Lázadni, vagy elmenekülni?

- Nincs még egy olyan szerencsétlen ember a Földön, mint én! – mondta a suhanc, és ismét meghúzta a boros üvegét.
Mint mindig, íróasztalánál ült, egy papír fölé hajolva. A kezében egy golyóstollat szorongatott, de mindent leírt, amit le kellett írnia, ami keserű boldogsággal töltötte el szívét.
Szenteste volt, de ez egyáltalán nem vigasztalta, az ajándékaira jóformán rá sem nézett.
Az alkohol segítségével el akart szakadni a valóságtól, és végigjátszani eddigi, számára, fölöslegesnek tűnő életét, legalábbis a legfontosabb eseményeket. Minél jobban közeledett a jelenhez, annál tisztábbnak érzékelte. Mégis minden szereplőnél kivehetőbb volt, ebben a sajátos moziban, az a lány, akinek megismerése után átértékelte a saját helyét, abban a világban, amiben élt.
Igen, kétségtelen, hogy sokat változott az első szerelmi bánat hatására, de ezt a fajta átalakulást ő sokkal tragikusabban élte meg, mint amennyire kellett volna. Úgy érezte ebben a szörnyű világban nem engedik élni, a társadalom tudatosan egyéniségellenes, így a szerelemtől várta a megváltást, s a harchoz az energiát, amikor ez a remény szertefoszlott, óriási csapásként élte meg.
Leplezetlen gyűlölettel tekintett azokra az emberekre, akik élvezték, hogy ebben a korban élnek. Megvonta magától az e földi örömöket, és iskola után bezárkózott a szobájába. Elhatározta, hogy csak a tudományoknak fog élni, de feledni a lányt nem tudta, ezért nem érte el célját. Napról-napra egyre szánalmasabbnak érezte magát, pedig régen az önbizalom már-már túltengett benne. Rég figyelmen kívül hagyta barátai kérdéseit, és véleményeit, egyre csak a szeretett lány pillantását kereste, hasztalan. Több hét kellett, hogy belássa: szerelme minden iránta táplált érzelmét elvesztette, közömbössé vált. Ez volt az utolsó csapás, amit edzetlen szíve kibírt, mindig is rettegett a szürkeségtől. Eldöntötte, hogy végképp ki akar vonulni az emberek emlékezetéből, méghozzá úgy, hogy minden nyomot eltüntet maga után. Kijelölte a tökéletes alkalmat: december 24-ét, biztos, hogy senki sem fog emlékezni egy öngyilkosságra a szeretet ünnepén. Innentől kezdve, már szinte csak testileg létezett a lelke valahol messze kalandozott: próbálta megfejteni mi vár rá, természetesen eredménytelenül.
Ebben az utolsó elmélkedésben búcsút vett ismerőseitől, szeme könnybe lábadt, de azonnal elnyomta az érzelmeit, ha nem tette volna, romba dönthette volna az egész tervét.
Ránézett az órájára: két perc múlva éjfél. Nyomban felpattant a székéből, levette a pólóját, és kezébe vette a kését. Egy kicsit tétovázott, bár tudta, ezt nem szabadna tennie. Lassan el kezdett dúdolni egy jól ismert, szomorú dalt, a csuklója fokozatosan távolodott a testétől.
Lehunyta a szemét.
-Lázadni, vagy elmenekülni? – kérdezte magától elcsukló hangon.
Teljes erejéből megindította gyilkos fegyverét, s az a hasába mart. A szúrástól éppen csak felszisszent, de a szeme teljesen kikerekedett, mindent elsöprő, sohasem látott düh hatalmasodott el rajta, kirántotta a kést a testéből, majd újra magába szúrta. Őrülten ugrálva folytatta saját maga csonkítását, már vagy fél tucat seb borította a testét, amikor teste tehetetlenül a földre hanyatlott.
Így ért véget egy kiváló elme rövid élete.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2005-04-18 20:37 Mesemondó

Mesemondó képe

Nincs benne semmi igazi történet igazi novella irány... és ugye novella köllött:) de amit leírtál szépen és őszintén van megírva... van egy-két nyelvhelyességi nehézség, ami számomra fura.. pla golyósztollat tartott kezében mért kell ide de??? Mért kell, hogy DE midnent leírt, nem következetes... Ezeket leszámítva viszont ez is telesen rendben van. Kellett volna valami komoly forulat teőpont, csattanó, inkább olyan volt, mint a Gondolatok rovatba illő írás...ű
az őszintesége nálam 10 pontos
Klisés a téma de sokaknak fontos és megélt érzés...noha nem jutunk el avégkifejletig:) hehe...
A téma kidolgozás az csak 5, hiszen a történeti szál nyilván követte a gondolati sémát... együtt legyen 7pont...jobban tetszett int az előző, em volt benne semmi oda nem illő:) Ügyi több ilyet még:)
... a fű nő magától.

k, 2005-04-19 05:08 Misaerius

Misaerius képe

Ez 7 pont Arngeir meg 5? Hmm, érdekes. Nyugodtan adhattál volna 3 pontot, ha úgy érzed, annyi. Azért köszönöm, hogy elolvastad, és hozzászóltál.
Nos, én úgy okoskodtam, hogy egy ilyen témánál, mindenki a csattanót várja, nálam viszont nincs, és pont ez a csattanó. :)
"Lebbentsd félre a függönyt és lépj mögé! Ennyi az egész. Minek habozol, mitől félsz? Attól, hogy nem tudod, mi van a függöny mögött, és hogy onnan nem térünk vissza?" /Goethe: Az ifjú Werther szenvedései/

v, 2005-04-24 20:16 Stonehenge

Stonehenge képe

A történet megfelel a kiírásnak, de nekem kicsit izzadságszagú. Viszont le kell szögezni, hogy az előzőhöz képest mérhető a fejlődés:-) És ez utóbbi az egyetlen, ami most számít. Valahogy nem éreztem magaménak ezt a karaktert, tényleg olyan szánalmas korcs benyomását keltette, és nem tudtam semmiből arra utalni, hogy annak idején túltengett benne az önbizalom. Jó lenne, ha ezt a karaktert "találkoztatnád" pár másikkal, hogy lássuk, hogy reagál bizonyos helyzetekre.
Mivel a történet rövid lett (ami jó!), zavaró a két-három vesszőhiba, és néhol sok a töltelékszó (pl. napról napra...pedig régen már-már....).
Jó csattanó, ha nincs csattanó, csak így nehezen jön ki a mondanivaló. Nálam ez így 7 pont, alulról súrolva, de a következő még jobb lesz, szóval ne szontyolodj el!

"Csak akkor lesz bármid is, ha már elvesztettél Mindent"