Végre Clucksberry

 Február 16., Clucksburry Airport, 6-os terminál , érkező oldal, 7:30

 

Három-évnyi kóborlás után, végre megérkeztem hőn szeretett Clucksburrym repterére.

Felvetődhet a kérdés, vajon miért töltöttem három évet idegen országokban. 

1990. július 17-én születtem New Yorkban. A szüleim, Savio Bocelli és Andrea Kennedy, végső elkeseredettségükben, miután már többszöri próbálkozás után sem sikerült a „baba project”, az adoptálás mellett döntöttek, így került a családba, még egészen csecsemő korában a bátyám Miguel. Egy héttel az után, hogy a szüleim aláírtak minden szükséges papírt az örökbefogadáshoz, kiderült, hogy édesanyám várandós.

Az érkezésemmel, már boldog kétgyermekes család lettünk. Édesapám olasz származású, így Itáliából hozott szakács tudományát előszeretettel csillogtatta otthon. Szakmáját tekintve marketing manager volt, de szívesebben szentelt időt a művészeteknek és a gasztronómiának. Mindezek mellet, a lobbanékony természetét, a kreativitását, és az énekhangját is tőle örököltem. Mondanom sem kell, hogy mikor apu főzött, a hatalmas konyhha zengett az operáktól, és miközben gőzölt a finom Chorizo-gnocci, csodálatos bariton szólókat hallgathattunk apa előadásában, ha akartuk, ha nem.

 

Anya apuval ellentétben finom kiegyensúlyozott és nyugodt személyiség volt. Mérhetetlen türelemmel, és higgadtsággal tudta kezelni azokat a helyzetetek, amiktől apu agya gyakorlatilag eldurrant. Kert és tájépítő végzettségét a nagyvárosban alig-alig tudta érvényesíteni, így egy könyvelőcégnél helyezkedett el, elég magas pozícióban.

Sajnos a folyamatos stressz, és a rossz városi levegő egyre inkább rontotta a szüleim közérzetét és a mi egészségünket. A bajokat még tetézte, hogy édesanyám szülei hirtelen meghaltak. Ez volt az utolsó csapás, ami a teljes megsemmisülés szélére sodorta a családunkat.

 

Ekkor döntöttek úgy a szüleim, hogy a kertvárosba költözünk, ahol anyu végre hasznosíthatja kreativitását, és nem mellesleg a diplomáját. A választás Cluksburryre esett. A csendes nyugodt kis kertváros különlegessége az volt, hogy közel volt egy hatalmas repülőtérhez, illetve a város egyik legelőkelőbb negyedéhez. Szó ami szó, nem is találhattunk volna jobb helyet, új családi életünk megalapozásához. 

Apu megvette az utca legnagyobb házát, amit röpke 2 hónap alatt a saját képünkre tudtunk formálni kisebb nagyobb alakításokkal. Szerencsére sosem voltak anyagi gondjaink, a szüleim munkája miatt. Nem kertelek, kimondom, mindig is a gazdag réteghez tartoztunk, de mivel anya és apa is szegény családból jöttek, nagyon jól tudták, hogy a pénznek mi az értéke, és erre minket is megtanítottak.

 

A kertvárosban töltött éveink alatt, egyrészt felnőttünk, másrészt mindketten elkezdtük a saját kis utunkat járni, természetesen apuék szívélyes közreműködésével.

Miguel is olyan jól tudott rajzolni, mint én, azzal a különbséggel, hogy én anyutól örököltem, ő pedig… Ő pedig nem. A lényeg az, hogy Miguel 100%-ig családtag volt, é ha azt vesszük ő volt itt elsőnek úgyhogy befoghatom a számat.

Mindenképp kamatoztatni akarta a kézügyességét, így már a gimiben is egyre sűrűbben járt számítógépes és kreatív szakkörökre. Aztán elment egyetemre és elkezdett Tervezőgrafikát tanulni. Közben apu szerzett neki állást egy jól menő céghez, ahol kevesebb mint fél év alatt vezető beosztást ért el.

Ami engem illet, én inkább az apu féle álmodozó génjeimre hallgattam- ha egyáltalán van ilyen. Mindig is az érzelmek embere voltam. Egészen kicsi korom óta táncolok, és imádom csinálni. Nagyon sokáig balettoztam, de sajnos a pubertás által a génjeim kimutatták a foguk fehérjét, és előütöttek bennem az aputól örökölt olasz vonások. Erős csontozat, fejlett izomzat. Nem mondom, hogy nagy darab vagyok, csak nagyon …robosztus. Így  lemondtam a balettról, és elkezdtem modern táncolni, amit egy kicsit a boogieval, és a free-style tánccal is megbolondítottam. Így jött létre egy olyan táncstílus, ami a védjegyemmé vált.

