3/2. script - a.peterfy

A lány némán, arccal esett a vízbe. Nem próbált meg kiszabadulni a kötésből.
Lassan elsüllyedt a fekete csuklya, a víz nem fodrozódott, a halálos tusa nem látszódott ki a sötét vízből.
A felhők újból visszatértek és az ég ismét villámot dobott a földre. Az eső hatalmas cseppekkel kezdte siratni a vélt boszorkányt.
A város polgárai csalódással vették tudomásul, hogy a lány vergődését nem nézhetik végig.
Alig pár másodperc telt el, amikor váratlanul a csuklya felbukkant a víz tetején. Majd a szakadt ruha és az alóla kibukkanó ziháló test is.
A tömeg felhördült.
Az egyik pap gyorsan keresztet vetett fekete reverendája felett.
– Boszorkányság! – kiáltotta a csúf nőszemély. Majd többen követték az előtte szólót.
A polgármester lépett előrébb. Hangos szóval kezdte: – Boszorkányság?! Dehogy! Emberek, ez a víz itt csak derékig ér!
Az összesereglett tömegen megkönnyebbült morajlás futott végig. Mégsem boszorkány!
– Vigyük a közeli mólóhoz, ott nem ér le a lába, ha kétszer ekkorára nőne se. – Adta ki az utasítást a városfő.
A két páncélinges begázolt a vízbe, nehezen érték el a lányt, minduntalan beakadtak a tó alján kuszálódó növényzetbe. Megragadták a szótlant karjánál fogva és kicipelték a vízből.
Kioldották a bokáján a csomót: – Addig sem kell vigyázni a léptét. – Szólt a morcosabb és lerántotta a zsákot is a fejéről.
Erenikének bár a pecek a szájában volt, arcának szépségét nem takarta.
A marconák elindultak a tömegben, utat vágva a móló irányába, amely a kis halászkunyhótól nem messze vezetett a tóba. Némelyek leköpték útközben a Próbára ítélt lányt, mások gúnyos versikét dobáltak feléje:

Erenike vesztibe,
Tóba fürdik kedvibe,
Beledöglik sebtibe.

A papok idegesen morzsolták rózsafüzéreiket. Az ég közben tovább hullatta a bánat terméseit.
A tóba vezető híd nem volt messze. A polgármester haladt az élen. Hátra-hátratekintett a tömegre és a mögötte ballagó vizes szépségre.
A móló keskeny, deszkából összetákolt építmény volt. Mivel csak egy pár emberre méretezték, a városlakókat nem engedte fel vezetőjük. Többen megjegyezték, hogy a Bőrös Kufa akasztása óta nem mulattak ilyen jól.
A két fogdmeg bevezette a lányt a móló közepére, a polgármester jelenlétében. A kíséretet a papok adták.
A páncélingesek a jobb sorsra érdemest a deszkapalló szélére állították.
– No leány, itt a Próbád! – Szólt a polgármester fennhangon, azzal taszított a lányon egyet.
A tömeg majdhogynem éljenzésbe tört ki.
Erenike most sem ellenkezett. Mintha csak vágyná a halált!
Beleborult és lassan ismét magasodni kezdett felette a víz.
Váratlanul David rontott a tömeg közé. Erős jókötésű legény volt, hamar átverekedte magát a városlakókon.
– Jaaaaaj David-em! Ne tedd ezt! – Kiáltott az anyja. De az óhajnak nem tett eleget a fiú.
A csuhások félreugrottak, csak zubbonyosok feszítettek előtte. Gyorsan a vízbe ugrott, nem sokkal arrább, ahol a lány eltűnt a komor vízben.
David hamar utolérte a süllyedő lányt. A szépség fekete haja széles kendőként lebegett felette és különös fény vette körül légies alakját. A fiú megfogta karját, magához húzta, kikötötte a szájából a pecket, majd csókkal éltette tovább.
A legény átölelte törékeny derekát, majd erős kezével utat tört felfele a sötét vízben.
David a szépséggel a karjában a feszült tömeg előtt ért ki a vízből. A lányon nem látszottak a megpróbáltatások.
Hamar lecsaptak rájuk a vasingesek. David-et elvitték, aki immár nem csak az égiek könnyeivel küzdött. Nicosa polgárai megkeseredett tekintetekkel követték a történéseket. Már senkinek nem tetszett a boszorkányüldözés. A csuhásoknak egyre szűkebb lett a reverenda.
Erenike pedig újból ott állt a polgármester előtt.
– Te aztán igazi boszorkány vagy – kiáltott rá az emberek vezetője, – nem elég hogy megbabonáztad a fél várost, lassan legendát kerekítesz az állhatatosságoddal.
A lányt most már csak ő vigyázta. Erenike szánakozó tekintettel nézett a szentségesek felé.
A papok elhúzódtak a lány tekintete elől.
– Nehogy azt gondold, hogy megúsztad boszorka! – Kiáltott rá a polgármester. – Ma volt az utolsó nap, amit köztünk töltöttél! – Azzal megfogta a lányt a derekánál és belökte a vízbe.
Hatalmasat villámlott, a mennydörgés pedig szinte szétnyitotta a felhőket.
A törékeny teremtés némán zuhant a vízbe. A polgármester pedig deszkaszaggató léptekkel távozott a tákolmányról.
A szerzetesek hosszú percekig bámulták az esőtől szaggatott vizet, majd dolguk végeztével elkullogtak a püspöki rezidencia irányába. A csalódott tömeg is lassanként eltünedezett Nicosa házaiban.

Erenike most sem kapálózott a víz alatt, a fellazított csomó elengedte a kezét. Néhány óvatos mozdulattal a móló alatt termett és megkapaszkodott az egyik oszlopban. A közeli sötétedés után, lassan kilépett a vízből.
Elszaladt a kis halászkunyhóig. Az ajtó nyitva, ő pedig halk léptekkel besurrant.
– Kedvesem! – Kiáltotta kitörő örömmel, és odafutott a sarokban álldogáló férfihoz. – Azt hittem, már soha nem láthatlak! – Azzal átkarolta a termetes embert, aki gyöngéden magához ölelte az elázott leányt.
– Azt hiszem, most már végre nyugtunk lesz a püspöktől és a pribékjeitől. Itt egy váltás ruha és némi ennivaló. Menj! San Pietro-ban találkozunk. – Szólt Erenikéhez a polgármester szelíd hangon.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2008-06-23 13:33 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Logikai hibák (tudniuk kell, hogy a víz derékig ér).
A lány háromszor is vízbe kerül – a cselekmény bonyolódik.
Érdekes csattanó, lezárult a történet.

h, 2008-06-23 14:58 ColemanV

ColemanV képe

Az első dolog ami feltűnt érdekes módon nem a történetben van, hanem a formájában :D
Teljesen olyan mint az én első írásaim. (emlékszem, Blade Mestert az idegkimerültség környékezte, mikor majdnem minden mondat végén entert nyomtam :D )
Szóval formailag kicsit szaggatott lett a sok enter miatt.
.
A fogalmazás érdekes, talán kicsit erőltetettnek érzem a régies kifejezések használatát, mert időnként furcsán hangzó szókapcsolatok és mondatok jöttek így létre.
(pl.: "A marconák elindultak...")
.
Maga a történet olyan, hogy az elején nem esett, le hogy amolyan "Skandar Graun" féle poént kívánsz-e elsütni a derékig érő vízzel, vagy sem. Ha hason jellegű poénnak szántad, akkor egy hosszabb történetben megállná a helyét, de sajnos egy ilyen rövidségű feladatnál, nem sok lehetősége van az olvasónak, hogy ráhangolódjon. (de én díjazom, ha poénnak szántad :D Szeressük mink Skandar Graunt :P )
A végén alaposan megleptél és ez jó pont.. nem is, inkább NAGYON jó pont :D
(akkor most a kötelek preparálva voltak, vagy a polgármester teljesen a vízre és a lányra bízta a szabadulást?...Vagy valami elkerülte a figyelmem?)
.
Nnna, az első két hibát, szerintem könnyen kikerülheted a továbbiakban, ha mondjuk a harmadik-negyedik újraolvasásnál megpróbálsz törölni pár entert ott ahol nem érzed feltétlenül szükségesnek (magam is ezt teszem) és ahol régies kifejezést használtál, elismétled magadban a teljes mondatot, hogy nem hangzik-e furán.
.
Menni fog ez még jobban is ;) Sőt!
Ha ilyen meglepetésekkel zárod a megoldásokat még az "ütős" kategória sem lehetetlen ;)
.
Gratula neked is! ;)
.
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

h, 2008-06-23 17:41 a.peterfy

Köszönöm a kritikádat!

A tagolást én nem éreztem annyira szaggatottnak, de lehet nem tudom még pontosan hol a határ.

Bár nem ismerem Skandar Graunt valóban félig poénos beütést akartam vele. egy amolyan első fricskát a tömegnek.

A kötelek gyengítésének több lehetősége is van, mindenkinek a fantáziájára bíztam, hogy ezt hol találja meg.

Végül pedig köszönöm a biztatást! :)

k, 2008-06-24 15:07 bellamaria

bellamaria képe

nagyon jó! Sokáig gondolkoztam azon, hogyan lehetne humorossá tenni a történetet, nem jutott semmi okos eszmbe. Örülök, hogy ügyesebb voltál nálam
;)

h, 2008-06-23 15:56 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

A sok enter nagyon zavaró.
Nem valószínű, hogy ő az első boszorkány, akit vízpróba alá vetnek, így furcsa volt a bokáig érő vízbe dobniuk...
"Mintha csak vágyná a halált!" - múlt idő, vágyta volna
"David-em!" - nem kell kötőjel.
"Ne tedd ezt! – Kiáltott az anyja." - kisbetűvel: kiáltotta
"A fiú megfogta karját" - megfogta a karját
"vezetője, – nem elég" helyett: "vezetője –, nem elég"
"Nehogy azt gondold, hogy megúsztad boszorka!" - megszólításelőtt-mögött vessző: "Nehogy azt gondold, hogy megúsztad, boszorka!"
Uah, jó a csattanója! ;) Bár nem értem, akkor miért David mentette ki? Őt a polgármester kérte meg rá?
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

h, 2008-06-23 18:04 a.peterfy

Köszönöm a kritikádat!

A tagoláson javítani fogok, hamarosan tökéletes lesz! :)
David nem tervezett esemény, őt a szerelem hajtotta.

Örülök, hogy tetszett a csattanója. Remélem sok hasonló meglepetéssel is szolgálhatok majd az elkövetkező feladatokban! :)

h, 2008-06-23 16:41 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Szia!
Tetszett a történet, ahogy a megoldása is. Egy pici bibim volt:
- David ugrott Erenike után, ő húzza ki, de a lány végül az éj leple alatt a polgármesterhez megy, és őt hívha kedvesemnek? Most akkor mi van??????
- Minek dobták a sekély vízbe? Pláne, ha tudták... Itt nem értem a lényeget, miért kellett a mólóhoz vinni aztán...
Nyelvtan:
- nőne se. – Adta ki az - nncs pont, és kisbetű az adta
- karjánál fogva és kicipelték a vízből. - karjánál fogva, és kicipelték a vízből. - vessző
- a léptét. – Szólt a morcosabb és lerántotta a zsákot is a fejéről. - léptét után nncs pont, a szólt kis betű, és előtt vessző
- tömegre és a - és előtt vessző
- Ne tedd ezt! – Kiáltott - kis k
- lebegett felette és különös - lebegett felette, és különös - vessző
- emberek vezetője, – nem - emberek vezetője –, nem máshova kell a vessző
- Erenike szánakozó tekintettel nézett a szentségesek felé. A papok elhúzódtak a lány tekintete elől. - ktekintet kétszer
- boszorka! – Kiáltott rá - kis k
- ... mennydörgés pedig szinte... - ... A polgármester pedig... - szóismi
- Az ajtó nyitva, ő pedig... - hiányzk az ige
- Kedvesem! – Kiáltotta - kis k
- láthatlak! – Azzal - kis a
- találkozunk. – Szólt - kis sz
Tartalomról írtam fentebb.
Amit még kiemelnék:
Nagyon sok szép mondatot írsz, így pl:
- A felhők újból visszatértek és az ég ismét villámot dobott a földre. Az eső hatalmas cseppekkel kezdte siratni a vélt boszorkányt.
- Erenike vesztibe, Tóba fürdik kedvibe, Beledöglik sebtibe.
- Az ég közben tovább hullatta a bánat terméseit.
Ezeket szerettem, a vers is jó lett.
Ügyes vagy, tényleg tetszett.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó

h, 2008-06-23 17:59 a.peterfy

Köszönöm a kritikádat!

Az első vízbelökés is a polgármester irányítása alatt történt, tervezve volt, ezért tudott felállni a vízből, így tudott lekerülni a kötés a lábáról és a csuklya a fejéről valamint így lehetett elvinni a mólóhoz ahol alatta elrejtőzhetett.
David nem volt tervezve, őt a szerelem hajtotta.

Köszönöm a helyesírásbeli észrevételeidet, ehhez csak annyit, lehet nem jól értelmeztem Eve központosítási előírásait. Elolvasom mégegyszer és javítom a hibákat.

Örülök, hogy tetszett és köszönöm az észrevételeidet! :)

h, 2008-06-23 23:04 Fishbone

Fishbone képe

"Emberek, ez a víz itt csak derékig ér!" - Ez aztán megadja az alaphangot. :D Ezen nagyjából öt perce nevetek. Az tömeg oszladozáson gondolkozik, erre a lábmosó mélységű vízből előbukkan a nő. :D
Tetszett, egyedül David nem kellett volna bele szerintem... Hülye srác miatt háromszor fürdött szegény Erenike. De hát a szerelem vak. :D
És a szókincsed is bejött, volt benne pár szó, amit én még életemben nem használtam.
__________________
Egyszer élünk, egyszer élünk,
Egy gyalogot lecserélünk.

k, 2008-06-24 13:15 ColemanV

ColemanV képe

Bizony, az említett mondat volt az a pillanat, amikor Erenikével párhuzamosan felmerült bennem a gondolat, hogy ez a történet nem veszi magát halálosan komolyan, és mint ilyen, sikeresen csempészett humort a témába :)
Dicséretes dologzat ez :D
Szeressük :D
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

k, 2008-06-24 14:56 Kentaur

Kentaur képe

A humor nekem is bejön.
11 szer írod le azt a szót benne, hogy víz, vagy ragozását...
Jó, ok ez a helyszín, a víz..de egy kicsit sok ez(hogyhogy más nem vette észre?)lehetne egy párszor a tóból, vagy felszín alól, vagy valami más.
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

k, 2008-06-24 20:18 a.peterfy

Szia!

Köszönöm a kritikádat!
Igazad van valóban sok a H2O! De mivel Te vagy az első aki észrevette, mégsem lehet olyan borzasztó. :)
Javítani fogok rajta!

sze, 2008-06-25 13:32 Sólyom László

Sólyom László képe

Ha jól értettem a polgármester Erenikével volt végig. Ügyesen oldottad meg!
_________________________________________
Minden célon túl ott vár a következő.

szo, 2009-04-11 13:55 Györeizé

Györeizé képe

Nekem nem gáz sem a túlzott tagolás, sem a régiesség, úgy értem jelen esetben összeáll egésszé. Számomra, legalábbis. Nagyon tetszettek a már-már költői mondatok, meg a megnevezések: a szótlan, a szentségesek, stb. Először furának éreztem a derékig érő víz-poént, de aztán kimondottan tetszett, hogy nem lehetett eldönteni, vicces lesz az írás, vagy sem, legalábbis ezt a kezdő löketet kiegyensúlyoztad az irodalmi mondatokkal (bocs, nem erősségem a kritika-fogalmazás). :)
A csattanó abszolút csattant, és szerintem David sem volt benne rossz, sőt, kimondottan tetszett ez a ki-be hurcibálás. Nagyon tetszik a stílusod, élvezetes volt olvasni a művet.
__"Nem muszáj. A lényeg, hogy megtehetnéd."
L'ibress, Jedi-nagymester
__"Kár, hogy öntelt vagyok. Így már nem fér több belém magamból."