Tengeri kutyák 2.

 Harmadik fejezet: Kalandra fel!

Lassan egy órája úton voltak már a Kalóz Erőd felé, amikor Rendolph kilépett a kabinjából, hogy egy kis friss levegőt szívjon. A fedélzeten folyt a szokásos munka, a matrózok csak néha tartottak pihenőt. Jorgen egy asztalon heverő térképet vizsgálgatott.
- Talált valamit? – kérdezte a kapitány, miután közelebb sétált.
- Érdekesek ezek a feljegyzések, amiket a térkép szélére írt valaki. Nem tudja, hogy honnan szerezte ezt az admirális?
- Csak annyit mondott, hogy maga tudni fogja mi a teendő vele.
- Eddig még nem sikerült sok mindent megtudnom. Vessen rá egy pillantást, talán ismerős magának.
A térkép öreg volt és halvány. A széle itt-ott meg volt tépve, de mégis ki lehetett venni rajta néhány sziget körvonalát. Kopott írás volt a szélén, amiből csak egy-két szót lehetett felismerni.
- Érdekes, hogy ezek a szavak jobban látszódnak, mint a többi – mutatott rá a lényegre Javier.
- Talán ha összeolvassuk őket, akkor értelmes mondatot kapunk.

a… fegyver… ami… mindent… legyőz”

- A „fegyver, ami mindent legyőz”? Van ennek értelme?
- Nagyon is – mondta Jorgen, miközben leírta a mondatot egy pergamen darabra. – Ha sikerülne megtalálnunk ezt a fegyvert, akkor könnyedén végezhetnénk a császárral és a keletiekkel. Talán még a délen dúló háborúknak is véget vethetnénk.
- Mi kalózok vagyunk, nincs közünk a déliekhez – mondta Javier határozottan.
- Tudom-tudom, csak egy ötlet volt – magyarázkodott a kincskereső.
- Gondolja, hogy létezik ez az akármi?
- Az admirális biztos volt a dolgában, ezért is küldte magát ezzel a térképpel. Most már csak az útvonalat kell megfejteni és miénk a fegyver.
- Tartsa ezt a hajón, ne hozza magával a Kalóz Erődbe – mutatott a kapitány a térképre.
- Csak nem lopnak egy másik kalóztól.
- Úgy látom maga még sose járt errefelé – nevetett Rendolph, majd intett az embereinek, hogy horgonyozzák le a hajót, ugyanis megérkeztek úti céljukhoz.

Legelőször a hatalmas hegyek tűntek fel, amik mögött ott húzódott az Erőd. A kikötő csak néhány stégből és egy fogadóból állt. Utána következett az Erőd fala, ahol a főbejárat volt. A Hullámtörő kikötött és Rendolph a fedélzeten lévő kalózokhoz szólt.
- Amíg itt tartózkodunk, magukra bízom, hogy mit csinálnak. Viszont maradjanak egyben, nem szeretnék mindenkit külön-külön kirángatni a kocsmákból, ha esetleg gond adódna. Jó szórakozást, uraim!
A matrózok hangos éljenzés kíséretében leszaladtak a stégekre, majd az Erőd felé vették az irányt.
- Lemban, menjen maga is szórakozni, kiérdemelte.
Az első tiszt ott téblábolt még mindig, mert nem volt benne biztos, hogy ő is leléphet-e, de Rendolph szavai hallatán bólintott, majd a többiek után sietett.
- Miért is jöttünk ide? – kérdezte Jorgen, aki most sétált ki a kabinjából egy nagy hátizsákkal a hátán.
- Információért – felelte röviden Rendolph, majd a kincskeresőre nézett. – Vegye azt le a hátáról.
A kapitány elindult, majd miután a Hamlin ledobta a hátizsákot, ő is utánament.
- Hol kezdjük?
- Ismerek valakit, aki errefelé lakik, jöjjön.

