3/4 script - Brezsnyew

Változatok egy témára: Scriptorium 4-es feladat. :-)

***

A legnagyobb út

Első fájdalmas nyögésekkel kísérve ült fel.
– Ti…TI MEG AZOK A HÜLYE ÖTLETEITEK!!! – ordította, és nyakon csapta a mellette izgő-mozgó alakot.
– Na!!! Ezt meg miért kaptam? – kérdezte Második. Lassan talpra emelkedett, és megroppantotta a derekát. – Már így is éppen eléggé fájnak a tagjaim!
– Hol a másik megátalkodott, hogy azonnal agyoncsapjam? – kiáltotta, nem is törődve öccse megjegyzésével. – Ha nem törted még ki a nyakad, most bepótolom!
– Jaj, hagyjatok már! – válaszolt egy vékonyka hang valahonnan a sötétből. – A lényeg, hogy élünk, nem?
Első idegesen körbepillantott a koromfekete éjszakában. Egyedül a közeli fa törzse rajzolódott ki a sötétségben.
– A FENÉKET! – ordította teli torokból. – Itt vagyunk a Nagy Mélységben!
– Megértem, ha csalódott vagy – vonta meg a vállát Második. – Én sem ilyesmire gondoltam, mikor elindultunk szerencsét próbálni. Fejest ugrani az ismeretlenbe, az egy dolog, de mi egyszerűen belezuhantunk!
– Ugye most csak viccelsz? – hüledezett a legidősebb testvér. – Ugye csak viccelsz? A biztos halál küszöbén téged az izgat, hogy összetörted az ülepedet?
Második széttette a kezét.
– Mindig is bolondságnak tartottam félni a Nagy Mélységtől…
Első megszédült.
– Áhhh… most már biztos, hogy ti megőrültetek!
– Nyugi bátyó! – A sötétből kinyúlt egy kéz és a földre rántotta a dühös testvért. – Inkább egyél édesanyánk pogácsájából!
– Hmm…pfffhh… – Elsőnek lehetősége sem volt válaszolni, mert már a képébe is nyomtak egy nagy gyümölcssüteményt. Kellemes nyugalom ébredt a fa körül az alatt a pár másodperc alatt, míg kikotorta a szájából. – De én vagyok a legnagyobb bolond! – kezdte megint, és arcon csapta önmagát. – Ha hagytalak volna titeket egyedül utazni, akkor legalább én nem lennék itt!
– Valóban jobb lett volna – helyeselt Második. – Akkor talán az ülepünk sem fájna annyira.
– Mondtam én, hogy nem bír el hármunkat az az ág… – szólt közbe a vékony hang.
– Te csak maradj csöndben! – sziszegte és megemelte hatalmas karját. A pofontól a kis alak kigurult a fa árnyékából, majd eltűnt derékig érő fűben.
Első elégedetten visszaült a helyére, és csendben majszolni kezdte az egyik süteményt. Közben gondterhelten vissza-visszanézett a magasba.
– Ezt meg miért kaptaaahaaam? – Harmadik sírva, kivörösödött arccal mászott elő a fűből. – Nem csináltam semmi rosszat! – szipogta.
– Fogd be! – parancsolta. – Inkább azt találjuk ki, hogyan mászunk vissza!
– Én nem akarok még visszamenni – válaszolt nyugodtan Második.
Első hangosan köhögni kezdett egy félrenyelt falattól.
– Talán egyszer visszarepülhetünk majd, mint a madár, vagy… – kezdte Harmadik csillogó szemekkel. Nem merte folytatni, mert az egyre erősödő derengésben meglátta idősebbik bátyja barátságtalan fizimiskáját, amint liláról lassan paprikavörös színre vált.
– Először talán éljük túl az estét – dörmögte Első. Fogai rozsdás gépezetként csikorogtak minden megformált szó alatt. – Szükségünk lesz élelemre, vízre és…
– Nekem egyáltalán nem tűnik sötétnek ez a Sötétség – vágott közbe Második. Gyönyörködve nézte, amint a horizont mögül előtűnő sugarak átitatják az egész vidéket aranyszínű élt rajzolva minden egyes fűszálra.
– Ehhh… – sóhajtott megadólag a legidősebb testvér. Felpattant és leporolta barna bundáját. – Mentek amerre akartok, nem érdekel!
– Jaj! Ne hagyj itt minket, bátyus! – visította Harmadik.
– Hatalmas út vár ránk, sőt, fajunk történetében talán a legnagyobb! – folytatta Második. Közrevették Elsőt, és békítőleg kurkászni kezdték dús bundáját. – Csak nem azt akarod mondani, hogy kimaradsz egy ekkora kalandból?
Hirtelen fényáradat öntötte el a vidéket tovaűzve a rettegett Mélységet. Nyomában egy nagy narancsos gömb köszöntötte az emberi „evolúció” első három utazóját.
– Egye fene – sóhajtott Első és visszaült a fa tövébe. – Talán mégsem olyan sötét a jövőnk, mint hittem…

***

Hajnal

Három kicsi alak zuhant ki a fa koronájából, majd halk puffanásokkal landoltak a vastag mohalepedőn. Először Nagy ért földet nyakában Artúrral, utánuk Kicsi, végül az ág, amin mindhárman át akartak kelni a szomszédos almafára. Sajnos az előbbi pont Nagy fején landolt, ami elég sokat rontott amúgy is paprikás hangulatán.
– Nem megmondtam, hogy nem bír el hármunkat!? – kiáltotta ingerülten. Durván letaszította magáról az ágat meg két társát, és nehézkesen feltápászkodott.
– Jó, lehet, hogy egy kicsit rosszul saccoltam… – ismerte be Artúr.
– Ha hajnalig nem érünk haza az almákkal, sokba kerül nekem ez a rossz „saccolás”! – figyelmeztette Nagy. – De az akkor neked is sokba fog kerülni!
Visszafordult a fa felé, elrugaszkodott, ám kapaszkodó híján rögtön visszazuhant a puha mohatakaróra.
Valaki hangosan felnevetett.
– Hol vagy te megátalkodott, hogy azonnal agyoncsapjalak? – ordította Nagy ide-oda pillantva, míg észre nem vette a fa árnyékában kuncogó öccsét, Kicsit.
Kicsinek esélye sem volt kitérni. Bátyja megsuhintotta a karját, ő pedig visítva kigurult a fa alól, be a derékig érő fűbe.
– Sosem értettem, mire jó ez az állatias viselkedés a gyengébbel szemben… – jegyezte meg halkan Artúr.
– Mivan? – fordult feléje Nagy.
– Semmi, semmi! – vágta rá Artúr, majd zavartan felfelé mutatott a lombkoronára. – Nekem most ki kell találnom, hogy jutunk vissza! - Gondterhelten sóhajtott egyet, hogy súlyt adjon mondandójának.
Nagy kajánul elmosolyodott: – Rendben, értem én… – mondta ijesztően kedvesen. Leült, és csendben majszolni kezdte az egyik lehullott gyümölcsöt.
Artúr attól tartott, Nagy valóban érti a lényeget, így nemsokára megtapasztalja azt a bizonyos állatias viselkedést, hacsak ki nem talál valamit.
Hangos sírás szakította félbe a gondolatait.
– Ezt meg miért kaptaaahaaam? – Kicsi kivörösödött arccal mászott elő a fűből.
– Fejezd be a sírást! – parancsolt rá Nagy. – Ez a pofon semmi volt ahhoz képest, amit édesanyánktól fogunk kapni, ha nem érünk haza reggelig az almákkal!
– Talán jobb lenne, ha vissza sem mennénk egy darabig… – javasolta Artúr. Zavartan elmosolyodott, hogy leplezni próbálja tehetetlenségét.
– Én sem akarok visszamenni még – mondta Kicsi a könnyeit törölgetve. – Nem csak Anya pofonjai miatt – folytatta és körbemutatott a tájon. – Nem érzitek úgy, hogy vár ránk valami ezen a vidéken?
– Igen… – helyeselt Artúr. – Mintha azt parancsolná, ne térjünk vissza, hanem uralkodjunk a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon!*
Nagy pár másodpercig döbbenten nézett két társára… aztán a feje paprikavörös színűre változott a dühtől.
– De kis viccesek vagyunk ma… - Fogai rozsdás gépezetként csikorogtak minden megformált szó alatt.
– Ugye tudod, hogy az állandó agresszió a tartós visszamaradottság legbiztosabb jele? – kérdezte hirtelen Artúr. Azonnal megbánta meggondolatlanságát.
Nagy megtorpant. Ismét megjelent az arcán az a bizonyos, ijesztő, békés vigyor.
– Kitaláltál már valamit? – kérdezte visszafordulva Artúrhoz. – Tudod, én egy nagyon visszamaradott lény vagyok…
– Öööö… – Egy pillanatra nem tudta, hogy erre mit mondjon. – Igen, talán van egy tervem…
– Nos? – Nagy megroppantotta az ujjait. – Mondd csak!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2008-08-30 11:04 Eve Rigel

Eve Rigel képe

A legnagyobb út
Első fájdalmas nyögésekkel kísérve ült fel.
– Ti…TI MEG AZOK A HÜLYE ÖTLETEITEK!!! – ordította, és nyakon csapta a mellette izgő-mozgó alakot.
– Na!!! Ezt meg miért kaptam? – kérdezte Második. Lassan talpra emelkedett, és megroppantotta a derekát. – Már így is éppen eléggé fájnak a tagjaim!
– Hol a másik megátalkodott, hogy azonnal agyoncsapjam? – kiáltotta, nem is törődve öccse megjegyzésével. – Ha nem törted még ki a nyakad, most bepótolom!

Több problémát is látok ebben a szakaszban.
Nem szerencsés ilyen nevet adni, hogy „Első” és „Második”. Ha mégis használod, legyen dőltbetűs, hogy tudjuk névről van szó, és nemcsak egy egyszerű szó a mondatban.
Van jelentősége annak, hogy az egyik a másiknak az öccse? Mert ha egyszer Elsőnek nevezed aztán öccsének, összezavarod az olvasót. Vagy az egyik vagy a másik.
Továbbá felesleges nagybetűket használni a mondanivaló megerősítésére. Arra elég a dőlt betű is.

– Jaj, hagyjatok már! – válaszolt egy vékonyka hang valahonnan a sötétből. – A lényeg, hogy élünk, nem?
Első idegesen körbepillantott a koromfekete éjszakában. Egyedül a közeli fa törzse rajzolódott ki a sötétségben.
– A FENÉKET! – ordította teli torokból. – Itt vagyunk a Nagy Mélységben!
– Megértem, ha csalódott vagy – vonta meg a vállát Második. – Én sem ilyesmire gondoltam, mikor elindultunk szerencsét próbálni. Fejest ugrani az ismeretlenbe, az egy dolog, de mi egyszerűen belezuhantunk!
– Ugye most csak viccelsz? – hüledezett a legidősebb testvér. – Ugye csak viccelsz? A biztos halál küszöbén téged az izgat, hogy összetörted az ülepedet?

Ki a legidősebb testvér? Első vagy a vékonyka hangú?

Második széttette a kezét.
– Mindig is bolondságnak tartottam félni a Nagy Mélységtől…
Első megszédült.
– Áhhh… most már biztos, hogy ti megőrültetek!
– Nyugi bátyó! – A sötétből kinyúlt egy kéz és a földre rántotta a dühös testvért. – Inkább egyél édesanyánk pogácsájából!
– Hmm…pfffhh… – Elsőnek lehetősége sem volt válaszolni, mert már a képébe is nyomtak egy nagy gyümölcssüteményt. Kellemes nyugalom ébredt a fa körül az alatt a pár másodperc alatt, míg kikotorta a szájából. – De én vagyok a legnagyobb bolond! – kezdte megint, és arcon csapta önmagát. – Ha hagytalak volna titeket egyedül utazni, akkor legalább én nem lennék itt!

Most akkor pogácsa vagy gyümölcsössütemény?
– Valóban jobb lett volna – helyeselt Második. – Akkor talán az ülepünk sem fájna annyira.
– Mondtam én, hogy nem bír el hármunkat az az ág… – szólt közbe a vékony hang.
– Te csak maradj csöndben! – sziszegte és megemelte hatalmas karját. A pofontól a kis alak kigurult a fa árnyékából, majd eltűnt derékig érő fűben.
Első elégedetten visszaült a helyére, és csendben majszolni kezdte az egyik süteményt. Közben gondterhelten vissza-visszanézett a magasba.
– Ezt meg miért kaptaaahaaam? – Harmadik sírva, kivörösödött arccal mászott elő a fűből. – Nem csináltam semmi rosszat! – szipogta.
– Fogd be! – parancsolta. – Inkább azt találjuk ki, hogyan mászunk vissza!
Ki parancsolta?

– Én nem akarok még visszamenni – válaszolt nyugodtan Második.
Első hangosan köhögni kezdett egy félrenyelt falattól.
– Talán egyszer visszarepülhetünk majd, mint a madár, vagy… – kezdte Harmadik csillogó szemekkel. Nem merte folytatni, mert az egyre erősödő derengésben meglátta idősebbik bátyja barátságtalan fizimiskáját, amint liláról lassan paprikavörös színre vált.
– Először talán éljük túl az estét – dörmögte Első. Fogai rozsdás gépezetként csikorogtak minden megformált szó alatt. – Szükségünk lesz élelemre, vízre és…
– Nekem egyáltalán nem tűnik sötétnek ez a Sötétség – vágott közbe Második. Gyönyörködve nézte, amint a horizont mögül előtűnő sugarak átitatják az egész vidéket aranyszínű élt rajzolva minden egyes fűszálra.

A párbeszéd semmitmondó, itt tartva még nem derül ki semmi a cselekményből.
– Ehhh… – sóhajtott megadólag a legidősebb testvér. Felpattant és leporolta barna bundáját. – Mentek amerre akartok, nem érdekel!
– Jaj! Ne hagyj itt minket, bátyus! – visította Harmadik.
– Hatalmas út vár ránk, sőt, fajunk történetében talán a legnagyobb! – folytatta Második. Közrevették Elsőt, és békítőleg kurkászni kezdték dús bundáját. – Csak nem azt akarod mondani, hogy kimaradsz egy ekkora kalandból?
Hirtelen fényáradat öntötte el a vidéket tovaűzve a rettegett Mélységet. Nyomában egy nagy narancsos gömb köszöntötte az emberi „evolúció” első három utazóját.
– Egye fene – sóhajtott Első és visszaült a fa tövébe. – Talán mégsem olyan sötét a jövőnk, mint hittem…
Nem értem a végét. Ez a jelenet egyfajta analógia az emberiség hajnalából, az evolúció kezdetéről, de akkor mit keres ott a pogácsa meg a süti? Sőt mit keres itt a sok rizsa?
Érdektelen párbeszéd, rossz karakterek, stílustalan szöveg.
Most biztosan berágsz rám, Brezsnyew, de azt kell mondanom, eddig ez a leggyengébb sztorid.
Nem tudok mit kezdeni vele.

szo, 2008-08-30 11:19 Alexei B Fargas

Fúúú... de nagyon berágtam. :-) :-D
Az az igazság, hogy egyelőre több dolgot nem értek azok közül, amiket felvetettél hibának.
Ez van. Ez most így sikerült.

h, 2008-09-01 00:07 ColemanV

ColemanV képe

Én rájöttem ám a sütis dologra! :D
.
Ez egyszerűen egy alternatív világ emberi evolúciójának hajnala, ahol az ember nem majmoktól származik hanem a Vuki fajtól. Aki emlékszik a Csillagok Háborújában Han Solo társaként megjelenő, mozgó faliszőnyegre az tudja miről van szó :D
Az Ő népük süthet akár gyümölcsös pogácsát is :D
.
Ami az elnevezéseket illeti, a számozás valóban nem nagyon szerencsés, de láttam már hasonlót és ott is csak meg kellett szokni (Star Trek - DS9) ezért engem nem zavart.
.
még majd alkotok véleményt is, csak kicsit megfáradtam mára. :P
Majd hóóónap ;)
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

v, 2008-08-31 07:31 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Szia!
Először kezdem a hibákkal:
"– Hol a másik megátalkodott, hogy azonnal agyoncsapjam?" - tetszik ez amondat, nagyon hasonlít a magyar népmesék szófordulatára.
"– Jaj, hagyjatok már" - miért hagyjatok? Csak Első froclizza, Második nem is szólt még hozzá.
"– Ugye most csak viccelsz? – hüledezett a legidősebb testvér. – Ugye csak viccelsz? A biztos halál küszöbén téged az izgat, hogy összetörted az ülepedet?" - Nem is tudom, de ez a mondat, valahogy nem igazán passzol össze az előzővel. Kétszet is elolvastam, máshogy, de nem.
"– Áhhh… most már biztos, hogy ti megőrültetek!" - nem kell a ti.
"...egyél édesanyánk pogácsájából... ... egy nagy gyümölcssüteményt" - most mit is eszik? Amúgy a végére utalva, honnan van a majomnak süteménye? Ez inkább csak a népmesei vonalat erősíti, ami az elején is volt.
"képébe is nyomtak" - kik? Csak Harmadik egyedül. Ő meg egy személy.
"Kellemes nyugalom ébredt" - nyugalom, amikor erőszakkal megtömték?
"egyedül utazni," - ez csak azért furcsa, mert a végén kiderül, miről is szól a novella ,és az utazás nem feltétlen a legjobb szó rá. Ha véletlenül jöttek, ahogy később írtad, letört az ág alattuk, akkor nem tervezett, vagyis nem utazás...
"sziszegte és megemelte hatalmas karját." - kiről van szó?
"– Fogd be! – parancsolta." - ki prancsolta?
"paprikavörös színre vált." - váltott.
"Fogai rozsdás gépezetként csikorogtak " - ez így, ebben a formában, nem illik novella témájába.
"átitatják az egész vidéket aranyszínű élt rajzolva minden egyes fűszálra." - átitatják az egész vidéket, aranyszínű élt rajzolva minden egyes fűszálra. - vessző

Maga a történet témája nem lett volna rossz, csak valahogy nem állt össze. A népmesei vonal nem igazán illett bele, mégha értettem is, mire gondolsz. Szerencsésebb lett volna kihagyni.
Néhol nem derül ki, ki beszél, ez zavaró volt. Vigyázz rá legközelebb.

Ne csüggedj, lesz ez jobb is, és már volt is :)
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

