Hantos Norbert

A homokórán innen és túl

Alig néhány perc volt hátra, hogy a Tisztaság névre keresztelt háromárbocos karavella kikössön, és a legénység megkezdje a kirakodást. Dylan épp a kormányossal csevegett, aki felettébb örült, hogy sikerült épségben megérkezniük Port Laast kikötőjébe. Ugyanis, mondta a tengerész, és itt felvont szemöldökkel mérte végig Dylant, gyerekeket átvinni az Arcion-tengeren annyi, mint kihívni magad ellen a sorsot.
Dylan zavartan motyogott valamit, majd szemlesütve a város felé fordult, de nem volt ideje sokáig bámészkodni, mert ekkor felhangzott az egyik matróz riadt ordítása.
– Víz a raktérben! Süllyedünk!
Dylan arca holtsápadttá vált. Nem törődve az ordítozó emberekkel, zsebéből előhalászott egy apró homokórát. A talpába karcolt kutyaalak mutatta, hogy fejjel lefelé sikerült kihúznia, de ez látszólag nem zavarta a benne pergő homokszemeket, amelyek így felfelé folytak. Dylan remegő kézzel megfordította az órát.
A felső felében már alig maradt homok.
Zsebre vágta az eszközt, és átlendülve a korláton, levetette magát az alsó fedélzetre. A főárbochoz rohant, ahol húga támaszkodott. A lány csak zavartan pislogott, amikor Dylan megragadta a karját.
– Gyere, Ayss! Futás!
– Mi történt? A kapitány azt mondta…
– Gyere már!
A tat felől sűrű füst szállt fel; valami kigyulladhatott. Egyre hangosabb volt az ordítozás, most már az egész kikötő felzúdult, hogy a szerencsétlenül járt hajón segítsenek. Dylan, húgát maga mögött rángatva, pánikba esve rohant le a hajónak támasztott pallón. Egy férfi kis híján fellökte őket, egy másik utánuk kiáltott valamit – Dylan nem hallotta meg, a fülében dübörgő szívverése minden zajt elnyomott. A felerősödő szél sós levegője csípni kezdte a szemét, könnybe lábadt tekintettel próbálta kikerülni az embereket. Érezte, hogy húga megpróbálja visszahúzni, talán hogy megálljanak pihenni, de a fiú nem lassított. El kell innen menniük, minél messzebbre, minél gyorsabban!
Ayssnak végül sikerült kirántania a kezét bátyja szorításából. Dylan megállt, és zilálva ránézett. A lány verítékben úszott, még ez a kevés futás is megerőltette; kétrét görnyedve kapkodott levegő után.
Dylan ismét elővette a homokórát, és letette egy párkányra. Alig pár szem maradt csak.
– A… Máshol? – kérdezte halkan Ayss. A fiú bólintott.
– Már nincs időnk megkeresni. – Az idő mintha lelassult volna, Dylan tisztán látta, hogy még négy homokszem futkározik körbe-körbe az üvegben. Az égen a felhők egyre sötétebb színárnyalatot vettek fel, ám ezt csak ők látták.
Három szem.
Minden olyan, mint akkor, az első alkalommal… Dylan megrázta a fejét. Ő nem akarta ezt az egészet… Nem így akarta… Nem ilyen áron!
Két szem.
Minek kellett belenéznie abba a ládába, ő nem vágyott másra, csak egy kiskutyát idézni folyton betegeskedő húgának; hogy örült annak a kutyusnak; az arca egész kipirult, ahogy magához szorította a bundás kis állatkát…
Egy szem.
Csak egy ártatlan órának tűnt, habár miért pont óra, nem tudta, de a tekercs mellette különben is azt írta, kezdők is megpróbálkozhatnak vele, és pont egy eb volt rákarcolva…
– Miért sírsz? – Ayss tágra nyílt szemekkel figyelte bátyját. Dylan letörölte a könnyeit, és átölelte szeretett húgát.
– Hunyd le a szemed… Kicsit kellemetlen lesz.
Végül az utolsó homokszem is megállt – a fiú szinte hallotta, ahogy csikorogva karcolja az üveget –, és alázuhant a mélybe. A levegő hirtelen megáporodott, a szél hangja mélyebb lett; csikorgás hallatszott, mint amikor egy ősöreg cégér elhagyatottan lengedezik.
A testvérpár kinyitotta a szemét – Ayss pedig felsikoltott.
A város, aminek a kikötőjében álltak, nem is emlékeztetett a korábbi Port Laastra. Annak gyönyörű kőépületei, tornyai, fagerendás házai voltak, színes zsindelyei, szép piros tetőcserepekkel, az utcák tele nyüzsgéssel és zsivajjal.
