot hallott. Az ajtó fölé nézett és meglátott egy régi, korhadt fa cégért. Az eső miatt csak nehezen tudta kivenni, hogy mit is ábrázol, de ismerős nevet látott. A táblán a „Hamlin fűszerbolt” szavak álltak. Benézett az egyik ablakon, de a párától semmit se látott. Megpróbálta kinyitni az ajtót, de az zárva volt.
- Hmm, talán nincs itthon – gondolta Rendolph -, de az eső miatt biztos hamarosan visszajön.
A kapitány besétált a ház mellett lévő szűk sikátorba, amit tető fedett, így nem ázott meg és várta, hogy Jorgen visszatérjen a házába.

Lassan már egy órája hallgatta a kopogó esőcseppeket, de Jorgennek még nyoma se volt. Ekkor furcsa zajra lett figyelmes, ami a ház oldala felől jött. Közelebb sétált és megpillantott egy csapóajtót. Leguggolt és megpróbálta kinyitni, de nem sikerült. Úgy tűnt, hogy belülről zárták be. Felállt, majd körülnézett, hogy nincs-e senki a közelben, de az eső miatt egy lélek se volt az utcákon. Ekkor felemelte jobb lábát és jobb ötlet híján hatalmasat rúgott a fa csapóajtóba, aminek egy része össze is tört. Ismét erős rúgás következett, amitől az ajtó darabokra hullott és utat engedett a házba. Egy lépcső vezetett a föld alá, amin Javier lesétált. Kis helységben találta magát. Csak egy létra és egy hordón pislákoló olajlámpa volt a szobában. A létra tetején megpillantott egy újabb csapóajtót, de az már nyitva volt. Halkan felmászott és körülnézett. Az ablakokon kívül semmilyen más fényforrás nem volt a szobában. Felegyenesedett és elindult egy közelben álló íróasztal felé. Az eső halkan kopogott az ablakon és látszólag senki se volt a házban. Az asztalon egy pergamen hevert, mellette pedig egy kifolyt tintában úszó penna. Javier ekkor furcsa recsegő hangot hallott, majd hátrafordult és épp időben tért ki egy felé repülő szék elől, ami egyenesen az íróasztalra esett. Egy alakot pillantott meg a sötétben, amint az kivont karddal áll előtte és támadáshoz készül.
- Takarodj innen! – kiáltotta, majd megrohamozta a kapitányt.
Rendolph félreugrott, majd előhúzta rapírját és egy mozdulattal lefegyverezte támadóját, majd rászegezte a kardot.
- Ki vagy te? – kérdezte, miközben ellenfelének fegyvere hangos csörömpöléssel landolt a padlón.
- Inkább az a kérdés, hogy te ki vagy. Ez az én házam!
- Te vagy Jorgen Hamlin?
- Igen, én – mondta a férfi mérgesen.
Javier ekkor eltette a fegyverét és leült egy közeli székre.
- Az admirális küldött – mondta, majd feltette mindkét lábát az asztalra.
- Gondoltam – mérgelődött Jorgen, miközben visszaszerezte fegyverét és leszedte a széket az íróasztaláról. – Mit akar már megint az a vén tengeri kutya?
- Csak annyit mondott, hogy kérjem a segítségedet.
- Mindenki az én segítségemet akarja. Talán túl sokan.
- Miről beszélsz?
- A keletiekről. A minap itt jártak és követelték, hogy segítsek a kapitányuknak, de én elküldtem őket a francba. Nem szeretek külföldiekkel üzletelni.
- Milyen üzletről van itt szó? – kérdezte érdeklődve Rendolph.
- Furcsa, hogy az admirális nem is említette, hogy mire is kell megkérned – Jorgen leült az asztal másik oldalához, majd kezével lesöpörte a kapitány lábait és feltette a sajátjait. – Én vagyok a legjobb kincskereső és kutató Kalril-ban. Ami régen elveszett, én megtalálom.
Javier most először gondolkodott el igazán a feladatról, amit az admirális bízott rá. Egyesítették embereiket, de szükség volt még valamire a császár hatalmának megdöntéséhez és a többi kalóz kiűzéséhez.
- Tehát akkor velem tartasz? – kérdezte Rendolph, miután felállt a székből.
- Ha a hajódon nem találkozok keletiekkel, akkor mindenképp. Csak adj néhány percet, amíg összekészítem a szükséges felszerelést.
Javier az ajtóhoz sétált és kinézett az egyik ablakon. Az eső még mindig esett és feltűnt a ház előtt két köpenyes alak. Az egyikük az ajtó elé állt és megpróbálta kinyitni. Jorgen épp ekkor ért le az emeletről, egy nagy hátizsákkal a kezében.
- Társaságunk akadt – súgta oda neki a kapitány és intett, hogy rejtőzzön el.
Aki az előbb megpróbálta kinyitni az ajtót, az hátrébblépett és egy erős rúgással betörte azt. Mindketten beszaladtak a házba és kutatni kezdtek a kincsvadász után. Javier ekkor kiugrott az egyik sötét sarokból. Rapírjával leszúrta a közelebb lévő betolakodót. A társa ezt hamar észrevette és támadásba lendült. Vágott egyet szablyájával, ami elől a kapitány elhajolt, majd egy jól irányzott vágással kivégezte ellenfelét. Gyorsan intett Jorgennek, hogy kövesse és kifutottak az esőbe. Elindultak a piac irányába, de újabb támadókat vettek észre, akik épp utánuk futottak. A városkapu zárva volt, így csak egy lehetőségük maradt. A falban sok kiálló tégla volt, így könnyedén felmásztak, a másik oldalon pedig leugrottak. Így sikerült kijutniuk Delmeronból, majd a dzsungel felé indultak el. Átvágtak egy nagyobb bozótoson és rátértek a kitaposott ösvényre. Rövid futás után elérték a partot, ahol várták, hogy feltűnjön a Hullámtörő. Nem volt a közelben már egyetlen császári hajó sem, de Rendolph kapitányét se látták sehol. Ekkor feltűnt a part egy távolabbi részén Javier egyik embere és integetve jelzett kapitányának.
- Hol van a hajó? – kérdezte Javier a matrózt, amikor odaértek.
- A sziget egy másik részén sikerült csak kikötnünk.
- Na és hol hagytátok a Császári flottát?
- Leráztuk őket és egyhamar szerintem nem találnak vissza ide. Felhajóztunk egészen a Kalóz Erődig.
- Akkor készüljetek fel a visszaútra.

