3/5. script - Eftímea

Fekete pillangó

A tavasz visszaszorította a zord telet. Fáim ágai először bimbót fakasztottak, majd kizöldültek. Friss szellő lengette őket, messze vitte a rózsás-sárgás virágok édes, csábító illatát.
Újra felébredtem, minden zegzugom megtelt zajokkal, madarak csacsogó, párkereső énekével. A fiatal őzgidák első lépteiket próbálgatták a zsenge fűben. A télire elvackolt sünök elhordták száraz levélágyukat, ennivaló és társ után kutattak. A szerelem a levegőben úszott.

Fortis szapora léptekkel igyekezett a rengetegembe. Léptei nem vertek zajt, nesztelen surrant, mint az éji vadász. Kikerülte a lehajló ágakat. A dal, amit dúdolt, egyike volt azoknak, amiket Fonsinától tanult. Talán nem is sejtette, hogy a virágok mind élénkebbek, színpompásabbak lettek körülötte, amelyeket megérintett a dallamból áradó varázslat. Még az én fáim levelei is zöldebben tündököltek, mint máskor.
Szőke fürtjeit fújta a szél, zöld köpenye kibontva lebegett mellette. Amikor elindult, még csípős volt a hajnal, azóta vagy a nap melege, vagy szívének izzása felmelegítette.
A dal egy pillanatra megakadt, amikor egy őz lépett ki a bokrok takarásából. Fortis megtorpant: csak nézte az állatot, ahogy kecses léptekkel elhalad előtte, megkóstolva az alacsonyabb fáim leveleit. A tündefi arca mosolyra húzódott, majd a dal folytatódott, ő pedig tovább indult.
Mögötte egy árny mozdult.

Fonsina egyik fám kinyúló gyökerén ült. Hosszú, barna haja lágyan omlott vállára; egy kóbor szellő néha meglibbentette. Tenyerét végigsimította a zsenge fűszálakon; azok haragoszöld színben bukkantak fel nyomában. Köztük aprócska százszorszépek dugták ki fehér fejüket. A következő érintéstől a bimbók kinyíltak, előbukkantak sárga porzóik. A nimfa felkacagott. A nevetés visszhangozva szállt tova.
A fáim lombjai táncoltak, közöttük letűztek a napsugarak; fény-árnyék kergetőzött Fonsina arcán, napságra ruháján, a haragvó-zöld füvön és a fáim kérgén.
A távolban megreccsent egy gally. A nimfa felpattant, tekintette a közeledőt kutatta. Amikor észrevette, Fortis közeledik, mély, megkönnyebbült sóhaj tört fel belőle. Futva indult felé.
–Jó reggelt, napsugár gyermeke! – köszöntötte Fortis.
–Jó reggelt, tündék legnemesebbike!
Forró ölelésbe bújtak össze. A százszorszépek között rózsabimbók nyíltak.
Amikor ajkuk elvált egymástól, összefonták ujjaikat, és letelepedtek a gyökérre. Percekig csak nézték egymást, tekintetük egymásba olvadt.
Fortis végigsimította a nimfa haját, arcát, ajkát. Fonsina azonban elhúzódott tőle.
–Meddig titkoljuk még szerelmünket?
–Örökké – válaszolta a tündefi, majd Fonsina durcás arca láttán elkomorodott. – Tudod, hogy a tabu rám nézve is kötelező. Apám nem kivételezne velem sem. Addig vagyunk biztonságban, amíg nem tud rólunk.
–Miért? Nem is próbálod elmondani neki.
–Mert ismerem őt. Nem értené meg. Számára csak az elvek léteznek, és azok betartása. Ahogy a tanácsnak is.
Fonsina nem válaszolt. Elégszer hallottam őket beszélgetni, hogy tudjam, mélységesen gyűlöli a törvényeket, a szabályokat, amelyek Fortist kötötték. Bármennyire is tisztában volt vele, majd minden hónapban előhozakodott a témával. De a válasz mindig ugyanaz volt: nem.
A keserűséget lassan felváltotta a tehetetlenség haragja, majd befészkalta magát Fortis karjaiba, és hagyta magát vigasztalni.
A sötét fantom egyre távolodott kettejüktől.

