Aures

Eső és vér

Haragosan zúgott az eső. Vadul, fékeveszetten rohamozta a mélységet, kövér, ólomszínű felhők domborodtak a hajósok feje fölött, mintha az ég csak azzal kérkedett volna, hogy ő is tud olyan szeszélyes és vonzó lenni, mint a tenger. A hideg esőcseppek hangosan dörömböltek a hajó fedélzetén, és az utazók fején dühödt vízemberek ujjaiként kopogtak.
– Gyerünk befelé! – kiáltotta egy férfihang, Martin tenorja.
– Várj még! – szólt vissza egy fiatalabb, a kormány mögül. – Tovább Nyugatra! Az utolsó pa… – Nem tudta befejezni, mert egy különösen nagy hullám csapott a hajóra, és annak egész teste erősen megbillent. A férfi bőrig ázott a fedélzetre törő víztől.
– Pokolba a parancsokkal! Befelé! – kiáltotta Martin. A másik férfi nem ellenkezett. Bátyjának igaza volt.
A két utazó kezét feje fölé kapva, beiramodott a hajó testébe.
– Te aztán kivetted a részedet a melóból! – dörrent rá egy harmadik alakra Martin. A megszólított fiatalember csontszáraz volt. Barna szövetnadrágot, és inget viselt. Finom, nyomdaillatú vékony könyvet olvasott ágyán fekve, egy árva gyertya csapongó fényében. Füle botját sem mozgatta Martin szavaira.
– Nem hallasz? – kérdezte az, s keze ökölbe szorult. Szakálla haragosan hullámzott, hatalmas izmai megfeszültek hátán és nyakán. Egy pillanatra úgy tűnt, megindul az olvasó férfi felé, aztán egy megadó fejcsóválással annyiban maradt. – Erikson, nézd meg van-e valami, amit ehetnénk! Remélem, hogy…
– Miért nem mész te, és nézed meg!? Mi a francnak parancsolgatsz? – kérdezte Erikson, és kihúzta magát, de máris összegörnyedt, ahogy Martin tett néhány lépést felé. Víz csurgott le ruhájának minden részéről, apró tócsákba gyűlve a nyikorgó deszkalapokon. – Talán azért, mert tíz év van köztünk, mert én voltam a kapitány jobb keze, és mert éhesek vagyunk! – Martin kőkemény tekintettel meredt öccsére, aztán néhány pillanat múlva kitört mindkettőjükből a nevetés. Egymás vállára támaszkodtak nevettükben. Aztán Martin, mint akire hirtelen más színű gatyát húztak, abbahagyta a röhögést és meglökte öccsét.
– Most már aztán takarodj le, és nézd meg, hogy a szellemek nem vitték-e el már megint!
Erikson széles vigyorral arcán oldalgott el, és Martin is halkan kuncogott, de aztán valami kellemetlen, bizsergető érzés költözött tarkójába, és az ágyon fekvőre sandított.
– Most meg mit bámulsz? – kérdezte.
– Téged.
Martin ázott kutya módjára rázta meg magát. Ej, gondolta, ennél a Rothnál még a nyers hering is szívderítőbb.
– Oszt minek bámulsz? – kérdezte barátságosan, kitűnő tengerészakcentussal.
Roth megvonta vállát, és újra könyvébe temetkezett.
Martin lábával hangosat dobbantott. A deszkapadló vészesen megnyikordult alatta.
– Minek vonogatod a vállad? – kérdezte, és ujjait ropogtatva megindult az olvasó ember felé.
Roth fel sem nézett rá. Martin magasra emelte öklét, de ekkor láthatatlan akadályba ütközött.
– Elég legyen! – szólt Roth hangja Martin fejében. – Szeretnék olvasni. – Martin reszketett, ajkai néma szavakra nyíltak. Rotht figyelte, aki kifejezéstelen arccal meredt könyvébe. Láthatóan a sorokat rótta tekintetével; lapozott, elmosolyodott néhány résznél, vagy épp homlokráncolva olvasott bekezdéseket, de közben folyamatosan beszélt Martin fejében.
– Te remek tengerész vagy Martin! – mondta, s mintha biccentett volna, de valójában csak egy rajzot nézett meg jobban. – És azon kívül, hogy kicsit hirtelenharagú, jó ember is. – Roth lapozott, és szeme sebesen száguldott végig az apró betűkön. – Csupán annyit kérek, hogy hűtsd le magad, vagy menj ki az esőbe, ha magadtól nem megy. Szeretnék olvasni. – Újabb lapozás következett, és Roth ceruzájával valamit firkantott a könyvbe. – Hadd ne felejtsem el: Kitűnő báty is vagy egyben. – Elmosolyodott. – Tehát igazi mintaember.
Martin úgy érezte, mintha dugót rántanának ki agyából, és a léken át kimászik egy idegen tudat. Megkönnyebbült.
Ekkor Roth felnézett a könyvből, és ezúttal verbálisan szólt: – Vigyázz a testvéredre.

