Alma*

...

-Akkor nem jösz ki focizni?
Az ajtó már csak résnyire van nyitva, s gyengéden remeg, ahogy ránehezül az unott düh. A három játszópajtárs meredt szemekkel bámul be rajta, hogy már maguk sem tudják, miért is vannak itt. Szótlanul várnak, mialatt csalódottság ivódik be tudatalattijukba. Egyszerre mozduló tekintetek suhannak a lépcsőház kijárata felé. Menekülés a búcsuzás elől. Homályos puffanás. Az ajtó, mely még soha íly lassan nem csukódott be, morog.
-Kik voltak azok?
Az anyuka. Kezében mély fémtálca, melyben dagonyázik a műanyag-fakanál, s oldalát színesre festi a kötény, a folyosó sötétjétől fakón rongyolódik a zsíros foltok köré a kövér testen. Elhaladó lépések szakítják meg a tésztadagasztást. Léptek be a szobába. A szobába mely már cellaként öleli gyakori vendégét. Vöröses függöny ereszti árnyékpenyváit színezve az unott bútorokat. Poros börtön lakatja a szoba közepén hever. Kulcs sehol. Soha nem is készült hozzá. Zümmög a TV-je. kotyognak a gombok rajta ütemesen. Pár nyomás és sóhaj.
-pííííííííííí* ... kszrkskmokbjiahkdlgjksal*
Egy gyors sorozás TRAM-TA-TA! Aztán csak a Ragyogás! Színkavalkád, púlzálás, féktelen hangzörej, érzékrombolás! Dolgozik a számítógép rabszolgikusan szolgál, lángol más elméjének briliáns álma szerint, újra meg Újra és ÚJRA! Míg végül a cella fénye már sötétség, úszik a földön simogatva a küszöböt, amin túl valami idegen, fájó... a való világ vár a Játékosra.
Suhanó emlékképek, pergő napok. Pici teendők, mely mozgatja az embert. -Vidd ki a szemetet.-Pakolj el magad után!-Megcsináltad már a házid?-A gumiszőnyegen végig kell futni és a végén a lehető legtávolabb ugorni.-Mit csinálsz ott fent?Nem látod, hogy egyedül akarunk maradni?-GYORSAN MENJ KI A WC-RE HA HÁNYNOD KELL!!! Húlló vakolat az elme maszatos falán. A valamit körbezáró. Ágyugolyókként szakadnak be a tudatból és zúzzák a falat kívülről, hatni akarnak, de az irányító valaminek, esélye sincs tudni mi az. Megvárja míg lecsendesedik minden,s újra belevág. Egy álomba. Miként játszik egyes játékokkal. Melyik pályát, hogyan csinálja meg. Túlontúl részletesen megjelenő bábuk már csak elnyúlt árnyékai a digitális játéknak, inkább egyre valóságosabb szereplői, játékosai a tudatalattinak. Betöltő szereplői a cselekedetnek, s már nem is a cella rabja játszik a számítógépen. Hanem az játszik saját magával, új rabszolgája testében. Tudatlan zombiként védve és hordozva őt a való világban. Többé nem téve különbséget emberek között. Megszünt személyiség tudatalatti életet lát mindenki, mikor belép az osztályterembe. Árnyéka ránehezül a padra. S egyetlen élettelen társa annak, aki nem él életet. Csak bábuként bukdácsol az őt lökdösődő fajtársai között. Amivé vált... Játék.
-;)
Ordít a tudatalatti! *Mi ez?! Mi ez a fény??? Nem látok semmít. Remegek, nem értem! ÁÁÁÁÁhhh minden olyan zavaros. Mi történik, velem?* Timi lazán fogja tartását. Tekintete mint egy jelenséget keresi a levegőben a köszönetet pikáns tettéért. Keze már piszkálja a szemüveget. Tekintete nem lankad. Figyeli tetszése alanyát. Rádolgozik annak kérésére. De semmi. Úgy érzi már eltel egy örökkévalóság, s közben az óra szünete vége még mindig nem érkezett el. Teste nem bírja már nem bírja a kifacsart pózt vasfaszékén és egyenesbe áll. Timi szeme mégis úgy tekint. A tábla van előtte, de ugyanannyira nem érzékeli, mint a keze a padot, mintha nem történt volna semmi, s még mindig a jelet várja. És várja, és várja... várja.