A fáim árnyéka egyre jobban megnyúlt, miként a nap vörös korongja egyre lejjebb ereszkedett az égbolton. Ahogy egyre kevesebb lett a fény, a nappali állatok mind nyugovóra tértek, helyükre az éj szerelmesei léptek.
A fám egyik ágán, amely alatt Fortis és Fonsina ültek, lassan ébredezett egy bagoly. Sárga szeme kinyílt, és álmos hangon huhogott a szürkületbe, miközben tollait rendezgette.
Fonsina felnézett és elmosolyodott. Fortis tekintete követte kedvese pillantását. Szívdobbanásnyi ideig figyelték a tollászkodó madarat, amely végül a levegőbe emelkedett, és eltűnt az árnyak között.
–Lassan indulnom kell – sóhajtotta Fortis. Kihúzta karját az öleléséből, majd felállt.
–Kérlek, maradj!
Fortis nem válaszolt, csak lehajolt, és gyöngéd csókot lehelt a lány homlokára.
–Holnap is eljövök, és utána is, addig, míg az éjt nappal, a telet nyár követi. Mindig.
–Tudom.
Fortis elnézett az ösvényen, amely a faluba vezetett. Megdermedt. A csapáson alakok közeledtek feléjük. Baljukban lámpást tartottak, amelyek fénye megcsillant jobbjukban szorított dárdák hegyén.
–Mi az, mi a baj? – kérdezte Fonsina, majd ő is meglátta a közeledőket.
–Katonák. A falumból. – Szembe fordult a lánnyal. A nimfa arcáról eltűnt a boldog mosoly, helyette aggodalom csillogott szemében. Láttam, hogy elfehéredő ujjakkal szorítja a tündefi karját.
–Menj az erdőbe! Menekülj! Feltartom őket.
–Nem. Értem jöttek. A tabu miatt. – A tündefi belefúrta tekintetét a nimfa szemébe. – Bármit hallasz, bármit látsz, ne fordulj meg! Menj! Most!
Fonsina azonban nem futott el. Szemében láttam felvillanni a dac szikráit, ahogy karját előre nyújtotta, és egy dalba kezdett. A máskor csodaszép dallamok, most fenyegetőek voltak számomra is, gyorsan peregtek tova. A hangok hol magasba csaptak, hol egész mélyre süllyedtek, néhol hangosan, néhol halkan.
Úgy éreztem, nem vagyok ura fáimnak. Csak néztem, ahogy a szél ellenére mozdulnak, szinte lesújtanak a menetelő tündekatonákra. Ágak recsegtek a megterhelő hajlítástól, az egyik ledöntötte lábáról a legelöl járót. Némelyik ág azonban nem bírta a terhet, letört a törzsről. Ilyenkor szorítást éreztem a szívemen, hisz életet szakítottak el belőlem, mégsem tudtam haragudni érte. A nimfa azt tette, amit helyesnek gondolt; védte a szerelmét.
Harcának Fortis vetett véget. Egyetlen ugrással a katonák előtt termett, hogy azok ne érhessék el Fonsinát. A túlerőben lévőknek könnyű volt elkapni a tündefit, aki nem is küzdött ellenük.
Az egyik katona ekkor fordult a nimfa felé, de elképedése az arcára fagyott. Ott, ahol korábban a lány állt, csak bimbózó rózsa nyitotta szirmait, majd dühös szél sepert végig a katonákon.
Fortis elmosolyodott.

Egy rejtett zugomban, egy mandulafa tövébe épült a falu első háza. Ez jelezte az idegeneknek, hogy egy másik birodalomba léptek, ahol minden törvény más értelmet nyer. Innentől kezdődött Tünde-falu, az öreg Ítész uradalma.
A beköszöntött sötétség ellenére mindenki a háza ajtajában várta a visszaérkezőket. Bentről meleg és sárga tűzfények szabadultak ki. A falu közepén hatalmas láng lobogott a szökőkút mellett. Fényei megcsillantak a vízcseppeken.
Fortis forgolódott, láttam, keres valakit. Amikor tekintete találkozott egy öreg szempárral, lehajtotta a fejét. A férfi kemény léptekkel, egyenes gerinccel indult meg felé; a tömeg utat nyitott neki.
–Hol jártál? – Hangja szigorú volt és vádló.
–Az erdőben.
–Minek? Azt kérdeztem, minek? – kérdése türelmetlenül csengett, és talán válasz sem várt, mert azonnal folytatta. – Miért?
–Mire gondolsz, apám?
–Te is tudod. – A férfi egész közel állt már fiához. Arcuk, vonásaik nagyon hasonlított. Még a szemük színe is egyezett: mogyoróbarna. Csak szemvillanásnyi ideig nézték egymást, majd az öreg tündér sarkon fordult, és elvonult, vissza a házába. A vastag faajtó hangos döngéssel csapódott be mögötte.
A Fortist vezető katonák elindultak a tündefivel.
Az utolsó házon túl magányos fa álldogált. Vén tölgy volt, az első között született, akkor, amikor én; az idők hajnalán. Azóta számos dolgot átélt, háborúkat, viharokat és aszályokat, ám ő szilárdan tűrte az idő minden zordságát.
Testében hatalmas odú tátongott. Amikor egészen aprócska volt, madarak éltek benne, majd mókusok költöztek bele. Miután a tündék telepedtek le ezen a vidéken, börtönként kezdték használni. Kiszélesítették, ablakot vájtak rá, amit faágakkal rácsoztak be, majd a végtelen háborúk során elfogott rabokat zárták bele.
A menet megtorpant a fa előtt. A legelöl haladó katona elhúzta tenyerét a bejáratot takaró szöveten, majd félreállt a rés elől. Ránézett Fortisra.
–Indulás!
Az ifjú tündér csak nézte a sötétséget, amely kifelé kúszott, nyomában a hűvös érzéssel. Nem mozdult, így a mögötte állónak kellett taszítani rajta. A tündefi ellenkezéssel vonult börtönébe. Ahogy belépett, a szövet bezárult mögötte, a mágia felvillant, ő pedig ott maradt a homályban, mindössze annyi levegővel, amennyi a szűk ablakon bejutott hozzá.
Megmarkolta a fa rácsozatot. Arcát az érdes, száraz kéregnek nyomta, a távolt kémlelte.
Aztán meglátta a fekete pillangót. Kezét kinyújtotta a résen, amennyire csak tudta. A pille párszor átrepült felette, majd, mint akit megzavartak, tovaröppent a fáim árnyékába.