Az őrök intettek Rendolph-nak, hisz jól ismerték, többször is járt már itt. A falon túl egy keskeny út vezetett az Erőd felé, amit magas hegyoldal szegélyezett mindkét oldalon. Ahogy haladtak előre, úgy rajzolódott ki előttük a város képe. Mindenfelől hangos kiabálások szűrődtek ki az utcára, mivel szinte minden negyedik épület egy fogadó, vagy kocsma volt. Sok helyen sötét alakok társalogtak, akiket néha megzavart egy-egy arra tántorgó részeg matróz, ilyenkor általában arrébb vonultak, vagy jól helyben hagyva a zavaró tényezőt sétáltak át egy másik helyre. Javier és Jorgen befordultak egy sarkon, majd a hegyoldal mentén kezdtek el sétálni. Hamarosan el is érkeztek egy kis épülethez, ahonnan különösen hangos kiabálások szűrődtek ki.
- Megérkeztünk – mondta a kapitány, majd benyitott a fogadóba.
A bennlévők hangosan nevettek, csapkodták az asztalokat, itt-ott pedig dalolásba kezdtek. Az egyik asztalnál egy sötét köpenyben lévő alak ült, akihez épp ekkor sétált oda három kótyagos matróz. Rendolph intett Hamlinnak, hogy kövesse és közelebb húzódtak az asztalhoz.
- Mi jót csinálsz itt drágám? – kérdezte mély és akadozó hangon az egyikük.
- Gyere táncolni! – szólt egy másik.
Az alak ekkor letett valamit az asztalra, ami egy könyvhöz hasonlított és felállt a székről.
- Na, ezt már szeretem – mondta a harmadik és megpróbálta átkarolni a köpenyes alakot.
Ám ekkor hirtelen két penge jelent meg a kezében és egy vágással elintézte az előtte álló kalózt, majd egy-egy szúrással a másik kettőt is. A többiek felfigyeltek a zajokra, de nem törődtek nagyon vele és tovább iszogattak. Az alak ekkor visszaült és ismét olvasni kezdte a könyvét.
- Na, ő kell nekünk – mondta Rendolph és közelebb lépett.
- Pont ő? – szólalt meg a kincskereső és óvatosan követte a kapitányt.
- Szép estét, hölgyem! Meghívhatom egy italra? – kérdezte az alaktól Javier.
- Még volt képed visszajönni? – pattant fel a nő és az egyik kezében ismét megjelent a penge, amivel Javierre támadt.
A kapitány gyorsan megfogta a nő karját és közelebb húzta magához.
- Ezt majd később beszéljük meg, Loren.
A gyertya csak halványan világította meg a tiszta arcát, de így is sok részlet volt kivehető. Hosszú, barna haja volt, ami a vállánál tovább ért és barna szeme. A fekete köpeny alatt egyszerű bőrruhát viselt, fegyverei pedig a csuklóvédőjében meglapuló, erős pengék voltak.
- A legutóbbi találkozásunk nem volt túl örömteli, nem igaz? – kezdte a beszélgetést Javier, miután leült az asztalhoz, a nővel szemben.
- Ott hagytál a fegyverraktár közepén és majdnem elkaptak az őrök.
- De sikerült elmenekülnöd.
- Nem neked köszönhetően. Ha jól gondolom, nem bocsánatot kérni jöttél vissza – mondta gúnyosan Loren.
- Szükségem van a zseniális képességeidre utam során, na meg persze társaságnak se vagy kellemetlen.
- Kihasználod, hogy nem tudok rád haragudni – mosolyodott el a nő.
- Ez vagyok én.
- Nem mutatsz be a társadnak?
Jorgen eddig szinte észrevétlenül állt ott és figyelte az eseményeket, de ekkor meghajolt Loren előtt és bemutatkozott.
- Kincskereső, a legjobb – tette hozzá Javier.
- Akkor hát merre megyünk, uraim? – kérdezte Loren, majd felállt a székből.