Timi úgy érzi kezd beleíródni egy mesébe. Az iskolában látja, tudja és érzi,hogy folyamatosan nézi. Nap mint nap egyre jobban hozzászokik a közelséghez. Tudja, hogy mikor lehet vele úgy, hogy abban nincs semmi hátsó szándék, csak az a bizonyos véletlen, amire gyakran rá kell segíteni, hogy előforduljon a maga ritkaságával. Mikor az iskolából hazafelé menet volt. Egy szép nyári nap volt. A tavasz már javában tombolt. A virágok nyíltak. Egész rózsakert burjángzot. Egy gyerekszerelem csíra, Rózsaszín rózsát kapott. Egy oly hatalmas rózsabokorrol, melynél csak a nap nagyobb. A nap, minek fénye vakító fehér vágás volt a gyönyörű szírmokon. Illata az utcáé volt. Szülői találka, otthon, illedelmes beszéd a konyhába, s ő labdázhat, jácchat, örülhet, mosolyoghat, s teszi azt, szívvel, lélekkel, Egy szerelemmel, melye még nevén nem kiejtett, de a test dobog, és átitatódik vele.
A ballagás. Mindenki legboldogabb napja. A suli vége. Egy nagy szünet, a díszek és az új élet felé való lépések. Virágok, ünneplők, szallagok, szín, pompa, izzadságszag. Zsíros haj illata terjengett. Az egész osztályban ott volt, hogy van egy fekete folt ezen a napon. Bár tényleg hihhetettlen meleg volt senkinek nem volt ilyen baja. S a közös ruhákkal a fotó.
-Előbb én veszem fel! Nem akarok egy beizzadt ingben ott ücsörögni a kamerás előtt. UNDORÍTÓ!
A suli repedezett aszfaltudvarán volt a nagy felvonulás és az égető kék ég allatt az igazgató szép beszéde hosszú volt, mint a himnusz dala. A tömeg dülöngélt és roskadozott a virág halmaz alatt. Pára és aroma, testszag. A tanárnők is felsorakozva az éves kőpatkákon állva figyelték a tömeget és búcsú pillantásokat vettek a diákoktól.
(-pszt-) csak lenne már vége ennek az egésznek. Lehet, hogy jó idő van, de mi is emberek vagyunk és én nem fizettem be egy ingyen szoliba. Meg ez a fránya izzadságszag. Inkább fingana valaki, az legalább elszál hamar. Ahg...
-Köszönöm, hogy idefáradtak a szülői értekezletre. -... -Sajnálatos módon egy incidens az oka ennek a rendkívüli elbeszélgetésnek. -Sajnos nem meglepő. Az általános iskolában is folyton ment a verekedés. Feljelentés, és még az újságba is bekerült. Egyszerűen már mindennaposnak számított. Azt reméltük, hogy a beilleszkedéssel nem lesz gond, de ugyanaz történt, mint az óvodában. -A szakmai tanár Ferenc úr vette észre az orr alatt az odaszáradt vért. S mielőtt félreértés történne megemlítette nekem. Kikérdeztünk finoman egy-két diáktársat. Elbeszélésük szerint komoly verekedések, és megalázó játékok folynak, mely már az osztály érintettlen részére is sokkolóan hat. Mivel egy célpontja van a hulligánoknak úgy gondoljuk, hogy nem indokolatlan. Természetesen beszélni fogunk a gyerekekkel, de tanácsolom, hogy önök is tegyék meg ezt. Valahogy megoldást kell találnunk erre a helyzetre a diákok érdekében. Addig is felkérem a kollegákat, hogy figyeljenek oda és a szünetekben felügyelő tanárokat is értesíteni fogom, hogy igyekezzenek elejét venni minden veszélyes gyülekezésnek. -Majd elbeszélgetünk...