v, 2008-08-31 10:14 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

"Ha nem törted még ki a nyakad, most bepótolom!" - öhm, a két tagmondat valahogy nem illik össze (nálam)... Esetleg "törtem".
"– Nyugi bátyó!" - megszólítás, vessző.
"– De én vagyok a legnagyobb bolond!" - ez mehet új sorba.
"eltűnt derékig érő fűben." - névelő: a derékig érő fűben.
"Először talán éljük túl az estét" - felszólítás: felkiáltójel.
"az egész vidéket aranyszínű élt rajzolva minden egyes fűszálra." - vessző, mert új tagmondat: "az egész vidéket, aranyszínű élt rajzolva minden egyes fűszálra."
"sóhajtott megadólag a legidősebb testvér" - megadólag? Inkább megadóan.
"Felpattant és leporolta barna bundáját. – Mentek amerre akartok, nem érdekel!" - vagy kettőspont, vagy új sor.
*
Jó kis történet lehetne, haaaa... De ezt már elmondták az előttem szólók. A gyümölcsöskosár/pogácsa, na az nagyon kilóg az összképből...
Ejhaj.
Sebaj, az ötödik feladat majd biztos jobban fekszik majd.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

h, 2008-09-01 11:36 Kentaur

Kentaur képe

Na de Brezsnyew!
Tőled?! Akinek volt olyan írása, amit szétküldtem haveroknak hogy EZT olvasátok?
Öhhhh....Ez nagyon nem lett jó, bocsi. Hibákat nem keresek,nem érdemes.
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

h, 2008-09-01 13:08 Alexei B Fargas

Ma du felkerül a 2.0. Azt is olvasd majd el.

h, 2008-09-01 15:52 Alexei B Fargas

Nah, fiók, lányok! Uccu neki elolvasni a 2.0-t is, ha már voltatok olyan kedvesek, és egy "maintance"-re inspiráltatok!
(A cinizmust nem sértésnek venni ! :-) )

h, 2008-09-01 16:02 Kentaur

Kentaur képe

Ez már sokkal jobb!
Nem is akar nem morbid, és nem abszurd lenni, és ez már egy stílus, amit sikerült elkapni.
Ha ezt olvasom először mindjárt más, még meg is lepődök a végén. :-)

Egy észrevétel: "Nagy megroppantotta az ujjait."
megroppantotta helyett megropogtatta jobb lenne... ha megroppan, akkor nem használja utána egy darabig :-)
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

h, 2008-09-01 16:10 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Én is elolvastam, és egyetértek, mert így sokkal jobb. Mindegy, csak azt akartam mondani, hogy olvasgattam, és kb. a felénél elkezdtem hahotázni, a nevek poénja leesett. Kicsit lassan, tudom, és épp nem volt ott semmi vicces, így érdekes látványt nyújtottam magam számára, hogy egy névelőn milyen jól elröhögcsélek...
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

h, 2008-09-01 16:17 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Sokkal jobb. Van stílusa, „élőbbé” vált. Az olvasó megkedveli a szereplőket. :)
EK: SOKUK (hát ja)

h, 2008-09-01 17:20 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Ez a második variáció már jobb lett :) Határozottan tetszett a beszélgetés, megmosolyogtatott.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

v, 2009-04-19 17:26 Györeizé

Györeizé képe

És Indián hol marad? :)
Mivel tudtam, hogy a második már javított verzió, azt olvastam először. Furcsa volt, hogy minden egyes mondatot kommentáltál: ki mondta, hogy mondta, mit csinált közben; ezt először sűrűnek éreztem, de a végére tök megszoktam. Eleve "lavírozós" volt a helyzet, hisz a feladat-kiírásban egyaránt szerepelt az "a kommenteket ne vidd túlzásba", és a "ne legyen „száraz” párbeszéd" kitétel; és bár tetszett így is, szerintem egy-két helyen el lehetne hagyni a kommentet.
Bár nem értettem meg minden kódolt infót, bejött a novi; hangulatos, olvasmányos, jól összerakott.
Aztán elolvastam az első verziót is, és szerintem az sem olyan rossz; bár a második tényleg jobb.
Az nagyon tetszik, hogy akár evolúciós, akár bibliai oldalról nézzük, fa mindkettőben van. :)
__"Nem muszáj. A lényeg, hogy megtehetnéd."
L'ibress, Jedi-nagymester
__"Kár, hogy öntelt vagyok. Így már nem fér több belém magamból."