Kiléptek az utcára és a kikötő felé vették az irányt, de ahogy kiértek az ösvényre, egy háromtagú csoport állította meg őket.
- Javier Rendolph kapitány? – kérdezte az egyikük.
- Én lennék – jött a rövid válasz.
- Az admirális a kikötői fogadóban várja.
Javier ekkor két társához fordult.
- Jorgen, szedjétek össze a többieket és menjetek vissza a hajóra.
- Mit akar az admirális? – kérdezte Loren aggódva.
- Meglátjuk.
Miután elküldte társait, követte a küldöncöket a fogadóba, ami teljesen üres volt, csak Gelford ült az egyik asztalnál egy üveg rum és két pohár társaságában. A matrózok is elhagyták az épületet, csak az admirális és a kapitány maradtak benn.
- Foglalj helyet, Javier – mondta barátságosan az admirális.
- Mi járatban, Aden?
- Csak épp errefelé jártam és láttam az embereidet, gondoltam te is itt vagy a közelben.
- Jól gondolta – mondta Javier nevetve.
- Rumot?
- Még szép.
Az admirális töltött mindkettejüknek, majd folytatta.
- Hogy haladsz a feladattal?
- Kicsit több információra számítottam, de boldogulunk.
- Remek. Ugye igazam volt, hogy Jorgen a legjobb?
- Eddig még nem bizonyított – felelt Rendolph, majd belekortyolt a rummal teli kupába.
- Azt hiszem ideje indulnom. Próbálok minél több információt begyűjteni a küldetéseddel kapcsolatban, ha találok valamit, értesítelek – mondta az admirális, azzal elhagyta az épületet.
Javier fogta a rumosüveget és elindult az ajtó felé, de mire kiért már sehol se látta az admirálist vagy az embereit.

- Na, mi történt? – jött a kérdés Lorentől, aki eddig egy hordón üldögélt a fedélzeten.
- Csak helyzetjelentést akart – felelt Rendolph, majd odadobva az üveget az egyik matróznak továbbindult a kabinja felé.
- Javier, várj! – szaladt oda hozzá a nő – Csak azt akarom mondani, hogy… jó újra látni téged.
- Szintén – mondta a kapitány, majd szájon csókolta a nőt és bevonult a kabinjába.
A fedélzeten folytatódott a munka, de nem a megszokott ütemben. A legtöbb matróz már kissé be volt csípve, így csak dülöngélve tudtak haladni az amúgy is ingadozó hajón. Az első tiszt csak ült egy hordó tövében, majd néhány perc múlva feltápászkodott és egy vízzel teli vödörben elbotolva ismét a deszkákra zuhant. Lorenen és Jorgenen kívül csak néhány másik matróz volt még magánál, akik tudták, hogy mit csinálnak. Így telt a hajóút estig, amikor a kalózok nyugovóra tértek, csak a józanok maradtak a fedélzeten. A kapitányi kabinban még mindig égett a lámpás, amikor Loren belépett. Rendolph az asztala mögött ült és a régi térképet bámulta.
- Semmi újdonság?
A kapitány ekkor hirtelen felkapta a fejét és ijedtségében belerúgott az asztalba, amitől kiborult egy tintával teli üveg. Gyorsan elvette a térképet a tinta útjából és felrakta egy könyvkupac tetejére.
- Azt hiszem egy kicsit elbóbiskoltam – törölgette a szemét Javier.
- Akkor hát ideje szünetet tartanod – mondta a nő, majd közelebb sétált és megcsókolta a kapitányt. Miközben felállt a székből, Javiernek sikerült lelöknie az olajlámpát az asztalról csókolózás közben, ami azonnal összetört, így a szoba sötétbe burkolózott.
- Sokkal jobb – mondta a nő, miközben ledőlt az ágyra Javierrel együtt.
A tenger csendesen hullámzott a hajó körül éjszaka.