 

 

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2012-07-03 13:49 Sren

Sren képe

Kalóztörténet, meg egy üveg rum! :)

 

Elnézésedet kérem, de a Karcolatra nem szoktunk több fejezetes, befejezett történetet egyszerre feltölteni. Utólagos engedelmeddel szerkesztettem és áthelyeztem a megfelelő kategóriába, a címben pedig jeleztem, hogy nem egész még. A történet másik felét légy szíves a példának megfelelő módon újra beküldeni.

Megértésed köszönöm. 

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2012-07-03 16:14 Gucs

Hmm, erre nem is figyeltem.

Rendben, köszönöm a szerkesztést és akkor a folytatást küldöm hamarosan. :)

k, 2012-07-03 18:51 Gucs

 Aki elolvasta, az ne legyen rest és írjon egy rövid kommentet az irományról. Köszönöm. :)

sze, 2012-07-04 11:49 Blade

Blade képe

Nos, talán ideje lenne bevezetni a "kettőt adsz, egyet kapsz" kommentszabályt.

Kapsz egy kommentet ide, ha bizonyítod, hogy rendesen kommenteltél két másik novellát. Ebből 1 lehet egyperces írás. 

A kommentedet adhatod ingyen is, de kérhetsz te is két újabb kommentet, mindegyikért. Ez a saját döntésed.

Ezzel megszaporodnak a vélemények mindenhol.

Szóval két komment és elolvasom ezt a betűfolyamot, illetve leírom a véleményem róla.

sze, 2012-07-04 12:20 Gucs

 Igaz, lehet kéne olvasgatnom a többiek írásait is. Nos, akkor kezdd el az olvasást és mire végzel, a két komment már meg is lesz. :)

sze, 2012-07-04 12:49 Blade

Blade képe

Koncentrálj az újabb írásokra, ne 2009-esekre :P

Friss írások itt lent baloldalt, első 3-4 oldalról válassz.

sze, 2012-07-04 13:16 Gucs

 Tudom, de meg van a második is. :)

p, 2012-07-06 11:58 teuthan

teuthan képe

Nálam kapásból az első mondat sántít, egy megfelelő hely? Minek oda az az egy? Ezek után végig (vagyis amíg eljutottam, kb az első fejezet elejéig) azt éreztem, döcög a dolog. Az elhatározás, hogy elolvasom, addig tartott, amíg a kalózhajót lebárkáztad. Nálam a bárka elég távol áll egy fosztogató naszádtól, briggtől, fleut-től, akármi, nem tudom milyet képzeltél el. Plusz az én ismereteim szerint a kormányos általában tiszt, tehát akkor a matrózok milyen jogon vitatkoznak vele? Tényleg nincs jobb dolguk, és ha valóban nincs, akkor hol a hierarchia? Ha meg csak az első tiszt keveredik afférba vele, akkor mért nem azt írod? 

Aztán belép a kapitány, és voálá egy jóvágású ember volt. Már megint minek oda az az egy? A kalózos szóismétlés csak hab a tortán. Meg aztán engem zavar ez a szörnyen jóvágású kalózkapitány, mivel eddig abban a tévhitben éltem, a tengeri banditákat nem a londoni kávéházakban verbuválják. Szép dolog gentleman-nek lenni, de erőszakolók, gyilkosok, haramiák irányítására tényleg ez a megfelelő módszer? Az én világomban röhögve kötné fel a legénysége Rendolph-t. És eddig bírtam, bocsi. Nem sikerült felkeltened az érdeklődésemet se a sziporkázó karaktereiddel, se a lenyűgöző történetvezetéssel, atmoszférával, se pedig a feszültségtől vibráló sztorival. Nálam nincs gond a hosszú novellákkal neten, szeretek olvasni, befekszem a laptoppal a fotelbe és ha tetszik, akkor mindenképp elolvasom. Egyszer még egy regényen is átrágtam magam így, de sajnos ez, itt, most nem nyűgözött le.

Ó, ne habozz. Az enyémek alá még csúnyább kritikákat lehet írni. Viszont választ, kritikát szerettél volna, úgyhogy tessék, íme. 

 ______________________

 

"A sok feszült, időhajszolta arcon
Ziláltságból ziláltságba zilált
Képzelgéssel telt, semmitmondó arcon
Figyelmetlen, duzzadt egykedvűség"

(T.S. Eliot: Négy kvartett)

p, 2012-07-06 12:17 Gucs

 Miből gondolod, hogy ezek a kalózok ennyire kegyetlenek lennének? :) Mivel én találtam ki őket, egyáltalán nem muszáj a "normál" kalózok példáját követniük. Így hát nem feltétlenül kell a kormányosnak tisztnek lennie és nem fogja a tengerbe dobni a legénységet, mert vitatkoznak vele. :) A kapitány pedig annyira azért nem jóvágású és nem is az a "jajj, nem nyúlok bele, mert koszos lesz a kezem" típus. Ha továbbolvasod, megláthatod. :)

Egyébként köszi, hogy véleményezted. A folytatásnak a története már meg van, de akkor ezek szerint a szerkezetén még kell alakítanom.

Üdv!

p, 2012-07-06 13:25 Obb

Az emberben kialakult kép van a kalózokról, hiába te találod ki őket, attól még nem lehet eltekinteni mindentől, mint pl. a kormányossal nem vitatkozhatnak a matrózok, a vízen nem lehet bohóckodni, ott hamar kivégezhetik a renitenseket, mivel az életük múlhat egyes dolgokon, és ha kint vannak, akkor sokkal szigorúbbak a szabályok.

„Prológus” – megmondom őszintén, nekem már ettől a szótól forog a gyomrom, ha végre azt írná valaki, hogy bevezető, lehet, szívesebben kezdenék neki, kitudja, tán ez olyan rejtett öntudat vagy identitáskérdés

„A Kalril-szigetcsoport egy megfelelő hely volt mindazok számára” – felesleges az egy, miért csak volt, már nem az? sokszor lehet hülyeséget kérdezek, mert ha pl. ez mostanra megváltozott, akkor nem szóltam (mármint, ha mostanra már nem megfelelő hely)

„A Menor császárság kézben tartotta a dolgokat errefelé,” – távolra kellene inkább mutatni, hacsak a narrátor nem helyi lakos: arrafelé

Azért hamar rá kellett jöjjek így nem jutunk előre, mert minden mondatban van kifogásolni való, inkább kiszedek pár kirívó példát neked okulásul.

„förmedt rá az első tiszt a kormányosra, aki szinte szlalomozva haladt a vízen” a kormányosok nem haladnak a vízen, főleg nem szlalomozva

„Ekkor egy újabb személy jelent meg és csendre intette legénységét.” – mi ez az újabb személy? van a személyeknek legénysége?
„hogy egy fosztogató kalóz.” – nem jutottunk még a történetben sehova, de már négyszázszor találkoztunk a fosztogató szóval, ha nem hiszed színezd be a saját dokumentumodba azokat, és látni fogod

hosszú út miatt már sűrű borosta jelent meg az amúgy szakállmentes arcán.” – felesleges, és visszás dolgokba sűrűn bonyolódsz, nem miatt, hanem alatt, ha szakállmentes az arca, akkor biztos epilláltatta, különben is, felesleges közölni, hogy nem szokott szakálla lenni, hiszen előbb írtad, hogy borosta alakult ki, ami nem jöhet létre egy szakállas tag arcán, szedegesd le, ami nem kell: miatt helyett alatt, már, amúgy, szakállmentes, és akkor ezt kapod: hosszú út alatt sűrű borosta jelent meg az arcán, hát így sem kapunk egy szép mondatot, de legalább jobban pörög

„A hajót lehorgonyozták egy kis sziget mellett” – előbb írtad: „ szemügyre vette az előttük feltűnő kis szigetet.” – tehát itt nem helytálló, hogy egy, mert ez határozatlan névelő: A hajót lehorgonyozták a kis sziget mellett, de hol is máshol, hisz ide jöttek: A hajót lehorgonyozták, oszt ennyi, na kb így le kellene faragnod az összes felesleget a szövegből

p, 2012-07-06 15:43 Gucs

 Az "újabb személy" alatt a kapitányt kell érteni és az ő legénysége van a hajón. :)

A többivel egyetértek, tényleg elrontottam azokat. De feltöltöttem az első, rövidebb írásomat ide, talán abban nem találsz ennyi hibát.

Üdv!

p, 2012-07-06 16:25 Obb

„Ekkor egy újabb személy jelent meg és csendre intette legénységét.
- Nyugalom, uraim. Nem ez a megfelelő alkalom a vitára– mondta Rendolph kapitány.” – és nem mellékesen a nyugalom uraim felszólítás, vitára után hiányzik egy szóköz

Tudom, ás azért is jegyeztem meg, miért személyezed, amikor felesleges:

Ekkor a kapitány jelent meg, és csendre intette őket:
- Nyugalom, uraim. Nem ez a megfelelő alkalom a vitára

Oszt eltűnt sok felesleg megint, és gyorsabb az infóátadás, élvezhetőbb a szöveg.

p, 2012-07-06 16:29 Gucs

 Értem miről beszélsz, és lehet tényleg így jobb lenne. Na, a történet folytatásánál majd odafigyelek erre, de most a rövidebb irományokra megyek rá először. :)

Köszi a véleményt.

Üdv!