Hosszú még az út...

...és, hogy ilyetén szép gyermekségem esztendei letűntek, immáron a legénykorba léptem. Eddig óvón vigyázták cseperedésem,de én telve voltam ifjonti hévvel, s buzgalommal. Ez okból egy derűs reggelen úgy határoztam, elhagyom jó atyám házát. Ezt rögvest közöltem szüléimmel, kik nem igazán osztoztak velem lelkesedésemben. Tán a féltés, tán a bennem nem bízás miatt, de zord atyám bézáratott a szobámba, s őrzésemre egy fegyveres strázsát rendelt ajtóm elé. Könnyen tehette, hisz mint említettem már, régi barátság fűzte a főispán úrhoz.
Imígyen kényszerültem én, Giovanni de Palermo az ablakon át búcsú nélkül távozni, világlátás végett. Meglehet, ezzel cslódást okoztam szeretteimnek, de nem hatottak volna meg sirámaik. Elszántam magam mindenre! Első utam - mely alatt sűrűn nézegettem hátra, atyám fogdmegjeit kutatva magam mögött - a kikötő mocskába vitt. Köves gyűrűmért cserébe hajójára vett egy Toscani nevezetű, goromba külsejű kapitány. Eleinte húzódozott, finom ruházatom láttán úgy sejtette, valamely uraság haragját vonja a fejére, ha elvisz. Nem is tévedett, hisz atyám dühe bizonnyal csak rút halála árán csillapodott volna, amennyiben megsejti szerepét szöktetésemben. Ékszerem látványa azonban eloszlatta aggályait, bár szigorúan meghagyta, elszállításom költségeit hajósinasként vagyok köteles megtéríteni. Ráálltam az alkura, csak mielőbb a hajó rejtekén tudjam magam.
Még aznap hajnalban nyílt vízre vitorláztunk, s Áfrika felé vettük az irányt. Boldogan álltam az orrárbócnál, mélyen beszíva a tenger édes-sós illatát: ím az Úr 1541. évében valahára kitárult kalandvágyam előtt az Ismeretlen kapuja!
Örömöm hamar lelohasztotta Luigi, a félszemű fedélzetmester, midőn egy szurtos vödröt vágott hozzám. Közölte: eljött az idő, hogy kimutassam hálámat nagyfokú jóindulatjukért. Még alig pirkadt az ég alja, de én már a fedélzet szálkás deszkáit sikáltam.
Megvallom, máshogyan képzeltem dicső férfiéletem elindultát, de kint a nagy vízen, távol minden parttól, kénytelen-kelletlen elviseltem a szörnyű tortúrát. Szolgája lettem én a gyülevész tengerésznépnek. Tedd ide, vidd oda, mássz fel, takarítsd! - hallgattam napestig az alja emberek parancsait. Ha ellenkeztem, vagy nem szaporáztam eléggé lépteim, bezártak éjjelre a fedélközbe. Oly bűzös kis lukat még ember nem szagolt előttem, állíthatom!
Úri gúnyámat rövidesen belepte a kosz, meg a feslések, szakadások tömkelege. Tenyerem egykoron finom bőre a kötelek tekergetésétől megkeményedett, néhol fel is repedt. Mivelhogy étkeim nagyban különböztek az otthoni lakomákon feltálaltaktól, hamarosan szemmel számolhatóak lettek sárga irhám alól meredező bordáim. Ha nem jön az a mór hajó, ott pusztultam volna el, s hűlő testemet kínzóim a cápák elé vetik.
De jött, s Toscani kapitány azonmód kiadta a támadási utasítást, ahogy a látóhatáron megpillantotta. Mivelhogy tengeri rablók inasává szegődtem akaratomon kívül, ha még nem említettem volna. Az ütközet mikéntjéről talán majd máskor szólok, elég annyi hozzá, a kalózcsürhe ez egyszer istenesen melléfogott. A mór bárkán ugyanis a marokkói szultán válogatott janicsárjai utaztak, jelenlétükkel biztosítva, hogy az értékes kelmerakomány rendben megérkezzen hatalmas uruk udvarába. A szörnyű mészárlás képei mindörökre belém vésődtek.
Akkor úgy hittem, rövid életem utolsó imáit rebegem. Mégsem így történt. A marcona mórok nem láttak veszélyt bennem, nem esett bántódásom. Átvittek a hajójukra, s még étellel is elláttak. Elcsigázott külsőm lehetett az oka, hogy felébredt bennük a jószándék irányomban.
Velük utazott egy különös figura, későbbi jótevőm, kit Ibn Azim al Umhura néven tiszteltek, s ki - mint később megtudtam - a szultán udvari alkímistája volt. Értett latinul, pár kérdést intézett hozzám, életem történéseit kutatva. Megindulva kedves beszédétől őszintén válaszolgattam a koros idegennek.
Hogy kifaggatott világgá menésem céljairól, néhány szót váltott pogány nyelven a janicsárok ezreskapitányával, majd egy szütyőnyi tallért adott néki. Kimondva az igazat: megvásárolt a katonáktól, mivel hadizsákmányként az algíri rabszolgapiacra szántak vitéz megmentőim. Bár ezt akkor én még csak nem is sejtettem.
Marokkóba érkezvén mesterem - ezentúl így hívtam - elszállásolt saját házában. Elárulta nékem, hogy tapasztalt szeme tehetséget vél felfedezni bennem az alkímia nemes tudománya iránt, s ha szándékaink egyeznek, adeptusává tesz. Elfogadtam ajánlatát, remélve, hogy ezzel megszolgálom jóságát. Hát imígyen terelt a Sors keze engem a Bölcsek Kövének megszerzése felé, ültetve lelkembe magjait az erényességnek s a világ jobbításának...
Megannyi év, sírás, nevetés, küzdelmek, melyek glóriát, s bukást egyaránt hoztak, következtek ezután. Más lettem, mint amilyenné atyám szándéka szerint váltam volna. De nem bánom. Minnél többet tanultam, annál jobban láttam, míly keveset tudok. Okulásom élethosszig fog tartani. De bizony mondom, a tudomány jobb emberré tett. A népek, ha megtudják ki, s mi vagyok, sokszor tisztelettel, sokszor furcsállkodva bámulnak rám, hol kissé riadtan, hol bizalommal telve. Némelyek talán bolondnak tartanak, de én feléjük is igaz szívvel fordulok, ha többen ki is használnak ezért közülük. És hidd el, uram, hálásak ők mind! Hosszú út áll még előttem, és az Úr segedelmével egyszer talán rálelek a Menstruumra...
Jó lovag, ki türelmes hallgatóságom voltál ma e fogadó félhomályos sarkában, rád emelem kupámat, s ha elnézed nékem, most aludni térek!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2005-07-12 07:09 Blade

Blade képe

A történet érdekes, de nincs vége és a Script szempontjából nézve, nemigen hatottál a környezetedre...felszálltál egy hajóra, ahol semmit nem befolyásoltál, majd az arab szolgája lettél, ott meg "csak" tanultál.

Igaz, a jó lovagot legalább figyelésre késztetted. :)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

k, 2005-07-12 09:39 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Megint az a bajom ezzel a történettel is,mint a többivel,hogy nincs szerkezete.Kell egy kiindulási pont,egy esetleirás pár sorban ami felhivja a figyelmet,érdeklődővé teszi az olvasót.Aztán elmondom a tárgyalás részben a történetet magát,és a befejezésben,a záró fejezetben vagy a történet utóéletét,vagy egy tanulságot csempészek be.Ez a jó novi titka.Ahogy tanultuk annakidején:bevezetés,tartalom,kulmináció,befejezés.Csattanó nélkül elveszti a novella az értékét.Csak árleszállitással adható el(kiadók visszadobják)
Bogi
u.i
A Te történeted az elbészés kategóriába tartozik,ahol nincsennek katarzisok,csattanók,csak magát a tröténetet mesélik el ala natúr.De ez régies stilus.

k, 2005-07-12 12:50 Sherab Dorje

Sherab Dorje képe

Engedek az árból 50 %-ot! :)
Köszönöm az észrevételeket, úgy gondolom, érdemes a Script-be írogatnom, ugyanis e kategórián belül határozottan keményebbek a kritikák - és ezáltal még építőbb jellegűek.
Sokat kell még tanulnom az Írás mikéntjéről, jó példa erre a fenti eset, ahol én mindent értek, de úgy ábrázolni már nem sikerült a dolgokat, hogy más számára is világos legyen.
Egy általános környezetre-hatás lett megjelenítve, különösebb konkrétumok nélkül, ahol szerepet játszik a naivan kezdett "nagybetűs" -ből eredő kihasználtság érzése, az útkeresés, majd a kiforró létszemlélet okozta személyiségváltozás akciói/reakciói a külvilág felé/felől. Így utólag, tényleg szerencsésebb egy adott jelenetet boncolgatni...

***

"Ha szereted a Poklot,
az Mennyországgá változik."

k, 2005-07-12 13:18 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Az a bajom a történeteddel,hogy nincsen karaktere.Nem elég karcos.Legyen egy nemes gondolat,de azt fejtsd ki.Én rájöttem,nem szabad részletes leirásokkal bajlódni,elegen leirták a hajókon a matrózinasok,gályarabok sznvedéseit,ezt csak jelezni kell.Aztán eladják rabszolgának,oké.A gazdája felfedez benne avalami ezoterikus vénát,oké.De,okosabb lenne úgy megirni,hogy kilesi,ellopja a varázslás tudományát,mert egy mágus sem adta csak úgy oda a tudását.Aztán a megszerzett tudás birtokában a mágustól megszökik és mint világhírű mágus hazatérve valami nagy varázslatot hajt végre a királyának...elkápráztatva vele a népet,esetleg hasznot hajt az országának a tudásával:elháritja a jégessőt,megszünteti az árvizet,a cunamit,a földrengéseket......Na,érted már mire gondolok?
Bogi

k, 2005-07-12 15:23 Sherab Dorje

Sherab Dorje képe

Világos, mint a Nap!
Bajban vagyok: ez egy önéletrajzi alapú iromány, én pedig "csak úgy" kapom az okítást! Jó ilyenkor cifrítani?

***

"Ha szereted a Poklot,
az Mennyországgá változik."