Két lélek, egy testben

A lány érezte, hogy elönti a düh, fogait összeszorította, ajkai pengevékonnyá préselődtek. Fájdalom nyilallt a tenyerébe, amit húsába vájó körmei okoztak. Barna szemével az áthatolhatatlan sötétséget fürkészte, melyet csupán egy sáv tört meg, egy erős fénypászma, bár ennek forrását nem ismerte. Léptei zaját elnyelte a foltokban megsárgult fű, a csendet csupán társa szipogása törte meg, aki a fényben követte őt.
- Fogd már be, Jeanne! Elegem van belőled! - Ordított rá a lányra, de ezzel csak azt érte el, hogy Jeanne még hangosabban kezdett szipogni, arcán sós könnycseppek gördültek végig.
- De én... - kezdett bele a lány, majd lehajtotta a fejét, s halkan mondta - igenis... bocsánat. - Hunyászkodott meg.
A másik lány nem mondott semmit, csupán magában dörmögött valamit arról, hogy a fényben könnyen észrevehetik, és ha ez megtörténne, ne számítson segítségnyújtásra. Néhány szívdobbanásnyi ideig csak lépéseik hangja hallatszott, ami belevegyült a feltámadó szellő keltette falevelek halk sustorgásába. Mintegy dallamként szolgált a lombok beszélgetésének. Talán sötét titkokról suttogtak...
A fényben járó lány átpillantott társára, bár körvonalainál többet nem tudott kivenni belőle. Szinte beleolvadt a sötétségbe fekete öltözete miatt. Felsője fekete csipkéi eggyé olvadtak, a megtorpanó lány olybá hatott, mint egy földből kinőtt árny.
- Mi az? - Kérdezte Jeanne, szipogása abbamaradt.
- Psszt... - Csitította Jeanne Jeanne-t, hisz ugyanúgy hívták őket. A nagyszájú, komoly Jeanne és a visszahúzódó, kényes Jeanne. Mint ég és föld, mégis kiegészítik egymást. - Hallok valamit. Te nem?
Fényben álló Jeanne nem válaszolt, megállt, s figyelt.
Sssssshhh - suttogták a falevelek. Ennél többet nem hallott. Előre lépett egyet, mire jobbról neszezés jött válaszul.
A rózsaszín szoknya lassan a poros földre ért, ahogyan Jeanne leguggolt, és úgy fürkészte a sötétséget. Félt.
- Gyere ide mellém. Ketten könnyebben boldogulunk... - mondta halkan a sötétségből a lány, de Jeanne csak guggolt és figyelt.
- Félek a sötétben. - Felelte neki a lány, mire a következő pillanatban faágak ropogása és vijjogás törte meg a csendet. A két lány dermedten állt a helyén, mikor egy kisebbfajta sárkány ugrott eléjük, ami még így is tetemes nagyságú volt, félig a fényben, félig a sötétségbe burkolózva. Pofája előrenyúló volt, hegyes fogak villantak elő belőle, miközben üvöltve a földön guggoló lány felé ugrott. Sárgás, zöldes, vöröses pikkelyei tompán csillogtak a fényben, hosszú karmokban végződő mancsai sebesen csaptak a lány felé.
Egy pillanatig úgy érezte, hogy itt vége... hogy meghal.
Sötét alak vetődött hirtelen elé, penge villant, velőt rázó üvöltés hangzott, ahogy a sárkány és a penge összetalálkozott. Nem ejtett rajta nagy sebet, de elég volt ahhoz, hogy egy kis időre kizökkentse egyensúlyából a szörnyeteget.
Jeanne felpattant a földről, s amilyen gyorsan csak tudott, rohanni kezdett, el a sárkány mellett. A sárkányt meglephette a lány merészsége, s felé csapott a farkával, de Jeanne ügyesen kitért előle, csupán rózsaszín szoknyája sínylette meg, ahogyan a szörny farkán lévő tüskék beletéptek az anyagba.
- Fuss!! - Kiáltotta a kardját maga előtt lengető Jeanne, majd a sárkány felé döfött sikertelenül. - Legalább küldj segítséget!
Gyáva. - Gondolta magában a lány, s újabb támadást intézett a sárkány felé, de az hosszú farkával elsöpörte az útból. Jeanne gyorsan feltápászkodott a földről, oldala kegyetlenül fájt a rá mért csapástól. A sárkány közben a rohanó lány felé nézett, talán azon tanakodott, hogy utána veti magát. A rózsaszín alak egyre távolodott, míg el nem tűnt egy kanyarban.