Reggel hamar kivilágosodott és a szoba is megtelt napfénnyel. Javier kinyitva a szemét a mennyezetet bámulta. Mellette Loren feküdt, átölelve a férfit. Rendolph óvatosan kiszabadította magát a nő karjai közül és öltözni kezdett. Néhány perc alatt el is készült, majd jobban betakarta Lorent és megcsókolta a homlokát. Kinyitotta a kabin ajtaját és kilépett a fedélzetre.
- Szép reggelt, uraim! – kiáltotta el magát.
Azonban egy lélek se volt a hajó fedélzetén és még mindig a tenger közepén hajóztak. Leszaladt a lépcsőn a matrózok szállására és ott találta az összes emberét, hangosan horkolva. Néhányan a földön feküdtek, egy páran pedig az ágyakon. Javier elgondolkodott, majd néhány ágyúra nézett, amik a kabin fala mellett sorakoztak. Kihúzott egyet közülük a terem közepére, majd a hajó oldala felé irányította. Puskaport szórt a csőbe és belehelyezett egy ágyúgolyót. A kanócot kiegyenesítette és egy közelben lobogó fáklyát leemelve meggyújtotta azt. Befogta a fülét és leült a lépcsőre. Néhány perc múlva a kanóc sistergő hangja elcsendesedett és egy hatalmas dörrenés kíséretében kirepült a golyó a csőből, áttörte a hajó falát, majd egyenesen a tengerbe zuhant. A zajra azonnal felriadtak a matrózok. Némelyikük annyira megijedt, hogy leesett az ágyáról, nagyot huppanva a padlódeszkákon.
- Mi a fene volt ez? – tántorgott oda álmosan az első tiszt, Lemban.
- Ez a hajó még soha nem kapott találatot, tudja? – kezdte nyugodt hangon Rendolph, miközben felállt a lépcsőről, utat engedve a fedélzetre rohanó matrózoknak. – Megengedtem magamnak, hogy én legyek az első, aki lyukat üt rajta.
- Maga megőrült!
- Na meg persze ébresztőnek se utolsó – jegyezte meg a kapitány, majd ő is felsétált a fedélzetre.
Az első tiszt megrázta a fejét, majd komótosan visszasétált az ágyához és ledőlt rá.
- Látom már ébren vagy – szólt oda Loren a kapitánynak, miközben kisétált a kabinjából.
- Ma sok dolgunk lesz, így nem árt ébernek lenni.
- Ha te mondod – mosolygott a nő, majd elindult a hajókormány felé, hogy átvegye az irányítást.
- Biztos vagy benne, hogy menni fog? – kiáltott utána Javier.
- Az embereid nincsenek túl jó formában, így hát nincs más választásod.
A hajó ekkor erősen megingott jobbra, ahogy a nő megpörgette a kormányt. Rendolph majdnem elvesztette az egyensúlyát, de sikerült megkapaszkodnia egy kötélben.
- Remek, csak így tovább – szólt oda Lorennek és besétált a kabinjába.

A kapitányi szobában meglepően nagy rend volt. Szépen meg volt ágyazva, az asztalon heverő könyvek most mind egy polcos szekrényre kerültek, a kiömlött tinta is el lett tüntetve, csak egy dolog hiányzott. Javier gyorsan kiszaladt és a kormánykerék felé vette az irányt, ahová egy lépcső vezetett fel. Loren békésen állt a kormány mögött és figyelte a kapitányt, aki a nő mögé sétált és átölelte.
- Nem azt mondtad, hogy sok dolgod van? – kérdezte mosolyogva Loren.
- De, viszont e nélkül nem kezdhetem el – mondta Javier, majd kihúzta a régi térképet a nő köpenyének zsebéből.
- Kíváncsi voltam mikor jössz rá.
- Úgy tűnik egyes képességeid már nem olyan jók, mint régen – kacsintott Rendolph és visszament a kabinba.
Lerakta, majd kihajtogatta a térképet az asztalon és nézegetni kezdte a halvány körvonalú szigeteket.
- Nos, talált valamit? – kérdezte egy hang a kapitány háta mögül.
- Maga meg mikor jött be ide? – szólt vissza a kincskeresőnek Javier.
- Nem csak jó kincsvadász vagyok ám.
- Most már tudom.
Jorgen közelebb lépett és a térképre nézett.
- Látja itt ezeket az öblöket? – mutatott a pergamenre Javier.
A térképen három nagyobb sziget és kettő kicsi látszódott. A nagy szigetek mind rendelkeztek egy öböllel.
- Mire jött rá?
- Ha összekötjük az öblök végeit – ekkor egy üres pergamenre gyorsan lerajzolta a szigeteket, majd vonalakat húzott közéjük -, akkor pontosan egy háromszöget kapunk, aminek a közepében helyezkedik el egy sziget.
A kincsvadász jobban megvizsgálta a térképet és ő is meglátta ugyanazt, mint amit Javier.
- Na de merre lehet ez a hely?
- Ön a kincskereső, most magán a sor – mondta Rendolph.
- Ez itt Kalril térképe – mondta Jorgen, majd előhúzott egy szép állapotban lévő pergament a táskájából és az asztalra helyezte, a másik mellé. – Ezen nem találtam a másikhoz hasonló szigetcsoportot.
- Tehát nem errefelé kell keresnünk az admirális fegyverét – kelt fel a székéből Javier és az ablakhoz sétált, hogy szemügyre vegye a szigeteket, amik mellett épp akkor haladtak el.
- Azt hiszem meg van, hogy mit kell tennünk – szólt Jorgen.
- Hallgatom.
- Meg kell szereznünk a többi szigetcsoport térképét.
- Gondolja, hogyha a keletiek, vagy a vándorok közelében lenne a fegyver, már nem szerezték volna meg?
- A régi térkép nálunk van, így ők szerintem a fegyver létezéséről sem tudnak.
- Nos, rendben, egy próbát megér a dolog – egyezett bele a tervbe Javier. - Hol kezdjük?
- A keleti szigetekről nincs Kalril-ban térkép, így hát máshonnan kell megszereznünk?
- Fel kell jutnunk egy keleti hajóra és ellopni a térképüket.
- Pontosan.
- Veszélyes feladat, de valahogy csak megoldjuk.
- Egyedül kell csinálnia – mondta Jorgen, majd visszatette táskájába a térképet.
- Maga addig hol lesz?
- Keresek egy északi térképet – válaszolt a kincskereső és kisétált a kabinból.
Rendolph utána sietett, és amikor kiért látta, hogy egy csónakot engednek le a vízbe.
- Hol kezdi a keresést? – kérdezte a kapitány a kincsvadászt.
- Az legyen az én dolgom – jött a határozott válasz, majd lemászott egy kötélen és beülve a csónakba, evezni kezdett a legközelebbi sziget felé.

 