 

17 éves koromban az edzőm, Joshua Jackson végleg helyre rakta a táncos karrieremet. Talált egy képzést, ami elmondása szerint „pont nekem való” volt. Nagy vonalakban annyi a történet, hogy egy méltán híres színházi koreográfus úgy gondolta túl sok a tőkéje, és egy válogatáson kiválaszt 20 fiatalt, akik beutazhatják vele a világot, hogy új és új táncmozdulatokat, és technikákat sajátíthassanak el, különböző kultúráktól. Ezzel természetesen a mi művészi énünk kibontakozását próbálta segíteni. A 8 millió dolláros filmes szerződésnek ehhez természetesen semmi köze nem volt. Csak úgy véletlenül csöppentünk bele egy random reality showba mind a 20-an ( plusz a személyzet). Mint ahogy az már kiderült, sikerült túljutnom a szűrőn, és bekerültem a bűvös húszasba.

 

Egy nap elindultunk hát világkörüli utunkra egy TV-stábbal. Sokáig csengett még a fülünkben az anyukák szipogása és miegymás. Szerencsére nekem a búcsúzkodásból csak annyi maradt meg mikor Miguel bekiabálta a síró tömegbe: „ Rock’N’ Roll Kislááány!”

Nagyon sok dolog történt a három év alatt. Sokat tanultam, sokat ettem, sokat nevettem.

Elveszettem egy fél pár cipőmet két karkötőmet és a szüzességemet.

Minden egyes országban vettem képeslapot és küldtem haza. Sok-sok ajándékot vásároltam a szüleimnek, és a testvéremnek.

Természetesen minden publikus élményünkről tájékozódhattak az otthoniak a tévéből, s mint utóbb kiderült, rengetegen nézték még az országon kívül is az adást, így elég nagy népszerűségre tettünk szert, ami a hazatérésünk után is nagy hatást gyakorolt a karrierünkre.

Most pedig, három év hajókázás, autókázás és repülés után ismét a Clucksburry repülőtér terminálján állok, és alig várom, hogy belépjünk végre a váróterembe, és a családom nyakába ugorhassak.

 

Kinyílt a fotocellás ajtó, és az emberek elkezdtek kiözönleni rajta. Én valahol a tömeg közepén álltam, és ahogy beértünk az előcsarnokba, rögtön keresni kezdtem apáékat.

Persze sehol nem láttam senkit. Ott álltam a sok csomagommal a tömeg kellős közepén, és úgy éreztem magam, mintha egy emberi hurrikánba csöppentem volna. Aztán egyszer csak valaki a vállamra tette a kezét. Megfordultam, Miguel volt az. Először meg sem ismertem. Levágatta a haját, és befestette éjfeketére, és ha jól láttam egy kis szemfesték is volt rajta. Hihetetlenül jól nézett ki talpig feketében. A nyakába ugrottam. ő pedig felkapott és megpörgetett. Odarohantam anyuékhoz és megöleltem őket. Olyan érzés volt, mint aki egy nagyon hosszú de annál gyönyörűbb tengeri alámerülés után, végre feljön a felszínre és vesz egy nagy levegőt.

-          Kincsem,végre itthon vagy!- Mondta anya, és látszott, hogy mindjárt elsírja magát.

-          Már nagyon hiányoltunk a házból pacsirta!- szólt apu és szorosan magához ölelt. A fiúk felkapták a poggyászokat és elindultunk a kocsihoz.

-          Látom készültetek a cuccokra- mondtam mosolyogva, mikor észrevettem, hogy anyuék a Land Roverünkkel jöttek értem.

Nagyot nevettünk és beszálltunk. Már éreztem, hogy valami huncutság van készülőben, mikor anyu megszólalt:

-          Annyira örülök, hogy így reggel érkeztetek meg, ugyanis készültünk neked egy kis meglepetéssel!- örvendezett, de én tudtam, hogy ez nem jelent ám jót.

Hazaérvén kiderült, hogy a meglepetés nem más, mint a hazatértemre rendezett nemzeti összecsődülés családostul, mindenestül. Nem is akartam tudni a részleteket, csak felmentem az emeletre. Egészen a szobám ajtajáig, szinte futottam. Itt megtorpantam és csak nagyon lassan nyitottam ki az ajtót. A szobám látványa még furcsább volt 3 év után, mint bármelyik része a háznak.

