gwalker

Odalenn,
Írta: Nagy Dániel, 2009 április

A hadnagy lerogyott a barlang vizes köveire. Lindemann rögtön utána kapott, de a férfi eltolta a segítő kezet, és legyintett. Lábcsonkján teljesen átvérzett a kötés, tekintetén látszott, hogy múlóban van az ópium hatása.
– Hagyjanak magamra. Feltartóztatom őket – motyogta erőtlenül, és kibiztosította a fegyverét.
– Uram, jönnie kell. Látta mit tettek Hans Jürgen tizedessel! Nem akarhat olyan halált magának – térdelt le mellé az altiszt.
– Lindemann maga egy javíthatatlan idealista. Remek medikus, de katonának teljességgel alkalmatlan – válaszolta a haldokló. A másik két katonához fordult:
– Robbantsák be a járatot a kanyar után, az is feltartja őket egy darabig. Krupse zászlós veszi át a helyemet! – Az utolsó szavakat már köhögte a férfi. Amikor ismét levegőhöz jutott, megragadta a mellette térdelő felcser zubbonyát, és egészen közel húzta magához.
– Helgának, és a gyerekeknek...
– Tudom mit kell tennem, uram.

Torsten az aknagránátot a barlangfal egyik nyílásába szorította, és beállította az időzítőt. Idegesen babrált még egy darabig a robbanószerkezettel, majd visszasietett a többiekhez. A lökéshullám azelőtt érte el, hogy a zászlós be tudta volna rántani a folyosó hasadékába.

A robbanás zaja szinte megsüketítette őket. A lehulló jég, és kőtömbök maguk alá temették Torstent, és fojtogató porral töltötték be a járatot. A légnyomástól földre került katonák hosszú percek után tudták lerázni magukról a zavarodottságot, majd lámpásaik fénykévéivel keresni kezdték egymást. Négyen maradtak a szakaszból.
Legelőször Krupse szólat meg:
– Ide hozzám! Megtaláltam Torstent! – Lámpájával a földön fekvő testre világított. Az utász még lélegzett, de altestét egy hatalmas jégtömb temette maga alá. A különösen tiszta, fagyott víz bizarr, vöröses fénybe borította a barlang falait, ahogy szétszórta a zászlós elemlámpájának sugarait. Krupse letérdelt bajtársa mellé, és meghallotta a tompa puffanásokat, és a csontpengék csikorgását a jégfal mögül. Odaát homályos, füstszerű árnyak kavarogtak. Néha kivehető volt a sok prizmából álló szempárok villanása.
– Esznek. Érzem, ahogy rágják a csontot a lábamban – zihálta a szétroncsolt testű katona.
– Sajnálom, Karl, de nekünk tovább kell mennünk. Ugye megérted – mondta a zászlós, de nem mert a fekvő alakra nézni.
– Ne hagyjatok itt meghalni. Nem tehetitek! – fakadt sírva Torsten.
– Akarod, hogy... – vette elő pisztolyát a tiszt. Torsten nem válaszolt, teste megrándult a tömb alatt, ahogy próbálták áthúzni a túloldalról. A zászlós végig simított az omladékon, bőre odatapadt a hideg felülethez. Pont úgy, ahogy gyermekkorában a nyelve, amikor viccből egy fagyott vasoszlophoz nyomta az űrállomás hűtőházában. Eszébe ötlött, hogy mennyire találó a hasonlat, csak a szerepek változtak meg. Most a szakasz a felkampózott disznóhús, a barlang a hűtőház, és azok odaátról az éhes gyerekhad.

