3/2. script - Aures

Arccal előre zuhant a vízbe. Meztelen testét ezernyi jeges pengeként hasogatta a dermesztő hideg. Rémült sikolyra nyitotta száját, és ekkor temérdek víz ömlött tüdejébe; a bezúduló víz szétmarta orrát és torkát, kibírhatatlan fájdalom repesztette belülről szemeit, a fejében pedig mintha ágyút dörrentettek volna.
Ahogy fogyott a levegője, Erenike mind mélyebbre süllyedt a sötét vízben. Egy ideig még eszeveszetten kapálózott, szájával béklyóját tépkedte. A fájdalom olyan erős volt, hogy varázslásra még csak gondolni sem tudott.
Szemei előtt véglegesen elmosódott a világ, de ő kitartóan meredt a magasba, oda ahonnan belökték. Egészen úgy tűnt, mintha várna valamire. Kezeit szinte esdeklően emelte magasra, és még egyszer megpróbálta felrúgni magát, de ereje végleg elhagyta. Egyre csak süllyedt, és testét-lelkét szétrepesztette a gyilkos víz szorítása. Megadta magát a fagyos démonnak; úgy érezte a nyomástól feje és szíve felrobbant.
Utoljára a magasba pillantott. Valahol mélyen még mindig várt valamire.
De aztán sötétség… A démon szörnyű kezei megfojtották.
Erenike meghalt.

Alagút nyílt a mélybe. Mintha óriás fújt volna lyukat a tóba; a víz kettévált, és utat engedett két asszonynak.
– Siess Helga! Még menthető a kincsem – mondta az idősebbik.
A két nő óvatosan lemászott a csuszamlós köveken; moha és iszap tapadt az évezredes kövületekre. Egymást segítve merészkedtek egyre mélyebbre a rögtönzött alagútban. A tó vize szeszélyesen fortyogott körülöttük, minden pillanatban azzal fenyegetve, hogy a bűbáj megszűnik, és a víz visszaomlik a helyére.
A tó fenekére érve a két asszony megtalálta Erenike testét. Bőre elzöldült, szeme kiguvadt, arcán a gyötrelem emléke homálylott.
– Jaj Istenem! - kiáltott fel Helga, mikor meglátta egykori boszorkánytársát. Rettentő csúnya arca most kisimult, és csupa szomorúság, meg szánalom tükröződött rajta.
– Nincs minden veszve! - hördült rá az idősebbik. - Fel kell vinnünk, mert a víz fogságban tartja a lelkét. Gyerünk, segíts már! Ne vágj már ilyen rémült arcot! Fogd meg a lábát!
Keserves volt a visszaút. Többször megbotlottak Erenike holttestével, véresre szabdalták arcukat és kezüket, ráadásul a tó áttörte a varázslatot, így a víz elkezdett visszaomlani a helyére.
– Nincs sok hátra! – üvöltötte túl a víz hortyogását Helga. Feje hamar talajszintre ért, ott megkapaszkodott, és az idősebbik nő segítségével fellendítette Erenikét a partra.
A két boszorkány felrúgta magát Erenike mellé, és a következő pillanatban a tó összezárult mögöttük.
A dühös néppel néztek farkasszemet. Egyikük sem mozdult. Mielőtt lemásztak volna Erenikéért, Helga megdermesztette a csőcseléket.
Telt, múlt az idő. Az árnyak megnyúltak, és az alkonyat vöröses színbe vonta a közeli fák ágait, vörös hidat rajzolt a tó bágyadt arcára. Az idősebbik boszorkány hosszú órák óta mormolt ismeretlen szavakat maga elé. Erenike halott testét absztrakt helyzetekbe csavarta, és többször csókot lehelt ajkaira.
És a lány végre felébredt. Hatalmasat - de olyat amire ember nem képes - szippantott az alkonyi levegőbe. Mintha most először kellene lélegeznie. Szeme idétlen szögben meredt az égre, de csakhamar abba is visszatért az élet.
– Meg… – kezdte –, megh… meghaltam…
– Csss drágám! Most még nem szabad beszélned.
– Azt hittem… n… nem… jöttök el értem.
Az öreg boszorka fáradtan sóhajtott.
– Nagyon nehéz volt. Amit tettünk, egy az Új Varázslatok közül. Ez az első alkalom, hogy alkalmaztuk. A szentséges püspök úr tanította.
Erenike elmosolyodott: – A vén, ravasz róka!
A két nő megetette, és betakargatta Erenikét. Egy ideig elbeszélgettek, halkan nevettek, aztán felálltak, hogy tovább álljanak.
Ekkor Helga csettintett egyet, és a népre mondott bűbáj megszűnt. Az emberek először nem vették észre a változást, de aztán néhányan - azok, akik állva elaludtak - homokzsák módjára a földre zuhantak.
– Ti? – rebegte a polgármester, és hátrálni kezdett. A nép ugyanígy tett. – Ti ketten a vádlók között voltatok! A te fiadat elrontotta a boszorka! Te pedig megmutattad a lány testét, ezzel bizonyítva, hogy boszorkány!
– Mindketten boszorkányok vagyunk maga istenfattya! – förmedt rá az öregasszony, és szemében olyan vad tűz lobogott, hogy további hátrálásra késztette a tömeget.
– Ilyen az emberek természete! - kiáltotta indulatosan, és a földre köpött. – Mindig ellenszegülnek a gondoskodók, a jóakarók ellen! Először az öcs a bátyja ellen, a báty a szülő ellen, a szülők egymás ellen, a nép a varázslatos tünemények ellen. Így a boszorkányok ellen is! Erenike gyógyított! Meggyógyította az állatokat, a haldoklókat. Egy rossz szava nem volt soha senkihez. Csupa szeretet áradt belőle, s igen, közben élte boszorkányos életét. Mivé lesz ez a világ? Mit tettetek a világ legnagyobb jóságával, akit Jézusnak hívtak? – Az öregasszony szeme résnyire szűkült, és tekintetét a vöröslő felhőkre emelte. – A kérdés csak az, hogy mikor fordultok Isten ellen…
– Elég legyen te átkozott! - kiáltotta valaki a tömegben, és egy hatalmas követ hajított a három boszorkány felé. A kő célt tévesztett, de hamarosan újabbak szelték át a leget, aztán voltak akik vasvillával rontottak nekik.
A két ép nő természetfeletti gyorsasággal mozgott. Felkapták Erenikét, s hamarosan árkon bokron túl voltak vele.

Közeledett az éjszaka, s az égre újból komor felhők kúsztak. A felhők egymásba préselődtek, hangos dörgés hallatszott, és vakító villámok száza tépte szét az estét. A három nő egy nyirkos kis tisztáson pihent meg. Helga épp egy apró pergament tekert össze, és belerakta egy fekete macska szájába. A macska zöld szemei tompán izzottak. Bevette magát a sötétségbe, és elsompolygott az üzenettel.
– Ne bánkódj Erenike. – Fogta meg a lány kezét az öregasszony. – Az emberek nem érdemlik meg, hogy miattuk aggódjunk. Saját magukat hajszolják pusztulásba. Bele sem bírok gondolni, mi lesz itt ötszáz év múlva; ha ugyan addig nem jön el a vég számukra. – Tekintetét óvatosan a zúgó égre emelte, s félszegen kémlelte a magasságot.
Az eső pedig zuhogott, a villámok fákat döntöttek ki, a felhők egyre csak dagadtak, és sötétedtek. Erenike pedig nem énekelt már, hogy napsugarat csaljon elő. Hagyta, hagy essen az eső. Tomboljon, zabáljon, öljön… Igen. Öljön.
Az eső napokon keresztül rendíthetetlenül zuhogott. Elmosta a földeket, az ültetvényeket, az emberek házait. Sokat sírt az ég.
És a felhőkön túl, az égen túl, még valaki sírt. Megállás nélkül zokogott, kövér könnyei a földre hullottak. Olykor megdörzsölte csillagszemeit, és kezeire pillantott. A fényből szőtt kezekre, melyek az emberi káoszt teremtették.
Ott, az égen is túl, az a fenséges lény sokat sírt.

4.333335
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2008-06-23 13:34 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Sokkolja az olvasót a kezdés.
Külső segítség.
A cselekmény fordulatos, a történet továbbgondolása.
Lezárult, legendává alakult.

h, 2008-06-23 15:44 ColemanV

ColemanV képe

WoaW! :D
.
Mikor Eve azt mondja, hogy sokkolja az olvasót a kezdés, nagyon finoman fogalmaz :D
.
Nagyon tetszik, egy-két apró hibától eltekintve, tényleg nagyon jól sikerült.
Ötletes és elgondolkodtató... Nincs is mit hozzátennem, így jó ahogy van ;)
.
Gratula! :D
.
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

h, 2008-06-23 16:12 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

"Kezeit szinte esdeklően emelte magasra" - kezét. Plusz: hogyan emelte a magasba, ha egyszer hátul volt a keze összekötve?
"Csss drágám!" - drágám itt megszólítás, tehát vesszó kell elé.
Hmm, tényleg nagyon jól sikerült. ;) Tetszett.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

h, 2008-06-23 16:45 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Ha a teste előtt kötötték meg a kezét, miért ne emelhette volna a magasba. És valószínű így volt, mert máshogy a szájával még csak megpróbálni sem tudta volna kibogozni
(hogy kell anit-magyar mondatot írni :D )
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó

h, 2008-06-23 16:51 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Idézem az alap, Eve által írt novellából:
"Erenike nem ellenkezett, fejét megadóan lehajtotta. A katonák összekötözték a kezét hátul, a lábát pedig bokánál. A szájába peckeket tettek, fejére csuklyát húztak."
Ejnyebejnye, tessék jobban figyelni a részletekre is...
(EK: alul. Nem alul, hátul! :D)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

h, 2008-06-23 16:54 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Jól van, nem szóltam. Amúgy ebben a folytatásban úgy íródott, hogy elől, én erre reagáltam.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó

h, 2008-06-23 19:53 ColemanV

ColemanV képe

Pszt.. csak megjegyzés:
Ha vízbe érkezés után Erenike áthúzza az összekötözött kezét a felhúzott lába alatt, akkor az "alapban" még lehet hátrakötött kézzel írva és a felfelé nyújtott kéz sem lehetetlen. :)
(csak ezt az egy cselekvést kell az írónak beiktatni ;) )
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

h, 2008-06-23 17:12 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Szia!
Nagyon, nagyon durva lett az én gyermekszerető, óvónői lelkemnek. Oké, ha nem bírom, ne olvassam, rendben. De megtettem.
Maga a történet tetszett, jó volt a megoldása.
Nyelvtan:
- Csss drágám - Csss, drágám
- Erenike. – Fogta meg - kis f
- számukra. – Tekintetét - új sor
Többször volt olyan szó, ami nem illett a történebe, pl:
- Szeme idétlen szögben
- absztrakt helyzetekbe
Azt nem értem, ha egyszer a két öreg boszorka megdermesztette a népet, hogy ne lássák, mikor lemennek Erenikéért, minek olvasztották ki őket idő előtt. Nem lett volna egyszerűbb, ha csak majd akkor teszik meg, mikor biztos távolságban vannak? Oké, volt értelme, mert szavakat adtál Helga szájába - ami részben ítélkezés volt -, de már értelmét nem láttam.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó

h, 2008-06-23 21:24 a.peterfy

Szia!

Tetszett az ötlet, bár azt nem értem, miért is kellett a 2 megmentőnek ellene vallania?
Nekem ez nem igazán jött le a történetből, bár lehet bennem van a hiba! :)
A végén érdekes volt hogy az istent "fenséges lény"-nek írtad le!

Gratulálok az írásodhoz!

k, 2008-06-24 05:49 Aures

Aures képe

Huhh, most kerültem gépközelbe.
Nagyon szépen köszönöm a véleményeket, és a gratulációkat. :)
A kézmegkötés pedig figyelmetlenség volt, azt hittem elől béklyózták meg. :oops: (Megyek megnézem, a többiek hogy oldották meg;).)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

sze, 2008-06-25 13:21 Sólyom László

Sólyom László képe

Már az első feladat megoldásod is tetszett, ez meg pláne. Zseniális fantasyt írtál! Már alig várom a következő műved! Természetesen ötös jár érte!
_________________________________________
Minden célon túl ott vár a következő.

sze, 2008-06-25 19:37 Aures

Aures képe

Huhh! Köszönöm szépen! :)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

v, 2009-04-12 15:33 Györeizé

Györeizé képe

Tetszik a hangulata, de pár dolgot nem tudok összerakni.
Akkor ez az egész herce-hurca egy próba volt a városiak számára? És azért jött az "özön", mert nem állták ki a próbát? Kinek szól a pergamen-üzenet? Miért volt ravasz a püspök? Csak a nicosaiakat mosta el a víz, vagy ez egy "fullos" özönvíz lett?
Bocs az értetlenségemért, a hiba valszeg bennem van. :) De a hangulat és a stílus tetszik. És azt is érzem, hogy a háttérben "össze van állva" a sztori, csak a magamfajta értetlennek nem jön át. :(
__"Nem muszáj. A lényeg, hogy megtehetnéd."
L'ibress, Jedi-nagymester
__"Kár, hogy öntelt vagyok. Így már nem fér több belém magamból."

h, 2009-04-13 10:59 Aures

Aures képe

Nem vagy értetlen! :D Csak hát erősen túlléptem volna a keretet, ha mindent megmagyarázok.
Nem próbáról van szó, sokkal inkább mentőakcióról. Az özönvíz Isten szomorúsága/haragja miatt zúdul a Földre, és mindenkit érint.
A püspök azért volt ravasz, mert új varázslatokat talált ki, boszorkánymesterként ténykedett, és közben ezt senki sem vette észre a nicosaiak közül.
Nagyjából ennyi.
Kösz, hogy olvastad, és véleményezted. :)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.