Raklap. A torz fajta, hosszú. Feketén koszos rágott szélű tele beletaposott acélforgáccsal. Az egyetlen dolog ami képes csillogni eme koszos helyen. Nehéz gépolajszag terjeng a csarnokban. A sűrü fésübe rendezett gépeknek a napi mosdás végtére nem segített semmit. Szürkés kopott színüket hasztalan próbálja fedni a zöldfesték. Súlyos darabjaik, mint sárban dagonyázó bakancson maradt csak meg a lábánál. A hosszúkás termetű rinocéroszra emlékeztető Gép felbőg, és visít a sokszáz volttól hajtva. S reccsenések közepette ömlik a forgács mindenfele röpködve, mint öregszínü levelek a rothadni készülő fáról. A tudatalattiban sem rejtezik a felismerés, hogy élet forog kockán nap-mint-nap a gyakorlaton. az Esztergagép talán soha nem volt puszta meggyőződésből kezelve. A veszélytelen működtetés 70% szerencse, a többi isten műve. A hírtelen kontrázás zajaira felfigyelő Timi szempár az alanti mozgolódásra rebben, a fapadok felé is elsiklik a tekintet. A remény hajtotta szervezet küzd a felismerés ellen, olyan hiábavalóság, mint az emelet főlé szerelni a radiátorokat közvetlen a szennyezett hullámos műanyag ablakú tetőre. Szerelmet hajszolni. EBBE!? Ebbe a városba, ebbe a Dunaferr suliba, ebbe az átkozott tanműhelybe, ebbe az Elcseszett életbe! A Tekintet megakad lent egy folton. Egy múlló pillanatig semmi. A tudatba még nem érkezett meg a vágy. ... Most. ... Hiányzik. Talán elérhetőbb vágyakat kéne megcélozni. S ekkor vette észre a kart. Hallotta a lépteket. S felvette annak ritmusát. Már nem vette észre többé...
-Ezt alá kell írni. Ne legyenek itt kérdések Csak alá kell írni. Itt van jelentkezés az érettségire. Ez egy egyedi lehetőség. Úgyhogy most az adatokat rá kell írni szépen és kész.
Időtlen idő igyekszik megmutatkozni. Hol penész, hol termesz, de leginkább csak por, por és még több por. Az ember terméke. Lábnyoma ahol csak jár. Az épületek már csak ilyenek. Máshogy nem képesek mérni az időt, csak azok által, akik óramű fogaskerekeikként benne járnak. Az idő folytonos hajszolói, az emberek. Egymásba kapaszkodó fogaik folytonos kölcsönhatásban vannak és mint egy motor dolgoznak a házban. S ahogy az órán is csak kívülröl vagy poros belsejéből látszik, hogy milyen régi már. A diák visszajár. Újra beépül. Azt hiszi a diák, máshova. De igazságszerint, ugyanazt csinálja. Forog. Magárol csöpögteti porát. Csak más kerekeket forgat. A suli felismeri a régi kerekeket. De mégsem ugyanaz a sztori. Egy kerék mostmár nem repedezik meg annyiszor, mint eddig. Nem zúzódik neki másik kerék és most valahogy tisztább. Mintha egyre simább lenne. Helyenként megszépül. S egy különös ragyogás kúszik a felületén. Terjeng. Púlzál, ahogy egy másik kerék bele-bele hajt unott forgásába. S 2 év után arannyal bevont ragyogó napként süti fényét. Minden pillanatban egy leánykerékhez idomulva. Annyiszor látot ilyet az iskolaépület. Nem lepődött meg rajta, hogy a leánykeréken nem csillan meg az aranyfény. S tudja, ha kipottyan mindkét kerék a világba, gyors rozsdásodásba fog kezdeni a hiábavaló arany. ...
A Rozsda lehlúlt. A felület elkopott. Formátlan belső maradt csupán. Nem törik már meg egyenetlen felületén a külvilág fénye. Törött fogai már nem képesek hajtani a világ kerekeit. Néha nyíkorogva megrándul. Átfordul, ahogy zörög a haraszt. Jelentéktelen magja maradt meg, egykori váza-húsa cafatai közt. Nincs álmában talaj, melyben kinőlhetne. Kemény változásra már nem képes mag. ...
Mint egy lerágott *