Fonsina úgy bukkant elő a sötétből, ahogy a legcsendesebb éji vadászok. Még engem is meglepett.
A tisztásra lesütött a hold ezüstös fénye, bevonva mázával a leveleket, fűszálakat, és azt a farönköt, amely a rét közepén állt.
Ismertem a nimfát gyermekkora óta. Tudtam, ha valami bántja, mindig ide ül gondolkodni. Itt találkozott Fortissal is, még a múlt tavasszal. Azóta, félre téve a tabut, szerelmük egyre csak erősebb és mélyebb lett.
A lány leült a fára, arcát az ég felé emelte. A holdsugár megcsillantotta az alágördülő könnycseppet, amely egész az álláig csordogált, majd a semmibe hullt. A sírás megállíthatatlanul tört fel belőle.
Megrezegtettem a hozzá legközelebb álló tölgyfám ágát. Egy aprócska levél elvált tőle, és lassú hintázással lehullott a nimfa elé. Reméltem, megérti az üzenetet, és nem is kellett csalódnom. Lehajolt érte, arcához érintette, aztán elmosolyodott.
–Tudom, hogy te mellettem állsz – suttogta, és igaza volt. Egy nimfa az erdő lánya, az én lányom. Szerettem, ahogy minden lényemet, akik a fáim, bokrai között élnek. Őt is.
Váratlanul felpattant. Meztelen talpa alatt elhajoltak a vizes fűszálak, majd futva indul az árnyak közé. Lágy szellőként suhant tova, a tündefalu irányába.
Átfutott a gondolataim között, hogy megállítom, de nem tehettem. Nem avatkozhatom a rendbe és a szabályokba, amit a lakóim hoztak. Minden okkal van úgy, ahogy. Így csak reménykedhettem, hogy nem tesz ostobaságot.

