Csak mint mindenki

Az őszi nap narancsos fényei közt bágyadtan úsztak keletnek a felhők. Fürge táncuk orkános szélről árulkodott, s a viharos forgatagban hatalmas hévvel száguldoztak a falevelek. Arany, vöröses, s fonnyatag barna színük vidámra színezte a város mocskos szürkeségét a pirkadat alatt.
A villamos mintha töprengene, öregesen baktatott a síneken. Ki-kirobbanó csikorgása visszakényszerítette a szájakba a hangokat. A világ elnémult, mintha soha nem is létezett volna, oly' nagy csend honolt, s pöffeteg terjeszkedett.

A férfi magányosan gubbasztott az ülésen, noha a szemében tükröződő színek tengere megelégedettséget tükrözött. Láthatóan az elme békéjébe süppedt, gondolatai fonalával erősen markolta az Én-t. Magában apró, éretlen fohászt mormolt, hogy el ne aludjon, arcizmai megfeszültek, vállai mint két szárny, oltalmazón emelkedtek feje mellé.
A távolba bámult. A messzit kémlelte, amint az felölel egy sötétlő hajfürtöt, kusza bogából, elefántcsontból faragott élő arc villan elő. A vörös ajkakat, álmatag táncukban a homályba burkolódzó szempárt. S ő csak nézte-nézte réveteg.

A külhoni táj elhalványult körötte. S a sajgó vágyakozás pillanatra megszűnni látszott, mint egy film pergett le előtte minden mi lehetséges. Azt érezte hajón ringatózik, noha jól tudta a szárazföldön zötyög egy kivénhedt, rozsdásodó tuján.
A megállók monoton csilingelése visításba csapott át fejében, sárga színek koszorúzták az ordító hangot, aztán zöld árnyalatok, majd kékbe fúltak a fények. Azt érezte álmodik.... látta hajóját, látta a villamost, s úgy rémlett neki ugyanakkor már ágyában pihen.

Már biztos volt benne, hogy részeg, egyszerűen túl sokat ivott.
Kipillantott az ablakon, hagyta hadd vonzzák szemét a város képei, ám gyomrát még jobban felkavarták a szemetet hömpölygető azúrszín habok.

Hirtelen kicsinek érezte magát, csöppnyi lénye mint az ijedt manó kuporodott össze. Behunyta két szemét, azt érezte így elbújhat a világ elől, esze azonban tudatta vele: elbújni így egyedül magad elől lehet! A várat bámulta, melynek tövénél haladtak. Büszke volt szépségére, mégis gyűlölte amiért félelmeket szült benne hatalmassága.

Az estére gondolt, a barátok hangájára, a mulatásra, arra a végtelen tivornyára, amely emlékezetében a következő alkalomig tereli, s a borús ám lágy hangra, mely nem tartatott az ünneplőkkel. Szerette a lányt. Ebben biztos volt. Tudta, átjárta mindenét ez az érzés. Édes méreg volt, melyet nem akart megvonni magától. Úgy sejtette, ha a hajnal karonragadja, s végre hazataszajtja, majd izzadtan és büdösen fekszik az illatos, puha test mellé, s átöleli kedves alakját, megérinti formás csípőjét, kerek kebleit, s eltelik lelkének erejével. A csókra gondolt, melyet arcára lehel mielőtt végleg álomba merülne, s az a csók, ha vágyat is gerjeszt benne, békés lesz és szeretettel teli.

Egy pillanatra érezte, hogy megfordul vele a világ, hogy a hányinger kerülgeti, aztán megint minden békéssé változott, eltöltötte valami isteni, valami megfoghatatlan. Hagyta, hogy a nap ragadó sárga sugara szúrósan simítsa arcát. Kíváncsian nézte ragyogását, pedig vakította buja karcolatja. Most már biztos volt benne, hogy túl sokat ivott. Bánta is meg nem is. Rettegett és álmodott, asszonyára gondolt, otthonára, mégis minden ötlet, kívánalom, s mélyenszántó gondolat groteszk ámokfutásba fulladt.

Csak érjek haza - gondolta - Haza, haza - súgta a légnek, remélve tőle megbocsátást, minden a világra eleddig elejtett átokért.

Szemei már szinte fájtak, hasogatott halántéka, koszos zubbonya elkenődött a térben , s helyette valami pirosló anyagot látott. Pamutnak vélte, pizsamának. Fejében elhatározás született: koncentrálni fog. Hazáig fog, meditálni, figyelni, összpontosítani történjék bármi... ám a szilárd tervekre az Akarat renyhe fókusszal felelt, felderengett az arc, az a kerekded, gyönyörű arc... mégis lomhán mozgó, mint ki aluszék. S az a puha kéz simította testét, arcát, s úgy ringatta mint parányi gyermeket. Lüktettet a koponyája. Hallotta, hogy zihál, s hogy didereg, akár ha jeges vízben feküdne. Elismerte magának, túlzásba vitte az italozást, felelőtlen volt mint mindig... Magát kereste, józanságban és mámorban, s ilyenkor értette csak igazán, ő otthont nem találhat, két világ között sziporkázik ez az elme.

Szinte látta az ágyát, úgy vágyta mint éhező az édes gyümölcsöt, s falatnyi búzakenyeret. De a sors kicsúfolta, már a szánalom is elveszett felé mi tökéletessé tehette.
Az az ágy nem az övé volt. Rácsokkal borítva, mint a börtön, s fölkelni sem tudott.
Ha szabadságra gondolt összerándult egész teste. Üvölteni akart, bömbölni, de emlékeztette magát csak egy hetykén szaldó villamoson utazik, törött hajnalon, hol a felhők már korán lehordják trónusáról a napot. Megint látta az arcot, egyetlen igaz szerelmét, és ölelte, csókolta képzeletben mert csak azt percet vágyta, mikor elveszik karjaiban számtalan gondja elől, nem kell emlékeznie figyelnie semmire, kiemeli a hétköznapok ócska sodrából
Mert az a részegség tisztább mint az égi óceán!

S látta a szűrődő fényt, hasította fülét a vakító kék sugár, s perzselte szemét a vonyító sírás.
De a kínt elhordta számos pillanat, s ahogy mértékkel vette a levegőt, megint feltűnt a bátor tekintet, az angyali mosoly kiért élt. Csókját remélte, s már hajolt nyakába ölelve kebelét, mert bár furcsa volt ez az út, megtépázta a Világ Szívének zúgása hazafelé, mégis eljutott, s itt állt előtte. Itt állt az Egyetlen, a hőn szeretett előtt. Ő volt akkor a Minden.

S még nevetségesen dülöngélt, kómásan-mókásan táncolt araszról-araszra. Az a kedves teremtés pedig somolyogva kapta el csuklóját, amint zuhanni készült. A Lány teli torokból kacagott, s bár tegnap még szomorúnak tűnt, most boldogságot tükrözött. Teljes volt, mint mindenki.
Közelebb lépett hozzá, s minta csak rongybaba lenne úgy emelte, és szorította magához a Fiút, s suttogva beszélt.
- Gyere kicsi fiam, ideje aludnod... fáradtnak tűnsz!

3.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2005-02-01 21:56 Stonehenge

Stonehenge képe

No, ez ám a meredekség! Nálam ez az első 9 pontos.
Furcsa kettősség munkál benne, gyermek és felnőtt váltakozik, mire rájövök, hogy a kettő teljes egészében ugyanaz, csak utóbbi talán több mindent nyom el magában...
Rólad is sok minden kiderült, de különösen tetszett, hogy a mondanivalód is nagyon aktuális, vagy örök életű, az idő majd eldönti.
Egy-két képzvart azért találtam, a "töprengő villamos" nekem kicsit erős, de lelked rajta, végül is az írói szabadásgba beleférhet...

"Csak akkor lesz bármid is, ha már elvesztettél Mindent"

k, 2005-02-01 23:17 Mesemondó

Mesemondó képe

Köszi:)
Kedves... igen egy és ugyanaz... talán elég alul van és nem lövöm le... az ifjú srác a töprengő villamoson reinkarnálódni kényszerült, hogy finoman fogalmazzak... az élet azonban színház egyetlen igaz szerelme egykor szerelme volt egy új életben az anyja... erősebb kötelék de más, ez is csak egy olyan ilyet is tud a sors hopp:)

Dóra: neked is köszi megint:) Holywood?;) jöhet
... a fű nő magától.

k, 2005-02-01 22:15 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Az én véleményem reprodukálhatatlan, egyszer már elküldtem Neked, másodszor képtelen lennék leírni. Az 5 csillag megfelel, vagy kell egy hatodik Hollywoodban is? :)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

sze, 2005-02-02 19:41 Blade

Blade képe

Én ebből egy szót se értek, de igyekszem még eccekécce elolvasni :)

"orkános szél" - orkán erejű szél?

"rozsdásodó tuján." - nálunk a tuja egy faféle...:)

Rólad szól amúgy?

Blade

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

sze, 2005-02-02 22:18 Mesemondó

Mesemondó képe

Blade a villamost régen tujának híttták:)))
valóban orkánnak azt hiszem a kilences erősségű szélt nevezik:)
Abszolúte takar engem...főleg az érzéseim... a világot ahogy érzékelem:)
... a fű nő magától.

cs, 2005-02-03 12:08 Stonehenge

Stonehenge képe

Szeretem Blade konstruktív hozzászólásait:-)
De tényleg, néha olyan egyértelmű dolgokra hívják fel a figyelmet, amiket észre nem vennék...

"Csak akkor lesz bármid is, ha már elvesztettél Mindent"

cs, 2005-02-03 13:56 Mesemondó

Mesemondó képe

nem bírja a pesti szlenget...rossz lehet ;)
... a fű nő magától.

szo, 2005-04-02 00:40 Csatrad

Csatrad képe

Az a bizonyos határ. Ez vagy egy reménytelen próbálkozás elfuserált próbája, vagy GodLike beleéléssel írott mű. A választ megkapom, ha felelsz erre a kérdésre: Ez egy részeg szemével tekintett világ, amit megjelenítettél, Vagy ... bármi más, amit mondasz a kérdésre. Mindenesetre hamár előjátékról beszélünk Téged folyamatosan említeni foglak :lol:

cs, 2005-04-07 13:08 Mesemondó

Mesemondó képe

mért is fogsz említeni?:) No igen főhősünk részeg volt...nem kicsit:) de annyira hogy közben a villamos balesetét is homyálosan élte meg... aztán meghalt...és aztán reinkarnálódott... és aztán olyan heyre ahova nem kellett volna, de zt már mindenki értse meg maga így is sokatelmeséltem belőle:))))
... a fű nő magától.

p, 2005-04-08 00:36 Csatrad

Csatrad képe

Holly ****!!!
-
A fenti alatt valami nagyon IstenSzerűen jót érts.