Ez a mostani kísértetvárosként tornyosult föléjük. A kőépületek omladoztak, néhány torony leomlott, és az utcák tele voltak törmelékkel. A gerendák rohadtak, a zsindelyek leszakadtak, a tető szinte mindenütt beomlott. Ugyanaz az épület, ugyanaz az utca… De mégis, semmi sem volt ugyanaz.
A legfélelmetesebb az volt, hogy csak a szél süvítését lehetett hallani. Sehol egy teremtett lélek, egy élő ember, de még egy árva madár sem csiripelt a fákon. Sőt, gondolta Dylan, még fák sem voltak.
Ayss csak elkerekedett szemmel, kezét a szájára tapasztva bámulta az ürességet. Bátyja most először hozta magával a Másholba.
– Ez…
Dylan tett egy lépést előre, és intett húgának.
– Mennünk kell, mielőtt ránk talál! El kell bújnunk! – Aggódva pislogott hátra. A Tisztaság, mint egy kiégett roncshajó, csendben süllyedt bele a mocsaras vízbe.
Dylan szívét mintha vasmarokkal szorították volna össze. Térdre esett, és hányinger kerülgette.
A homokórában csendben szaladtak visszafelé a szemek, ezúttal gyorsabban. A fiú szédelegve elfordította a fejét, és az eszközre nézett. Tudta, hogy ha ismét végigpereg, minden visszatér a régi kerékvágásba – majdnem minden… Az a hajó nem fog, azt ő süllyesztette el, az a mocskos kis szörnyeteg, Istenem, hányan lehettek azon a hajón, egy tucat, nem, két tucat ember…
Ayss kinyújtotta a kezét, hogy talpra segítse bátyját, de Dylan remegve legyintett. Neki kellene a húgát támogatnia, és nem fordítva!
– És te… mindig ezt látod? – kérdezte halkan a lány.
– Mindig, amikor az idő lejár.
– És mindig… megh… – Ayss nem merte végigmondani a mondatot, de Dylan így is megértette a kérdést. Bólintott; igen, mindig meghalnak néhányan. Összeszorította a fogát, és igyekezett nem gondolni rájuk. Hányszor próbált már megszabadulni az órától, de az mindig visszatért, hiába törte össze ezerszer…
Látom, hiányoztam! – A hátborzongatón csengő hangra a testvérpár összerezzent és megfordult; Ayss ismét felsikított. A szörnykutya élesen felkacagott, vörös szemével rámeredt kettejükre, és kivillantotta rájuk borotvaéles fogsorát. Sem szőr, sem bőr nem volt rajta, akár egy megnyúzott vadállaton, a nyers hús is csak helyenként tapadt csontjaira.
Dylant elöntötte a düh, és ökölbe szorította a kezét.
– Te nyavalyás kis dög… Megölted őket…
Ugyan! Magadból idéztél. Én te vagyok. Lényed egy része. Nem tudnám megtenni, ha nem lennél rá képes.
– Nem! – a fiú remegett a méregtől, de közben rettegve gondolt bele: mi van, ha mégis igaza van… – Hazudsz!
Ayss belekarolt, és lassan húzni kezdte.
Máris mész? – A szörnyeteg lassan araszolni kezdett feléjük. – Hiszen csak most kezdődik a mulatság! Láttad azt a villát? Kirágjam a faoszlopát?
Dylant még mindig hányinger kerülgette, ahogy a gyomra kavargott, öklendezni kezdett. Izzadva kapaszkodott bele húgába.
– Gyere… Meg kell keresnünk a kést…
Ne menj el! Még nem végeztünk! Gyengülsz, igaz? Ahogy te gyengülsz, én úgy erősödöm… Nincs már sok időd!
Dylan igyekezett nem törődni vele. Meg kell találnia azt a kést! Azzal meg lehet ölni. A ládában is volt egy, de az már csorba volt és használhatatlan. Akkor még nem értette, miért lenne jó eltüntetni egy idézett állatot.
A legközelebbi hasonló fegyver állítólag itt, Port Laastban volt. És ha nem késett volna a hajó, lett volna ideje megkeresni, aztán kimenekülni a városból, megvárni és ott elpusztítani ezt az undorító férget. Odaát nem sokat árthat, az nem az ő helye, nem az ő ideje… Itt viszont azt csinál, amit akar…
Azt csinál, amit én akarok…
Hatalmas robaj törte meg a csendet; egy kőfal omlott az utcára. Dylannak úgy rémlett, mintha álltak volna alatta, mielőtt a Másholba kerültek. Amikor a homokszemek ismét leperegnek, az a fal már nem fog visszaállni…