Felkelt a haldokló mellől, kibiztosította fegyverét, és az utászra emelte. Amaz halkan motyogott, csukott szemhéja mögül is patakokban folytak a könnyei. Az energia fegyver lökéshulláma eltüntette az arcát – pépes tócsa maradt csak utána. Krupse remegő lábakkal lépett hátra a tetemtől, de beleütközött a mögötte álló katonába. Idegesen fordult hátra, de megrémítette a mögötte álló férfi arckifejezése.
– Mi baja van, Lindemann? – kérdezte a felcsert.
– Zsákutca, csak a sziklafal van mögöttünk. – dadogta a másik. Krupse elrakta a fegyverét, és lerogyott a földre.
– Van jelünk? – nézett a sarokban kuporgó rádiósra.
– Nagyon gyenge hullámokat észlelek a jégfalon túlról – fordította a zászlós felé a hordozható jeladó képernyőjét – Conan megpróbálta visszafejteni, de egyenlőre nem boldogul vele.
– Ez így nem igazságos – szólalt meg Lindemann.
– Milyen igazságról beszél, felcser? – nézett fel meglepődve Krupse.
– Erről itt. Erről az egészről. Ez nem Isten műve. Valahogy összecsúszott két világ. Ennek sosem lett volna szabad ennek megtörténnie.
Krupse katolikus volt, legalábbis megkeresztelték. Néha eljártak édesanyjával az űrbázis kápolnájába, ahol a pap sok mindenről mesélt. Kétségtelen, hogy túlvilági, csápos-karmos borzalmak nem szerepeltek a litániában. Lindemann már kiskoruktól fogékonyabb volt a vallásra, mint ő. A szóbeszéd szerint belépett egy szektába, de aztán a szülei nyomására felhagyott azzal az életmóddal. A tiszt remélte, hogy nem most fog kitörni a medikus vallási fanatizmusa.
– Ha valóban két világ ütközéséről van szó, akkor ne keverje bele Istent. Neki semmi köze ehhez – legfeljebb, a másik világ Istenének. Különben is, azzal foglalkozzon, hogy hogyan jutunk ki innen! – A zászlós érezte, hogy dühe felül fog kerekedni a csüggedésén.
– Uram, Conan visszafejtette a jelet. Nem lesz túl boldog. – A rádiós feltápászkodott, és odavitte a terminált a zászlóshoz.
Értetlenkedve meredt a tiszt a képernyőre. Vonalak, pöttyök, krikszkrakszok követték egymást a kijelzőn. Vörösen, kéken villództak a jelek.
– Ezek meg mik?
– Rúnák.
– Fogalmam sincs, mik azok a rúnák. – Kruspe érezte, hogy a helyzet kezd túlnőni rajta.
– Nagyon régi írásjelek, azokból az időkből, amikor még nem a mai karakterkészlet terjedt el a világban.
– Mi a jelentésük?
– Halál, halál, pusztulás, enyészet. Az ott a fagy jele, mellette a szenvedésé. Viking rúnák. Nem voltak túl bonyolult népek – tette hozzá csendesen a kommunikációs tiszt.
- Miért rúnák?
- Conannak az a véleménye, hogy ez a legősibb nyelv, amit ismerhetünk. Talán azért, nem tudom - ismerte el.

Ahogy teltek az órák, vált egyre vékonyabbá a jégfal. A túlvilági lények közelebb, és közelebb kerültek a kamrához. A három férfi hallgatagon ült a földön, mellettük pihentek a fegyvereik.
– Ez a pokol – jelentette ki Lindemann.
– Nem, ez nem a pokol. Ez egy istenverte kolónia bányája, és mi kalózokat üldözünk – válaszolta a zászlós anélkül, hogy felemelte volna tekintetét a földről.
– Több jel is arra utal, hogy ez a pokol – folytatta a medikus – például a hideg. Tudta, hogy a világűr egy fertőzés? Magányból van, sötétségből, és hidegből. Csakúgy, mint a pokol.
– Zászlós, Conan eredményre jutott – törte meg a vitát a rádiós közlése.
– Mit talált ki a mesterséges intelligencia? – kérdezte Kruspe.
– Hát, hogy gyónjunk meg – mondta zavartan a katona.
– Tessék? – csattant fel a tiszt.
– Sajnálom uram, tényleg ezt ajánlotta. Nem akarok tréfálni most. Én gyónni fogok, Lindemann járt hittanra. Ő majd segít.
A zászlós nem akart hinni a fülének, de túl fáradt, és elcsigázott volt, hogy közbeszóljon. Látta, ahogy közelebb ül a kommunikációs tiszt a felcserhez, és halkan suttogni kezd. A másik bólogat, néha közbevet valamit.