Harmincnál nem lehettek többen, mikor elhagyták Ermania kikötőjét. Nyirkos, szeles napok voltak. Kora reggel indultak, sok száz ember búcsúztatta az expedíció tagjait.
– Micsoda kaland lesz gyerekek! Micsoda kaland! – ujjongott a kapitány a fedélzeten, s nagyot szürtyölt pipájából. A matrózok és kutatók meg csak nevettek, semmi nem szeghette kedvüket.
Ez a harminc ember azért kerekedett fel, hogy Nyugatra hajózva – mint az később kiderült –, meghaljon. Átkozott viharok kísérték végig útjukon, förtelmes égi szerzetek kapkodták el őket, vagy épp az éhségbe kellett belehalniuk. Ez volt a legnagyobb probléma. Valami, vagy valaki folyamatosan dézsmálta az élelmiszer raktárukat. "Hé te! Nézd meg van-e még valami étel!" Rendszerint ezzel kezdte a napot a kapitány. És az emberek engedelmeskedtek, aztán falfehér arccal tértek vissza. Étel nuku. Épp csak annyi, hogy megízesítsék szájukat.
Egy ideig még nem volt gond az utánpótlás. Sok kikötővárosban álltak meg, és ott szereztek be ételt, de hamarosan vadabb tájékok következtek. A hajón általános felháborodást váltott ki a kapitány cselekedete, hogy tudván, elhagyták az utolsó kikötővárost, folytatta az utat a vörösen pislákoló Nyugat felé.
– Most mit fogunk enni!? A Geisbringeh még mindig itt van! – Geisbringehnek hívták otthon a szörnyeket, akik ételt lopnak.
– Barátaim! – A kapitány körbe mutatott a ringatózó hajón. – A tengeren vagyunk! A víz tele ínyencséggel!
Újabb viharok tizedelték a legénységet, a Geisbringeh lassan az utolsó élelmiszeradagokat is elpusztította.
Egy éjjel a kapitány minden ok nélkül összeesett. Elsuttogta az utolsó parancsot, és megmerevedett.
– Evett a tengerből – mondta Erikson.
Roth nem figyelt a szavakra. A zúgó tengert kémlelte. Egy hatalmas hullám csapott fel, és hosszú, kígyószerű test szelte a tengert.
Roth még az után is a hajóorrban leste a Geisbringeh útját, hogy két társa hullámsírba helyezte kapitányát, és lehajtott fejjel elvánszorogtak.
Csak nézte, nézte a háborgó tengert, és közben jobb kézfejét simogatta, markolászta, mintha csak azt vizsgálgatná, hogy még a helyén van-e.

– Te nagyon jól tudtad, hogy nincs már semmi! – rivallt bátyára Erikson, mikor visszatért a kamrából. – A kapitány halálakor a szörny elvitte az utolsó készletünket is!
– Honnan tudtam volna!? Reméltem, hogy még van!
– Te… – Erikson bátya torkának ugrott. Ütötte, rúgta ahol érte, aztán hirtelen elsírta magát. Martin félrelökte öccsét.
– Nem akarok verekedni veled öcskös! – Megigazgatta ruháját, és titkon az olvasó Rothra pillantott. Kihúzta magát. – Nyugi, majd halászunk! Az utóbbi időben is sikerült így…
– Hát nem érted? A Nyugati Kapuk napokra vannak. Ezeken a vizeken már nem él semmi, amit mi megehetnénk! Nézd meg mi lett a kapitánnyal! – nyüszítette, és a földre roskadt. Öklével a padlót csapkodta. – Nincs semmi, amit ehetünk… Semmi!
Martin leguggolt rázkódó öccséhez, és átkarolta. Erikson csitulni kezdett, és viszonozta bátya ölelését.
– Éhes vagyok… – nyöszörögte. Martin nem válaszolt, csak ringatta öccsét, mint egy csecsemőt.
Roth lapozott.
Lassan halkulni kezdett Erikson hangja; belealudt bátya óvó karjaiba. Odakint a vihar is szűnni látszott. Álmosság telepedett a szobára; ásítottak a falak, elszenderedtek a tárgyak. Roth új gyertyát gyújtott. Felállt és betakargatta a földön alvó két testvért. Egy ideig még elnézegette az ölelkező párost; vágyakozó pillantásokkal kísérte az összefonódó kezeket, és sokáig elidőzött az arcokon. Fájdalommal átszőtt, meggyötört arcok voltak ezek. De mégis…
Hátat fordított nekik, és jobb kézfejét simogatva visszamászott ágyába.
Az éjszaka álmos csöndjét csak néha-néha törte meg Roth könyvének sercegése, ahogy a lapok először elcsúsztak, aztán békésen egymásra simultak.