- Hé, te átokfajzat! - Kiáltott a sárkányra Jeanne, hogy elterelje társáról a figyelmet. - Nincs esélyed, miszlikbe aprítalak!!! - Üvöltötte, s újra a sárkány felé csapott hatalmas kardjával. Határozottan tartotta, mintha csak egy könnyű bot lenne a kezében. A sárkány szeme felé villant, s a kard irányába lendítette karmait. A fém szikrázva csúszott el a karmokon, Jeanne visszarántotta, s a lény szíve felé döfött. Mielőtt odaért volna a kard hegye a sárkány arrébb ugrott, így csak oldalát sebezte meg, ahonnan sötét vér buggyant elő. Hatalmas termetéhez képest elég gyorsan mozgott.
Farkát Jeanne felé lendítette, de lelassították az útjába kerülő fák, amik ropogva törtek ketté derékban. A lány játszi könnyedséggel lépett el előle, s fújtatva állt meg, maga elé tartva a kardot.
- Hallasz, te mamlasz?! Úgysem adom fel! Soha!!! - Ordította, majd újabb támadásba kezdett. - Megöllek!!!
Jeanne arca eltorzult a dühtől, kardját a magasba lendítette. A sárkány mályvaszín szeme villant egyet, s a lány felé ugrott.
A lány felugrott, így a két küzdő fél a levegőben találkozott félúton. Jeanne markolatig mélyesztette a monstrum hasába a kardot, mire az fájdalmasan felüvöltött, s lendületét vesztette. Jeanne-nak nem maradt ideje kitérnie előle, így a szörny egyenesen ráesett. Lába a sárkány alá szorult, ahogy hangos puffanással elvágódott a talajon. A lány felüvöltött a fájdalomtól, szeme előtt összefolyt a kép. Reménykedett benne, hogy nem tört el a csontja. Kínjában a földet püfölte.
- Szállj le rólam, pokol fattya!! - Üvöltötte a lány. A sárkány megmozdult, vijjogása fülsiketítően hangos volt. Jeanne az alkalmas pillantban kihúzta lábát alóla, s próbált arrébb araszolni. Minél messzebb akart lenni ettől a rémtől. Próbált lábra állni, de csak nehezen sikerült, úgy érezte rögtön összerogy. Nyöszörögve indult el abba az irányba, amerre társát utoljára rohanni látta. Jobb kezét mellkasához emelte, kezébe vette kereszt alakú medálját, s halk, keserves imába kezdett. Sosem volt vallásos, nem hitt se Istenben, se Pokolban, se Angyalokban. Számára ezek a vallási dolgok nem léteztek. Mégis hitt abban, hogy a tárgyaknak ereje van. És most szüksége volt erre az erőre.
A sárkány felállt a földről, a kard markolata kilógott a testéből, mellette sűrű vér folydogált, bemocskolva ezzel aranyszín pikkelyes hasát. Ha nem is ölte meg, legalább legyengítette a lényt a támadás. Egy rövid időre.
Jeanne zajt hallott a háta mögül, majd suhogást. A hangra megpördült a tengelye körül, a sárkányra nézett... volna, de az épp a levegőben úszott. Úgy tűnt, mintha az idő lelassult volna. A sárkány szélesre nyitotta pofájába nézett, éles fogai a halált ígérték, mancsa előre nyúlt, körmei a lány felé mutattak.
- Ó, nem... nem... NEEM!!! - Kiáltott magában, de csak dermedten állt, mintha odaragadt volna a földhöz.
Tekintete összefonódott a sárkányéval, a lány nem mozdult, csak nézte a szörnyet, ahogy az felé repül és a vérét kívánja.
Háta mögül futó léptek zaja hangzott fel, majd mély rekedt hang, amint idegen rigmust kántál. Jeanne a válla felett átpillantott, s egy rózsaszín és egy barnászöldes alakot pillantott meg, akik épp felé tartottak.
Nem értette a szavak jelentését, nem tudta mi történik. Ahogy a sárkányra pillantott, meglepődve látta, hogy az a levegőben áll. Mintha megfagyott volna. Pofája ugyanúgy nyitva volt, karmai néhány méterrel a feje előtt álltak meg. Némán függött a magasban, mint egy lebegő kőszobor.
- Jeanne... - Suttogta ahogy a rózsaszín rohanó alak mellé ért, és a nyakába borult. Boldog volt, hogy nem hagyta cserben. Szíve mélyén tudta, hogy rá bármikor számíthat.