Aztán felrobbant a fal. Az üreget pillanatok alatt lüktető, organikus anyag szőtte át. A karmok ütötte résen át a teremtés megcsúfolása erőltette be ösztövér testét. A lövések energia hullámait kifacsarodott izmai elnyelték, teste lüktetett. Szájaiból csápok türemkedtek elő, amik további, ujjnyi vastag rostokká oszlottak, és tapogatták körbe a helyiséget. Először a halálra rémült rádióst találták meg, akit körbefontak, és szemmel szinte követhetetlen gyorsasággal kezdtek inakra, és csontokra bontani.
Kruspe csak tüzelt, amíg a fegyver cellái ki nem fogytak. Amikor elérték a csápok, és a lábától felfelé haladva apránként elkezdték szétszedni, már csak ordított.
– Vétkeztem, Lindemann! Gyónni akarok! – sikította szinte földöntúli, tébolyodott hangon. Lindemann mellé lépett – őt furcsamód elkerülték a tüskés, tekergőző végtagok – és a homlokára tette a kezét.
– Mondtam, hogy a világűr fertőző. A magány, sötétség és a hideg néha furcsa dolgokat csalogat erre a világra. Nem tudom mennyire vigasztal, de a szakaszod szenvedése erőt ad nekem, és a gyermekeimnek – nézett az üreg sarkában terpeszkedő borzalomra – Vedd megtiszteltetésnek, hogy jelen lehetsz egy új isten születésénél.
Kruspe addig sikított, amíg el nem szakadtak a hangszálai.
Minden születés fájdalmas, gondolta Lindemann.
Megvonta a vállát, és rágyújtott.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2009-05-21 12:35 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Az ötlet tetszik. A cselekmény kibontása az elején kissé zavaros. Nem egyértelmű a szereplők megnevezése. Azzal, hogy az egyik mondatban katonának, a másikban Torstennek nevezed, vagy a tisztet tizedesnek, aztán pedig a nevén, megzavarod az olvasót. Nekem is háromszor kellett visszaolvasnom, hogy most akkor ki kicsoda, és mit csinált?
Viszont a helyzet felépítése, a párbeszédek jók. A rövid történetben is sikerült kialakítanod az előzményt, előrevetíted a jövőt, és a szereplők sorsát. A történet olybá tűnik, mintha egy nagyobb mű része lenn, de ez nem hátrány, kíváncsi lennék a folytatásra.
Nem ez az első írásod, aminek alapján azt mondom, olyan vagy, mint az az autóversenyző, aki beül egy ismeretlen, szuperjárgányba: nagyjából sejti, hogyan kell elindulni, az úton tartani az autót, sőt, halovány elképzelése arról is van, hogyan érjen elsőként a célba... De számára még túl bonyolultak azok a szabályok, amiket be kell tartania, nem ismeri a kocsi működését, fogalma sincs arról, merre kell mennie, el sem hiszi, hogy ettől többre is képes, ráadásul csukott szemmel vezet.
Azonban ha egyszer ráérez a vezetés ízére, senki sem állítja meg.:)
Gratulálok, a feladatmegoldás jó!

