3/5. script - Aures

A Pénz Mestere

Sikított az univerzum. Minden test, minden szerv és atom szétrobbant az elképesztő hangorkán súlya alatt. Az őrülten örvénylő világegyetem egyetlen, százezer isten hangján üvöltő kavalkáddá egyesült, és forgott, pörgött a végtelen csillaghalmaz, és tényleg csak az istenek tudhatták, hol volt az egész káosz eleje és vége. Csillagrendszerek, csillagok végtelen miriádja találkozott, ütközött, szakadt szét, és sikított az olthatatlan katasztrófa minden porcikájában. Süvített a világ, és darabjaira esett a végtelenség, felgyulladt az űr, és a féreglyukak kifordultak helyükről és vonaglottak, és…
Csend.
Minden elhalkult, és megszűnt. Kihunytak a fények; egyik a másik után.
Megszűnt a tér.

– Meghalt? – Ezt a szót susogta minden isten; visszhangot vetett a falakról.
– Bizony… Teo-6 nincs többé… – hallatszott egy megfáradt isten gyászos hangja a trónusról.
Tucatnyi magasztos teremtmény gyűlt össze itt, az Istenek Panteonjában; most mindegyikük döbbent csendbe burkolózott. Testük vonagló, színes aurákként ragyogták be a termet, melynek falait, mintha szilárd felhőből öntötték volna, és mennyezete zöldes színű égboltként tündökölt.
Aranytrónusán pedig ott ült a megfáradt isten, vibráló testéből mintha könnyek csordogáltak volna. – Meghalt… – szipogta –, a világ, mely testének része volt, vele együtt szállt a Semmibe.
– Én azt hittem… hogy nem lehetséges a halál – mondta az egyikük.
– Az istenek kiszámíthatatlanok – válaszolt a trónuson ülő. – Néha a saját törvényeinket bolygatjuk föl, és olykor kárát látjuk. Olykor mi is meghalunk. – Egy pillanatra elhallgatott. – Nagyon, nagyon fájdalmas volt az elmúlása, minden sejtje kínok közt vonaglott. Egy örökkévalóságig tartott. És mégis, ahogy jött, úgy múlt el a káosz… De a nyomában nem maradt semmi…
– Nem akarok meghalni – mondta valamelyikük.
– Én sem…
– Félek Mester! – A teremben felerősödtek a fények, ahogy az istenek zaklatottsága nőtt. Vezérük felemelkedett, és csitította a társaságot.
– Ne féljetek a haláltól testvéreim! Hisz az emberek sem félnek!
Erre az egyik isten elnevette magát.
– Talán nevetségesnek tartod a halál kérdését Nummus? – zengte a főisten.
Nummus tovább kacagott. A színek most voltak a legerősebbek, a falak áttetszővé váltak, és az égbolt is elmosolyodott.
– Félreismered az embereket testvérem! – viháncolta Nummus, színes teste pedig az egekbe csapott. – Jobban félnek a haláltól, mint tőled! Bármit megadnának azért, hogy örökké élhessenek. – Elgondolkodott. – Nem tudom, talán az összes pénzüket is. Pedig azt nagyon szeretik! – És újból nevetett.
– Sokat tudsz az emberekről – mondta az egyik istennő. – Hisz a Pénz istene vagy.
– Hát, nem is a bankkártyáké!
– Tantynnak igaza van – zümmögte az istenek istene. – Te tudsz a legtöbbet a kicsikéimről.
– Nem nagy ügy. – A színforgatag megvonaglott, és szilárdulni kezdett. Mintha száz színes fagylaltot kevertek volna össze, hogy aztán kiöntsék a térbe, és egy láthatatlan szobrász megállás nélkül formázza: először toronnyá, aztán óriás pénzérmékké, bankjegyekké, aztán megint toronnyá. A többi isten értetlenül figyelte a jelenetet.
– A Pénz hajtja őket. A nélkül nem léteznének… És persze én sem – tette hozzá halkan.
Egy darabig újból csend honolt. A színek lágyan kavarogtak, az égbolt halkan zümmögött.
Végül egy törékeny hang szólt: – Mi a halál Teo?
A főisten aurája fellobbant; mintha mennybéli tűz rontott volna a Panteonba. A falak felsikoltottak a forróságtól, az ég pedig magasabbra kúszott ijedtében. A színek kialudtak, és a fény elillant.
– A halál, barátaim… az maga a Tűz – rebegte Isten.

Sam Richman körülbelül hat órát aludt a héten. Nem mintha sztrájkba kezdett volna a harmincéves, fehérbőrű tökkelütöttek egyenjogúságáért, nem is azért, mert elfelejtett ágyba bújni. Egyszerűen csak úgy érezte, lassan már azt sem tudja, hogy kell elaludni. Éjszakánként csak forgolódott a paplan alatt, kijárt a mosdóba – amit lassan jobban ismert a saját tenyerénél –, evett, ivott, és más nem történt. Álmok helyett a mindennapos gondjaival éjszakázott, amik olyan élénkséggel pattogtak szemhéja alatt, hogy akkor sem tudta volna kiverni ezeket a fejéből, ha egy éppen aktív turmixgépbe gyömöszölik a testét.
"Szevasz nyomi!"– visszhangzott az agyában; mindig ezekkel a szavakkal üdvözölték. Semmi "Isten hozott" vagy legalább egy "szia".
Eszébe jutott, ami tegnap a metrón történt: a jármű dugig volt emberekkel, így állnia kellett. Mellette egy szottyadt öregasszony ült, akiről lerítt, hogy három lépést nem tud megtenni fájdalom nélkül; mégis, a néni nagy nehezen felállt, és átadta az ülését Samnek. "Ugyan asszonyom! De kérem…" Akárhogy próbálkozott, a néni akarata erősebb volt. "Neked nagyobb szükséged van rá fiam!" Ezután még elmotyogott valamit az orra alatt, amiből Sam csak a "kretén" szót értette.
Nagyot sóhajtott, hajnali kettőre járt.
Egy büdös rongykupacot – vagyis makarónit – készült megmelegíteni. Egy darabig elnézegette a táncoló, kék lángokat, és kimondhatatlan vágyat érzett hozzá, hogy megérintse őket.
Miközben evett, újabb gondolatok törtek rá.
"Sajnállak Sam! Nézd hová jutottál!" – legyömöszölt egy adag makarónit. – Mindig egy nyamvadt csődtömeg akarsz maradni? – Dühösen felmordult, és a földhöz vágta a villát.
Néhány másodpercig saját, harsány szívverését hallgatta, és hirtelen, – mintha az evőeszköz hajigálása lett volna a kulcs: a szeme csípni kezdett, lecsukódott, a halántéka elzsibbadt, a feje elnehezedett. Arca tompán ploccsant a makaróniba.
De már amúgy sem volt éhes.

Egy bankban dolgozott; de nem tudta, hogy miért. Valaki egyszer azt mondta neki, az, ahogyan most él, az annak a következménye, ahogyan a múltban gondolkodott. Ezt már csak azért is hülyeségnek tartotta, mert soha nem is gondolt arra, hogy egyszer egy bankban kelljen szenvednie. Vigasztalta a tudat, hogy állítólag jó a fizetése. Milyen kár, hogy ez gyakorlatban nem érvényesült.
Belökte az ajtót, és bágyadtan sóhajtott. A bankban minden csupa szürke volt; a falak, a ruhák, az ügyfelek, és a dolgozók. Még talán a levegő is.
Végigvonult munkatársai között, és közben érezte gúnyos, vagy épp megvető tekintetüket.
Leült, és az ablakon keresztül meglátott egy járókelőt, aki éppen rágyújtott. A cigaretta felizzott: egy vörös, égő szem gyúlt. Körülötte kövér füst kavargott.

Sam Richman régebben imádta a tüzet. Gyerekkorában mindent felgyújtott, amit talált; kezdte a pelenkájával, és ahogy cseperedett, sorra jöttek az éppen aktuális dolgok: babakocsi, mesekönyv, iskolatáska, aztán pedig maga az iskola. Mindenki messze elkerülte őt; nem igen voltak barátai. Már korán eldöntötte, hogy pirotechnikus lesz.
De mikor kilenc éves lett, az álma romba dőlt… És örökre megutálta a tüzet.
– Folyószámla? – kérdezte a vele szemben ülő ügyféltől, és már kotorászott is a fiókjaiban.
A férfi, arcán széles mosollyal intett, hogy hagyja csak.
– Ez esetben, miben segíthetek?
Sam gyanakvóan mérte végig az ügyfelét: A széles, bozontos szemöldök, mint valami csálé ernyő, nőtt zöldesen csillogó szeme fölé, mely vesébelátóan fürkészett. Arcán széles mosoly ragyogott, ősz haja rendezett és fényes, bőre napbarnított. Egész alakját termetes pocakja emelte ki a leginkább.
Furcsa, de Samnek azonnal a "bőség" szó ugrott be róla. Megigézve bámulta a zöld szempárt. Mintha egy-egy dollárjel villogott volna benne.
- Szeretnél boldog lenni Sam?
Az említett nem válaszolt. Megrázta fejét, azt hitte, rosszul hall.
Az úr közelebb hajolt: – Hmm? Nem szeretnél sok pénzt, szép autót, szerelmet és minden egyéb vackot, amit az emberek annyira szeretnek?
Sam a homlokát ráncolta; hirtelen rengeteg kérdés buggyant fel a torkán – többek közt, hogy honnan tudja az uraság a nevét, hogy honnan értesült érzelmi állapotáról, és hogy újraindult-e a kandi kamera –, mégsem hagyta el egyetlen szó sem az ajkát. Csak nézte ezt a ragyogó arcot, és biztos volt benne, hogy ha léteznek angyalok, akkor ebbe az emberbe három is költözött. Egy a szemébe, egy a hangjába, és egy az egész lényébe.
– Maga micsoda? – Sam nem ezt akarta kérdezni, mégis, mintha a nyelve csak ennek a két szónak engedelmeskedett volna.
– Ugyan aranyom, tegeződjünk.– Arcán széles mosoly villant. Megfogta Sam kezét, és elsuttogta a nevét.
Sam a homlokát ráncolta. A férfi olyan sejtelmesen suttogott, hogy nem tudta eldönteni, féljen, örüljön, vagy mit csináljon.
Nummus kacsintott.

Alig találkoztak, Sam már azon kapta magát, hogy Nummus a lakásán van, hevesen magyaráz, hogy melyik bútort milyen szögben helyezze el, milyenre kéne a falakat festeni, és hogy hányadik emeletről lehet egy macskát lehajítani úgy, hogy túl is élje.
Samnek csak egy kutyusa volt, Süsü. Egy tacskó, aki valahányszor meglátta Nummust, örömtáncba kezdett, és néhányszor össze is pisilte a szőnyeget. Sam úgy vette észre, hogy a szobanövények zöldje felerősödik, ahogy a férfi elhalad mellettük, és mintha még utána is fordulnának. Még Sam feje is zsibbadni kezdett Nummus hatalmas aurájától.
– Nahát! – kiáltott fel. – Ezeket te festetted? Tényleg? És akkor hol a pénzed?
– Ezek nem kellenek senkinek – vont vállat a házigazda. – Egyszer egy ember ajánlott az egyikért kemény negyed dollárt… – kuncogott.
Nummus összecsapta a tenyerét: – Mit vettél a pénzből? – És már a többi festményt nézte. A legtöbb témája bánatos arcú férfiak voltak. Egyik a hátán batyut cipelt, a másik sírt a csillagok alatt, melyek leginkább világító barackokra emlékeztettek, a harmadik egy halott barackfát ölelgetett.
– Nos?
Sam értetlen grimaszt vágott: – Persze, hogy nem fogadtam el! Negyed dollárral akarta kiszúrni a szemem!
– Drága Sam! – átkarolta a megszeppent férfit, és hevesen gesztikulált neki: – Hogy akarsz meggazdagodni, ha egy centet sem hagysz beáramolni az életedbe? Csak gyűjts, gyűjts, mindennap száz centet, és meglátod egy év alatt lesz majdnem négyszáz dolcsid! – kacsintott, és elmosolyodott. – Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli… vagy mi a csuda.
Nummus tovább tanulmányozta a festményeket, Sam pedig a vendégét. Elég abszurdnak tűnt a gondolat, hogy itt ez az ember, alig ismeri néhány órája, de már a lakásán van, és úgy beszél hozzá, mintha az apja lenne; ami pedig mégfurcsább, Samet nem is zavarta.
– Tudod Sam, a helyedben az összes festményt eladnám, tökmindegy, hogy mennyiért! A lényeg csak az, hogy szabadulj meg tőlük… Lefestesz egy hullát, egész nap ezt bámulod, és csodálkozol, hogy te is hullának érzed magad. Vagy…
– Várj! Várj, kérlek… – Sam megdörzsölte a halántékát. – Honnan… honnan ismersz ennyire? – Furcsán érezte magát. Mintha a tudtán kívül, minden gondját-baját kiöntötte volna ennek a jövevénynek.
Nummus atyai fejcsóválással válaszolt: – Kicsi Sam… elég volt körülnéznem a lakásodban, aztán pedig egy kicsit kutatnom a tekintetedben… – finoman megpaskolta a férfi arcát, és szemében hirtelen könnyek jelentek meg.
Minthogy Sam egy kukkot sem szólt, csak bámult tovább megilletődve, a könnyek azon nyomban eltűntek Nummus szeméből; a férfi vállat vont.
– Oké, ez hatásvadász volt… Na gyere, ülj le, elmondok néhány dolgot!
Hallván, hogy Nummus egy isten, Sam először elröhögte magát. Még akkor is harsányan kacagott, mikor Nummus elmondta, hogy Sam mikor és hol született, kik voltak a szülei, a nagyszülei, a dédszülei, és hanyast kapott testnevelésből harmadik félévkor.
– A kedvenced a piros, a legjobb barátod Süsü, és bohócmintás alsógatyát hordasz… mindig.
Erre Sam úgy hagyta abba vihogást, mintha egy hangszigetelt üveget húztak volna a szájára.
– Bizony Sam, én egy isten vagyok. Méghozzá a Pénz istene! Vagy a Pénz Magisztere, a Pénz Ura, blabla, kinek hogy tetszik.
Sam percekig ült a székén, mozdulatlanul, Nummus vonásait fürkészve. Nem tudott mit mondani. El kellett, hogy higgye a hallottakat, minden porcikája kezdettől fogva azt suttogta, hogy ez a különös alak csak testében emberi. Valami sokkal erősebb, gyönyörűbb lény… egy isten. Ha korábban valaki azt mondja neki, hogy egy ilyen találkozásra sor kerül, biztosan kineveti, és szokásához híven elkezdi sajnálni magát, amiért hülyére veszik. De most, hogy itt ült vele szemben egy halhatatlan, látta túlvilági tekintetét, érezte a karizmáját, nem tehetett mást – nem is akart mást tenni –, elhitte.
– Nem szoktam emberalakban megjelenni. Ezek kivételes napok; küldetésem van. Odafönt a Nagysága – alias Jahve – rájött, hogy nem ismeri igazán a teremtményeit. – Nummus kihúzta magát, és mintha az aurája is megnyúlt volna: a feje fölött a plafonon egy széles ponton felélénkült a festés. – Ez a cím engem illet. Nincs, aki nálam jobban ismerné az embereket, a pénz közvetíti őket. Minden egyes érmében, bankóban ott a lényem. Amikor az emberek megérintik, engem érintenek meg. És én mindig érzem őket… Ebben a pillanatban is, milliárd kéz fogdossa a lelkemet – zöld szeme felragyogott –, és látom az ő lényüket. Gonoszak, dühösek, bosszúállóak, kedvetlenek, irigyek, nehéz szívvel adják ki a pénzt kezeik közül… – Hangja felerősödött, az asztal és a szék megremegett. Aztán hirtelen elhalkult. – Mennyivel boldogabbak lennének, ha a pénzt könnyű szívvel engednék útjukra – suttogta. – Sokkal több szállna vissza hozzájuk… belőlem.
Sam nem mondott semmit. Úgy érezte, Nummus igazat beszél: sosem volt rá példa, hogy boldogan adta át a pénzt a kasszásnak. És utána sosem érezte jobban magát.
– Visszatérve a lényegre: Isten kíváncsi… Megkért, hogy szerezzek neki egy embert, aki nem fél a haláltól. Szegény, azt hitte, alig várjátok, hogy csatlakozzatok hozzá, idézem, ott, ahol az eső felfelé zuhog, és az égbolt együtt nevet velünk. – Elgondolkodott, majd vállat vont. – Ja. Nagyjából ennyi.
Sam feje egy kicsit oldalra billent.
Odakint eleredt az eső; szürke volt és fáradt. Minden bizonnyal az égből hullt alá.
Együtt nézték az ablaknak verődő vízcseppeket. Nummus ajkai megállás nélkül jártak, és Sam gyanította, hogy az isten az esőcseppeket számlálja.
– És megtaláltad?
– Hm?
– Az embert.
Nummus a homlokához kapott:
– Öcsém! Szerinted mi a fenét küszködök itt veled? – nevetett, miközben a házigazda egy tányér gőzölgő valamit tolt elé. Nevetése döbbent csendbe fordult, ahogy meglátta a tányér tartalmát: – Ez meg mi a szar?
Látva Sam arcát, azonnal jóízű falatozásba kezdett.

Múltak a napok, és ők ketten igazán jó barátok lettek. Mióta találkoztak, Sam sokkal jobban érezte magát, és semmi sem szeghette kedvét.
Egyre csak festegetett. "A te igazi hivatásod a festés. Addig hogy akarsz gazdag lenni, míg nem abból élsz, ami boldogít téged?"
A munkahelyén továbbra is piszkálták, ragasztót kentek a székére, és a többi, de ő csak elmosolyodott, és velük nevetett. És milyen jó volt nevetni!
Nummussal minden adandó alkalmat együtt töltöttek. Az isten tovább papolt neki a pénzről, a világról, az emberekről, ő meg csak hallgatta, bólogatott, és nevetett.
Moziba mentek, sétáltak, és nagyon sokat beszélgettek.
– Csak azt akarom, hogy minél boldogabb légy. Hisz erre születtél!
Aztán egy nap, Sam egy árnyalatnyi változást észlelt Nummusban. Olyan volt ez, mint amikor az ember érzi, hogy a másik szeretne a lényegre térni:
– Mondd csak Sam… Szórakoznak még veled a bankban?
Sam épp egy pohár tejet töltött magának, és most egy pillanatra megállt a keze.
– Hát… nem igazán.
Nummus büszkén bólogatott.
– De mondjuk a főnököm, még mindig nevetségesen kevés fizetést ad. Kiröhög, mikor emelésről szeretnék vele beszélni. Pedig tudja, hogy megérdemlem. – Vállat vont, és elmosolyodott. – De nem fontos… Fulladjon bele a pénzébe!
Nummus zöld szeme megremegett egy pillanatra: – Hm…

Sam szíve úgy dörömbölt, mintha ki akarna robbanni a helyéről. Émelygett, forgott vele a világ, a földre zuhant, és elhányta magát. Úgy érezte, ezer kéz rángatja a testét ezer különféle irányba.
"Meghalt… Meghalt… Megölte!"
Magzatpózban kuporgott, didergett, arcát tenyerébe rejtette.
"Meghalt! Megölte… miattam!"
Eszébe jutott, mennyire hiányoztak a szülei, mikor meghaltak. Mindig érezte az illatukat még jóval a haláluk után is. Nem akarta felfogni ami történt… elfordult a valóságtól, és szándékosan azokat a játékokat játszotta, amiket mindig együtt csináltak. Csak oda kellett képzelnie őket…
"Úristen! Ennek az embernek egy egész családja volt… A gyerekei hazavárják… hogy együtt játszanak."
Nummus gyengéden felsegítette.
– Ugyan fiam… Meg kellett, hogy öljem. Értsd meg, a te érdekedben tettem: a boldogságod útjába állt. Amíg egy szikrányi szomorúság marad benned, nem mutathatlak be Istennek.
Sam ellökte magától Nummust, és leköpte.
– Takarodj!
– Kicsi Sam…
Sam megint a földre roskadt, zihált, és a könnyeivel küszködött.
A konyhában voltak, a halálhír néhány perce érkezett. Nummus alapos munkát végzett: addig tömte az egydollárosokat a főnökbe, míg a teste fel nem hagyott az élettel.
– Szerintem stílusosan történt – simogatta az állát.
– Fogd be!
Sam nagy nehezen feltápászkodott, és az ajtó felé vonszolta remegő testét.
– Most hova mész?
Sam nem válaszolt. Kilökte az ajtót, és a szobájába ment; ott kirámolta a szekrényét, és egy szakadt bőröndbe pakolt mindent.
Mióta Nummus vele lakott, a hálója is sokkal otthonosabb volt, szerénysége ellenére. Az ablak csillogott, a levegő illatos volt, az ágy hívogatóan terpeszkedett. Az éjjeli szekrény mellett a legújabb festménye trónolt az állványon. Egy lepel fedte a művet.
– Ha eltűnsz, gyanús leszel… – hallatszott az ajtóból.
Sam vállat vont.
– Új festmény? Még nem is mutattad…
Sam egy pillanatra felhagyott a zipzár nyomorgatásával. Szerette azt a festményt. Úgy érezte, tehetsége még sosem mutatkozott meg ilyen vadul, ilyen szenvedélyesen, mint ezen az alkotáson. Talán, ha véget ér ez a rémálom, visszajön érte.
Nummus odalépett a festményhez, és lerántotta a fátylat.
Abban a pillanatban felsikoltott a szoba. A hang Nummus testéből áradt, és nyomában minden szép, amit magával hozott Sam házába, eltűnt. Semmivé lett a csodás illat, a szobák ragyogása, a növények dalolászása.
Nummus a földön feküdt, és ujjával Sam művére mutatott. Hang alig jött ki a torkán.
– Tüntesd… el…
Sam visszalebbentette a fátylat, és a sikoly elmúlt. Nummus megtörve kuporgott a földön, szeme szénfeketén ragyogott.
Sam felkapta a művét, és kirontott a lakásból, ki a városba.

Villamosok, metrók, buszok: száz meg száz sárga és kék kukac szelte a várost. Lámpák villogtak, autók dudáltak, az emberek rohantak. A szmog, a gyilkos sárga felhő álmosan telepedett az épületek közé.
Sam a festményt fél kézzel melléhez szorította, és ment, sebesen görgött lába alatt az utca hideg köve.
ÁLLAMI PÉN VE Ő.
Jobb hely nem is jutott hirtelen eszébe. Kiskorában sokat járt erre a szüleivel, és a pénzverő képe örök emlékkép maradt: poros, rozoga építmény a város szélén; a z és az r betűk régen lepottyantak a homlokzatról.
Felfeszítette a zárat, és belépett. Bent félhomály, és dohos levegő kavargott.
A pénzverőt már rég bezárták, most patkányok és egerek tanyáztak itt. Vörös futószalagok végtelen sora tekergett az épületben; Sam egészen beleszédült a látványba. A gépeken több évtizednyi por lakott.
Sam elcsodálkozott. Rengeteg papírpénz gyülekezett a gépekben és a szalagokon. Persze már rég kivonták ezeket a forgalomból, mégis meglepődött, hogy senki nem takarította el.
Talált magának egy zugot néhány doboz alatt, és összekuporodott benne.
Elaludt. Álma sötét árnyékokat vetett arcára, ráncokat húzott a bőrére, és megnedvesítette pilláit. Álma csupa tűz volt: égett a város, égtek a fák, az emberek… az egész világ.
Valaki nedves párnát húzott végig az arcán. Egyszer, kétszer, háromszor.
Mikor feleszmélt, látta, hogy csak Süsü az. A kutya nyüszített, és gazdájához dörgölte remegő testét.
– Nahát Süsü!– elmosolyodott, és magához szorította a kutyust. – Rám találtál!
– Ahogy én is… Persze nekem könnyű volt, hiszen isten vagyok, vagy mi a szösz.
Sam keze jéggé dermedt Süsü kobakján. Behunyta szemét, s remélte, hogy mikor újra kinyitja, kiderül, hogy tévedett.
De nem.
Nummus ott állt előtte, mosolygott, és a kezét nyújtotta.
– Állj fel! Itt az idő!
Sam megrázta a fejét, és hátrébb húzódott. Nummus közelebb hajolt, ekkor Sam felkapta a festményt, és az isten arcába tolta. Nummus hátratántorodott, megbotlott Süsüben, hanyatt vágódott, és szeme megint elfeketedett egy pillanatra.
Sam felugrott, a dobozok körülötte felborultak.
– Gyere Süsü! – Elkapta a kutyust, és a festménnyel a kezében az épület vége felé rohant.
– Nem játszhatsz ki egy istent! – mennydörögte Nummus, és megjelent Sam előtt: mintha ezernyi érme ugrott volna össze, hogy kirakja alakját.
Ezúttal elkapta a tekintetét, mikor Sam felé mutatta a festményt.
– Ne légy botor! Hagyd abba ezt a baromságot!
Sam az ellenkező irányba fordult, most a kijárat felé száguldott. Mikor elérte a rozoga vasajtót, az hirtelen tömör kőfallá változott, és Nummus arca mosolygott benne vissza.
– Kicsi Sam… – kezdte mézes-mázos hangján.
– Hagyd már abba! – ordította Sam, és a festményt hozzávágta az archoz. A vászon tompán puffant a falon, aztán a földre zuhant. Nummus ekkor már mögötte termett, és kezét a férfi vállára tette.
Sam ekkor érezte, hogy elfáradt. Már nagyon elfáradt… Térdre rogyott, és hagyta, hogy Nummus keze a vállán nyugodjon. Szüksége volt rá… szüksége volt az érintésére. Olyan meleg volt, olyan puha, mint az édesapjáé… Újra érezte a csodát, ami Nummus testéből áradt: a bőséget. Azt kívánta, bárcsak ne érne véget ez a pillanat. Bárcsak örökké a vállán nyugodna apja keze; a szeretet érintése.
Megfáradt, és fáradtságára gyógyír jött. Csodálatos melegség… vigasztalás.
Szemében könnyek gyülekeztek. Torka elszorult, és arca megremegett. Magához húzta a vásznat, és megfordította, hogy lássa művét.
Ebben a pillanatban Nummus keze elhűlt, de Samet nem zavarta. Apja érintése még mindig ott bizsergett a vállában, olyan erősen, mint azon a napon, sok évvel ezelőtt. Érezte az illatát. Nem csak az övét; édesanyjáét is. Barack illatuk volt mindig… Milyen erősen érezte!
Könnyei kövér cseppekben koppantak a vásznon. A festmény csupa vörös, és sárga lángokból állt; a tüzet egy nem evilági kéz, egy halhatatlan keze művelte. A lángok mintha pattogtak volna; egy erdőből nőttek ki, és a fák fájdalmasan sóhajtoztak. Emberek menekültek a lobogó gyilkos elől, többségüket elnyelte a vörös katlan. A tűz az égbe csapott, és a felhők pereménél az istenek lábait nyaldosta.
Sam előtt megelevenedett a múlt. Imádta a tüzet… Sosem tudta volna elképzelni róla, hogy gyilkoljon. De azon a napon, valaki elhajított egy égő cigarettát, és a tűz egy egész erdőt megölt; a fák között pedig állatokkal és emberekkel végzett.
Köztük a szüleivel.
Fájdalmas kiáltása betöltötte a pénzverőt. Ahogy hangja erősödött, a levegő forrósodni kezdett, és a bankók egyszer csak lángra kaptak. Nummus felordított fájdalmában, és a világ összes érméje és bankjegye vele üvöltött, és pörkölődött meg. Lángra kaptak az ócska gépezetek, és fellobbant az egész épület, mintha csak foszfor lett volna egy hatalmas gyufaszár végén. Aztán felrobbant a levegő; tűz járta át az egész környéket, Sam tüdejét lángok mardosták, bőre megpörkölődött, haja semmivé égett. Vinnyogott a húsa, és a csontjai elszenesedtek. A távolból hallotta Süsü jajveszékelését, és érezte Nummus utolsó leheletét, melybe egy szemhunyásnyi időre a világ összes emberének ordítása vegyült.
Felsikoltott az univerzum; Nummus univerzuma. Pokoli kín… aztán csend. A világ összes pénze semmivé lett.
Csend volt a pénzverőben, a lángok halkan duruzsoltak.
Sam testetlen valója ott lebegett a néma káosz közepén; megszűnt számára az idő.

Valahol a végtelenségben egy hang szólt.
– Hát nem félsz a haláltól? – Egy plazmaszerű anyagon túl, egy megfáradt isten körvonalai rajzolódtak ki. – Hmm… hisz te magad vagy az… A Halál Istene. – Friss, érett barack illata kúszott a térbe, és a hang az egykori Sam szüleinek hangja volt:
– Isten hozott…
És biccentett.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2008-12-09 20:08 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Gondolkodtam, hogy mi a baj ezzel a történettel. Önmagában nem rossz ötlet, de valahogy mégsem áll össze teljes egésszé a novella. Talán ez sem fér bele ebbe a keretbe, mintha több időt és cselekményt kívánna... és mégsem.
A stílus jó, de túl gyorsan követik egymást az események. Nincs elég idő megemészteni a cselekményt, kissé zsúfolt és néhol zavaros. Olyan érzést kelt bennem, mint amikor futok egy utcán, de nem időzhetek el a kirakatoknál, pedig hívogatnak. Szívesen bámészkodnék kicsit, de magával ránt az iram, és emiatt fontos dolgokból maradok ki.
Egy történetnek legyen ritmusa. Húzza magával az olvasót, sőt néha terelgesse is, de hagyjon időt neki az olvasás élvezetére.

k, 2008-12-09 21:59 Aures

Aures képe

Igen... még mindig nem elegendő a keret, hogy igazán kibontakozhassak. :) Mentegetőzhetek ugye?
Azt hiszem, hogy ez tényleg egy hosszabb történet. Kisregényként egész jól megállná a helyét, így egy kicsit vázlatszerű lett; ez főleg érződik a főnök megölése után.
Ritmus: az eleje oké, a második negyed kicsit "kapálódzik", a harmadik negyed hirtelen túl gyors, az utolsó fele pedig nem hagy levegőt. Jól gondolom? :)
Így is jól meg kellett vagdosnom.
Hajjajjj.
Na, majd a hatodik! :D
(egyébként rendesen eltér a szinopszistól; bocs, ha valaki szórol szóra azt várta)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

sze, 2008-12-10 02:07 Creideiki

Creideiki képe

Ööö. Meg vagyok döbbenve.
Nekem nagyon bejött, de nem tudom miért. De nem is érdekel.
Egy rakás hibát találtam benne, mind stilisztikait, mind logikait, de akkor is nagyon tetszett.
Azok közül, amiket tőled olvastam, messze ez a legjobb!
Van benn egy két finomság, ami egy 16 éves embertől lenyűgöző. Emberismereti, társadalomismereti dolgok. Okosságok.

(Egyébként az eleje, az istenes rész kicsit zavaros, de ami utána jön az nekem bejött!)
Majd esetleg leírom a fenti hibákat, most már nagyon kellene aludnom, talán holnap.

Szóval nagy gratula!

-
Frappáns de tömör aláírás helye.

sze, 2008-12-10 02:18 Creideiki

Creideiki képe

Eszembe jutott mi motoszkált az agyamban olvasás közben: Ez a sztori tiszta Gaiman - Amerikai Istenek. Olvastad?

Még valami: Utánaolvastam a korábbi írásaidnak. Szerintem a stilusod olvashatósága, gördülékenysége rengeteget javult. Olyan fura, nagyon nagy szórást produkáltál...

Közben elolvastam Eve kommentjét is. Az amit ő írt teljesen ül. Mondom ezt úgy, hogy tényleg le a kalappal.
-
Frappáns de tömör aláírás helye.

sze, 2008-12-10 06:30 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Nem azt mondtam, hogy nem tetszett, csak közöltem a kétségeimet. A kitett művekre többször fogok ragálni, mert előszörre nem lehet minden benyomást azonnal megfogalmazni. :)

sze, 2008-12-10 11:29 Josy

Josy képe

Nekem is csak az elejével van bajom, "ki-mit-csinál-a-hol?" kapkodom a fejem, de aztán beindulsz, a két karakter remekbeszabott (főleg Nummus, haláli egy ürge :D ), és a vége is csattan, ahogy kell.Igencsak egy jó írás ez. Csak a Panteonos kezdést egyszerűsítsd.
_________________________
Gondolkodom, tehát ráérek.

sze, 2008-12-10 17:05 Alexei B Fargas

Az ötlet tényleg jó, de megvalósítás viszont nekem nagyon nem tetszik.A lényeg egyszerűen kifolyik a mondataid között tátongó réseken, csak egy kopár váz marad utána. Sok a hirtelen, összeszedetlen logikai és stilisztikai váltás/kapcsolat, úgymond, nincsenek "kipolírozva".
A Pénz Istene olyan, mint egy mesefigura. Valőszínűleg egy bohém valamit akartál megalkotni, de ehelyett abszurd, hiteltelen karakterré vált.
A konfliktus, és a történet lényege későn bukik elő, a novella csak a végén olvastatja magát.
Maga az isten-ember kapcsolatot sem sikerült elég jól eltalálni: erőltetett, mintha végig arra koncentráltál volna, hogy a "grandiózus fináléra" minden rendben a helyén legyen. Eggyel kevesebb időváltás helyett jobban kidolgozhattad, árnyalhattad volna...pl, hogy csak a legvégén derüljenek ki a szerepek!
Az itt-ott felbukkanó poénokat is feleslegesnek érzem.

sze, 2008-12-10 17:14 Creideiki

Creideiki képe

Húú, de nagyon nem értünk egyet.
;)
-
Frappáns de tömör aláírás helye.

sze, 2008-12-10 20:15 Aures

Aures képe

Úh srácok, nagyon örülök, hogy tetszett! (Meg persze annak is akinek nem jött be.:D)
Creideiki, nekem is ez a kedvenc script-novellám ;) , bár messze van attól, amilyennek terveztem; talán meg kéne írnom kisregénynek. (Akkor a karakterek talán finomabbak lennének, és nem lenne ilyen döcögős az isten és ember kapcsolata.)
Az amerikai isteneket sajnos nem olvastam, pedig már nagyon szeretném.
"Olyan fura, nagyon nagy szórást produkáltál..." - hát, ezt nem igazán értem, hogy mit jelent, de jól hangzik :D.
Josy, köszönöm a gratulációt! Reméltem, hogy Nummus hatásos lesz... A panteont pedig megvagdosom.(csak legyen rá időm)
No, Brezsnyew. Azt hiszem, ugyanaz a bajod a művel, mint nekem. Kivéve a poénokat: azokat Nummus lökte, és kiállok értük. Szerintem fontos részei a karakternek.
Nem novellista vagyok, hanem regényista! :D Igaz, valószínűleg nem csak én állok így vele: könnyebb hosszabbat írni, mint rövidebbet.
"a novella csak a végén olvastatja magát" - szerintem nem. :) De a végének tényleg jobb a ritmusa.
Alig várom a huszonkettedik feladatot, amikor már 200.000 karakter limittel alkothatok! :D
Még egyszer kösz a gratulációkat, és észrevételeket.
Have a nice csütörtök meg péntek!

_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

sze, 2008-12-10 20:33 Creideiki

Creideiki képe

Nem akarom ismételni magam...de azért a novellát ne becsüld le. Az egy nehéz műfaj.

Én soha nem írtam még hosszabb lélegzetvételű művet, és egy darabig nem is akarok, bőven van hova fejlődni.
-
Frappáns de tömör aláírás helye.

cs, 2008-12-11 20:38 Aures

Aures képe

Ez így igaz ;)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

p, 2008-12-12 00:20 ColemanV

ColemanV képe

juj. :D
Nehéz szituáció ez kérem tisztelettel :)
.
Nehéz, mert megközelítőleg ugyanazokba a ritmusváltási problémákba estél mint én. Ugyanúgy a számodra megszokott tempóban kezdted a történet elmesélését ahogy én is, aztán ahogy - talán tudat alatt - érzékelted a feladat limit értékének közelítését, egyre gyorsítottál, hogy legalább megközelítőleg beleférj a határértékbe. Mint ahogy mondtam és ahogy Eve is észlelte, tépünk ezerrel, pedig a téma nagyon merész és szeretné az ember alaposabban megfigyelni a részleteit, de a tempó miatt nem lehet. :)
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak a témához, olyan ami tengernyi lehetőséget vet fel egy írónak :)
.
Szerintem azok a negatívumok amiket Brezsnyew kolléga említett mind felírhatók a limit miatti tempó-probléma rovására. Ami a karakterek ábrázolását illeti, alighanem a korod kihatással van erre is, de jelezném, hogy ettől függetlenül sikerült annyi információval és viselkedési jellemzővel ellátnod engem ami elég volt ahhoz, hogy a figurák megjelenjenek lelki szemeim előtt, és ez jó pont nálam.
Be kell vallanom, hogy az olyan történetek nem tudnak igazán hatni rám, vagy lekötni amelyekben "nem jelennek meg" a szereplők az olvasottak alapján, szerencsére nálad ez nem így volt :)
.
Amit csak úgy, mellékesen szórakoztatónak és számomra nagy pozitívumnak értékelek az nem más mint az alvászavaros életmód ábrázolása. :) (talán azért volt ez számomra mókás mert volt alkalmam megtapasztalni és "kívülről" nézni ezúttal üdítően hatott :D )
.
Gratula, és kíváncsian várom azt a bizonyos "huszonkettedik script megoldásodat" a 200 000-es limittel :D
.
Tisztelettel:
Virgil Coleman
.
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

p, 2008-12-12 13:49 Alexei B Fargas

Amikor nekem feltűnt, hogy közeleg a történetem vége, egyszerűen előrébb hoztam a novella csúcspontját. Ezzel a dramaturgia EVE is sokat javult.

p, 2008-12-12 19:59 Aures

Aures képe

Üdv Coleman!

Köszönöm a gratulációt, és véleményt.
Végülis tényleg csak a limit miatt lehet, hogy így fel kellett pörgetnem a dolgokat - olyannyira, hogy nem maradt időnk se elgondolkodni, se levegőt venni. :) Oké, ez elég hülyén hangzik, de tényleg így van. Még sajnos nem tartok ott, hogy ilyen kicsi karakterszámmal szuperszonikusat alkossak. :D Egyszerűen csak a lényeg maradhatott, és ahogy láttam, hogy közeledek a határhoz, (hopp, most már 12.000, már 14.000, te jó ég, 19.000(!) ) eléggé bepánikoltam. Ez az írás rovására megy persze.
Még egy ilyen hibám nem lesz, ígérem! :D
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

szo, 2008-12-13 01:03 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Nekem ez is tök jó elvont volt és mégis izgalmas meg mulatságos is, dobok erre is
öt csillagot...

szo, 2008-12-13 13:42 Aures

Aures képe

Kösz szépen Maggoth! :D
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

szo, 2008-12-13 20:48 Aures

Aures képe

Ha szépen kérem, valaki tudna segíteni egy picit? A logikai hibákat vágom, azokon könyebben tudok változtatni, de a stilisztikait nem igen. (úgy értem, egy olvasónak könnyebb ezekre rálelnie, mint az írónak) Ha valaki kiemelne néhány mondatot, azt megköszönném. ;)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

szo, 2008-12-13 20:54 bellamaria

bellamaria képe

Én nem. (De viszont most csak én vagyok itt 8) )
Azt csiripelték nekem a madarak a privát üzenőben, hogy nagyon jó történet, és most én is elolvasom

szo, 2008-12-13 20:58 Aures

Aures képe

Uh de jó!
Kíváncsian várom véleményed. :)
(Minden karcolatostól elnézést kérek, hogy az olvasgatással lassan haladok. A szemem nem igazán engedelmeskedik mostanában.)
Ek: hebeg.
Ek mindig kiforgatja a szavaimat. :D
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

szo, 2008-12-13 21:11 bellamaria

bellamaria képe

Elolvastam. Tényleg nagyon jó történet. Néhol az volt az érzésem, mint mikor a filmből kivágnak egy részt. Tudod milyen az, túl éles a váltás. De ettől függetlenül egy jó kis novella lett. Gratulálok, Aures! (: lelkesen rázza a kezed: ) :D

szo, 2008-12-13 21:44 Aures

Aures képe

:nem akaródzik elengedni a kezed: :D
Köszönöm szépen!
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2008-12-16 21:18 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

23600 karakter… necces terjedelem.
„hol volt az egész káosz eleje és vége” – javaslat: „hol az egész káosz eleje, és hol a vége”
„és sikított az olthatatlan katasztrófa minden porcikájában” – szóismétlés vagy nyomatékosítás?
Éééérdekes egy bekezdés. :) gondolkodom rajta, mi a rákot jelenthet… Valamit biztos. Na majd kiderül. Remélem. (Most még nem tudom.)
„– Bizony… Teo-6 nincs többé… – hallatszott egy megfáradt isten gyászos hangja a trónusról.” – komment előre: „– Bizony… – hallatszott egy megfáradt isten gyászos hangja a trónusról. – Teo-6 nincs többé…”
„hallatszott egy megfáradt isten” – minden isten, megfáradt isten, szóism., keress alternatívákat rá!
„Tucatnyi magasztos teremtmény” – ja jó, látom, találtál. ;)
„melynek falait, mintha szilárd felhőből öntötték volna” – nem kell vessző
„Aranytrónusán pedig ott ült a megfáradt isten” – na most ha többen vannak, minek a névelő? „az egyik isten”
„Meghalt… – szipogta –, a világ, mely testének része volt, vele együtt szállt a Semmibe.” – helyesen: „Meghalt… – szipogta. – A világ, mely testének része volt, vele együtt szállt a Semmibe.”
„– Én sem…” – itt megjegyezném, kicsit sok a hármaspont; szaggatottá teszi a szöveget és megakasztja az olvasót.
„Félek Mester!” – megszólítás, vessző.
„Ne féljetek a haláltól testvéreim!” – itt is.
„Talán nevetségesnek tartod a halál kérdését Nummus?” – itt is.
„Félreismered az embereket testvérem!” – itt is.
„Hisz a Pénz istene vagy.” – ez olyan… zavaró kiszólás; inas-szobalány féle szöveg. Mindenki tudja, hogy a Pénz istene, kiérződik, hogy csak az olvasót tájékoztatod.
„A nélkül nem léteznének” – anélkül, egybe
„És persze én sem – tette hozzá halkan.” – juj. Sanda gyanúm, hogy ez előrevetít valamit… Ha igen, lehet hogy enyhe poénlelövő. De most még nem tudom.
„Mi a halál Teo?” – mgsz, v
„– A halál, barátaim… az maga a Tűz – rebegte Isten.” – ööö… ezt nem értem. :) Ez valami félelmetes bejelentés akart volna lenni?
„"Szevasz nyomi” – mgsz, v
„Ugyan asszonyom!” – itt is
„nagyobb szükséged van rá fiam!"” – itt is
„Sajnállak Sam” – itt is
„és hirtelen, – mintha az evőeszköz” – nem kell vessző. Inkább hármaspont illene ide.
„mintha az evőeszköz hajigálása lett volna a kulcs:” – a kulcs… mihez is? Megoldáshoz, ajtóhoz igen, de itt nem ez a kifejezés illendő.
„ahogyan a múltban gondolkodott” – ööö… nem inkább élt? Azzal szokták összefüggésbe hozni, igaz, lehet hogy aki mondta neki, az idióta volt. :)
„egy vörös, égő szem gyúlt.” – gyúlt meg.
„az ügyfelét: A széles” – kisbetű
„Szeretnél boldog lenni Sam?” – na, tipp a hibára? :)
„– Ugyan aranyom, tegeződjünk.” – helyesen: – „Ugyan, aranyom, tegeződjünk!”
„olyan sejtelmesen suttogott” –elsuttogta, suttogott, szóism.
„Samnek csak egy kutyusa volt, Süsü.” – angolszász nevek közé magyar figuranevet keverni… ritkán szerencsés, ha nincs, ami indokolja.
„leginkább világító barackokra emlékeztettek, a harmadik egy halott barackfát” – barack, barack, szóism.
„Tudod Sam” – megsz, v
„– Várj! Várj, kérlek… – Sam megdörzsölte a halántékát. – Honnan…” – komment előre! „– Várj! – Sam megdörzsölte a halántékát. – Várj, kérlek… Honnan…”
„Mintha a tudtán kívül, minden gondját-baját” – nem kell vessző
„és szemében hirtelen” – névelő: a szemében
„és hanyast kapott” - hányast
„– Bizony Sam” – mgsz
„Visszatérve a lényegre: Isten kíváncsi…” – ha több isten van, szerintem ne Isten legyen itt, hanem főisten vagy Főisten (különben keverhető a monoteizmussal)
„. Minden bizonnyal az égből hullt alá.” – ez a mondat mi célt szolgál? Az odafentről, az az „odafentről?” Mert akkor inkább dőlt betű.
„– Öcsém! Szerinted mi a fenét küszködök itt veled? – nevetett, miközben a házigazda egy tányér gőzölgő valamit tolt elé.” – komment előre! „– Öcsém! – nevetett, miközben a házigazda egy tányér gőzölgő valamit tolt elé. – Szerinted mi a fenét küszködök itt veled?”
„ragasztót kentek a székére, és a többi” – és a többi előtt jobban mutatna egy legalább kételemű felsorolás.
„Aztán egy nap, Sam egy árnyalatnyi” – nem kell vessző.
„hogy a másik szeretne a lényegre térni:” – pont, nem kettőspont
„Mondd csak Sam…” – megsz
„De mondjuk a főnököm, még mindig” – nem kell vessző
„ Mindig érezte az illatukat még jóval a haláluk után is” – javasolt egy vessző
„Nem akarta felfogni ami történt” – vessző: „Nem akarta felfogni [azt], ami történt”
„elfordult a valóságtól, és” – új mondat (nem az előző folytatása), nagybetű
„Ugyan fiam…” – megsz
„. Értsd meg, a te érdekedben tettem: a boldogságod útjába állt.” – felszólítás, plusz párbeszédbe nem illik kettőspont: „. Értsd meg, a te érdekedben tettem! A boldogságod útjába állt.”
„nem mutathatlak be Istennek” – lásd korábban (javasolt: főisten)
„Sam a festményt fél kézzel melléhez” – névelő: a melléhez
„Nahát Süsü!” – megsz
„Gyere Süsü!” – itt is
„De azon a napon, valaki elhajított egy égő cigarettát” – nem kell vessző
„Sam szüleinek hangja volt:
– Isten hozott…” – egy sorba
*
Huh… Mit is mondjak. Emlékezetes egy novi, kétségkívül. Fura, hogy mennyire érdekesen hullámzik a komoly mondanivaló és a komolytalan poénkodás; megjegyzem, nekem ez különösen tetszett benne. (A sebességre is ez volt jellemző, de ez itt nem zavart.) A végepoén csak a legvégén sejlett fel bennem. (De akkor már késő volt! :D )
Jó a fogalmazás, a megszólításos vesszőhibáktól eltekintve nincs különösebb gond a mondatokkal. Az első bekezdés kicsit fura megfogalmazású, még ha értem is, mit akarsz vele mondani.
Szintén remek ötlet a Pénz istenének eddig nem látott formájának a bemutatása: általában kéjsóvár, kövér és pökhendi alaknak ábrázolják; itt sokkal több jóság és szépség szorult belé; bár ezt igen erősen ellensúlyozza a gyilkossága, végül is nem lehet tökéletesen kiismerni – de talán éppen ilyen egy isten. :)
Gratula hozzá, nekem nagyon tetszett!
(A vesszőkre meg tessék ügyelni! ;) )
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

k, 2008-12-16 22:02 Alexei B Fargas

Még nem kopott le a betűkiosztás a billentyűzetedről? :-D

k, 2008-12-16 22:08 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Egyelőre még tartja magát. De úgyis én győzök! :D
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

p, 2008-12-19 21:54 Aures

Aures képe

Üdv Norbi!

Kösz a részletes hibalistát. Szégyen, hogy mennyi vesszőhibát vétettem. :oops:
Örülök, hogy tetszett. Gondoltam, a téma sokaknak imponálni fog. ;)
(Csak ki ne fogyjak az ötletekből a jövőben...)
Egyébként sajnálom, hogy kampec Nummusnak. Olyan jó érzés volt őt írni. Lehet, hogy ebből tényleg csinálok egy hosszabb mesét.

_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

v, 2008-12-21 14:16 Kentaur

Kentaur képe

Marha jó a stílus, nagyon eltaláltad a szereplőket, az ötlet is remek, és a csattanó is jó.
Részemről feltétlen öt csillag, mert magadhoz viszonyítva nagyot alkottál! (bár van még min javítani, néhol zavaros kissé és ilyesmik.)
Na szóval, ha én ennyi idősen ilyet írtam volna marha büszke lettem volna rá, joggal.
A hibákat majd megjegyzed, és ha erre a stílusra még csiszolódni fogsz... :-D

----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

k, 2008-12-23 21:49 Aures

Aures képe

Ah kösz Kentaur;
jobb karácsonyi ajándékom nem is lehetne ezeknél a szavaknál. ;)
Köszi. :)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2008-12-23 22:49 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Néha kicsit zavaros volt, amúgy nagyon tetszett! Nekem valós volt a főszereplő, bejött a szövegezés és lendülete. Ami helyenként, tényleg nagy volt, jó lett volna elidőzni.
Gratulálok nagyon jó lett!
________________
Franciául ha úri társaságba kerülök, olaszul a nőkhöz szólok, németül gondolkodom, angolul a kutyáimmal ugatok. - (egy tábornok)
Magyarul? Írok...

cs, 2008-12-25 16:06 Aures

Aures képe

Köszönöm szépen! :D
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.