3/5. script - Cartwright

Tízpercnyi szórakozás

Az ébresztőóra visítása visszarántotta Sándort az ébrenlétbe. Ügyetlenül matatott az éjjeliszekrényen, míg elhallgatatta a vekkert. Keserűen sóhajtott, és felült az ágyban. A redőny résein beszűrődő utcai lámpa álmos fénye félhomályba vonta a szobát. Sándor a jobbján alvó feleségre nézett. Rita egyenletes szuszogása arra késztette, hogy visszabújjon az asszonya mellé még egy-két órára. Ám tudta, nem teheti, akár két perc késés is az állásába kerülhet. Felöltözött. Még egy búcsúpillantást vetetett a szürke paplan alatt szuszogó Ritára, végigsimította a párnára leomló halvány szőke hajfürtöket, majd kiosont a folyosóra.
Óvatosan betolta a szemközt lévő, résnyire tárt szobaajtót, és belesett. Ági, a lánya nyögdécselve mozgolódott az ágyában. Megint lázálom gyötörte, mint ahogy minden este. Sándor tehetetlenül nézte a soványka test és a betegség küzdelmét. Az orvosok szerint veleszületett rendellenség okozza a bajt, azt viszont nem tudták megmondani, hogy pontosan micsoda. Több hónapos sikertelen kórházi kezelés után hazaengedték, hátha az otthoni környezet hatására javulás áll be. De semmi sem történt. A kór hol feltűnt, fájdalmas lázba borítva a szőke kislányt, hol eltűnt, hogy pár órára a gyógyulás reményét sejtesse.
Hajnali négy körül járt az idő, mikor bezárta maga mögött a bejárati ajtót. A pirkadat gyengén szitáló esőt hozott magával; a nedves aszfalton bágyadtan csillogtak a lámpafények. Sándor mélyet szippantott a záporszagú levegőből, és miközben a rozsdás, kovácsoltvas kapu felé igyekezett rágyújtott egy cigire. Az egykori PVC csőből kialakított postaládából félig elázott papírlapvég lógott ki. Levélnek álcázott, olcsó reklámszöveggel autót hirdetek, a végén aláírás díszelgett: egy barát.
– Hát igen, abból most jól jönne egy-kettő – sóhajtott Sándor keserűen, és a kukába dobta a szórólapot.
Miután beült a ház előtt parkoló, öreg Fiat Polskiba, Sándor a visszapillantóba ellenőrizte a külsőjét. Borostás, fáradt arc nézett vissza rá. A karikás szemei, a homlokán mélyülő, függőleges ráncok, a cigaretta füsttől besárgult bőre miatt negyven év körüli férfinak látszott, noha alig múlt el harminc. Ujjaival gyorsan megfésülte zsíros, fekete haját, hanyagul végigsimított bajszát, majd elindította az aprócska autót.
Jó harminc kilométerre állt az acélgyár, ahol Sándor rakodómunkásként dolgozott már lassan tizenhat éve. Itt, a faluban is akadt munkalehetőség, de az keveset fizetett. Áginak kellettek a gyógyszerek, és mivel Ritának a lányukra vigyázott, egyedül Sándor volt a családfenntartó. Ez súlyos teherként nehezedett a férfira, de sokszor épphogy ez adott neki erőt, miután a sokadik túlórától fáradtan az ágyra zuhant.
A viharvert Polski a teljesítménye határát súrolva száguldott ki a faluból, s fordult rá a városba vezető főútra.
– Gyerünk már te, istenverése! – mérgelődött Sándor, mert a kilométeróra mutatója nem akarta elhagyni a hatvanat. – Ne kezd megint!
A jármű azonban hajthatatlan volt; makacsul tartotta magát a jelenlegi tempóhoz. Hosszú percekbe tellett, míg végre elkezdett gyorsulni. Sándor egy elégedett mosolyt erőltetett az arcára, de nem nyugodott meg. Szemével még mindig a mutatót vizslatta, és mikor megint visszaesett a sebesség, felengedte lábát a gázról, majd dühödten újra rátaposott. A hirtelen kapott lökettől a kocsi megvadult és a síkos úton megpördült. Sándor kétségbeesetten próbált tenni valamit, de elkésett. A kis Polski lefordult az útról, és egy fának vágódott. Sándor testébe szörnyű fájdalom hasított. Szeme előtt lepergett az élte minden pillanata, még a legjelentéktelenebbnek tűnő események is. Rita, villant át elméjén felesége arca, majd minden elsötétül.