cs, 2009-05-21 18:44 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

v = kell vessző
nkv = nem kell vessző
*
"Odalenn,
Írta: Nagy Dániel, 2009 április" - bőven elég a cím is. Vessző nélkül. :)
"– Hagyjanak magamra. Feltartóztatom őket – motyogta erőtlenül, és kibiztosította a fegyverét." - komment előre. "– Hagyjanak magamra. - motyogta erőtlenül, és kibiztosította a fegyverét. - Feltartóztatom őket."
"– Uram, jönnie kell. Látta mit tettek Hans Jürgen tizedessel! Nem akarhat olyan halált magának – térdelt le mellé az altiszt." - huhh, itt is, komment előre! Valamint felkiáltás/felk.jel, vessző.
"– Uram, jönnie kell! - térdelt le mellé az altiszt. - Látta, [hogy] mit tettek Hans Jürgen tizedessel! Nem akarhat olyan halált magának."
"– Lindemann maga egy javíthatatlan idealista." - megszólítás, tehát vessző. Érdekes, hogy az előző mondatodban pedig jól használtad. Ez figyelmetlenségre utal. :)
"de katonának teljességgel alkalmatlan – válaszolta a haldokló." - na jó, kiselőadás következik a heles komment használatról. A cselekvéstől nem függő komment, tehát a "mondta" típusúak az első tagmondathoz kell illeszkedjenek. Különben az olvasó marha sokáig nincs tisztában azzal, ki is mondta azt. (A két mondat már marha sok). Kivétel ez alól, ha a komment függ a sorrendtől, azaz valami cselekvésre utal, pl "A hadnagy ekkor tüszentett egyet." Ez nyilván nem mindegy, hogy az elején van vagy a végén. De ahol elvileg mindegy lenne - ott sem mindegy. Vagy az első tagmondat elé, vagy közbeiktatva, legrosszabb esetben az első mondat után, de semmiképp sem a második mondatnál vagy még hátrébb.
A továbbiakban ezt a hibádat nem fogom jelezni, de ha majd javítani szeretnél esetleg, mindenhol ügyelj erre!
"Robbantsák be a járatot a kanyar után, az is feltartja őket egy darabig. " - felszólító mondat, felkiáltójel illene.
"Tudom mit kell tennem, uram." - vessző: "Tudom, [hogy] mit kell tennem, uram."
Na, itt van egy szünet a műben, akkor el is mondanám, hogy idáig fogalmam sincs, hány szereplő van, ugyanis még ha ugyanarról a szereplőről beszélsz is, másképp említed. Hadnagy haldoklik, oké. De Lindemann = altiszt? Ki a felcser, a másik kettőből az egyik? Ööö, na jó, akkor négyen vannak, két nem tudjuk ki, Lindemann és a haldokló hadnagy. huh, de akkor sem jó, ha vissza kell nézni, hogy ezek kiderüljenek.
"A lehulló jég, és kőtömbök" - nkv
"földre került katonák hosszú percek után tudták lerázni magukról a zavarodottságot," - egy "csak" kéne a mondatba: tudták csak
"majd lámpásaik fénykévéivel keresni " - Egy lámpásnak több fénykévéje van?
"és meghallotta a tompa puffanásokat, és a csontpengék csikorgását a jégfal mögül. " másodikra nkv. sok az és.
"Ugye megérted" - v
"Ne hagyjatok itt meghalni." - felsz., felk. jel
"A zászlós végig simított" - végig simított, vagy végigsimított? Nem mindegy!
"Eszébe ötlött, hogy mennyire találó a hasonlat, csak a szerepek változtak meg. Most a szakasz a felkampózott disznóhús, a barlang a hűtőház, és azok odaátról az éhes gyerekhad." - huuuh, ez a rész nagyon tetszett. :)
"energia fegyver " - egybe
Késői információ! Csak most derül ki, hogy ez tulajdonképpen sci-fi, energiafegyver, ill. később űrbázis. Nagy hiba! Tessék erre utalni korábban. Mondjuk a legelején. Ott is van fegyver, tedd hozzá, hogy energiafegyver, ennyi elvileg elég is.
"a hordozható jeladó képernyőjét " - hiányzik a pont
"Ez így nem igazságos" - felkiáltás, felk.jel
"akkor ne keverje bele Istent. " - felsz, felk.jel
"Uram, Conan visszafejtette a jelet. Nem lesz túl boldog." - heh, ki nem lesz boldog, Conan, a jel, vagy valaki más? :D
"amikor még nem a mai karakterkészlet terjedt el a világban." - magyartalan megfogalmazásá: "amikor még nem az terjedt el". Inkább "amikor a mai karakterkészlet még ismeretlen/kevésbé/stb ismert volt"
"Talán azért, nem tudom - ismerte el." - felesleges a komment. És nem csak itt, máshol is. Ismét egy kiselőadás: a komment két fontos információt tartalmaz(hat): ki mondta és hogyan (pl milyen hangnemben) mondta. Ha mindkettő egyértelmű, akkor felesleges, sőt, zavaró. Itt például már a mondanivalóból tudjuk, hogy elismerésről van szó.
"Ahogy teltek az órák, vált egyre vékonyabbá a jégfal." - aucs. Ne cifrázd a szórendet. :) "Ahogy teltek az órák, egyre vékonyabbá vált a jégfal."
"A túlvilági lények közelebb, és közelebb" szerintem nkv
"Több jel is arra utal, hogy ez a pokol – folytatta a medikus – például a hideg." - v: "Több jel is arra utal, hogy ez a pokol – folytatta a medikus –, például a hideg."
"Magányból van, sötétségből, és hidegből." - ezt ne mondd hangosan egy csillagásznak, mert megüti a guta. :P
"– Tessék? – csattant fel a tiszt." - itt is felesleges a komment. Legyen "?" helyett "?!" és kész: "Tessék?!"
"Sajnálom uram" - megszólítás, vessző
"de túl fáradt, és elcsigázott volt" - nkv
"organikus anyag szőtte át. A karmok ütötte résen át " - át, át, szóism.
"energia hullámait" - egybe
"kezdtek inakra, és csontokra bontani." - nkv
"Lindemann mellé lépett – őt furcsamód elkerülték a tüskés, tekergőző végtagok – és a homlokára tette a kezét." - szerintem vessző a második gondoatjel mögé. ezen felül nem világos, kinek a homlokára: a sajátjára vagy a másikéra?
"Nem tudom mennyire vigasztal," - vessző: "Nem tudom, [hogy] mennyire vigasztal,"
"ad nekem, és a gyermekeimnek" - nkv
"sarkában terpeszkedő borzalomra " - pont
"Kruspe addig sikított, amíg el nem szakadtak a hangszálai." - Ilyen lehetséges? Úgy hangzik, mintha a sikítástól szakadtak volna el, amit képtelenségnek tartok.
*
Sok a hiba, de csak azért, mert ugyanazokat követed el: kommenthibák, vesszőhibák. Pár helyesírási hiba. Nézegesd őket, és gyakorold elkerülni őket.
Az eleje kicsit zavaros volt.
Nodekéremszépen!
Maga a cselekmény és a leírás nagyon tetszett, a vége pedig nagyon jó!
"Minden születés fájdalmas, gondolta Lindemann.
Megvonta a vállát, és rágyújtott."
Vááá, ez a mondat annyira pimasz, hogy az már fáj, de pozitív értelemben. ;)
Úgy érzem, ha elsajátítod a helyes írástechnikát, jó műveket fogsz még alkotni, szóval csak így tovább. ;)
Ha nem lennének a hibák, akkor négyes fölé, így négyes alá. ;)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."