Ne mondd, hogy nem tetszik! Tudom, hogy ezt akarod! Vesszen az egész világ! Elvették édesanyádat, idővel elveszik a húgod is, nem érdemelnek többet!
Dylan megtorpant. Anyját valami nyavalya vitte el, pedig az orvosok azt mondták, hogy rendbe fog jönni! És most a húga is betegeskedik. Szörnyen dühös volt akkor, a hazug kuruzslókra, apjára, mert hagyta meghalni, mindenkire, mert nem segítettek, ezért is szökött el testvérével…
– Gyere már! – Ayss ráncigálni kezdte pulykavörös képű bátyját.
Felesleges elrejtőznöd! Azért teszem meg, mert ezt akarod! Gyere, élvezd hát!
Ayssnak végül sikerült futásra ösztökélnie bátyját. Befordultak az egyik mellékutcán, majd rohantak tovább, ahogy a lábuk bírta.
Pár perc után Dylan a hányingerével küszködve, húga pedig kimerülten dőlt neki a romos kőfalnak.
– Azt hiszem, leráztuk. – A fiú nagyot nyelt, majd előremutatott. – Oda nézz!
Néhány háznyira, a sarkon egy épület állt – méghozzá egy tökéletesen ép kőtorony. A fal tövében virágok nyíltak, piros cseréptetőjén napfény csillant. Dylan úgy érezte, ez nem lehet más, csak a remény sugara, ugyanaz, amit most a szívében is érzett.
– Ott lesz! – kiáltotta húgának. – Gyerünk, befelé!
A bejárat felett egy tábla hirdette: „Sir Piege de Coute – egyedi kések, szúró- és vágóeszközök, megrendelésre. Adás-vétel.”
Az épület a növényzettől eltekintve ugyanolyan kihalt volt, mint a többi, de legalább a levegő nem volt annyira áporodott.
– Merre lehet? – kérdezte Ayss.
– Nem tudom…
A csigalépcső mentén végig szobák nyíltak: raktárak, üzlethelyiségek, vendégszobák. Dylan mindegyikbe benyitott, és mindet alaposan végignézte. A lépcsőn felfelé kapaszkodva aggódva pislogott hátra, nem követi-e őket az eb. Előbb-utóbb felbukkan, nem lehet megszabadulni tőle, Istenem, csak rá ne jöjjön…
Végül az utolsó szobák egyikében megtalálta, amit keresett.
A sötét raktárhelyiség négy sarka telis-tele volt ósdi faládákkal, de középen – középen egy faragott oszlopon, egy üvegbura alatt egy apró bronztőr lapult. „Ősi, eretnek sámántőr, az újvilág előtti időkből”, hirdette a felirat.
Szép torony, nem igaz?
Dylan húga elé lépett, leverte az üvegburát, és kezébe kapta a tőrt. Meglepően nehéznek bizonyult, és a fogása is kényelmetlen volt.
– Ne gyere közelebb!
Ne tréfálkozz! – A kutya lemászott a ládahalom tetejéről. Dylannak sejtelme sem volt róla, hogyan került oda, és ez csak tovább fokozta idegességét. Remegő kézzel mutatott a lényre.
– Ne gyere közelebb!
Bah! Nem érhetsz hozzám! Meg akarsz ölni? Rajta, tedd meg! Saját magad is elpusztulsz!
Dylan azonban nem hátrált meg, és előrenyújtotta a fegyvert, de a tekintete elárulta: fél.
A kutya előrelépett, és mancsát erőteljesen a padlóhoz nyomta. A deszkák menten elsötétedtek, és korhadásnak indultak.
Annyira élvezem… Te nem? Ah, persze, hogy te is élvezed… Még csak a lelkiismereted sem furdal…
– Ne közelíts! Különben esküszöm, megteszem!
Dehogy teszed… – Ahogy az eb közeledett Dylan felé, a fiú úgy hátrált. Tudta, hogy igaza van. Tudta, hogy mindenben igaza van… Nem! Nem élvezte! Nem akarta! Nem így akarta… Megbánta!
Kétségbeesetten nézett húgára.
– Neked kell megtenned!
A lány nem válaszolt. A hajóúton mindent megbeszéltek, de ott annyira egyszerűnek tűnt! Dylan, látva húga habozását, megragadta a karját, és a kezébe nyomta a tőrt.
– Tedd meg! Kérlek.
Ayss könnybe lábadt szemmel nézett rá, látszott, hogy legszívesebben elhajította volna a fegyvert, és futva menekült volna. A fiú vett egy mély levegőt.
– Tedd meg!
A szörnyeteg megállt egy pillanatra, és gyanakodva bámult rájuk. Dylan vetett rá egy sötét pillantást, majd ismét húga felé fordult.
– TEDD MEG!
Ayss remegve a magasba emelte a tőrt. Az ebnek ekkor elkerekedett a szeme, majd előrelendült, hogy rávesse magát a lányra – de elkésett.
A kés, akár izzó vas a hóba, úgy hasított bele Dylan szívébe.

***

Az ajtó tárva-nyitva. A falakon nyirkosság, a padlón enyészet és korhadás. Egy marcona férfi, feltehetőleg Sir Piege bukkant fel a raktárszobában, és döbbenten nézett körbe a nyirkos falakon, a korhadt deszkákon és a szobában uralkodó rendetlenségen és mocskon.
Ayss, fejét bátyja mellkasára hajtva, tágra nyílt szemmel meredt a semmibe. Végül a férfi megköszörülte a torkát.
– Mit folyik itt?! Ez a ti művetek?
Ayss felegyenesedett, kezéből kiesett a pengéjét vesztett kés. Dylan egy mély lélegzettel felült, és nagyokat pislogott. A mellkasához kapott, úgy érezte, mintha kitépték volna a szívét; de az erőteljes dobogás megnyugtatta.
Belenyúlt a zsebébe. Nem emlékezett rá, hogy eltette volna, de az óra ott volt – és a súlyából érezte, hogy üres. Ahogy lelke mélyére tekintve is ugyanezt érezte: a lidércnyomás elmúlt, és csak üresség maradt a helyén… De ez az üresség maga volt a megnyugvás.
Kiemelte az órát, de nem volt ereje megtartani. Az eszköz elgurult a padlón.
– Minden rendben – mondta Dylan, de közben húgára nézett. – Soha többé kutyát… Esküszöm…
Ayss nem szólt, csak átölelte szeretett bátyát.
Sir Piege lehajolt, és zavartan felvette a homokórát. Alaposan megnézte magának a mozdulatlan homokszemekkel teli eszközt.
Az aljára vésett sárkány mintha rákacsintott volna.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2008-07-12 11:18 Eve Rigel

Eve Rigel képe

A novella történetközpontú, a karakterek kidolgozása erős közepes.
A kiírásnak megfelel, de ismét hiányérzetem támadt a szereplőkkel kapcsolatban.
Nem láttam magam előtt Dylant, sem a húgát.
A homokórás ötlet egészen jó, de a közepefelé elvesztettem a fonalat, ami a cselekményt illeti.
Ez a feladat a karakterépítésről szól, és ennek része, hogy megismerjük a szereplők motivációit, múltját, szándékaikat. Itt ez nem valósult meg teljesen.
Még mindig találtam központozási hibát és néhány magyartalan mondatot.
Mindezeken felül gratulálok, jó kis történet! :)

szo, 2008-07-12 11:54 Aures

Aures képe

Jujj Norbi! Minden elismerésem. Ez a novella csodálatos! Jó, egyetértek Eve-vel, de ez az írás erre született asszem. Hogy a története ragyogjon. Gördülékeny, izgalmas, a figyelem nem lankad. Olvasás közben Herbert jutott eszembe. Ő az, akit azért imádok, mert olyan pontosan, olyan alázattal veti be a szavakat, hogy azt gyönyörűség olvasni. Le a kalappal! :)
Azt hiszem Norbi te is olyasmi lehetsz történetírás terén (a novelládat olvasva) mint én: Sokkal több karakterszám kéne ahhoz, hogy mindenkit kielégítsünk. :D Vannak akik rövid írásban remekelnek. Én hosszút szoktam írni. Néha úgy érzem, a terjedelem biztonságot ad. Egy hátfalat. Ami előtt a karakterek is ki tudnak bontakozni. Ha húszezres limit lenne, biztos Dylanék is kidolgozottabbak lennének. Nekem így is tetszett. (Én is hajósat írtam.)
Kötözködni meg nem tudok. Egye fene!
(Habár egszer írtad, hogy látszódott a szemén, fél. Inkább érzékeltesd, hogy fél, hogy az olvasó is féljen. [OSC] Bár nem olyan vészes, mert végülis Dylan az egész novellában félt, azt viszont érzékeltük.)

_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

v, 2008-07-13 11:32 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Történetközpontú, mert az alapötletem az volt, hogy a szereplőket a cselekmény folyamán, a szituációra adott reakciójukból lehessen megismerni.
Ennek ellenére éreztem, hogy a "szép, szép, de a kiírásnak nem teljesen felel meg" - típusú kritikát fogok kapni, ez nagyjából bejött, de eszerint nem volt annyira vészes. :)
A központozási hibát és a magyartalan mondatokat remélem, a többiek kiszúrják, szurkolok nekik. ;)
Kicsit kísérletezés is volt ez a novella, van pár stíluselem, amit most használok először, aztán majd meglátom, ki mit szól hozzá. Lehet, hogy ez okozta a magyartalan mondatokat? :)
Oh, és nem tudok beleszerkeszteni a noviba. :(
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2008-07-13 19:39 miyoku

miyoku képe

"Történetközpontú, mert az alapötletem az volt, hogy a szereplőket a cselekmény folyamán, a szituációra adott reakciójukból lehessen megismerni.
Ennek ellenére éreztem, hogy a "szép, szép, de a kiírásnak nem teljesen felel meg" - típusú kritikát fogok kapni,"

detto
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

szo, 2008-07-12 16:22 miyoku

miyoku képe

"omladoztak, néhány torony leomlott, és az utcák tele voltak törmelékkel. A gerendák rohadtak, a zsindelyek leszakadtak, a tető szinte mindenütt beomlott." omlott, omlott, omlott
"kivillantotta rájuk" villantotta rájuk
"Kiemelte az órát, de nem volt ereje megtartani. Az eszköz elgurult a padlón." , elgurult a padlón.
engem nagyon zavart, h eszközöszted az órát. amúgy ok a történet!

- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

v, 2008-07-13 11:34 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Köszönöm az észrevételeket! Amint lehet, javítom őket.
Az órát azért eszközöltem, mert hirtelen ez jutott eszembe (a szóismétlés elkerülése, végülis az óra az alapból egy időmérő eszköz), de most hogy mondod... Na majd megerőltetem magam és kitalálok valami jobbat a helyére.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2008-07-13 07:47 Kentaur

Kentaur képe

Ismét kitettél magadért!
Elfogult vagyok, mert borzasztóan szeretem az ilyen misztikus történeteket. És ezt most mesterien csináltad szerintem, mindent érteni, az előzményeket is, és a "még nincsen ám vége" befejezés is ütött.
Néhol ugyan zavarban voltam,hogy helyes-e a központozás... De ehhez én nem értek annyira.
itt viszont mintha kéne valami elválasztás így:
Ugyanis, - mondta a tengerész, és itt felvont szemöldökkel mérte végig Dylant, - gyerekeket átvinni az Arcion-tengeren annyi, mint kihívni magad ellen a sorsot.

Mert amúgy a narráció nagyon belefolyik a tengerész szövegébe ahogy te írtad.

De nagyon imádtam mint mondtam 5*, még ilyet!!! :-)
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

v, 2008-07-13 21:11 a.peterfy

Méghogy a legnagyobb kritikusunk is téveszt? Nem az nem lehet! :)
Sajnos én sem értek hozzá annyira, hogy észrevegyem. Meg nem is akarok hibát keresni benne. Ez egy jó történet, jól megírva.

Gratulálok hozzá!

v, 2008-07-13 21:30 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Először nem értettem, kiről beszélsz. Komolyan. :D
"Meg nem is akarok hibát keresni benne." - Tessék? Ne mondd azt, hogy semmi gyanús írásjel, semmi furán megfogalmazott mondat nem szúrt szemet, és gördülékenyen olvastad végig, és értetted is. Nem hiszem el. :)
Köszönöm a gratulációt, Kentaurnak és Auresnek is.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2008-07-13 21:52 ColemanV

ColemanV képe

Ahogy előttem már írták, az elfogultság réme környékezett meg annyira, hogy eszembe sem jut hibát keresni. Te írtál én olvastam és az olvasás jutalma egy élményszámba menő történet volt.
(Kicsit emlékeztetett egy a Diablo c. program alapján íródott történetre, ahol egy hadvezér páncélja önállósította magát, megtalálója kívánságára rá sem bagózva... Vagy valami ilyesmi :D )
.
Csak gratulálni tudok hozzá, írj még ilyeneket! :D

---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

v, 2008-07-13 22:08 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Köszönöm a dícsérő szavakat. :)
És irgumburgum, tessék hibákat kiszúrni, nem igaz, hogy nincsenek, így hogy fejlődjek? :D
A Diablót ismerem, a fenn nevezett történetet (fan fiction?) nem. :) De érdekes lehet, szeretem az efféle sztorikat, azt hiszem, Terry Pratchettnél volt olyan, hogy a kard folyton visszanyavalygott. :D
Írok még, ilyeneket, meg nem ilyeneket is. ;)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2008-07-13 22:18 ColemanV

