Hullajelölt kerestetik

Genius Calderon meghúzta a ravaszt, de a lézerfegyver elromlott. Már meg se lepődött rajta, csak fásult mozdulattal kivette a szájából és az ablakon beszivárgó hajnali derengést bámulta.
Mara halott. A nő, akiért sutba dobta a nemesi rangot… a nő, aki eddig győzött a szapora agytumorsejtekkel szemben ostobán alálépett egy űrsiklónak. Mara születésétől fogva tudta, hogy haldoklik. Versenyt futott az idővel, és minden pillanatot megélt, őszinte örömmel élvezte a létet. Ha este, szeretkezés után Calderon olyasmit susogott a fülébe, hogy nélküle minek élne, Mara villámló szemmel szellemjárást ígért.
Úgy tűnt, megtartotta a szavát. A temetés óta Calderon nyolcszor próbált öngyilkos lenni, de mindig megzavarták. Hol egy szektás csöngetett be, hol egy kutyát kereső, könnyes szemű kislány, vagy maga a fegyver mondott csődöt. Még a klasszikus, éjféli hídról való ugrást is megzavarta az a rémült kamaszlány, aki könyörgött, hogy kísérje haza, mert követik.
Mara jelenlétét állandóan érezte. A ház automatikája elromlott: az ablakok este nem sötétültek el; a villanyok is örökké égtek, mintha valami láthatatlan kéz kitiltaná a lakásból az éj depresszióját.
Odakint fölkelt a nap, Calderon megbámulta a fénycsíkot a padlón, aztán fáradtan a földre ejtette a lézerpisztolyt. Milyen jogon akadályozza meg bárki? Legyen az Mara vagy személyesen a Jóisten. A konyhakések mind eltűntek, ám a kard, melyet apja házából hozott...
Felállt, és előkotorta a gardrób dobozai mögül. Az egyszerű markolatba belesüllyedt a fekete kristályból készült nyitógomb. Calderon maga felé fordította és megnyomta a nyitógombot. Nem történt semmi. Eszébe jutott a fegyver hőérzékelője, mely megakadályozta, hogy ember felé fordítva kinyíljon. Elfordította magától, és újra megnyomta a gombot. Megkönnyebbült, mikor a pengedarabok egymás után előcsúsztak.
Aki próbálta már karnyi hosszúságú karddal torkon szúrni magát, az tudja, ez elég komplikált. Calderon is némi szerencsétlenkedés után a fotel ülőkéjéhez támasztotta a kardot, élesebb végét a torkához szegezte.
Ekkor csöngettek.
Calderon úgy döntött, nem és nem nyit ajtót.
Az illető azonban bosszantó módon rátapadt a csengőre. Calderon hiába próbált koncentrálni, átélni a lét utolsó pillanatait, öt másodperc múlva azon kapta magát, hogy csúnyán szitkozódik és a bejárat felé tart.
Karl, a szemben lakó kamasz állt lihegve az ajtóban.
– Mi akarsz?
– Öööö....mikrochip-gyűjtés van a suliban, ebből megyünk majd meteor-túrára. Megnéznéd, hogy van-e kidobandó chiped? – hadarta a langaléta kamasz.
Különös időpont a környezetvédelemre. Calderon a pirkadó égboltra nézett, majd a fiú házára, és a megdöbbenéstől a földbe gyökerezett a lába. Még hogy transzcendens! Könnyedén be lehetett látni hozzá a kölök emeleti szobájából! Felismerte a lányt is, ki épp visszahúzódni próbált a függöny mögé. Őt kísérte haza éjnek évadján!
Galléron ragadta Karl-t, és a falhoz penderítette. A suhanc rémület helyett kamaszkora összes szemtelenségével vigyorgott:
– Na, csak nem versz meg egy sanyarú sorsú kiskorút? Te vagy a nyári munkánk, jobb, mint a robotpucolás!
– Ki bérelt fel?
– Haha, szerinted?
Calderon eleresztette a fiút, majd egy szisszenéssel összecsukta a kardot, és ahogy volt, mezítláb, egy szál sortban futásnak eredt.
– Frank-hez mész? Szólj neki, hogy ez a ma reggeli kettőnek számít ám! Hé, várj! Ha megölöd, ki fizet nekem? Nem teheted ezt velem!
Mire Calderon lefutotta a két utcát, Frank éppen kifelé szaladt a bioházból. Karl bizonyára felhívta. Látszott, hogy a pszichológus az ágyból ugrott ki, hosszú szőke haja gubancosan lógott a vállára, és épp csak egy sortot kapott föl az enyhe nyári reggelben. A suhanóig már nem jutott el, Calderon torkon kapta és nekiszorította a kerítésnek. Meztelen mellkasuk összeért.
– Figyeltetsz?!
Frank meg sem próbált kiszabadulni. Kék szeme fensőbbségesen villant, ahogy az arcára varázsolta az analitikus mosolyt.
– Jó, hogy jössz! Kapitányválogatás van ma az Admiralitáson. Meg kéne nézned.
Calderon erősebben szorította a torkát. Szerette volna, ha a másik megüti, vagy bármi olyat tesz, amire laposra verheti. Ám a sógora nem véletlenül tartott indulatkezelő-terápiákat, meg sem moccant.
– Nem vagy isten, Frank! Mégis, mit képzelsz?
– Megígértem Marának. Várható volt, hogy szétesik az a nárcisztikus személyiséged – felelte rosszmájúan a pszichológus.
– Állítsd le Karlékat vagy...
– Rendben. Elengednél végre?
Calderon elengedte. Frank tett pár lépést a ház felé, de nem bírta ki, megfulladt volna, ha nem sziszegheti:
– Tőlem akár fel is fordulhatsz! Nem érdemelted meg a húgom!
– Ki lett volna érdemesnek rá? Mármint rajtad kívül?
– Nem bírtad békén hagyni!
– Békén? A húgokat nőül veszik! Húzz el egy terápiára, haver, de sürgősen!
– A fenét! Ez nem féltékenység. Egy szenvedélybeteg barom vagy. Azt hiszed, nem ismerem föl, mit naponta kezelek? Valami beteges játékszenvedély van benned, amit felkeltett Mara. Tudtad, hogy agytumorja van, pár év és szabad vagy. Milyen kényelmes ez a baleset, jól jött neked!
Calderon irtózatosat ütött a másik arcába. Frank nekizuhant a kerítésnek, orrából ömlött a vér. Nem volt rest, visszatámadt, de Calderonnal szemben esélye sem volt. A férfi az elmúlt fél évben, mióta megnősült a kikötőben rakodómunkás volt. A robbanásveszélyes anyagokat kézzel pakolták. Bár főleg nem a munka, hanem a kikötői élet edzette meg. Frank orrán-száján dőlt a vér, mikor több ütés után a földre zuhant. Calderon szívesen megrugdalta volna, de győzött a neveltetése.

***

Nincs jobb, mint pszichológusokat verni. Calderon úgy vélte, máris sokat tett a mentális egészségért. Hazament lezuhanyozni. Már a fürdés végén járt, mikor lekapcsolták a vizet. Mióta Mara meghalt, olyan apróságokkal nem foglalkozott, mint számlák, lakbér. Dolgozni sem járt. Rakodóként már valószínűleg kidobták, mivel egy hónapja nem jelent meg. Elérni sem tudták, hiszen hamis azonosítóval dolgozott. Az embert nehezen alkalmazzák kétkezi munkára Alexandro Ferrero grófként, de Genius Calderon másodkapitányként is.
– Üzenet Ellától – kapcsolt be az asztali számítógép.
Ella, az anyósa volt. Remélte, a nő többé nem áll szóba vele, most hogy megverte Frank-et.
Mara apja filozófus volt, anyja író, Frank, a kibírhatatlan, pedig pszichológus. Továbbá rendelkeztek még pár szociológus és tanár nagybáttyal. Ha van reinkarnáció, Calderon bizonyára levezekelte összes vétkét azzal, hogy benősült egy bölcsész-családba. Legrosszabb az anyósa, Ella volt, állítólag valamiféle „ihletet” adott neki. Három regénye jelent meg az elmúlt két év alatt. Mara hol sírt, hol fuldokolva nevetett az anyja könyvein és ajánlgatta, hogy Calderon olvasson bele, de ő ódzkodott tőle. Frank szerint azért, mert nem tudta feldolgozni, hogy az anyósa múzsája lett, de talán jobb is, mert ha látná miket ír...!
Calderonban győzött a kíváncsiság, magára húzott egy tiszta nadrágot, és leült a gép elé.
„– Frank elmondta, miért verted pépesre. Talán rossz módszert választott, de aggódott érted. Mellesleg elég sok pénzébe került ez a figyelőszolgálat. Nézd, Gen, ez a helyzet tarthatatlan. Hetek óta sajnálod magad. Ideje munkát keresned, nem tudunk eltartani. Kényelmes dolog egy öngyilkosság, de tudod, mibe kerül egy temetés? Nem, persze, hiszen Maráét se te álltad. Mi lenne, ha a jövő hónapban lőnéd agyon magad? Addigra megkapom a könyvemért a jogdíjat.”
Calderon elvörösödött a szégyentől. Eszébe se jutott, hogy ezeknek az egyszerű embereknek ő teher lehet. Nem sokat értett a pénzhez. Lehet, a rakodói keresete nem is fedezte még ennek a háznak a fenntartását se? Mindig Mara foglalkozott ilyesmikkel.
Percekig bámult maga elé.
Úgy döntött, megnézi azt a kapitányválogatást. A flottánál többet keresett. Egy hónap alatt összejön egy hamvasztásra-való.