Aztán, mintha szalagot cseréltek volna, újraindult a film. Sándor először csak vakítóan fehér fényt látott. Szinte öntudatlanul figyelte az egyre gyengülő világosságot, mikor egyszerre gépies, női hangfoszlányok hallott, sokszor irreálisan felgyorsulva, majd lelassulva, végül érthetővé válva:
–… sajnáljuk… sikeresen ment… üdvöz… Legközelebb… folytathatja. Köszönjük, hogy ön is kipróbálta a…
A fehérség kettényílt a szeme előtt, teret engedve a színes, homályos égnek. A foltok megmozdultak, és ahogy lassan visszanyerte elméje felett az uralmat, alakokká álltak össze. Érthetetlen beszéd és zene keveréke ütötte meg fülét. Ösztönszerűen megtapogatta a fájni vélt testrészeit, s meglepetten tapasztalta, nincs sérülése, viszont valaki puha, testhez simuló ruhába öltöztette. Kezdte azt is felfogni, hogy hol van. Egy kapszulaszerű koporsóban feküdt, aminek a falát kék, érszerű fémszálak hálózták be. Amit égnek vélt, az nem volt más, mint valamilyen mennyezet, több apró, villogó fényforrással. Felült, körülnézett. Értetlenül forgatta a fejét, mert arra számított, hogy kórházba került, ám erről szó sem volt. Ismeretlen utcacsarnokban találta magát, körülötte mindenhol színes, óriás kirakatokat, digitális reklámtáblákat látott ismerősnek tűnő mégis érthetetlen nyelvű feliratokkal. Mindenfelé emberek sétáltak, elefántcsont színű kezeslábast viseltek, fejüket kámzsával fedték be, és látszólag ügyet sem vetettek a zavart férfira.
Ahogy Sándor kikászálódott a fekhelyéről észrevette, hogy az ő „koporsója” több hasonló, zárt fedelű kapszula társaságában feküdt. Mikor felnézett rögvest megbizonyosodott arról, hogy nem egy hétköznapi helyen van. Csaknem beláthatatlan magasságban összeszűkülni látszottak az alabástrom falak, s valahol talán össze is értek, noha Sándor tudta, ez csak optikai csalódás a hely valójában hatalmas, gigászi méretű. Egyszerre világossá vált számára: nem a Földön van. Szédülni kezdett, az idegesség szinte gyomron vágta. Zúgó fejje forgolódott, mikor az egyik kirakat mögül - ahol valami óraszerű tárgyakat árultak – egy nyúlánk alak integetett neki. A férfi nem viselt fejfedőt, mint a többiek, így jól látszott a rövid, göndörödő, fekete haja, a kissé elálló fülei. A hosszúkás arcán a mélyen ülő szemeivel huncutul kacsintott Sándorra. Noha barátságosan mosolygott, Sándornak mégis rossz érzése támadt, és hátrálni kezdett az üzlettől. Megnyalta kiszáradt ajkait, majd gyors léptekkel eliramodott.
Örvény módjára kavarogtak fejében a gondolatok, próbálta helyretenni a közelmúlt eseményeit, választ adni a jelen helyzetére. De egyfolytában csak Ritán és Ágin járt az esze. Mielőbb haza akart jutni, nem hagyhatja cserbe őket. Hisz mi lenne velük nélküle? Így is nehezen jönnek ki a pénzzel, meg ott a házra felvett kölcsön is. Tehetetlenségébe a falra csapott, mire a burkolat fémesen megcsendült. A zajra több járókelő értetlenkedő tekintettel bámult Sándorra, aki zavarában megszaporázta lépteit.
Lába alatt fénycsíkok jelölték a különféle üzletek felé az irányt, taláromra követte az egyiket. Egyszerre aprócska, ciripelő tárgy lebegett el felette, ami Sándort egy kamera és egy fejre fordított teáscsésze keresztezésére emlékeztette. A dolog megállt előtte, majd a hosszúkás objektívjával az arcába bámult, s pár másodperc múlva már repült is tovább. Sándoron gyomra megremegett, valami azt súgta neki, bajba került, ezért futásnak eredt.
A folyosó kiszélesedett előtte, és hatalmas körcsarnokba torkollott, közepén egy átlátszó, méteres fallal bekerített lyuk tátongott. Sándor óvatosan kihajolt a fényárban úszó mélység fölé. Szédítően sok szintet látott lefelé és felfelé egyaránt. Néhol hidak keresztezték a mesterséges üreget, amit fényreklámokkal, üvegfalú liftekkel, lebegő hirdetőtáblákkal zsúfoltak tele.
– Minden rendben, lakótárs? – szólalt meg egy mély, határozott hang mögötte.
Sándor elsápadva fordult meg. Nagydarab, kékruhás férfi állt alig kétlépésnyire tőle. Egy biztonsági tiszt. Húsos szájával barátságosan mosolygott, karjait a mellkasa előtt összefonta. Övén hosszú, sárga bot lógott, amiről Sándor sejtette valahonnan, hogy egy bénítóeszköz. A tiszt zömök feje mellett a kamerarobot lebegett, fekete lencséit vádolóan Sándorra szegezte.
– Ööö… Igen. Minden rendben van – felelte Sándor, s közben szemével menekülési utat keresett.
– Pedig a kambot szerint a pszichoanalízise nem a legjobb – biccentet fejével a robot felé. – Jobb lenne, ha velem jönne.
Sándor izmai elernyedtek a kétségbeeséstől, mikor a biztonsági tiszt oda lépet hozzá, és megragadta a karját. Aztán eszébe jutott Rita. A váratlanul rátörő érzelemhullámtól erőre kapott, és egy gyors, határozott mozdulattal ellökte magát a kékruhás fickótól, s ugyanazzal a lendülettel lekapta az övéről a hosszú tárgyat.
– Vissza! – kiáltotta Sándor, és ösztönszerűen aktiválta a fegyvert. A bot sistergett, ahogy feltöltődött elektromossággal.
– Nyugalom, lakótárs! – A tiszt elhátrált, a robot pedig hangosan vijjogva elszállt a folyosó mélyébe. – Tegye le a sokkbotot, mielőtt valakinek baja esik!
– Mit akarnak tőlem? – vicsorgott Sándor, és miközben a fegyvert lóbálta megpróbálta megkerülni ellenfelét.
– Lakótárs, figyelmeztetnem kell, hogy az agresszív viselkedés és a köztörvénynek való ellenszegülés akár genetikai módosítást is vonhat maga után!
– Nem lesz senkinek baja, csak vigyenek vissza! Kérem! A családomnak szüksége van rám.
– Értesíthetjük a hozzátartozóit, de tegye le a fegyvert!
A környező folyosókról újabb kékruhás alakok érkeztek, sárga botokkal, az egyiküknél egy apró, parabolatányér-végű pisztoly is volt.
– Dobja el sokkbotot, és tegye kezét a korlátra! – kiáltozták.
Sándort pánikba esett. Nem látott esélyt a menekülésre, ezért a nagydarab biztonsági tiszthez ugrott, és ráemelte a botot.
– Vissza mind, vagy baja esik.
Ekkor, az időközben összegyűlt járókelő közül kilépett egy férfi, az, aki korábban az üzletből integetett Sándornak. Csodálkozó tekintettel, fejcsóválva indult Sándor felé.
– Úgy-úgy – tárta szét karjait, mikor közelebb ért. – Mi ütött beléd, Axrat?
– Ismeri az alanyt, elöljáró? – kérdezte alázatos hangon az egyik biztonsági tiszt.
– Úgy-úgy, őrmester, a barátom. De amint látom kicsit összezavarodott… Igaz, Axrat? Nem akarsz te senkit bántani!
Sándornak nem tudott mit mondani, a férfi kellemes, figyelmet parancsoló hangja az elméje egyik zugából egy nevet hozott felszínre:
– Tripx?
– Úgy-úgy, ki más. Most pedig, dobd el a botot, jó?
– Addig nem, amíg el nem magyarázza valaki, mi folyik itt? Miért hoztak ide?
– Ide? Hova? – kérdezte Tripx meglepetten, s közben lopva elvette a kékruhástól a pisztolyt.
– Erre a helyre… Haza akarok jutni a családomhoz! Most! – kiáltotta ingerülten, s az egyik, baljáról közeledő biztonsági tiszt felé suhintott a bottal, ám az elugrott a csapás elöl.
– Hé, Axrat! – kurjantotta Tripx, mire Sándor meglepetten fordult felé, és egyenesen a ráfogott pisztolytányérba bámult. – Bocs, haver.
Tripx meghúzta a ravaszt. A fegyver csattant egyet, ahogy a végéből kirobbanó energiahullám átlépte a hangsebességet. A töltet egyenesen Sándor mellkasának vágódott, aki az erős lökéstől átbukott a korláton, és eltűnt a mélységben.

Sándor felnyitotta súlyosnak érzett szemhéjait. Újra homályos fehérség fogadta, ami ezúttal hamarabb kitisztult a kép. Egy ágyon feküdt, ruháitól megfosztották, csupán egy fehér lepellel fedték be.
– Úgy-úgy. Végre felébredtél – szólalt meg egy kellemesen ismerős hang mellette.
– Tripx? – Sándor fanyar ízt érzett a szájában. Oldalra fordította fejét. – Te… Te lelőttél! – nyögte erőtlenül.
– Úgy-úgy. Szép esés volt, meg kell, hogy mondjam. Szerencsédre elkapott a híd. Hehe. De hidd el, jobb volt ez így. A biztonságiak csak megbénítottak volna, és aztán irány az átnevelő.
– De… Én… Meghaltam?
– Persze – vigyorgott Tripx, megvillantotta hófehér fogsorát. – Ez volt a terv. A régi testednek lőttek, vagyis lőttem. Hehe. Aztán szokás szerint kaptál egy újat, emlékeid áttöltötték satöbbi. Úgy-úgy. Itt akadt egy aprócska gond.
– Gond? – A keserű szájíztől a hányinger kerülgette. – Nem érzem jól magam – nyögte.
– Úgy-úgy. A klónozás mellékhatásai. A szerveid csak most születtek meg. De nyugi, kaptál elfogadás serkentőket, hogy könnyebben feldolgozd a traumát.
– Új test? Klónozás? – Sándor értetlenül rázta a fejét. – Ilyen nincs.
– Dehogynem. A gondra visszatérve… Válaszolj csak, kinek hiszed magad?
Sándor bambán bámult maga elé. A gyógyszerek dolgoztak a szervezetében. Elméje ernyedt volt, mintha álmodna, nem hullámoztak benne az érzelmek. Végül megszólalt:
– Radics Sándornak hívnak.
– Úgy-úgy. Látod ez itt a probléma. Valójában Axrat az elnevezésed, és nem tudom, miért hiszed magad másnak.
Sándor a fejét rázta. Noha belül érezte, hogy Tripx igazat beszél, agyában, még ha csak egy pillanatra is, kinyílt egy zárt kapu, és előzúdultak az érzelmei:
– Nem. Tévedsz. Tisztán emlékszem mindenre. Az egész életemre. Ritára, Ágira… A Földre. Mindenre!
– A Földre? – csapott a homlokára Tripx. – Úgy-úgy. Kedves, Axratom, akkor azt hiszem megfejtettem a problémád.
Sándor agya újra szürkeségbe burkolózott, üres tekintettel nézett a másikra.
– Úgy-úgy. Kezdjük csak az elején – Trpix felállt és ünnepélyesen járkálni kezdett, közben kezével erőteljesen gesztikulált. – Mikor elkészült az új tested, és elkezdték áttölteni az elmédet, az agyi-szkenner rendellenességet jelzett. Két emléklenyomatot talált... – Elhallgatott, hogy drámaivá tegye a helyzetet, de Sándor közömbös arckifejezése láttán csalódottan folytatta: – Mivel rengeteg idő felemészt egy ilyen hiba megkeresése, így az orvosok bemásolták mind a kettőt a fejedbe. Mondjuk, az adatbanka tárolt, egy hónapos emlékeidet is áttölthették volna, de akkor nem tudnám meg, miért sokkbotoztál a hatszáztizenegyes szinten – vigyorgott sokatmondóan.
– Emlékek? Áttöltés? Nem tudom, miről beszélsz. Én… – megakadt a szava. Már lassan ő sem értette, hogy ki is valójába. Olyan érzése támadt, mintha két képernyőt nézne egyszerre. Az egyiken Radics Sándor életének emlékképei, amit egy koszos, homályos üvegen keresztül lát, miközben a másikon Axrat múltja egyre élesebben, tisztábban rajzolódik ki.
– Úgy-úgy, barátom. Ezért vagyunk itt – kacsontott Tripx. – Az orvosok nem tudják, hogy keletkezett a másik lenyomat. De én már mindent értek. Járjunk egyet, Axrat.

Negyedóra elteltével, Sándor és Tripx egy biztonsági tiszt kíséretében a folyosón sétáltak. Körülöttük zajlott az élet: a hatalmas, fényárban úszó kirakatok előtt emberek ácsorogtak, kúpformájú, zenélő takarító robotok forogtak a padlón, miközben fiatalok süvítettek el mellettük az anti-gravitációs cipőikben.
Sándort nem kötötte le a látvány, próbált rendet tenni a fejébe. Az elmúlt percek alatt egyre inkább Axratnak érezte magát, mint Radics Sándornak. Az új testének története, a látottak, mind-mind ismerősek voltak, de Rita és Ági emléke mindig elevenen éltek a szívében, és ezt egy percre sem felejtett el. Tripx pedig nem segített neki, hiába kérdezgette, nem felet, csak kitérő válaszokat kapott. Aztán miután leültek egy fehér, fémszerű anyagból készült padra, megeredt Tripx nyelve:
– Úgy-úgy. Eljött az igazság pillanata, barátom, ahogy mondani szokás. Emlékszel arra, hogy hol vagyunk, mi ez a hely?
Sándor a fejét rázta, de arcán látszott, hogy emlékezni próbál.
– Halvány képek. Annyit tudok, egy zárt valami ez. Egy jármű…
– Majdnem. Ez egy bolygóhajó, a Triiniia.
– Triiniia – ízlelgette Sándor az ismerősen csengő szót.
Tripx felnevetett:
– Úgy-úgy. Látom, használnak a gyógyszerek – kacsintott Tripx, és felállt. – Bizony, barátom itt élünk már olyan rég óta, hogy a komputerek sem tudnák megmondani. Hogy pontosan mi történt nem tudni, csak több száz nemzedékkel később értünk azt a szintet, hogy klónozzuk magunkat, és elmentsük az emlékeinket. A lényeg: a hajó beszorult tér-idő kontinuum egy repedésébe, vagyis itt ragadtunk örökre semmikor a semmiben.
–És, a fajunk. A Földről származik? – kockáztatta meg a kérdést Sándor.
– Nem-nem. – Tripx arca elkomorodott, homlokán ráncok gyűrődtek. – Mit látsz, ha körbenézel?
Sándor a vállait vonogatta: – Egy sétányt, tele üzlettel.
– Úgy-úgy. Hatszázötvenhat ilyen szint van még, ahol bármikor, bármi megtalálható, ráadásul ingyen. De ez mind álca, minden csak azért van, hogy ne unatkozzunk a halhatatlanságban. Én személy szerint élvezem az öröklétet – cinkosul Sándorra kacsintott –, de sokan vannak, akinek teher. Az ilyenek polgártársak néha bekattantak. Régen sokan öngyilkossággal próbálkoztak, a sikereseket újraklónozták, és átneveléssel próbálták rendbe hozni. Aztán egy nap a tudományos részleg egyik kutatása megoldást kínált a problémára. Ez volt az Isten Project. Egy virtuális valóság, egy játék, egy élet szimuláció. A te Földed, Axrat!
– Ez… Ez marhaság, Tripx! A Föld… Ez nem lehet… Rita… – Sándor megszédült. Elméjében mintha egy eddig lezárt ajtó nyílt volna meg, és emlékek milliárdjait ontotta magából. Újra emlékezett. Az Isten Project, amit kezdetben arra szántak, hogy egy komplex modellel próbálják szimulálni a világegyetem kialakulását. A kísérlet, ami ugyan elbukott – túl sok energiaforrást igényelt –, de pár kutató a program egy részét közösségi célokra módosította: csupán egy bolygó kialakulását, fejlődését szimulálták. A Földét.
– Úgy-úgy. Jócskán át kellett alakítani a programot – folytatta Tripx, s közben kezét Sándor vállára tette. – Egy agyi interfész és máris bárki átélhette a halandó létet. Na, jól vagy?
Sándor nem volt jól. Pontosan emlékezett a napra, mikor a szórakoztatás-kutatórészleg új fejlesztése elárasztotta a bolygóhajó szintjeit. A bonyolult számításokat, az összetett folyamatokat az emberi agy valóságos, átélhető élménnyé alakította. Triiniia polgárai a valós énjükről mit sem tudva látogatták a mesterséges világot, hogy aztán az alig tízpercnyi – egy halandói létnyi – szórakozást követően a megmaradt, álomszerű emlékek elviselhetőbbé tegyék a mindennapokat. Sándor is már számtalanszor használta a programot, de tudta ez az utóbbi élmény kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. És bár elfogatta a szerettei mibenlétét, szíve egyszerűen képtelen volt kimondani, hogy ők nem többek, mint egy mesterséges illúzió.
Tripx csuklókommunikátora hangosan csipogott.
– Úgy-úgy. Itt az idő barátom.
– Milyen idő? – értetlenkedett Sándor.
– Az orvosi tanács meghozta a döntést az ügyedben. Nem hagyhatnak ilyen kettős én állapotban , mivel hosszútávon teljesen leépülne az agyad. Ezért egy korábbi emlékmentésedet fogják visszaálltatni.
Sándor megrémült. Noha, már szinte teljesen önmaga volt, nem akarta elveszíteni Rita és Évi emlékét. Felugrott a padról, és mutatóujját fenyegetően Tripxre emelte.
– Ezt nem tehetitek! Már… Már teljesen rendbejöttem. Te is tudod, hogy nem lesz több túszejtés… Meg semmi.
– Úgy-úgy. Hisz te is látod, érzelmileg még mindig kötődsz a Földedhez, ezt még egy elavult kambot is könnyedén megállapítja. Sajnálom. Vagy megvárhatod egy cellában, amíg teljesen leépülsz. Úgy-úgy. Igazán mókás látvány lennél, meg kell, hogy mondjam.
– Lehet, ez lenne jobb inkább. – Sándorban újra felmerült a menekülés gondolata, de tudta esélytelen lenne. – Kérlek, Tripx. A családomnak szüksége van rám. Valamit csak tudnál csinálni… Nézd, tudod, hogy senkim sincs a Triiniián. De a Földön van… Nem hagyhatom őket cserben.
Tripx elmosolyodott.
– Úgy-úgy, Axratom. Valamit elintézhetek. De csak tíz percet kapsz. Utána irány az agymosás. Rendben?

Sándor újra a koporsóban feküdt, idegességében a lábfejeit csapdosta egymásnak.
– Úgy-úgy. Ezúttal emlékezni fogsz mindenre – szólalt meg Tripx, miközben a szimulátor adatpanelén babrált. – De mindkettőnk érdekében ajánlom, ne élj vissza vele!
– Nem fogok – ígérte Sándor, hangja izgatottsággal volt tele.
– Helyes. Van még egy-két apróság. A kórházban fogsz ébredni, miután szerencsésen megúsztad a balesetet. A lányod miatt sem kell aggódnod, felülírtam az élettartam beállítását. Na, kész vagyok. Indulás!
– Köszönöm, Tripx – hálálkodott Sándor, miközben a koporsófedél lassan elkezdett bezárulni.
– Úgy-úgy. Jó móka lesz. Ja, és még valami. El ne felejtsd ezeket a számokat: hat, negyvenkettő, tizenhat, harminc, huszonöt – kacsintott Tripx, és beindította a kapszula programját.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2008-12-10 18:21 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Ezzel a novellával is vegyes érzelmeim vannak. Egyrészt az ötlet klisés, másrészt sok lehetőség rejlik benne, amit nem használtál ki teljesen. Ilyenkor szoktam megjegyezni, hogy a novella nem egy mini regény, nem kell mindent belezsúfolni, mindenre választ kapni, mindent megmagyarázni.
Az idő- és térbeli ugrásokkal az a baj, hogy nagyobb terjedelemben mutatnak jól igazán. Nem lehetetlen jól megírni, de ahhoz egyedi megvalósítás kell.
A cselekmény kellemesen indul, érzékletesen mutatod be a főszereplő életét, azonnal el tudjuk helyezni őt a világban. Az autóbaleset jó átvivő közeg a másik valóságba, ott azonban begyorsítottál és egyszerre akartad megoldani az összes felvetődött kérdést. Olyan érzés volt, mintha egy regény egyik részletét olvastam volna, amikor már ismernem kellene az előzményeket, a szereplőket azt a világot.
A stílus nem rossz, jól olvasatta magát, de számomra egyfajta türelmetlenség érződik ki a szövegből. Mintha a mű elkezdésekor máris a végén szeretnél járni.
A határozószókat néhol rosszul használod:
"visszapillantóba" - visszapillantóban
"cserbe" - cserben
"tehetetlenségébe" - tehetetlenségében
"valójába" - valójában
stb.
A karakterépítésnél kívánatos, hogy a szereplőinknek legyen különös ismertetőjegyük vagy jellegzetességük, mint például a beszéde vagy a viselkedése. Gondolom az "így-úgy" kifejezés ezt a célt szolgálta. Túl sok volt belőle. A végén már kifejezetten zavart.
Jobban kellett volna tagolnod, néhol összefolyik a szöveg.
Összességében nem rossz a novella, erős szerkesztést igényelne.
Ja, és a kislányt is átkeresztelted Ágiról Évire. :)

sze, 2008-12-10 19:54 Cartwright

Cartwright képe

Háh! Köszi. Jogos. :D

"Ilyenkor szoktam megjegyezni, hogy a novella nem egy mini regény, nem kell mindent belezsúfolni, mindenre választ kapni, mindent megmagyarázni."
Ez jó! Én végig azon izgultam, hogy hol/hogy magyarázzam meg a dolgokat, direkte toltam tele infóval. Hehe. Ha ezt tudtam volna :D :agyába vési, jövőben alkalmazza:

"de számomra egyfajta türelmetlenség érződik ki a szövegből. Mintha a mű elkezdésekor máris a végén szeretnél járni."
Talált :D Mikor karakter határ van, mindig fosok.. izgulok, hogy beférjek. Okés, volt a szinopszis, de akkor 10 oldallal számoltam, ám mikor az első wordoldal után néztem a karakterszámot...

"Ja, és a kislányt is átkeresztelted Ágiról Évire."
:P Akiről "mintáztam" Ágit, az Évi igazából :D

EK.: UCCU - bizony, neki ugrunk, átírjuk, megszerkesssük :D

---------------------------------------------------------------
http://irokor.hu/ ;)

sze, 2008-12-10 20:18 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Áh, akarok valami külön véleményt írni, erre elolvasom Eve véleményét, és húzogatom ki a sorokat, amiket már is meg megjegyzett. Ennyi maradt a levélből:
"Kedves Cart'!

Szeretem becézni a nevedet, így biztonsan nem rontom el. Gondoltam, írok a Te művedről is valamit."

Ööö... maximálisan egyetértek Eve-vel. :D (Bár azon az Ági-Évi dolgon gondolkodtam, hátha azt akarod kifejezni vele, hogy halványulnak az emlékek...)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

sze, 2008-12-10 22:11 Cartwright

Cartwright képe

Köszi Dóri :] Persze, nyugodtan rővídiccs. Cart tökéletesen megfelel.
"Bár azon az Ági-Évi dolgon gondolkodtam, hátha azt akarod kifejezni vele, hogy halványulnak az emlékek..." :D :D :D

---------------------------------------------------------------
http://irokor.hu/ ;)

p, 2008-12-12 02:13 ColemanV

ColemanV képe

A felvezetéshez nincs mit hozzá tennem, mert tökéletes "real". Pillanatok alatt belerázódunk a főszereplő életébe, nincs vele semmi gond.:)
Ja, és a kispolossal a magyar utakon a hatvanas tempó halálközeli élmény :D
(egyszer sikerült a kilencvenet elérni, de többet nem akartam kipróbálni :D)
.
Abban egyetértek Eve véleményével, hogy az ötlet kissé klisés...
DE!
A kliséből kiinduló történeteket szerintem kihívás élvezhetően megírni ;)
Sarkított példával élve - így hajnali kettő körül már nem biztos hogy mindenkinek érthető lesz - amolyan "Pimp my Klisé" érzésem van. A Pimp My Ride c. TV műsorban ugyanis a cél, hogy az átlagos, megszokott, lestrapált, lepukkant verdákból a maximumot hozzák ki, feltupírozzák stb-stb. Ott tehát az a kihívás, ha egy tényleg problémás autót pofoznak ki, olyanná, hogy élmény legyen vezetni.
Cartwright megoldásában hasonlóságot vélek felfedezni. :)
Lehet, hogy a sci-fiben már számtalanszor elsütött klisé az alap, de számomra élmény szinten sikerült felpolíroznod a dolgot ;)
(mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nem aludtam el olvasás közben, pedig hulla fáradt vagyok :) )
.
Ami az "úgy-úgy" szófordulatot illeti - lehet hogy nincs igazam és csak képzelem -, de szerintem ez akár szándékosan is lehet ennyire halmozottan használva.
Úgy értem, meglehetősen sok olyan embert ismerek akik hasonló fordulatokkal élnek, de már annyira megszokták, hogy nekik fel sem tűnik. (Volt köztük olyan is akit pénzbírsággal szoktattunk le egy bizonyos csúúúúnya szókapcsolat alkalmazásáról, azóta is nagyon hálás nekünk :D )
Tehát szerintem lehet a szóhasználat sűrű ismétlése a karakter rossz szokása is, és ebben az esetben ez hozzáad egy kicsit valóságosság érzetéhez.
.
Ahogy mondani szoktam:
Ez egy tisztességes "iparos-munka" a szívemhez közel álló műfajban - lehet, hogy elfogult is vagyok? - "nem-altató" kidolgozásban, így gratulálok Cartwright kollégának a megoldásához ;)
.
tisztelettel:
Virgil Coleman
.
UI:elnézést mindenkitől, ha már nem vagyok teljesen érthető... félig már alszom :D Persze ez nem garancia arra, hogy máskor érthetőbb lennék... :P
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

p, 2008-12-12 14:17 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Érthető ez! :D Pimp my Klisé. Atyám, Te nagyon fáradt vagy... (izé, atyám, mint istenem, nem te, nyugi, nem vagyok az eltitkolt lányod) Bár én abban a műsorban azt nem bírom, hogy mindenhová aranyozott cuccokat tesznek, és mindig bekerül legalább öt plazmaképernyős tévé meg egy ultravékony monitor. Egy idő után unalmas. Itt az "úgy-úgy" használata volt ilyen: igen, kell oda, remekül mutatja a szereplőt, jellemez, érthető, miért tette be, de az olvasónak idegesítő (nem is értem, miért nem jegyzi meg ezt a haverja).
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

p, 2008-12-12 15:03 ColemanV

ColemanV képe

Igazad van abban, hogy a főhős megjegyezhette volna, hogy idegesítő ez a szokása.
De nekem nem tűnt olyan nagyon idegesítőnek az "úgy-úgy" használata, sőt a párbeszédek alkalmával a szokott "...-mondta XY" nélkül is könnyen követhetővé tette, hogy éppen ki beszél :)
(ez akár karakterspórolásra is megoldás lehet :D)
.
Pimp my Klisé (ezt le fogom védetni, mekkora ötlet má' :D ) ügyben pedig, a TV sorozat első évfolyama volt amelyik tetszett.. a többi felejtősebb, pont az általad említett problémái miatt, de az alap elképzelés jó volt, pont mint jelen írás esetében, a megszokott alapból jobbat kihozni :)
.
és hülyén jönne ki, ha ezentúl "jányom"-nak szólítanálak :D
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

p, 2008-12-12 19:36 Cartwright

Cartwright képe

Úgy-úgy. Köszi Cole :), és örülök, hogy nem aludtál be rajta :) Bár szvsz. elbaltázott írás lett, többek között nem igazán tudtam életszerűre írni főhős :) Kicsit belekeveredtem a "mikor mit érezzen" dologba...

---------------------------------------------------------------
http://irokor.hu/ ;)

szo, 2008-12-13 00:59 Alexei B Fargas

A világ nagyon jó, eléggé részletesen kidolgozott és mély ahhoz, hogy még érdemes legyen vele komolyan foglalkozni.
Ami nem tetszett, az a cím (lehetett volna valami drámaibb is), illetve a novella eleje. Amíg be nem indul az igazi cselekmény, a mondatok úgy jönnek egymás után, mintha a lépcsőn gurulnának lefelé. Ugyanitt, indokolatlanul sokszor használod a "Sándor" szót. Mivel az egyetlen aktív szereplő a főhős, nincs szükség ennyiszer megemlíteni, kiről van szó.
A közepe picit lelassul.
A vége tetszett, bár oda is még férhetett volna egy kisebb csavar.
Sok a hiba és az elírás.
Döntsd el, Évi vagy Ági legyen-e a kislány, mert mindkettőt használod.
Amúgy tetszett, bár 2-3 átolvasás még ráfért volna...

szo, 2008-12-13 01:40 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Egy kis kötekedés:
"Sándor a jobbján alvó feleségére nézett
- szerintem nem kell az a névelő, mert így olyan hatást kelt, mintha lenne
még egy másik felesége is Sándornak, aki viszont a balján szokott feküdni.
"karikás szemei
- karikás szemek, a szemeiért Hantos úrfi úgy is rád szólna...
"Áginak kellettek a gyógyszerek, és mivel Ritának a lányukra vigyázott, egyedül Sándor
volt a családfentartó.
- ez a mondat így nem nagyon értelmes, gondolom Ritának helyett, egyszerűen csak Rita
"Ez súlyos teherként nehezedett a férfira, de sokszor épphogy ez adott neki erőt
- szóismétlés: ez
"Szeme előtt lepergett az élte minden pillanata
- ez az élte elég archaikusan hangzik így, szerintem kihagytál belőle egy e betűt
"Rita, villant át elméjén felesége arca, majd minden elsötétül
- elsötétült, lemaradt a t a végéről
"zúgó fejje forgolódott
- lemaradt egy l
"A hosszúkás arcán a mélyen ülő szemeivel huncutul kacsintott Sándorra.
- mindkét a felesleges és a szemeivel semmiképp se jó, mert eleve csak egy szemmel kacsinthat
"Így is nehezen jöttek ki a pénzzel, meg ott a házra felvett kölcsön is
- nehezen jöttek ki a pénzből, nem a pénzzel... a pénzzel igazán könnyű kijönni, csak legyen
"Tehetetlenségébe a falra csapott
- hiányzik az n betű
"Lába alatt fénycsíkok jelölték a különböző üzletek felé vezető irányt, taláromra követte az
egyiket
- találomra, gondolom
"Sándoron gyomra megremegett
Mondd csak, de őszintén, átnézted te ezt az írást, mielőtt felraktad volna?
Most egy picit pihenek, mert elfáradtam...

szo, 2008-12-13 04:50 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Érdekes, utána csökkennek a hibák és a történet nem is rossz, nekem tetszik,
bár egy csattanó azért elfért volna.

h, 2008-12-15 11:19 Kentaur

Kentaur képe

Mi van azokkal a számokkal? Nem értem... :-(
Nekem kissé hiányzik a csattanó, és úgy látom te is azt a hibát követted el, amit én, hogy túlírtad.
Ettől függetlenül nagyon jó a világ maga,(mind a kettő :-) ) érzékletes, a karakterek élőek.
"–És, a fajunk. A Földről származik? – kockáztatta meg a kérdést Sándor." -lemaradt egy szóköz, ez a hiba talán még nem volt...

----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

sze, 2008-12-17 19:06 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

„Az ébresztőóra visítása visszarántotta Sándort az ébrenlétbe” – rántotta vissza
„Ügyetlenül matatott az éjjeliszekrényen, míg elhallgatatta a vekkert” – az ébresztőóra? :)
„Felöltözött.” – juj. Egyszavas mondatok kerülendők!
„hol eltűnt” – feltűnt, eltűnt, szótőismétlés.
„kovácsoltvas kapu felé igyekezett rágyújtott egy cigire” – kell vessző (továbbiakban kv)
„Miután beült a ház előtt parkoló, öreg Fiat Polskiba” – nem kell vessző (továbbiakban nkv)
„, és mivel Ritának a lányukra vigyázott” – csak simán Rita
„Ne kezd megint!” – kezdd
„majd minden elsötétül.” – elsötétült
„gépies, női hangfoszlányok hallott” – „gépies női hangfoszlányokat hallott”
„érthetővé válva:
–… sajnáljuk… sikeresen ment” – egy sorba, nagybetűvel
„Egy kapszulaszerű koporsóban feküdt” – koporsó? Ezt miből gondolja?
„Felült, körülnézett” – két egyszavas mondat, felsorolva…
„reklámtáblákat látott ismerősnek tűnő mégis érthetetlen” – kv
„Ahogy Sándor kikászálódott a fekhelyéről észrevette” – kv: „Ahogy Sándor kikászálódott a fekhelyéről, [úgy] észrevette”
„Mikor felnézett rögvest megbizonyosodott” – kv: „Mikor felnézett, [akkor] rögvest megbizonyosodott”
„noha Sándor tudta, ez csak optikai csalódás a hely valójában hatalmas, gigászi méretű.” – „noha Sándor tudta, ez csak optikai csalódás – a hely valójában hatalmas, gigászi méretű.” Hmm, kérdés, honnan tudta, hogy optikai csalódás? (Azaz: mi volt az ’a priori’ információja?) „Ez nem optikai csalódás, csak annak látszik…”
„Egyszerre világossá vált számára: nem a Földön van.” – érdekes következtetés. Arra nem gondol, hogy álmodik, képzelődik, diliházban van?
„mikor az egyik kirakat mögül - ahol valami” – gondolatjel, nem kötőjel
„a mélyen ülő szemeivel” – szemével
„Sándoron gyomra megremegett” – Sándor
„karjait a mellkasa előtt összefonta” – karját
„, amiről Sándor sejtette valahonnan” – valahonnan? Inkább csak simán „azt sejtette”
„– Ööö… Igen. Minden rendben van – felelte Sándor” – komment előre, vagy pont helyett vessző.
„ösztönszerűen aktiválta a fegyvert” – öööö… hogyan is?
„és tegye kezét a korlátra” – névelő, a kezét
„– Vissza mind, vagy baja esik.” – felkiáltás, felkiáltójel.
„Ekkor, az időközben összegyűlt” – nkv
„Úgy-úgy” – Úgy, úgy
„tárta szét karjait” – a karját
„Úgy-úgy, őrmester, a barátom” – Úgy, úgy
„egyik zugából egy nevet hozott felszínre:
– Tripx?” – egysorba.
„– Úgy-úgy” – lásd korábban. A továbbiakban nem írom ki.
„Most pedig, dobd el a botot” – nkv
„Addig nem, amíg el nem magyarázza valaki, mi folyik itt?” – mondatvégi írásjel az első tagmondathoz illeszkedik: pont, de inkább felkiáltójel
„– Ide? Hova? – kérdezte Tripx meglepetten” – komment előre: „– Ide? – kérdezte Tripx meglepetten. – Hova?”
„– Erre a helyre… Haza akarok jutni a családomhoz! Most! – kiáltotta ingerülten” – itt is, komment az első tagmondathoz.
„Sándor felnyitotta súlyosnak érzett szemhéjait” – szemhéját
„ami ezúttal hamarabb kitisztult a kép” – ám ezúttal
„emlékeid áttöltötték satöbbi” – kv
„Végül megszólalt:
– Radics Sándornak hívnak.” – egysorba
„az érzelmei:
– Nem. Tévedsz.” – itt is
„akkor azt hiszem megfejtettem a problémád.” – kv: „akkor azt hiszem, [hogy] megfejtettem a problémád.”
„Kezdjük csak az elején” – felszólítás, felkiáltójel.
„Mivel rengeteg idő felemészt” – időt
„az adatbanka tárolt” – adatbankban
„– Úgy-úgy, barátom. Ezért vagyunk itt – kacsontott Tripx.” – komment előre
„Negyedóra elteltével, Sándor és Tripx” – nkv
„nem felet” – felelt
„Aztán miután leültek egy fehér” – szerintem kv, de nem biztos
„megeredt Tripx nyelve:
– Úgy-úgy.” – egy sorba
„Tripx felnevetett:
– Úgy-úgy.” – itt is
„Látom, használnak a gyógyszerek – kacsintott Tripx, és felállt.” – komment előrébb!
„Bizony, barátom itt élünk már olyan rég óta” – mgsz, kv! „Bizony, barátom, itt élünk már olyan rég óta”
„Hogy pontosan mi történt nem tudni” – kv: „Hogy pontosan mi történt, [azt] nem tudni”
„később értünk azt a szintet” – értük el
„A lényeg: a hajó beszorult tér-idő kontinuum” – kettőspont nem illik párbeszédbe: „A lényeg, hogy a hajó beszorult tér-idő kontinuum”
„hajó beszorult tér-idő kontinuum egy repedésébe” – névelő: a tér-idő
„vagyis itt ragadtunk örökre semmikor a semmiben” – kv
„–És, a fajunk. A Földről származik?” – gondolatjel után szóköz, az első tagmondat pedig kérdés, tehát kérdőjel, ám ekkor kommentet előrébb kellene hozni, tehát egy vessző jobb lenne. Megjegyzem és után itt nem kell vessző.
„– Nem-nem.” – Nem, nem
„Sándor a vállait vonogatta:” – vállát
„Egy virtuális valóság, egy játék, egy élet szimuláció. A te Földed, Axrat!” – valahogy előre sejtettem, hogy ez lesz a poén, hogy nem is létezik… mellesleg Életszimuláció nem egybe?
„– Úgy-úgy. Jócskán át kellett alakítani a programot – folytatta Tripx” – komment előre,
„Egy agyi interfész és máris bárki átélhette” – kv
„de tudta ez az utóbbi élmény kitörölhetetlen” – kv: „de tudta, [hogy] ez az”
„ilyen kettős én állapotban , mivel” – nem kell szóköz
„de tudta esélytelen lenne” – kv: „de tudta, [hogy] esélytelen lenne”
„Nézd, tudod, hogy senkim sincs a Triiniián.” – felszólítás, felkiáltójel
„idegességében a lábfejeit csapdosta egymásnak” – a két lábfejét
*
Nézd át a központozást. Pár vesszőhiba, nem vészes. Itt-ott elírások.
Az úgy-úgy érdekes egy szófordulat, de szerintem nem így írják. :) A végefelé már inkább idegesítő volt, hogy az ürge mindig ezzel kezdte a mondókáját. Ezt akartad elérni amúgy?
*
No. Kellemes novella, mondhatni, klasszikus téma, olvasmányos tálalásban. Az egyetlen hiba, hogy – ki tudja, milyen rejtélyes okból – a vége eltűnt. Lemaradt. Biztos vagyok benne, hogy van még egy bekezdés, ahol vidáman átöleli a feleségét és a lányát, és meg tudjuk, mi a rák az a lottó ötösnek kinéző számsorozat, de nem; ez valahogy kimaradt. Még most is keresem. Lehet, hogy csak a monitort nem pucoltam le?

___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."