Tünde-falu főterén még mindig égett a tűz. Körben tündék ültek; úgy tetszett, a fény és árnyék játéka minden rezdülésével más érzelmet fest arcukra.
Figyeltem, hisz mást nem tehettem.
A kör közepén Niveus, Fortis apja állt. Arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Keményen kihúzta magát, állát előre szegte, tekintetét belefúrta a főszéken ülő agg Ítész szemébe.
–Niveus! Mit hozol fel fiad számára mentségként?
–Semmit! – szólt a határozott válasza.
Nem lepődtem meg. Ismerem a fáim között élő tündéket. Szabályok kötik életüket már egészen gyermekkoruktól. Az ősi írott és íratlan törvények minden tünde számára kötelezőek. Egy tünde életében az első és legfontosabb, hogy minden helyzetben betartsa azokat az előírásokat, melyeket az idők kezdetén hoztak.
–A fiad megszegte a Hetek által meghozott negyedik szabályt, a Tabut – mondta Ítész.
Szavait dermedt csend követte, pedig biztos voltam benne, mindenki tisztában van vele, miért is kellett még azon az éjen összeülniük.
–Tudom – bólintott határozottan Niveus. – Én magam mondtam a tanácsnak.
–Miért nem akarsz minket meggyőzni ennek ellenkezőjéről, Niveus?
–Mert a Hetek döntése szent. A fiam szégyent hozott a tünde névre. Nem érdemel kegyelmet!
–Még akkor sem, ha a te fiad?
–Még akkor sem. Kérem a tanácsot, úgy hozzon döntést, mintha nem az én fiam lenne! Mintha nem a tanács egyik tagjának sarja felett ítélkeznének.
–Rendben, ahogy óhajtod.
–Ne! – sikoltott egy hang a közelben.
A tűz körül szél kerekedett, meglibbentette a kicsapó lángocskákat. A friss, éji szellőből Fonsina lépett elő.
–Nimfa! – kiáltott Ítész. – Hogy merészeled megzavarni jelenléteddel a tanácsot?
–Kérlek, hallgassatok meg!
–Ugyan, miért kéne egy erdőlányt meghallgatnunk.
–Én vagyok a hibás – fordult körbe Fonsina, majd tekintete megállapodott Niveuson. – Miattam került Fortis bajba.
–Szóval te vagy az a nimfa – mutatott vádlón a lányra a férfi –, aki miatt a fiam elvesztette a józan eszét? Miattad szegte meg a tabut!
–Nem! Vagyis igen. De miért baj, ha szerelmes?
–Szerelmes egy nimfába! – Niveus szinte tajtékzott a dühtől. Szeme izzani látszott a tűz vérvörös fényében. Ilyen haragot még nem láttam tünde tekintetében.
–Ostoba szabályokhoz kötitek magatokat, amik már még elavultak! Legyetek egy kicsit nyitottabbak! Mit ártottam én, hogy így gyűlöltök? Hogy miattam képes vagy megöletni a tulajdon fiadat? – Fonsina tekintetét Niveusra emelte. – Miért haragszol rám? Hisz nem ismersz!
–Nimfa vagy, ez épp elég.
–Miért gyűlöltök minket ily menthetetlenül?
–Miért? – Ítész felállt a székéről, és tett egy lépést a lány felé. Fonsina óvatosan hátrált. – Mert ide jöttök, megbabonázzátok a fiainkat. Elveszitek az eszüket. Ostobaságokra kényszerítitek őket, majd amikor szükségünk lenne rájuk, már nem hallgatnak ránk. Csak rátok. – Nagyot sóhajtott. – Csak a bajt hozzátok a fejünkre.
–Nem igaz!
–Mit tudsz te az igazságról, hisz még gyerek vagy!– csattant élesen az agg tünde hangja. –Hol voltál, amikor kirobban a nagy háború a manók és tündék között? Hol voltál, amikor azért vesztettünk csatákat, mert fiaink inkább a ti szolgálataitokba álltak? Ha ismersz még nimfákat, akik éltek ezekben az időkben, kérdezd meg őket! Biztos szívesen beszélnek az ifjonc korukról. Talán még szám szerint is meg tudják mondani, hány meg hány fiatal tündefit csábítottak el.
Fonsina nem válaszolt a vádakra. Tekintetét kétségbeesetten horda végig a körülötte ülő tündéken, végül Niveuson állapodott meg. Csak nézte a kemény, barna szemeket, majd bólintott.
–Ha így akarjátok, a ti döntésetek. De ha nem változtatok az elveiteken el fogtok tűnni mind egy szálig.
Megfordult, futva indult a házak mellett álló fáim felé, majd szélvészként tűnt el közöttük.

Fortis a fa odvából nézte a falut. A főtéren égő tűz lángja hozzá is bevilágított, de már kevés erővel. A rács árnyéka csíkokat festett arcára.
Az öreg tölgyem ágai a szélcsend ellenére is hajladoztak. Talán nem is tudtam volna beleavatkozni, de nem is akartam. Éreztem minden rezdülését, minden ősöreg ága reccsenésében a fájdalmat, ami ezúttal Fortisnak szólt, bár a tündefi nem értette jelentésüket. Ő csak annyit hallott, hogy az ágak megroppannak, néhány aláhullik, és a törzstől távolabb földet ér.
Sóhajomtól a fáim megrezdültek, a levelek zizegtek, a törzsek is mintha meghajlottak volna.
Fortis felkapta a fejét. Szemét árnyék takarta, de tudtam, legalább annyira figyel, mint az éji vad, ha zsákmányra les.
A közeledők nyolcan voltak. Hat tanács tagja és két katona. Elől Ítész haladt, a sort Niveus zárta. Szótlanul lépkedtek egymás nyomán. Amikor a fához értek Ítész megszólalt.
–Hald ítéletünk, Fortis, Niveus fia! – Egy légvételnyi csend állt be, majd az agg folytatta : – A tanács vétkesnek talált a tabu megszegésében, amiért halálbüntetést érdemelsz. Először megfosztunk halhatatlanságodtól, majd a halandóknak kijáró bánásmódban részesülsz. Emelsz kifogást döntésünk ellen?
–Nem – visszhangzott a beletörődött hang az odú mélyéről, pedig Fortis alig két karnyújtásnyira állt a tanács tagjaitól.
–Ahogy kívánod! Kiengedünk, de csak azért, hogy elvégezzük a szertartást. Lépj hátrébb!
Fortis a fám törzsének simult. Éreztem lélegzetét, szívének dobbanását. Aztán fény villant, alig egy szempillantásnyi időre, mire a börtön ajtaja feltárult. Két lándzsa szegeződött neki.
–Gyere elő!
Fortis kilépett az éji zajok közé. Alakja mögött sötéten ásítozott az odú mélye.
–Nézz rám! – parancsolta Ítész.
A tündefi mogyorószín szemével az agg tengerkék tekintetébe nézett. Kettejük között láthatatlan kapocs alakult ki pillanatok alatt. Az ereje akkora volt, hogy megmozgatta a börtönfám ágait. A szélroham alig egy szívdobbanásig szaggatta a leveleket, Fortis haját, köpenyét, agg vén testét fedő ruhát, majd megszűnt, minta nem létezett volna.
Ítész megfordult, s lassú léptekkel indult a falu irányába.
A lándzsák megindultak a fiú felé.

Fonsina újra a farönkön ücsörgött. Minden légvétele egy volt egy szellővel, amely meglibbentette fáim leveleit.
Csak néztem, és úgy éreztem, segítenem kellene neki. Mélységesen tiszteltem bátorságáért, ahogy egymaga kiállt a Tünde Tanács elé, nyíltan szembeszállt az ősi szabályokkal, kérte Fortis elengedését. Hogy nem sikerült, nem az ő hibája volt.
Lelkem mélyén egyet értettem vele. Azok a törvények, amelyek Fortist kötötték, még azokból az időkből származtak, amikor a tündék szinten minden lakómmal hadban álltak. Nimfákkal, törpökkel, manókkal, még néhány fajtabeliükkel is. Azokban az időkben a fennmaradásukat szolgálták a Hetek döntései, ma már inkább terhükre voltak, mégsem változtatták meg őket. A tanács konokabb volt a legkonokabb öszvérnél is.
Fonsina felugrott a rönkről. Arcára mosoly ült, majd berohant fáim közé.
Mint friss, tavaszi szellő, úgy suhant végig a törzsek kusza rengetegében. Követtem, a nyomában maradtam mindaddig, míg elért a falu határába. Ott megtorpant, hangja azonban továbbszállt.
A katonák karja megállt a levegőben. A nimfa felbukkanása elvonta a figyelmüket feladatukról.
A dal vad volt, harcias és hangos. A tölgyfa ágai karokként csaptak oldalra, oda, ahol a katonák álltak. Az egyik messze repült, de a másiknak sikerült elhajolni előle. Lándzsáját még mindig a markába szorongatta, ám használni nem tudta. Vékony, ruganyos ág fonódott csuklójára és nem eresztette.
–Mit képzelsz, Nimfa! – kiabált Ítész visszafordulva a zajra.
–Nem hagyom, hogy megtegyétek! – Fonsina közelebb lépett, Fortis mellé. – Kitagadtátok? Legyen. Most már nem tünde. Adjátok nekem! Mit árthat már nektek és a hagyományaitoknak?
–Nem elég, hogy betörsz a tanácskozásra, még követelőzöl is? Szemtelen, fiatal lány!
–Fortis egyetlen vétke a szerelem. Elviszem magammal oda, ahol ez nem számít bűnnek.
–Meg akarsz halni? Megkíméltük az életed, amikor hívatlanul megzavartál minket, de most nem leszünk ennyire kegyesek veled. Öljétek meg! – Kiáltásával egy időben lendítette kezét, mire a tölgyem ágai visszahúzódtak.
A katonák azon támadásba lendültek. A két lándzsa egyszerre indult a fiatalok felé.
Fonsina megragadta Fortis csuklóját. A fiú csak értetlenül nézett, majd körbe vette a szélvihar, amely dübörgő hangjával elnyomta a dalt.
Niveus utánuk kapott, de csak a levegőt markolhatta. A lándzsák a földbe fúródtak, oda, ahol alig pillanatokkal korábban a szerelmesek álltak.
A fekete pillangó ellibbent az orruk előtt.

Fortis a tisztáson állt, szemben Fonsinával. A nimfa arca ragyogott a boldogságtól, alakja köré izzó aurát vont a felkelő nap első sugara.
–Köszönöm – suttogta a fiú.
–Csss – tette ajkára ujját Fonsina, majd megcsókolta. – Azt mondtad, eljössz hozzám ma, holnap, és amíg a nyár a telet követi. Most megteheted.
–De meddig? – Fortis hangjában keserűség csengett. – Ítész elvette halhatatlanságom. Meghalok én is, mint mindenki más. De te örökké élni fogsz. Amíg a világ ki nem huny, itt leszel, de én nem!
–Nem számít. Szeretni foglak.
Fonsina összefűzte ujjait Fortis ujjaival, majd lágy énekkel kísérve besétáltak fáim közé.
Összevontam mögöttük az ágakat.

