3/4. script - Bellamaria

Költözés

Az augusztusi nap úgy tűzött le az égről, mintha arra törekedne, hogy az asszonyból a maradék kevéske erőt is kiszippantsa.
Amikor az út szélén megállt az autó, az asszony azonnal kiszállt belőle, és a domb tetején lévő víkendház felé indult. Nem várta meg, míg a férje is kikászálódik, és bezárja az ajtót. Majd utoléri, tudja, hová kell menni.
Az öreg a lépcső alján ücsörgött. Amikor meglátta az asszonyt, felpattant, elébe ment és kérdések özönét zúdította rá: – Visszaadták a rendőrök a kulcsot? – kérdezősködött kíváncsian a részvét legkisebb jele nélkül. – Mit mondtak, öngyilkos lett, vagy baleset történt?
Mintha nem is az asszony halott fiáról volna szó, hanem az ellopott biciklijéről.
Az időközben odaérkező férj válaszolt: – Maga mondta, keresztapa, hogy van másik kulcsa, sőt, még a zárat is lecseréli, ne tudjon más bemenni. És baleset történt, mint ahogy már a temetésen is hallotta.
A köpcös öreg szeme hidegen villant: – Persze, hogy van másik kulcsom – bólintott és belekotort a zsebébe, előhalászta a madzagra kötött pótkulcsot. – No, mehetünk is, hogy minél előbb végezzünk! – Megindult felfelé a lépcsőn, miközben egyfolytában beszélt: – Nem hiszem, hogy baleset történt, azt beszélik az emberek, hogy ruhában volt, amikor kihúzták.
Az asszony úgy érezte, az összes ereje elhagyja, de erre válaszolnia kellett: – Fürdőnadrágban volt. Láttam az azonosításnál. De ezt már a temetés előtt letárgyaltuk. Tudod, amikor azt mondtad, hogy két nap múlva vigyem el innen a holmiját, mivel te nem bírod kivárni a hat hetet, ahogy illik.
– Igen Ilonkám, mert ki akarok takarítani, másnak szeretném kiadni a helyet – mentegetőzött az öreg. – Már megvan az új lakó, jövő héten be is költözik. Kicsi a nyugdíj, ki kell egészíteni egy kis mellékessel. Látod, a fiaddal nem is fizettettem egy garast sem.
Az asszony erre felcsattant: – Nem fizettettél, de délutánonként duplán ledolgoztattad vele az árát! Mondták a szomszédok, hogy minden nap látták késő estig nálad dolgozni a szerencsétlent! Ismerlek én már annyira, nem adsz te senkinek semmit ingyen.
– Én legalább födelet adtam a feje fölé. – Az öreg már felért a lépcső tetejére, és jeges pillantást vetett a lépcső közepén haladó asszonyra. – Miért nem lakott veled meg a nevelőapjával?
Ismét a férj lépett közbe: – Körösztapa, már kértem, hogy ne zaklassa a feleségem! Van neki elég baja. És a gyereket meg maguk vitték el tőlünk. Kamaszkorában, mikor elköltöztünk anyósoméktól. Valahogy nagyon gyorsan felejtenek! Már nem emlékszik rá, amikor a családi kupaktanács megtárgyalta, hogy a gyereknek jobb helye lesz a nagymama és a nagytata mellett? Hiába tiltakoztam, hogy nem a nagyszülők dolga a gyereknevelés. Csak elvitték. Utána, apósom halála után, az öreganyja már nem bírt vele, akkor mindannyian mosták kezeiket. Hogy lett volna tekintélyem előtte, mikor mindannyian azon igyekeztek, hogy lerombolják? Ki kellett volna lökdösni magukat, mikor érte jöttek!
– Azt mondta anyósod, hogy vered és minden nap dolgoztatod! – ágált továbbra is az öreg a lépcső tetejéről.
Ezt már az asszony sem bírta ki szó nélkül: – István olyan szigorú volt vele, mint ahogy egy fiúgyerekkel szokás. Verve meg nem lett, ez csak az anyám találta ki, mert mindenkit ellenünk akart fordítani. Honnan van neked merszed olyan dolgokban véleményt alkotni, ahol csak az egyik felet hallgattad meg? Egyébként is ennek már tizenöt éve. Én abban hibáztam, hogy hagytam a gyereket visszaköltözni anyámékhoz. Azt gondoltam, ha engem felneveltek, akkor a gyerekemet is normálisan felnevelik. És ott nagyobb kényelemben fog élni. A mi házunkban akkor még fürdőszoba sem volt.
– Tavasszal, miután hazajött a magyaroktól, miért nem vetted akkor magadhoz? – folytatta az öreg rendületlenül a szavakkal való ostorozást.
– Tízévnyi csavargás után, amikor már tisztára kifordult önmagából? Így vettem volna magamhoz, szétdrogozott aggyal, alkoholistaként? Miránk már egyáltalán nem hallgatott. Meg senkire sem. Ment a saját feje után. Egyébként is ki vagy te, hogy el kelljen számolnom, mit miért tettem?! – A férjéhez fordult: – Apa, én ezt már nem bírom tovább hallgatni! Kérlek, menjünk el innen! Gyerünk haza! – Megfordult, és elindult lefelé a lépcsőn. – Nem érdekel, ha te nem jössz, akkor hazamegyek gyalog!
– Ilonka, várjál! – kiabált utána a férje. Az asszony kicsit lelassította a lépteit, de nem fordult hátra, csak amikor meghallotta a férje hangját.
– Anya, gyere vissza, elment! A kulcsot majd beadjuk neki, ha végeztünk.
Mikor az asszony megbizonyosodott róla, hogy az öreg tényleg eltűnt, visszament az épülethez. Felsiettek a lépcsőn, benyitottak a tömör tölgyfa ajtó mögött lapuló szobácskába. Az ablak nyitva állt, az ágy megvetve, mintha a lakója csak az imént kelt volna ki belőle. Az asszony az ágyhoz lépett, letérdelt előtte, fejét a paplanba fúrta, amin még érződött a fia testének illata, és zokogni kezdett.
Most már szabad volt sírni. Nem látta senki idegen.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2008-08-30 09:17 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Szép, szomorú történet.
A kiírásnak megfelel, mint ahogy ezt megszoktuk bellamariától.
Hibát nem kerestem.

szo, 2008-08-30 20:24 Alexei B Fargas

Szia!
Elolvastam. Az alapötlet, mint mindig, most is remekbeszabott, ugyanakkor a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után. Sok esetben átvezetés nélküliek a váltások, nem látható, ki beszél kivel és éppen miről. A karakterek majd felrobbannak az érzelmektől, mégsem sikerült kihoznod azt belőlük (csak a legvégén, mikor sírva fakad a nő), kicsit gépiesek.
Többször is előfordul az Eve által "szobalány-komornyik beszélgetésnek" nevezett jelenet, mikor csak azért kommunikálnak a karakterek, hogy az olvasó ne csodálkozzon nagyon rá a történtekre. Erre példa, mikor a férfi beszél a gyerekek elhelyezéséről.
A párbeszédek nagyon hosszúak és tagolatlanok.
Még egy apróság: az, hogy "szavakkal való ostorozás" elég magyartalan. Elég lett volna csak annyit írni, hogy "ostorozás", mivel azonnal az átvitt értelemre asszociálunk, nem a szószerintire.

szo, 2008-08-30 20:35 bellamaria

bellamaria képe

Nem tudom. De szerintem, ha az emberek veszekednek, akkor nem egy- egy mondatot szoktak egymás fejéhez vagdosni, hanem szemrehányások özönét. És , mint tudjuk, a jó veszekedés az olyan, hogy felemlegetjük egymás múltját egészen a gyökerekig. :roll: :-?
Köszönöm, hogy elolvastad

szo, 2008-08-30 20:39 Alexei B Fargas

Jogos... bár én kicsit hiányoltam ehhez a feszültséget.

szo, 2008-08-30 21:11 bellamaria

bellamaria képe

Ettől "szebb" és feszültségteljesebb veszekedés az örökösök között szokott lezajlani.

v, 2008-08-31 07:49 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Szia!
Tetszett a történet, az eddigiektől eltérően nem poénos, sokkal inkább érzelmes.
Ami hibát találtam (szerintem):
"hogy az asszonyból a maradék kevéske erőt is kiszippantsa." - vagy maradék, vagy kevéske.
"Mintha nem is az asszony halott fiáról volna szó, hanem az ellopott biciklijéről." - ezt én a párbeszéd végére csatoltam volna, nem külön sorba.
Ami furcsa volt, az a párbeszédek előtti komment. Nem rossz, csak nekem szokatlan olvasni.
Nem is találtam mást.
Tetszett a szereplők beszédstílusa, bár nem ez volt az első ilyen novellád.
Ügyes vagy, szép és szomorú történet lett.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

v, 2008-08-31 08:42 bellamaria

bellamaria képe

Köszönöm, Timi.

v, 2008-08-31 09:20 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

"a maradék kevéske erőt is kiszippantsa." - szerintem vessző kéne, mert jelzőfelsorolás: maradék, kevéske erőt. Vagy mint miyoku is mondta, elég az egyik.
"Persze, hogy van másik kulcsom" - hm, ez felkiáltásnak tűnik, akkor pedig felkiáltójel kell.
"bólintott és belekotort a zsebébe, előhalászta a madzagra kötött pótkulcsot." - hm, kicsit furcsa a megfogalmazás, és a bólintott után vesszőt tennék. Valahogy így: "bólintott, és belekotort a zsebébe, hogy előhalássza a madzagra kötött pótkulcsot."
*
Gratulálok, igazán remek írás. Nagyon megható és érzelemdús. Jól értesz a karakterábrázoláshoz.
Szóbeli ötcsillag.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2008-08-31 09:41 bellamaria

bellamaria képe

Köszönöm, Norbi.
Ezzel az egy mondattal vagyok dillemában:
"Persze, hogy van másik kulcsom"
mert ennek a mondatnak mögöttes értelme van, vagyis gondolatban folytatódik "hisz az enyém az épület".
Itt az erőviszonyok fitogtatásáról volt szó. Lehet, hogy szerencsésebb lett volna azt írni, hogy "Természetesen van másik kulcsom."

v, 2008-08-31 10:02 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Hmm. Ha a mögöttes utalást ki akarod hangsúlyozni, beleírhatod valahova a kommentbe, hogy "mondta lekicsinylően", vagy ilyesmi.
Esetleg még jobb: "Még szép, hogy van másik kulcsom!"
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2008-08-31 10:11 bellamaria

bellamaria képe

Igen, azt hiszem, igazad van.

h, 2008-09-01 10:34 Kentaur

Kentaur képe

Nagyon szép lett!
Nekem is csak az a gondom, ami már lett említve. Egy picurkát inas-szobalány szerű a veszekedés, vagy túlzottan kúltúrált. Veszekedéskor nem magyarázzuk el higgadtan, hogy mit miért tettünk, ennek máshonnan kell lejönnie. Mondjuk visszaemlékezésből, viselkedésből. Vagy csak pár szóban utalunk a történtekre, nem mondjuk el az egész sztorit, hisz ő is tudja mi történt... Szóval bár egész jól beillesztetted a történetbe, nem lóg ki, néhol talán jó lett volna más megoldást alkalmazni.
A karakterábrázolás azonban pompás, remekül lejönnek az érzelmek. Dinamikus, olvastatja magát.
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

h, 2008-09-01 17:48 ColemanV

ColemanV képe

Nem tudom, hogyan csinálod, de a szereplőid valahogy mindig olyan "életszagúak", ahogy olvasom a történeteidet újra és újra előjön az "én ezt a típust ismerem" érzés.
Ez visszamenőlegesen érvényes a többi megoldásodra is, ezért külön gratula. ;)
.
Az "inas-szobalány" problémakör érzésem szerint valóban jelen van, de számomra nem zavaró mértékben.
Szerintem egy ezzel a terjedelmi korláttal rendelkező kiírásnál ilyen mértékben megengedett ;)
.
A "megmaradt/kevéske" kérdésben az a véleményem, hogy egy laikusnak nem zavaró, inkább érzékletes.
(azt persze nem tudom garantálni, hogy stilisztikailag, vagy központozásilag, vagy mittomén hogyan valóban helyes-e mindkettő alkalmazása, de engem nem zavart :D )
.
A nálad "szokásos" módon eltértél az általam megszokott dolgoktól, mind témában, mind stílusban és ez önmagában is dicséretes dolog.
.
Gratulálok a megoldásodhoz :)
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

h, 2008-09-01 19:15 bellamaria

bellamaria képe

Köszönöm a véleményed, és Kentaurét is. Ezt az inas szobalány párbeszédes valamit még tisztázni kell.
Egyenlőre ennyit találtam róla:
„Mint azt te is tudod, Bob.”
Az adatdömping veszedelmes formája, mely során a szereplők párbeszédes formában olyan dolgokat mondanak el egymásnak, amiket már tudnak, mindezt csak azért, hogy felvilágosítsák az olvasót is. Ezt az elég gyakori technikát ismerik még „Rod és Don párbeszéd”, vagy „inas és szobalány dialógus” néven is.
....
Esetleg a negyedik feladat kiegészítő megoldásaként próbálja mindenki megfigyelni önmagát és az őt körülvevő személyeket veszekedés közben, persze mikor nem egy eltört bögre a tét, hanem valami nagyobb horderejű dolog, mondjuk elrontott egy kisérlet, ami sok pénzbe kerül és megpróbálja megmagyarázni a főnökének és utána ha több személy vett benne részt, hogyan próbálják tisztára mosni magukat a delikvensek.
Erről most az a reklám jut eszembe, ami most fut a tv-n, mikor a csaj felhivja a pasit, és azt mondja:
- Van valakim.
A pasi válasza
- Nekem is.
Szeretné bővebben kifejteni?
;)

h, 2008-09-01 20:54 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Épp ilyen életszagú helyzet van itt nálunk (sajnos), amikor így felhánytorgatják egymásnak a múltat.
Nálad nem éreztem inas-szobalány dialógusnak a beszélgetést. Veszekedéskor ez természetes.
Az inas-szobalány inkább ilyen: "Tudod, tök jó, hogy van ez a mobiltelefon, mert fel tudlak akárhol hívni." Ez viszont nem az: "Te is tudod, hogy itt ez a mobiltelefon, ami elvileg arra lenne, hogy fel tudjalak hívni, de akkor kapcsold is be, légy szíves!"
Szóval szerintem Bellamariánál a párbeszéd teljesen helyénvaló.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2009-04-19 19:21 Györeizé

Györeizé képe

Én voltam már fültanúja hasonló veszekedésnek, főleg a romák tudják nagyon bő lére eresztve mondani a magukét, néha még ennél is durvábban. Szóval nálam az inas-sz.lány dolog fel sem merült. Viszont egy-két helyen eléggé koncentrálnom kellett, hogy ne veszítsem el a fonalat. De ezt inkább írom a saját számlámra. Hoztad a Bellamaria-stílust, ahogy "kell"; és a vége is nagyon jó: az egész szitokáradat tulajdonképpen arra jó, hogy elvezessen az utolsó két mondatig, amiben tömören több van, mint az egész "cirkuszban" előtte.
Hülye érzésem van, amikor szomorú, vagy megrázó sztorira mondom azt, hogy tetszik, de... Tetszik.
__"Nem muszáj. A lényeg, hogy megtehetnéd."
L'ibress, Jedi-nagymester
__"Kár, hogy öntelt vagyok. Így már nem fér több belém magamból."

v, 2009-04-19 20:31 bellamaria

bellamaria képe

Köszi,hogy elolvastad. Kíváncsi vagyok önmagamra, hogy azóta mennyit fejlődtem a párbeszéd terén.