3/2. script - Mihula

A lány tehetetlenül zuhant a homályos tó vizébe, mely mindaddig mozdulatlanul, csillogva verte vissza a délutáni nap sugarait. A víztükör áttört, és hullámokat verve habzott Erenike körül. Fekete haja borús fátyolként lebegte körül a fejét, mintha már gyászolná is a testet, melyet oly büszkén ékesített. Szemét kinyitotta, és némán tűrte, ahogyan a víz bilincse mind jobban szorongatni kezdte a testét. A mesteri kéz formálta, álomszép arcot immáron lassan-lassan csak a felszín alatti világ csodálhatta tovább.
A nicosaiak lélegzetvisszafojtva figyelték az eseményeket. A tömegből jó néhányan közelebb léptek a part széléhez. Látni akarták, miként vergődik a hitvány, de elámulva tapasztalták, hogy még csak meg sem moccan. Sokak szeméből az a meggyőződés köszöntött vissza, hogy Erenike beletörődött a sorsába, és lelkét már az égiekre bízta.
A falánk habok pár szempillantás alatt elnyelték a vízbevetett testet, aztán néhány feltörő buborék végleg elhozta az ámuldozóknak a megítélést, miszerint a lány nem boszorkány.
– Fájdalmas, de legalább nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy Erenike nem az volt, akinek hittük. Nevét tisztára mosta a tó vize, mi pedig békével és tisztelettel emlékezünk majd rá – jelentette ki lehajtott fejjel a polgármester. A tömeg helyeslően bólogatott, majd lassan oszladozni kezdett.
Váratlanul újból megnyíltak az ég csatornái, hatalmas könnycseppekkel jelezve a fentiek fájdalmát. Az égből egy cikázó villám csapott egyenesen a tó közepébe, iszonyatos mennydörgést hallatva maga után. Az emberek megtántorodtak az ijedtségtől, némelyikük még fel is sikoltott rémületében.
– Nézzétek! – kiáltott fel egy borostás arcú férfi, miközben kezével habókosan a vízre mutogatott.
– Szent ég! – mondta az egyik pap keresztet vetve, amint észrevette, hogy a tó mélyéről különös fény tör a felszínre. Az emberek ámuldoztak a furcsa jelenségen, mely szemmel láthatóan egyre erősödött. Nem tudták elképzelni, mi is lehetett éppen készülőben.
Hirtelen egy emberi alak emelkedett ki a habokból, és egy méternyire a víz felett lebegve megállt. A polgármester szeme úgy kidülledt, mint a frissen gyúrt gombóc, melyet forró vízbe dobnak. De a társaság minden tagjáról elmondható volt ugyanez, hiszen fel sem fogták, aminek tanúi voltak.
– Ez Erenike! – harsogta egy fiú, aki szinte képtelen volt levenni a szemét a lányról.
– Boszorkány! Én megmondtam nektek, hogy boszorkány! – kiáltotta kis idő után egy, már elég sok telet megért vénasszony.
– Most mit tegyünk? – fordult az egyik megrettent katona a társához.
– Közel ezerötszáz év telt el, és ti mit sem változtatok – szólalt meg Erenike, kinek béklyói már a tó fenekén meglelték végső nyughelyüket. Hangja oly tisztán csengett, mint hullámok morajlása a hűvös, őszi estéken, amikor a nap aranyhidat fest a víztükörre. Az újonnan kitört vihar tombolása alábbhagyott, majd néhány lélegzetvételnyi idő elteltével meg is szűnt.
A lány ruhájába egy enyhe fuvallat kapott, és csak a vak nem láthatta, hogy az már csont száraz volt.
– Az irigység, a kapzsiság és az ismeretlentől való félelem gyanánt megölitek embertársatokat, aki soha nem ártott még a legkisebb teremtménynek sem.
– Miket beszélsz? Ki vagy te? – kérdezte a polgármester, szinte reszkető hangon.
– Atyám az ő képére teremtett titeket, és megadta nektek a választás lehetőségét.
Atyád? – A pap nem merte kimondani gondolatát, csupán elcsukló hangon egyetlen szó hagyta el a száját: – Kegyelem! – Aztán térdre borult.
– Igen! Az egy Isten gyermeke vagyok, aki másfél évezreddel ezelőtt a názáreti Jézusként jött el közétek, hogy megváltson bűneitektől. Újból eljöttem, most egy leány képében, hogy fényt gyújtsak nektek a sötétségben, melybe mind belevesztetek. Egyszer már az életemet adtam értetek, de ma ismét választhattatok, és megmutattátok milyen is az ember.
– Istenem! Mit tettünk? – szólalt meg könnyezve egy másik pap, aki szintén térdre borult. Az egész tömeg követte a példáját, és némán leereszkedett Erenike előtt.
– Ti már régen letértetek arról az útról, amin a tanítványaimat elindítottam – nézett végig a papokon a lány. – De ne féljetek! Megbocsátom a bűneiteket! Hisz mindennél jobban szeretlek titeket. Mindnyájatokat! – Tekintetét a magasba emelte, és széttárta a karját. Az emberek szeme láttára egy napsugárból font glória jelent meg a feje körül, mely ámulatba ejtően gyönyörű volt. A tömeg nagy része egymás nyakába borulva zokogott, majd egy újabb nagy erejű mennydörgésre kapták fel a fejüket. Derült volt az ég, ezért értetlenül meresztették szemüket a fellegek felé.
– Mennem kell. Atyám szólít. Isten veletek! Legközelebb már az Ítélet Napján jövök el újra – mondta, aztán egy pillanat alatt beleereszkedett a tóba, és végleg eltűnt az emberek szeme elől…

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2008-07-23 10:16 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Érdekes megoldás. :)
A szöveg gördülékeny, mindössze néhol írtad túl kissé.
Számottevő, feltűnő hibák nincsenek.
Szerintem elkezdheted a harmadik feladatot. :)

sze, 2008-07-23 10:39 miyoku

miyoku képe

még mindig az a bajom, h a mondataidat kicsit csöpögösnek érzem.
"verte vissza a délutáni nap sugarait. A víztükör áttört, és hullámokat verve habzott" verte, verte

"kezdte a testét." az "a" nem kell.
"Sokak szeméből az a meggyőződés köszöntött vissza," hmmm
"végleg elhozta az ámuldozóknak a megítélést," ez magyartalan
"iszonyatos mennydörgést hallatva maga után." mennydörgés kuséretében
"kezével habókosan a vízre" ha vk fél, akkor nem habókosan mutogat
"A polgármester szeme úgy kidülledt, mint a frissen gyúrt gombóc, melyet forró vízbe dobnak." ez jó! tetszik a hasonlat! :)
"szinte képtelen volt levenni a szemét a lányról." levenni szemét a...
"széttárta a karját." széttárta karját
azt furcsáltam mindössze, h milyen könnyen adja meg magát a nép. senki sem kételkedik, kiált ördögöt...

- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2008-07-23 11:34 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

"de elámulva tapasztalták, hogy még csak meg sem moccan." - eszerint látták őt a víz mélyében? Az elején azt írtad, a víz homályos.
"– Fájdalmas, de legalább nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy Erenike nem az volt, akinek hittük. Nevét tisztára mosta a tó vize, mi pedig békével és tisztelettel emlékezünk majd rá – jelentette ki lehajtott fejjel a polgármester." - komment az első mondat elő, mögé, vagy közbe iktatva illendő!
"– Fájdalmas, de legalább nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy Erenike nem az volt, akinek hittük - jelentette ki (...)"
Vagy:
"- Fájdalmas - jelentette ki lehajtott fejjel a polgármester -, de Erenike (...)"
"A lány ruhájába egy enyhe fuvallat kapott" - nem meztelenül dobták a tóba? (Csak béklyói voltak, mivel előtte lerángatták a ruháit.)
Pár helyen túlírt mondat. Például:
"Az emberek ámuldoztak a furcsa jelenségen, mely szemmel láthatóan egyre erősödött. Nem tudták elképzelni, mi is lehetett éppen készülőben."
A második része teljesen felesleges: persze, hogy nem tudták elképzelni, ezt már csak a csodálkozásukból tudni lehet.
De az elején is, amikor a vízbe esik a lány, ahogy miyoku is mondta, kicsit csöpögős. Ez persze nem baj, valaki az ilyet szereti.
*
A megoldás nem rossz. :)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

sze, 2008-07-23 14:36 Mihula

Mihula képe

Köszönöm mindhármatoknak a hozzászólását. A túlírás... Hát igen. Erről még le kell szoknom. :) Kíváncsi vagyok, mennyire fog összejönni ez a következő feladatnál. Majd kiderül.

---- ----
"Mert senki sem magától lett olyan, amilyen. Mind ezernyi más emberből vagyunk. Bárki, aki valaha is kedvességet tett nekünk vagy bátorítóan szólt hozzánk, része lett a mi jellemünknek, gondolatainknak és sikereinknek is."

h, 2009-04-13 10:47 Györeizé

Györeizé képe

Egy kicsit romantikusnak éreztem néhol, de összességében nagyon tetszik, grat!
Szerintem az "atyám" helyett használhattad volna az "atyánk" szót, az még jobban kifejezte volna az összetartozást, de sebaj. Tetszett, hogy benne volt a "jó útra térés" lehetősége a megbocsátás által, ez valóban hűen tükrözi a jézusi "mentalitást", de azért kellően nyitott marad a vége a "Legközelebb már az Ítélet Napján jövök el újra" sorral; ez kifejezi, hogy azért nem ülhetnek a babérjaikon, valamit kezdeniük is kell ezzel a tapasztalattal.
"Fekete haja borús fátyolként lebegte körül a fejét" - a "fejét"-nél felszisszentem, valahogy belegázol a képbe, de a "mintha már gyászolná is a testet, melyet oly büszkén ékesített." folytatás nagyon szép! Tetszenek az ilyen már-már költői mondataid, szerintem jól teszed, ha ragaszkodsz ehhez a stílushoz, nagyon hangulatossá teszi az írásod. És idővel még gördülékenyebben fog ez menni, ebben biztos vagyok. Mégegyszer grat!
__"Nem muszáj. A lényeg, hogy megtehetnéd."
L'ibress, Jedi-nagymester
__"Kár, hogy öntelt vagyok. Így már nem fér több belém magamból."