Negyedik fejezet: Térképek nyomában

A fedélzet deszkái halkan nyikorogtak, ahogy Javier fel-alá sétálgatott legénysége előtt. Mindenki csendben volt, tisztán lehetett hallani a szél halk dallamát és a tenger hullámzását.
- Nos, uraim a feladat adott. Felkutatunk egy keleti hajót, megcsáklyázzuk és megszerezzük a térképüket.
- Vagy felosonunk a hajóra – súgta a kapitány fülébe Loren, aki mellette állt.
- Vagy felosonunk a hajóra – ismételte Javier a legénységnek, majd a nőre nézett és köszönetképp bólintott egyet. – A feladatunk az, hogy megszerezzük a térképet.
A legénység összes tagja helyeselt és bólintott, majd mind visszatértek a teendőikhez.
- A keletiek bárhol lehetnek – fordult a nőhöz Javier.
- Az erődbéli kalózok arról beszélgettek, hogy Torengor városa körül látták utoljára őket, arrafelé kellene elindulnunk.
- Akkor helyben vagyunk.
A Hullámtörő eltávolodott a parttól, ahol Jorgen elhagyta a hajót, majd a sziget mellett haladva eljutottak Torengor városának kikötőjébe. Csak néhány hajó állt itt és nem volt túl nagy nyüzsgés a dokkokban. Kikötötték a Hullámtörőt, majd Javier kisétált a kabinjából. Kapitányi ruháját egy egyszerűbb utazó öltözékre váltotta, borostás arca mellett pedig jól mutatott a kissé összekócolt haja.
- El kell vegyülnöm – mondta Lorennek, aki furcsán nézett rá.
- Nekünk mi lesz a dolgunk?
- Csak maradjatok itt és legyetek készenlétben. Az ott egy keleti hajó – mondta Rendolph és az egyik bárkára mutatott, ami mellettük dokkolt.
Lesétált a palánkon, ami összekötötte a hajót a stégekkel, majd elindult a kikötőbe. Raktárak és kisebb házak voltak csak errefelé, így továbbhaladt a város irányába. Egy széles kőlépcsőn lépkedett felfelé, majd hamar elérkezett Torengor főterére. Azonnal kiszúrt egy fogadót és arrafelé indult el. Benyitott az épületbe, ahol az emberek békésen iszogattak és beszélgettek.
- Szép napot, jóember! – köszönt oda vidáman a kocsmárosnak.
- Mivel szolgálhatok? – jött a komor és lényegre törő válasz.
- Akad itt errefelé állás egy magamfajta szabadúszó matróznak?
- A császáriak épp toborzást tartanak a szomszédos helységben, de szerintem inkább a keletieknél próbálkozzon.
- Na és hol találom meg őket? – kérdezte Javier megjátszott érdeklődéssel.
- A kocsmám mellett lévő házban tartják a toborzásukat, nyugodtan nézzen be hozzájuk.
- Köszönöm, már indulok is – biccentett Rendolph, majd egy aranyérmét dobott a pultra és elhagyta az épületet.
Elindult a következő ház felé, majd az ajtó előtt megállva hallgatózni próbált.
- A császáriak toborzása nem könnyíti meg a dolgunkat – hallatszott egy tompa hang.
- Az embereink már elterjesztették a hírt a városban, jönni fognak az újoncok – szólalt meg egy újabb hang.
Javier benyitott és szembetalálta magát három emberrel, akik egy asztalnál ültek. Felismerte közöttük Alvarin Ferlos-t, a keletiek vezetőjét, aki viszont nem ismerte fel őt.
- Tehetünk érted valamit? – kérdezte az egyik keleti tiszt.
- Nem itt van a toborzás?
- De, jó helyen jársz. Tehát csatlakozni akarsz hozzánk – szólalt meg Alvarin.
Az asztalon egy térkép hevert, ami nem Kalril-t ábrázolta. Javier gyorsan cselekedett.
- Nem, de az Ében fosztogatók az üdvözletüket küldik – mondta, majd lábával a keletiekre borította az asztalt, miután gyorsan lekapta róla a térképet és a köpenyébe csúsztatta. Kirontott a házból és elindult a kikötő felé. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy Alvarin és az emberei utánaeredjenek. A városon át üldözték lőfegyverekkel. A golyók elsuhantak Javier mellett, aki ügyesen kerülgette a házakat és hamar eljutott a kikötőbe. Felrohant a Hullámtörőre.
- Horgonyt fel, indulás! – kiáltotta a legénységnek.
A palánkot egyszerűen csak belökték a vízbe, nem volt idejük már felhúzni. A vitorlákat kibontották és szerencsére a szél hamar belekapott. A keletiek eközben igyekeztek felszállni a hajójukra és üldözőbe venni a Hullámtörőt. Rendolph és a legénysége már észak felé tartottak, amikor megjelentek mögöttük a Keleti kalózok. Egy ágyúdörrenés hallatszott, majd a tengerbe csapódó golyó hangja.
- Az ágyúkhoz! – adta ki a parancsot az első tiszt, majd embereivel együtt levonult a fedélközbe, ahol az ágyúk voltak
Kinyitották a lőréseket és megjelentek az ágyúcsövek a hajó fala mentén. A kapitány által lőtt lyukat már befedték, így ez most nem okozott gondot. Mindkét oldalon tíz ágyú kapott helyet, a hajó farában pedig még négy. A legénység szorgosan töltögette az ágyúkat és készültek a tüzelésre. A fedélzeten eközben matrózok kardokat és puskákat készítettek elő.
- Loren! Most! – szólt a nőnek Rendolph.
Ekkor a hajó enyhén jobbra dőlt és az ágyúk pont a keletiek bárkáját vették célba.
- Tűz! – kiáltott le a legénységnek Tiren.
Hangos dörrenések zaja töltötte be a levegőt és tíz ágyúgolyó süvített a levegőben. A keleti hajó orránál célba is ért három, hatalmas lyukakat ütve a falon. Alvarin is elfordította a hajóját, ezzel utat engedve ágyúiknak. Újabb dörrenés hallatszott és egy tucat láncos golyó száguldott a vitorlák felé. Közülük több is célba ért és komoly károkat okoztak az árbocokban.
- Tűz! – szólt ismét az első tiszt.
Az ágyúgolyók most mind oldalról találták el az ellenség hajóját. A keletiek bárkájába beszökött a víz és lassacskán süllyedni kezdtek.
Egy ágyúlövésre azonban még maradt idejük. A láncgolyók most a vitorlákat szaggatták cafatokra, amik a fedélzetre hullottak. Egy csónak hagyta el a keletiek süllyedő hajóját, amiben csak három ember ült. Kieveztek a partra és eltűntek a fák között.
- Uram, így sehova se fogunk menni. Meg kell javítanunk a vitorlát – sétált oda az első tiszt Javierhez.
- Először ünnepelünk! – mondta lelkesen a kapitány.
A hajó szinte egyhelyben állt a vízen, csak a hullámok sodorták előre-hátra. Eközben a matrózok szállásán egy asztalt állítottak föl, ami köré összegyűlt a legénység. A hajószakács finom ételt szolgált föl, sült báránycombot, mellé pedig a hajón található legjobb rumot.
A fedélközben nagyban folyt az ünneplés, de Rendolph a kabinjában ült és a frissen szerzett térképet vizsgálta.
- Uram – lépett be az első tiszt a kabinba -, nem az ön ötlete volt az ünneplés?
- A térkép most fontosabb és nem akartam, hogy zavarjanak.
- Segíthetek valamiben?
- Mondd csak, Tiren – fordult az első tiszt felé Javier -, nem sikerült megértened a mondatom utolsó részét?
Lemban szó nélkül kisétált a teremből és visszatért az ünneplőkhöz. Javier nem szerette, ha zavarják, miközben dolgozik. Főleg most, amikor fontos feladata van. Néhány órával később Loren tűnt fel a fedélzeten és a kapitányi kabin felé vette az irányt. Már készült benyitni, amikor meglátta, hogy Javier még mindig el van foglalva, így inkább megfordult és elsétált a szállására. A matrózok hajnalig ünnepeltek és már világosodott, amikor teljes csend borult a Hullámtörőre. Egy napsugár beszökött Javier szobájába, felébresztve ezzel a kapitányt. Még mindig a széken ült, de arcát a térképen pihentette. Megdörzsölte szemét, majd felegyenesedett, de a térkép az arcához tapadt. Leszedte a pergament, majd az asztalra dobta és kinyújtóztatta elernyedt végtagjait. Felkelt székéből és elindult az ajtó irányába. Kiérve a fedélzetre döbbenten tapasztalta, hogy a vitorla még mindig cafatokban hever a deszkákon és senki sincs a környéken. Lesétált a fedélközbe és megpillantotta legénységének nagy részét, akik horkolva, mélyen aludtak az asztal körül. Javier már reflexből az ágyúhoz sétált, a bedeszkázott lyuk felé fordította és megtöltötte. Meggyújtotta a kanócot, majd fülét befogva leült a lépcsőre. Néhány pillanat múlva az ágyú hatalmas dörrenéssel hátrébb gurult és a golyó ismét kilyukasztotta a befoltozott sérülést a hajón. Az ébresztő most is hatásos volt, a matrózok felugrottak és lustán, botladozva elindultak a fedélzetre. Rendolph csak üldögélt a lépcsőn és figyelte a mellette elhaladó másnapos kalózokat, köztük Tiren Lemban-t, az első tisztet.
- Le kéne szoknia erről – bökte oda a kapitánynak.
- Szükségszerű volt – jött a rövid válasz és Javier is felsétált a lépcsőn.
A legénység nem tudta, hogy mihez kezdjen a szakadt vitorlával és a nagy rendetlenséggel, amit az árbocok megrongálása okozott. Ekkor Loren érkezett a fedélzetre és azonnal kiosztotta a parancsokat.
- Először feltakarítjuk a törmelékeket, majd megjavítják az árbocot és a vitorlát. Érthető voltam? – szólt a kalózokhoz határozottan.
Javier emberei túl álmosak voltak ahhoz, hogy valamit is visszaszóljanak, így hát szó nélkül munkához láttak.
- Egyre jobban megy – mondta Rendolph a nőnek, mikor az elhaladt mellette egy vödör törmelékkel.
- Igyekszem – kacsintott Loren és a tengerbe borította a vödör tartalmát.
Kalapálás és hangos kiáltások zengték be a fedélzetet, ahogy a matrózok dolgoztak. Javier a kabinja előtt lévő padon ült és figyelte, ahogy az ébernek nem nagyon mondható emberei hogyan javítják a hajót. Ekkor feltűnt neki valami furcsa dolog. Egy kötél volt fel dobva ott, ahol a palánkot szokták kihelyezni, ha kikötnek. Felállt és lassan odasétált, majd a fedélzet széléhez lépve lenézett a tenger felé.
- Már éppen ideje volt – mondta mérgelődve Jorgen, aki egy csónakban állt a hajó mellett.
- Ilyen hamar? – kérdezte Javier, miközben megfogta a kötelet, hogy a kincskereső fel tudjon mászni.
Amikor Hamlin felért, a kapitány orrát nagyon erős fűszerszag csapta meg.
- Nem minden úgy alakult, ahogy terveztem.
- Azt érzem – mondta Rendolph és Jorgennel együtt besétált a kabinjába.
A kincskutató elővett egy rongyot a zsebéből, majd miután megtörölte a homlokát, leült az egyik közeli székre.
- A térképet azért sikerült megszereznem – dobott egy gyűrött pergament az asztalra.
- Na és ezt az erős aromát honnan szerezte?
- Csípős, déli fűszerkeverék. Sikerült elcsípnem az északi vándorokat nem messze innen és cserét ajánlottam nekik. De úgy tűnik többet kértek volna a térképért, mint egy zsák jó minőségű fűszer, így hát az egyikük kedvességből rám öntötte az egészet.
- De mégis sikerült megszereznie a térképet. Hogyan? – érdeklődött Javier, miközben kibontogatta a pergament és szemügyre vette a szigeteket.
- Sikerült feldühíteniük, így hát le kellett ütnöm közülük párat mire meggyőztem őket, hogy adják oda ingyen.
- Szép munka! Azt hiszem meg is van, amit kerestünk.
A térkép gyűrődései miatt kevésbé volt kivehető a szigetek körvonala, de így is tisztán látszódott a kis sziget, amit a három öböl fogott közre. Javier elgondolkodott, majd a kincskeresőhez fordult.
- A vándorok siettek, amikor elhagytad őket? – kérdezte kíváncsian.
- Nem tudom, de észak felé hajóztak tovább.
- Tudnak a fegyverről.
- Mi?
- Nem véletlenül mondta Regdon, hogy nem a kincsek miatt jöttek ide.
- Nem tudjuk megelőzni őket – jelentette ki Jorgen.
- Talán nem is kell – mondta magabiztosan Javier.
- Ezt hogy érti?
- Nem hinném, hogy tudnák a fegyver pontos helyét, így időbe telik nekik majd megtalálni. De mi már mindent tudunk, csak oda kell hajóznunk – felelt, majd a térképre mutatott.

 

Epilógus

Rendolph kapitány kirontott a kabinjából és a legénységéhez szólt.
- Készen áll a hajó?
A matrózok fellendültek az elmúlt fél óra alatt és szinte rekordgyorsasággal végeztek a javításokkal. Az árboc egyben volt és a vitorlát is sikerült nagyrészt megjavítaniuk.
- Igenis, kapitány! – jött az egyhangú válasz a legénységtől.
- Akkor hát irány észak!
Felvonták a frissen foltozott vitorlát és az Ében fosztogatók zászlaját. A szél szinte azonnal belekapott és már suhantak is a vízen, egyenesen északra, a vándorok hazájába.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2012-07-04 14:50 Sren

Sren képe

 Pont így képzeltem, köszi, már teszem is ki. :)

Bocs, hogy nem írok hozzá többet, személyes fóbia a kalóztörténetektől. Pedig imádom őket, de pont egy nagyon pokoli életszakaszomban talált meg egy ilyen, és ronda, mély heget hagyott bennem. Remélem, a többiek ráröppennek majd.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-07-04 21:33 Gucs

 Rendben, semmi gond és köszi, hogy kitetted. :)