 

Benyitottam, felsóhajtottam…

 

Ó, hogy ez a szoba mennyi mindent átélt már velem… és most újra itt vagyok.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2013-02-01 20:28 craz

craz képe

Február 16., Clucksburry Airport, 6-os terminál , érkező oldal, 7:30 / szegény harmadik vessző büntiben van?
Az érkezésemmel, már boldog kétgyermekes család lettünk / nkv
Mindezek mellet, a lobbanékony természetét, a kreativitását, és az énekhangját is tőle örököltem. / A., Most kinek a melléről van szó? B., Azóta nyugodt, ötlettelen, és max. dúdolgat? (- Apu, én kitől örököltem az eszemet? - Szerintem anyádtól, mert az enyém még megvan...) - Esetleg a lobbanékony természetem, a kreatívitásom, és az énekhangomat örököltem tőle. :/
Mondanom sem kell, hogy mikor apu főzött, a hatalmas konyhha zengett az operáktól, és miközben gőzölt a finom Chorizo-gnocci, csodálatos bariton szólókat hallgathattunk apa előadásában, ha akartuk, ha nem. / Na ezt rögtön kétszer kellett elolvasnom. :( - a konyhha az valami olasz dolog? Ki az a Chorizo-gnocci, és kit gőzőlt? Valaki megfázott? Vagy talán gőzölgött?
Anya apuval ellentétben finom kiegyensúlyozott és nyugodt személyiség volt. / van nemfinom kiegyensúlyozott is? :O
Mérhetetlen türelemmel, és higgadtsággal tudta kezelni azokat a helyzetetek, amiktől apu agya gyakorlatilag eldurrant. / Kinek a helyzeteit?
Kert és tájépítő végzettségét a nagyvárosban alig-alig tudta érvényesíteni, így egy könyvelőcégnél helyezkedett el, elég magas pozícióban. / Kert-, és tájépítő - Van olyan, hogy tájépítő? :O Durva lehet úgy 20-30 négyzetkilométert felépíteni... - Könyvelő cég munkatársat keres, magas pozícióba. Előny, ha nincs szakmai végzettséged, de értesz olyan dolgokhoz, mint a kertépítés. - De még az is érdekelne, hogy hol tudta mégis érvényesíteni alig-alig...
A bajokat még tetézte, hogy édesanyám szülei hirtelen meghaltak. / Miért, a lassú meghalás stresszoldó?
Ez volt az utolsó csapás, ami a teljes megsemmisülés szélére sodorta a családunkat. / Ajaj! :/
Ekkor döntöttek úgy a szüleim, hogy a kertvárosba költözünk, / A teljes megsemmisülés helyett...
A választás Cluksburryre esett. A csendes nyugodt kis kertváros különlegessége az volt, hogy közel volt egy hatalmas repülőtérhez, / Igen az a második volt tényleg közel volt az - előző volthoz képest volt közel.
Szó ami szó, nem is találhattunk volna jobb helyet, új családi életünk megalapozásához. / Akkor az a szinte teljes megsemmisülés már lekerült a napirendi pontokról?
Apu megvette az utca legnagyobb házát, amit röpke 2 hónap alatt a saját képünkre tudtunk formálni kisebb nagyobb alakításokkal. / két hónap - mosolygós ház, vagy stresszes?
A kertvárosban töltött éveink alatt, egyrészt felnőttünk, (omg :))
elkezdtük a saját kis utunkat járni, természetesen apuék szívélyes közreműködésével. / ez most mit jelent?
Miguel is olyan jól tudott rajzolni, mint én, azzal a különbséggel, hogy én anyutól örököltem, ő pedig… Ő pedig nem. / Na azért! :)
A lényeg az, hogy Miguel 100%-ig családtag volt, / És matematikusnak készült, vagy csak kényszeresen írt mindenhova számokat betűk helyett?
A lényeg az, hogy Miguel 100%-ig családtag volt, é ha azt vesszük / A betűvetéssel mindenféleképpen gondjai lehettek - és ha azt vesszük
A lényeg az, hogy Miguel 100%-ig családtag volt, é ha azt vesszük ő volt itt elsőnek / volt, volt
A lényeg az, hogy Miguel 100%-ig családtag volt, é ha azt vesszük ő volt itt elsőnek úgyhogy befoghatom a számat. / vessző
Na jó, a narrátor három évnyi kóborgás után tér vissza egy helyre, az elmondott családi háttér miatt nem valószínű, hogy kiskorában szökött el, így legalább huszonöt éves lehet. Akkor viszont nagyn nem stimmelnek az ilyen kiszólásai, hogy pl. úgyhogy befoghatom a számat, így max. egy tizenéves beszél, még akkor is, ha amerikai.