2
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2005-04-01 22:13 Csatrad

Csatrad képe

Foggalmam sincs, hogy mire szólgálhat a bevezető. Aki viszont nem így van vele, azzal szívesen összehaverkodnék :| .

szo, 2005-04-02 07:11 Max

Max képe

Nekem "kicsit" zavaros! :roll:
________________________________________________________________
"És mi lesz, ha nem lesz több sárkány? Akkor felkopik az állad! És engem csak úgy megölsz passzióból?"
Draco

szo, 2005-04-02 11:39 Mesemondó

Mesemondó képe

Csatrad!

Hát igen, zavaros, ez jó szó volt kedves Max kollégától:)
Ebből a novellából ítélve a te személyiséged is pont ilyen zavaros. Ami a témában tetszik, hogy nem csaka fizikai élményeit jeleníted meg hősödnek, hanem a tudatalatti, a nem látható világ furcsa kis rezgéseit. Aki így érzékelia világozt az téleg kicsit zavarodott lehet, de pozitív értelemben. Ennek ellenére nem állítom, hogy mindenütt értema novellát, szerintema a történet egy pontos túl, már direkt fel lett turbózva a zavaros irányába.
Az agy és a számítógép hasonlata, ez az egész már már műmenztális életérzés engem megfogott engem érdekel ez a téma, tetszik.
Mégis azt gondolom ez nem csak téged mutat be, hogyan és miként érzékelsz bármit a világból hősödön átm hanem inkább egy társadalom kritikát rejt. Először amúgy elbizonytalanodtam, hogy valóban te vagy e ez a központi szemlélő... hiszen alázadás témájára is valmelyest beillik e történet az alaptéma által.
Ami tehát nagyon jó, az a téma, a bírálat, a halványvékony iróniaszálak, és ez a fátyolon át meg,mutatott kis pillanatképek sora egy embertípusból. Ez jó akár az első akár a második feladat megoldásának is el tudnám fogadni.
Ami még jó volt az a választékos szóhasználat, a jelzők színessége.
Ami erősen rombolta hatást az a milliónyi elgépelés és hiba... mskor kérlek, hogy javítva tedd fel az írásodat mert komolyan levon az értékéből, noha a zavarosság érzését valóban formailag is követte.
Néhány nyelvtanilag is nyakatekert mondat szintén döccenőket okozott az olvasásban.
Ebből nekem te maximum 60%ban jöttél át, minden esetre érdekes akárki is az aki teljes egészében lakozik az írás mögött.
Én amagam részéről, elfogadom feladatmegoldásnak, témában és szóhasználatban 10 pont, a hibák és egyéb gixerek, felesleges ködösítés miatt 6-os... így maradjunk meg az átlag 8 pontnál!
Tetszett, csak így tovább, kicsit több érzelmi fókusszal de ez már szigorúan szubjektív vélemény.
Nyugodtan ess neki a második feladatnak!!! A belső fórum neked is elérhető lesz.
... a fű nő magától.

szo, 2005-04-02 14:49 Csatrad

Csatrad képe

Még ma elvégzem a szerkesztést. Tényleg nagy felelőtlenség volt átnézetlenül feldobni, ezért Bocsánatot kérek mindenkitől és köszönöm, hogy emlékeztettél rá. Amellett, hogy a narancssárga a kedvenc színem, őszíntén, nem hittem abban, hogy bárki meg tud érteni. Ami Max hozzászólásával elsőre be is igazolódott. Sőt még a cselt is kiszúrtad :lol: Valóban úgy kezdtem bele, hogy ezzel felvezetem a személyiségem kialakulásának okait. A következő feladatba pedig, hogy miként lázad a személyiség. Viszont becsapni is sikerült. Ugyanis szörnyen komolyan vettem azt, hogy úgy írjak, hogy konkrétan nem írjuk le milyenek vagyunk. És itt jött be az a torzítás,amit említettél. A felkerülése után kijavítottam 2 helyen ezért, eltúloztam a feladat ezen részét.
Vagyis Egyetlen egy rész, sem szó, sem rag nem nevez meg konkrétan. Úgy írtam meg az egészet, hogy:
Van a környezet. S a környezetet nem úgy festettem fel, ahogy én látom. Minden "ábrázolást" úgy jelenítettem meg, ahogy azok saját magukat látják! És a saját magukon, saját szemükkel érzékelt (általam bekövetkező) változásokon keresztül mutattak be engem. De ezt végig gondolva én soha nem jelentem meg benne. :)

szo, 2005-04-02 20:12 Mesemondó

Mesemondó képe

Értem... nos ezzel egy baj van, te mint személy egó csak úgy tudod bemutatni őket, ahogy ők magukat látják azon keresztül, amit te látsz belőle;) Ezt gondold végig mert ez itt már logika filozófia és nem irodalom :D ;)
A lényeg a lényeg nem mindenben éreztelek de jó volt:) Írd meg a másodikat is:)
... a fű nő magától.