A másik alak ismeretlen volt számára. Barna köpenyt viselt, zöld haja úgy nézett ki, mintha egy marék hínár lenne a feje búbjára ragasztva. Egy alacsony, tömzsi fára emlékeztette a lányt. Az öregasszony nem mondott semmit, még csak rá sem nézett. Körbejárta a levegőben terpeszkedő sárkányt, miközben tömpe ujjaival kört írt le körülötte a porban. Mikor összeért a két vég, a vonal fehéren felizzott, s pulzálni kezdett. A banya arcán semmitmondó kifejezés ült, csupán szemében lobbant elégedett tűz, ami hamar el is illant. Kora meghatározhatatlan volt. Ugyanúgy lehetett hatvan éves, ahogyan száz éves is. Vagy akár kétszáz.
Arcát mély hegek és ráncok szelték sokfelé.
- Mennünk kell. - Suttogta a rózsaszín ruhás lány, s megragadta Jeanne vértől csutakos kezét.
- És a... - Pillantott az asszony felé, s lassan indult a lány után, minden pillanatban úgy érezve, hogy lába felmondja a szolgálatot.
- Ő nem jön, csupán egy sárkány vadász. Tudom merre van a kijárat. - Mondta, Jeanne-nak nem is kellett több magyarázat, szótlanul követte társát.
Némán csörtettek a bokrok és fák között, újra csend honolt az erdőben. Jeanne olykor meg-megbotlott, lába még nagyon fájt, de nem adta fel. Már mindjárt vége úgyis. Ki fogja bírni.
- Nem áll jól a hajad és összevéreztem a ruhád, ami egyébként is szakadt. - Mondta Jeanne, még most se hagyta rá a csipkelődést. Társa érzékeny volt, nem viselte jól a kritikát, ezért folyton folyvást a kinézete volt a lefőbb gondja.
Jeanne végignézett a ruháján, majd beletúrt a hajába.
- Többet ér egy barát, mintsem hogy állandóan a külsőmmel legyek elfoglalva. - Felelte neki a lány halkan, s sötétbarna szemeiben furcsa fény csillant. - Meg is érkeztünk. - Mondta, mikor egy fekete falhoz értek.
A lány ép lábára támaszkodott, majd a falhoz ért. Nem érzett rajta semmi különöset.
- Nem értem. - Mondta. - Ez lenne a kijárat? Egy fekete fal?
Jeanne csak bólintott, s vékony ujjat a falba mélyesztettem majd elkezdte bontani. Úgy olvadt szét törékeny ujjai között, mint a vaj. Nem törődött a ruhájára eső fekete darabokkal.
A másik is elkezdte a falat vájni, szívverése felgyorsult, mikor végre lyuk támadt a falon, ahonnan világos derengés szűrődött át.
- Gyerünk, nem kell sok! - Bíztatta a másikat, s újult erővel láttak munkához. Nem telt bele sok idő, mikor egy akkora rés keletkezett, amin könnyedén átfértek.
Ismerős világ tárulkozott eléjük. Hisz' innen jöttek.
- Ez... ez nem lehet. - Mondta csalódottan a fekete ruhás lány.
- Gyere, menjünk! - Felelte a másik, s boldogan kézen ragadta őt, de Jeanne nem mozdult. Csupán némán bámulta ezt a világot. Odalenn, a domb aljában autók száguldottak, a messzeségben magas épületek törtek az ég felé, füst úszott a levegőben.
- Menj, ha akarsz. - Jelentette ki, majd visszamászott a lyukon, ami beleolvadt a domb környezetébe. Aki nem tudta, hogy van ott valami, az nem is láthatta meg.
Jeanne értetlenül nézett rá társára, aki immár a lyukon belül állt.
- De... Miért nem jössz? - Rázta meg értetlenül a fejét. - EZ a mi világunk. Civilizáció, fejlődés, emberek, szórakozás. Minden itt van, ami nekünk kell. Odalenn.
- Nem, tévedsz. Amit te otthonnak nevezel, az csak egy romlott világ. Nézz szét jobban, mit látsz? Züllöttség, csalás, agresszió. Kössz, nekem elég volt belőle. Inkább megmaradok a saját kis világomban. Ott ahol csend, nyugalom és boldogság van.
A rózsaszín lány nem felelt, csupán nézte az alatta lüktető életet. Lassan elindult a lejtőn, mikor társa utána kiáltott:
- Várj! Ezt tedd el! - Mondta, s a visszatérő lánynak egy keresztet nyomott a kezébe, amit az imént vett le nyakából. - Emlékezz rám. Emlékezz a másik feledre. - Majd egy rövid verset mondott el:

"Nem élhet egymás nélkül
Sosem, ég és föld
Ha meghal az egyik,
A másik követi őt."

- Ég áldjon! - Suttogta Jeanne, s elindult a domboldalban, hátra sem nézve társára, aki eltűnt a lyukban, és saját útjára kelt.
Egy darabig ismételgette magában az imént hallott strófát, miközben a langyos szél véres szoknyáját fodrozta. Arcát lágy napfény fürdette, ahogy a kék égre tekintett, fejében csak egyetlen gondolat járt: "Ki vagyok én és hová tartok... vajon melyik volt a helyes út...?"

2
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2005-10-09 08:47 Blade

Blade képe

Végre felkerült ez a novi is az első feladathoz, habár jó régen küldted be. Bocsánat a késedelemért!

A noviról: a feladat a személyiséged bemutatása volt...két főszereplőnk van, teljesen mások, ahogy Te magad is említed. Szóval akkor melyik is vagy Te? Néha egyik, néha másik? Skizo effekt? :)

A harc leírása a sárkánnyal nem sikerült túl jól, nem tudtam követni, ki hova helyezkedik, pl:

"A sárkány felállt a földről, a kard markolata kilógott a testéből, mellette sűrű vér folydogált, bemocskolva ezzel aranyszín pikkelyes hasát. Ha nem is ölte meg, legalább legyengítette a lényt a támadás. Egy rövid időre.
Jeanne zajt hallott a háta mögül, majd suhogást. A hangra megpördült a tengelye körül, a sárkányra nézett... volna, de az épp a levegőben úszott."

Szóval beledöfi a kardját, utána meg hirtelen a sárkány a háta mögött terem, mintha addig nem látta volna...hogy is van ez?

Aztán: "Körbejárta a levegőben terpeszkedő sárkányt, miközben tömpe ujjaival kört írt le körülötte a porban. "

Terpeszkedett a levegőben? Még a végén le is fekszik ott :)
A másik gond ezzel, hogy a sebzett sárkány csak nézte hogy körberajzolják? Egy vére, életre-halálra menő csata nem ilyen, ott nincs ilyesmire idő.

Voltak még ilyen furcsaságok a noviban.

A végét pedig nagyon levágottnak éreztem. Hirtelen visszakerültek a saját világukba, de az elején/közepén nem teszel említést arról, hogy hova mennek, honnan jöttek, ezért túl érthetelen lett. A búcsúzás sincs kidolgozva, nagyon rövidke és érzelemmentes. A kereszt motívum szintén nem ideillő nekem, a vers pedig pláne.

A kedved azért ne menjen el, a tapasztalat azt mondja, jobb, ha szigorúan bírálunk ;)
Várjuk további írásaidat!

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.