Mindenképp kamatoztatni akarta a kézügyességét, így már a gimiben is egyre sűrűbben járt számítógépes és kreatív szakkörökre. / Hümm, az usában fejleszti a kézügyességet a táblázatkezelő programok beható ismerete, vagy a számítógépes szakkör alatt azt kell érteni, hogy mondjuk egész idő alatt neteztek, vagy olyan játékot játszottak, ahol fontos volt, hogy milyen ügyesen nyomkodod a gombokat, vagy milyen gyorsan tudsz az egérrel kattintani? :O
Aztán elment egyetemre és elkezdett Tervezőgrafikát tanulni. / Ami olyan csudajó dolog, hogy nagybetűvel kell írni? Akkor a számítógépes szakkör alatt tuti nem volt szövegszerkesztés...
Közben apu szerzett neki állást egy jól menő céghez, ahol kevesebb mint fél év alatt vezető beosztást ért el. / Na ez a bunda. De akkor mi a csudának ment egyetemre, ha már közben szerzett neki apuci egy vezető állást. Másfél évig tartott beszerezni a hamis végzettségről szóló bizonyítvány(oka)t, amik feltétlen kellenek egy vezetői poszt betöltésére? :O
Ami engem illet, én inkább az apu féle álmodozó génjeimre hallgattam- ha egyáltalán van ilyen. / apuféle, hallgattam, szóköz, gondolatjel, szóköz, ha; álmodozó gén - olyan gén, ami álmodozik, álmodozógén - olyan gén, ami az álmodozásért felelős?
Mindig is az érzelmek embere voltam. / Ezt légyszi írd le másképpen, háromszor!
Egészen kicsi korom óta táncolok, és imádom csinálni. / De akkor már ezt is. :( De szerintem a csinálnit még a word is automatikusan aláhúzza zöld hullámossal...
Nagyon sokáig balettoztam, de sajnos a pubertás által a génjeim kimutatták a foguk fehérjét, és előütöttek bennem az aputól örökölt olasz vonások. / Na ez aztán a tetszetős megfogalmazása annak, hogy a kiscsaj - szerintem viszonylag kevés fiú balettozik az usában -, rühellt naponta borotválkozni. :D
Így lemondtam a balettról, és elkezdtem modern táncolni, amit egy kicsit a boogieval, és a free-style tánccal is megbolondítottam. Így jött létre egy olyan táncstílus, ami a védjegyemmé vált. - Na ezen jót derültem. Na nem ilyennek szántad, akkor valami nem stimmel vele (itt sem).
17 éves koromban / Mondtam már, hogy a számokat betűvel írjuk?
17 éves koromban az edzőm, Joshua Jackson végleg helyre rakta a táncos karrieremet. Oké, ez egy regény, sok hasznos információ belefér a terjedelembe, mondjuk, hogy hívták azt a táncedzőt, aki lekoccoltatta a kiscsajt, de aztán egy arva szó se esik róla, max. mint még egy mondat rejtett alanya.
Nagy vonalakban annyi a történet, hogy egy méltán híres színházi koreográfus úgy gondolta túl sok a tőkéje, és egy válogatáson kiválaszt 20 fiatalt, akik beutazhatják vele a világot, hogy új és új táncmozdulatokat, és technikákat sajátíthassanak el, különböző kultúráktól. / Na jó, inkább itt nem fejtem ki a véleményem az amerikai színházi koreográfusokról, mert az hosszú lenne, helyette csak annyit mondok, hogy: 20!
A 8 millió dolláros filmes szerződésnek / Akkor most itt miért nem 8000000? ezt a következetlenséget... :)
20-an
20-an ( plusz a személyzet). / zárójelben nem kell szóköz, pláne ha a végére se raksz.
húszasba. / Pedig tudod te! Még azt is, hogy hosszú ú. :)
Egy nap elindultunk hát / mínusz hát
Egy nap elindultunk hát világkörüli utunkra egy TV-stábbal. / TV-stábbal? :(
Sokáig csengett még a fülünkben az anyukák szipogása és miegymás. / Oké, fejethajtok előtted, én egy ilyen mondatot akkor sem tudnék írni, ha puskával fenyegetnének. ;)
Szerencsére nekem a búcsúzkodásból csak annyi maradt meg mikor Miguel bekiabálta a síró tömegbe: „ Rock’N’ Roll Kislááány!” / vessző, szóköz
Nagyon sok dolog történt a három év alatt. Sokat tanultam, sokat ettem, sokat nevettem. / Nyugi, ez egy regény, belefér, ha bő lére ereszted... :)
Elveszettem egy fél pár cipőmet két karkötőmet és a szüzességemet. / Ott a pont! :D Nem vagy reménytelen. :)
Minden egyes országban vettem képeslapot és küldtem haza. / Vegyél egy vesszőt is, és rakd a helyére, csak utána küldd!
Természetesen minden publikus élményünkről tájékozódhattak az otthoniak a tévéből, s mint / ne s, írj bátran és-t helyette
Természetesen minden publikus élményünkről tájékozódhattak az otthoniak a tévéből, s mint utóbb kiderült, rengetegen nézték még az országon kívül is az adást, / Pláne Kanada észai részein, ahol meghibásodott az egyetlen műhold, és valamilyen rejtélyes oknál fogva csak azt az adót lehetett nézni, amelyiken az a táncos műsor ment - kint meg persze hideg volt. Tutira annak a tőkeerős producernek a keze van a dologban. ;)
Most pedig, három év hajókázás, autókázás és repülés / nuku repülőcskézés? :O, de kiszámoltam, most 20 (húsz) éves. Könyörgöm, ne beszéljen már így, ennyire az amerikaiak se hülyék. :(
Most pedig, három év hajókázás, autókázás és repülés után ismét a Clucksburry repülőtér terminálján állok, / Nagy a szél a tetőn? :O
Most pedig, három év hajókázás, autókázás és repülés után ismét a Clucksburry repülőtér terminálján állok, és alig várom, hogy belépjünk végre a váróterembe, és a családom nyakába ugorhassak. / Mosz ezért az egy bekezdés erejéig miért váltottál jelenidőbe, főleg ha utána ismét múltban írod?
Persze sehol nem láttam senkit. / Mert a várakozó rokonokat kitiltották onnan?
Aztán egyszer csak valaki a vállamra tette a kezét. Megfordultam, Miguel volt az. / Beszökött?
és ha jól láttam egy kis szemfesték is volt rajta. / A nagy tömeg az addig üres helyen zavarta a vizuális érzékelését?
Hihetetlenül jól nézett ki talpig feketében. / Na a kiscsaj tuti belezúgott a tesójába, mint a Dexterben... :)
A nyakába ugrottam. ő pedig felkapott és megpörgetett. / Nem a kiscsaj a táncos? Lehet, hogy Miguel kiesett a válogatás alatt. :)
- Kincsem / Tudod, ez a word automatikus kicseszése, ami regényenként rengeteg munkaórával növeli a szerkesztést...
- Kincsem,végre / szóköz
- Kincsem,végre itthon vagy!- / még egy szóköz
- Kincsem,végre itthon vagy!- Mondta anya, és látszott, hogy mindjárt elsírja magát. / Ez egy mondat, kis mondta
(Több hiba nincs benne.)
- Már nagyon hiányoltunk a házból pacsirta!- / szóköz
- Már nagyon hiányoltunk a házból pacsirta!- szólt apu és szorosan magához ölelt / vessző
Na jó, még egyszer, csak a te kedvedért! Párbeszéd: 1. gondolatjel, 2. szóköz, 3. amit a beszélő mond, 4. szóköz, 5. gondolatjel, 6. szóköz, 7. narráció.
A fiúk felkapták a poggyászokat és elindultunk a kocsihoz. / vessző
- Annyira örülök, hogy így reggel érkeztetek meg, ugyanis készültünk neked egy kis meglepetéssel!- örvendezett, / azt hittem egyedül jött
Hazaérvén kiderült, hogy a meglepetés nem más, mint a hazatértemre rendezett nemzeti összecsődülés családostul, mindenestül. / Ugye át tudod írni, szebben?
Egészen a szobám ajtajáig, szinte futottam. / vagyis mégsem, akkor meg minek?
3 év
A szobám látványa még furcsább volt 3 év után, mint bármelyik része a háznak.

Benyitottam, felsóhajtottam… / Szuperképesség(!), már látja milyen, mielőtt benyitna.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

szo, 2013-02-02 00:22 Kentaur

Kentaur képe

Elnézést a szerzőtől, de nem bírtam a feléig sem elolvasni. Igazából már az elején elkezdtem ásítozni és könnyezni. (Nem az álmosságtól.)
De hatalmas respekt és hipp-hipp hurá és kalapemelés Craznak!
Ez aztán az alapos és szórakoztató szerkesztői vélemény. Döfi.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.