Martin a kormánynál szorgoskodó öccsét nézte. Elképzelte, milyen jó is lenne, ha otthon maradt volna anyukájával, és sosem hallott volna erről a pokoli küldetésről. Édesanyja már idős. Biztos szüksége van az istápolásukra. Nagyon hiányozhatnak neki.
Az égen fél tucat madárszerű lény repdesett. Nem voltak túl magasan. És milyen kövérek… Milyen gusztusosak… Akár még le is szedheti valamelyiket egy íjjal…
Az íj a fedélzet közepén hevert. Egy kupac fegyver árválkodott körülötte; Martinék megegyeztek, hogy ezeket a vízbe hajítják. Tartalék fegyverek voltak; senkinek sem kellettek.
Megindult az íj felé. Csak szép halkan, mint a macskák otthon. Azok lopakodtak ilyen puhán, ilyen finoman, ha rejtve akartak maradni prédájuk előtt.
Martin egy alakot pillantott meg a fegyverkupac mögött. Erikson lopakodva közelített a másik oldalról. Mindketten megtorpantak, ahogy tekintetük találkozott.
A kis…, gondolta Martin. Lelkében, s gyomrában egyaránt ismeretlen tűz lobbant. Vad tűz. Nem engedhette, hogy más is részesedjen a zsákmányában. Az ő prédája! Csak az övé!
Rohanni kezdett a fegyverek felé. Öccse ugyanígy.
Egyszerre értek oda. Szemükben iszonyatos düh lobogott. Feledve az íjakat, egymásnak estek, és marcangolták, tépték a másikat, mint két macska. Martin hamar felülkerekedett, és öblös csapásokat zúdított testvérére.
– Én… láttam… meg… előbb! – mondta, minden szó előtt hatalmasat csapva Erikson arcába. – Én… fogom… megenni!
Újból felemelte öklét, hogy ezúttal egy minden eddiginél erősebb ökölcsapással teljesen szétroncsolja testvére arcát, ám ekkor egy kéz, egy gyengéd, mégis erős kéz megfogta csuklóját.
Martin elfordult, és Rothszal találta szembe magát. A férfi arca szomorú volt, szemére mintha pókhálót szőttek volna. Tekintete tompán fénylett.
– Ne bántsd – suttogta.
A férfi sóhajtott, és a tengerre nézett. Mintha keresett volna valamit. Aztán hátat fordított a dühöngő párosnak, és bevette magát a hajó gyomrába.
Martin homlokát ráncolta. Mi a franc!? Én ezt nem akartam…
Kinyújtotta kérges kezét a földön fekvő öccse felé, de az egy elkeseredett mozdulattal félrelökte azt. Martin tovább próbálkozott, de testvére rákiáltott: – Takarodj már innen! – Sírni kezdett, visszahanyatlott a padlóra, és sokáig nem mozdult.

Később.
Martin megrázza fejét. Szédül. Ennie kell… Éhen hal, mint a többi… Ő is a tengerben végzi. Sosem látja viszont édesanyját.
Muszáj ennie valamit…

Éjszaka. Erikson a kormány mellett ücsörög a földön, hasát szorongatja. Martin közeledtére indulatosan arrébb dobálja magát. Csak dobálja. Nincs ereje felállni. Martin le szeretne ülni mellé, de testvére a lába elé köp. Szeretne valami sértést hozzávágni, de torkát csak hörgések, és nyögések hagyják el. Borzasztó büdös a lehelete. Üres gyomor, és belek szaga. Martinnak furcsa gondolata támad, amitől rémület járja át.
Lehet, hogy már önmagát emészti?

Az égen csillagok ragyognak, a horizonton hatalmas, vörös folt pislákol. Martin elmosolyodik. Ha átmennek a Kapun, véget ér a küldetés. Odaát biztos lesz valami étel…
De nincs szél. A vitorlák bágyadtan csüngnek az árbocokon. Sosem érnek oda. A hajó szinte áll.
Ennie kell…