Veszprém, 2008. november 4.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2008-12-09 18:32 Eve Rigel

Eve Rigel képe

A történet egy tündérmese.
Túlzottan csöpögős kezdés. Szépek a képek, néhol klisébe fordul (pl. a szerelem a levegőben úszott)
A nézőpont érdekes, egyedi.
Kevés stilisztikai hibát találtam, a szöveg jó. Dramaturgiai felépítés jó, kissé csapongó.
Sok a vonatkozó névmás. A főszereplők nevei hasonló hangzásúak, ez kissé zavaró.
Néhány magyartalan mondat (pl. „Apám nem kivételezne velem sem.” – Apám velem sem kivételezne)
Zavaró szóismétlések:
”A sötét fantom egyre távolodott kettejüktől.
A fáim árnyéka egyre jobban megnyúlt, miként a nap vörös korongja egyre lejjebb ereszkedett az égbolton. Ahogy egyre kevesebb lett a fény, a nappali állatok mind nyugovóra tértek, helyükre az éj szerelmesei léptek.”

Központozás:
”–Nem. Értem jöttek. A tabu miatt. – A tündefi belefúrta tekintetét a nimfa szemébe. – Bármit hallasz, bármit látsz, ne fordulj meg! Menj! Most!”
Az első komment az első mondat után következik párbeszédeknél.

Az első gondolatjelek után nyomj szpészt!

k, 2008-12-09 19:07 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Eve!
Köszönöm a vmnyed. Akkor most összeségében milyen lett?
Tudom, nehéz eset vagyok, általában a pontos tényekből értek :-)
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

k, 2008-12-09 19:30 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Az előzőekhez képest összeszedettebb a cselekmény, jobban kidolgoztad, ráéreztél a szerkesztés ízére.
A mesélés jó, de nekem kissé csöpögős. Erre szokták a megátalkodottak írni, hogy erősen kiérződik a női szerző. Pedig csak a romantikus, "széplélek" érződik ki, és ez nem baj. Egy hátulütője van: a fiúknak nem fog tetszeni. :)

k, 2008-12-09 19:50 Creideiki

Creideiki képe

Én sem írtam, hogy nem tetszett. Pl. a dramaturgiai Eve az rendben van szerintem. CSak nekem egy picit túl romantikus.
-
Frappáns de tömör aláírás helye.

sze, 2008-12-10 08:33 bellamaria

bellamaria képe

Nekem nagyon tetszett. Jó volt belemenekülnöm abba a világba, amit a novellában elém tártál
. Picikét tényleg zavaróan hatott a "fám, fáim" túlzott emlegetése, (megzavart, megakasztott olvasás közben) de összességében egy jó novellát olvashattam.

sze, 2008-12-10 17:37 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Maria!
Neked is köszönöm.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

sze, 2008-12-10 17:36 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Eve!
Köszi, így már értem. A fiúk meg maradjanak csak a maguk témáinál :)
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

k, 2008-12-09 19:24 Creideiki

Creideiki képe

Szia Timi!

A felütés kicsit túl geil az én ízlésemnek, olyan Bambis...ne sértődj meg, ezen...:)
Végig jellemző az egy kicsit túl emelkedett stílus, ami valahogy nem passzol a műhöz szerintem.
Nagyon jó ötletnek tartottam az erdő, mint narrátor dolgot, de valahogy nem sikerült jól érzékeltetni. Szinte csak arra szorítkoztál, hogy fáim, fám. Őszintén szólva sokat dobott volna a dolgon, ha az erdő beleszól az eseményekbe. Pl. az a rész, amikor egy szereplő és az erdő között interakció van, jobban is sikerült , lényegesen. ( Ara gondolok, amikor a nimfa elé ejtett egy falevelet.)
Jó kis heppiend lett a vége, ami egyáltalán nem baj, de (saját vélemény!), ha jobban megpóbálod kifejteni, hogy a srác már halandó, akkor az egész végének egy szomorkásabb, de szebb kicsengése lehetne. A lá Aragorn-Arwen.
Kicsit sok olyan hibát hagytál benne ami rád kevésbé jellemző, pl. igeidőegyeztetés.
Egy picit több figyelemmel lényegesen jobb lehetne!

Talán nem is sejtette, hogy a virágok mind élénkebbek, színpompásabbak lettek körülötte, amelyeket megérintett a dallamból áradó varázslat. Még az én fáim levelei is zöldebben tündököltek, mint máskor. - "virágok", viszont "én fáim" - ezek szerint csak a fák tartoznak az erdőhöz?
A keserűséget lassan felváltotta a tehetetlenség haragja, majd befészkalta magát Fortis karjaiba, és hagyta magát vigasztalni. - tehetetlen harag, befészkelte
A fáim árnyéka egyre jobban megnyúlt, miként a nap vörös korongja egyre lejjebb ereszkedett az égbolton - miként helyett inkább ahogy
amelyek fénye megcsillant jobbjukban szorított dárdák hegyén. - egy névelő hiányzik
A nimfa arcáról eltűnt a boldog mosoly - bár ez nem rossz, de szerintem a boldog jelző itt felesleges, mivel egy mosoly alapból boldog.
Bentről meleg és sárga tűzfények szabadultak ki - ez a mondat nem stimmel nekem. Pl. Bentről a tűz meleg, sárga fénye sugárzott. Vagy valami hasonló.
Arcuk, vonásaik nagyon hasonlított. - Nagyon hasonlítottak egymásra. vagy Nagyon hasonlóak voltak.
A tündefi ellenkezéssel vonult börtönébe. - ellenkezve talán, bár úgy is elég magyartalan a mondat...
Szerettem, ahogy minden lényemet, akik a fáim, bokrai között élnek. - fáim, bokraim
Meztelen talpa alatt elhajoltak a vizes fűszálak, majd futva indul az árnyak közé. - indult
Nem avatkozhatom a rendbe és a szabályokba, amit a lakóim hoztak. - Szerintem avatkozhatok
Ostoba szabályokhoz kötitek magatokat, amik már még elavultak! - rég
De ha nem változtatok az elveiteken el fogtok tűnni mind egy szálig. - mármint, Fonsina nem változtat a tündék elvein? Vagy változtattok? ;)
Hat tanács tagja és két katona. - hat tanácstag, így azt jelenti mintha hat db tanács lenne.
Hald ítéletünk, Fortis, Niveus fia! - halld!!

-
Frappáns de tömör aláírás helye.

sze, 2008-12-10 17:44 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Crei!
Először is köszönöm, hogy olvastad.
Nem kimondottan fiúknak íródott, mint ahogy a Rómeo és Júlia sem a tásadalom férfi tagjainak, így lehet, hogy csöpögős lett.
Ami a hibákat illeti:
Mondtad az igeidőket. Ahogy néztem, sok helyen az volt a baj, hogy nem tudok gépelni, és lemaradt az utolsó betű.
Néhol elírást találtál, szintén ezen okból.
Nem tud vki jó módszert, hogy lehet megtanulni gépelni? Nem a helyesírásom a rossz, vagy a figyelmem, egyszerűen nem tudom a betüket sorba - jó sorba -, leütni.
A virágokkal viszont igazad van, ott lemaradt egy birtokjel :)
Javítom majd a hazai verziómat.
Még egyszer köszönöm, hogy időt szakítottál rá.
Timi
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

sze, 2008-12-10 18:09 Creideiki

Creideiki képe

Hát én azt nem mondtam, hogy csöpögős lett! Eve jól megfogta, ez tipikusan nem az univerzális tetszési indexű írás...de attól még jó. ;)

Gondoltam, hogy elírásokról van szó a legtöbb esetben. Viszont akkor esetleg futass le egy helyesírás ellenőrzést a Wordben. (Ha azt használsz...) Vagy pl. a Firefoxnak is van ilyenje. Én is azzal szűretem ki az elgépeléseimet.
-
Frappáns de tömör aláírás helye.

cs, 2008-12-11 20:53 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Használok hibajavítót. A baj csak az, h a legtöbb elgépelést nem veszi észre, mert maga a szó értelmes, csak nem azt akartam írni :-)
Ördögi kör.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

k, 2008-12-16 19:13 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

„első lépteiket próbálgatták a zsenge fűben” – hmm, esetleg „zsenge fűcsomóim közt”? Csak ötlet.
„Mögötte egy árny mozdult.” – inkább: „Mögötte megmozdult egy árny.” / „Mögötte egy árny mozdult meg.”
„Fonsina egyik fám kinyúló gyökerén ült” – kicsit sok a fám/fáim. Keress rá szinonímákat! Pl. Növényem, bokrom, tölgyem (meg egyéb fafajtám, kivéve ha csak tölgyes), esetleg utalva: mozdulatlan lényeim/gyermekeim, vagy csak simán gyermekeim.
„egy kóbor szellő néha meglibbentette.” – alkalmasabb szórend: „egy kóbor szellő néha meglibbentette.”
„észrevette, Fortis közeledik” – mindenképp kell egy „hogy” kötösző, plusz közeledő/közeledik: szóism.
„majd befészkalta” – jujj. Befészkelte. (Vajh Word miért nem jelzi hibának?)
„A máskor csodaszép dallamok, most fenyegetőek voltak számomra is” – nem kell vessző.
„–Minek? Azt kérdeztem, minek? – kérdése türelmetlenül csengett, és talán válasz sem várt, mert azonnal folytatta. – Miért?” – komment előrébb! „–Minek? – kérdése türelmetlenül csengett, és talán válasz sem várt, mert azonnal folytatta. – Azt kérdeztem, minek? Miért?”
„vonásaik nagyon hasonlított” – hasonlítottak.
„Miután a tündék telepedtek le ezen a vidéken” – vagy nem kell névelő, (tündék), vagy más szórend: „Miután a tündék letelepedtek ezen a vidéken”
„börtönként kezdték használni.” – szegény fa! A tündék nem tisztelik a fákat?
„még a múlt tavasszal” – hmm, nem biztos, de talán névelő nélkül.
„Azóta, félre téve a tabut” – félretéve
„–Tudom, hogy te mellettem állsz – suttogta, és igaza volt.” – Aah, ez olyan aranyos. :)
„ a tündefalu irányába.” – korábban a tündefalut így írtad: Tünde-falu. Valamelyik hibás; szerintem ez utóbbi a jobb.
„Tünde-falu főterén még mindig” –hmm, itt is. Vagy ez a neve a falunak?
„Körben tündék ültek” – tündefalu miatt szóismétlés. Inkább: „Körben a lakói ültek”
„A fiad megszegte a Hetek által meghozott negyedik szabályt, a Tabut” – a többi helyen a tabut kisbetűvel írod.
„Ugyan, miért kéne egy erdőlányt meghallgatnunk.” – ez kérdés, tehát kérdőjel.
„Mit ártottam én, hogy így gyűlöltök? Hogy miattam képes vagy megöletni a tulajdon fiadat?” – kicsit zavaró, hogy előbb többekhez szól, majd egy személyre vált. (gyűlöltök/képes vagy). Jobb a komment előrébb: „Mit ártottam én, hogy így gyűlöltök? – Fonsina tekintetét Niveusra emelte. – Hogy miattam képes vagy megöletni a tulajdon fiadat? Miért haragszol rám? Hisz nem ismersz!”
„Csak nézte a kemény, barna szemeket” – ha Niveuson állapodott meg a tekintete, mint azt írtad, akkor csak egy szempárt nézett itt: „Csak nézte a kemény, barna szempárt.”
„De ha nem változtatok az elveiteken el fogtok tűnni” – vessző: „De ha nem változtatok az elveiteken, [akkor] el fogtok tűnni”
„Éreztem minden rezdülését, minden ősöreg ága reccsenésében a fájdalmat” – tölgyeim ágai -> többes számról egyesre váltasz!
„a törzsek is mintha meghajlottak volna” – nem kell a mintha; a narrátor felteszem pontosan tudja, mi a helyzet a fáival. „a törzsek is meghajoltak.”
„. Hat tanács tagja és két katona” – inkább hat tanácstag
„Amikor a fához értek Ítész megszólalt.” – egyrészt vessző, másrészt kettőspont: „Amikor a fához értek, [akkor] Ítész megszólalt: ”
„Hald ítéletünk” – halld
„– Egy légvételnyi” – lélegzetvételnyi
„Emelsz kifogást döntésünk ellen?” – névelő: a döntésünk
„alig egy szívdobbanásig” – szóismétlés, pár mondattal előbb is szerepelt.
„agg vén testét fedő ruhát” – vessző plusz birtok: „agg, vén testét fedő ruháját”
„s lassú léptekkel indult a falu irányába” – és (nem illik írásban rövidíteni)
„. Minden légvétele egy volt egy szellővel” - levegővétele/lélegzete
„A tölgyfa ágai” – tölgyfám?
„Legyen.” – felkiáltós/felszólítás: „Legyen!”
„A katonák azon támadásba lendültek.” – azonnal.
„ahol alig pillanatokkal korábban a szerelmesek álltak.” – a pillanatok épp elég rövid, nem kell az aliggal nyomatékosítani.
*
Párbeszédeknél a gondolatjel után nagyon sok helyről lemaradtak a szóközök, erre vigyázz!
*
Az erdő szemszögéből mesélés nekem nagyon tetszett; remek narrátor! Mindig érezteti, hogy ott van, de egyáltalán nem zavaróan.
Az egyetlen dolog, ami kicsit zavart, az a túl sok „fáim”, mintha csak a fákból állna, holott egy erdő ennél sokkal-sokkal több. Változatosabb szóhasználattal nagyon jó lett volna, így viszont kicsit az unalom és a szóismétlés felé hajolt.
*
Nagyon élvezetes mese! Nem éreztem csöpögősnek, inkább aranyos, gyermekien bájos, és ezt a hangulatot nagyon szépen vezeted végig a novellán.
A cím remek keret, találó.
Nekem összességében tetszett, ügyes. ;)

___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

sze, 2008-12-17 18:45 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Norbi!
Nagyon köszönöm. Örülök, hogy tetszett, és hogy nem tartod csöpögősnek. :-)
A hibákat, ha itt nem is, de a saját verziómban mindenképp javítom, köszönöm őket.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó