3./1. script - Lynn

- A pokolba! - szitkozódott Lynn, a szellemvadász, a kiszáradt vízmosás alján fekve. A nap fényesen sütött le rá, alig múlt el dél. Hófehér, barna ágakkal tarkított köpenyét vékony porhó fedte. Utolsó emléke az volt, hogy eltűnik lába alól a talaj, és zuhanni kezd, látja a maga felé közelgő szürke sziklákat, és akkor már tudta jól, hogy képtelenség lenne véghezvinni bármilyen varázslatot mielőtt földet ér. Lepereg előtte az egész élete, az egész magányos és nyomorúságos élete. Egyetlen emléke töltötte el nyugalommal a tompa puffanás előtt, hogy ő volt a legjobb vadász mind közül. Aztán felébredt. - Az az átkozott túljárt az eszemen – zsörtölődött magában, miközben megpróbált felállni. Eszébe jutott a legjobb vadász emléke, és rá kellett döbbennie, hogy ez nem igaz. Létezik egy szellem, ami nemrég csaknem a vesztét okozta, és addig immáron nem nyugodhatott, amíg el nem kapja. Hirtelen éles fájdalom hasított a nyakába, odakapott kezével, de nem talált sebet, csupán egy apró dudort. „Semmiség” - gondoltam magában füstölögve. Úgy tűnt számára, hogy ez a küldetése több lesz egy egyszerű begyűjtési akciónál. Az északi falvakat már évek óta sakkban tartja egy sötét varázsló szelleme, ami az utóbbi időben egyre gyakrabban zaklatta az ott élő embereket. Megrémítette a kereskedő karavánok igavonó állatait, amik aztán szanaszét széledtek a környéken, és sűrűn elkergette a hegyi pásztorok jószágait is, akik vagy egy szakadék mélyén, vagy egy hegyi medve mancsai közt végezték. Errefelé nem volt más megélhetési lehetőség, csak az állattartás. A falusiak utolsó esélye egy túlvilági lényekre szakosodott varázsló, egy szellemvadász volt. Lynnt bízták meg a feladattal, aki készségesen el is vállalta. De alábecsülte a szellemet, ám megfogadta, hogy ez még egyszer nem fog előfordulni.
Sötét, lelógó haját füle mögé simította, és tekintetét a sziklaperemre szegezte, ahol nemrég a szellem is várt rá. Erejével képes volt elfedni a mögötte rejlő szakadékot, és amikor a varázsló rátámadt, egyenesen belefutott a sziklákkal tarkított mélyedésbe. - Csoda hogy élek - sóhajtotta fejcsóválva. A zuhanás közben leesett táskája a földön hevert, és mikor érte nyúlt, észrevette, hogy közvetlenül mellette egy kiterjedt, véres latyakfolt itatja át a fehér havat. A vörös folt körül állati mancsnyomok terpeszkedtek, és egy véres csík, amit valószínűleg egy a hegyekben élő vad medve hagyott, amikor a tetemet elvonszolta a vackába. - Úgy tűnik a szegény pára nem volt olyan szerencsés mint én - morogta egyhangúan. Nem rémült meg a látványtól, a hosszú magányos évek alatt, miközben a különböző szellemeket kergette a nagyvilágban, elég borzalmat látott ahhoz, hogy ne kavarodjon fel a gyomra, a sajnálat pedig már régóta elkerülte rideg lelkét. Nem látta okát tovább maradni. Be kell végeznie a küldetését, minden áron. A varázsló felkapta a földről a felszerelését, a vállára vette, és egy lebegő varázslattal kiugrott a mélyedésből. Csodás látvány tárult a szeme elé, az erdő fái néma beszélgetése lélekmelengető volt minden érző számára. Az ágak közt átszűrődő nap fénye apró tisztásokat alkotott a félhomályos erdőben, a madarak vidáman hirdették a tavasz közeledtét. Ám Lynnt hidegen hagyta a táj szépsége, a lágy napsütés sem érte el hideg lelkét. Összefogta maga körül köpenyét, és elindult arra, amerre legutóbb látta a szellemet. - Ezúttal nem versz át!
A varázsló könnyedén rábukkant a túlvilági nyomára. Bár a magával hozott alkimista műszerek felmondták a szolgálatot, mintha mindegyik meghibásodott volna, rendellenes, kusza értékeket mutattak. „Talán az eséskor sérülhettek meg” - találgatta, de nem tulajdonított nekik nagy jelentőséget, tapasztalt vadász volt, és több varázslatot is ismert, amivel felkutathatta az entitást. Bosszúvágya egyre erősödött amióta lezuhant, úgy érezte, hogy olyan csorba esett a becsületén, amit muszáj megtorolnia. Ő volt a legjobb, és ennek így is kellett maradnia! Már nem elkapni, hanem megsemmisíteni akarta a szellemet... Egész életében utálta az „itt ragadtakat”, ahogyan ő nevezte, megvettette őket amiért nem fogadták el a halálukat, és amiért életükben olyan lezáratlan ügyeket hagytak maguk mögött, amiért képtelenek voltak továbblépni a túlvilágra. Az élők közt is utálatot érzett azok az emberek iránt, akik úgy vágytak valami, vagy valaki után, hogy képtelenek voltak mással foglalkozni. Leggyakrabban ugyanis ezek a lelkek ragadtak meg a köztes világban. Emiatt nem is voltak barátai, se társa a vadászatban, és csupán az a tudat vigasztalta, hogy ő a legjobb. De most, ez a szellem még ezt a címet is el akarta venni tőle, ezt nem hagyhatta annyiban.
- Most megvagy – suttogta Lynn egy sűrű bokor tövében rejtőzve. Egy tisztás szélén hasalt, ahol jól láthatta a havas mezőn átlebegő szellem alakját. Az entitás áttetsző volt, de még így is látszott egykori fekete köpenye, ami szinte akadálytalanul suhant át az útját keresztező kisebb-nagyobb hóbuckákon. Úgy tűnik még nem vette észre, és Lynn tisztában volt vele, hogy addig kell cselekednie, amíg nála a meglepetés előnye. Összpontosította varázserejét, és támadásba lendült. - Erőfal! - kiáltotta fennhangon, mire kezéből vékony, ezüstösen csillogó szálak törtek elő, amik pillanatok alatt körbevették a szellem alakját. Az entitás megtorpant, megfordult, tekintetét egyenesen Lynnre szegezte. - Itt a vége sötét varázsló! - kiáltotta a vadász. „Most meglátod kivel kezdtél ki” - tette hozzá magában. Kilépett a fák árnyékából, és közte és a szellem közt húzódó erőfalhoz ment. Nem sietett, már a markában volt a lélek. Megállt előtte, az ezüstös szálak villódzó fénye különös kontrasztot adott önelégült arcának. - Ugye azt hitted, hogy meglóghatsz előlem? - kérdezte gúnyosan. - Ti, szellemek, itt bolyongtok a földön, kísértitek az élőket, de miért!? Miért nem hagytok minket békén? - hadarta dühösen. A szellem nem válaszolt, nem mozdult, nem csinált semmit. - Nem vehetsz semmibe! Válaszolj!
- Kérdéseidre hamarosan megkapod a választ – suttogta kimért hangján.
- Na ne pofázz! Azt hiszem nem vagy abban a helyzetben! - A varázsló összeszorította öklét, mire az erőfal összeszűkült, szinte teljesen rásimult a szellem testére. A falat asztrális energiából építette fel, amit még a testetlen jelenések sem védhettek ki.
- Tudd meg varázsló, már nincs hatalmad felettem! - A szellem felemelte kezét, és egy csettintéssel szertefoszlatta az erőfalat. Lynn eltorzult haragját hirtelen mélységes döbbenet váltotta fel, erre végképp nem számított. Közben a halott mágus felemelte a másik kezét is, és egy újabb mozdulattal hátra taszította a megtorpant vadászt, aki kapálózva a hátára esett. Egy szemvillanás alatt ott termett mellette, lehajolt, és tenyerét a földön fekvő varázsló mellkasára helyezte, majd belenyúlt a testébe. Lynnt emésztő fájdalom öntötte el, még sohasem érzett ehhez foghatót. Csak egy gondolat járt a fejében, hogy valamit tennie kell. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a szellem csuklója után nyúlt, megragadta, és egy határozott rántással kihúzta kezét a testéből. A fájdalom megszűnt, de helyét rögtön felváltotta egy szokatlan érzés, amit akkor érzett, ha valami nagyon nem volt rendjén. Csak most döbbent rá igazán, hogy mit is tett. Kezére nézett, amiben még mindig ott szorongatta a szellem csuklóját. - Ez lehetetlen! - nyögött fel döbbenten. A szellem teste mintha megszilárdult volna, arcán ördögi vigyor jelent meg.
- A két szememmel néztem végig, amint lezuhansz, és kitöröd a nyakad! A hegyi medve kitépte halott testedből a szívedet, felzabálta, és a maradványaidat elhurcolta a barlangjába! Ugyanolyan „itt ragadt” lettél, mint én, semmivel sem vagy több, mint én! Mond, te miért nem léptél át a másik oldalra? - velőtrázón felkacagott, hangja hosszan vízhangozott az erdő fái közt. - Csak nem maradt egy kis befejezetlen ügyed? - Lynn arca hamuszürkévé vállt, képtelen volt elhinni amit a szellem mondott. Fogcsikorgatva megcsavarta a sötét varázsló kezét, csontos arcán a fájdalom vonásai suhantak át.
- Nem hiszek neked te alávaló féreg! És most készülj, mert megöllek! - a sötét varázsló felkacagott, és köddé vált a szellem kezei közt. - Nem menekülhetsz! Amíg élek üldözni foglak! Örökké! - kiáltotta Lynn a köztes világ ürességébe.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2009-05-09 06:05 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Olvasni kezdtem a sztorit, de nagyon bosszantott, hogy nincs tagolva.
Pedig a stílus nem rossz, de így képtelen vagyok végére érni.
Tagold rendesen és küldd be újra! (párbeszédek, gondolatok a sor elejére stb.)
Kicseréljük ezzel.

szo, 2009-05-09 23:42 Györeizé

Györeizé képe

Ha valóban lesz új verzió, akkor ezt nem is elemzem nagyon; csak annyit, hogy maga a sztori nagyon bejön! Teljesen meglepett a vége, és nagyon tetszik Lynn reagálása is, abszolút illeszkedik az előzőleg felvázolt személyiségébe, tök hiteles és élő a karakter, szerintem. Kíváncsi vagyok, tagolva hogyan festene másképp, úgyhogy megvárom, hogy változtatsz-e rajta, és akkor majd leírom azt a kb. tucatnyi vesszőhibát, amit egyébként találtam benne.
___ Az vagy, ami megesz. ___

h, 2009-05-11 11:33 Révész

Révész képe

Rendben, átnézem.
_______________
Az Út keresője

p, 2009-05-15 14:36 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Bár ez szerintem nem a javított mű, de elolvastam és véleményeztem.
Picit hosszú, de (majdnem) mindenre kiterjedő – és hát ezért van a Scriptorium, nem? :)
*
4-5000 karakter a kiírt limit. Ez a történet 8192 karaktert tartalmaz (a szóközöket mindig bele kell számolni!), ami csak legelső körben fogadható el – a továbbiakban egy ekkora túllépést mint súlyos hiba fogom elkönyvelni.
Meg kell tanulni a kért mennyiségbe belepaszírozni a művet, ez segít abban, hogy a felesleges részeket kíméletlenül kigyomláld, ami feszesebbé teszi a művet. Ha a mű nagyon megsínyli a vágást, akkor ott az alaptörténettel van a baj: nem lehet elmesélni pl. a Gyűrűk urát egy oldalban (hogy ugyanolyan élvezhető legyen). Egy esetleges „trükk”: indítsd későbbről a művet, és az előzményekre csak utalj vissza, akár párbeszédben, akár narrátori mesélés által. (Bár ez utóbbi nem biztos, hogy stílusilag beleillik a műbe. De ha kell, hát kell.)
Ezért ha követelményre kell írni (script, pályázat, kiadói kérés), akkor már fejben úgy kell tervezni a cselekményt, hogy az beleférjen a keretbe!
*
A gondolatjelek helyén kötőjel van! Wordben gondolatjelet általában a ctrl-minusszal tudsz elővarázsolni.
*
Nagyon tömör, alig van sortörés, ömlesztett bekezdések, ez megnehezíti az olvasást.
*
Na, mindezt úgy, hogy még egy sort sem olvastam el a műből. Pályázatokon is így szoktak szelektálni. Látod, látod, ezért nagyon fontos már maga a jól formázottság is, nemcsak a tartalom!
Na, akkor jöhetnek a tartalmi észrevételek:
*
„a szellemvadász, a kiszáradt vízmosás alján fekve” – nem feltétlen kell vessző. „Lynn, a szellemvadász” kezelhető úgy is, mint név; itt kommentként van közétűzve, ami, mivel elég rövid, kicsit zavaró.
„Hófehér, barna ágakkal tarkított köpenyét vékony porhó” – hó, hó, szó(tő)ismétlés.
„hogy eltűnik lába alól a talaj” – „lába” elé esetleg egy névelő
„bármilyen varázslatot mielőtt földet ér” – vessző
Ez a mondat elég hosszú lett, tanácsos több felé vágni, vagy gondolatjelekkel, pontosvesszőkkel ütemezni.
„Lepereg előtte az egész élete, az egész magányos és nyomorúságos élete.” – átváltottál jelen időre! Az a mondat, hogy „utolsó emléke az volt, hogy”, az már véget ért.
„. Egyetlen emléke töltötte” – utolsó emléke, egyetlen emléke, szóismétlés
„- Az az átkozott túljárt az eszemen” – újsorba!
„Eszébe jutott a legjobb vadász emléke” szóismétlés. Inkább „Eszébe jutott az iménti emléke”
Ellentmondás: utolsó emléke az volt, hogy zuhan: akkor honnan lehet tudni, hogy tompán puffant?
„, és addig immáron nem nyugodhatott” – immáron? Hogy jön az ide? Milyen esemény hatására lett „immáron”?
„hasított a nyakába, odakapott kezével” na itt pl. pontosvessző jobb lenne.
„és sűrűn elkergette a hegyi pásztorok jószágait is” – sűrűn? Helytelen szóhasználat. Inkább több alkalommal.
„Errefelé nem volt más megélhetési lehetőség, csak az állattartás.” – csak állattartásból nem lehet megélni, úgy értem, egy falu fenntartásához kellenek más munkák is.
„. De alábecsülte a szellemet, ám” – de, ám, ez így tömény.
„. Erejével képes volt elfedni” – kinek az erejével, kiről van szó? Lynn, vagy a szellem?
„egy kiterjedt, véres latyakfolt itatja át a fehér havat” – uh, jelzőhalmozás. Túlcifrázza a mondatot. Pl miért kell kiemelni, hogy fehér hó? Naná, hogy fehér, az az alap színe, csak akkor kéne jelzőként említeni, ha ettől eltér.
„hegyekben élő vad medve hagyott” – van szelíd medve is? Nyilván, ha egyszer kiemelted, hogy vad…
„Úgy tűnik a szegény pára” – vessző: „Úgy tűnik, [hogy] a szegény pára”
„nem volt olyan szerencsés mint én” – vessző
„a hosszú magányos évek alatt” – vesző
„, a hosszú magányos évek alatt, miközben a különböző szellemeket kergette a nagyvilágban, elég borzalmat látott ahhoz, hogy ne kavarodjon fel a gyomra, a sajnálat pedig már régóta elkerülte rideg lelkét.” – ezt lehetne tagoltabban, rövidebben:
„, a hosszú, magányos évek alatt elég borzalmat látott ahhoz, hogy ne kavarodjon fel a gyomra. A sajnálat pedig már régóta elkerülte rideg lelkét.”
„Be kell végeznie a küldetését, minden áron.” – ez felkiáltás, tehát felkiáltójel.
„lebegő varázslattal” – egybeírandó, mivel nem maga a varázslat lebegett.
„az erdő fái néma beszélgetése” – auuu, ne, az ilyen képzavarral többet rontasz, mint javítasz a hangulaton.
Itt kell, hogy megjegyezem, hogy egy csata hevében lévő jelenet (leesett, feltápászkodott, kiugrott, megy vissza küzdeni), meglehetősen… Sőt, irritálóan nem illik ide ez a tájleírás!
„És akkor a troll kettéhasította a lovag fejét. A csiripelő madárkák ezzel mit sem törődve suhantak tovább a lágy napfényben, hogy megleljék párjukat…” – remélem, érzed a töréspontot a két mondat között.
„A varázsló könnyedén rábukkant a túlvilági nyomára.” – ez úgy hangzik, mintha a saját túlvilági nyomára bukkant volna rá.
„mintha mindegyik meghibásodott volna, rendellenes, kusza értékeket mutattak.” – felesleges ismételgetés.
„tapasztalt vadász volt, és több varázslatot is ismert, amivel felkutathatta az entitást.” – akkor meg minek a műszer? Juj, az entitás szó megint annyira kilóg innen… Stílusidegen! Fogadjunk, hogy csak a kiírás miatt szerepel benne betű szerint ez a szó!
„Bosszúvágya egyre erősödött amióta lezuhant” – vessző
„, megvettette őket” – vessző
„akik úgy vágytak valami, vagy valaki után” – nem kell vessző
„Emiatt nem is voltak barátai” – juj, alanyváltási hiba. Előzőleg még emberekről meg szellemekről beszélsz, de ez már a szellemvadász.
„Emiatt nem is voltak barátai, se társa” – „se társai” akkor már.
„és csupán az a tudat vigasztalta, hogy ő a legjobb” – többször említed, hogy ő a legjobb. Honnan tudja? Hogyan lehet ezt mérni? Mert ha mondjuk ő kapta el a legtöbbet, az már más, azt össze lehet hasonlítani a többi szellemvadász eredményeivel.
„De most, ez a szellem még ezt a címet is el akarta venni tőle” – miért, ha nem kapja el, akkor már miért nem ő a legjobb? Én azt tudom elképzelni, hogy a második csak eggyel kevesebbet kapott el, és akkor lecsúszik holtversenyre, de ez így elég hülyén hangzik…
„Most megvagy” – felkiáltás. Akár suttogják, akárcsak gondolják, nyelvtanilag ide felkiáltó jel kell.
„Egy tisztás szélén hasalt” – hogy került oda? Mintha a narrátor egy időre elfordult volna a főszereplőtől, az meg odébb ment egy tisztás szélére… Fura. Mintha ugrottunk volna a történetben.
„Az entitás áttetsző volt” – jáj. Ilyen stílusú novellában felejtsd el ezt a szót.
„Úgy tűnik még nem vette észre” – vessző: „Úgy tűnik, [hogy] még nem vette észre”
„Az entitás megtorpant” – lásd korábban
„Itt a vége sötét varázsló!” – megszólítás, tehát vessző: ”Itt a vége, sötét varázsló!”
„Most meglátod kivel kezdtél ki” – vessző: „Most meglátod, kivel kezdtél ki”
„Ugye azt hitted” – „ugye” és társai után vessző.
„de miért!?” – nincs olyan, hogy felkiáltójel-kérdőjel. Csak kérdőjel-felkiáltójel: „de miért?!”
„hadarta dühösen.” – ilyen típusú (időbeliségtől nem függő) kommentekek az első tagmondathoz kell illeszteni.
„- Kérdéseidre hamarosan megkapod a választ – suttogta kimért hangján.” – ha jól sejtem, ez most poénlelövés: a főszereplő meg fog halni. Kár. Mármint, hogy ellőtted most ezt a poént.
„Na ne pofázz!” – a „na”-t kiszedném, stílusidegen, modern nyomatékosítószó…
„Azt hiszem nem vagy abban” – vessző: „Azt hiszem, [hogy] nem vagy abban”
„amit még a testetlen jelenések sem védhettek ki.” – rossz megfogalmazás: egy falat amúgy sem szoktak „kivédeni”
„Tudd meg varázsló” – megszólítás, vessző: „Tudd meg, varázsló”
„erre végképp nem számított” – felesleges tagmondat. Persze, hogy nem számított, azért döbbent meg előtte.
„. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a szellem csuklója után nyúlt, megragadta, és egy határozott rántással kihúzta kezét a testéből.” – ha a szellem teste mindenen átsuhan (csak az erőfalon nem), hogy tudta megragadni? Válasz: vagy logikai hiba, vagy meghalt. Lásd korábbi megjegyzés, bár ez a rész itt nem annyira „poéngyilkos”, hiszen most következik a „poén”
„de helyét rögtön” – névelő: a helyét
„A két szememmel néztem végig, amint lezuhansz, és kitöröd a nyakad!” – ááááá! Ez jó! Erre nem számítottam. :) Illetve nem pont így.
„Mond, te miért” – mondd
„a másik oldalra? - velőtrázón felkacagott” – központozás: nagy kezdőbetű.
„hosszan vízhangozott az erdő” – aucs, aucs, ez a hiba fájt. „visszhangzott”
„Lynn arca hamuszürkévé vállt” – vált
„képtelen volt elhinni amit a szellem mondott” – vessző: „képtelen volt elhinni, amit a szellem mondott”
„csontos arcán a fájdalom vonásai suhantak át.” – hmm, egy szellem hogy érezhet fájdalmat? Elvileg a fájdalom a test figyelmeztető jelzése…
„Nem hiszek neked te alávaló féreg!” – megszólítás, vessző: „Nem hiszek neked, te alávaló féreg!”
„És most készülj, mert megöllek! - a sötét varázsló” – központozás: nagy kezdőbetű.
„Amíg élek üldözni” – vessző: „Amíg élek, [addig] üldözni”
„kiáltotta Lynn a köztes világ ürességébe.” – ezt a kommentet is előrébb kellett volna!
„Nem menekülhetsz! Amíg élek üldözni foglak! Örökké! - kiáltotta Lynn a köztes világ ürességébe.” Helyett:
„Nem menekülhetsz! – kiáltotta Lynn a köztes világ ürességébe. – Amíg élek üldözni foglak! Örökké!”
*
A novella elején hosszú-hosszú ideig nem történik semmi. De tényleg. Szellemvadász harcolt, leesett, visszamászott. Közben megtudtunk pár háttérinfót, de ennyi. Ezt nagyjából egy, max három bekezdésben (rövid bekezdésben) el lehetett volna mondani. Több hely maradt volna másra, és még a keretbe is befért volna.
*
Összegzés:
Nagyon jó alapötlet, nagyon jó csattanó, de tele van a kezdők hibájával: tagolatlanság, vesszőhibák, központozási hibák, pár helyesírási, kisebb logikai és alanyegyeztetési hibák, kötőjelek gondolatjelek helyett.
A címről még annyit, hogy helyénvaló, tehát korrekt, de az "adjuk címnek a főszereplő nevét" típusú címekben annyi figyelemfelkeltés sincs, mint élet egy szellemben. :) (Értsd: ha a könyvesboltban lenne ez könyvként, simán elmennék mellette.)
Három csillag.
*
A két legdurvább hiba: a karakterlimit túllépése és a tagolatlanság. Előbbit lásd legfelül, utóbbihoz: összefolyik a szöveg, rossz volt olvasni. Javaslat: nézz bele akármelyik könyvbe, és nézd meg, hogy hol vannak sortörések: párbeszédkor, gondolatváltáskor, a narrátor másról kezd beszélni, stb.
A GYÍK-ot olvasd el, értsd meg, tanuld meg, nyomtasd ki, használd. :)
*
Na, így első körben ennyi. Az írástechnikában van mit fejlődnöd, és ha nem ment el a kedved a véleményezés végére, akkor fogsz is. ;)

___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

szo, 2009-05-16 13:53 Révész

Révész képe

Köszönöm a kritikát. Gondolom sok idő kellett mindezeket kigyűjteni és kommentálni :)
A karakterlimit túllépése... azt hiszem erről már esett szó a fórumon, és ott is mondtad, hogy ez súlyos hibának számít. Legközelebb jobban odafigyelek rá.
A gondolatjel kötőjel problémát már írtam a második feladatnál is, utánanézek a szövegszerkesztőben, hogy hogy lehetne elővarázsolni. Ami viszont (ismét) új volt, hogy mennyire számít a mű külleme. Tényleg nem gondoltam volna, hogy ezt is nézik! De majd erre is figyelek.

A tagoláshoz még annyit, hogy ha ugyanaz a személy beszél, vagy gondol valamire, akkor azt is új sorba kell írni? Tudtommal nem, de javítsatok ki ha nem így van. Tehát, akkor minden egyes megszólalásnál (még ha a karakter nem is változik), új bekezdést kell kezdeni?

"Ellentmondás: utolsó emléke az volt, hogy zuhan: akkor honnan lehet tudni, hogy tompán puffant?" - A mondat a narráció része, azaz én mesélem el, hogy mielőtt "tompán puffan", volt egy gondolata, ami nyugalommal töltötte el. Mivel múlt időben játszódik, ez már megtörtént, így nem a jövőt árulom el, hogy majd tompán fog puffanni, miután ez a gondolat megnyugtatta. Értette valaki, hogy mire akarok kilyukadni?

"„, és addig immáron nem nyugodhatott” – immáron? Hogy jön az ide? Milyen esemény hatására lett „immáron”?" - Az immáron az immár szó régies használata, aminek a szótár szerinti jelentése: most már. Tehát: Most már nem nyugodhatott... Azért használtam ezt, mert eddig ez a küldetés nem jelentett számára többet, mint az eddigi megbízásai. De miután lezuhant, személyes üggyé vált. Vagy itt nem ezt a szót kellett volna használni?

"„az erdő fái néma beszélgetése” – auuu, ne, az ilyen képzavarral többet rontasz, mint javítasz a hangulaton.
Itt kell, hogy megjegyezem, hogy egy csata hevében lévő jelenet (leesett, feltápászkodott, kiugrott, megy vissza küzdeni), meglehetősen… Sőt, irritálóan nem illik ide ez a tájleírás!" - Értem én, de valahova be kellett szúrnom egy tájleírás, az is ott volt a feladat kiírásba. Másfelől, azért is raktam ide, hogy éreztessem Lynn ridegségét. Ott áll egy gyönyörű, érintetlen, havas erdei táj előtt, de őt csak a vadászat és a szellem érdekli.
Igazából ezzel is utalni szerettem volna arra, hogy Lynn sem különb azoknál az embereknél, akiket maga is utál, akik megszállottan és betegesen csak egy célt kergetnek egész életükben. De talán ezt máshogy is leírhattam volna :)

"„tapasztalt vadász volt, és több varázslatot is ismert, amivel felkutathatta az entitást.” – akkor meg minek a műszer? Juj, az entitás szó megint annyira kilóg innen… Stílusidegen! Fogadjunk, hogy csak a kiírás miatt szerepel benne betű szerint ez a szó!" - A műszerek azért kellenek, hogy ne mindig a saját varázserejét kelljen használnia. Ugyan használat után, idővel "újratermelődik", de az idő, és fáradság. Ugyan ezt nem írtam le, és azt hiszem, éppen ezért hibás ez így. Igaz?
Az entitás szót pedig valószínű, hogy tényleg a kiírásból szedtem fel, de egyébként a szóismétlés elkerülése miatt használtam többször is :).

Egyébként, ez a mágiarendszerrel kapcsolatos probléma többször előjött már. A történeteim a saját világomban játszódnak, amiben ki van dolgozva a varázslás mechanikája, és le van fektetve egy szigorú szabályrendszer, ami alapján ezek a mágiával kapcsolatos dolgok működnek. Persze ezeket egyenlőre csak én tudom, és az írás hevében gyakran el is feledkezem erről a korántsem elhanyagolható tényről. Majd igyekszem rövid magyarázatokkal orvosolni ezeket helyzeteket.

"„és csupán az a tudat vigasztalta, hogy ő a legjobb” – többször említed, hogy ő a legjobb. Honnan tudja? Hogyan lehet ezt mérni? Mert ha mondjuk ő kapta el a legtöbbet, az már más, azt össze lehet hasonlítani a többi szellemvadász eredményeivel." - Azt, hogy ő a legjobb, csak azért említettem meg ilyen sokszor, mert ez egy fontos dolog Lynn életében, és részben közrejátszik a dühében is. Azt viszont lényegtelennek éreztem leírni, hogy miért is ő a legjobb a szakmájában - egyébként azért, mert eddig minden megbízását sikeresen teljesítette. Bár, így belegondolva, talán nem ártott volna egy mondatot "pazarolni" rá :)

"„- Kérdéseidre hamarosan megkapod a választ – suttogta kimért hangján.” – ha jól sejtem, ez most poénlelövés: a főszereplő meg fog halni. Kár. Mármint, hogy ellőtted most ezt a poént." - :D Nem szándékos volt, és csak azért nevettem rajta, mert nekem csak most esett le a dolog.
Igaz, csak kínomban nevetek, hiszen ez azt jelenti, hogy nem is értem igazán azt amit leírok. Saját szemszögemből nézve, ez volt a legnagyobb hibám az egész műben!

"„. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a szellem csuklója után nyúlt, megragadta, és egy határozott rántással kihúzta kezét a testéből.” – ha a szellem teste mindenen átsuhan (csak az erőfalon nem), hogy tudta megragadni? Válasz: vagy logikai hiba, vagy meghalt. Lásd korábbi megjegyzés, bár ez a rész itt nem annyira „poéngyilkos”, hiszen most következik a „poén”" - Szerintem ez kellett ide, és talán ha az előbbi bakimat nem követem el, nem is gondolsz bele, hogy miért tudta megfogni a kezét. Másfelől ez azét is fontos, mert Lynn ebből a rendellenességből jött rá, hogy valami hibádzik :)

"„csontos arcán a fájdalom vonásai suhantak át.” – hmm, egy szellem hogy érezhet fájdalmat? Elvileg a fájdalom a test figyelmeztető jelzése…" - Jogos észrevétel. Itt is a már előbbi probléma lépett fel a mágiarendszerrel kapcsolatban. Van rá magyarázat, de most nem akarom kifejteni. Legközelebb elkerülöm az ilyen helyzeteket.

Örülök, hogy tetszett a történet, és annak is, hogy szinte ugyanazokat a hibákat soroltad fel, mint a második feladatomnál. Tehát, "csak" ezekkel van gondom, és ezt tudva már jóval könnyebb odafigyelni rájuk.
A GYIK-ot éppen tegnap kezdtem tanulmányozni. Ha fuvolázni nem is, de furulyázni és klarinétozni tanultam, de az feleennyire sem volt érdekes, mint az írás :D. Azt hiszem, inkább maradok ennél a pályánál!
_______________
Az Út keresője

szo, 2009-05-16 14:34 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Szívesen.
Hát, rövidebb műveknél úgy fél óra, hosszabbaknál 1-2 óra egy mindenbe belekötő véleményezés. :) (A rekordom asszem 2 oldalas műre 4 óra) Szeretek alapos lenni, sokszor megéri. ;)
*
"A tagoláshoz még annyit, hogy ha ugyanaz a személy beszél, vagy gondol valamire (...)" - szokták. Már csak azért is, hogy a narrációt elválasszák a szereplőtől. Nyugodtan tegyél sortörést akkor is, ha másról van szó, mint az előző mondatban, például más jutott eszébe.
Ezen kívül a gondolat kezelhető úgy, mint párbeszéd - ekkor pedig illik neki új sorban kezdődnie.
Saját tapasztalat: ha bizonytalan vagy, inkább legyen egy picit több sortörés, ugyanis az, hogy "hát itt picit sok a sortörés", csak extrém esetben tűnik fel az olvasónak, míg az egybefolyt szöveg szinte azonnal, ránézésre rosszul esik.
Valamint: nézd meg ezt a hozzászólásomat. Végig én beszélek ugye, még narrátor sincs, mégis vannak sortörések. :P
*
"A mondat a narráció része, azaz én mesélem el, hogy mielőtt "tompán puffan" - valóban, értem, mit szeretnél, csak az zavart meg, hogy a főszereplőnek volt egy kiesése - a narrátor olyat mond, amire a főszereplő nem emlékszik, nem tudhat róla. (A tompa puffanás.) Nem nagy hiba, talán nem is hiba, csak kicsit megzavart.
*
"De miután lezuhant, személyes üggyé vált. Vagy itt nem ezt a szót kellett volna használni?" - hm, végül is jogos. Csak az nem volt egyértelmű nekem, hogy a lezuhanás tette személyessé a dolgot, hogy "immáron".
Nézzük csak az eredeti mondatot:
"Eszébe jutott a legjobb vadász emléke, és rá kellett döbbennie, hogy ez nem igaz. Létezik egy szellem, ami nemrég csaknem a vesztét okozta, és addig immáron nem nyugodhatott" - aha, nincs rá utalás, hogy a lezuhanás lett az esemény kiváltója. Valamint kisit furcsa ez az "addig immáron nem nyugodhatott". Ha lehet egy javaslatom: "és most már addig nem nyugszik / nem fog nyugodni"
*
"Értem én, de valahova be kellett szúrnom egy tájleírás, az is ott volt a feladat kiírásba." - valahova. De nem ide. :) Hmm, de itt a narrátor beszél, ezzel a mondattal őt jellemzed, ő meg nem lehet ilyen hirtelen hangulatváltó entitás... (Bocs. :P ) A szereplő ridegségét így kellett volna: "Vetett egy pillantást a csiripelő madarakra, majd megjegyezte magában, hogy igazán felfordulhatnának, ne csiripeljenek itt neki" vagy ilyesmi. Na, ezzel jellemeznéd a szereplőt.
*
"Ugyan ezt nem írtam le, és azt hiszem, éppen ezért hibás ez így. Igaz?" - van egy olyan elv, hogy Occam-borotvája. :) Eszerint: ha egy jelenségre több magyarázat létezik, mindig a legegyszerűbbet feltételezzük. Azaz továbbra is ott a kérdés: ha varázslattal is fel lehet keresni, minek a műszer? Bizony, valahogy meg kellett volna magyarázni, akár egy utalással, hogy "ugyan ez kimeríti, de nem volt más választása."
*
"de egyébként a szóismétlés elkerülése miatt használtam többször is" - dicséretes igyekezet. ;)
*
A mágiával óvatosan kell bánni. Igen, van egy szabélyrendszere, de ez mindenkinek más. Ha a történet megköveteli, pár alapdolgot meg kell említeni. Fáraszt, megöl, kockázatos, nem gyakorolta este eleget, stb.
*
"Bár, így belegondolva, talán nem ártott volna egy mondatot "pazarolni" rá" - szerintem sem ártott volna. :)
*
"Nem szándékos volt, és csak azért nevettem rajta, mert nekem csak most esett le a dolog." - na, örülök, hogy tudtam újat mutatni a saját novelládban! :D
*
"Szerintem ez kellett ide, és talán ha az előbbi bakimat nem követem el, nem is gondolsz bele, hogy miért tudta megfogni a kezét." - igazából szerintem is kellett ide. Az olvasónak egy pillanattal (de tényleg csak egy pillanattal) korábban leesik a szitu, az nem baj. :)
*
"Örülök, hogy tetszett a történet, és annak is, hogy szinte ugyanazokat a hibákat soroltad fel, mint a második feladatomnál. " - ez csak jót jelenthet. Kiküszöböljük ezeket a hibákat, és egész jó novelláid lesznek. ;) Persze mindig lehet fejlődni, (és én mindig bele fogok kötni valamibe ;> ), de innentől leszel jobb, mint az átlag. Ami kezdő lépésnek nagyon is jó.
*
"Azt hiszem, inkább maradok ennél a pályánál!" - teljes szívemből támogatom!
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."