sze, 2005-04-06 00:20 Stonehenge

Stonehenge képe

Én meg csak kortyolgatom itt a zöld teámat, és azt mondom, ez majdnem tíz pontos! De csak kilenc... Nemhogy zavarosnak nem éreztem, de még csak összecsapottnak vagy erőltetettnek sem. A képek közötti váltások nekem túl direktek, meg az olyan vesszőhibák is zavarók, mint a huligános mondatban, de....
Ez már valami, ez irodalmi mű, ezt le lehet tenni valahová, ki lehet adni! Sokaknak túl beteg lesz a stílusod, de így lesz ez jó!
Hosszú távon csak annyit ajánlanék, hogy figyelj jobban a körítésre, legyen "ehetőbb" a történet, és akkor még azoknak az agyába is beleég, akik egy büdös szót nem értenek az egészből. De ha eztuán valami olcsó ponyvát írsz, én felmondok! Azt hiszem az egész scriptorium értelme, hogy a fentieket csiszoljuk, és a végeredmény pár százalékkal jobb legyen, mint a mostani szárnypróbálgatásaink.
Abszolút lejött belőle, hogy milyen vagy, és még jobb, hogy ezt bele tudtad ágyazni egy.... nem is kritikafolyamba. Én ezt inkább egy nagy NEM-nek éreztem, sok mindenre, ami az élet kísérőjelensége. Aztán lehet hogy nincs igazam. De ha ez tényleg markáns világlátás és nem csak tudattalan mondathalmaz, akkor nagyon jó úton jársz.
A kritizálás helye meg biztos meglesz a többi írásodnál:-)
Kérdésem viszont lenne pár:
1., Ha ennyit bíbelődsz egy művel, miért kell átnézés nélkül kiadni a kezedből? Hisz az vagy Te, amit leteszel az asztalra.
2., Hol maradnak a te viszonyulási pontjaid? Mit csinálnál egy emberrel, aki előtted hever a földön? Előttem erre még mindig két válasz van, ahogy a műved olvasom: adni vagy rúgni. És még mindig nem tudtam eldönteni, melyiket választanád.
Na jó, ez már túl elvont, szóval inkább reagálj:-)

"Csak akkor lesz bármid is, ha már elvesztettél Mindent"

sze, 2005-04-06 14:46 Csatrad

Csatrad képe

Mesemondó levágta a fejemet, szerencse, hogy visszanőtt (egyenlőre). Csak abban az esetben nem sikerült a lefejezés, ha igaz az, hogy : a tudatalatti-val nem vagyunk tisztában, ezért ha az lát, akkor az nem mi vagyunk. Valaki azt mondta nekem. Tök mindegy, mert belőlem jön. :D
1. Nem bíbelődöm semmivel. Többnyire mindent egyből annyi időbe tellik, amennyi a folyamatos gépeléssel elmegy és elég gyórsan írok ;) Azért volt / lehet / van benne hiba, mert mindig Notepad-ban írok. S bíztam a helyesírásomban :P.

2. Öh... Ehez a legjobb viszonyulási pont (Nézni embereket, akik emberket néznek).
Mivel a környezetünk hat ránk és aszerint formálódunk. Gondoltam jó, ha úgy mutatom be magam, hogy mikor én ott voltam, akkor mi történt a környezetemben. Ezzel meg kiütöm azt, hogy nem jelenek meg a regényben, de rólam szól ... izé,jó lenne. hehe :D
Ha el esne előttem egy ember, akkor:
-Ha más nincs ott / nem lát senki, akkor segítek neki.
-Ha más ott van és 100% biztos vagyok benne, hogy más NEM fog segíteni, akkor segítek neki.
-Minden más esetben figyelmen kívül hagyom és elfelejtem. (remélem)