A fedélzeten Erikson vánszorog négykézláb. Testvére figyeli őt. Martin azon gondolkodik, milyen szép is az öccse. Szép a bőre. Teste izmos, napon, földeken edződött. Feszes… Finom…
Öccséhez sompolyog. Eriksonnak már nincs ereje lefejteni magáról a karjára fonódó kezeket. Martin felhúzza az ing szárát. Finom…
Megszaglássza az izmos kart. Megnyalja. Sós…
Nagyra nyitja száját, mint egy macska. Belemélyeszti fogait testvére húsába. Ropognak az inak. Erikson ordít.
Aztán történik valami, ami megállásra ösztökéli Martint. A húsból folyni kezd valami. De hisz ez…
Vér.
A férfi ijedten ugrik hátra testvérétől, szájából vért köpköd mindenfelé. Erikson karjából ömlik a piros folyadék.
Ne! Ez nem lehet… Ő A TESTVÉREM!
Martin öklendezni kezd, és hátára zuhan. Undorítónak érzi magát, egy szörnyetegnek, aki képes lett volna megenni a saját fivérét. Keservesen üvölt a csillagok pettyezte égre.
Ekkor hatalmas víztömeg csap arcába, és mintha éhségét is elmosná. A világ helyreáll, Martin tisztán lát, és tudatában van mindennek…
Az égen mindkét hold ragyogott, sovány felhők kúsztak köréjük. A tengerben mord erők folytatták örökös harcukat; bősz, komor hullámok jelezték útjukat.
Hosszú, sötét test emelkedett ki a vízből, közvetlenül a hajó mellett. Először úgy tűnt, maga a víz tornyosult oszloppá, és valami különleges varázs hatására pikkelyek kezdtek burjánzani rajta. Ám hirtelen két, sárgás fénygömb lobbant valahol a vízoszlop tetején. Szemek.
Martin döbbenetében még levegőt is elfelejtett venni. Kitömött testként feküdt a padlón.
Az oszlop hajlani kezdett, és ráomlott a fedélzetre. A Geisbringeh teste vízzé robbant, ahogy elérte a fát. Ezután a tócsa, ami a szörnyből maradt, folyni kezdett. Kikerülte az akadályokat, óvatosan lecsordogált a lépcsőkön; az élelmiszer raktár felé ment. Mintha irányította volna valami.
Martin meg sem próbálta megállítani. Látta, hogy a tócsa visszatér. Ugyanazt az utat tette meg, mind odafele, annyi volt csupán a különbség, hogy most nem egy lapos vízpaca masírozott a fedélzeten, hanem egy púpos, dagadt víztömeg. Mint aki teleette magát.
Hát tényleg létezik. Ez evett meg mindent, gondolta. De ez lehetetlen! Nem maradt már semmi… Akkor mitől olyan jóllakott?
Martin figyelte a halkan gördülő víztömeget. Megcsillant rajta a holdfény és egyszeriben megvilágosodott.
Roth…
Gondolkodás nélkül cselekedet. Az ösztönei hajtották, nem tudta helyes-e amit művel, de már késő volt emiatt aggódni. Martin hatalmasat vetődött, ezzel elállva a Geisbringeh útját. A víztömeg megtorpant. A következő pillanatban Martin kezével átszakította a víz felszínét. A szörnyeteg sikított. Túlvilági, velőtrázó sikoly volt ez, még a hajó fája is beleremegett. Martin mélyebbre nyúlt a dagadt vízszörnyetegben, és egy kezet tapintott ki. Megragadta, és húzni kezdte kifelé. Az összekulcsolt kezek áttörték a szörny víztestét. Martin feltápászkodott, és tovább húzta. A kiszabadított kezet hamarosan csukló, kar, váll és egy szomorú, fáradt arc követte. Martin minden tartalék erejét hatalmas karizmaiba lökte. Kirántotta Rotht a szörnyetegből. Más körülmények között, biztosan nevetett volna a látványon, ahogy a férfi kirobban egy nála sokkal kisebb vízkupacból.
A két férfi összeesett a fedélzeten. A szörny visszacsurgott a tengerbe, ott felvette természetes alakját, és amennyire tudott, a két férfihez hajolt. Sárga szeme csodálkozott.
Pokolfajzat! – Martin már épp feltápászkodott volna, de Roth megragadta csuklóját. Ugyanúgy, mint amikor Eriksont mentette meg.
– Ne bántsd… ő… az öcsém.

Erikson és Martin a fedélzeten ücsörögtek. Mindkettőjük vastag pokrócba bugyolálták magukat.
– Nem értem igazán… Azt mondod, Roth varázsló volt?
Martin bólintott.
– Nemrég felfedte magát előttem. A fejemben szólt hozzám. – Martin nagyot harapott egy száraz kenyérbe, és így folytatta: – Nem egyszerű varázsló. Azon kevesek közül való, akik varázserővel születnek. Valami rendellenesség. Nem fázol?
Erikson intett, hogy folytassa.
– Mindezt azután mesélte el, hogy kitéptem a Geisbringeh testéből… Rothnak volt egy öccse. Éltek haltak egymásért. De egyszer csúnyán összevesztek. Verekedtek. A vitatárgy az volt, hogy Roth öcsének, miért nincs varázsereje. Nem tudom pontosan, hogy volt; annyi bizonyos, hogy testvére addig hergelte bátyát, hogy adjon neki varázserőt, hogy Roth megelégelte, és olyan iszonyatos erőt zúdított öcsére, hogy a keze leszakadt, testvére meg teljesen átalakult. Ő lett a Geisbringeh. – Vállat vont, és hozzátette: Aztán a kezét visszanövesztette.
Erikson nagyot nyelt.
– Roth tudta, hogy a testvére lopja az ételt?
Martin sóhajtott.
– Nem. Roth lopkodott, hogy megetesse az öccsét.
Erikson keze ökölbe szorult.
– Rengetegen haltak meg miatta. Majdnem mi is…
– Megmentette az életünket – mondta Martin. – Utolsó varázslatával ételt teremtett. Nem hiszem, hogy máskor is képes lett volna rá, de itt volt a testvére. Aki erőt adott neki. Ma már sokkal több varázslata volt, mint bátyának. – Martin tekintete a víz felé kalandozott. – Azt hiszem békét kötöttek egymással.
És átkarolta testvérét. Testüket beragyogta a Nyugati Kapu vöröses fénye.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2008-07-22 18:03 Eve Rigel

Eve Rigel képe

A történet kissé túlírt és zűrzavaros. Időnként elvesztettem a fonalat, nem tudtam, ki mit csinál, mit mond, mit akar… Néha úgy tűnt, mintha legalább hat szereplő lenne.
A karakterábrázolás nem sikerült jól, nem láttam magam előtt a szereplőket.

k, 2008-07-22 18:36 Aures

Aures képe

Húha... pedig most tényleg azt hittem, valami jót csináltam. :( (Legközelebb ugye :) )
Hogyan tehetem láthatóvá a szereplőket? Hogyan tehetem őket még élőbbé? Nem is olyan könnyű, mint hittem.
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2008-07-22 20:10 Alexei B Fargas

Üdv!
Hmmm... mintha nem egyedül írtad volna...
Miért mondom ezt? Remek horrorelemek keverednek pocsék részletekkel. Aki így tud feszültséget teremteni, az hogy a csudába merészeli elkövetni azt az ALAPVETŐ hibát, hogy átvált egyik pillanatról a másikra múltidőből jelenbe (és vissza)?
***
"...kiáltotta egy férfihang, Martin tenorja."
Elég magyartalan. Inkább Martin tanorja simán, nem kell a férfihang (elvégre a tenor nem egy női szólam) :-D
***
"Füle botját sem mozgatta" Helyesen: mozdította.
***
"Ej, gondolta, ennél a Rothnál még a nyers hering is szívderítőbb."
A könnyebb olvashatóság érdekében célszerű lett volna gondolatjelekkel kiemelni, amit Martin gondolt.
***
"Étel nuku." Már bocs, de mi ez a pongyolaság? Szép mondatok, kifejezések, aztán meg EZ? NUKU???
***
"Épp csak annyi, hogy megízesítsék szájukat." Nagyon szép!
***
"Egy éjjel a kapitány minden ok nélkül összeesett. Elsuttogta az utolsó parancsot, és megmerevedett.
– Evett a tengerből – mondta Erikson.
Roth nem figyelt a szavakra. A zúgó tengert kémlelte.
Hopp, ez mi? Ki mikor mondott micsodát? Hirtelen azt hittem, visszaváltottunk a jelenbe! Egyébként, ilyen hosszú mesélés közben érthetetlen és szükségtelen, hogy megszólaljon valaki!
***
NEM bátya, hanem BÁTYJA!!!!!!!!
***
A befejezés félelemtesen rossz. Átváltunk horrorból nyálas, tocsogós fantasyba, ahol nem is a szörny válik központi alakká, hanem a "béka és a szeretet".
!?!?!?!?!?!?!?
Most őszintén, nem tudtál volna valami jobbat kitalálni?
***
És végezetül:
Rengeteg kérdés marad bennünk, nagyrészük az elbaltázott vége miatt. Miért akarta megenni a bátyját a vízi szörny? Mi az ő történetük bővebben? Stb...
Áhhh... iszonyat a vége! Az utolsó részt úgy ahogy van kidobhatod a francba, mert nélküle is megálja a helyét az egész!
Sőt!Akkor egy remek horrornovella lenne belőle!!!!!

k, 2008-07-22 20:13 Alexei B Fargas

Ja igen.. a karakterábrázolás zavaros. Aki egyik pillanatban kedves testvér, a másikban jelentősebb átvezetés nélkül dühöngő állat.
A cím se jó. Szerintem jobb lett volna inkább a szörny nevét adni címnek. Az mutatna valahova.

k, 2008-07-22 20:26 Aures

Aures képe

De miért? Nem lehet valaki kedves testvér, és dühöngő állat? Nem lesz emberibb a karakter, ha rétegesebb? Oké: én például kedves testvér vagyok, és dühöngő állat.
Az öcsém már megszokta.

_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2008-07-22 20:39 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Brezsnyew az átvezetést hiányolta. Hogy lehet az egyik pillanatban ilyen, a mésikban olyan, de akkor legyen valami "jele", hogy ez bekövetkezhet - pl. előre felkészülnek rá, mert teszem azt, elfehéredik az orra (ez Albert Einsteinre volt jellemző, dührohamai előtt elfehéredett az orra). Vagy csak megváltozik a tekintete. Szóval nem kell oldalas elbeszélés, hogy szép fokozatosan pont másfél decibellel emelte a hangját, és a végén kitört belőle a vadállat, hanem elég egy ilyen félmondatocska. Hogy jelezd az olvasónak, hogy ez egy "réteges" karakter, és nem fekete-fehér.
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

k, 2008-07-22 20:44 Aures

Aures képe

Kösz Dora, így már vágom. :)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2008-07-22 20:23 Aures

Aures képe

Üdv Brezsnyew!
Kösz, hogy elolvastad, és véleményezted. Igazán hasznos volt!
Eddig nem gondoltam, hogy hiba lehet a hírtelen időbeni váltás. Azt hittem, azzal erőteljesebb lesz az éhség érzete. No mindegy, az olvasók nem szeretik, többet nem is alkalmazzuk! :D
Bátyja! Ezt mindig elrontom...
"Étel nuku" - ezt már akkor szarnak találtam, mikor leírtam. (De akkor miért is hagytam benne? :x )
És igen... a befejezés. Igazából a terjedelmi korlát az oka. Így is túlléptem valamennyire, és akkor még befejezést is akartam írni. Roth és öcsének története pedig nem érdemeli meg, hogy négyszáz karakterben közöljem.
Minden kérdést megválaszoltam volna. Húszezres limitnél ugye... :D
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2008-07-22 20:38 Aures

Aures képe

Nem tudok belejavítani az írásba.
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

sze, 2008-07-23 12:48 miyoku

miyoku képe

senki sem tud, ha ez megnyugtat.
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2008-07-23 12:37 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Uajjaj! Csaknem 15900 leütés! Ez elég csúnya túllépés.
*
"fékeveszetten rohamozta" - fékevesztetten?
"Finom, nyomdaillatú vékony könyvet" helyett "Finom, nyomdaillatú, vékony könyvet" esetleg "Finom nyomdaillatú, vékony könyvet" (atól függ, mi volt finom, a könyv vagy a nyomdaillat)
"kérdezte Erikson, és kihúzta magát" - melyikük Erikson? Az olvasó, vagy a másik fiatal? (Aki ha jólértem, Martin öccse.)
Martin neve korán kiderül, a másik kettőé ehhez képest kicsit későn. Rothé különösen későn.
"mindkettőjükből a nevetés. Egymás vállára támaszkodtak nevettükben" - nevetés, nevettükben, szóismétlés.
"Aztán Martin, mint akire hirtelen más színű gatyát húztak" - öhm... miért pont ezt a kifejezést választottad, hogy más színű gatya? Mert ha teszem azt "Aztán Martin, mint akin hirtelen vöröshangyák meneteltek végig" azt el tudom képzelni: megijedve, fivánkolva, izgatottan, stb. de hogyan viselkedik egy ember, ha hirtelen más színű gatyát húznak rá? (Vagy csak én nem értem?)
"Erikson széles vigyorral arcán oldalgott el" - névelő: az arcán
"megindult az olvasó ember felé." - olvasó ember, ez olyan hideg, főleg, hogy a nevét is tudjuk már. Sima olvasó jobb volna.
"Kitűnő báty is vagy egyben. – Elmosolyodott. – Tehát igazi mintaember." -attól, hogy báty, még nem mintaember. :) (Tudom, mivel van egy bátyám...)
"mintha dugót rántanának ki agyából, és a léken át kimászik egy idegen tudat." - a feltételes mód miatt "kimászna"
"s nagyot szürtyölt pipájából." se a neten, se a Magyar Értelmezőben nem találtam ilyen kifejezést. Mi az a szürtyöl?
"Étel nuku." - ájjájj, stílusidegen kifejezés!
"hamarosan vadabb tájékok" - tájékok? Talán inkább tájak
"váltott ki a kapitány cselekedete, hogy tudván, elhagyták az utolsó kikötővárost, folytatta az utat a vörösen pislákoló Nyugat felé." - hogy tudván... magyartalanná teszi a mondatot.
"Most mit fogunk enni!?" - a kérdőjelfelkiáltójel helyes sorrende "?!" azaz: "Most mit fogunk enni?!"
"Geisbringehnek hívták otthon a szörnyeket, akik ételt lopnak." - miért annak nevezték el? Miről? Rendszerint oka van egy becenévnek, főleg egy előtte ismeretlennek. Ez nem derül ki.
Jut eszembe: miért nem állítottak őrt az élelmiszer mellé?
"Roth még az után is a hajóorrban leste a Geisbringeh útját" - miért, látta az útját? Volt valami nyoma? Ezt eddig nem említetted.
"Honnan tudtam volna!?" helyett "Honnan tudtam volna?!"
"Erikson bátya torkának ugrott." helyesen: "Erikson a bátyja torkának ugrott."
"Nézd meg mi lett a kapitánnyal!" - szerintem vessző kéne.
"belealudt bátya" - bátyja
"Roth új gyertyát gyújtott. Felállt és betakargatta a földön alvó két testvért." - ennél a résznél mintha átváltanál Martin nézőpontjából Roth-éra.
"teljesen szétroncsolja testvére arcát" - az ökölcsapást ritkán adják azért, hogy arcot roncsoljanak. Nem ez a fő célja. És szerintem Martiné sem ez volt. (Inkább következmény az, hogy "roncsolódik" az arc...)
"A férfi arca szomorú volt" - nem az arc volt szomorú. Az csak szomorúságot tükrözhet legfeljebb.
"– Ne bántsd – suttogta." - felszólítás, felkiáltójel.
"Martin homlokát ráncolta." - névelő: a homlokát
"Mi a franc!?" - "Mi a franc?!" - a későbbiekben ha előfordul, már nem említem meg ezt a hibát többet.
"Később.
Martin megrázza fejét. Szédül. Ennie kell… Éhen hal, mint a többi… Ő is a tengerben végzi. Sosem látja viszont édesanyját.
Muszáj ennie valamit…" - hájjájjájj, ennél a résznél szivinfarktus kerülgetett, és nem a sztori miatt... Annyira durván megtöri a hangulatot és a gördülékeny szöveget, mint amikor mész a nyílt tengeren, hajókázol a lágy szellőben, élvezed a napsütést, aztán egyszer csak nekimész egy vegyesboltnak.
Akárkinek is adtad át itt az írást, többet ilyet ne tegyél...
Ha már váltás:
"Ekkor hatalmas víztömeg csap arcába, és mintha éhségét is elmosná. A világ helyreáll, Martin tisztán lát, és tudatában van mindennek…
Az égen mindkét hold ragyogott, sovány felhők kúsztak köréjük. " - itt villámgyorsan visszaváltasz jelenre. A vegyesbolt köddé vált. Csak úgy, minden átmenet nélkül.
Más: két hold? Ehh? Ha ez egy másik bolygón játszódik, illett volna korábban jelezni...
"A következő pillanatban Martin kezével átszakította a víz felszínét." - névelő: Martin a kezével, különben úgy hat, mintha a víztömeg törte át Martin kezével
"ott felvette természetes alakját" - mi volt a természetes alakja?
"A vitatárgy az volt, hogy Roth öcsének, miért nincs varázsereje." - a második vessző nem kell.
*
Az egész mű, olyan, mint a tenger. Vannak nagyon jó pillanatai, amikor a magasba emelkedik. Aztán mélyzuhanás. Majd megint fel.
Az alaptörténet nagyon jó, a végén a csattanós lezáráson viszont érződik, hogy gyorsan összetákolt.
A szereplők cselekedetei néhol kicsit zavarosak, de ez írható a szituáció számlájára (elvégre a helyzet nem éppen nyugodt).
Az eleje döcögősen indul, lehetett volna vágni rajta. Már csak terjedelmi okok miatt.
A jelenidőre váltás viszont nagyon durva...
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