ColemanV képe

A Diablo történet három kötetben nyomtatva jelent meg, ha gondolod rávadászok a neten neked ;)
Olyan volt, hogy nem tudtam letenni :D
.
Nem Keywerd a kard neve?... Úgy rémlik, hogy lángolni is szokott a beszéd mellett :D
(elnézést, ha rosszul írtam, tecciktunni jó régen olvastam :D
.
A hibákat azért nem tudom kiszúrni, mert élből gyengébb vagyok központozásban meg ilyen dologzatokban :D De ha nagyon ragaszkodsz hozzá, majd kötekszem :D
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

v, 2008-07-13 22:27 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Nem emlékszem a kard nevére. :D
A kötekedéshez pedig ragaszkodom. Egyszer egy bölcs ember aláírásánál láttam az alábbit:
"Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)"
És milyen igaz...
;)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2008-07-13 22:31 ColemanV

ColemanV képe

pfff.. bölcs ember :oops: :D
Na jó, majd holnap mikor magamnál leszek nekiállok kötekedni ;) De szigorúan csak a Te kérésedre :D
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

v, 2008-07-13 22:10 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

A "– Mit folyik itt?! Ez a ti művetek?" - "mit folyik" (átírásból fakadó) hibát mért én veszem észre?! (És én is mért csak most...)
Irgumburgum! Nem is figyeltek! :D
Akkor a csokit ezennel magamnak adom. :D
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

p, 2008-07-18 14:28 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Szia!
Ha ennyire vágysz a hibákra, akkor én majd összeszedem neked.
Íme:
- Ugyanis, mondta a tengerész, és itt felvont szemöldökkel mérte végig Dylant, gyerekeket átvinni az Arcion-tengeren annyi, mint kihívni magad ellen a sorsot. - Itt vagy csinálj egy párbeszédes részt, vagy tedd kötőjelek közé, ahogy fentebb is láttam már.
- de nem volt ideje sokáig bámészkodni - nem sokáig volt ideje... így talán magyarosabb
- "Dylan remegő kézzel megfordította az órát.
A felső felében már alig maradt homok." - ide miért kellett új sor?
- Érezte, hogy húga megpróbálja visszahúzni... - nem kell a "hogy"
- ő nem vágyott másra, csak egy kiskutyát idézni folyton betegeskedő húgának; - ő nem vágyott másra, csak arra, hogy egy kiskutyát idézzen folyton betegeskedő húgának
- ahogy csikorogva karcolja az üveget... ... csikorgás hallatszott
- az utcák tele nyüzsgéssel... ... és az utcák tele voltak törmelékkel. - ugyan az a kifejezés
- Sőt, gondolta Dylan, még fák sem voltak... - Sőt -gondolta Dylan -, még fák sincsenek. Jelen idő, mivel az akkori "ott"-ban gondolja
- – Látom, hiányoztam! – A hátborzongatón... én itt új sorba írnám a folytatást, mert utána még annyi mindent írsz
- – Nem! – a fiú remegett a méregtől... nagy A
- – Gyere… Meg kell keresnünk a kést… - ezt csak azért vettem ki, mert később azt írod, Dylan reméli, nem tudja a kutya, mit akarnak. Itt épp ő mondja, mit keresnek.
- A csigalépcső mentén végig szobák nyíltak... - ezt most nem igazán tudom elképzelni, vagyis igen, de az a kép igen furcsa és muris. Ha a lépcső mentén nyílnak ajtók, akkor az azt jelenti, hogy egyre magasabban vannak azok az ajtók, amolyan negyed fél és háromnegyed emelet magasságában. Ez meg igen kusza házképet adna. Bár ez egy torony. De abból nem nyílnak szobák. Vagy akkor ez milyen torony? Aminek kívül vanak szobái? Bocsi, de nem tudom elképzelni mégsem.
- Istenem, csak rá ne jöjjön… - na ez az a mondta, amit fentebb említettem. Nem akarja, hogy a kutya rájöjjön, mit akarnak, de pont a fiú árulja el, amikor húgát noszogatja.
- egy üvegbura alatt egy apró bronztőr lapult... - egy üvegbúra alatt, egy apró... vessző
- – Szép torony, nem igaz? - Milyen torony? Amibe bentek? Hogy jön ez a kérdés ide?
- "– Ne gyere közelebb!
– Bah! Nem érhetsz hozzám! Meg akarsz ölni? Rajta, tedd meg! Saját magad is elpusztulsz!"... - ez a párbeszéd nem illik valahogy nálam össze. Ne menjen a kutya a fiú közelébb, mire az állat közli, nem is lehet hozzáérni. Aztán megkérdi, meg akarsz ölni? Nem látom benne a logikát.
- látszott, hogy legszívesebben elhajította volna a fegyvert, és futva menekült volna... - látszott, hogy legszívesebben elhajítaná a fegyvert, és futva menekülne. - jelen idő
- Az ajtó tárva-nyitva. A falakon nyirkosság, a padlón enyészet és korhadás. Írd a két mondatot egybe. Amúgy miért a jelen idő?
- – Mit folyik itt?! Ez a ti művetek? - Mi folyik itt?
*
Azt hiszem ennyi lett volna. Volt egy mondat, ami nagyon nagyon tetszett, ez: A kés, akár izzó vas a hóba, úgy hasított bele Dylan szívébe.
Ami még kusza volt nálam, az a gyerekek anyja. Miért halt meg? Köze volt a halálához a kutyának? Vagy valakik mások ölték meg? Vagy csak beteg volt? Ezt igazán elmondhattad volt.
Maga a történet nagyon tetszett, csak kicsit olyan érzésem volt, mintha elveszett volna az eleje, és valahol a közepe-végefelé csöppentünk volna bele.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó

p, 2008-07-18 15:21 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Uah! Köszönöm a rengeteg észrevételt!
A többséggel egyet is értek, a magyartalan mondatfogalmazás az egyik nagy hibám...
Pár megjegyzést azért hozzáfűznék:
"ide miért kellett új sor?" - a drámai hatáskeltés miatt.
A torony: nem tudom, jártál-e már ilyen toronyban (eszerint nem): a csigalépcső az épület közepén fut felfelé (fáklyákkal szokták megvilágítani, mert ugye nincs ablaka, de az is előfordul, hogy nincs fáklya, hanem neked kell vinned), és ennek az oldalában vannak ajtók (kifelé), általában félfordulatonként. Igen, így lényegében félszintenként vannak szobák, de ez lehetséges.
"Nem akarja, hogy a kutya rájöjjön, mit akarnak, de pont a fiú árulja el, amikor húgát noszogatja." - hmm, végülis mondhatja halkan, hogy a kutya ne hallja, de bevallom, ez elkerülte a figyelmem. :(
Üvegbura: a Word szerint, Eve szerint és a Magyar Értelmező szerint is rövid u. (Utánanéztem, eredetileg én is hosszúval írtam volna).
"Szép torony, nem igaz?" - gúnyolódik. Mit érdekli őt, hogy szép-e... (igen, az a torony, amibe bementek)
A gyerek anyjának a halála nem lényeges, és csak annyiban van köze a történethez, hogy Dylan elkeseredett lett.
"valahol a közepe-végefelé csöppentünk volna bele" - hátööö... Igen. Sikerült megint olyan sztorit kifognom, ami kényelmesebb elmesélésben bőven túlnőtt volna a leütéslimiten. Emiatt az in medias res.
Még egyszer köszönöm, hogy kiszemezgetted a kényes részeit!
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

szo, 2008-07-19 21:07 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Szia!
Rám is számíthatsz, ha ilyenekről van szó :)
Az üvegburát én írtam volna? Nem is emléksuem rá. De sebaj.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó

h, 2008-07-21 13:20 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Akkor jó. ;)
"- egy üvegbura alatt egy apró bronztőr lapult... - egy üvegbúra alatt, egy apró... vessző" - azt hittem, itt azért írtad hosszú ú-val, mert azt akartad mondani vele, hogy úgy kell, de eszerint csak sima elgépelés? Na sebaj.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

cs, 2008-07-24 08:28 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Igen, valószínüleg elgépelés. :)bocsi :)
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó