Nyáriszünet

A cseresznye édes volt és ropogós. A levelek rejtekében messze a földtől, messze a világtól. Nem volt kötöttség és muszáj. Lógatta lábait és a levelek közül a kék eget nézte. Boldog volt. A szomszéd fán madarak csicseregtek a távolban kutya ugatott. Feje alá tette kezeit és fütyörészett. Próbálta utánozni a madarakat és elképzelte miket gondolhatnak most róla. Vajon éppen azon tanakodnak ki ez a beszéd képtelen madár? Esetleg éppen most nevetik ki milyen otromba próbálkozás ez a részéről. Mulatságosnak érezte ő is önmagát. Jajj ne! A távolból dühös szitkozódások és felettébb érdekes szóösszetételek keresik. Nem akar most házi feladatot, házimunkát csinálni. A nyári szünet alig kezdődött el, de ma sem aludhatott délig, ma sem csinálhatott azt amit akart, ráadásul még mindig úgy bánnak vele, mintha dedós lenne. Legszívesebben meg feljebb mászott volna fán, oda ahonnan alulról nem lehet fellátni, de már így is elég vékony volt alatta az ág. Ráadásul a fa sem volt az az óriás. Ajjaj minden jel szerint mocorgásával felhívta a magára a figyelmét. Miért nem tudott nyugton maradni? Tudhatná, hogy a szeme mint a sasé, füle mint – melyik állatnak is a legjobb a hallása? Talán az elefánté – szóval hallása akár az elefánté. Elbújni, elrejtőzni a magafajtának esélye sincs. De azért reménykedett és próbált kaméleont játszani. Koncentrált, elképzelte amint láthatatlanná válik, vagy madárrá, kámforrá, bármivé, csak ne vegyék észre. A léptek zaja egyre közelebbről hallatszott. Még öt méter, négy, három, kettő, egy. Itt a vég.
- Ki kell vágnom a fát, vagy méltóztatsz végre magadtól is a földre szállni?
- Megyek már, nem kell láncfűrész. Látod jövök.
- Iparkodj mert keres a főnököd!
- Jól van szívem, megyek már.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2005-02-01 00:33 Stonehenge

Stonehenge képe

Pigeon - kritika

Stonehenge: Gördülékeny kis írás, rövidsége előnyére válik. Ez tényleg megoldás a feladatra, nem csak egy mű, amire rámondható, hogy „na ilyen vagyok”. Ha stilisztikailag teljesen rendben lenne, én 10-et adnék rá!
10/8

Kicsit zavaró a jajj és az ajjaj, van pár vesszőhiba is, de nagyjából rendben van a helyesírás is.

Blade: Remek! Akármilyen rövidre is sikeredett, ügyes, világos, humoros, idevaló. Erre szavazok!

Mesemondó: Ez az alkotás egyszerűen ötletes! A beküldött művek közül ez árult el
legtöbbet szerzőjéről (ha valóban őszinte;)). Mondhatnám, hogy egyenesen
beteg alkotás, egy férfi, aki örökké gyerek marad. Egy lázadó, aki nem
tud és nem is akar felnőni. Ezt sikerült olyan történetbe illesztened,
ami szórakoztató, kacagtató és a feladatnak is ugye felettébb megfelelő.
Fogalmazást tekintve kerek, teljes, de ezen még azért lehetne csiszolni.
Gondolok itt főként a szórendre. Rövid alkotás, többet nem is tudok róla
elmondani. Érdemes gyakorolnod, fejleszteni magad. Az egyediséged
biztosan meghozza gyümölcsét!!!
10/10

Dora: nálam 5*-os, Rövid, nem szájbarágós, stílusos, ügyes hangulatkeltéssel! Egyszerűen az orromnál fogva vezet, aztán elenged a tükör előtt, és kikacag. Ha értem a poént, akkor vele nevetek, ha nem, dühönghetek magamban. Én ennek a novellának adnék 1. helyet, második holtversenyben a másik kettő.