sze, 2008-07-23 12:48 miyoku

miyoku képe

norbi belendült! :))))
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2008-07-23 19:58 Aures

Aures képe

Jujj, hát nem gondoltam, hogy ennyire zavaró a váltás. Azt hittem ettől "életszerűbb" lesz az éhségérzet. No mindegy.
Köszönöm a részletes hibaelemzést! Egyetértek velük; egy csomót elkerülhettem volna, ha figyelmesebb vagyok. Nem tudom mit jött rám... Nem szokásom ennyi hibát ejteni.
"tájékok" - ez a szó oké nem? Igaz, inkább lírára vall, de én hozzám, és a műveimhez is közel állnak a versek.
"szürtyölt" - 89,8 %-osan biztos vagyok benne, hogy létező szó. Lőrincz László "A Kicsik" könyve ugrik be, ott biztosan előfordul. De ha nem, hát éljen az írói szabadság, az új szavak teremtése! (Ha én találtam ki, akkor simán kijön egy hangutánzó szóból :D).
Hogy miért nem állítottak őrt? Öhm... jöjjön a mentegetőzés... Hát te nem félnél az éjszaka közepén egy tengeri szörnyre leselkedni? Ha többen is vagytok, nem gyűrhetitek le a Geisbringeh-t... :)
Kösz, hogy elolvastad, és véleményezted.

______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

p, 2008-07-25 05:41 SirTelen

A szürtyölt a szürcsölt és a kortyolt szavakból képzett összevonás.
És igen, ha nem vagy MTA akreditált nyelvújjító: ez bizony hibás. :)
--------------------------------------------------------------
"hitehagyott a jó, s a rosszakat
a meggyőződés szenvedélye fűti..."

William Butler Yeats

cs, 2008-07-24 20:29 a.peterfy

Szia!

Norbi ismét jól kivesézte a dolgokat, kritikusnak már elmegy! :)
A többieknek mondom akik nem Norbik, aki nem tud írni az kritizál! :)
(zárójelbe jegyzem meg, hogy Norbi novellái azért nem olyan rosszak, sajnos :D )
Nekünk földi halandóknak marad a karakterek és a történet vagy még az se!
A hangulatot egy kicsit vontatottnak találtam, persze a végére azért kiváncsi voltam mi fog történni. Nekem ez a szörnyes testvéres zabálós önfeláldozós nem igazán jött be, de meg kell hagyni eredeti elképzelés. Talán ha a szörnyed kialakulását vagy a hajón tett zabálásait jobban kihangsúlyozod másképp látnám a dolgokat.
Azért gartula!

cs, 2008-07-24 20:47 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

:D
Én mondtam nektek, hogy ha nem fogok tudni megtanulni írni, elmegyek A Kritikusnak, azt hiszitek, csak viccelek, de aztán figyeljétek meg, hogy tényleg. :D
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

p, 2008-07-25 19:23 Aures

Aures képe

Oh, köszönöm Mr Peterfy! :)
Pont a hangulatot izéltem el a legjobban, pedig általában az szokott a legkönnyebben menni.
És igen. Tényleg a szörny lényére kellett volna a hangsúlyt helyeznem. Azt hiszem, ott rontottam el, hogy túlságosan eleget akartam tenni a kiírásnak; főleg a három szereplő közti konfliktust (éhség) értve ezalatt. Ha lazábban veszem, talán oké lenne a novella. Kicsit görcsösen írtam.
Ek: ihlet.
Na igen, abban sosincs hiányom! :D Egy kis csiszolgatás, egy kis lazítás, és minden rendben lesz.
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

v, 2008-07-27 09:25 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Szia!
Huh, ez egy igen furcsa novella lett. Nem mondom, szeretem a horror elemeket, de ez valahogy nem jött be. Drámai akartál lenni, de pont ez miatt nem lett az, mert túl akartad.
Ahogy olvastam, téma volt az időváltás. Nekem van olyan írásom, ahogy a kettő váltakozik, de annak megvan a logikája. Ha a múltban indítod, és a jelenbe térsz, vagy, bizonyos helyen más az idő, és ezt érzékelteted, vagy egyszerűen logikusan fel tudod építeni, miért a jelen és a múlt, sztem semmi baj nincs vele.(Pl: ha egyszerre írsz a valóságban és az álomban, akkor írhatod az álmot jelenben. Én amúgy is hiszem, hogy az álmok mindig akkor és most, jelen idejű képek. - A telihold c. írásom, is ilyen)
A végén túl boldog lett minden, és most lehet, hogy bennem a hiba, de nem értettem, mi is volt ez a szörny.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

v, 2008-07-27 13:11 Aures

Aures képe

Üdv!
Igen, mondjuk ki: ez a novella sz... úgy értem nem a legjobb.
Igazándiból, én nem a horrorra szakosodom. Fantasyt írok, és ezt is szeretem olvasni. Nem tudom mi lenne, ha egyszer tényleg horrort akarnék írni. ;>
A szörny meg Roth öccse volt.
Talán újra megírom ezt a novellát. Ha felvinném a korlátot 30.000 karakterre, talán egész jó írás lenne.
Utóirat: Hosszú időre, talán hetekre el kell tűnnöm a karcolatról. Büntiben vagyok... :(
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

v, 2008-07-27 14:46 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Ne légy ennyire kemény magadhoz. Ne mond, hogy sz*r, mert ki tudja, lehet, hogy egyszer előveszed ezt a témát, és megírod életed legjobb írását, amiért elismerést kapsz, és még te is elégedett leszel az eredménnyel. :)
Amikor azt írtam, nem tudom, mi a szörny, nem így értettem. Azt tudom, hogy az ő testvére, én igazából az utolsó részt nem értettem meg, amikor a másik két fivér beszélgetett. De talán másodszor vagy harmadszor olvasva jobban felfogom. Nem az erősségem az "elsőre olvas és megért" dolog.
Amúgy az dícséretes, hogy újra megpróbálod, ezuttal korlátok nélkül megalkotni a művet.
Miért vagy büntiben?
(ui: A jövő héten én sem vagyok, végre nyaralok.)
EK: igyon. De hát csak ökör iszik magában :(
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

v, 2008-07-27 13:12 Aures

Aures képe

Üdv!
Igen, mondjuk ki: ez a novella sz... úgy értem nem a legjobb.
Igazándiból, én nem a horrorra szakosodom. Fantasyt írok, és ezt is szeretem olvasni. Nem tudom mi lenne, ha egyszer tényleg horrort akarnék írni. ;>
A szörny meg Roth öccse volt.
Talán újra megírom ezt a novellát. Ha felvinném a korlátot 30.000 karakterre, talán egész jó írás lenne.
Utóirat: Hosszú időre, talán hetekre el kell tűnnöm a karcolatról. Büntiben vagyok... :(
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.